Kenny kikerekedett szemekkel és tátott szájjal nézett Kyle-ra. Nem tudta elhinni, nem akarta elhinni, végül nyelve egyet, köszörülte meg a torkát, és szólalt meg kissé rekedtes hangon.
- Nem hiszem hogy... utálna... hiszen... mindkettőtöket kényszeríttetek... és érthető ha ellenkeztél... - motyogta, ahogy közelebb húzta magához a vöröst.
- Én próbáltam, de... már nem is emlékszem rá mi volt utána - hajtotta le a fejét - rátok is csak olyan homályosan. De fájt és... - nekidőlt a szőkének ahogy mélyet sóhajtott - biztos utál mert ezt kellet velem tennie. Rám sem nézet azóta... - Kenny nyelt egyet, hiszen nehezen tudta felfogni, amit a vörös mondott, legalábbis, az egyik részét. "Ő volt az első."
- Lehet csak... nem mer rád nézni... biztos ő is ugyan így gondolja. - kezdte simogatni Kyle hátát.
- De én nem haragszom rá - rázta meg fejét - védeni próbált és megértem csak... olyan... nem tudom. - Kenny lágyan elmosolyodott.
- Nyugodj meg, biztos nem utál, csak össze van zavarodva... kell egy kis idő szerintem mindkettőtöknek. - Lágy bólintás, ám még valami nagyon zavarta és ez talán még annál is rosszabb volt mint az előbbi.
- Kenny... ugye nem haragszol rám...?
- T-Tessék...? - sokkolt le Kenny, majd kicsit eltolva magától a vöröst, simított végig arcán. - Ugye csak viccelsz? Kyle! Hogyan tudnék rád haragudni?... - tekintete elszomorodott, ahogy újra magához ölelte a másikat.
- De... de... - tolta el kissé magát - én azt szeretem volna ha te lennél az első és... most meg... - hebegett össze vissza és már a fiúra sem mert ránézni annyira szégyellte magát - sajnálom, én tényleg...
- Kyle! Nem te tehettél róla...! - mondta határozottan. - Egyáltalán nem haragszom rád... csak is saját magamra haragszom... - mondta ahogy lesütötte tekintetét.
- De te nem csináltál semmit... én nem voltam elég erős, hogy ellenkezek! - vágta rá rögtön.
- Kyle... - alsóajkába harapott. - Te minden tőled telhetőt megtettél. Ellenkeztél, de abban a helyzetben képtelenség lett volna megakadályozni... ha előbb oda értem volna... - keze ökölbe szorult.
- Nem tudhattad! Nem hibáztathatod magad miatta! - válaszolta kissé hevesen, majd megállva görcsösen kapaszkodott a szőkébe - szeretlek és nem akartam ezt! De... még így is szeretném, majd veled és és... - amikor rájött mit mondott feje vörös lett és egyszeriben mintha forró vashoz ért volna úgy engedte el a szőkét. Kenny viszont vissza húzva magához, ölelte meg.
- Én is szeretlek. Eddig sem akartam erőltetni, de ezután pláne nem fogom. Majd szólj... ha te is szeretnéd... - suttogta a másiknak.
- Re-rendben - bólintott még mindig pipacsvörös fejjel. Kenny elmosolyodva fogta meg kezét, majd indult el újra.
- Ne aggodalmaskodj~ Inkább csak... felejtsd el~ - mondta mosolyogva, habár belül ő is tombolt.
- Ilyet ne kérj... úgy sem menne - megnyalta kissé kiszáradt száját, majd mikor meglátta saját házát, elmosolyodott - kérhetek tőled egy szívességet?
- Persze~ Mi lenne az?~ - nézett rá mosolyogva.
- Beszélnél Stan-nel... kérlek?
- Miről? - pislogott rá nagyokat.
- Erről... hogy nem hibáztatom? - motyogta ismét, ahogy nagyot nyelt és megállt az ajtójuk előtt. Kenny bólintott.
- Rendben. Beszélek vele. - mondta mosolyogva, ahogy egy puszit nyomott a másik arcára. Aki elpirulva viszonozta azt.
- Köszönöm - felelte, majd megfordulva ment be a házba és csukta be az ajtót. Kenny még egy ideig nézte az ajtót, majd sóhajtva egyet, indult el Stan háza felé. Mikor elérte azt, szüleivel egy gyors infocsere után, felsietett a másik szobájához, és egy gyors kopogás után be is ment hozzá. Gyomra görcsbe rándult, mikor meglátta a fiút, ennek ellenére odasétálva hozzá, ült le mellé
- Hogy vagy? – kérdezte, kisebb tétovázás után.
- Jól. – válaszolta röviden Stan. Kenny kicsit közelebb húzódva hozzá, veregette meg vállát.
- Tudod… beszélni szeretnék veled valamiről… - Stan nem felelt, tovább nézett maga elé komoran. – Kyle… - ám mikor meghallotta a vörös hangját, lehajtotta fejét. – Nem hibáztat téged. – Kenny alsóajkába harapott, hiszen neki is nehéz volt feldolgozni ezt az egészet… ’’ Ő volt az első… ’’
- Sajnálom Kenny… - suttogta Stan, mire a szőke felkapta fejét. – Sajnálom… hogy előtted… én… - hangja egyre jobban elhalkult, végül pedig halkan zokogott. Kenny szemöldök ráncolva nézett rá, ahogy hátát kezdte simogatni.
- Nem hibáztatlak... egyikkőtöket se... - mondta őszintén, mire Stan könnyes szemekkel nézett fel rá.
- Nem tudok a szemébe nézni... ezek után... nem megy... - motyogta, majd újra vissza dőlt térdeire.
- De nem hibáztat... nem utál... - mondta vigasztalás képpen a szőke, de Stan csak megrázta fejét.
- Nem... megy... - suttogta, ahogy újra lehajtotta fejét. Ekkor ismét kopogtattak az ajtón, majd lassan kinyílt és Craig sétált be.
- Hahó - intett oda a szőkének, majd a barátja mellé ült le.
- Craig...~ - vigyorgott Kenny. - Hát te? - kérdezte, ám Stan nem csinált semmit, tovább gubbasztott helyén.
- Jöttem látogatóba - mosolygott, ahogy kezével megsimította Stan hátát. Kenny felállva az ágyról, nézett le rájuk mosolyogva.
- Akkor... én nem is zavarlak titeket~ - sarkon fordulva, ment ki a helyiségből. Stan csak fél szemmel sandított a csukott ajtóra.
- Még mindig emészted magad? - kérdezte gyengéden, ahogy már magához is ölelte a fiút. Stan közelebb bújva hozzá, suttogta halkan.
- Én nem... - hangja elcsuklott.
- Hogyne... miért volt itt Kenny? - beletúrt a fekete tincsek közé és játékosan csavart egyet az ujja köré. Stan alsóajkába harapott.
- Ő is meglátogatott... - motyogta. Craig viszont csak megrázta a fejét.
- Elismerem, de látszik rajtad, hogy valamiről beszéltetek. Megosztod velem? - Stan megmarkolta a takarót, majd könnyes szemekkel nézett fel Craig-re.
- Megutálnál érte... - suttogta elkeseredetten. Felvonta szemöldökét, nem értve mit szeretne a fiú.
- Nem értelek. Miért utálnálak meg, Hisz nem tettél semmi rosszat... - Stan lehajtotta fejét.
- De... De igen... - válla megremegett, ahogy hangja elcsuklott. - Szörnyű dolgot tettem... - Craig csöndben maradt és megfogva Stan vállait kényszeríttette, hogy nézzen a szemébe.
- MI történt? Kényszeríttetek valamire?
- Igen... - motyogta, ahogy már patakokban kezdtek folyni a könnyei. 
- Stan! Nem a te hibád, bármi is történt! - mondta komolyan.
- De! Ellenkezhettem volna! Nem kellett volna megtennem de...! Nem akartam hogy bántsák és... úgy féltem mit fognak tenni vele ha nem és... és... - hadarta zavartan, de végül könnyeitől már beszélni sem volt képes.
- Várj... - elengedte a fiút és kíváncsian vizsgálta az arcát - mit tettél te Kyle-al? - Stan szomorúan nézett Craig-re.
- Énh... n... - lehajtva fejét, markolászta tovább a takarót.
- Stan... ugye nem csináltál vele semmi rosszat? - faggatta tovább bár már sejtette mi történhetett, de barátja szájából akarta hallani.
- De... szörnyű dolgot tettem vele... - suttogta keservesen. Craig csöndben maradt. A szobára súlyos csönd telepedett és ezt végül az ő sóhaja törte meg.
- Beszélned kell vele.
- Nem. - vágta rá Stan. - Nem lehet... - suttogta halkan.
- Nem bújhatsz el előle! Ne legyél gyáva - komoly volt. Nagyon komoly és tudta hogy bár ezzel csak még jobban üti rajta a vasat, meg kellet tennie. Mert más nem fogja... - meg kell vele beszélned. - Stan megrázta fejét.
- Nem merem... egyenlőre... semmiképp... semmiképp... - suttogta keservesen, majd felnézett Craig-re. - Azt mondta Kenny... nem hibáztat de... mégis... - újra lehajtotta fejét.
- Előbb utóbb vele is beszélned kell. Képzeld magad az ő helyébe... nem hibáztat téged mégis bántja, hogy még ránézni sem vagy képes - ismét egy kés bele. Elengedte, majd felállva sóhajtott egy mélyet, ahogy az ajtóhoz sétált - Stan, gondolkozz el rajta. A ti barátságotokat még egy ilyen sem törheti meg... - ahogy befejezte a mondatot kilépet és maga után becsukta az ajtót. Stan élettelenül dőlt rá az ágyra.
- De igen... ez megtörte... - suttogta keservesen, ahogy lehunyva pilláit, hagyta, hogy az álom elnyomja.

Természetesen, a fiúknak nem kellett egyből iskolába menniük, mégis, Stan elakarta felejteni ezt az egészet, így erőt véve magán, ment iskolába. Tudta hogy Craig-nek igaza van, de mégis... a történtek után nem ment Kyle közelébe, mikor csak tudta, elkerülte, és levegőnek nézte. Amit Craig egyáltalán nem nézet jó szemmel.
- Nem lesz ez így jó - morogta oda a szőkének. Kenny komoran nézett a feketére.
- Azért... nem csodálom... hogy fosik Kyle szemébe nézni. - mondta, ahogy kiköpte a szájában lévő nyalóka üres pálcikáját.
- De ez így akkor sem mehet tovább! Én megértem, hogy ez történt de... - elharapta a mondatott, majd jobbra fordult - nem kérdeztem... te jól vagy? - Kenny szemöldök felhúzva nézett vissza Craig-re.
- Nem. - mondta semlegesen. - Szívem szerint betörnék a börtönbe és kinyírnám azt a két szőke faszt. - morogta.
- Nem vagy egyedül, de per pillanat nem erre gondoltam - morogta és fejét a padra fektette - nem mondta el mi történt, de sejtem. Kyle-al és vele is rendben vagy?
- Persze... - kifújta a levegőt. - Nem az ő hibájuk de... azért kicsit lesokkolt. - mondta, ahogy hátradőlt a székben.
- Ahogy engem is - a szünet javában tartott és a két fiú valahol közép tájt ült, ahonnan jól lehetett látni mind a két padot. Az ablaknál legelöl Kyle ült. Néha fordult csak hátra megnézni Stan-t aki pedig pont párhuzamosan foglalt helyet a falnál. Kenny előredőlve kezdte fejét a padba verni.
- De miééért miééért miéééért.... - morogta dühösen.
- Nem már! - Craig megragadta a vállát úgy állította meg - Ez az én padom! Verd egy másikéba a fejed és nem az enyémet tedd tönkre!
- Semmi baja nem lett! - morogta a szőke, de felállva ült le az előttük lévő padra, és kezdte ott verni a fejét, a lány csak csillogó szemekkel nézett rá.
- Kenny~~~ - mire az még jobban kezdte verni a fejét. Craig mélyet sóhajtva könyökölt a padra, majd nézet Stan irányába.
- Ez akkor sem mehet így... - morogta. Kenny ekkora már újra mellette ült, fején pár ragtapasz díszelgett.
- De mégis, mit csináljunk? - kérdezte, ahogy ő Kyle-ra nézett.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés