Stan habár már hajnalban felkelt, ereje, se életkedve nem volt felkelni az ágyból. Üres tekintettel bámult maga alá, szülei elmentek otthonról, nővére is, és lassan már 10 felé járt az idő, de ő még mindig csak feküdt. Agyában folyamatosan a jelenet játszódott le, ahogy a lyuk beszippantja mindkettőjüket, és hogy ő túl gyenge volt ahhoz, hogy bármit is tegyen értük. Érezte, ahogy szemeit marni kezdi a furcsa érzés, de mielőtt könnyei kibuggyanhattak volna, ajtaja kitört, és egy lihegő Kenny, lépett oda az ágyához.
- Stan! Haladj, sok dolgunk van! - húzta le róla nemes egyszerűséggel a takarót, majd odalépve a fiú szekrényéhez, kezdett ruhadarabokat hozzávágni.
- K-Kenny...! - ült fel. - Te... élsz! - mosolyodott el, ahogy levette fejéről a bokszert.
- Persze, mi mást vártál? - pislogott rá, ahogy felkarolva a fiút, lökte be a fürdőbe, majd nyomta szájába fogkrémes fogkeféjét. A fekete elkezdte mosni fogait.
- Azth hittemh hogyh meghalthált... - magyarázta teli szájjal.
- Én mindig visszajövök, történjék bármi. - vont vállat. - Viszont Craig nem ilyen... - kilépett a fürdőből, a fekete gyomra ismét görcsberándult, ahogy öblögetni kezdett, ám mikor kilépett Kenny ismét hozzá vágta a másikhoz ruháit.
- Úgy hogy visszahozzuk! Na öltözz már! - sürgette, majd le is tépte a fiúról a másik pólóját.
- Jó jó! - morogta Stan, ahogy gyorsan átöltözött, míg Kenny telefonján pityegett. - Megvagyok. - mondta, mire Kenny bólintott.
- Hozd a hamvait... a nyaklánc még megvan? - Stan bólintott, ahogy odalépve az urnához vette magához. - Remek, menjünk! - megragadva a másik kezét, húzta le a ház elé, hol egy motor állt.
- Kenny te ezt biztos tudod?... - nyöszögte, ám a szőke odahúzva nyomott fejére egy narancs-fekete bukósisakot.
- Látszik nem tudod, milyen öreg vagyok. - sóhajtott, majd feldobva Stan-t a motorra ült ő előre, majd indult is el. Stan egyik kezével Kenny-be kapaszkodott, míg a másikba az urnát tartotta. Hamar elérték a kihalt, régi helyet. Kenny leparkolva, sietet be a házba, húzva maga után a feketét, nemes egyszerűséggel nyitott be a házba, majd ment le, egyenesen a pincébe. Drop felkapta fejét, majd a jövevények felé fordult. Ezúttal más volt, a lila cérna eltűnt, sőt, még hege sem volt a sebeknek, szemét se takarta már frufruja, és a hosszú fekete palást helyett, normális ruháit viselte, mi egy barna kabátból, és egy barna térdig érő nadrágból álltak, ami alatt egy fekete lila csíkos harisnya volt, kabátja alatt pedig egy ugyan ilyen póló. Mellkasánál két madzag lógott, min színes kis üvegek lógtak le.
- Kenny? - nézett rájuk, ahogy süvegjét megigazította.
- Kérhetek egy szívességet? - kérdezte a szőke, Stan nagyokat pislogva fixírozta a helyet.
- Persze. - mosolygott. - Miről lenne szó?... - nézett a feketére, ki ekkor kapott észbe.
- Öhm izé Stan vagyok... Stan Marsh... - mutatkozott be.
- Én pedig Drop, örvendek. - mosolygott, majd újra a szőkére pillantott.
- Vissza kéne hozni valakit... - bólintott, majd felállva helyéről, slisszolt el mellettük, a másodperc töredéke alatt.
- Akkor a padlás, itt nem akarok rumlit. - mondta, majd ugrott egyet, és ő persze egyből az említett helyiségbe kötött ki. Kenny persze lábbusszal lépcsőzött fel odáig, húzva maga után a feketét. A süveges zsebeiben kotorászva, keresett valamit, míg több ecset magától mozogva mázolt különféle köröket, bennük jelekkel, persze mindezt fekete festékkel. Drop mikor megtalálta a könyvet amit keresett, köhintett egyet, mire az ecsetek leereszkedtek a földre, majd el is tűntek, minden ábra már készen volt.
- Kellenek a hamvai... semmi más. - mondta, mire Stan odalépve, adta oda a fiúnak. Az mosolyogva tette le a kör közepére, majd melléjük állva, kezdett mormolni. Hatalmas vihar keletkezett, és fehér fényt kezdett magából árasztani Craig hamvai. Drop lehunyva szemeit, koncentrált, egyik fekete tincse őszülésnek indult, amin Stan nagyokat pislogott, ám Kenny-t meg sem lepte. Hatalmas fehér fénycsóvák kezdtek el cikázni, és az egyik eltalálva Kenny-t, szippantotta be teljesen. Stan kétségbe esetten kiáltott fel.
- D-DROP! - ám a fiú nem figyelt... tovább mormogott még pár másodpercig, majd a szél alábbhagyott, és hatalmas füst terjengett a szobában. A süveges maga mellé pillantott, hol Kenny szelleme kezdett el lebegni sóhajtva.
- Ó elnézést... elrontottam... így kicsit, másként hoztam vissza... úgy tűnik... - pillantott a kör közepe felé, hol egy test körvonala látszódott homályosan. Stan gondolkozás nélkül rohant oda, majd döbbent le. Craig teste... ott hevert előtte. Vele, és Kenny-vel egy idős lehetett. Szíve hevesen kezdett el kalapálni, ahogy letérdelt a test mellé.
- Annyi idős lesz a teste, ahány idős te is voltál. - csukta be könyvét Drop, majd nézett a szőkére, ki örömittasan mosolygott rá, majd ugrott nyakába.
- Köszönöm~~~
- Ugyan, nincs mit. - mosolygott Drop, majd sóhajtott. - De most... visszakell mennem, sok dolgom van. - őszült tincsét süvege alá rejtve, ment el a helyiségből, míg maga Kenny is odalibbent Stan mellé.
- Vajon él?... - motyogta, ahogy mindketten a testet fixírozták. Stan kissé megremegett, ahogy Kenny-re pillantott.
- Ne ilyezgess! - morogta, mire Kenny felkuncogott, jól tudta hogy él. Craig halkan szuszogott. Teste olyan volt mikor elment. A kék dzseki és a fekete farmer. Nem változott semmit és ahogy Drop is mondta, nem volt idősebb a fiúknál. Teste lassan kissé megremeget végül, pedig szemeit is felnyitotta. Stan szíve nagyot dobbant, és már épp rávetődött volna a fiúra, de Kenny vállánál megfogva tartotta vissza.
- Jó reggelt~ - vigyorgott a fiúra, míg Stan csak tátogni tudott.
- Mi történt... - nyögte ki, ahogy kissé komásan ült fel és nézet a két fiúra. Jobban mondva Stan-re és a mellette levő szellemre.
- Visszahozattalak~ Majd köszönd meg szépen Drop-nak~ - mosolygott, míg Stan még mindig nem tudott reagálni. Csak lassan emésztette meg. Érzet és nem volt az a hideg érzése, és ahogy végig nézet magán kezdte felfogni mi is történt.
- De... én nem mentem el..? - kérdezte ismét, ahogy Stan-re nézet. Kenny felkuncogott, perverzsége sose hagyta el.
- De... de... visszahoztak... - motyogta Stan, ahogy közelebb csúszott hozzá. Craig morgott valamit az orra alatt, majd ismét felnézet a feketére, majd megragadva annak pólóját húzta magához és csókolta meg. Nem tartott sokáig. Csupán pár másodperc volt ezután kissé ellökte, majd egy nagyot csapot a fejére.
- Te idióta! Mit ütöd bele a dolgaidat az én problémámba! - morogta, ahogy kissé megszorította a kezénél, majd erősen magához vonta és úgy morgott tovább - meg is sérülhettél volna! Az a csaj nem komplett és a srác sem!
- Sajnálom... - nyöszögte könnyes szemekkel.
- Eh~ Milyen kis ukés lett Stanley... - tűnődött el Kenny, ahogy a levegőben hason fekve, támasztotta ki arcát és úgy mozizott.
- Nincs jobb dolgod? - nézet rá Craig mégis mosolygott és bár nem mondta ki hálás volt a szőkének.
- Ó... de... van! - vigyorodott el pajzánul. - Megyek is nagymellű lányok blúzát, és szoknyáját felhúzogatni! - vigyorgott, ahogy kilibbent a házból, míg Stan nagyokat pislogva nézett utána.
- Nem sokat változott... - sóhajtott fel, ahogy Stan-re nézet és lágyan elmosolyodott, ki pedig nagyokat pislogva fixírozta a másikat. Hús vér emberként annyira más volt... annyira... Ujjait a fiú arcára tette, majd úgy simított rajta végig.
- Ki hitte volna, hogy másodszorra is így fogok kikötni - sóhajtott, majd megfogta Stan kezét és szájához emelve adott rá egy puszit - nos~ mennyire fogtad fel a dolgokat?
- Hát még nem teljesen... - motyogta.
- Nos... húsvér emberként tehetek olyan dolgokat amiket szellemként nem~ - Stan kissé összerezzent, ahogy elpirult.
- Például? - kérdezte gyanakvóan. Craig elmosolyodott, ahogy magához húzta a fiút.
- Te komolyan nem tudod~?
- Sejtem... túlságosan is... - nyöszögte, egyre vörösödő fejjel. Craig felhúzta szemöldökét, majd csak megrántotta a vállát.
- Ahogy akarod. Látom nem így már nem is tetszem neked... gondolom a szellemek azok jobban bejönnek - fordult el tőle. Stan lesokkoltan pislogott rá.
- Mi van?! - akadt ki, majd nemes egyszerűséggel ugrott neki. - Ne találj ki ilyeneket! - morogta, ahogy a másik vállait fogta.
- Miért? Akkor mond ki amit gondolsz~ - mosolygott.
- Így sokkal... jobban tetszel... - fordította el tekintetét, ahogy a pír újra visszaszökött arcára.
- Örülök neki - suttogta a fülébe, ahogy közelebb hajolt hozzá. Stan arca még vörösebb lett, hiszen most teljesen más volt, mikor szellem volt. A másik puszta jelenléte is zavarba hozta, így akaratlanul is lehunyta pilláit.
- Örülök, hogy ismét így lehetsz a karjaimba, még ha te nem is emlékszel semmire - suttogta tovább, ahogy átölelve harapta meg a fülét. Stan felsóhajtott, ahogy félig felnyitotta pilláit.
- Azt hiszem van pár... emlékem... - suttogta.
- Igen? Micsodák? - harapta meg ismét a fülét.
- Homályos képek... - sóhajtotta. - Pár szomorú de sok... boldog és... perverz... - motyogta. Craig elmosolyodott, majd lassan ledöntötte és fülé mászva térdelt fölé. Stan kábán nézett fel rá, ahogy kezeit mellkasa elé húzta. Lehajolva lassan közelített az ajkaihoz, majd végül lágyan hozzá érintve suttogott.
- Szeretlek~
- Én is~ - nyögte, majd mohón kapott a másik ajkai után. Craig ugyancsak viszonozta, ahogy nyelvével lágyan ingerelte a másikat. Ki felsóhajtott a kellemes, meleg érzéstől, és újra behunyva szemeit, magához ölelve a másikat húzta még közelebb. Craig elválva tőle egy kicsit harapta meg a fiú alsó ajkát, majd lassan lejjebb haladva nyalt végig a nyakán is ahogy abba is bele harapott. Stan vörös fejjel nyögött fel, majd kapta szája elé kezét. Míg a fekete keze lejjebb mozdult és simogatni kezdte Stan oldalát. Kezével próbálta eltompítani feltörekvő kéjes sóhajait.
- Stan... akarlak! - közölte, ahogy férfiasságát kezdte dörzsölni, míg ismét beleharapott a nyakába. Stan nyögve egyet, nézett le rá kábán.
- Én ish...~ - Craig valahogy megvívott egy nagy menetet Stan gatyájával, majd mikor már sikeresen kiszabadította levéve róla a nadrágot dobta félre. Stan kissé felnyöszörgött a hidegtől, ahogy kicsit feltolva magát kezeivel, nézett a másikra.
- Te aztán... nem viccelsz... - Ismét közel hajolt hozzá, ahogy komolyan nézet rá.
- Idáig vártam... a pillanat az enyém Stanley~ - nyalta meg az ajkát, ahogy benyúlva a fiú boxere alá kezdte izgatni. Stan görcsösen lehunyva pilláit, nyögött fel.
- Így olyan másh... - dőlt el. Elmosolyodott, ahogy egyre gyorsabban mozgatta a kezét. Stan befogva száját, markolászta az alattuk lévő padlót. Craig elmosolyodott és megragadva karját, ültette az ölébe, majd leszedve róla a box-ert tette szét Stan lábait és így izgatta tovább.
- Olyan szép vagy~ - súgta a fülébe ahogy bele is harapott.
- Ah~ Zhavarbah akarszh... hozni?... - nyögte, ahogy belekapaszkodott a másikba.
- Asszem ez már megtörtént nem~ szépség - nyalt bele a fülébe, majd össze zárta a kezét ezzel kissé megszorítva a fiút. Felnyögve dörgölőzött hozzá a fiúhoz, kezdte elveszíteni eszét, amit lehetett látni egyre jobban ködösödő tekintetén, és kipirult arcán. Craig ismét mozgatni kezdte kezét míg a másikat a fiú szájához nyomta.
- Kérlek~ nem készültem semmivel és így simán fájna~
- Szherintedh azh mhost érdekelh?... - zihálta a fiú.
- Csak nyálazd be egy kicsit~ - nyomta oda még jobban, ahogy keze egyre gyorsabban és erősebben mozgott. Stan felnyögve kapta eb a másik ujját, majd kezdte szopogatni. Craig elmosolyodott, majd ismét elszorított egy kissé Stan-t Nyögését a szájában lévő ujj tompította, ahogy megszívta azt. Craig megnyalta ajkait, ahogy hirtelen húzta ki az ujját, majd nem is törődve semmivel hatolt bele a fiúba. Stan felnyikkanva, kapaszkodott mega  másik vállaiba.
- Lazulj el~ - suttogta a füleibe, ahogy másik kezével annak fenekébe markolt. Stan felsóhajtva, simult hozzá a másikhoz. Kezdte megszokni a helyzetet, minek következtében már nem kapaszkodott görcsösen a másik vállaiba. Craig elmosolyodott és ismételten beléhatolt a másik ujjával, majd kissé ollózva forgatta meg. Stan ismét megkapaszkodott a másik vállában, ám ezúttal élvezettel nyögött fel. Amitől a fekete megnyalta kissé ajkait, majd még jobban bele markolt a fiú fenekébe.
- Ah~ - vertette hátra fejét. Újabb ujj, majd a egyszer megforgatva vigyorodott el és húzta ki mind a hármat, majd így nézet a fekete szemeibe.
Kinek tekintete teljesen ködös volt, és kapkodta a levegőt, mikor az ujjak távoztak belőle csalódottan nyögött fel.
- Hm~? Valami baj van? - Craig merevedését a fiúéhoz dörzsölte, ahogy még mindig a kék szemeket nézte. Stan felnyögve dőlt neki.
- Ah~ Kérlek~ Többeth~ - nyögte kéjesen.
- Ellenállhatatlan~ - suttogta a fiú fülébe, ahogy kicsit előre döntve merev tagját a fiú bejáratához rakta, majd megfogva annak vállát hirtelen gördítette a hátára.
Stan felsóhajtott, ahogy a hideg padló hátához ért, majd megnyalva ajkait nézett fel Craigre.
- Kérlekh...~ - suttogta, ahogy combjait jobban széttárta.
- Tessék~ - válaszolt, ahogy egy nagy lökéssel ment bele, majd várni sem várt lassan mozgatni kezdte csípőjét. Stan kéjesen nyögött fel, ahogy fejét hátravetve nyögte elégedetten.
- Végreh Ah~ - hunyta le szemeit.
- Én többet vártam - mondta, ahogy egyre mélyebben nyomta bele magát, mégis a tempó maradt az ütemes ritmusába. Ahogy egyre jobban beléhatolt a másik, úgy ölelte magához nyögdécselve.
- Akkorh mhost neh fogdh visszah magadh~ - nyalta meg a másik arcát.
- Ne siessük el~ - vigyorgott, ahogy a tempó egyre lassabb lett.
- Deh mhiért...~ - nyögte, ahogy kínjába beleharapott lágyan a másik vállába, majd megnyalta azt a részt. Craig kissé felszisszent ám ennek ellenére még mindig lassan mozgott.
- Fogd fel úgy, hogy jó rég nem kaptál tőlem büntetést~
- Deh mégh fájh a popsim~ - nyögte ahogy harapdálni kezdte.
- Na ne mond~ - kissé megmarkolta a fájó pontot, ahogy néha felszisszent - és te meg ezzel büntetsz?
- Ah~ Nemh tudok mást csinálnih... kínombanh~ - nyögte, ám most a megharapott részeket kezdte nyalogatni.
- Na jó legyen~ de csak mert jó fiú vagy~ - megfogva állát döntötte hátra, majd ahogy megcsókolta csípője úgy mozgott egyre gyorsabban. Stan egyre hangosabban nyögdécselt a csókba, ahogy a tempó egyre gyorsabb lett. Egyik kezével tartotta annak belső combját, míg a másikkal a fekete tincsek közé túrt. Egyre mélyebbeket lökött. Stan némán felsikoltott, mikor a másik eltalálta érzékeny pontját, csípőjét néha-néha feljebb tolta.
- Stan~ Mi a jobb? Mikor magadnak csinálod, vagy ha én neked? - kérdezte egy pajzán vigyorral. Stan egy pillanatra morcosan tekintett fel rá, de a következő lökés visszahozta a kéjt az arcára.
- Amikor te~
- Sejtettem~ - vigyorgott, majd egy gyors puszit nyomva a szájára még jobban szétfeszítette Stan lábait, majd még mélyebbre kezdett benne menni. Stan szája tátva maradt, ahogy hangok nem jöttek ki torkán, teste egyre jobban és jobban megfeszült, nem kellett neki sok, és egy nyögéssel élvezett el.
- Craiiigh~~ - egy pillanat alatt bemocskolta hasát, saját élvezetével. Craig még párat lökött rajta, majd végül ő is elélvezett. Stan lihegve feküdt lehunyt pillákkal tovább, szíve hevesen kalapált. Ahogy az övé is. Elmosolyodott rajta. Megint érezni, ahogy szíve dobog és a vér szinte perzseli a bőrét. Ráadásul még ő is.
Lassan csúszott, ki majd mellé dőlve szuszogott. Nem akarta kimutatni mégis kissé elfáradt. Azért most jött vissza és nem éppen volt az sem sétagalopp. Halkan szuszogva, bújt oda a másikhoz.
- Szeretlek... - motyogta, mire mély sóhajjal ölelte át, ahogy beszippantotta az illatát.
- Én is szeretlek~ - Stan hozzá dörgölőzve pihegett. Mosolygott, hiszen a másik szavai nagyon jól estek számára.
- Tudod egyet nem gondoltam volna... - suttogta, ahogy még mindig pihenve hunyta le a szemeit.
- Mit?... - motyogta.
- Soha nem hittem, hogy másodszorra egy idegen padláson veszem el tőled a szüzességed. - Stan feje mélyvörös lett, a padlás, és a másodszor szó hallatán.
- Elsőre is te vetted el... - motyogta.
- Nos én úgy tudom... - mondta kedvesen - de javíts ki ha tévedek~
- Háth izéh... - motyogta. - Az emlékeimben... csak te élsz... - Craig felnyitotta szemeit és elfordította fejét ugyanis arcán éles pír futott végig.
- Hm? Mi az? - pislogott Stan.
- Semmi, semmi - rázta meg a fejét. "Utálom mikor ilyeneket mond... ez már túlmegy az én tűréshatáromon is..." - túl cuki vagy! - Stan meglepetten pislogott.
- Ééééén?!
- Nem! Az a pók a sarokban! - morogta, ahogy nehézkesen felült - basszus ekkora idióta vagy?!
- Csak meglepődtem...! - ült fel hirtelen, ám ezután inkább vissza is feküdt. – Azt a a ku... - nyöszögte.
- A segged fáj? Nos támogathatjuk egymást - vakarta meg a fekete fürtjeit - túl fáradt vagyok a járáshoz is... - Stan épp szólni akart, ám egy kis füst közepette jelent meg Drop. Nagyokat pislogott a két fiúra, majd csettintve egyet jelent meg egy lepedő, majd libbent a két fiúra, ezután vissza ment pincéjébe.
- Engedély, hogy itt aludjak? - kérdezte, majd hátra dőlve hunyta le szemeit - nekem jó~ kösz Drop - motyogta. Persze a fiú lent is hallotta, de csupán elmosolyodott, viszont Stan már épp fészkelődve aludt be majdnem. Craig átkarolva nyúlt felé, majd mikor már elég közel tudta magához halkan szuszogni kezdett. A másik melegségétől és közelségétől, ő is hamar álomba szenderült.

Egy héttel később hétfőn ismét kinyitott az iskola. A terembeli rongálásokat ki kellet vizsgálni így az elmaradt hét után a diákok csöndben és duzzogva ültek le a helyükre. Egészen addig ment ez, amíg a tanárnő meg nem jelent és köhörészve csapott az asztalra.
- Új osztálytársatok lesz, legyetek vele kedvesek! - mondta, ahogy intett így az új fiú lassan vigyorogva sétált be. Fekete farmert és kék pulcsit viselt és hátán lazán hordta a táskáját. Mindenki lassan mérte végig egyedül egyvalaki ugrott fel és vádlón mutatott rá.
- Az lehetetlen! Te halott vagy - Dan arcából a vér is kiszállt, ahogy végig nézet a feketén, ám a tanár csak legyintett, majd meglökve az új fiút ő már el is hagyta a termet. Stan száját fogva próbálta visszafogni nevetését, ahogy Dan kiakadását figyelte. Craig elmosolyodott, ahogy Daniell padja elé sétált, majd rákönyökölve vigyorgott.
- Csak, hogy tud~ én a helyedben vigyáznék, mert sok szellem a halálodat akarja odafenn - suttogta vészjóslóan, majd tovább menve foglalt helyet Stan mellet. Ki félénken elpirulva dőlt neki, ám mikor Dan-re nézett megint gúnyosan elvigyorodott. Aki viszont kissé kikészülve kelt fel és sétált ki a teremből.
- Van egy olyan érzésem nem fog mostanság hülyeséget csinálni~
- Lehet többé nem is látjuk~ - vigyorgott Stan.
- Ne örülj~ amúgy mi ez a történelem hármas? - kérdezte, ahogy vigyorogva nézet rá - Jobb ha gatyába rázlak egy kicsit~
- Ugye nem fogod feldugni a füzetemet a seggembe? - kérdezte mélyvörösen Stan.
- Annál rosszabbat csinálok~ elmondok neked mindent szóról szóra. Kikötlek, hogy ne menekülhess el~ - suttogta a fülébe.
- Kikötsz?... - kérdezte vissza az egyetlen szót, ami a legjobban felkeltette érdeklődését, persze félénken, fülig pirulva,
- Egy székhez és ha rossz leszel és nem figyelsz rám, hozok segítséget a konyhai szekrényből - vigyorgott. Stan szemei kikerekedtek.
- De de...! - nyöszögte.
- Ma kezdjük - nyomot puszit az arcára, majd mosolyogva feküdt el a padon. Stan nyöszögve tett ugyan így, de mégis, egy félénk mosoly kúszott arcára.

VÉGE

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

1

2012.09.01. 07:08 ChibiHitomi Wááá... De jó lett a vége. *-* Örülök, hogy (majdnem) mindenki boldog lett. Úúú~ és Craig~, annyira szeretem. *nyáladzik* De Stan is imádnivaló. Na de! Egy szó mint száz, nagyon tetszett... *hatásszünet* Ez kettő volt... Pff... Mindegy is, mert a lényeg ugyanaz. ;D