- Ne csináld már, haver - ragadta meg a fiút hátulról, s karjait rögtön a dühös kis test köré fonta. - Sajnálom, csak... Na. Naaa! - Egy puszit nyomva a kunkori tincsekre vigyorgott tovább Stan, majd végigsimított Kyle nyakától kezdve egészen a hasáig. - Aludj velem, Kyle! Nem fogom ilyen váratlanul megmarkolni a segged, ígérem.
 - Hiszem, ha látom - dőlt barátjának, mégis fujtatva egyet még ekkor is méregette, ám az ölelő karok közül nem bújt ki.
 - Ezt érezni kell, nem látni - suttogta, ahogy lassan Kyle füléhez hajolt, s megnyalintotta azt.
 - Túl sok a nyálad? – morogta a vörös, és habár háttal állt Stan-nek, fülén tökéletesen jól látszott, mennyire is zavarba hozta őt előbbi tettével.
 - Valaki miatt csak úgy csorgatom – kuncogta Stan, majd az előbb megnyalintott területre puszit nyomott. Ez persze már jobban esett a kisebbnek, mégis nagy háborgások közepette fordult meg, majd kezét Stan szájára téve vigyorodott rá elégedetten. - Csak hogy én nem vagyok nyalóka!
- Ebben nem lennék olyan biztos - nyomott egy puszit a fiú tenyerére Stan, s elvigyorodott.
Az ideg hirtelen kipattant Kyle homlokán, ahogy elhúzva kezét kerülte ki Stan-t, majd sapkájához sétálva nyomta ismét fejére. - Játsszunk - suttogta zavartan, ahogy letelepedve az asztalhoz - hol már saját laptopja volt - kezdett rajta sebesen kattintgatni.
- Rendben - vonta meg vállait a fekete, ahogy leült saját számítógépéhez, de azért még hátrafordult. - Mi a baj, haragszol?
- Csak igyekszem szokni a helyzetet - legyintette, hisz’ így volt. Az ilyesfajta közeledés számára teljesen idegen volt, ám akármennyire különösnek is tartotta, mégis... jó érzéssel töltötte el. - Nehezen lehetne pont rád haragudni.
- Hogy-hogy? - figyelte még mindig a vörös hajút, majd hátra is fordult teljesen a székével.
- Mert a legjobb barátom vagy... és mert kedvellek - jött az egyszerű válasz Kyle-tól, ahogy kábán elmosolyodva bújt bele jobban gépébe.
Stan-t egy kissé furcsán érintette ez a kijelentés. - Legjobb barát, mi... - fordult vissza, majd úgy döntött, inkább nem szól barátjához. Ki látva a változást kelt fel, majd laptopját is félre dobva állt meg a fiú mögött. – Mondtam valami rosszat?
- Nem - jött az egyszerű, tömör válasz Stan felől.
- Haver - dőlt már neki Kyle, ahogy ujjaival lágyan kezdte vállát nyomkodni -, rosszat mondtam? - A fekete csak felsóhajtott, majd megismételte előbbi válaszát. - Nem.
- Ja, azt látom... - hajolt el vörös, ahogy ajkait lebiggyesztve nézett végig a másik hátán. Nem tudta, mi lelhette, így visszatámolyogva gépéhez feküdt el, majd hasára rakva kezdett kattintgatni.
- Csak... – suttogta Stan - csak legjobb barátként tekintesz rám?
Kyle megszorította laptopját, ahogy megremegett. Természetes, hogy annak tekintette. Akár mennyire szerette Stan-t, ő mindig az marad neki, s ez jobb esetben sosem fog változni. - Nem, de nekem az is vagy... - morogta, ahogy ismét félretolva a laptopot felállt, ám most sokkal nagyobb hévvel támadta be barátját, ahogy annak széktámláját megragadva fordította maga felé. - De... Elmondom újra, mivel úgy tűnik, az előbbi mondatomból nem hallottad ki... kedvellek és nem csak mint barátot, Stan. Szóval... érted, én... úgy kedvellek.
Stan elvigyorodott, majd halk kuncogás tört ki ajkai közül. - Tudom - sunyin megragadta Kyle csípőjét, s közelebb húzta magához -, csak még egyszer hallani akartam.
- Haver! - Nyikkant fel Kyle, ahogy mérgesen szúrta tekintetét a másikba, mégis egy idő után ő maga is elmosolyodott. - Na jó, akkor most mond ki Te!
Ugyan egy halvány pírréteg futott fel a fekete orcáira, levakarhatatlan vigyora csak szélesebbé vált. Felállt a székből, majd megragadva Kyle állát emelte kissé feljebb, s homlokaikat összeérintette. A zöld szemeket bámulva elöntötte az az ismerős érzés, melyet mostanság oly' sokszor átélt már. - Kyle. Szerelmes vagyok beléd… - suttogta rekedtes hangon.
Kyle várta már a győzelemittas mámort, ám elmaradt - helyét valami egészen más töltötte be. Szíve hevesebben kezdett verni, ahogy a jól ismert vörösség ismét elfedte arcát szeplői, pedig ha lehet, csak még láthatóbbak lettek.
- Na, mi az? – Stan gyengéd hangon szólította meg barátját, egy aprócska mosollyal a száján. Lassan közelebb hajolt hozzá, s egy lágy puszit nyomott a résnyire nyílt ajkakra. Kyle szívverése csak még gyorsabb lett, tenyere pedig izzadni kezdett pusztán ettől is. - Azt hiszem... Én is... - motyogta, ám hiába hallotta hangját, sejtette, közel sem józan esze mondatja belőle a dolgokat - Én is szerelmes vagyok beléd.
Stan gyomra kavarogni kezdett, amint meghallotta Kyle szavait; arcára még erősebb pír húzódott, s szíve nagyot dobbant. Nem bírt megszólalni. Élénk kék szemei megtelítődtek örömmel, s ez lassan egész arcát átitatta. Ahogy lassan Kyle-ét is, ki habár a jelenetet kissé kínosnak tartotta, ennek ellenére is boldogabb volt, mint valaha. Ám nem bírta sokáig, átölelve a Stan-t nyomta arcát mellkasába, ezzel is inkább elrejtve azt.
 - Köszönöm – mormogta Stan, mialatt kezeit átvetette a fiún, s jelenlegi erőnlétéből leginkább kitelő, szoros öleléssel jutalmazta.
 - Ugyan... - nevetett fel Kyle -, ezt nem köszönni kéne... Légy hálás Haver! Milyen remek személyre utal is az, hogy a legjobbat választottam!
Stan megremegett barátja kijelentésére, s nyögött egy aprót zavarában. - Na. Ezt ne...
- De – bólogatott Kyle, ahogy felemelve fejét most ő nyomott egy apró csókot a másik ajkaira - Fogadd el...
- Zavarba hozol - motyogta a fekete a csókjukba, majd viszonozta is.
- Bagoly mondja verébnek – suttogta Kyle, mégis, ahogy befejezte, már átkarolva a fiú nyakát mélyítette csókjukat. A feketehajú karjait lassan lejjebb csúsztatta, egyenesen Kyle fenekére, s finoman megragadva vonta még közelebb saját magához az aprócska teste. Kyle pusztán egy zavart nyikkanást hallatott, majd ideges pillantást vetett Stan kezeire, ahogy hirtelen elfordította fejét. - Már megint! Megígérted, basszus!
- Túl jó a segged - markolta meg ismét Stan, majd végig simított a kerek felületen.
- Seggmániás... – morogta Kyle, ahogy megmozgatva próbálta eltávolítani Stan tenyereit onnan, vöröslő arccal.
- Büszke is vagyok rá.
- Milyen jó nekem! – Kyle bármennyire is igyekezte lehámozni Stan kezeit saját szebbik feléről, a fekete egyre erősebben, határozottabban tartotta tenyereit a formás popsin. Izgett-mozgott, de csillapíthatatlan szabadulni akarása csaknem talált célt. A nagy mocorgás közepette Stan gondolt egyet, s hirtelen elengedte barátját, majd nevetve nyalt végig a szeplős orcákon.
- Stan, baszd meg! - lökte már el őt Kyle, ahogy undorodva kezdte arcát dörzsölni. - Hozzak neked fasz nyalókát?!
Stan csak homlokát ráncolva fonta össze karjait, majd visszaült a székébe. - Csodás lenne.
Kyle szusszanva tette ugyan ezt. Ugyan kisebb feszült zavar húzódott közéjük, ez nem rontott az elkövetkező kis estéjükön, miben néhol beszélgettek, itt-ott pedig játszottak pár meccset, hol Kyle újfent jókat mulatott Stan killjeinek belopásával. A végül egész vidámra sikeredett estét a fürdés zárta. Kyle volt az első, majd mikor végzett Stan-nek átengedve a helyét sétált át Shelley volt szobájába. Semmi nem maradt abból, ami valaha a lány saját kis búvóhelyét tarkította. Inkább hasonlított egy átlagos, meglepően üres vendégszobához, mint valami tini lányéhoz - mely Kyle-t eléggé megnyugtatta. - Nem is rossz - simított végig a frissen mosott paplanon, ahogy sóhajtva fúrta bele fejét, majd elnyúlva az ágyon szemeit is lehunyta.
Miután Stan végzett a fürdéssel, s vissza is sétált a szobájába, meglepődött Kyle hiányán. - "Biztosan átment Shelley szobájába" - gondolatától kisebb harag futott át a testén. Abszolút nem volt kedvére, hogy barátjától csak egy kicsit is távolabb aludjon a kelleténél. Így mihelyst végzett szobájának rendbe tételével, átsettenkedett a mellette helyet foglaló szobába. Már rég elmúlt éjfél, s tudta, szülei kisebb zajokra is képesek felriadni (legalább is édesanyja, Randy már más tészta), így puha léptekkel közelítette meg a félig behajtott ajtót. Belépve rajta meglátta Kyle-t, ki halkan szuszogva feküdt az ágyon, s mozdulatlan teste arról árulkodott, már rég az álmok mezejére lépett. - Ch... - megrázva fejét lépett közelebb az ágyhoz, majd bámulni kezdte a jelenleg sapkátlan vörös hajút. Imádta, ha szabadon hagyja fürtjeit, így hódolva eme perverziójának, lehajolva túrt bele a kunkori fürtökbe. Halvány mosollyal az arcán döntött el magában egy nem túl aprócska dolgot: visszaviszi azt, ami ha nem is teljesen, de már az övé. Benyúlt barátja alá, majd óvatosan megfogta az öntudatlan testet, felemelte. A fiú teste meglehetősen könnyűnek hatott, ám így is érezte mellkasában azt a figyelmeztető kis szorító érzést, mit saját varratainak léte okozta. Igyekezte a lehető legjobban elnyomni ezt a furcsa, karistoló fájdalmat, majd sietős léptekkel tért vissza saját kis zugába, egy aprócska önelégült mosollyal az arcán. Kyle a maga módján jó alvó volt és ehhez méltán tökéletes nyugalommal viselte, hogy Stan csak úgy cipeli őt, egyik helységből a másikra. Mégis mikor a könnyű dunyhában érezte már testét, bódultan pislogva nézett maga mellé, ám kábasága és az álmosság miatt csupán épp, hogy látott valamit. - Stan...?
- Hm? - ült le barátja mellé Stan, majd végigsimított az álmos arcocskán. A vörös viszont nem kérdezett többöt. Érezve a puha kezet mosolyogva hunyta le ismét szemeit, és pár pillanat után, már újfent halkan szuszogott. Egy mosoly suhant át Stan arcán. Barátja fölé hajolva először csak szemeivel pásztázta végig a szanaszét szóródó szeplőcskéket, majd végül néhányra apró puszit hintett, vigyázva, nehogy felkeltse vele a lassan szuszogó vöröset. Végül aztán mélyet sóhajtva bújt be Kyle mellé, majd karjait köré fonva nyomott még egy utolsó csókocskát a homlokára, s igyekezett elaludni. A melegség, szívüknek ritmusos, lassú dobbanása meglehetősen könnyűvé tette az elalvást mindkét fél számára. Stan és Kyle is úgy aludt, mint a bunda; lábaikat egymáséba kulcsoltál, kezeikkel itt-ott fogták a másikat. Mintha attól tartottak volna, az éjszaka leple alatt ez a varázs lehull róluk, s ismételten csak a puszta feszült ellenszenv lesz úrrá mindkettőjükön.  

A másnapi kábaság és a lusta kényelem érzése kellemesen öntötte el Kyle testét, amint pilláit óvatosan felrebbentette. Ahogy szembetalálta magát a fekete békés arcával, csak még jobban érezte ezt a kellemességet... persze agya, amint kissé éberebbé vált, szinte rögtön tudta, nem kéne így lennie, legalább is nem egy ágyban. - Mit keresek itt...? – kérdezte önnön magától, hisz az ölelő karok, mik még mindig teste körül voltak fonva, erősen szorították. Nem engedték és ez mindent elárult. Stan halk morgás közepette bújt közelebb a vörös hajú fiúhoz, majd mély, álmoskás hangon szólt hozzá. - Szép jó reggelt - puszit nyomva a kisebbik fiúra fordult át hátára, húzva magával Kyle-t, ki így most Stan mellkasán foglalt helyet.
 - Mikor hoztál át? - jött a morgós kérdés, ám a helyzetnek köszönhetően csupán szusszanva terült el, ahogy fülét Stan mellkasához szorította és úgy hallgatta lassú szívverését.
 - Miután elaludtál - jött a halk válasz, ám a fiú szemei még mindig csukva voltak. Alsó ajkát beharapva ragadta meg Kyle fenekét, s feljebb csúsztatta saját testén.  Az álom abban a minutumban szökött ki Kyle szemeiből; hangos nyikkanással es ficánkolva bukdácsolt le ismét a másik mellé, fenekét jó messze tolva tőle. – Basszus, Stan! Ezt ugye nem akarod rendszeressé tenni?!
Halk sóhaj szakadt fel Stan ajkai közül, ahogy oldalára fordulva simított végig Kyle testén. - Azt hittem, velem akarsz majd aludni... – A fekete még mindig aludt. Legalább is félálomban végzett motyogása erről árulkodott.
 - Akartam... - bólintott rá, ám amint látta, Stan még abszolút nem ébredt fel, közelebb csusszant a fiúhoz. - Csak elnyomott az álom, míg Te tollászkodtál. De máskor fel is kelthetsz, nem kell... Cipelned.
- Szeretlek megérinteni - nyámmogta, s odahúzódva Kyle-hoz egy cuppanós puszit nyomott a fiú ajkaira. -, és had vegyem a kezeimbe a fiúm...
Kyle mélyvörös arcát lehajtva húzódott kissé összébb. Még nem szokott hozzá barátja bókjaihoz, ennek ellenére szerette. Tagjait kellemes bizsergés fogta el, és ahogy érezte, ismét átjárja ez a meleg érzés, lágyan közelebb csusszanva a feketéhez hajolt ajkaihoz, majd csókolta meg. Apró puszikat hintet előbb rá, majd mikor Stan kissé éberebbé vált, már kezeivel is átfonva testén várta, hogy barátja teljesen felkeljen. Stan szimplán visszacsókolt, mikor érezte Kyle ajkait sajátján; ébersége szinte befolyásolhatatlan volt a reggeli órákban addig a pontig, míg meg nem kapta kávéját, hála a rettentően jó alvókájának. - Na, gyere... - morogta, ahogy ismét a hátára fordult, s Kyle-t valahogy saját hasára ültette. Kezeit immáron a fiú csípőjére csúsztatta, s bágyadt mosollyal pásztázta végig a vörös hajú vékonyka testét. Óvatos mozdulattal húzta fel lábait, mintegy támaszt nyújtva Kyle-nak, ki még mindig zavartan ücsörgött barátján. - Szóval legközelebb ne aludjunk együtt? - Álmos szemeit Kyle vöröslő arcára tapasztva nézte barátját, mialatt egy halvány, viszonylag önelégült mosoly jelent meg Stan-en. Élvezte, hogy kellőképpen zavarba tudja hozni a vörös hajút, még akkor is, ha álmából nem kelt fel teljesen, hogy száz százalékosan kiélvezhesse az elé táruló látványt.
- Kompromisszum - morogta sértetten, ahogy kihasználva a helyzetet simított végig ujjaival a másik mellkasán. - Lehet róla szó, de nem kell folyton cipelned.
- De szeretlek cipelni – mormogta Stan, mialatt benyúlt a fiú pólója alá, s végighúzta ujjait a fedetlen háton.
- Az már egy más tészta... - simogatta meg újra barátját Kyle, ahogy arcán egy apró mosoly jelent meg a kellemes érzéstől, melyet a fiútól kapott - Mit szólsz ehhez? Csinálok neked kávét, cserébe te többet álmomban nem cipelsz? Na?
- Miért vagy te ennyire rábuzulva a cipelésre? - Stan körmeivel finoman végigkaristolta az előbbi érintett pontot, mire Kyle megremegve húzódott kissé el, ahogy közelebb is hajolt a másikhoz. - Nem csípem.
- Azt sejtettem, de mi az indok...? - harapta be alsó ajkát a fekete, ahogy látva a fiú közelségét, még inkább saját maga felé húzta őt.
- Nehéz vagyok - vont vállat Kyle, még ha tudta is, hazugság. Sose hívta volna magát nehéznek, hisz’ sem magassága, sem kilói nem verték az eget, izmairól pedig ne is beszéljünk - Ezért ne. Na de, kérsz kávét?
Stan erre már teljesen kinyitotta szemeit, s mérgesen figyelte barátját. - Meg a faszt vagy te nehéz!
- Staaan - húzta el barátja nevét, ahogy nevetve szorította kezei közé annak arcát. - Nyugi~ még reggel van~
- Igen, érzem - jegyezte meg a fiú halkan, ahogy karjait maga mellé engedte, s mélyet sóhajtott.
- Na látod, akkor ne nyöszögj itt nekem, hanem fogadd el szépen! - nyomott csókot ajkaira, ahogy lehuppanva róla indult meg kifelé.
- Jól van - még egy utolsót morgott Stan, majd kiugrott az ágyból, s követtea vöröst.
Ki lefelé lépcsőzve kukkantott be már az üres konyhába. Sejtette, hogy Stan szülei már elmentek dolgozni, és ahogy az órára nézett, elhúzva száját sóhajtott fel. – Be kell mennem az egyetemre - lépett a kávégép elé magabiztosan, hisz’ nem egyszer csinált már itt barátjának kávét.
- Tudom - Stan tompa léptekkel közelítette meg barátját, majd megállt mögötte, s karjaival finoman megölelte őt. Mivel Kyle körül-belül egy fejjel - vagy annál is többel - alacsonyabb volt nála, tökéletesen pihentette a vörös tincseken saját állát. A kisebbik nem is zavartatva magát szórta bele a zaccot a filteres táskába, majd a vízzel kiegészítve tett mindent a helyére. Kotyogás hangja csapott fel.. - Te jössz, vagy itthon maradsz? - kérdezgette tovább nyugodt hangon. A fekete apró csókokat lehelt Kyle nyakára, majd mielőtt még kutakodni kezdett volna a szekrényben, meg is harapta a finom bőrfelületet. - Maradok, ki vagyok írva - kapott elő a szekrényből egy doboz cigarettát, s Kyle-tól kapott zippóját, majd a már lefőtt kávét átöntve kedvenc kutyákkal ellátott bögréjébe lépett is ki a teraszra.
Kyle némán állva nézett maga elé, ahogy most saját bögréjét bámulta kába tekintettel, majd mikor zsibbadás végigfutott gerincén aprót sóhajtva hajtotta le vörös fejét. - Bassza meg... - suttogta nyakát dörzsölve, mi különösen érzékeny felületnek számított testén, mégis inkább nem mutatva ki tovább húzta le kakaóját, majd indult fel átöltözni. Csak pár cucca volt itt, amit még bepakolt, ám ezek is bőven elegek voltak. Táskát nem pakolt, helyette egy mappával hóna alatt sétált a még mindig bagózóhoz. - Akkor elmentem. Ha van kedved, gyere oda mikor végzem. Segíthetnél átcuccolni, gondoltam... ma már hivatalosan is itt aludhatnék.
- Segítek az összeköltözésben - kacsintotta Stan, ahogy jólesően beleszívott cigarettájába.
- Akkor én mentem! Majd hívlak - simított végig a fiú karján, ahogy el is indult kifelé.
- Mikor végzel? - kiabált még utána Stan.
- Mondom, majd hívlak! - kiabált vissza, azzal ki is sietve indult meg az iskola felé.
A nap első fele nyugalmasan telt. Kyle az óráin, programjain és még a többi pluszon is részt vett, mégis, most nem érezte úgy, hogy jót tenne neki. Egyáltalán nem. Hiányolta és szinte utálta, hogy azt a sok időt, amit Stan-nel tölthetne, itt kellet lehúznia ám tudta, ha egyszer már belement, kár visszakozni. Végül olyan öt óra felé sóhajtva és kissé fáradtan kapta elő telefonját, majd már indult kifelé a buszmegállóhoz, ahogy a kagylót füléhez emelve csörgette barátját.
- Már úton vagyok - ez volt az egyetlen egy gondolat, melyet Stan hozzáfűzött a telefonon való beszélgetésükhöz, ugyanis valóban már egy ideje buszon ült. Sejtette, barátja körül-belül hányra végez, így összekészült, elszívott néhány szál cigarettát út közben, s elindult az egyetem felé. Mikor megérkezett, Kyle az iskola elé elhelyezett padok egyikén ülve bújta valamelyik könyvét, mi egy aprócska mosolyt csalt a feketehajú arcára. - Hey, haver - köszönt felé hangosan, mialatt megközelítette. Mikor végre odaállt Kyle elé, zavartan pillantott rá; mintha csak várt volna valamire.
- Szia – Kyle látva Stan zavarát sután odahajolva ölelte át barátját, majd mikor elhúzódott, még egy gyors puszit is nyomott arcára. Többre nem tellett. Arca lángba borult, akárhányszor belegondolt, miként lenne ildomos üdvözölnie Stan-t, de a csók valahogy sosem akart képzelgéseiben hosszú távon megmaradni, így most sem igazán mert kockáztatni. – Jó, hogy látlak. Hiányoztál.
Stan egy mosollyal nyugtázta Kyle ügyetlenségét és zavarát; lehajolva a fiúhoz simított végig néhányszor a szeplős orcákon, majd elhúzódott. Így is több figyelmet vontak magukra, mint kellett volna. Mit rögtönözve Kyle karon ragadva Stan-t már húzni is kezdte a buszmegálló felé. - Jól telt a napod? - fejét leszegve meg ekkor is próbált nem a nézelődők felé pillantani.
- Fogjuk rá, unatkoztam nélküled – sóhajtotta a fekete, mialatt egy-egy furcsa, vagy éppen rosszalló tekintetet dühös arckifejezéssel viszonzott. Habár nem hatott a fenyegető tekintet, a pusmogók, vihorászók java része lassacskán megunta a bámészkodást, és sietve indultak dolgukra.
 - Holnap nem megyek be. Otthon meg tudom írni a házit, azt’ beadom pénteken - magyarázta a kisebb, ki a furcsa tekintetekből semmit sem vett észre.
- Oh... - Stan félmosolyra húzta száját, majd lekapta a zöld sapkát. Az elégedetlen morgás persze ismét hallatszott, Kyle pedig kezeivel már simogatta is lefele a kusza tincseket. - Haver...
A fekete vigyorogva nyomott egy cuppanós puszit a tincsekre, majd rögvest vissza is húzta a sapit.
- Köszi... - húzta még jobban magára sapkáját a vörös, ahogy elérve a buszmegállót nézte is meg mikor jön a legközelebbi, ám szerencséjükre pont befordult egy, kisvártatva pedig már mind ketten a buszon ülve robogtak hazafele.
- Rögtön hozzátok? - Stan az ablakon kibámulva rajzolgatott furcsa alakzatokat az itt-ott párás helyekre, majd elégedetlenségében szét is kente őket.
 - Úgy gondoltam... - jött a kisebb motyogás válaszként, ahogy Kyle fáradtan dőlt neki barátjának.
 - És szüleid otthon vannak, igaz? - szólalt meg a fekete, kisebb hallgatás után.
Kyle viszont csupán bólintott. Tudta, édesanyja otthon várja, szinte vaskarmokkal.
 - És biztos rendben van, ha én is megyek? – Stan egy aprócska kört rajzolt a párára, s szemeket firkantott bele.
 - Nem kötelező - vallotta be, mégis kezével Stan kacsóját megfogva szorította meg - de örülnék neki.
 - Ebben az esetben igenis kötelezőnek érzem - mosolygott rá barátjára, majd közel hajolva egy aprócska csókot nyomott ajkaira.
Ki ismét pironkodva fogadta, ám most nem viszonozta ezt hála a kisebb tömegnek a buszon.
 - Bocsi - húzódott el ismételten Kyle-tól, s folytatta a smiley rajzolását az ablaküvegre. Sajnos egy meglehetősen zavart tekintetű kis ábrát firkantott fel a párára; Kyle reakciója a nyílt közeledésére emberek előtt kissé lelombozta őt. Egyrészről megértette barátja zavarát, másrészről pedig dühítette és el is keserítette a gondolat, miszerint a vörös hajú fél egy-egy publikus csóktól.
A hátralévő buszút alatt Stan nem szólt Kyle-hoz, csak gondolataiba mélyedve bámult ki az ablakon. Mikor meglátta az ismerős házat, gyomra ugrott egyet, s pillantása Kyle-ra terelődött, kinek általános magabiztossága egy kicsit sem látszott arcán. Tekintette riadt volt, teste pedig megrezzent, ahogy a kocsifelhajtón mind a két jelenléte jelezte vesztüket. - Fasza... - suttogta, ahogy a buszról is leszállva Stan-nel indultak el a bizonyos ajtó felé, ám időközben már Stan kezét is elengedte. Nem akarta, hogy szülei rájöjjenek. Egyelőre még abszolút nem. Ellentétben előbbi gondolataival, Stan megértően paskolta meg Kyle hátát, majd összeszedve magát lépett be közvetlenül barátja mögött a házba.
A nem várt társaság pedig úgy csapott le rájuk, mint derült égből a villámcsapás.
 - Kyle?! - Sheila idegesen nézett porontyára, majd tekintette a mögötte lévő fiúra terelődött. - Megtiltom... - kezdte szinte az elején nem is kertelve - nem költözhetsz el! Sharon hívott, de ezt nem engedem! Meg sem kérdeztél minket! Se engem, se apádat - bökött most a konyhában lévő férje felé.
 - Nincs szükségem engedélyre - Kyle hangja nyugodt volt, tekintetében pedig nem látszott az előbbi félelem. - Stan mamája megengedte és ez nekem bőven elég. Elmúltam tizennyolc és lassan betöltöm a huszonegyet. Nem tarthattok itt. Már nem, Anya!
Stan csendesen meghúzódott Kyle mögött, s képtelen volt megszólalni. A vörös hajú nő lenéző, utálkozó tekintete és hangja némileg visszatartotta a Stan-ben lévő haragot, de még így is össze-össze szorította öklét.
- Kyle... Nem költözhetsz el--
- Ez nem a Te döntésed már! - Kyle hangja beharsogta a nappalit, ahogy Sheila képébe kiabált, de a választ nem várta meg. Stan kacsóját megragadva cibálta fel az emeletre, és habár hallotta a lentről jövő kiabálást, ahogy beértek szobájába. Az ajtó ugyan nem sokat, de tompított a dolgokon, ahogy kényszeredetten bevágódott mögöttük.
Ugyan Stan kellemetlenül érezte magát az előbbiek miatt, mégsem akarta, hogy barátja ennél is kényelmetlenebb helyzetbe kerüljön. - Mit szeretnél vinni?
- Ami befér a bőröndbe - húzott elő Kyle a szekrényéből egy nagyobb sötét bőröndöt, majd ki is nyitva nem is foglalkozva most a szépséggel kezdte ruháit bele dobálni. - A könyveimet beleraknád még? - bökött asztala fele.
- Persze - kapkodta ki a könyveket Stan, majd iparkodva belehelyezte a nagy poggyászába őket. A bőrönd pedig egyre jobban teli lett, majd végül Kyle mar ráülve cipzárazta is be. - Oké - nézett fel barátjára - kész, mehetünk.
- Biztos nincs szükséged másra? - Kérdését Stan óvatosan tette fel, ahogy az őket lent váró vörös hajú nőre gondolt.
- De... – sóhajtotta Kyle, ahogy Stan-hez lépve ölelte át erősebben. A fekete meglepődött Kyle aprócska, ám igen szívmelengető tettén. Erős karjával viszonozta az ölelést, sőt, még jobban magához húzta a nála kisebb fiút.
- Köszi hogy itt vagy - túrta fejét mellkasába, ahogy újabb erőadagot gyűjtött magába, hisz tudta, anyja nehezen fogja elengedni.
- Ez a legkevesebb, haver - suttogta Stan, mialatt óvatosan megragadta Kyle állát, s felfelé fordítva lehelt egy aprócska csókot a kissé lefelé biggyedő ajkakra. Kyle pedig nem hajolva el nyomott ő maga is egyet a nagyobbikéra. Tudta jól, habár Ő maga felelt az egész miatt, Stan-nek sem éppen lehetett leányálom saját anyukáját kibírni. - Menjünk - simított végig Stan arcán, ahogy ujjaival a kissé táskás szemet is belevonta, majd megragadva bőröndjét kinyitva az ajtót indult is le. Ám nem bírt tovább menni, hisz’ az ajtóban már Gerald mosolygott fiára, majd eme mosolyát Stan-re is villantotta. – Fiam, ha bármi kell hívj, rendben? Anyád kicsit rosszul tűri, ha a fia kirepül, de ne aggódj miatta.
Stan megilletődve tekintett a nála alacsonyabb férfira; egy aprócska mosolyt eresztett meg felé. Tudta, hogy Gerald sokkal hosszabbra engedi azt a bizonyos "láncot", mint felesége, de remélte, az iránta érzett ellenszenv már nem akkora mértékű, mint volt. Mi meg is lett válaszolva, ahogy Gerald ellépve fia mellett tette kezét a fekete fiú vállára. - Stan fiam, jobban vagy? Remélem, ekkora ostobaságokat nem teszel többet. Sok ilyennel találkoztam már, ilyen peres ügyeknél... na de menjetek - bökött a lépcső felé, ahogy még Kyle fejét megpaskolva ő maga tűnt el a dolgozó szobában.
Stan mély sóhajt kieresztve lépdelt Kyle mellett, s kisebb kő esett le a szívéről; legalább az egyik szülő nem gyűlöli őt teljes szívéből. Nagy volt a hangsúly az "egyik"-en. Ugyanis a másik már a lépcső alján állva dühös fejjel nézett a két fiúra, ám legnagyobb dühe Stan-re irányult. – Kyle, megtiltom, hogy Stan-hez költözz! Rossz hatással van rád és a tanulmányaidra!
 - Anya, ugyan úgy semmi baja a jegyeimnek és a döntésem végeleges... - Kyle hajthatatlan volt, Shelia pedig nem tudta, mit tehetne. Dühe kétségbeeséssé alakult át, majd mikor fia és Stan is elmentek mellette, megragadva a fekete karját rántotta vissza. - Megsilányítod a fiam életét az örökös depresszióddal, Stanley! Csalódást hoztál az egész környékre ezzel és még most a fiamat is el akarod venni?! - Ahogy kifakadt, úgy engedte el a feketét, ki kissé hátra hőkölt a hallottaktól, Kyle ellenben sokkal jobban lefagyott anyjai szavain, és a méreg, akár valami kis folyam árasztotta el ereit, s végül mindenütt testét. Mert nem volt baj, ha rá mond bármit, de Stan-re... aki nem is tehetett róla...
- Nem kellett elvennem - morogta Stan, mialatt megfordult, s még csak annyival sem tisztelte meg Sheila-t, hogy ránézzen. -, elmartad magadtól, segítség nélkül is. - Azzal a lendülettel kiviharzott a házból, ám barátja helyett vitte a nagy és súlyos bőröndöt. Sheila szavai szíven szúrták; éppen ez zavarta. Még mindig egy hatalmas csalódásnak érezte magát a történtek után.
Kyle némán állt a nappaliba, majd anyja felé fordulva nézett rá. A dühös tekintett mindent elárult, a nő pedig tudta, fia abban a pillanatban hagyta el. Nem szóltak egymáshoz. Sheila lehajtott fejjel sétált vissza a konyhába egy konyak után kutatva, míg Kyle sietve robogott ki Stan-hez.
Stan meglepően messzire elsétált a háztól. A benne dúló harag könnyedén hajtotta előre, mígnem idegessége felülkerekedett rajta, s előhalászta zsebéből a cigarettát, s öngyújtóját is. Tisztában volt azzal, saját lábadozó egészségét kocáztatja azzal, mire jelen esetben készült, ám gondolatait hidegen hagyták ezek az aprócska tények. Mélyeket szívott a nikotinnal teli csikkből, s alig pár másodperc alatt majdnem végzett első "áldozatával" - úgy érezte, ha közelebb marad a Broflovski házhoz, vissza talál menni, s abban nem lett volna semmi köszönet. Hiába a monoton köhögés, hiába a kaparó érzet saját tüdejében.
Kyle amint kiért, habár nem rögtön mégis kiszúrta barátját, és már sietős léptekkel ment oda hozzá. - Ne haragudj - simított végig felkarján, ahogy komoly arccal nézett rá, majd szarva az újabb nikotin rúdra ölelte át barátját szorosan. Idegesítette, hogy Stan a rossz tüdejének tudatában is cigarettázáshoz folyamodott, ám jelenleg úgy gondolta, egyszer megteheti.
Stan nem ölelt vissza - néhány pillanat erejéig csendben állt, s szívta tovább a cigarettáját, majd végül mikor a csikket belevágta a hóba, karjait Kyle köré fonta. - Semmi gond.
- De van - bólintott ennek ellenére a vörös, ahogy szomorkásan, még szorított barátján egyet, majd lassan elengedte - Senki nem tud semmit rólad. Zavar és az meg még jobban, hogy ilyen rossz érzés ez az egész... - suttogta, ahogy megragadva bőröndjét indult el a fiú háza felé.
- Addig jó, amíg semmit sem tudnak rólam - suttogta Stan maga elé s követte Kyle-t. A vörös egész úton csöndben húzta maga után a bőröndjét. Bántotta, és a rossz hangulat csak még jobban átterjed rá is, ahogy többször maga elé nézett a hóba. Amint végül elérték a fekete házát, előre engedte Stan-t ki kinyitva nekik az ajtót már be is húzta bőröndjét, mit együtt felcibáltak Shelley szobájába. – Köszi, haver - nyitotta ki Kyle az ajtót, majd csendben kezdett kipakolni a szekrénybe és az üres asztalra.
- Ugyan. - Vállait megrántva Stan lehuppant Shelley ágyára, majd elterült rajta, egy mély és gondterhelt sóhaj kíséretében.
Kyle pedig úgy pakolt ki teljesen, majd végül mikor már mindene pedáns rendben terült el a szobában és elégedettség is elöntötte, asztalához lépve húzta ki az egyik fiókot, majd szemüvegtokját elő véve kinyitva tette is azt fel orrára, majd se szó se beszéd kezdett neki a tanulásnak.
- Azt hittem, már nem használod - motyogta a fekete, mialatt lassan felült, s figyelni kezdte Kyle-t.
- Muszáj - jött a könnyed válasz, ahogy egy tankönyvét már kinyitva kezdett benne nagyban lapozni - romlott a szemem, tavaly óta.
Stan halk léptekkel lekászálódott az ágyról, majd Kyle mögé settenkedve ölelte át a fiút. - És most komolyan tanulni fogsz? - búgta a vörös hajú fülébe.
- Igen - mondta egy mosollyal az arcán, ahogy hátradőlve nézett a kék szemekbe - nincs semmi amivel eltántoríthatsz innen.
A fiú kezei óvatosan ragadták meg Kyle arcát, s mialatt meggátolta őt a mozgolódásban, közelebb hajolva egy gyengéd csókot nyomott az ajkakra.
- Ez így csalás... - motyogta már kissé vörös arccal, ahogy újfent a fekete fürtöket kezdte vizslatni.
- Dehogy - nyalt végig óvatosan a fiú felső ajkán, majd még néhány csókkal jutalmazta, mielőtt visszaült volna az ágyra. - Ha akarsz még, itt megtalálsz...
Kyle remegve kapaszkodott meg az asztal lapjában, szíve pedig hevesen dobogott már ennyitől is, mégis visszafogva magát pattant fel, majd nyugodt arccal - melynek piros árnyalata még ekkor is elárulta, hogy közel sincs így - lépett a fiú elé. - Engem meg a kádban találhatsz meg.
Mielőtt még Kyle megmozdulhatott volna, Stan baljával megragadta a fiú karját. – Együtt akarsz fürdeni? - Arca komikusan komoly volt a szituációhoz képest. Ezt tetőzve még mélyvörös pír is szökött fel a fiú rezzenéstelen arcára.
- A fürdőben... várlak... - simított végig ujjával Stan ajkán, ahogy kibogozva karját tolta fel elégedetten szemüvegét, és pillanatokkal később már ki is suhant az ajtón.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés