|
Kilencedik fejezet
2012.02.29. 12:22
Amelyben történnek balesetek...
Stan másnap reggel egyből útnak indult. Előtte még áthívta Kenny-t, ki újra emberi formában volt.
- Ne koszold, össze, a, medált! - mondta taglaltan, ahogy azt a szőke nyakába akasztotta.
- Oké, oké~ - legyintett Kenny, majd mikor a másik elment, kivételesen nem kezdett el tévézni, hanem kisétálva az erkélyre nézelődött.
- Megint itt hagyott... - mondta Craig, ahogy megjelent a szőke mellett.
- Biztos oka van rá... - suttogta.
- De miért nem mondja el nekem? Meg... milyen hely lehet, ami nekem ártana? - kérdezte, ahogy lóbálni kezdte a lábait.
- Lehet valamilyen szellemes emberke... vagy talán szellem ellenes ember... - morfondírozott. Hallgatott, és csak lesütve szemeit nézte az alattuk elhaladókat. Stan határozott léptekkel ment el a házig. Kihalt volt annak környéke... nem is csoda, hiszen még mindig bizarr látványt nyújtott. Gyors csöngetés után, várt. Az ajtó ismételten nyikorogva nyílt ki a nő pedig már egy kedélyes mosollyal engedte be a vendéget.
- Üdvözletem... - köszönt, ahogy kicipzározta kabátját.
- Öröm téged látni - mondta, ahogy becsukva az ajtót máris leült saját kis fotelébe. Stan pedig vele szembe foglalt helyet.
- Volna... egy kérdésem...
- Hallgatlak - vett fel egy sütit, majd harapott bele.
- Craig... - elhallgatott pár pillanatig, majd folytatta. - Miért fagyaszt meg mindent maga körül? - A nő felvonta a szemöldökét, majd mosolyogva nyalta le szájáról a morzsákat.
- Azt mondod, mindig mindent megfagyaszt?
- Nem mindig... úgy vettem észre általában akkor, ha mérges...
- Szóval, ha mérges - biccentett, majd mosolyogva fűzte össze ujjait - télen halt meg, ez az egyik köze ami lehet, de ha azt mondod csak akkor ha mérges, akkor szerintem több oka is lehet.
- Például? - nézett fel a nőre.
- Maga a személyisége, ez egy nagyon fontos okozó - bólintott, majd gonoszul elhúzta a száját - na de, milyen jég is ez?
- Jég, jég... - mondta szemöldök felhúzva, - De képes megolvasztani...
- Alaposabban is megnézted már? Várj kitalálom, nem... - kuncogott fel - nem tűnt fel vele valami furcsa? Hirtelen fagy, majd olvad el és végül olyan, hamar megszárad ami ellent mond a fizikai törvényeknek.
- A könnyei lehetnek?... - kérdezte vissza.
- Szokott sírni? - nevetett fel, majd végül elmosolyodva rázta meg a fejét - nem hinném, hogy a könnyei. Ha mérges, akkor gondolom nem sír, de akkor mikor?
- Ez csak tipp volt... nem szokott... - morogta, ám igenis tudta hogy szokott... de nem fogja elmondani a nőnek.
- Oh értem. Nos, sajnos azt kell, mondjam többet én sem tudok róla - mosolygott - ez valami egészen új és egyedi. - Stan rögtön felpattant.
- Azért köszönöm. - már el is indult a kijárat felé.
- Oh jut eszembe~ - mondta és felkelve a polchoz sétált és levett róla egy kisebb pálcát. Úgy nézet ki mint egy sima bot, csupán vörös karikák díszítették és valamilyen írás is volt rajta - ezt vidd magaddal~ próbáld ki. Nagyon hasznos kis találmány. - Stan elvéve a botot nézett végig rajta. Rossz előérezte volt... nagyon is... de végül csak biccentve, ment el. A nő bezárta utána az ajtót, majd annak dőlve mosolyodott el. Ördögien, majd felkuncogott, mely végül hangos nevetésbe fulladt.
Stan mikor benyitott, Kenny fogadta egyből.
- Késtél. - vágta szemébe.
- 5 percet... - nézett le órájára.
- Az sok... - morogta Kenny, ahogy már átakasztotta a nyakláncot a másik nyakába.
- 5 perc? - kérdezte szemöldök felhúzva Stan, a mellette elsuhanó Kenny-től.
- Igen 5 perc alatt már meztelenül fekszik előttem, nekem az is értékes! - mondta, de lassan már el is tűnt. Stan sóhajtva csukta be utána az ajtót. Craig éppen laptopozott. Nem is vette észre, hogy a fekete megint itt volt, ugyanis a szőke megmutatta neki, hogy a net micsoda szuper hely és hogy vannak benne autós játékok is. Pont egy ilyennel volt elfoglalva. Stan letéve kabátját, vette elő a kis botot... szíve szerint kihajította volna az ablakon... és hogy ezt meg is tegye, elindult az erkély felé. Ahogy haladt ekkor tekintett fel.
- Megjöttél - mosolygott és átsuhanva a gépen ment oda Stan-hez, illetve csak akart volna. Félúton lefagyott akár valami szobor és nem mozdult. Stan megállt, és mosolyogva fordult a fiú, ám mikor az nem mozdult meglepetten pislogott.
- Mi az?... - a botot még mindig mellkasa előtt tartotta. Ám Craig ennek ellenére sem mozdult. Lefagyott akár egy film. Aztán hirtelen, mint valami füst lenne kezdett el folyamatosan eltűnni.
- Stan... - nyögte ki, ahogy lenézve nézet rá a lábára.
- Mi az?... - kérdezte aggódva, közelebb akart menni, ám ő is teljesen megdermedt. Egyre kevesebb látszott belőle, ahogy mintha a szél elvitte volna az alakját.
- Elfogok menni... - közölte, de hangja remeget.
- MI?! - akadt ki Stan, majd a kis pálcikára tekintett. Gondolkozás nélkül rohant vele az erkélyre majd dobta el jó messzire. Ahogy messzebbre került a pálca a fekete teste úgy jött vissza szinte egy másodpercen belől, majd ismét tudott mozogni. Stan odasietett hozzá.
- MI a baj? Mi történt?... Mit éreztél? - hadarta aggódva. Craig felnézet és kissé riadt volt a tekintette.
- Mintha... egy radírral lassan kitörölnének - motyogta. Stan szemei kikerekedtek.
- Az az idióta.... - sziszegte maga elé, ahogy eszébe jutott a nő.
- Mégis... honnan szerezted azt a pálcát? - kérdezte, de közben ismét a kanapéhoz sétált. Muszáj volt leülnie. Lábai remegtek ugyanis ez valami elviselhetetlen volt. Nem fájt neki, csupán lassan érezte, hogy eltűnik a világból. Nem lép tovább csak eltűnik, mint egy kósza gondolat.
- Nem számít... - mondta komoran Stan, ahogy elment a fürdőszobába kezet mosni. Fogva a fejét rázta meg. Így már érthető... nem viszi el, mert valami olyan helyre jár, ahonnan információt gyűjt, de ezt vele nem akarta megosztani. Nem tetszett neki. Nagyon nem. Stan mikor végzett, a kanapéhoz sétálva nézett le Craig-re. Megakarta vizsgálni a másikat... legalábbis, az általa létrehozott jeget.
- Craig... tudnál nekem egy kis jeget csinálni? - Mérgesen nézet fel, majd fordította oldalra a fejét.
- Nem. - Stan meglepetten pislogott.
- Miért? - értetlenkedett.
- Mert nem... nem tudok jeget csinálni... - morogta tovább - ott van az a varázslatos fagyasztó, miért nem csinálsz abban?
- Mert kíváncsi vagyok a tiédre... - mondta, ahogy ő is leült a kanapéra.
- Nem tudok jeget csinálni és kész - nézet rá - fogalmam sincs, hogy kell azt a vackot irányítani... csak néha jön össze.
- Próbáld meg. - biztatta.
- Minek neked egyáltalán? - kérdezte, ahogy az asztalra összpontosított.
- Megszeretném vizsgálni. - válaszolt.
- Azt meg mi a francnak?! - mordult fel ám ennek hatására kicsit több jég lett, mint várta. Az egész asztal egyetlen egy jégkockává fagyott - Francba... - Morogta, ahogy mély levegőt véve kezdte magát lenyugtatni melynek következtében a jég is olvadni kezdett. Stan viszont közel hajolva simított végig az olvadó jégen, így ujjára is került a vízből.
- Látod... nem tudok bánni vele ennyi - sóhajtotta.
- Tanulj meg vele bánni. - vetette fel, ahogy vizes ujjait a pólójába törölte.
- Nehezebb, mint hiszed! Ez nem olyan, amit csak úgy meg lehet tanulni!
- Mindent meg lehet tanulni... - mondta komolyan, ahogy a fiú szemébe nézett. Mérgesen nézet rá. Hogyan is érthetné. Amire ő most képes azt is az alatt a 46 év alatt tanulta meg. Nehéz. Sok időt vesz igénybe és energiát is, de ő nem értheti meg...
Nem figyelt oda. Nem akarta, de megtörtént. Tekintetük találkozott és a szobában roppant hideg kezdett lenni. A bútorok sorra fagytak meg. Stan riadtan nézett körbe.
- C-Craig... - hangja megremegett a félelemtől és a hidegtől. A fekete viszont nem állt le. Gondolataiba mélyedve hajtotta le a fejét, meg sem hallva Stan szavait.
- Craig... hagyd abba! - kétségbeesett kiáltás, ám lassan ez is elhalt, ahogy átölelve magát kezdett dideregni.
- Nem értheted meg... utáltam ott egyedül lenni és állandóan ki akartam törni... kurva nehéz megtanulni bármit is! - fölöttük kisdarabkák kezdtek keletkezni, ahogy minden máshol is. A szoba kezdett hasonlítani egy fagyasztó belsejéhez.
- Craig kérlek... ez... fáj... - nyögte elhalóan, majd magát ölelve dőlt előre a kanapén. Az egyik jégcsap megrezzent, majd leesve pont mellettük ért földet. Nem volt vészes mégis millió pici darabra tört szét és az egyik ilyen kis üveg végigszántotta Stan felkarját. Stan felszisszenve nézett riadtan karjára. Kezével végig simított sebén.
- Craig kérlek... - suttogta elhalóan. Craig felkapta a fejét. Az álom buborék szétpukkant és a jég rohamosan kezdett olvadni.
- B-bocsánat... - pattant fel, ahogy Stan elé lépett. Stan viszont nem válaszolt. Ajka remegett, ahogy egész teste. Suttogott valamit némán, ám ezután lehunyta szemeit, ahogy abból pár könnycsepp folyt ki. A szellem ledermedve nézte ezt. Valami a szívébe hasított és úgy nézet rá.
- Sajnálom... nem akartam én csak... - mondta de persze ő is tudta az ő hibája.
- Semmh... bajh... - suttogta halkan, ám ezután eszméletét vesztve feküdt.
- Stan... ne, gyerünk, kellj fel! - mondta, ahogy kissé megrázta őt. Ám az meg sem moccant. Körbe nézet és azon gondolkozott mit csinálhatna. Egy holt nem hívhat segítséget és ő nem ismert senkit. De azt nem akarta, hogy bármi baja legyen Stan-nek. Hirtelen beugrott a felismerés.
- Kenny... - mondta, de rögtön utána kissé el is szomorodott - hogy a francba szólok neki...? - Végül megborzongott ugyan, de felkelve libbent ki az ajtón. A folyosón szédelgett, majd erősen koncentrált. Érezte a szőkét, majd egy gyors jobb kanyar és a falon keresztül rögtön Kenny hálójában kötött ki, ahol nem várt meglepetés várta. Kenny ugyanis épp Butters-ben volt, ki hangosan nyögdécselt alatta. Kutyapózban voltak, így könnyedén meglátta Craig-et.
- Craig? Mi az? - pislogott a fiúra, és nem is zavartatva magát, mozgott tovább Butters-ben.
- Kenny... AH~ - nyöszögte a kis szőke, de mikor meglátta a feketét kissé megijedve ugrott meg, amitől a szőke pont a gyenge pontját találta el, amitől ismét egy nagyot sóhajtott.
- Stan! - kezdett bele nem is érdekelve őt, ahogy a másik kettő szexszel - Nem tudom mi van vele, de nem kell fel!
- Mit csináltál vele? - kérdezte, ahogy még nagyobbakat lökött a másikon.
- Dühös lettem és az egész szoba megfagyott. Egy kis jég még a karját is felhasította és most eszméletlen!
- Kenny... talán valami bajah lett... meg kéne ahh~ - nyögött ismét egyet.
- Rendben, mindjárt megnézzük. - bólintott Kenny, majd kezét a másik tagjára simította, és így kezdte az alatta lévő szőkét ott is izgatni, ahogy nagyokat lökött rajta. Butters teste megremeget, ahogy a jó érzés átjárta a testét.
- Ahh~ - Kenny felsóhajtva kapaszkodott meg a másik csípőjébe, ahogy belé élvezett. Végignyúlt a kissé gyűrött lepedőn, ahogy jólesően dorombolt.
- Ez olyan jó~ - Kenny egy gyors csókot nyomott ajkaira, ahogy kihúzódott belőle.
- Megyek megnézem Stan-t, addig pihenj~ - takarta be a fiú, majd egy nadrágot magára kapva már el is indult Stan háza felé. Craig közvetlen mellette ment, bár kissé aggasztotta a dolog, hogy szex után jön a szőke, de inkább nem szólt be. Kenny elővéve egy pótkulcsot nyitott be a szobába, majd gyorsan át is ölelte magát.
- Baszki de hideg van... - elindult befelé. Craig az alsó ajkába harapott. Annak ellenére, hogy a jég már felolvadt a hideg nem tűnt el, ami azt jelezte aggódik. Baromira aggódik és utálta, hogy az érzései miatt mások szenvednek. Kenny odasietett Stan-hez, majd felszisszent.
- Akkor... - ölébe kapva a fiút ment be a fürdőbe, megengedve a meleg zuhanyt, állt be a fiúval az alá, így felmelegítve annak jéghideg testét. A ruhákat szó szerint letépte róla, majd előkapva egy elsősegély dobozt tisztította meg a fiú sebét, és kötözte is be. Ezután annak hálószobájába ment, és ráadva pár ruhát, fektette be az ágyba.
- Szerintem nem lesz baja... - motyogta, ám arcán gondterhes kifejezés ült. Craig viszont ugyan olyan gondterhelt volt.
- Hogyne... most még, aztán egyszer teljesen kiakadok és megölöm őt is... - mondta, ahogy szomorúan nézet az ágyra
- Őt is?... - felkapta fejét. Craig beharapta alsó ajkát és szó nélkül ment át a falon egyenesen az erkélyre. Kenny még egy ideig Stan mellett maradt A fekete légzése szabálytalan volt, ám mikor már normálisan lélegzett kiment az erkélyre, Craig-hez.
- Most már jobban lesz... megyek. Ha kellenék, tudod hol leszek. - ezután ellépve az erkélyajtóból indult el a kijárat felé.
- Nem akarom, hogy ez még egyszer előforduljon - jelent meg hirtelen a kijárat előtt és komoly arccal nézet rá Kenny-re.
- Akkor? - kérdezte. Craig az alsó ajkába harapott.
- Nem vennéd el tőle a nyakláncot és dobnád bele valami folyóba igaz?
- Hát nem... Nem lenne igazán... etikus. - mondta komolyan.
- Nem akarom, hogy többször baja legyen. Nem birok uralkodni az érzéseimen és azt hittem Stan le tud nyugtatni, de most is majdnem megöltem... szívességet tennél neki is, ha megszabadulnál tőlem...
- Dehogy tennék szívességet! - vágta rá. - Ragaszkodik hozzád, szeret téged, ha elválasztanám attól, akit szeret, azzal csak ártanék neki. - ezután se szó, se beszéd ment ki az ajtón. Lehajtva fejét lépkedett a fiú szobájáig. Szereti mi...? Igen. Ő is igazán szereti és pont ezért nem akart neki ártani. Bánta a napot mikor megjelent előtte. Mert így most ő egy olyan dologba kapaszkodik, ami már halott ügy... szó szerint. Egy szellemet nem lehet visszahozni az életbe, és így viszont ide van hozzá kötve láncolva. Nem tehet semmit, hisz ő maga pedig nem nyúlhat a láncához. Semmi esély rá. Stan csak órákkal később kelt fel. Pontosabban felriadt, és remegő kézzel markolta meg a medált görcsösen. Zilálva nézett körül.
- Craig?... - A fekete az ágy végében kuporgott. Előre meredten malmozott az ujjaival, de mikor a fekete fölkelt azonnal odapillantott és egy jóleső mosoly terült szét a száján.
- Stan... - mondta de rögtön utána felpattanva lépet még közelebb - Sajnálom! Jól vagy?
- Persze... - mondta kicsit szomorkásan, ahogy szemöldök ráncolva nézett a fiúra. Kezével még mindig szorította a medált... nem akarta elengedni.
- Sajnálom... - ismételte meg még egyszer - nem akartalak bántani. Csak... dühös lettem és... ne haragudj...
- Nem haragszom... - mosolyodott el lágyan. Boldog volt... nagyon boldog. Szemében pár könny gyűlt, ahogy visszadőlt az ágyra. Ám a levegőt még mindig kapkodta, és a medált se eresztette.
- Stan... - ült le rendesen az ágyra, ahogy ismét az ölében fektetett kezire nézet - talán vissza kéne vinned engem abba a házba.
Stan nem szólt... csupán szabályozta lélegzetvételit, így halkan szuszogva nézett fel a fiúra.
- Nem akarok sem neked, sem a barátaidnak ártani. Jól megleszek én ott... - mondta, ahogy hátra pillantott Stan-re. Továbbra sem válaszolt, csupán alsóajkába harapva szorított a medálon.
- Ráadásul így a nyakadon sem leszek, szerezhetsz magadnak valakit - folytatta tovább, ahogy ismét lehajtotta a fejét. Érezte, mégsem akart reagálni. Azt az erős szorítást mellyel a kimondatlan szavakat küldte felé. Nem szólalt... nem akart megszólalni. Félt, hogy nem tudna úgy elmondani egy mondatot, hogy hangja ne remegne bele.
- Jobb lenne mind a kettőnknek - tette hozzá, majd felkelve kezdett kifele sétálni - gondold át... kérlek - mondta, majd kivételesen az ajtón ment ki.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
