|
Hatodik fejezet
2012.01.31. 16:41
Amelyben betekintést nyerünk a kiállításra és megismerkedünk, egy furcsa hölgyeménnyel.
A kiállítás tényleg remek volt és Kyle sem hazudott. Minden ami csak a természetfelettibe tartozik - legyen ez szellem, manó, tündér vagy akár ufó - mindről volt egy kis cikk vagy kép.
- Ugyan~ ki hiszi el, hogy a holtakat visszalehet hozni az életbe? - kuncogott ám a háta mögött egy nő jelent meg. Hosszú vörös haja volt melyek kis loknikba zuhantak a hátára. Egy kendővel kötötte fel, hogy gonosz mosolya látszódjon.
- Tévedsz ugyanis meg lehet csinálni~ - Stan felkapta fejét, majd a mögöttük lévő nőre nézett.
- Hogyan? - kérdezte.
- Egyszerű mágia az egész. A maják ezzel támasztották fel folyamatosan királyikat, ha túl korán haltak volna meg. A varázsige bonyolult és emberáldozatot követel, így nem sokan próbálgatják. Ráadásul biztosnak kell lennünk, hogy a szellem itt van köztünk és nem e lépet be a fénybe - mondta, majd Stan-re nézett sötétzöld íriszeivel. Ki komoran tekintett vissza rá.
- Ha emberáldozattal jár... megéri más életét feláldozni, saját céljainkért? - kérdezte komoran.
- A majáknak megérte. Manapság már csak a tényleg akarni vágyok hozzák vissza a holtakat. Akikért az ember még ölni is képes volna~ - vigyorgott, majd kissé ledöbbenve nézet arrébb ám rögtön elmosolyodott, majd mellei közül egy kártyát villantott elő és adta oda Stan-nek - ha érdekel még más is, gyere el nyugodtan~ most viszont mennem kell~ Bye Bye~ - Stan szemöldök felhúzva nézett a nő után, de végül vállat vonva nézett le a kis cetlire.
- Dilis én mondom~ - morogta Kyle - ugyan... én még a szellemekben sem hiszek, de biztos, hogy nem ébreszteném fel senkit sem. Akik elhunytak azoknak volt okuk elhunyni, akik meg baleset áldozatai lettek azok meg így jártak. - Stan felkuncogott.
- Ó Kyle... hidd el, te sem gondolod így... - suttogta, ahogy az egyik szellemről készült portrét kezdte nézni. Kyle ennek ellenére tovább szónokolt eme rossz cselekedetről. Craig ekkor volt hajlandó megjelenni. Az egyik kép mögül lépett elő, majd nagyban kezdte őket nézegetni. Stan kicsit hátrébb ugrott a meglepettségtől.
- Azta... - motyogta, ahogy Craig-re meredt.
- Mi van? - kérdezte Kyle és Craig is egyszerre. Csupán a nézésük volt más. A szellem lenézőn nézet a fiúra, mintha nem értené miért lepődött meg, míg Kyle maga a meglepődés okát kereste.
- Csak... megvilágosodtam! - mondta Stan, ahogy Kyle-ra nézett. - Igen. igen. megvilágosodtam... - A vörös furcsa pillantást küldött barátja felé, majd ismét visszatért a tündérekhez szóló részhez. Eközben Craig főleg a szellemeseket olvasgatta. Stan-nel együtt, ő is azokat bújta. Figyelmesen olvasta el a sorokat, majd a képet kezdte fixírozni, utána pedig a mellette lévő Craigre pillantott. Aki csak néha felhümmögött, majd egy-egy tábla után csak komoran morogva lépet túl.
- Badarságok... aki egyszer meghal nem éledhet újra. Oké a szőke gyerek klinikai eset - tette hozzá, sóhajtva.
- Ki? - pislogott nagyokat Stan.
- A haverod, Kenny - mondta sóhajtva, ahogy az egyik képnek dőlt. Stan felkuncogott.
- Ő? Miért? - kérdezte vigyorogva.
- Ő fel szokott éledni nem? - Stan kissé ledöbbent.
- Hát ő mondta, hogy meghal és feléled nem? - nem értette min döbbent meg ennyire.
- Hát igen de... - zavartan nevetett fel. - Te ezt elhiszed? - pislogott rá meglepetten.
- Hogy magyarázod, azt hogy szellem? - kérdezte.
- Láttad már? - kérdezte komolyan.
- Te láttad már? - kérdezett vissza.
- Igen... - válaszolta komolyan.
- Akkor? Én hiszek neki. Úgy sincs sok mindenki akit ismerek, vagy éppen beszélni tudok vele - rántotta meg a vállát. Stan pislantott párat, de végül csak elmosolyodott.
- Örülök, hogy hiszel nekünk.
- Stan... - Kyle mellé állva tette kezét a vállára - kihez beszélsz? - kérdezte, mire Craig kicsit szomorúan nézet le a földre, majd lépkedett arrébb egy másik szobába.
- Hozzád beszéltem... - mondta Stan, ahogy kissé morcosan nézett a vörösre.
- Nem veszem be... - mondta, ahogy meglengette a fejét - a másik teremben voltam. Mindegy... menjünk lassan bezárnak.
Stan biccentett, ahogy elindult a kijárat felé.
Mivel Stan megvált drága bejáró nőjétől, saját magának kellett bevásárolnia, takarítania. Szerencséje az volt, hogy tudott magáról gondoskodni. Vacsorának valónak ugrott le a boltba. Kezén egy kosár lógott, ahogy a boltban sétálgatott, észre sem vette, hogy egy lány csuklyában végig őt figyeli... Ellenben valaki mással. Craig mögé lopózva rántotta le a csuklyát és kicsit felmordult mikor a lányt látta alatta. A lány meglepetten fordult hátra, ám mivel senkit nem látott, a csuklyát hamar visszatette fejére, majd egyre közelebb lopózott Stan-hez. Keze ökölbe szorult ám kissé megnyugtatta magát. Nem most nem fagyaszthat mindent meg. Egyszerűen csak lehűti a lány körül a levegőt ő meg csak elmegy. Így is tett és remélte abba hagyja a kíváncsiskodást. Viszont a lány vacogva is követte a fiút, hiába kocogtak fogai. Magát simogatva próbálta magát felmelegíteni.
- Húzz innen - sziszegte, ahogy ismét lerántotta a kapucnit.
- Mi ez már... - morogta a lány, ahogy újra visszatette fejére, majd felbátorodva kezdett a fiú felé futni. Persze minden véges és nála ez a mérce nagyon kicsi. Az egész padló egy jégpálya lett ahogy végig megfagyott. Craig egyre közelebb ment a lányhoz és körülötte az élelmiszerek is ugyan ilyen gyorsasággal lettek mirelitek. A lány nyikkanva esett orra, hallani lehetett a csont reccsenését, kisebb tócsa keletkezett a padlón... többen is odarohantak, páran még el is estek... Stan volt az egyetlen, ki fütyörészve sétált ki boldogan a boltból, fel sem véve a balesetet. Craig még odament volna, még egy kis leckéztetést adni, de végül mikor Stan kisétált ő vele együtt ment, persze tisztes távolságban.
- Hm... - Stan hümmögve nézte a zacskót. Mikor elérte házát, és becsukta az ajtót, letéve a szatyrokat, sétált a nappali közepére. - Craig! - kiáltotta. A fekete közvetlen előtte jelent meg kissé morcosan.
- Tessék? - Stan közelebb lépett hozzá. Nem szólt semmit, csak egyre közelebb ment hozzá, míg végül, ajkait Craig-ével érintette össze. A fiú megdermedt és hirtelenjében azt sem tudta mit csináljon. Persze általában részleges testben volt és így érezte a fiú meleg ajkait a sajátján, de ez nagyon új volt. Mégis nem bírta elvenni. Csak állt mozdulatlanul. Stan viszont lehunyva szemeit lépett még közelebb, testével érezte a másik hidegét... mégis... élvezte... arca lágyan elpirult, ahogy halvány mosoly kúszott arcára.
Egy lágy mosoly...
Kezeit felemelte és lágyan simított végig a másik meleg bőrén, majd ő is kissé jobban odanyomta az ajkait. Felbátorodva, húzta végig kezét a másik karján, arcán a pír nőtt, teste felhevült. Most Craig közeledett. Lábát Stan lábai közé rakta és átfonva kezét a dereka körött húzta magához és nyalta meg az ajkait. Felnyögve nyitotta fel pilláit, és nézett ködösen a másikra.
- Craigh... - sóhajtotta.
Beharapva alsó ajkát engedte el és végül fektette hideg kezét Stan szemeire. Ezután még közelebb hajolva hozzá, nyomot csókot a szájára. Rövid kis egyszerűt, majd végül elmosolyodott, de olyan keserűen, hogy örült, hogy a másik ezt nem látja. Viszont az lágyan mosolygott előre. Nem húzódott el... élvezte a másik hideg érintését.
- Stan... - kezdett bele, ahogy levette kezét és kicsit elhúzódott - hálás vagyok, mert elhoztál abból a házból, de... - elnézet oldalra, végül pedig ismét a kék szemekbe - de bármennyire is meg akarom hálálni, ezt nem csinálhatod többször.
- Mit?... - pislogott nagyokat.
- Ezt... - mutatott a levegőbe - többet nem fogok veled olyat tenni, megígérem, de te sem. Ne csókolj meg és ne légy velem ilyen közvetlen... szellem vagyok - mondta ki végül, ahogy lehajtotta a fejét. Stan mondani akart valamit, ám inkább nem tette... becsukva száját, bólintott.
- Rendben... - ellépve mellette, ült le a kanapéra, és kezdett gyorsan gépelni. Craig pedig sóhajtva libbent át a falon a konyhába.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
