- Arra még emlékszem, hogy utánam jöttél, de onnantól kezdve már homályos a dolog – felelte, ahogy ő pedig törölgetni kezdett mellette.
- Akkor nem maradtál le semmiről - rántotta meg lezseren vállait Stan. - Csak ölelgettél. Ennyi. - Pillantását mereven a másik fiúra szegezte, ám arcát lassan elöntötte a figyelmeztető pír, így inkább nekiesett a mosogatásnak.
- Ölelgettelek? - kapta fel fejet a kisebb, ahogy most ő maga is kipirulva nézett félre. - Bocs haver, részegen úgy tűnik, nem igazan vagyok az a nyugodt lélek. Remélem, nem csüngtem folyton a nyakadon…
Stan visszatért az edények mosogatásához, majd halk, de mégis biztos hangon válaszolt Kyle-nak. - Egyáltalán nem bántam...
- Akkor jó - sóhajtott fel megkönnyebbülve, ahogy immáron mosolyogva döntötte vállát a mellette állóhoz - meg aztán legjobb barátok között ez alap. Emlékszem, kicsiként is volt egy-két ilyen napunk.
- Én inkább azt mondanám, hogy volt olyan napunk, amikor éppen nem együtt lógtunk - kacagott fel Stan, majd meglökte Kyle vállát, ki már vígan vigyorgott, ahogy újabb tányért eltörölve rakta azt is a helyére. - Édi-bédi a pizsamád - bökött végül magára mikor végeztek mindennel.
- Csak miattad tartottam meg - nyújtotta ki a nyelvét gyerekesen, majd hirtelen megbökte Kyle-t. - Meddig szeretnél itt maradni?
- Szentem itt töltöm a szünetet – jött a válasz szimpla könnyedséggel, s már indult is a lépcső felé. - Csak hazaszaladok váltó ruháért. Meg a laptopomért.
- Nézd, felőlem ide is költözhetsz - tárta szét a karjait a fekete, s apró, ám észre vehető mosoly keletkezett szája mindkét sarkában. - Shelley a barátjával lakik, így még külön szobád is lenne.
- Megbeszélve! - paskolta meg barátja hátát, majd újfent a lépcsőmászáshoz fogva indult el, mégis fejét masszírozta, melyben a fájdalom - habár kisebb lett - tompa érzésként kínozta.
Amint Kyle látóhatáron kívülre került, az eddigi bősz mosoly mi Stan arcát díszítette, kezdett fokozatosan elhalványulni. Gyomrában apró gombóc formálódott, kezeit pedig dühösen vágta az asztalra, közvetlenül a vízcseppektől fényes poharak mellé, mik zajosan koccantak össze. Hányingere volt.
Eközben fönt a vörös felkapta magára tegnapi ruháit, majd egy adag dezodorral, mely szinte már felhőként keringte körbe, indult ki a Marsh házból. - Akkor majd jövök Stan! - intett még barátjának, ahogy el is hagyta annak házat. Stan nem válaszolt, csak felsétált a szobájába, s törülközőjével az oldalán befeküdt az ágyba, mi még mindig magában tartotta barátjának jellegzetes vanília illatát.

Kyle gyorsan hazaért. Szinte futott már az utolsó szakaszon, a hideg pedig könnyedén vitte ki belőle azt a bizonyos rossz érzést is, ami még utóhatásként marta gyomrát. - Megjöttem - kiabált be, ahogy az ajtót becsukva robogott fel a lépcsőn. Gyors akart lenni. Nem akarta se Stan-t megváratni, sem pedig családjával tölteni idejét, ám szerencséje hamar elpártolt tőle. - Kyle hova mész? - Sheila mosolyogva nézett fiára ki csupán vállat rántva pakolt tovább táskájába. - Vissza a barátomhoz - felelte, és szinte rögtön érezte anyja ideges és fürkésző tekintet saját hátán.
- Igen? Kihez?
- Akinél tegnap is voltam...
- Stan-nél voltál igaz?! – hangja még irritáltabbá vált, a nő pedig egy könnyed mozdulattal csapta be fia szobájának ajtaját. - Hazudtál Kyle! Megmondtam, nem tesz jót neked, ha továbbra is Stan-nel barátkozol! Az a fiú már orvosi eset és nem akarom, hogy ez... - Nem tudta végigmondani. Kyle ugyan türtőztette magát mégis mikor anyja kimondta azt a bizonyos kis szótagot, elpattant a fiúban valami – csakúgy, mint az előző éjszakán.

- Akkor megyek át hozzá, amikor akarok! Nem állíthatsz meg, Stan a barátom és Én nem vagyok olyan fölényeskedő ember, mint Te, anya! - kiabált rá Sheila-ra, ahogy laptopját már csak kirántva a konnektorból csapta a hóna alá, majd úgy indult el, rá sem tekintve tulajdon édesanyjára.

- Megtiltom... hogy vele találkozz... - Kyle sanyarú nevetést engedve magából rázta meg fejét. Mindig tisztelettel bánt szüleivel, de amit anyja művelt, az már a szánalmas kategória legmélyét súrolta. Túlságosan is.

- Többet nem jövök haza - felelte ridegen, majd figyelmen kívül hagyva anyját fordult meg, s az ablakot kinyitva kezdet ott lemászni. Leérkezve anyja ordításával, vagy a folyton csörgő telefonjával nem is foglalkozva szaladt egészen a Marsh házig, hova türelmetlenül be is csöngetett.

A csöngő hangjára Stan kissé összerezzent - néhány pillanattal ezelőtt félig-meddig az alvás határait feszegetve élvezte a takaró illata által nyújtott kellemes érzést, amint az kitöltötte egész testét. Magára kapva egy pólót és egy alsónadrágot leugrott az ágyról, majd az ajtó elé sietett, és kinyitotta azt. - Hey, haver... minden rendben?
- Igen - Kyle dühösen, mégis többet nem mondva lépdelt be, majd miután ledobta a cipőit, a szokásos útvonalon fellépdelt Stan szobájába, s megválva nem túl nehéz cuccaitól feküdt is végig az ágyon. Stan természetesen rögtön követte őt, s leült mellé. Aggódó tekintettel fürkészte Kyle-t, kinek arcát nem látta az őt körülvevő párnák miatt. - Veszekedtetek? - Ha valami baja volt a másiknak, az esetek többségében mindig megérezték. Ezt tette a több, mint húsz éve tartó, meglehetősen szoros barátságuk. Stan kissé komikusnak találta a jelenlegi helyzetet - néhány napja ő feküdt Kyle ágyán, ugyan ilyen esetlenül és idegesen.
- Hagyjuk, Stan... - kérlelte már halkabban a kisebb, hisz bármit elmondott volna neki. Kiöntötte volna a szívet, de ez kényes téma volt. Túl kényes... Pont emiatt utálta anyja természetét. Kenny-t is alig bírta elviselni, annak helyzete miatt, de Stan-t szó szerint rühellte már, és ez bántotta a fiút leginkább. Az egyetlen igazi barátját az anyja legszívesebben bedugná valahova, csak hogy a lehető legmesszebb legyen tőle. Telefonja ismét csörögni kezdett zsebében, ám azzal a lendülettel előkapva kapcsolta ki, majd dobta az ágy végébe.
- Nézd - érintette meg Kyle karját a fekete, majd felsóhajtott. -, tudom, hogy mennyire nem kedvel engem az anyád. Sőt. Meg is értem valamilyen szinten. Én sem igazán vagyok jóban magammal, s ez kihat másokra... De nem ez a téma. Anyukád ilyen, és ha fejre állsz sem fog megváltozni, ezt mind tudjuk jól! Apám is hasonló eset, s nézd mire vezetett, hogy hagytam magam befolyásolni.
- Az anyám sztereotípiákkal küzdő hülyeségétől vagyok ki. Nem érti meg mások helyzetét, csak azt látja, ami előtte van. Engem sem ért meg, és csodálom, hogy Ike-ot nem befolyásolja. Nem hagyom magam Stan… - kelt fel végül, majd barátját átkarolva ölelte magához -, de az idegessé tesz, ha elítélnek a látszat alapján.
Stan szomorúan viszonozta az ölelést, ám szorosabbra fonta azt. - És, mi a látszat?
- Hogy elcseszett gyerek lettél aki, önsanyargatásba fojtja minden bánatát- válaszolta, mégis teste megrázkódott a dühtől, ahogy már ebbe belegondolt. - Senki nem ismer. Senki nem tudja, mik történtek veled! Nem kérdeznek, csak összesúgnak a hátad mögött… Wendy ugyan ilyen. Ő se tud semmit, és mégis ítélkezik!
- De hát... - Stan összeráncolta homlokát, ahogy végiggondolta Kyle kijelentését - lényegében igazuk van.
Hirtelen lökte el magától majd azzal a lendülettel ütött is egy nagyobbat vállába. - Nincs igazuk! Haver, nincs igazuk!
- Miért is? - állta a másik tekintetét; mereven fürkészte a zöld smaragdokat, s érezte, amint a negativitás - Kyle jelenléte ide, vagy oda - lassacskán bekebelezi.
- Mert sok rossz történt veled Stan, és ezekről nem te tehetsz. Nem szapulni, hanem segíteni kéne! - felelte majd újból közelebb csúszva mászott mögé, s a fiú vállait elkezdte masszírozni – Tény és való, senki nem tökéletes, de megérdemled a boldogságot.
- Ez kedves tőled - suttogta, majd a kellemes érzések hatására halkan felnyögött. - Nem is vagy olyan rossz.
- Tudom - nyomkodta tovább vállat ügyelve, hogy barátja ismételten ellazuljon, hisz rögtön érezte, mennyire is felkavarta ez a téma.
- Ha sokáig nyomkodsz, el fogok aludni - jelentette ki halkan, de egy mosoly megjelent az arcán.
- Akkor mit szólnál, ha csinálnánk valamit? – dőlt Stan nyakához, ahogy érdeklődve nézett körbe a tiszta szobában.
- Mihez lenne kedved? - válaszolt kérdéssel a fekete, majd hátranyúlt baljával, s megsimogatta Kyle fejét. Ki levéve sapkáját dobta félre a zöld anyagot. – Játsszunk! - vont vállat, ahogy elmászva nyúlt már hátizsákjáért.
- Hoztál egeret is? - kérdezte, majd felállt és az íróasztalhoz lépett. Benyomta a számítógépet s leült a székére.
- Mindent - kapta ki laptopját a párnák közül, majd az ágyra téve üzemelte is be.
- Hogy szeretnéd? - támaszkodott meg combjain a kérdés feltétele közben Stan. Szokássá vált, hogy mikor Kyle játszott náluk, lehetősége volt dönteni; vagy mellette az asztalnál, vagy pedig az ágyban játszhatott.
- Ágy! - intett amaz, ahogy már leülve vette ölébe gépét, míg egy vaskos könyvet maga mellé rakott, s ráhelyezte zöldes színű egerét. - Most itt jobb.
- Ahogy gondolod - küldött felé egy mosolyt, majd gyerekes hangon folytatta. - Mit játszunk?
- Mit tudom én! Mihez lenne kedved? MMO, vagy más? - nézegette a kis iconokat, ahogy játékosan kezdte pakolgatni az asztalon őket.
- Moba? - nevetett fel a gondolatra, ugyanis majdnem minden nap foglalatoskodnak moba játékokkal.
- Jöhet – biccentett, mégis most Stan felé lesve annak monitorját kezdte nézni, min néhány kattintás múlva bejött a League of Legends nevezetű játék logója, s hamarosan egy kis csíkocska futott fel, 0-tól indulva. - Patch-csel. Megint.
- Meg sem lepődök - nézett vissza saját képernyőjére, ahogy várakozóan kezdett dobolni annak paneljén. - Mit akarsz menni? Megint Zed?
- Ha így ketten vagyunk, jobban szeretek egy lane-re menni veled - pillantott hátra -, szóval hozzád fogok igazodni.
- Suppollak - vágta rá, ahogy kissé lejjebb hajolva már vigyorgott is orra alatt, tervezve a nagy supportolást.
- És kivel? - kattintott a "launch" ikonra, majd felhasználóneve és jelszava beírása után elégedetten nyugtázta, hogy nem rontott el semmit és a játék is beengedi.
- Hívlak - közölte Kyle, ki már ugyancsak "Elfking" felhasználójával kezdett is egy team builder szobát csinálni. – Hmm… Szerintem elsőnek jövök egy Janna-val.
Stan végigpörgette fejében az esélyes lehetőségeket, mígnem a három legjobb közül választott. - Akkor Cait - mormogta, s beállította az adc posztot magának.
- Keresek - Kyle beállítva a lane-eket kezdett is keresni embereket, és ahogy sejtette, néhány perc múlva csatlakozott hozzájuk egy Katarina midesként, mire Stan elhúzta a száját, ám szerencséjére barátja tudva annak gyűlöletét azzal a lendülettel dobta is ki. Az utána következő Talont beengedte, majd mikor topra érkezett egy Malph, szintén a kis pipára kattintott.
- Megint a junglerre várunk - szögezte le Stan, majd mikor három perc múlva sem jelentkezett senki a posztra, hátra pillantott Kyle-ra. - Hozod a "cuki" skined? - vigyorogta.
- Ha csak te is - vigyorgott, ahogy elégedetten kattintott Janna iconjára, majd nézte meg egyik kedvenc skinjet.
- Jól van - rákattintott az 'Arctic warfare' nevezetű skinre, s csak remélte, Kyle a hasonló téli témájú kinézetet fogja választani.
Bő öt perccel később végre óhajtott egy Skarner jungler jönni, így a meccs kezdetét is vette és Kyle ahogy ígérte, ’Frost Queen’ Jannaval jött.
Stan szerette, ha hasonló témában játszottak, valahogy mindig feldobta a meccs hangulatát - legalább is számára. Ahogy elnézegette a töltőképernyőt, egy mosoly keletkezett az arcán. Ahogy Kyle-nak is.
- Ahh, jók vagyunk! Ashe-t szétszedem ott lent, majd agyon poke-olom - közölte már győzelem ittasan, ahogy elvigyorodott, ő maga is a töltőképernyőt nézve.
- Csak az az Annie lesz gáz picit - fintorgott Stan.
- Ó, kit érdekel?! Szétszedem őt is - nevetett fel, ahogy el is indult a játék, majd megvéve a kellő itemeket indult is kifelé a lane-re.
A fekete csak megrázta fejét, majd az idegölően alacsony sebességével az itemek megvásárlása után ő is kiszaladt a lane-re. - Gyönyörűek vagyunk - jelentette ki.
- Mi mindig azok vagyunk - vigyorogta, ahogy el is kezdte nézni már a map-et, majd az ellenük jövőket.
- Ha lesz ultijuk - kezdte, majd igyekezett az egymást lomhán ütlegelő, kicsi minionokra összpontosítani. -, az szar lesz.
- Mindegy, megoldjuk! - legyintett, ahogy még kicsit segítve a junglernek mentek is a lane-re.
- Nem akarom kihagyni - suttogta maga elé, majd mikor rögtön az első miniont sikeresen elrontotta, felszisszent. - Bassza meg!
Ellenben Kyle nem szólt. Komoly arccal fókuszált az ellenséges karakterekre, és többször is hol Annie-be, hol pedig Ashe-ba vitt egy-egy kisebb ütést, kik ugyan úgy rámentek a farmolgató fiúra, ám Stan-nek a kezdeti kis minion kihagyáson kívül nem volt nagyobb problémája; Ashe-t könnyedén meg tudta ütni a lényegesen nagyobb range miatt, és sikeresen dobott le pár sütis csapdát is. - Ah - Stannek szokása volt morogni, nyögdécselni játék közben, ugyanis a nagy koncentráció hevében csak nagyon ritkán válaszolt, avagy kezdeményezett beszélgetést. Mikor Kyle eltalálta Annie-t a forgószelével, lecsapott rá; pár auto attack, egy flash és Annie meghalt, Ashe meg szégyenkezve futott a torony alá. A kis "first blood" felirat csak fokozta Stan izgatottságát. - Ez rohadt jó volt, Kyle - dicsérte meg barátját. - Néha már féltékeny is vagyok, ha mást supportolsz.
- Ühüm... - motyogta amaz, ki most tovább poke-olva Ashe-t vigyorodott el – Meg tudod ölni - pingelt az igen alacsony életcsíkkal rendelkezőre, majd egy újabb forgószéllel felröppentve az enemy-t Stan ki is szedte, így egy újabb kill landolt a tarsolyukban.
- Durva - jegyezte meg, miközben beleütött néhányat a toronyba a minion wave lefarmolása után. Mikor meglátta a piros kis felkiáltójelet a közelükben feltűnni, hátraszaladt a bokorhoz, majd igyekezett torony alá kerülni, míg a vörös már backelt is visszafelé.
 - Nem érzem kihívásnak - vigyorogta, ahogy megvéve néhány itemet indult ismét kifelé.
- Csak mindig meglepődöm Jannán - vigyorogta Stan, ahogy ő is megvett magának néhány itemet.
- Én inkább rajtad - nézett fel, ahogy most a fiú képernyőjét kezdte nézni - nagyon ügyes vagy.
- Pfff, Caitlyn-nek csak nagy a range-e - rántotta meg a vállait, majd mid-re vitte tekintetét. A Talonnak kisebb problémái akadtak az enemy Fizzel, de legalább tartotta magát. A középső lane számára egy szent hely volt, ismerte minden kis szegletét, a taktikákat, a wardolási csomópontokat... Úgyhogy amikor valaki ügyetlenkedett rajta, mindig rossz érzés kerítette hatalmába.
- Azt nem felejted el mekkora mákos is vagy? - nevetett fel eközben Kyle, ahogy egy kis vision-t adott a körülöttük levő bokrokba is.
- Persze-persze – heherészte válaszul a fekete, majd mikor visszaszaladt a lane-re, tovább farmolt. A legtöbb miniont sikeresen elvitte ez idáig, nagyon koncentrált, mit barája imádott. Nagyon szerette nézni, ahogy Stan ekkor a beleéléssel farmolt, vagy éppen erőlködött egy-egy kill megszerzésében. Imádta, ahogy azt is mikor szórakozhatott vele. Amint a lane-re ért egy erőtlenebb forgószelet nyomva tönkre is tette Stan tökéletes farmolását, majd az újabb minion wawe-nél, ismételten megcsinálta.
- Kyle! Haver! - kiáltotta kétségbeesetten a fekete, majd morogva hagyta ott a srácot. Persze miután jelképesen elért a dragonig, visszasétált és le nem vette szemeit a farmról. - Tudod, hogy ezt mennyire ki nem állhatom!
- Hát persze - mosolygott, ahogy újabb farm lehetőséget tett tönkre barátjának.
Ez volt az utolsó csepp a pohárban - Stan felállt az asztaltól és konkrétan rávetődött a vörösre (természetesen vigyázva annak laptopjára). Ujjait belemélyesztette a srác oldalába és csiklandozni kezdte, tudva, mennyire érzékeny pontja ez neki, ki persze ennek hála megremegve rögtön kapálózásba fogott. Nagy-nagy erőkkel próbálta barátját lelökni magáról a nevetés közepette, ám sikertelenül. - Haver! Meg... Megfulladok! - nevetett.
- Sssh, dehogy fogsz - lefogva Kyle kezeit baljával folytatta a másik "kínzását". Végigsimított a vékonyka fiú oldalán, ám mikor egy jelző hangocskát hallatott a laptop, hirtelen leszállt róla, s mintha mi sem történt volna, visszaült a székébe. Kyle még ekkor is kapkodta a levegőt, ám amint saját gépére pillantott, morogva vette tudomásul a szürkés árnyalatokkal díszített teret, mi csakis azt jelenthette, éppen megölték. - Ezt muszáj volt? - nyögte még fáradtan.
- Hoppácska - szavaival ellentétben a hangja inkább kárörömtől átitatottnak tűnt.
- Ezt még megbánod Haver – suttogta az orra alatt, ahogy befejezve support item-ét indult ismét kifelé.
- Majd meglátjuk - kuncogta Stan, s még három miniont tudhatott magáénak.
Kyle amint kiért a lane-re, ismételten vision-t adva körülöttük kezdte óvatos auto attack-okkal sorozni az ellenséget, ám most nem nyúlt bele Stan farmjába, egyszer sem.
- Bocsi, tényleg - húzta el a száját. - Majd én is suppollak.
- Meglátjuk - morogta orra alatt, de mikor a Fizz hirtelen gankelte őket, Kyle nemes egyszerűséggel röppintette fel, majd indult visszafele további segítséget nem is nyújtva barátjának.
Kilőve hálóját Stan hátraugrott, s még időben kitért egy Fizz ulti alól. - Kösz - válaszát szintén morogva recall-olt, majd mikor hazaért, dühösen figyelte, hogy tornyukat egyre jobban döntik lefelé.
- Bocs – köpte a vörös is, ahogy egy pajzsot dobva a toronyra próbálta tovább védeni.
Mikor a pajzs körbevette a tornyot, hirtelen saját toposuk, Malphite leteleportált botra és Q-jával bombázni kezdte a pusholó társaságot.
Stan megkönnyebbülve figyelte az eseményeket, majd mikor odaért a többiekhez, észrevéve a meglepően kis hp-val rendelkező Ashe-t, ráultizott.
Kyle vigyorogva figyelte ahogy kis tornyuk végül épségben marad és Malphite segítségével is Annie-t is meg tudták ölni.
A meccs további része eléggé nehézkesen telt - nagy hátrányba kerültek, ugyanis a midesük, Talon, elfeedelte Fizz-t. Ezzel szemben Stan Caitlyn-nel szintén meglehetősen feddé vált, hála Kyle gyönyörű játékának. - Mhhh! - A fekete kisebb nyögésben tört ki, mikor triple killt szerzett, s futott a low HP-s Annie után. A Quadra kill felirattól megrészegülve igyekezett az utolsó ellenfél, Fizz után.
Kyle pedig ugyancsak rohant vele. Egy könnyed q-val el is kapta a halat, de mikor Stan becélozta volna, Kyle már rádobva madarát ölte is meg ezzel elhalászva az oly várt pentát. Ez után persze több dolguk nem volt. Malph topján levő pushnak hála, a meccs szinte pillanatokkal később be is fejeződött, ezzel meg is nyerve az egészet.
Stan erős mozdulattal vágta be a billentyűzetet, s csendesen bámulta a képernyőn vibráló "victory" feliratot. Kisebb harag öntötte el a testét; sosem pentázott még le adc-ként. Nem mintha tehetségtelen lett volna, pusztán Kyle minden egyes adandó alkalommal ellopta tőle a pentához szükséges ötödik killjét. - Kyle - hangja érzelemmentesen süvített át a szobán, miből a vörös máris tudta, bajba került. S nem is kicsibe. - Megöllek.

A szék hangos, sikolyszerű csikorgása intő jel volt Kyle számára, ki az ajtó felé kezdett futni, ám bánatára Stan sokkal gyorsabban mozgott. Még az alacsonyabb fiú előtt bevágta az ajtót, és neki is lökte annak. Bal kezét használva kulcsolta össze feje felett Kyle két mancsát, s térdét a két reszkető láb közé nyomta, csak hogy gátolja a mozgásban. - Szóval nem szereted, ha... - mutatóujjával megbökte Kyle egyik legcsiklandósabb pontját a testén. A nyakát. - ... itt csikizlek?
- Stan - nem csak teste hangja is reszketett, ahogy barátja tekintetébe nézett. Tudta, nincs menekvés; barátja így is, úgy is elintézi. Ajkai mosolyra húzódtak, ahogy bátran félrebillentette fejét, hangja pedig pimasz volt, ahogy megszólalt. - Legközelebb a Quadra se lesz meg, ha én suppollak!
- Te mocsok! - Ujjaival erőszakosan csiklandozni kezdte a vörös hajút, majd elégedetten hallgatta, amint az kikelve magából nevetett. Egy idő után kissé hisztérikussá vált a hangos kacagás, ahogy könnyei is kicsordultak, s egyre jobban dobálta magát.

- Ne St..Stan... Én már... nem… bí..bírom!!
Mikor látta, hogy barátja ténylegesen küszköd a levegő beszívásával a nevetéstől, kis időre abbahagyta, és aggódóan tekintett Kyle-ra, ki kapkodva tovább a levegőt a mozgással is felhagyott.
A vörös hangyányit megnyugodva engedte el végre testét, mégis kissé tartva a másiktól nézett fel, hisz sejtette, ennyivel egyelőre nem úszta meg. Sejtéseivel ellentétesen Stan tekintete arról árulkodott, őszintén aggódik barátja miatt. Bal kezét felemelte, majd óvatosan végigsimított a kipirult arcon. Lassan húzta ujjait fel és le, teljesen elveszett a zöld, értetlenséget sugárzó szemekben.
- El... Elengedsz, légyszi’? - kérlelte még mindig kissé kifulladva, ahogy egy apró mosolyt is küldött Stan felé.
A feketehajú szemei azonnal tágra nyíltak - hirtelen mozdulattal engedte el Kyle -t, s egyre jobban vöröslő arcát a kezeivel dörzsölte, mialatt kissé megfordult.
Kyle ugyan ezt tette csupán saját csuklóival, mik már most elpirosodtak. Érzékeny bőrének persze ennyi is elég volt, hogy ez meglátszódjon, ám már most utálta, így fiatal fejjel is. Ráhúzva rögtön pulcsiját nézett félre, majd még egy mély levegőt véve ugrott is rá a feketére, és húzta fejére annak sapkáját. - Érezd a bosszúm! - lovagolt rajta szinte már szó szerint.
A meglepődöttség helyét lassan átvette a szimpla jókedv; Stan megragadta Kyle lábait, majd beledőlt vele együtt az ágyba. - Ez eléggé silány bosszú volt - kuncogta, míg kellemesen fetrengett a nála kisebb fiún.
Kyle persze nem adva fel, már készült az újabb tettére, somolyogva. Ujjait Stan szájába dugva vigyorgásra kényszerítve húzta szét, míg lábaival hátára mászva úgy nyomta le az ágyra.

- Szép mosoly.
- Eh hem héééhr! - Kiejtése Kyle ujjaival a szájában nem volt valami érthető, így megpróbált javítani a helyzeten. Nyaldosni kezdte a vékony ujjakat, s csak remélni tudta, hogy a nyál érzetére Kyle elengedi, ám csalódása egy vigyor képében jött, ahogy Kyle jobban elhelyezkedett barátja hátán. - Hallod, az öcsém anno pont ugyan ezt csinálta. Nem riadok vissza ettől sem.
Itt betelt a pohár; Stan egy mozdulattal kirántotta Kyle ujjait a szájából és testét hasizomból felemelve hátradöntötte a vöröset, majd rögtön fölé magaslott. - Ó jaj - nyögte halkan. – Jaj, jaj, jaj… - drámai hanghatások mellett "összerogyott", amivel ismét sikerült összenyomnia barátját. - Nem bírom tartani magam!
- Ez a titkos technikád, ha?! Hogy mindig kinyomod belőlem a megmaradt levegőt is?! - nyöszörgött nevetve, mégsem küzdve inkább átölelte a fiút, majd vígan kezdte simogatni - Tudom, hogy nehezen állsz nekem ellen, bemelegedtél?
- Ah, egyszerűen megvadít a látványod - búgta a fekete, mialatt beletúrt a vörös hajtömegbe, s közelebb vonta magához a srác arcát. Alig néhány centi választotta el ajkaikat egymástól, mire Stan kissé piros orcákkal röhögésben tört ki.
Kyle ellenben komolyan nézett rá. Arca meg sem rezdült, ahogy Stan arcán futatta végig tekintetét, majd elvigyorodott. Gonoszul, túl gonoszul. - Betoji - suttogta, ahogy kihasználva a lehetőséget lökte is le magáról barátját, majd állt fel az ágyról.
- Miért lennék "betoji"? - elterülve az ágyon figyelte barátját, kinek nem látta arcát, ugyanis háttal állt neki.
- Ezt bárki meg meri tenni - felelte, hangja pedig egy szinttel magasabb lett, ahogy magyarázni kezdett - idehajolsz jó közel, azt’ el. Béna! De csók, na, az már valami! Betoji vagy Stan pont ezért, mondjuk nem mintha csókolózni kéne veled, mármint a haverom vagy, de ha mással csinálod, tedd meg! Sokkal poénabb hidd el! Tapasztaltam.
Az előbb említett felhúzta egyik szemöldökét, majd hasra vágódva könyökölt fel. - Te meg mi a faszról hadoválsz?
- Semmiről - legyintett végül sóhajtva, ahogy laptopját felkarolva telepedet le Stan asztalához, ám csupán annyira, hogy kikapcsolja azt.
- Haver, minden rendben? - mászott le ő is az ágyról, majd odalépve Kyle mellé fordította a fiút maga felé.
- Hagyjuk - legyintett, ahogy Stan képébe tenyerelve, simított eközben saját haján is végig. - Beszélgessünk valamiről inkább!
- De... - tiltakozóan lépett hátrébb, majd összefonott karokkal figyelte tovább Kyle-t. - Nem fair, ha felhozol egy témát, amiről aztán semmit sem vagy hajlandó elmondani, ráadásként pedig megkérsz, hogy inkább beszélgessünk másról.
Ott volt a pont, Kyle pedig kénytelennek érezte beadni derekát, ahogy hátradőlve támaszkodott meg a székben. - Anno Craig magyarázta el nekem, hogyha úgy igazán meg akarsz lepni valakit, azt egy puszival teheted. Egyszerűen fogod, közel hajolsz, aztán persze mindenki azt hiszi, nem teszed meg és mégis. Behúzott engem is vele, olyan gáz volt, de tény, nem számítottam rá - magyarázta, ahogy kezeivel olykor saját szájára, majd Stan-ére bökött. – Hallod, ritka furcsa csók volt az Craig-el.
Stan a homlokát ráncolva figyelte Kyle-t, majd érezte, ahogy a gyomra különösen elönti azzal a jól ismert érzéssel, mellyel idegesség állapotában találkozunk; a hányinger. Tekintetét levette barátjáról, s a paplant kezdte vizslatni. Nem akarta, hogy átlátszó érzéseit a fiú észre vegye. Ő maga sem értette a benne felindult harag és féltékenység egyvelegének miértjét.
- Szóval erről beszéltem. Azt hittem Craig már veled is csinálta, de akkor nem, bár... tudod az még a hatodikos osztálykirándulásban volt, a csoportos alvásnál, amikor én hozzájuk kerültem, Te meg Kenny-vel voltál. - Ám Kyle-nak fel sem tűnt. Úgy belemerült mindenbe, ahogy az emlékek elöntötték. Szerette azt a nyarat, viccesnek ítélte meg.
Stan csak szótlanul ült, s úgy érezte, a reggelije maradéktalanul a paplanon fog landolni, ez a csend pedig szöget ütött a vörösnek, így már átkarolva barátja vállát hajolt oda. – Stan, oké minden? Rosszat mondtam volna? Bocsi, haver...
- Nem - rázta meg a fejét, s még mindig képtelen volt ránézni Kyle-ra. - Nem csókolhatsz meg minden jött-ment embert...
- Stan, Craig smacizott le és még hatodikban, azóta asszem... max kettő csajjal csináltam, de tudod, hogy állok ehhez - morogta, mégis már a fekete elé lépve kezdte fejét simogatni - de miért baj ez, végül is csak egy csók, semmi az.
A Marsh fiú végül állva a másik tekintetét, éles pillantást vetett Kyle-ra. - A csók jelenti a legtöbbet. Abban fejezik ki az emberek az igazi érzéseiket... Nem lehet csak úgy dobálózni vele!
Pislogás. A vörösnek csak ez ment, ahogy arca most vörös lett, majd szégyenkezve hajolt el barátja elől. - Bocs, hogy sose volt még kapcsolatom és számomra mást nem jelent... - suttogta, mégsem érzett sértődöttség rajta, ám szánalom annál is inkább, hogy nem képes szeretni úgy senkit. Persze próbálkozott a lányoknál, de mindnél felsült saját hibáiból, így úgy döntött a szerelem nem neki való és talán elmehetne papnak. Aztán persze ezt is visszavonta mikor rájött, zsidóként erre sincs nagy esélye - De rendben, akkor majd nem osztogatom, mint cukros bácsi a jó szót...
- Ez nem arról szól, hogy volt-e kapcsolatod, avagy sem - magyarázta Stan, majd a vörös hajú vállaira tette a kezeit. - Én csak azt mondom, hogy borzalmas lehet az, amikor már a csók is egy olyan dolognak minősül, amit mindenkivel megosztunk. Sokan leszarják ezt, de nincs jobb dolog annál, mikor azzal kerülhetsz ilyen közeli kapcsolatba, akit szeretsz. Azt gondolnád, hogy a szex sokkal bensőségesebb, de... A csókhoz több bátorság és érzelmek kellenek. - Mélyet sóhajtott, majd közelebb húzta magához a fiút, s egy gyors puszit nyomott a homlokára. - Csak hogy tudd, nem szarral gurigàzom.
- Szeretnélek tájékoztatni Stan, ez rám vonatkozik... Engem kurvára nem szeret senki, és életemben az első csókomat is egy olyantól kaptam, aki bezárva töltötte addigi életét egy házban... Nekem nem jár ki ez az érzés, szóval szentem hagyjuk - tolta el barátját, ahogy kissé szomorkásan ölelte át saját balját. - Váltsunk témát, vagy menjünk enni. Éhes vagyok.
- Kyle, én igenis szeretlek - morogta kissé elégedetlenül. - Ha csaj lennél, már kikopott volna az ágyad.
- Bukta, hogy pasi vagyok, de akkor kajáljunk - vágta rá, ahogy már sértetten indult lefelé, ám még ügyelt arra, hogy Stan arca előtt becsapja az ajtót. Dühös volt rá, hisz nem erre a válaszra várt. Nem Stan miatt... Nem, ő igen is akart kapcsolatot, csak úgy tűnt, hogy ahogy a legtöbb alsós társa, ő is meleg lesz. Mondhatni túl meleg, ám így a párkeresés csak még rosszabbá vált a számára.
A fekete csak fáradtan sóhajtott egyet, s követte barátját le a konyhába. Nem értette Kyle hirtelen felindulását, de volt egy sanda gyanúja, melyet még csak említeni sem mert barátjának - jobb volt ez így. A konyhába érve Stan arra lett figyelmes, hogy a délelőtt (pontosabban reggel) folyamán főzött ebéd a tűzhelyen állt, s valaki már megkezdte. "Csakis apám lehetett", tette félre az egyik lábast Stan, melyben rizottó pihent. - Mit szeretnél enni? Van rizottó, palacsinta és húsleves.
- Palacsinta - nyögte fáradtan, ahogy elterülve az asztalon már saját kis kiszolgált tejét itta mit a hűtőből halászott elő.
- Mit kérsz rá? - Jött az újabb kérdés, mialatt a hűtőből kipakolta a palacsintát, melyet apja látszólag nem igazán talált meg.
- Lekvárt - pillantott a tányérra, majd elmosolyodva már csak annak édes ízétől nyalta meg ajkait.
Stan egy bólintás közepette húzott ki a hűtőből két, viszonylag nagy üvegnyi lekvárt. - Eper - tolta közelebb a rózsaszínes kinézetű üveget, majd a sárgásat is oda húzta. -, és barack.
- Eper - bökött a rózsaszínes üvegre, majd abban a pillanatban már el is bitorolva az üveget húzta magához, és egy kanyarintással kinyitva túrt is bele ujjával, melyet élvezettel nyalt is le.
- Esetleg kanalat is kérsz hozzá, Malacka? - jelképesen röffentett egyet, majd elfordult az asztaltól, s szedett magának egy viszonylag nagy adagnyi rizottót.
- Hogyne - mosolygott, ujjára ismét kenve egy kis adatott lépett Stan elé majd azt a fiú orrára kenve, mint aki jól végezte dolgát nyalta le, a kanalat pedig meg kivéve az említett kezéből,  ült le, és úgy kezdett megkenni egy-egy palacsintát magának.
A feketehajú arcára némi pír futott fel, ahogy megdörzsölte saját orrát. Igyekezte figyelmen kívül hagyni Kyle előbbi kis akcióját, de kár volt tagadni; zavarba hozta őt. Úgy igazán zavarba. Stan mély levegőt véve kapott elő magának is egy evőeszközt, majd úgy ült le az asztalhoz, hogy ismét a vörös hajúval szemben legyen, ki már ekkor palacsintával a szájában vigyorgott barátjára, ahogy annak kezére vitte most tekintetét.
- Mi az? - jött az egyszerű kérdés Stan-től, ahogy még mindig piros orcákkal falta az ételt.
- Semmi - kapta el tekintetét, agya viszont a fiú kézfején levő kis égésnyomokon járt.
- A kezemet nézted - pillantott most ő is oda, majd elhúzta a száját. - Vagyis a sebeket, ugye?
Kyle másolta a másik mozdulatát, ahogy a maradék palacsintát is letolta magába. - Csak aggódok.
- Miért?
- Nem szeretem, ha bántod magad! - rázta meg fejét, ahogy csak belegondolt, a fiú még miket művelhetett a testével - Inkább legyél gyárkémény, csak ne árts magadnak…
Vonásai kissé megenyhültek Kyle szavaira, s bal kezével finoman simogatni kezdte saját sebeit. - Nagyon jól tudod, hogy ez nem így megy.
- Nagyon jól tudod, hogy nem ÍGY kéne mennie - nyomta meg a szót, ahogy áthajolva az asztalon simított végig ő is a másik sebén, ám hamar visszahúzta kacsóit, majd felkelve tányérját a mosogatóba rakva kezdte azt elöblíteni.
- Képtelen vagyok másként megoldani - morogta maga elé a szavakat. - Tiszta fejjel könnyű gondolkodni, viszont ha elönt a pánik és nem látom át a dolgokat rendesen, akkor...
- Akkor csak fel kéne hívnod. – Tudta, hiába mondja, Stan abban az állapotban körül-belül semmire sem képes, mégis szerette volna, hogy más, nem destruktív szokásokat vegyen fel.
- Jobb, ha akkor nem beszélek senkivel - szögezte le, majd felállva ő is a mosogatóhoz lépett.
- Szerinted. Csak hogy tudd, nem vagy egyedül akkor sem - morogta komoran.
- Hm. – Stan párszor még áttörölte a tálat, majd lerakva a csöpögtetőbe lépkedett a lépcső felé, Kyle pedig habár utána nézett, egyelőre még nem követte. Lehúzta poharának maradék tartalmát, s csupán dolga végeztével indult el ő maga is felfelé.

Stan a szobájába érve huppant le az ágyára, majd nekidőlt a falnak. Kissé hátrahajtotta a fejét, s úgy kezdte saját magát masszírozni; az idegesség egyre jobban kikészítette, iszonyúan vékony cérnán függött már teherbírása.
- Stan - lépett be a vörös, majd meg végignézve rajta párszor sétált oda, s dőlt be melle egy szó nélkül. - Akarsz róla beszélni?
A kezdeti csend elbizonytalanította Kyle-t. Kissé bántotta, hogy barátja talán pont neki nem hajlandó (vagyis, nem képes) elmondani azon dolgokat, mikre együtt talán lehetőségük lenne némi gyógyírt, egyfajta megoldást találni. Mikor Stan ajkai megrándultak, a vörös tekintete izgatottan, kissé nyugtalanul vándorolt a kék szemek tulajdonosának arcára.
- Már egy ideje nem érzek semmit - motyogta halkan, kezeit leengedve saját maga mellé. - Évek óta képtelen vagyok igazán élvezni a dolgokat. Emlékszel, mikor negyedikben Cartman saját hamburgerezőt nyitott? Akkor kezdtem mindent szarnak látni; nem értettem semmit. Azt hittem, csak időszakos dolog és el fog múlni ez a folytonos üresség érzet, de odáig fajult, hogy nem bírtam ital nélkül mosolyra húzni a számat. Apámtól lopkodtam el az ír whiskey-t. Valahogy csak azt bírtam meginni, az volt képes pár órára feltölteni. Aztán már az sem segített... - Nem bírt ránézni barátjára. Szégyellte magát. – Éjszakánként képtelen voltam elaludni. Nem láttam értelmét annak, hogy másnap felkeljek, s magamra húzzak egy undorítóan hamis vigyort és végigszenvedjem a napot. Persze, voltak jobb napjaim, hála egy bizonyos embernek... - itt rásandított a vörösre, de néhány másodpercen belül le is vette róla tekintetét. -, de sokkal többször akadt olyan nap, amikor nem bírtam elviselni magam. Ahogy mások sem. Kyle, én... én szerintem meggyűlöltem magam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés