Égj, égj. A suttogás, a halk, kitartó, biztató szavak.
Egy szikra, majd még egy végül a láng kellemesen táncolt végig a kanócon, és olvasztotta le az oda nem illő viaszt. A kis láng magasba csapott, érezve az új helyét. Gyermeteg, kíváncsi lángocska, mely az egyetlen fényforrásként a nagy szobában, annyi mindent próbált megvilágítani, amennyit csak tudott. Nem hitte volna ő se, hogy megy, de amit látni akart ott volt. A kis muffin, melybe szúrták, mely a kívánság alapköveként szolgált.
Egy, kettő, három.
Kívánj. Most, egy pillanatra se habozva, majd oszlasd el a fényt és életedre boruljon ismételten sötét. Huss. Sötét van.
Stan ajkai szélesen nyújtóztak ki, ahogy a kissé parázsló kanócot bámulta, majd a szinte láthatatlan füst, mely a kívánságát vitte felfelé, a többi közé. Vajon ez teljes? Vajon ez idén más lesz?
- Boldog huszonkettőt, Marsh - Saját vállának megveregetése szinte már alap volt. Minden évben ott voltak neki ezek a dolgok, mégis most az egyedüllét magányos farkasként telepedett oda mellé. Magány... sose érezte még ennyire annak magát. A hideg este, a komor sötét ég. Talán már mindenki aludt is.
Talán senki nem emlékezett arra, hogy neki ma van a nagy napja.
Talán... nem is számított már.
Felvillanó kékes fény, majd újra és újra betöltő muzsika. Toy box. Egyetlen egy számuk volt, melyet szeretett és amit hajlandó volt meghallgatni. Furcsa egybeesés. Ujjai mereven nyúltak az asztalra, és még annál is inkább érzéketlennek érezte, ahogy fel is vette. A remegés borzasztóan zsibbasztotta ujjperceit, így a névvel, vagy azzal megnézni ki is az aki ilyenkor - pontosabban fél kettőkor - zavarja, nem foglalkozott.
- Jó időzítés. Kicsit korai, de--
- BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT DUDE!
Mézédes boldog hang, melyhez az arcot a memória küldte is előre. Göndör tincsek, zöld rubintos szempár, a pöttyökkel díszített arc.
Vanília.
- Kyle! Hey, jó korán kezded. Te vagy az első.
- Mint minden évben Haver. Gyere, tudom fáradt vagy, és basztad a rezet a klubban, de tavaly megígértem, hogy felkaristolom neked az asztalom.
Újabb emlékek, Stan ajkaira pedig egy nosztalgikus mosoly költözött, ahogy szemeit fáradtan dörzsölte meg.
- Nem felejtesz? Amúgy meg, ha jól tudom akkoriban neked még ez kicsit... cikinek számított. Nem?
- Most is az, de mivel tudom mekkora balfasz vagy és mivel nem vagyok ott, eliszod a fejed este, játszhatnánk. Kicsapom neked a legjobb formámat.
- Azt a picit ott a lábaid között?
- Azóta... sokkat fejlődtem Haver. Nagyon, nagy lettem!
- Hát persze Dude.
KYle püffögös hangja, apró kuncogást váltott ki. A természetesnél is természetesebb volt a fiú jelenléte, és a tudat volt valaki aki nem felejtette el. Mert ő sosem, és mégis ő maga igen. Nem jutott eszébe, hogy várja a hívást. Minden olyan kaotikus lett. Kellemetlen, borzalmas. Szülinapja van... nem várt fordulatok.
- NA gyere mielőtt meggondolom magam - Kyle hangja ismét csengett, Stan pedig elégedetten csücsent már le saját gameres székében.
- Azt már nem. Csapjad nekem magad... Én drága supportom.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés