- Nem teheted! - kiabálta, ahogy védence előtt állt. Szemeiből a könnyek megállíthatatlanul folytak, ahogy széttárt karokkal az ellenséget nézte, ám a lány vigyorgott, ahogy fehér haját hátra tűrte és vörös szemeivel nézet vissza.
- Gyenge voltál és a négy elem már meghalt. Lásd be, nem pusztíthatod el a semmit. - Lágyan ugrott elé, ahogy a lépéseket lassan beszüntette, ám az nem mozdult. A föld remeget körülötte, ahogy a kavicsok felrepülve kezei közé szálltak ezzel védve ökleit, mintha csak támadni akarna. Mögötte az eszméletlen Szél feküdt és a végzet kardjának markolatát szorította még görcsösen. Még így is védte és ő nem hagyja annyiban az áldozatot.
- Ad fel kicsi Föld. Már nincs elemed, nincs hatalmad, nincsenek bajtársaid. A Semmiség átveszi a hatalmat és ti megdöglötök mind!
Végigmutatott a puszta tájon. Nem messze a barna feküdt eszméletlenül, kezei között a vízbuborék nyoma látszott. A szőke valahol a lyuk alján pusztult meg. A fekete körül a szél elszállt és végül csak a vörös föld volt talpon, akiben még az élet lángja pislákolt.
A távolság végül bevégeztetett és a lány közvetlen előtte állt. Testük össze simult, ám az még mindig nem mozdult.
Élettelen szempár, melyben a könnyek reményként csillogtak.
Szúrós tekintett, melyben a győzelem látszott.
- Meghalsz kicsi Kyle~ - mondta, ahogy keze már libbent, ám a vörös arca változott és a kétségbeesés helyett a magabiztosság mosolya úszott be.
- Eltaláltad - súgta, majd testüket a fém hideg pengéje vágta át, ahogy végleg össze kötötte őket. Stan mögöttük állt, szomorú és egyben hitetlenkedve nézte az előtte állót. Nem akarta megtenni, de emlékezett barátja szavaira. A világ nem ér az életénél többet.
Belátta... és csak ezért tudta megtenni.
- Sakk és Matt, Wendy - vért köpött a lány arcába, ahogy annak szemei ismét sárgássá válnak, majd hófehér haja, a fekete tündöklését is visszanyerte.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés