- Nem értem mit akarsz tőlem, illetve apró sejtésem van, de...
- Tudod mit akarok. - A szoba sötétjében, csak az égő csikk apró narancssárgás felvillanása látszott néha. Ezen kívül talán a beszűrődő apró fényfoszlányok adták még meg azt az alap homályt, amitől kitudták venni a másik körvonalát.
- Nagyjából.
- Nem Tucker, te pontosan tudod mit akarok és azt is tudod, meg fogom szerezni - ismét szívott egyet, majd a közeli falban nyomta. Az édes és mégis kesernyés szag ami belőle áradt. A fekete sejtette, nem lehetett dohány benne.
- Mindent az miatt tettél, hogy megkaphasd, de kérdem én. Mennyire érte meg? Vagy mennyire nem?
- Mindent megért. A szállak tökéletesen fonodtak a markomba és most nézd meg hol tartok! - hangos kacagással és őrült tekintettel nézet rá - A barátod elhagyott és félelemben tartva egyre több kis idiótát kebelezek be, akik tőlem veszik a cuccost! A másik kis kíváncsi haverod barátja a kórházban fekszik ki tudja rendbe jön-e és ha igen, lesz e valami baja~ és végül... - odalépkedet a kanapéhoz, melyben eddig Craig ült, majd arcába hajolva vigyorgott a képébe - te is itt ülsz és tudom nem fogsz elmenni, mert a markomban vagy~
A fiú hallgatott és a szobára ismét csend borult. Brice látva győzelmét hajolt el, majd saját kis szekrényéhez lépkedve abba kezdett kutatni, nem is hederítve a másikra, aki sötét szemeivel viszont őt figyelte. Minden lépését. A mozdulatait és lassan eltűnődött, vajon tényleg jól csinálta? Tényleg ez kellett tenni e? Nem volt más út? A mosoly szinte rögtön megjelent a száján, hisz tudta a kérdésekre főként „nem” a válasz.
- Téves - felnézet és Brice szinte azonnal megfordult. Szemeiből eltűnt az a magabiztosság, bár mostanra úgy tűnt más is lett benne hála a ciginek.
- He?
- Nagyban tévedsz ha azt hiszed, a fonalak ott vannak a kezedbe. Mert az igazság az, amit alakítottál te magadnak, azt is valaki irányította. - Hangos nevetés, majd csapódás. Persze nem várt más reakciót. Miért is? Brice a földön fetrengése tökéletesen tudtára azt, ő nem tudott semmiről. A nagy tudatlanságban azt hitte ő a főnök, pedig valójában mindvégig ő volt.
- Nevess csak~ de lásd be. A szakítás. Az amit Stan-el műveltél. A drog. A gyerekek és akik megmenekültek. A Szöszi kíváncsisága. Nem... már rég nem te vagy ebben a játékban a főnök Brice. A lapok az én kezemben vannak.
- Francokat! Miért szakítottál volna Stanley-vel ha tudtál mindent? Ha? Miért hagytad, hogy azt tegyem vele ott~ NEM TUDSZ TE SEMMIT! - üvöltötte, kissé idegesebben, ám Craig nyugodtan ült tovább. Kezei zsebében pihentek, míg sapkája maga mellett. A mosoly ami arcán volt, még az ördögöt is megijesztette volna.
- Mert a nélkül, most nem ülnénk itt.
A csend ismét rátelepedett és csupán a srác mozgása hallatszódott, ahogy ismét felkelt, majd a szekrényhez sétált.
- Nem izgat... nem érdekel ki, mi vagy hogy. Megfogod tenni, azt amit akarok, vagy meghalsz...
- Oh kitalálom. A lábadnál levő fegyverrel? - Rég kiszúrta, ám úgy tűnt Brice ezen is meglepődik de nem ad neki több okot semmire.
- Eltaláltad... kellesz nekem Tucker. Minden miattad van... és komolyan mondom, már nem bírom sokáig, de te akkor is segíteni fogsz nekem ha ezáltal bele is kell döglened. - Hangja remegett, ahogy egy kisebb ládát szedett elő, majd azt az asztalra dobta. Szinte rögtön kinyílt és abban egy nagyobb üveg látszott. Valami régi kólás vagy egyéb, ki tudja... elég régi, mégis üres volt. Nem. Craig lassan odanyúlva vette ki és látta az alján, ha nem is olyan sok, de még egy picike van. Zöld trutyis folyadék.
- Felismered ugye? Ugye?! - Ismét elnevette magát, ahogy most egy tiszta tűt vett elő, majd azt is odadobta - Ennyi maradt csak belőle. Ennyi... és ez nem lesz elég. Nem fogom kihúzni és te is tudod ez mit jelent... tudod jól...
Craig szemei összeszűkültek, ahogy visszarakta az üveget. Hiába tudta mit akar, a rossz előérzet ismét marni kezdte belülről.
- Válaszolj! Oh igen válaszolj te nagy király~ te aki rettegésben tartottad a várost!
- Nem én.
- Nem~ igazad van. Más volt, de te voltál a kulcsfigura, ohh igen emlékszem. Véletlen és te mégis mint aki tudtad volna... ohhh akarom és ha nem kapom meg, akkor beledöglök. Egyedül meghalni meg olyan... uncsi~
Szemei megcsillantak, ahogy szikrázva bámulta a már betépetett. Az anyag teljesen eljuthatott a testébe. Látszott már kevésbé retteg. Nagy hiba. Így sajnos kevés esélye van. Sokkal kevesebb, de meg kellett tennie. Ez az egész. Az 5 hónap és benne a 3-dik. Az ő hibája, hogy Stan szenvedet minimum ennyivel jön neki. Ha csak ennyivel is, de tartozik.
- Gyerünk csináld! Csináld Tucker - a pisztoly már az arcába volt nyomodva, mégsem rezzent össze tőle. Kicsit sem - hisz csak te tudod a receptjét. Igen, csak te! Kell nekem! Megcsinálod és szabad vagy! Nem kellesz többet! Senkinek.
- Nem.
- Csak a kis tudományod. Az és semmi más! Fincsiség~ az ereim felrobbannak tőle!
- Nem.
- Pezsgek és repülök és mindent értek. A halál is messze van de nélküle...
- Nem készítem el neked. - Mint aki csak most hallotta meg nézet le rá. Kezei remegtek, ahogy tovább nézte. Ujja a ravaszon volt, ahogy őrült fejjel csak a fiút nézte ki pedig vissza rá. - Sose kapod meg. Nem fogok többet olyat készíteni, se neked, se senkinek. Megfogadtam. Egy halál. Több ember akit kórházba kellett szállítani és még több aki most az elvonon miattam szenved. Ennyi asszem elég. Add fel.
- TE KIS PÖCS!!! - megragadva poloját rántotta fel, így az asztalt is felborítva - MEGCSINÁLOD! MEGCSINÁLOD VAGY MEGHALSZ! MINDENKI... ELŐBB TE AZTÁN STAN MAJD VÉGÜL A KIS BARÁTAID. MINDENKI MEGDÖGLIK!
- A játéknak vége Brice~ - nyalta meg vigyorogva ajkát, ahogy a sötét szemekbe nézet, melyet a köd lepett el - én kezdtem bele és hidd csak el. Én is fogom azt mondani mikor van vége - sziszegte, majd mintha csak varázs ütésre a teremre sötétség borult, ahogy egy nagyobb felhő haladt el a fényforrás előtt. A sötétben pedig csupán két tiszta hang jött végül ki.
Egy lövés és egy halk nyögés.
Majd végül tiszta és hangtalan csend.

~*~

Lélegzett visszafojtva ült mellette. Nem akart megmozdulni sem félt ismét az lesz mint az elmúlt pár órában. A gyógyszert szinte pumpálták bele, hogy nyugton maradjon. Az orvos szavai meg csak ott csengtek a fejében.
- Átesett egy méregtelenítésen és minden alap funkciót és több vizsgálatot is elvégeztünk, ám nem tudnánk megmondani milyen drogot kaphatott. Az hogy a légzés rossz és többször is újra kellett már élesztenünk, a drog erőségét mutatja. A keverék jó, de az állapota már stabil... többnyire. Sajnos utóhatásként feltehetően a keverékbe rakhattak valamilyen gyógyszert is, ez miatt az epilepsziás rohamok. Sajnálom, de többet én sem tudok mondani. Csak annyit, hogy most stabil, de ha bármi komplikáció lép fel, akár el is veszthetjük.
A mély sóhaj már nem is lehetett volna rosszabb és gondterheltebb.
- Sajnálom Kyle... ez az egész az én hibám... nem akartam, hogy ebbe ti is belekeveredjetek - hajtotta le a fejét, ahogy a szívműködés monitort nézte. A vonalak ütemesen mozogtak ugyan azt a sorrendet követve és a halk pityegés jelezte, normális minden... egyenlőre. Mert sajnos ebben a több mint 2 órában Kyle már 3-szor kapott rohamot. Rossz jel, de az orvos csak a fejét tudta rázni, miszerint az anyag kikészítette ennyire. Persze ez ellen sem tudott ő sem tenni. Fogalma sem volt Brice mit adot be Kyle-nak.
Az egyetlen információ ami biztos volt, hogy Craig találta meg.
Aki pedig nem volt itt mikor ideértek...
- Hey! - Kenny nyitott be. Arca komoly volt, és ahogy szemét végig futatta Kyle-on kicsit mintha egy apró csillanás látszott volna szemeiben ám ez is eltűnt, ahogy rögtön ismét Stan-re nézet kinek kezébe egy nagyobb zacskót dobott, ő pedig a szobában levő másik székre csücsent le a vörös másik oldalán.
- Kösz... nem kellett volna.
- Ingyen volt, szóval egyél - parancsolta, míg leülve ismét szerelmét bámulta. Keze lassan csúszott a lepedőre és így fogta meg a kis kezet, melybe az infúziót kötötték.
Hideg volt. Ha nem is annyira, de nem jött belőle az a jóleső melegség mint mikor Kyle szokta önként kézen ragadni és elrángatni. Nem. Egész más. Talán ez miatt volt, hogy ismét érezte szívében a szúró fájdalmat. Azt, hogy elvesztheti és többet nem lesz. Sose...
- Sajnálom - Felkapta fejét, majd így nézet Stan-re ki még mindig csak gyűrögette a zacskót a kezében. - Az én hibám az egész és...
- Nem akarom még egyszer végig hallgatni - mordult fel sötét hangon, majd látva barátja, hogy összerezzent tincsei közé túrva nézet rá - csak mesélj. Bármit.
Hallgatott. Hosszan és sokáig, bár Kenny korántsem bánta ezt. Másra sem vágyott mint a csendre, de tudta a fekete beszélni fog. Sokat és értelmetlen dolgokat.
- Szeretem Craig-et.
Na erre nem számított. Tényleg nem. Ahogy felnézet hitetlenkedve és a kék szemek pedig őt nézték kétségbeesetten.
- Szeretem őt és... nem akarom elveszteni. Tudom, hogy szakított velem, de nem akarom! Szeretem és megőrülök nélküle... undok kis szaros pöcs vagyok, belátom bassza meg! De nélküle nem bírok megállni sem!
- Stan...
- Én szeretem őt és olyan boldog voltam mellette... - motyogta tovább, mint akire rájött a szófosás és Kenny szinte ledöbbenten nézegette.
- Neked tuti beadtak valamit! - motyogta, de szerencséjére az igazság rohamban, Stan ezt nem hallotta meg. Jobb is volt. Ez is ritka volt nála és talán szónokol még vagy 15 percig, ha egy nővér be nem nyit a kis terembe. Vörös göndör haja, nagy melleiig leért és arcán boldog mosollyal nézett a bent levőkre kis szemüvege mögül.
- Édeském, velem jönnél kicsit? - nézet egyenesen a szőkére, ki ismét komor arcot vágva simított még egyszer végig Kyle kezén, majd végül hagyta ott Stan-t és őt is.

- Szóval miben segíthetek? - nézet már rá kint a folyosón, ám a nővér elindult, így kénytelenül kellett utána mennie, bár semmi kedve nem volt.
- Az igazság, az hogy egy betegünk látni akarja. Aranyos kis fickó~ édes - motyogta nyálcsorgatva.
- Tessék...?
- A lényeg téged kért. Addig nem hajlandó semmit tenni és mi se tudunk vele. Pedig elkéne látni...
Kenny értetlenül lépkedett a bögyös után ki egészen a kórház sebészetéig vitte. A szobákból külön féle furcsa hangok szűrődtek ki végül pedig az utolsó szobánál álltak meg, hova benyitva tárult elé a nem éppen szép látvány.
- Craig?! - Nagyokat pislogott a feketére kis mosolyogva vigyorgott rá, ahogy felemelte ép kezét. A bal ugyanis vérben mocskos volt. Vállát érhette valami. Talán golyó nem mondta volna biztosra, de a bőr szinte lehámlott róla és a hús vérvörösen tocsogott. Ujjai kissé lilák voltak és arcán is a vérveszteség látszott és hogy már jó néhány órája nem hagyja, hogy ellássák.
- Hali szöszi~ beszélhetnénk? - kérdezte, ahogy oldalra pillantva biccentett az orvosnak, ki fogcsikorgatva végül állt neki a fekete vállának, ki újabb fájdalomcsillapított kapott, melytől szemeire köd borult és a világosság is megszűnt.

~*~

- Hogy mit csináltál?! - szinte rángatta az ágy rácsos részét, ahogy komolyan és hitetlenkedve bámult a fekvőre, ki pedig morogva próbált megszabadulni a kényelmetlen póztól, ám hiába. Karját biztosra kötötték.
- Megöltem Brice-t - közölte nyugodtsággal, ahogy most foggal kezdte eltépni a kötést, ám ezzel sem segítve magán hanyatlott vissza a párnákra - rendben... túlzás. A drog ölte meg amit beléfecskendeztem.
- De mégis... hogy?! Azt hittem te... - pislogott párat, ahogy lassan ismét kezdett minden értelmet nyerni számára, majd fejére csapva hanyatlott vissza a fekete melletti székbe - te voltál...
- Valami olyasmi - bólintott, ám mikor látta a kíváncsi kék szemeket, sejtette nem ússza meg ennyivel.
- Darálj nekem Hófehérke~ tartozol nekem.
- Nem fordítva? Ki mentette meg a kis barátodat?
- Kösz... ellenben én is megmentettem a tiédet.
- Ott a pont - morogta, majd halkan felsóhajtva a plafont választotta tökéletes visszagondoló pontnak - nos. A lényeg, az hogy valójában a háttérből én irányítottam. Mindenről tudtam. Brice-ról, a bedorgozottakról és Stan-ről is. Csak éppen kikellett várnom... nem. Kyle-ról nem tudtam és nagyon meg is döbbentem, mikor megtaláltam, de tudtam ő volt az utolsó. Nem, nem avathattalak be semmibe. Így kellett lennie.
- Jó van na... de... mégis miért pont te? Eleinte Stan-re tippelte , hogy a falatnyi segge neki kell, de utána...
- Drog. - Kenny felkapta a fejét és Craig pedig a fel nem tett kérdésre is biccentett - régen, én voltam az egyik keverő. Jó pénzt kaptam érte és amíg a barátaim közelébe sem vitték addig dolgoztam nekik. Egy különleges party drogot én fejlesztettem ki. Keverék, de annyira ütött, hogy szinte mindenkinek az kellett. De persze mivel én voltam, aki egyedül tudta mi kell belé így becsben is tartottak. Brice akkor még kispályás vevő és eladó volt ám egyedül ő volt az aki úgy használta, hogy hetente 3-at is kért. Aztán mikor az üzlet befúcsolt kiakartam szállni, de persze nem engedték így készítettem nekik egy sokkal gyengém mégis több mint 5 hónapra elegendő adagot. Rá két nappal mindenkit lesitteltek és elkaptak. Úgy tűnt Brice és én úsztuk meg egyedül, ami pedig azt jelentette hozzá került az a kibaszott üveg is.
- Ez megmagyaráz sok mindent de... mégis minek kellettél neki?
- Elég egyértelmű Szöszi. Természetesen tudta, hogy nem fogja kibírni és az adagja fogytán volt. Én ezt már 5 hónapja tudtam, míg ő csak a 3-dikon jött rá, igazán. Persze fogást akart rajtam keresni és ott volt Stan. Így kaszlizta be végül őt is. - Kenny felsóhajtott, ahogy Craig kissé elhallgatott. Be kellett fogadnia az elhangzottakat, ám ahogy átgondolta lassan minden világos lett számára. Stan aggodalmaitól kezdve a kis megcsillanó fényig, ami mint kiderült végig Craig volt. A játékmester, aki valójában irányította fent a bábukat és sajnálatára... őt magát is drótokon rángatta. Igen, hisz fogadni mert volna bármire, Craig tudta, ha szakít Stan-nel ő maga elkezd kérdezősködni, melytől Brice pedig megijed.
- Te tényleg irányítottál, de akkor mégis mi történt...
- Mikor rájött, nincs esélye meg akart ölni, az egyetlen mázlim, hogy előtte szívott valamit így a golyó csak súrolt. Aztán ájultnak tettem magam ő pedig beadta magának az utolsó adagot, ám valami baki üthetett fel benne és kipurcant.
- Nem így volt igaz? - szólalt meg Kenny egy jó perccel utána, mire Craig elmosolyodva hunyta le a szemeit, ám ki is nyitotta mikor nagy keblő bögyös nővér ismét besomfordált a szobába.
- Bocsi fiúkák~ Szöszi, a barátod felébredt és szeretne látni és~ kedves téged meg valaki más.
Kenny szinte felrobbant a székből és már ott sem volt, ahogy a nővér sem. Így az eddig elbújt fiút már nem takarta semmi. Stan kissé meghökkent ábrázattal állt az ajtóban, A feketét figyelte, ki pedig őt. Egyikük sem szólalt meg, vagy tett bármit is. Craig azért mert tudta, nem neki kell, míg Stan ugyancsak ebben a hitben élt. A büszkeségük szinte tombolt és próbálta a másikét lenyomni.
- Szeretlek - Stan nagyott nyelt, majd lábai szinte maguktól mozdultak, ahogy Craig-hez lépdelt ki még mindig semmiien kifejezéssel nézte. A szónak talán nem is volt jelentése? Búcsú és jelzés, hogy még mindig, de többet nem? Nem tudta. Nem akarta tudni... beleőrült volna ebbe.
- Stan szeretlek.
- Ne ezt mond! - mordult rá, ahogy sziszegve nézet fel rá - Bármit mondhatsz csak ezt nem...
- Akkor mit akarsz hallani?
- Mást... - elhallgatott, hisz nem bírta kinyögni. Craig viszont tudta mire gondol. Lágyan mozdult arrébb, majd megragadva jó kezével Stan-t húzta magára, majd így ölelte át. Az ágy lesüppedt alattuk és szinte rögtön Stan nem bírva bújt oda barátjához, akár csak egy kis óvodás.
- Hiányoztam?
- Igen... te pöcs... sosem szakíthatsz velem... hallod! Igazad van! Makacs, arrogáns disznó vagyok, aki végig szeretett és ez miatt sosem szakíthatsz! Ha meg mered tenni kicsinállak! Lenyomom a torkodon az összes kibaszott érzésemet!
- Akkor inkább a nyelvedet dugd ide nekem - felkapta fejét, morogva ám Craig kihasználva a helyzetet nyelvét rögtön a másik nyitott szájába dugta és megcsókolva húzta közelebb, melytől Stan felsóhajtott és talán életébe először nem bírva viszonozta a fiú által adott csókot. Élvezte és nyöszörgött és ami hiányzott neki hirtelen ismét értelmet kapott számára és ott volt és jó volt. A melegség elöntötte, majd mikor Craig végül hajlandó volt elengedni kábultan bicsaklott le feje a mellkasára.
- Szeretlek - ismételte meg a fekete, és Stan már hallotta benne, azt amit eddig nem.
- Én is szeretlek... - motyogta, ahogy jólesően elmosolyodva bújt közelebb hozzá, míg kint a hallgatózó szőke elégedett mosollyal ténylegesen is megindult az ő szíve szerelme felé.

VÉGE

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés