A boldogság relatív.
Tényleg az. Túl spilázott dolgok. Nem több mint ócska bóvli. Minek boldognak lenni?
Elég az egyszerűség, a nyugalom, a csend, és minden amiben nincs izgalom.
Én pont így szeretem.
De persze, hogy most se voltak rám tekintettel...
- Boldog szülinapot! - Clyde vígan oldalgott oda, ahogy elbújt a rejtekéből és a tortát melyen kis narancsokból voltam kirakva (természetesen nem mosolyogtam) nyomta az orrom alá - hát, hogy van az én születésnapos, haverom?! Na na~ tessék. A tortát közösen vettük! Na jó Token szerválta egy spéci cukrásztól de nézd! - azzal elő is húzott egy Cd-tartót, míg a tortát, átpasszolta a már mellette álló remegő Tweek-nek - ez az én ajándékom. „Call me maybe” válogatás. 10 órás~ na? NA! Milyen jó haverod vagyok?
Ugrált és mondta amit kellet, miközben én addig végigjártattam a szemem a nagy társaságon. Majdnem az egész osztály. A volt csapatom. Akkor ott volt Kevin, Kyle és Kenny bár nekik csak a lábuk lógott ki a konyhából, plusz ott volt a többi idióta, Stan, Cartman, Pip és még az a pöcsagyú Damien is. Földök közül pedig Mole és Gregory is megtisztelt, ám ők is már a sarokban inkább egymást tisztelték meg szorgosan. Nem volt lényeg. Az egész nem lényeg.
Túl sok a boldogság.
Túl sok a zaj.
Túl sok a meglepetés.
- Kapd be Clyde - emeltem fel középső ujjamat, majd egyszerűen megfordulva sétáltam el a saját meglepetés bulimról. A hó kis pelyhekben esett odakint, ám a bentről jövő zajokat nehezen tudta elnyomni.
Meglepődöttség és pánik és mintha hallottam volna Clyde vinnyogását is. Nem baj. Nem izgat. Nem én kértem nekem, nem kellett. Nyugisan akartam ünnepelni Stripe-al az ölembe és valami filmet nézni, amiben ketté fűrészelik a ribanc picsákat.
Na az jó. Az megnyugtat.
De perpillanat, hogy ki vagyok zárva a házamból, legfőképp a szobámból és ráadásul minden balek haverom ott van, nagy lehetőségekre nem számolhatok.
Az utcán, ahogy sétálok, már az ablakból látom mások mennyire élvezetesen ülnek a kanapé előtt. Ohh ha én is úgy ülhetnék... olyan boldog lennék.
- Tucker? - felkapva a fejem nézek lassan hátra, majd meglepődve tapasztalom, hogy a kis Marsh kölyök utánam jött - Hallod! Tudod, te mennyit basztunk azzal a szar bulival? Gyere már vissza. - Egyre közelebb lépdel, majd megragadva a kezem kezd visszafelé rángatni, míg én unalmasan nézem tovább. Nem hittem volna, hogy ennyi vér van ennek a pöcsében.
Tetszik~
- Marsh állj le. Nekem nem kell, szórakozzátok ki magatokat, aztán húzatok el.
- Ja, attól mert te vagy a party arca nem te dirigálsz.
- Ez már rég nem a te csapatod. Te se vagy már főnök - na ez talált, hisz rögtön megállt és morogva nézet rám, majd a kezemet is elengedte.
- Fogd már be! A saját szülinapodat is elakarod cseszni, ahogy annak idején annyi mindent?
Arcom megrándult, bár a nyugodtság ennek ellenére ott maradt, mégis lassan hajoltam oda hozzá. Éreztem a szuszogását is és az arcán a kis nedves cseppek elárulták kiverte a víz a látványomtól.
- Számoljunk. A party-n ott van Clyde, akit lehetőségeknek mértan, már Kevin basz anyámék szobájába, a tükör előtt. Akkor ott van a Szöszi, aki már rég a konyhában smacizot Broflovski-val, mikor már meg jöttem, szóval szerintem rég előrébb járnak. Az a két fölsős is már másra használja a sarkot és a jó gyerek és az a pöcs is már rég a pokolban lehetnek. Nézzük kimaradt ki... Token lelépet a csajához és kb. Tweek az egyetlen, aki fel alá rohangálva próbál sehova nem nézni, de sejtéseim szerint rég a budiban csorgatja magába a löttyét.
Stan arca, akár csak előbb az enyém, megrándult mégis mikor vissza akart vágni, nem tudott. Habár száját kinyitotta azon hang nem szökött ki, ami csak egyet jelentett: Tudja jól, hogy igazam van.
- Ja és több dolgot csesztél el te, mint én - azzal elhajolva léptem el mellette és indultam tovább, ám nem bírtam ki, muszáj volt kimondanom, ami szinte már a beszélgetés kezdete óta baszta a nyelvem - köztük minket is.
- DÖGÖLJ MEG! - Tarkómnak egy méretes hógolyó csapódott, majd mikor hátranéztem már egy kissé beszívott és remegő ajkú fiúcska állt előttem. Rég nem volt már ott az, akinek adta magát én pedig nem bírtam ki. A látvány, az élvezet, hogy miattam szenvedett, csak még jobban felizzott.
- Miért? Nem én csaltalak meg? Nem én állítottam annyira magamról, hogy hetero vagyok. - Nyugodtan mondtam mindent. Nem voltam dühös, sem csalódott. Rég volt. Elfelejtettem és ennyi. - Vagy kavartam egyszerre két emberrel.
- Ez nem volt fair! - sziszegte idegesen, ám én megráztam a fejem.
- Választhattál és te őt választottad, hogy a puccos seggedet dicsőítsék tovább, de csupán azt nem értem, mire vagy úgy oda. Meleg vagyok és te is az vagy. Kár tagadni, plusz... ha nem vennéd észre a barátaid nagy része az - mutattam a házam felé, ám ez sem hatotta meg.
Csak dühösebb lett, szinte forrt a szemében én, pedig áldottam a nyugodtságomat és az érzelem menteségemet. Mert valójában nem voltam nyugodt. Élveztem, boldog lettem már attól, hogy ez a kis pöcs itt előttem szinte szétrobban a dühtől és marja belülről az a furcsa „talán rosszul döntöttem” érzés.
Ajkaimat is folyton megnyaltam, ahogy felpezsget bennem az a nosztalgia. A teste a combjai. A puha ajkak amiket élvezet volt kiharapni és a kis farka, amihez már hozzáértem megrándult. Na meg a segge. Az a szűk kis segge amit annyiszor markoltam meg, annak idején. Szinte most is éreztem, ahogy az elején puha aztán, mikor felnyikkan beszorítva válnak keményé.
- Nem... - csak ennyit nyögött ki, ahogy lehajtotta fejét és dühösen méregette a földet én pedig, mielőtt elveszteném az eszem és ismét megbasznám, fogtam magam és indultam tovább, ám sose képzeltem volna, hogy van olyan dolog amivel képes lesz eme döntésemet megmásítani.
- Dobtam Wendy-t - csak ennyit mondott én pedig megtorpanva sóhajtottam és vettem mély lélegzettet a télies levegőből, majd megfordulva lépdeltem oda hozzá és csókoltam meg. Semmi könnyű, egyszerű. Mélyen, durván és szenvedélyesen és csupán akkor engedtem el a kerek fenekeket mikor éreztem fejünkön már kisebb hókupac állt össze.
- Amúgy - lenézve a kék szemekbe bámultam, míg azok kissé morgósan néztek vissza rám - ez lett volna a szülinapi ajándékot és, ha nem lettél volna pöcs és húzod el a valagad, már rég az ágyadban lehetnénk...

Mint mondottam. A boldogság relatív és olyan nagyon boldog lennék, ha jövőre egy száll masniban kapnám meg őt csak szülinapomra... buli nélkül.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés