South Park Site
:iconsouthparkphilosopher:Menü 
Kezdő lépések...
:iconazngirllh:Fan Fiction 
Az írott legenda...
:iconadrenenen:Fan Comic 
A képes legenda...
:iconxcourtaniex:ASK ME
A beszélő legenda...

 

-CSERÉIM-

   

   


Szerkesztő és Író: Evee
Fejléckép: @
Rajzolónk: Cheshan
Társ Írók: AkaMoete, Cheshan
E-mail nekem:  @
CCS: LindaDesing
Nyitás:  2007-11-14
Ajánlott böngésző: Chrome

-->

CSS Codes

Fekete parfüm
Fekete parfüm : 8, Dude!!!

8, Dude!!!

Cheshan & Evee  2015.09.24. 13:45

Enjoy (°w°)/


Cartman céltudatosan járta a folyosókat, s minden terem ajtaján benézett, hátha megpillantja a keresett személyt; Stan-t viszont sehol se lelte, mi egyre inkább feltüzelte a benne rejlő idegességet. Egészen megkedvelte a fiút az elmúlt néhány hét alatt, de még mindig talált benne némi idegölő személyiségjegyet. S az, hogy sosem lehetett tudni, éppen merre van (avagy megtisztelte-e az iskolát látogatásával), kikészítette a duci fiút. Így nem csoda, hogy mikor végre meglelte a feketét, amint az fáradt arccal lép ki a férfi mosdóból, kissé ingerülten odasietett hozzá. - Cső, haver - üdvözölte, majd rácsapott a nála magasabb fiú hátára. - Hogy téged rohadtul nem talállak meg soha...
 - Nem keresel eléggé - vetette oda Stan, majd egy aprócska mosolyra húzta a száját, mi persze felettébb hamis volt. Örült, hogy van társasága, s azt is kifejezetten kellemesnek találta, hogy Cartman-nel meg tudták beszélni a Sparkys ügyet (Eric állítása szerint egy tragikus véletlen lehetett pusztán, ő direkt egy állatot sem bántana), s beszélő viszonyból mondhatni haveri szintre léptek.
 - A fasz fog utánad rohangálni mindig - rázta meg a fejét Cartman, majd előállt nagy hírével, mely miatt oly' eszeveszettül kereste a sötéthajút. - A hétvégén lesz egy buli a tanya előtt... Ne nézz rám így, tudom, hogy nem ihatsz alkoholt, de eszméletlen nagy durranás lesz! Haláli emberek szoktak oda járni, s el akarlak vinni téged. Csak hogy végre megmutassam, én is tudok normálisan bulizni, s legalább te sem fogsz búval baszott képpel mászkálni.
 - Menj a francba - vigyorogta a fekete, majd beleöklözött Cartman vállába, mire az gonoszul vigyorogva ütött vissza.
 - De akkor te is gyere a hétvégén! Folyton vagy otthon lógsz, vagy... vagy picsa tudja hol, de nem emberek között. Hidd el, jót tenne!
 - Rendben - vágta rá Stan, hiszen úgyis tudta, Eric Cartman nem az a fajta ember, aki megelégedne egy nemleges válasszal. Cartman arcán átvillant egy különös mosoly, s zsebre vágta kezeit. - A részleteket majd megbeszéljük. Na, én léptem Stanley, csá!
S azzal a kövérkés fiú rögtön útjára is indult, nem törődve a mellette elhaladó emberekkel.
- Eric! - Valaki ellenben hamar kiszúrta, és már utána sietve lágyan fogta meg a kövér fiú kezét, s vissza is húzta őt a tömegből.
- Wendy? - fordult meg Cartman, majd kíváncsi tekintettel bámult a lányra.
- Beszélhetnénk? - kérlelte, s tankönyveit közelebb húzva magához bökött az egyik kisebb terem felé.
- Nem is tudom, Wendy - húzta el száját Cartman, mintha igazán gondolkodna a dolgon. - Megéri ez nekem?
- Nem, de szeretnék veled beszélni. - Hangja komoly volt, ahogy a barna szemekbe bámult.
- Sajnálom Wendy, de nem akarom vesztegetni az időm - vonta meg vállait, mire a lány erősebben hátrarántva Eric-et lökte neki a szekrényeknek. - Én pedig akarnék pár kérdésemre választ!
- Az teljességgel magánügy. – Cartman rosszallóan tekintett a lányra, majd lefejtette magáról a kezét.
Wendy csak idegesen nézett rá, ahogy zsebéből egy tábla csokit kapott elő. - Gyerünk... beszélgetni akarok.
- Wendy! Nem vagyok már gyerek. – Eric vonásai kissé feszültté váltak, majd összefonta karjait. - Minimum három tábla csokoládét kérek, s az egyik legyen töltött!
A lány pedig felkészülve erre nyúlt táskájába, honnan rögvest négy táblát is előhúzott. - Megkapod őket, ha minden kérdésemre felelsz.
- Áll az alku - bólintotta elégedetten Cartman, majd követte a lányt, aki mélyet sóhajtva sétált be a kis terembe, majd ott a csokit az asztalra dobva dőlt ezután a tanári asztalnak. Cartman lekapva egy csokit az asztalról bontotta fel, majd kezdte falatozni. - Mondjad csak, Wendy - csámcsogta. - Csupa fül vagyok! Meg csoki...
- Láttam, mostanság Stan-nel kezdtél lógni - kezdett bele, ám hangja még ekkor is nyugodt maradt -, mit akarsz Te tőle?
- Hát, annyi szent, hogy nem azt, amit anno te is akartál - falta be az első tábla csokoládéját.
- … Ráadásul Stan nincs valami jól, és Kyle-lal sem beszél – folytatta, ám szemét le se vette a barnáról. - Mégis mit tervezel vele?
- Úgy gondolod, hogy lehetetlenség pusztán szimpátiából barátkozni valakivel? - kérdezte, bár hangja vészesen komolyan csengett.
- Épp ellenkezőleg – suttogta Wendy -, csakhogy Te nem ilyen vagy.
- Pedig én is lehetek ilyen, e felől biztosítalak. - Megkezdve második tábla csokoládéját pillantgatott Eric a feketehajú lányra.
- Azt nem hinném, de majd kiderül. Csak szólni akartam, ha esetleg Stan-nel történne valami, biztosíthatlak róla, nem fogod egykönnyen megúszni! - Hangja éles volt mégis nyugodt, ahogy ellökve magát nyitotta ki az ajtót, majd hagyta is ott a dagi fiút.
- Ch... Hülye picsa. – Eric felmarkolva a maradék táblás csokikat dugta is őket zsebre, majd kisétált a teremből, s kissé mérges ábrázattal mászkált tovább a folyosón.

A kis beszélgetés után minden ugyan úgy ment tovább; Az iskolai napok unalmasan teltek és a legtöbben mentek a maguk fontos kis dolgára. Kyle ugyan így volt. Stan-nel való barátsága egyre csak fakult, és az érzés, mely eddig hozzá kötötte halványodni kezdett. Szó se volt róla, nagyon is akarta Stan-t látni, csak éppen már Ő nem kellett neki, hisz... ott volt más. Ott volt neki a segges, így nem számított semmi. Új érzéseket váltott ki benne, ám ezeket is mélyen elnyomta. Nem akart rájuk gondolni, hisz még magát is meglepték, így inkább abba vetette minden figyelmét, amihez értett. Az egyetem lassan minden szabad percét ellopta tőle és ez így volt rendjén. Külön feladatok, szakkörök, TDK. Minden, amiben csak el tudta magát képzelni, ám ez az idő is egyre begyöpösödöttebbé és unalmassá tette a vele való beszélgetéseket. Nem járt el sehova, és ha esetlegesen még hívták volna, fejét rázva küldte el őket, vagy nem is foglalkozott velük.
Ám nem tudott mindenkitől megszabadulni. Bebe Stevens elégedetten és egyre jobban kezdte figyelni a jó tanulót, s végül egyik nap szó szerint letámadva nem is engedte el addig, míg amaz nem volt hajlandó elmenni vele inni. Persze ezt is nagy rángatások követték, és némi fenyegetés övezte, mégis a szőkeségnek sikerült az, ami ebben az időben senkinek: kimozdítani Kyle-t.
A bárban a legelszigeteltebb helyre ültette, és ő maga már neki is kezdve az ivászatnak rendelt a fiúnak is jó néhány kört, ám azok is inkább valahogy a lányba gurultak be. – Jaj, Kyle~ úgy örülök, hogy végre sikerült elhívni Téged~
Kyle idegesen nézett le a lányra, ahogy keze között egy kisebb vodkás poharat egyensúlyozott. Nem ivott, így az ital gomolyogva körözött benne a mozdulatok miatt. - Tanulnom kéne...
 - Nem kéne! - A lány jobban rávágva az asztalra simult a kellemes kabáthoz, mit Kyle húzott magára, és nem is volt hajlandó levenni, mondván úgy sem marad sokáig.
 - Bebe... mondtam, hogy nem akarod tőled semmit. - Hiába tolta el a lányt, az újra és újra ráakaszkodott, mégis próbált a lelkére hatni valamilyen szinten. - Nem vagyok olyan... És nem is illünk össze.
Gondolatait összeszedve simított végig homlokán, ahogy még jobban átgondolta saját kis életét, és belátva, a lánynak sose lesz hely benne kelt fel. Bebe hiába csüngött rajta, lágyan lelökve tolta vissza. Kár veszekedni, a lelkére hatni pedig főleg, mert az már olyan részeg volt, hogy csoda, hogy szavakat még tudott formálni ajkain. - NA! Akkor legalább egy képet! - nyöszörögte, ám mikor Kyle már épp rávágta volna az elégedetlen nemet, Bebe már magához húzva érintette össze ajkaikat, mobiljával pedig lőtte is a képet szinte rögtön. Persze valahol ez volt az a pont, ahol a zsidó fiú kiakadva taszította el magától a lányt, és szó nélkül hagyta ott. Nem volt kellemes és nem élvezte. Nem érzett semmit... Nem úgy, mint akkor. Arca idegesen vöröslött el, mégis ahogy indult kifelé, még úriember módjára a pultoshoz odasétálva dobott be neki egy 20 dollárost, megígértetve vele, hogy nem ad annak a lánynak több piát, s ha úgy van, hívjon neki taxit. Ezután már összeszedve magát indult is kifelé, így hagyva magára a félig lestrapált lányt. Bebe alig bírta felfogni a dolgokat. Nevetgélt és hangja szomorúan csillogott, ahogy Kyle kis poharát is lehúzta, végül nagy nehezen előhalászva telefonját a kis képét felrakva Twittere mosolyodott el. "Életünk első és talán nem utolsó csókja ♥" - írta alá, ahogy vigyorogva fejelte le az asztalt saját mámoros örömében.

Persze a kép, amelyet Bebe taj részegen feltett Twitterre, futótűzként terjedt az iskolában; Mivel az emberek ősidők óta szájról szájra adták át egymásnak az információkat, így a kép mellé szaftos pletykák sokasága is társult, amely nem kerülte el Stan Marsh figyelmét sem. A feketehajú először képtelen volt hinni a szemének - Kyle és Bebe? Pont Bebe? Nevetségesnek találta; A Broflovski fiú mindig is arról áradozott, mennyire idegesíti őt a lány levakarhatatlan léte, s ezenfelül még csak nem is találja őt vonzónak. Miután sokadjára gondolta végig a dolgokat magában, a ’nevetséges’ átfajult valamilyen furcsa érzéssé, mely csak tetőzte az alapjáraton padlón lévő hangulatát - féltékeny lett. Mivel képpel együtt járt ez a pletyka, hitt neki. Tudta, ahhoz túl friss és nagy a seb barátságukon, hogy kérdőre vonja őt erről az egészről. Mégis... akárhányszor rápillantott a képre, melyen azt az embert csókolja Bebe Stevens, akitől mindig hevesebben vert a szíve, düh árasztotta el testét.
Rohamosan teltek a napok, és egyre többen próbálták kideríteni az igazságot, ám Bebe, ahogy nem emlékezett semmire, úgy szépítette mindig, Kyle pedig idegesen és már nem érdektelenül szart bele a pletykákba. Meg sem próbált javítani a helyzeten, hisz tudta, aki ismeri, tisztában van valós érzéseivel.


 

A levegő kezdett csípőssé válni szombat este, ahogy egyre hűvösebb és hűvösebb időjárás köszöntött be; az emberek, ha tehették, inkább otthon maradtak a meleg védelmezően ölelő karjaiban, de persze voltak néhányan, kiket abszolút nem befolyásolt a jéghideg levegő, mely pipacsvörössé varázsolja a didergő arcokat.
Két fiatal fiú szállt le a buszról. Az alacsonyabbik – és egyben ducibb is – látványosan mutogatott, kihangsúlyozva folytonos beszéde jelentőségét. A magasabb csak ráhagyva a dolgot bólogatott, miközben mélyeket szívott vanília ízesítésű cigarettájából. Szerette azt a fekete hüvelybe töltött bagót – színe és illata mindig képes volt kissé lenyugtatni állandó zakatolásban lévő gondolatait.
 - Nos tehát, itt volnánk – mutatott egy viszonylag nagy épületre Eric, melynek ajtaja fölött egy sötétvörös cégértábla állt, rajta a nevével: „A pokol sarka”.
 - Biztató a neve. – Stan ugyan húzta a száját, természetesen követte barátját a szórakozóhelyre, bárminemű ellenkezés nélkül. Fogalma sem volt arról, mikor kapcsolódott ki utoljára, éppen ezért egyezett bele olyan könnyen Cartman furcsán nagylelkű ajánlatába. A hely maga viszonylag tiszta, s emberekkel tömött volt – sokan a táncparkettet választották maguknak, melyet őrült fények váltakozása világított meg, ám a legtöbben elhúzódva a fotelekkel tarkított kis sarkokban beszélgettek, esetleg a vörösen kivilágított bárpultnál. Szimpatikus kis pub-nak tűnt, annyi szent. A barna hatalmas magabiztossággal közlekedett a helyen, mintha csak otthonában sétálgatott volna Sajtos Pufit keresve. Végül egy kissé nyugodtabb, csendesebb helyet kiválasztva maguknak ültek le, s Cartman rögvest előállt szűnni nem akaró locsogásával. - Stanley – A szólított fiú felnézett kólája mögül, s kíváncsi tekintettel viszonozta Cartman figyelmét –, tisztában vagyok vele, hogy félsz az esetleges mellékhatásoktól, de meg kell, hogy nyugtassalak: anno én is fostam tőle, de aztán kikelve magamból kezdtem inni a piát, s végül csak az elmaradhatatlan másnaposság baszott fejbe.
 - Cartman, én tényleg nem…
 - Ne legyél már ilyen puhapöcs, Stanley – morogta a barna, de hangjában ott csengett az a minimális kedvesség, melyet igyekezett beleerőltetni. – Én csak a javadat akarom, fiacskám. Engedd el magad, és szarj bele a világba!
Hosszas töprengés után Stan végül beadta a derekát, Cartman nagy örömére, ki rögtön rendelt is maguknak egy-egy pohárka whiskey-t, majd még egyet és még egyet… Lassacskán a fekete már tudomást sem vett arról, hogy csak az ő poharát töltik meg mindenféle színű és ízű szeszes itallal. Abban a pillanatban nem is igazán izgatta őt a dolog; csak azt érezte, hogy minden negatív érzelme kezd elszakadni saját testétől, de vészjóslóan karcolgatták, marták őt, visszajutásért könyörögve. Nem hagyta. Nem akarta hagyni. A kellemes, kissé már eufórikus állapotot képtelen lett volna magától megtörni. - Aztán – röhögte Cartman, mialatt ajkaihoz emelte a poharat, de nem ivott bele –, aztán csak úgy fogta magát és kiszaladt tök pucéran! Látszódott az a löttyedt segge!
Stan nevetett. Akármit mondott a vele szemben ülő fiú, halk, kissé talán erőltetett nevetéssel nyugtázta.
 - Ha-ha… Mond csak, Stanley – Cartman hirtelen csapta le poharát az asztalhoz, bár még mindig kacarászott. – Belegondoltál már abba, hogy mennyire értéktelen is vagy valójában? -
A feketehajú furcsállva Cartman szavait húzta le italának utolsó cseppjét is, s mosolya azonnal lehervadt. Valami nem stimmelt. – Úgy értem, egy depressziós is köcsög vagy, aki jelenleg ott tart, hogy semmit sem kezd az életével; ha lehet, elkerülöd az iskolát, a barátaid… Egy szégyen vagy. Nem megbántásból mondom haver, de ezt hívják a „szülőkön való élősködésnek”. – Ujjaival finoman megkocogtatta az üveg oldalát, mialatt élvezkedve figyelte Stan kényelmetlenné váló arckifejezését. – Úgy van. Jól gondolod. Alig bírnak otthon Téged elviselni. Még hallottam is, ahogy egyik nap anyád az enyémnek ecseteli, mennyire nehéz veled élni, hogy mennyire lehúzod a családod. Ráadásul még itt van ez a Kyle-os dolog is, öcsém…
Cartman kifejezve szánakozását megrázta fejét, majd immáron ténylegesen is beleivott italába.
 - C-Cartman… - Stan hangja szakadozóvá, s bizonytalanná vált, csak úgy mint látása. Az eddig elfeledett nehéz és fájdalmas érzések egyesével fúródtak belé, megsokszorozva számukat.
 - Nagyon gáz volt, tényleg. Mindenki tudja, hogy durván visszautasított téged. Mit gondolsz, vajon miért tette? Kyle sem bírt már elviselni téged, haver. Egyszerűen túl sok vagy… sokszor pedig éppenséggel túl kevés. - A kövér fiú elégedetten látta, hatni kezdett kisebb monológja, így belelendülve folytatta. – Undorító, hogy állandóan csak a saját önsajnálatodban dagonyázva vársz arra, valaki tegyen valamit helyetted, hogy végre egyenesbe kerüljön a szánalmas kis életed. Gyenge ember vagy, Stan Marsh. Ez tény és való. De ha jót akarsz a veled egy levegőt szívó embereknek, azt ajánlom, ne húzz le ennél is jobban mindenkit; egy hozzád hasonló tehetségtelen embernek, akit lehetetlen szeretni, nincs jövője. Egész életedben csak teher akarsz maradni? Ugyanis én más lehetőséget nem látok. Legalább is, benned nem.
A szavak lassan kezdtek összefolyni; Ez az egész az ő hibája. Ő maga tehet arról, mennyire hitvány és feslett útra terelődött az élete. Már egészen fiatalon is szarnak látott mindent, s azóta ez csak egyre negatívabb irányt véve gurult lefele a lejtőn, szinte megállíthatatlanul. Miatta akartak elválni a szülei. Gyomra összeszorult, s a hányinger újfent belevágott a hasába. Csak mereven figyelte az asztalon egymás hegyén-hátán lévő poharakat és üvegeket, mik rosszallóan csillantak meg a villódzó fények kereszttüzében. Mikor Shelley elköltözött, utolsó szavai ezek voltak: „Próbálj meg nem semmirekellőként viselkedni!” Összébb görnyedt a székben, s a hirtelen rátörő fejfájástól pilláit szorosan csukta le. Pánikszerű félelem tört rá, s zihálva kezdte venni a levegőt. Wendy szavai jártak a fejében. Csak „drámázik” folyton. Elmegyógyintézetben a helye. Sparky is miatta halt meg, nem volt elég elővigyázatos… Az égvilágon minden az ő számlájára volt felírható, s úgy érezte, hirtelen elpattant az a vékony üveg, mely bent tartotta fájdalmát. Könnyei megeredtek, pillái pedig felrebbentek. A sok, baljósan fénylő pohárka mellett egy más, fémesen csillogó tárgy is kivehető volt, még abban a fakó homályban is. Gondolkodás nélkül felkapta a súlyos, ám kézre álló tárgyat.
Kivonszolta magát a hideg éjszakába, majd a ház falának dőlve zokogott tovább hangtalanul, kabátzsebében kutatva egy aprócska kis üvegcséért, melyben színes gyógyszerek tucatjai lapultak. Mintha csak kiválogatta volna őket. Sebes lélegzetvételei mellett is sikerült magába tuszkolnia az összes gyógyszert, bár néha úgy érezte, visszaöklendez mindent, amit bejuttatott testébe. A hideg végigfuttatta fogait Stan fedetlen karjain, mihelyst ledobta magáról nem túl meleg bőrdzsekijét. Érezte, hogy teste reszket a hidegtől, ám agya mégsem fogadta el a tényt, miszerint ő bizony fázik; csak egyetlen egy dolgot járt az esze. Üveg csörrent, ahogy apró darabokra hullott szét Stan bal marka fogságában. Remegve fogta ujjai közt a pulóverével lefedett pisztolyt, majd védtelen mellkasához emelte - Kegyetlen érzéketlenséggel pillantott át a szemeit elborító könnyfátyolon, amint meghallotta a tompa durranást. Az volt az első alkalom, hogy nem undorodott a vértől.

Kenny McCormick önmagából kikelve táncolt a villódzó fények közt, s gyönyörködött az elé táruló képben; minden pillanatban más és más színűnek látta a körülötte lévő világot. Szokásához híven már mérhetetlen mennyiségű alkohol nyomta máját az éjjel, de mint mindig, most sem foglalkozott vele. Alig érezte meg az alkohol hatását, annyira hozzá volt szokva a torkát és gyomrát egyaránt maró szeszhez. Sok csinos, fiatal lány zsongta őt körül, ám ha tényleg szórakozni akart és nem pedig ágyba csábítani fűt-fát, akkor pont leszarta a fehérnépet – csak élvezni akarta a hétvégét, s elfeledni minden gondját, baját. Órákon át megfelejtkezve a világról lötyögött magányosan, de felszabadultan a parketten, mígnem végül a kifulladás szélén állva úgy döntött, szünetelteti kedvenc elfoglaltságát, s kitér az utcára egy kis felfrissülésért. Átlépve az ajtót, mélyet szippantott a fagyos levegőből, s kiengedett egy fáradt, ám azzal ellentétben boldog kacajt. Szerette az életet, bármennyire is nyomorúságosnak hatott néha. A szellő lágy búgásán kívül hirtelen valami másra is figyelmes lett; halk, szakadozott zihálás ütötte meg fülét, mely kicsit messzebbről, az épület sarkáról jött. - Mi a… - Túl ismerős volt neki a hang. Ijedtségében azt is elfeledte, pontosan miért is jött ki, s a hang irányába lépkedett. Eleinte lassan haladt, ám mikor teljesen megbizonyosodott a hang forrásának kilétéről, már rohant. – Stan! – kiáltott fel, ahogy meglátta a földön ülő, félig-meddig eszméletlen állapotban lévő fiú sötét körvonalait. Kenny azonnal leguggolt mellé, s tapogatni kezdte barátját, közben pedig szólítgatta. Mikor valami furcsán meleg, nedves anyagba tévedt a keze, rögtön felismerte; vér volt. Stan vére. - Bassza meg, mi történt?! – Kétségbeesett morgására sem felelt a fekete, csak bágyadt, elködösült tekintettel bámult egyetlenegy pontba, s Kenny úgy vélte, már nincs magánál. Pánikolás helyett előkapta mobilját, s egy háromjegyű számot tárcsázott. Ijedt, kissé összeszedetlen telefonhívása alatt levéve saját pulóverét és kabátját ráterítette a már-már átfagyott fiúra, s közel húzva magához igyekezte még melegebben tartani.

Kyle eközben otthon sürgölődve tanult ismételten, ám a nem várt hívás még őt is meglepte. Mikor látta Kenny csörgeti, már unva vette fel, ám amint hallotta barátja hangját úgy fagyott le egy pillanat alatt. A szavakat is alig bírta felfogni, ahogy már futva indult kifelé és kabátját is csak félig vette fel. Anyja hangját nem hallotta, ahogy semmi mást sem. Szíve őrülten dobogott és a félelem minden porcikáját elöntötte, ahogy a kórház felé kezdett rohanni. A buszon remegve nézte a már lerakott telefont. Baleset... nem. Öngyilkosság. Stan megpróbálta megölni magát. A szavak úgy sújtották, mint valami rossz tréfát. Hisz nem lehet... nem történhetett meg. Amint odaért, szinte betört és ijedten kapta ide-oda fejét. Mikor megtudta, hol van Stan, már odasietve zakatoló szívvel nézett végig azokon, akik ugyancsak ott voltak.

Sharon szipogva ült férje mellett, ki pedig szorosan, támogatón fogta a nő kezét, s néha-néha szorított egyet rajta. Kenny a pár mellett ült,s csak egy fehér póló volt rajta, melyen kisebb-nagyobb vérfoltok éktelenkedtek., de tisztán látszott, nem a sajátja. Mikor a szőke észrevette Kyle-t, biccentett felé, s megtapogatta a mellette lévő üres helyet, hogy üljön le. A vörös kissé remegve sétált oda. Nem szólt a Marsh szülőkhöz. Tudta jól az, hogy itt van, nem javít semmin. - Hogy... hogy van? - kérdezte halkan, csak a szőkétől, ahogy leroskadt mellé.
- Még semmit sem tudni - suttogta Kenny. - Kerek két órája van bent. Műtik.
Kezeit összekulcsolva húzta le sapkáját is, ahogy gondterhelten nézett maga elé. - Ugye... ugye nem lesz baja - hangja elcsuklott, ahogy félve nézett a szőkére, némi támogatást keresve.
- Akkor lenne baj, ha már az első öt perc után kijött volna az orvos - jegyezte meg, mialatt saját pólójának sarkával babrált.
- Értem... - motyogta, ahogy lehunyva szemeit sóhajtott fel és barátjára gondolt. Ahogy elképzelte őt, milyen is volt... Nem volt semmi baja, hisz Cartman valamiképp vigyázott rá, de akkor meg miért? Miért tette?! Egyszerűen képtelenségnek tűnt, hisz’ ő sosem nyúlt volna ehhez a drasztikus megoldáshoz…
Az ajtó egy halk kattanással hirtelen kinyílt, s egy magas, szőke hajú orvos lépett ki rajta. Lassú mozdulatokkal lehámozta magáról a halványan vérrel pecsételt gumikesztyűt, majd rögtön ki is dobta a mellettük ácsorgó fedeles kukába. Tekintetét az egymás mellett ücsörgő párra szegezte, s kinyújtotta Randy felé a kezét, ki készségesen elfogadta a gesztust, majd kezet is ráztak. - Mr és Mrs Marsh? – Bólintás jött válaszul, mire a férfi teljesen semleges hangon folytatta. – A fiuk öngyilkosságot kísérelt meg, melynek komolysága miatt bele is halhatott volna. Viszont azt kell mondjam, rettentően szerencsés, ugyanis a barátja még ép időben behozta, s el tudtuk őt látni. Ha csak pár perccel később talál rá, akkor minden bizonnyal elvérzik.
 - Doktor Úr – kezdte Sharon, s igyekezte leküzdeni a remegést, mely a hangjába költözött. – Hogy ment …?
Randy óvatosan visszanyomta a padra feleségét, majd simogatni kezdte a hátát. Ezalatt az orvos összeszedte magában az elmúlt két óra eseményeit, majd irattartóját a hóna alá szorítva állt félre egy éppen a szobából kisétáló nővér elől. - Először elláttuk a lőtt sebet a mellkasán – tolta fel a szemüvegét. -, majd pedig kimostuk a gyomrát. Sajnos nem volt túl együttműködő, így kénytelenek voltunk a székhez szíjazni őt. Utána zokszó nélkül elfogadta a kezelés menetét, így szájterpeszt nem kellett alkalmaznunk. A gyógyszerek nagy részét vissza tudtuk hozni, hála annak, hogy éhgyomorra vette be őket. Kérem, ne aggódjanak, fel fog épülni! Amint lenyugodott a szervezete, másfél hétig megfigyelésen tartjuk, aztán hazaengedjük, ha elfogadja a feltételeket. Egyelőre maradandó károsodást nem észleltünk, ám a beszédet, a sportot szükséges lesz hanyagolnia kis ideig, hogy ne terhelje a golyó által súrolt tüdejét. De most ha megbocsájtanak – sétált el az orvos kissé sietős léptekkel, majd befordult az egyik sarkon és eltűnt a kíváncsi szemek elől. Sharon hangosan felsírt, s odabújt Randy-hez; Kenny továbbra is csöndesen meredt maga elé, de szeme sarkából figyelte a Marsh szülőket. Tudta, hogy kisebb szikla esett le szívükről az orvos magyarázata után.
 - Olyan jól volt már – sírta a nő. – Még többet is evett, mint valaha! Mosolygott is!
Kyle kicsit megkönnyebbülten nézett fel, mégis amit Sharon mondott szöget ütött a fejébe. Ha Stan tényleg jobban volt, nonszensznek tűnt az öngyilkossági kísérlete. - Kenny... - suttogta, még kissé halkabban -, hol találtál rá Stan-re?
- A farm melletti buli helyen - hangja hirtelen élessé vált. - Erről akarok is veled beszélni. De nem most.
Kyle pedig bólintott, ahogy arcára egy apró mosoly kúszott. - Köszi, hogy felhívtál... - nézett a szőkére, ahogy megpaskolta vállát -, és minden másért is.
- Nem éreztem volna fair-nek, ha pont téged hagylak ki - válaszolta, majd egy gyenge kis mosolyt villantott Kyle-nak.
Ki pedig hálásan nézett rá, ám ez is hamar eltűnt arcáról. Valami mást kezdett érezni olyasmit amit tudta hiába érez már. - Remélem jobban lesz...
Ki pedig hálásan nézett rá, ám ez is hamar eltűnt arcáról. Valami mást kezdett érezni olyasmit amit tudta hiába érez már lényegtelen. Hisz ő is hibás volt... túlságosan is. Hagyta ezt elfajulni és nem kellet volna egyedül hagynia a másikat. - Remélem jobban lesz.
A kórterem ajtaja ismét kinyílt, s egy kedves arcú nővérke sétált ki onnan, majd a padon ücsörgőkre nézett, s együttérző hangon megszólalt: - Sajnálom, de Stanley még nincs ébren – s egy darabig nem is lesz. Ugyan bemehetnek, de meg szeretném kérni önöket, hogy szigorúan csak néhány percig zavarják a fiút, ugyanis nehéz műtéten van túl. Az alvás elengedhetetlen a szervezetének jelenleg. miatt nehezére esik most a koncentráció.
 - Akkor az a legjobb, ha mi most be sem megyünk – közölte halkan a McCormick fiú, majd karon ragadta Kyle-t, s szelid köszönés mellett át is sétáltak a folyosón, magára hagyva a Marsh családot. - Kérsz valamit inni? Egy kávét? - Kenny a tárcája után keresgélve beszélt. - Hosszú lesz a mondókám...
- Igen – bólintott Kyle, ahogy kissé idegesen szusszant fel -, de ha kell, fizetem a sajátom.
- Menj már - rivallt rá. - Én riasztottalak, elviekben itt sem kellene lenned.
A szőke elhaladt egy italautomata előtt, majd visszalépve bedobott némi aprót, s Kyle kezébe nyomta az első adag kávét. Másodikat sajátjába fogva tartotta, majd lassan fújni kezdte. Javasolta Kyle-nak, hogy menjenek ki, mire a fiú készségesen elfogadta döntését. Amint Kenny visszavette magára pulóverét, elfintorodott. Vér és kosz egyvelege díszítette, ami önmagában nem lett volna zavaró, de mivel tudta, barátjához tartozik, kényelmetlenül érezte magát benne. Végül aztán magán hagyva a foltos pulcsit lépett ki Kyle-lal egyetemben a hideg levegőre, s belekortyolt kávéjába.
Kyle az ujjai közé szorította a kis poharat. Annak hője kellemesen szökött arcába, mégis a boldogságát nem tudta még ez sem visszahozni. A vér látványa megborzongatta akár mikor ránézett mégis tudta, ha nem lenne ott vér, talán Stan már nem is élne. - Kenny... - kezdett bele, ahogy komoran nézte saját tükörképét a barna lében - hol találtad meg Stan-t?
- Mint már említettem, a farm melletti szórakozóhelyen - magyarázta a fiú, majd mélyet sóhajtva folytatta. - Mesélt nekem a helyről. Állítólag Cartman-nel mentek el oda. Tudom, mert pár nappal azelőtt beszéltem vele erről az egészről, s akkor felhozta ezt a fantasztikus helyet. S mivel megtetszett, tudod, milyen vagyok... - vonta meg a vállait. - Én is elmentem. Persze csak jóval utánuk. Ráadásul Stan-t az épület mögött találtam meg, Cartman az égvilágon sehol sem láttam. Haver, annyira... annyira szarul nézett ki. - Kenny összeráncolt homlokkal pislogott a kávéspohárra, majd gondolt egyet, s lehúzta az egész tartalmát. - Nem válaszolt semmire, csak rekedt hangon szuszogott. A mentősök jöttek ki érte, majd segítettem nekik feltenni őt a hordágyra... Mikor már bent volt a műtőben, nagyon durván visított. "Meg akarok halni", folyton csak ezt szajkózta. Sharon teljesen kivolt, már azt hittem, neki is külön kórterem fog kelleni.
Kyle csak bólogatott, mégis ahogy hallgatta úgy remegett meg egyre jobban, tekintete pedig sötétedni kezdett. - Az a szemét... Miatta van. Tett, vagy mondhatott valamit! - morogta halkan, kezében pedig a pohárból apró cseppek estek ki, ahogy összeroskadt ujjai között. Düh. Szinte elöntötte fejét, és már csak arra bírt gondolni, hogy is öli meg a hájast.
- Van benne valami - gyűrte Kenny is össze a poharat, ám Kyle-al ellentétben pusztán azért, mert ki akarta dobni. - De ne rohand le az éjszaka közepén. Még semmi sem biztos. Ha Stan akar róla beszélni, akkor fog, s utána cselekedhetsz.
- Nem fogok, előbb Stan gyógyuljon meg, de... mostmár nem leszek ekkora barom - rázta meg a fejét, ahogy lehúzva egybe a meleg lét sóhajtott fel - nem fogom hagyni, hogy még egyszer ilyen legyen Stan-el. Nem érdekel, mi van köztünk.
- Jól teszed - bólintotta Kenny. - Majd szólj, ha esetleg segítségre van szükséged. Szeretnék én is elbeszélgetni a hájfejjel.
- Ha megtudom, hogy az ő hibája... nem fog jól telni a további élete - suttogta sötéten, ahogy még felpillantott a kórháza, ám már indult is a buszmegálló felé, mellette a szőkével. - De mindegy is. Örülök most ennek.
- Azért csak óvatosan - fonta össze karjait a szőke. - Ha megölöd, börtönbe is kerülhetsz.
- Ha megölném, megkímélném a szenvedéstől - sziszegte elégedetten, tekintetében pedig valami őrület csillant meg, ahogy ujjait is kiroppantotta, ám egy pillantás alatt változott ismét normálissá arca. - Jössz haza Te is?
- Veled? Nem vagyok benne már olyan biztos - húzta összébb kapucniját a fején a szöszi, kimutatva hirtelen jelentkezett félelmét.
- Jó... - morogta, ahogy oldalba lökve vigyorodott el. - Akkor hazamegyek egyedül.
- Megyek veled, nem para - nevetett fel, majd megpaskolta a fiú hátát.
- Reméltem, különben betojinak tartottalak volna - nevetett fel, ahogy már megállva a buszmegállóba dugta zsebre kezeit – Merre mész?
- Merre menjek?
- Haza? - kérdezte kíváncsian, mégis megrázta fejét - Vagy ha nem akarsz, gyere át és aludj nálam.
- Meggyőztél - nevetett fel Kenny. - Úgyis rég aludtam nálad. Átbeszélgethetjük az éjszakát - duruzsolta Kenny, majd fel-le emelgette szemöldökét.
- Hűűű, hát nem is tudom, mi mást csinálhatnánk - kuncogta, mégis boldogabb volt már ettől is. Nem akart egyedül maradni, főleg miután látta Stan-t. Az elmúlt hetek egyedül való tanulása most ütött rajta ki, és most érezte igazán, milyen magányos is volt. A buszra felszállva leültek az üres helyek egyikére, majd feszülten ugyan, de kényelembe helyezték magukat.
- Esetleg süthetsz nekem palacsintát - mondta csak úgy, majd elhúzta a száját. - Ja, közöd sincs a konyhához.
- Kapd be! - lökte oldalba Kyle, annyira, hogy a szőke le is pottyant az ülésről - Csinálok neked palacsintát, ha azt akarsz!
- Csak poénkodtam - jegyezte meg halkan, s kinézett az ablakon. - Nincs túl nagy étvágyam.
- Remek... - morogta, és kissé megkönnyebülten sóhajtott fel, hisz fogalma sem volt, hogy kell palacsintát csinálni.
A további út csendesen telt. Kyle fáradt volt és ez látszott is rajta és a szőke sem volt éppen jó formájába. Ahogy a busz letette őket, Kyle háza már csak egy köpésnyire leledzett. A lámpák kihaltsága jelentette, hogy szülei amilyen nagy hévvel voltak elmenetele miatt, úgy valójában annyira nem is érdekli őket az, hogy távozott. A sötétség szinte tapintható volt, ahogy a zsidó fiú benyitott lakásukba, majd intve barátjának mutatott fel a lépcsőn. - Fürödj le - mondta kedvesen, és míg a szőke egy belegyező bólintással már szokásos úton indult fel a fürdőbe, addig a házigazda két pohár cólával fölmenve öltözött át és ágyazott is meg maguknak, majd Stan fekete pólói közül egyet kikészítve várta a szőkét mosakodásból.
Mikor Kenny visszajött, hajából még lassan csurgott le a langyos víz. - Talán egy picit mégis kajás vagyok - morogta orra alatt Kenny, majd belebújt a neki kikészített pólóba.
- Szendvics - mondta sóhajtva ahogy a szőke fürtjeit nézte. Rég látta igazan pulcsija nélkül. - Jó lesz?
- Tökéletes.
- Akkor szendvics - sétált már le, majd egy bő öt perccel később három megkent kenyérrel jött már fel, melyen némi felvágott díszelgett. - Jó étvágyat - tette le a szőke elé, míg ő maga asztalához csüccsent le.
- Ah - Amint kezei közé kaparintott az ételt, Kenny három harapásból be is nyomta az első kenyeret. - Köszi - motyogta, mialatt a másik szendvicsbe is belekezdett.
- Ugyan - biccentette, ahogy fejét leengedve a háttámlára hunyta le szemeit, majd ismét a kórházi dolgokra gondolt, és akármennyire nem akart, agya mást nem tudott kidobni. - Te beszéltél... mostanság vele?
Kenny még rágódott egy darabig szendvicsén, majd lenyelve az utolsó falatot, komoly ábrázattal nézett Kyle-ra. - Persze. Még tegnap is beszéltem vele, pont akkor említette Cartman-nel a kis "kiruccanásukat".
- Na és... hogy volt? Megvolt Cartman-nel? – Képtelen volt azt mondani, hogy nélküle, hisz tudta, fájna neki a válasz.
A szőke pontosan tudta, Kyle mennyire féltékeny volt magára a tudatra, miszerint Cartman átveheti kis szerepét bizonyos ideig-óráig. - Őszintén szólva, szerintem csak eltűrték egymást - jelentette ki a fiú. – Mondjuk, arról fogalmam sincs, mi lehetett a hátterében.
A koppanást szinte Denverig is lehetett hallani, ahogy Kyle szívéről leesett az a hatalmas kő. A boldogság egy pillanat alatt öntötte el, és arcának sem tudva parancsolni kezdett már vigyorogni. - Az... remek.
 -De boldog lett valaki hirtelen - döntötte enyhén oldalara a fejét Kenny, majd törökülésbe vágta magát.
- Ugyan... csak örülök, hogy nem mosta át az a zsíragy a fejét - vágta rá szinte rögtön tagadva, ahogy székével is kissé elfordult.
- Lehet, hogy némileg sikerült neki - közölte halkan Kenny, ahogy a kórházban fekvő feketére gondolt.
- Aggódtam miatta... - vallotta be Kyle, ahogy fejét lehajtva rázta meg magát, majd nem bírva kelt fel, s ült a szőke mellé. - Azt hittem, Cartman jót tesz neki és nem kell majd annyi antidepresszánst szednie...
- Ne haragudj, de ez még viccnek is rossz - fintorogta Kenny. - Cartman jelenléte egy felhívás a keringőre; ha valaki addig nem szedett gyógyszert, majd fog.
- Én lennék ennek a másik oka - húzta fel lábait is - Végül is... miattam lett boldogtalan.
Kenny csak mélyet sóhajtva vette tudomásul barátja kijelentését, majd hátradőlt az ágyon. - Ha ezt akarod hinni, akkor tégy úgy.
- Szerelmes belém... - vallotta be, ám nem nézett fel még ekkor sem. - Elbasztam.
- Nem mondtál újat - kereste Kyle tekintetét.
- Remek! - pattant fel, ahogy kissé idegesen nézett már a kék szemekbe. - Mindenki tudta rajtam kívül...
- Hát, kedves Kyle, ez így szokott lenni - vonta meg vállait, majd felnevetett. - Azért akadt néhány ember, aki szintén hasonló tudatlanságban élt, mint te.
- Ki hitte volna... de akkor is - simitott végig homlokán - Nem hiszem, hogy működhetett volna, miért kezdtem volna hitegetni? Ennek ellenére, nem örülök, hogy a barátságunk ide lyukadt ki.
- Miért utasítod el már csak a gondolatát is annak, hogy vele legyél? - A mélyről jövő kíváncsiság tisztán kihallatszott a szőke hangjából. Kisimítva egy tincset szemei elől túrt bele még mindig kissé nedves hajába, s felsóhajtott. - Ne érts félre, nem összeboronálni akarnálak Titeket, csak pusztán érdekel a téma. Ráadásul úgy tudom, Stan szerette volna, ha barátok maradtok.
A kellemetlen igazság, csak jobban kezdte gyomrát nyomni, ahogy Kenny közölte vele. - Nem arról volt szó, hogy nem akarok... már én sem tudom. Részeg voltam és bántott, ezért mondom... elcsesztem.
- Mármint Stan bántott, vagy ez az egész? - Kenny eléggé beleásta már magát ebbe a témába, mikor Stan-nel beszélgetett, így Kyle részét is meg akarta hallgatni.
- AZ bántott, hogy Stan... - hangja elhalt, ahogy lassan végiggondolva az egészet kezdte saját fölsőjének szélével játszani - …hogy nem tudott túllépni. Valójában, én élveztem, viszont nem vagyok belé szerelmes, s csak ezért utasítottam el - magyarázta, és minden, ami csak benne volt úgy ömlött ki belőle mintha csak öntenék. - Az zavar igazán, hogy a mi barátságunk közeli volt, ő pedig nem akarta folytatni. Fogalmam sincs, miért, egyszerűen... rosszul esett az, hogy a haveromat már megölelni sem ölelhetem rossz kedvében, mert neki fáj. És igaz - pöcsfej vagyok, mert nem kellett volna így reagálnom, hisz kinek nem fájna ez? De borzalmasan szarul esett.
- Ez olyan, Kyle - kezdte Kenny, mialatt két kezét használva mutogatott. -, mintha mindennél jobban iszonyúan éhes lennél, s valaki odaadna neked ételt, majd visszavenné. Ezután pedig folyton a közeledben tartja; még azt is hagyja, hogy megérintsd, de nem ehetsz bele. A gyomrod meg csak korog és korog, egészen addig míg már tompul ez az érzés. Gondolom Stan is csak ezt akarta megvárni; hogy tompább legyen az a mélyről jövő érzés, melyet irántad táplál.
A vörös pedig bólintott, mégsem felelt erre már semmit. Hisz értette, nem volt hülye, de volt valami más, amit még ő maga sem igazán tudott volna megfogalmazni. Az, ami ennek ellenére sem akarta, hogy Stan-nel ilyen legyen a kapcsolat.
- Félsz? - Kenny halkan, s óvatosan tette fel a kérdést. Tudta, ha fején találja a szöget, az szíven ütheti a fiút.
- Is... - vallotta be, ahogy a szőkére pillantott, ahogy eldőlve fordított hátat neki. - Kicsit félek attól, hogy annyira semmilyenné válok Stan szemébe, hogy nem leszek több egy egyszerű havernál.
- Ne beszélj faszságokat - intette le őt Kenny. – Stan-nek iszonyúan fontos vagy.
- Én is ettől tartok - nevetett fel, szemeit pedig már lehunyva húzta jobban magára takaróját is.
- Hogy...? - pislogott nagyokat a szőke, s értetlenül bámulta a takaróba burkolt fiút.
- Aludjunk - zárta le a témát ennyivel, ahogy az ágy széléhez húzódott, ezzel is jelezve nem akarja már a témát firtatni.
Kenny csak lemondóan morrant egyet, majd befeküdt ő is az ágyba, s lehunyva sötétkék szemeit. Sok volt neki az a nap, s szerette volna már maga mögött tudni a történteket. Mint ahogy Kyle is.

 

1 hozzászólás
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
Idézet
2015.09.24. 18:55
Bianka

Hűűűha! Ez eszméletlenül jó lett! Menthetetlenül beleszerettem az írásaitokba ^^ Nagyon tetszik a stílusotok mert változatos és ahogy leírjátok a környezetet, a szereplőket és érzéseiket teljesen úgy érzem magam mintha ott lennék :) Majdnem egy hónapja találtam az oldalra és már rögtön úgy éreztem hogy ez lesz a kedvencem ugyanis előtte rengetek Stan x Kyle témájú történetet elolvastam de egyetlen egynek sem volt befejezése nálatok pedig rögtön szemet szúrt a befejezett szó :D Az Angyali halál volt az első amit elolvastam majd az Anvil, szépen sorban haladtam és kivétel nélkül tetszett mind, aztán rátaláltam erre és bátran kijelentem hogy eddig a Fekete parfüm a leglenyűgözőbb az összes közül :3 Rendkívül érdekes a sztori és mikor már kezdem azt hinni hogy tudom mi lesz, egy olyan hatalmas fordulatot tesz az egész hogy pár pillanatig csak elképedve bámulom a képernyőt :D Mérhetetlenül boldoggá tesztek az irományaitokkal ^^  


Válasz:

Egy egészen aprányit most zavarban vagyok, azt hiszem.
Őszintén kijelenthetem, hogy nagyon-nagyon jól esett minden kedves szabad, az pedig különösen megmelengette a szívem, hogy kiemelted a Fekete Parfümöt. Evee-channal első közös kis történetünk, s rettentően sok munkánk van benne - ellenben azt hiszem, teljesen megtérült minden fáradtságunk. uwu
Telis-tele lesz még csavarokkal, s bukkanókkal a kis irományunk, szóval remélem még jó sokáig velünk mogsz maradni (rengeteg kész fejezet van, már csak konstruálásra van szükség)! <3

Szép bizonyos napszakot!

Chesh.

 

 

 

~ Kis társíróim ~
~ Kukantsatok be hozzájuk is ~

~(*--*)~

 


Hivatalos, hogy jön a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen movie! Magyar nyelvû plakát, magyar feliratos elõzetes!    *****    Todoroki Shoto Fanfiction oldal, nézzetek be és olvassatok! Új Shoto nendoroid blog az oldalon!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?