- Stan... Stan válaszoljál már! Nem ezért jöttem fel! - Kyle idegesen bökte meg saját mikrofonját, ahogy fülesének hangerejét a maximumra nyomta, ha netalántán, az romlott volna el, ám nem. Semmi baja nem volt Stan légzése pedig - mely gyorsabb tempóra váltott - tökéletesen hallatszott. - Az csak egy Penta...
- A csincsillaimádó lopta be, szánt szándékkal!
- Tengerimalac...
- Rágcsáló. Egy kutya.
- Malac.
A zsidó fiú ajkaiból mély lemondó sóhaj szökött ki, ahogy a "Victory' felíratott nézte, mely még mindig a képernyőjén rajzolódott ki. Stan éles dobogása a billentyűzeten, miszerint Craig megkapja a kiosztását, tökéletesen hallható volt - ahogy a mondatokban és a szavak közötti erőszakos düh is. Persze... neki nem számított. Egy játék, se győztes, se vesztes, se jutalom, ám tudta barátja kocka egójához a "penta" elengedhetettlen volt. Persze Ő nem érthette meg.
Persze ennek hála a hangulat is teljes mértékben lecsillapodott és Kyle pedig ezt nem szerette. Stan dühös énje egyenlő volt azzal, hogy a hangulat darabokra hullott közöttük és a kellemes este - mely vidámságban és pukkasztó röhögésben telt - átalakul egy hideg zord éjszakává.
- Stan... - A vörös morogva könyökölt asztalára, ahogy kikattintott, a a játékból, majd saját statjait kezdte bámulni, szinte már csak unalmában. Ő heal-elt a legtöbbet. - Stan figyelsz rám...?
- Várj már! - Sziszegés, majd újabb ideges dörömbölés. A zöld íriszek a hosszas szövegre vándoroltak, majd fel barátai ikonjára. Hát persze. A feketének fel sem tűnt, hogy Craig - miután egy jól irányzót mutogatós hangulatjelet begépelt - ki is lépett a chat szobából.
Szólnia kéne? Vagy hagyja hagy áramoljon ki a rossz és negatívvitás a fiúból?
Aztán csörrenés, koccanás, majd az a kellemes lötyögő hang.
- HAVER?! - A vörös idegesen csapott az asztalra, majd mikrofonját megragadva szinte ordított bele - Megígérted!
- Kyle te ezt nem értheted ez felbaszott! Ez idegesít ez... ez valami olyan ami...
- ÉS ERRE A KIBASZOT WHISKY A MEGOLODÁS?!
A csönd belepte a beszélgetést és a mikrofon rezonációja kívül, már nem hallatszott más. Az üveg nem kerülhetett vissza az asztalra. Talán megitta... talán az ágyra dobta...
/Meg kéne néznem./
Heves fejrázással statuálta ezt is. Nem. Stan nagy fiú ő pedig nem járhatott át folyton folyvást. Ez nem volt koser mint a zsidó táborban, ez már pat helyzet volt inkább. NAGYON.
A határozás persze hamar eljutott a kis vörös tudatáig, ahogy ilyenkor már oly sokszor. Ideje bekapcsolni magán a vidámságot, és felvidítani, a drága BFF-et, hogy legalább a pia, kikerüljön a méretes tenyér közül. Persze, ez sem volt az a leányálom mint mondjuk átmenni, azt ott helyben két pofont lekeverni.
/VALAMIÉRT AZ MINDIG HATOTT./
Aztán a szikra úgy jött akár villám a derült égből a vörös pedig halkan nyugodt légzéssel tette vissza kis seggét a székre, majd a levegőt jó mélyen beszívva nyögött fel egyet. Kéjesen, vágyakozva s még annál is inkább bátran. A szoba hangszigetelése, meggátolta, hogy a felnőttek hallhassák, ám a túloldalt levő teljesen fültanúja lehetett az esetnek.
- Kyle...? - A vörös már győzelmi mosolyát takarta, hogy abból a kuncogás ne törjön fel, majd miután újfent megnyugodva komolyan bámult a lol képernyőjére, ajkai közül ismét előbukkant a már kínzó hang. Tudta a másiknak ez valami ami tökéletes elterelés lehetett. Az üveg hangos koccanása, és a ziháló lélegzetvétel pedig sikerét jutalmazta.
Kyle dörzsölgetve kezét simított saját mellkasán végig, csak hogy hangja még élethűbb legyen, ám a csalódottság kesernyés íze azonnal szájába telepedett mikor a Skype beszélgetés megszakadt. Ritka... SŐT! Hazudni sem akart volna bárkinek, ám Stan sosem tette le. Ő nem volt olyan, ő inkább nyavalyog, sír üvölt, de nem csapja rá a vörösre.
- Stan - hiába szólalt bele a mikrofonba, tudta a fiú már úgy sem hallja. Kár volt, ám a szomorúság szinte azonnal arra késztette próbálja meg, hátha.
Hirtelen csapódás, ajtaja pedig úgy robbant ki mintha csak bombát robbantottak volna. Kyle hátra fodulva székében meglepetten nézett a vörös pírtól ellátott pofikra. A kék szemek vágyról árulkodtak, míg a fránya keserű mosoly valami egész másról.
- Ezt kár volt... - morogta, ám nem gonoszan vagy éppen dühösen. Kellemes búgó hangon, a zsidó fiú pedig ott abban a pillanatban átkozta magát, mikor elfelejtette szobája már csupán csak egy ajtónyival van messzebb, drága barátjától.
De persze voltak jó dolgok is abban, hogy Shelly szobájában élhetett... a hangszigetelt falak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés