Az iskola ugyan úgy kezdődött, mint mindig. Talán kissé brutálisan, minta a többi kis városkában, ám a helybéliek már tudták, az hogy egy fiú hullája ismét a közeli erdő mellett került elő megszokás. Ismerték a legendát. A nyakán kilógó légcső, a biztos halál, ám ahogy meghalt úgy tűnt értelmetlennek is. Nem tűnt el semmije, ahogy egyiknek sem.... és ki tudja ő hányadik a héten aki így pusztult el.
- Hülye vagányok... - morogta Kyle csendben, ahogy a helyi iskolaújságot olvasta. Ismerte is ráadásul a fiút. Egyel alatta járt és néhány éve a helyi kosárlabda gyöngyszeme volt. Nem érzett miatta fájdalmat, hisz sose volt a szíve csücske, de a hír miszerint bárki meghalhat aki csak odatéved ijesztően hatott - minek mennek egyáltalán a közelébe. Semmi értelme! Csak tizedelik a városiakat.
- Pont ezért. - a mögötte ülő szőke kissé unottan sóhajtott fel, habár nem látszott rajta, nagyon is érdekelte az ügy.
- De ez hülyeség... - morogta halkan a vörös mellett ülő Stan, és habár ezt így kijelentette mégis benne is meg volt kíváncsiság, mi lehet az erdő mélyén.
- Az... ráadásul, nem hiszem el hogy nem lehet elkapni azt ami ott él. Ennyire nem lehet vérszomjas - morogta a vörös, ahogy tovább olvasta a cikket, majd hirtelen annak egy pontjára bökött - senki nem látott semmit, vagy hallott. Nyom semmi! Milyen már?!
- Egyre izgalmasabb... - hümmögte Kenny, majd elvigyorodva nevetgélt fel, ahogy Stan-re pillantott, ki rögtön félre nézett.
- Pont hogy nem...
- Kenny - morogta Kyle is, ahogy hátrafordulva nézet a szőkére - Stan-nek igaza van. Mi ebben az izgalmas? Valakinek megkénne állítania azt a valamit inkább, nem pedig olcsó bátor játékokat játszani, hogy ki tudja egy kőbe vésetni a nevét, majd lefotózva kijönni az erdőből.
- Mi? - kapta fel fejét egyből a fekete, ám a szőke csak még jobban elmosolyodva, dőlt előre, még közelebb Kyle-hoz.
- Igen Kyle, miről beszélsz~?
- Nem tudjátok? – A kérdés meglepte, ám most Stan-re nézett. A kérdés inkább neki szólt, hisz nem volt hülye - Állítólag az erdő közepén a tisztáson, van egy nagyobb emlékmű tele nevekkel. Olyanokéval akik este bementek, majd ki is jöttek az erdőből sértetlenül. Ezt próbálja vagy a fél iskola elérni, mert baromi nagy szó, ha onnan élve kijön valaki és nem köt ki az intenzíven vagy a diliházban.
- Az... intenzíven? - Stan nyelve egyet, nézett félre míg a mögöttük lévő csak felnevetgélt.
- Én úgy tudom van valami más is ami miatt bemennek. - mosolyodott el hátradőlve.
- Mi? - kérdezett rögtön rá.
- Az erdő mélyén gyönyörű virágok vannak. Valami védett nagyon ritka fajta, legelőször csak ez miatt mentek be, aztán jött a hülyeség azzal a kővel... - szusszant fel unottan a szőke mondandója végén.
- Ez milyen buzis már... - cöhintette a fekete, ahogy lenézően végigpillantott barátján, Kyle-nak viszont felcsillant a szeme.
- Virágok?! Basszus! Szívesen megnézném őket!
- Ja, azok engem is érdekelnek. - vágta rá rögtön a szőke, míg Stan felsóhajtva túrt tincsei közé. Magában elgondolkozhatott azon, hogy érdekelheti barátait pár hülye virág, mikor ott van az a sokkal érdekesebb kő.
- Viszont én nem kockáztatnék soha - szusszant fel a vörös, ahogy ismét előre fordult, ám szemeiben látszódott a virágok igen is NAGYON érdekelték.
- Én bármikor... - jelentette ki mosolyogva a szőke, majd hátradőlve, hunyta le pilláit, mire Stan felkapva fejét, majd mérte végig barátját. Látta rajta tényleg komolyan gondolta és az apró ötlet már meg is jelent fejében, ám az a kis hang rögtön leintette.
- Nem. – Tudta le ennyivel, ahogy megrázva fejét fordult előre és felejtette is el a beszélgetésüket, mitől a  vörös ugyancsak hagyva a témát, fordult az éppen besétáló tanár felé.
Az iskola után Stan Marsh számára még lassabban telt az idő. Estére már csak arra tudott gondolni, meg akarja nézni azt a követ. Igen, híres akart lenni, azzal hogy ő élve kijött, és teljesen meg volt róla bizonyosodva neki sikerülhet, hiszen tudta nem is kell egyedül mennie. Éjszaka elhagyva házát, futott át szőke barátjához, Kenny-hez. Úgy döntött az ablakon keresztül mászik be, ám mikor feltolta a keretet, barátja már elé is lépett, indulásra készen.
- Késtél.
- Mi van? Nem is mondtam, hogy jövök... - pislogott rá ám hátrébb lépett, így a másik már ki is ugrott szobájából.
- Ja de elég egyértelmű volt. - vigyorgott rá, majd nem is szólva többet már futott is az erdő felé, Stan pedig rögtön követte hiszen tudta Kenny biztos tudja az utat és nem is tévedett, nem sokkal később már az erdő előtt álltak, mely kívülről nézve azt adta vissza amire a két fiú számított.
Nagyságot és sötétet. Igen, leginkább ez jellemezte a zöldes terültet. Sehol egy nesz, vagy éppen ciripelés sem, mi már most híven adta az erdőnek a borongós érzését és azt, ide belépni nem éppen a legérettebb döntés.
- Elég kihalt... - suttogta Stan hiszen nem számított ekkora kihaltságra.
- Ja, de menjünk. - bólintott Kenny, majd nem is várva indult el befelé, a fekete pedig szorosan mögötte követte, ám lábuk ropogós létein kívül - melyek vízhangoztak szinte a platán fák között  - zajok még ekkor sem törtek fel.
- Ez így... elég szar... - suttogta halkan, ám a nagy csöndben még így is hangosnak hallotta ezt is.
- Addig örülj amíg nincs semmi... - vágta rá a szőke, ki csak előre figyelt és egy pillanatra sem állt meg, ám a baj pedig ekkor talált rájuk, lépteiken kívül pedig már másvalami is - ha nem is közel - de ott lépkedett.
Ahogy haladtak a szőke hirtelen megállva, nézett körbe.
- Mi van...? - kérdezte Stan idegesen, hiszen azt hitte a szőke hall valamit.
- Itt elválunk. - jelentette ki, ahogy elindult teljesen más irányba.
- Mi?! Miért? - háborodott fel Stan, ám nem mozdult helyéről.
- Engem a virágok érdekelnek. Te menj tovább egyenesen a tisztás felé. - válaszolt ám már egyre jobban távolodott Stan-től, majd el is tűnt a sűrűben.
- Baszki... - morrant fel halkan mégis zsebre dugva kezeit, még gyorsabb léptekkel ment egyenesen tovább, ám hiába már esélye sem volt a menekülésre. Többször is mellette elfutott egy árny, a földön levő avar, vagy éppen fadarabkák pedig reccsenve törtek össze. Stan pedig pedig már ennyitől lefagyva, nézett körbe riadtan.
- Csak nyugi... - suttogta magának halkan, ám a következő pillanatban azonnal rohanni kezdett, tovább előre. Félt de annyira még nem ijedt meg, hogy feladja tervét.
Nagy hiba volt.
Üldözője már ott loholt mögötte és nem úgy tűnt, hogy felfogja adni. Stan hallva maga mögött a lépteket még jobban lihegni kezdett a félelemtől, nem mert hátra nézni. Nem, hiszen képzeletében valamilyen rettenetes szörny volt mögötte, így csak még gyorsabban próbált futni, minek hála nem sokkal később ki is ért a tisztásra, mi tényleg csodaszép volt. Teliholdas éjszakának köszönhetően még látni is látott, a fény pedig lágy sugaraival világította meg a tisztást és annak közepén levő kőtábláját is.
- Ott...! - nyikkant fel és nem várva csak tovább rohant, lopva felpillantott az égre ám utána csak előre figyelt, nehogy elessen vagy bármi más történjen, ám nem volt menekvés. Hirtelen nagy csapódódás érte hátulról, majd az idegen szinte feldöntve mászott rá, ahogy maga felé fordította, de hála a félhomálynak arca így sem látszott.
- Vége - halk, mélyről jövő hangja betöltötte a kissé kihalt helyet, majd ujjai szinte azonnal Stan torkára fonódtak és körmeivel húsába vájva kezdte azt felmarni, ki megremegve nyikkant fel és hirtelen azt sem tudta mi történt, hogyan érhette utol, ám a tény miszerint támadója nem a képzelt szörnyetege hanem egy ember jobban lezsibbasztotta. Agya kiürült, ám ahogy a fájdalom lassan elérte úgy józan esze is tovább szállva szinte csak a túlélésre gondolva kezdett is ordítozni.
- Állj! Engedj el! - hangja elcsuklott, mégis jobbjával megpróbálta eltolni a másikat, ki pedig abban a pillanatban megrázkódva hagyta abba. Nem mozdult, ahogy ujjai is a vérvörös nyaknál maradtak, ám onnan nem vette el.
Stan hirtelen el sem hitte hogy támadója megállt. Remegve lihegett a félelemtől fűtve, keze pedig – mely a puha anyagba markolt - lassan leesett maga mellé.
- Eng...edj... - suttogta.
Az idegen keze tovább remegett, ahogy le sem vette tekintetét az alatta levőről. Alakja sötétbe burkolózott, ám ahogy a hold kibukkant a felhők mögül úgy világította meg arcát és egész testét. Az akkori kék szemek most tejesen feketén csillogtak és ugyan olyan üresek voltak akár csak a mozdulatok, ahogy lassan elhúzva kezét engedte el a kisebbet, ki egyből hátrébb húzódva, ült is fel ám hála a fénynek, egyből felismerte támadóját.
- Ez... nem lehet... - suttogta, ahogy csak még hátrébb mászott.
CRaig továbbra is Stan-t bámulta, ám kezei remegése még ekkor sem csillapodott, ahogy szuszogása sem. Szemeit folyamatosan Stan-en tartotta, ám nem mozdult, vagy inkább nem bírt, ami tökéletesen látszott reszkető végtagjain.
- Mi a franc... te... - lassan, még mindig remegve kelt fel. - ezt nem hiszem el... - mondta kissé megrökönyödve, ám ő sem vette el tekintetét a másikról... nem is bírta.
Craig viszont nem válaszolt, helyette kezeire lenézve nézte meg a fekete vérét azon, majd lassan felkelve ismét felé kezdett lépkedni, ki ahogy felfogta, a „lény” felé lépdel, levegőt sem bírt venni, teste megfeszült mégis kissé hátrébb tántorodott, ám hiába. Craig már kezeit, ismét felé nyújtotta, majd a lépések lassan sokkal gyorsabbak lettek.
- Mit akarsz?! - kérdezte megriadva, ahogy hátrébb lépdelt  ám egy balült lépésnek hála meginogva esett is el.
Craig viszont nem válaszolt, rávetődve ismét torka felé nyúlt, ám kezei megálltak bőrénél, ahogy nem is bírt tovább nyúlni.
- Ezt most minek... engedj már el...! - nyöszögte, ám hiába akart határozott lenni, a félelem hallatszott hangjában, ám úgy tűnt ismét jól jött ki, hisz a fekete azonnal visszahúzva kezeit ugrott el tőle. A meglepődöttség kiült az arcára, de persze kapva az alkalmon kelt fel, majd kezdett ismét hátrálni, most lassabban, ahogy a másik is. Arca komorabb lett végül, pedig felpattanva sietett vissza az erdőbe és hagyta magára a feketét.
- Azt... a kurva... - suttogta halkan, mégis véve pár mély levegőt, nyugtatta le magát. Igen, hiába támadtak rá, célja ott lebegett szemei előtt, így megfordulva nézett a kőre. A lényeg ott volt, így nem is habozva, futott oda, ám azt már teljesen a moha lepte be, de nem csak ez volt rajta a különlegesség. A legendába szereplő nevek ugyanis nem voltak rajta. Egy darab sem.
- Mi a... - meglepetten méregette a követ, majd többször is körbe járva tapogatta is meg, bárhol egy nevet keresve, de nem talált. - Ez nem lehet igaz...! - felmorrava, nézett körül a tisztáson, ám mivel nem látott más követ, dühösen felszusszanva, indult el vissza felé. A harag ellepte agyát így észre se vehette, hogy egy fekete szempár végig követte kiútját, az erdőből.
Amint kiért az erdőből, megpillantotta szőke barátját ki kissé csalódottan bámulta a holdat.
- Na mi van? - kérdezte mellé lépve, mire a szőke csak felsóhajtva, indult el a város felé.
- Nem találtam. - rázta meg fejét, ám hirtelen megállva, nézett vissza a másikra. - Mi van a nyakaddal? - kérdezte azt fixírozva, ám a fekete eltakarva, lépett hátrébb.
- Semmi... - motyogta mire a szőke vállat vonva ment tovább így a fekete is hallgatva, követte.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2015.11.15. 00:00 Noeeemi izgi :3:3 várom a folytatást :3:3 ^~^