|
Number Three
2012.03.12. 15:57
Jóóóóó~ olvasást *-*
Stan akkor látta utoljára Craig-et, azóta ismét napok teltek el, és abban sem volt biztos, hogy még egyáltalán a közelében volt. Viszont az élet ment tovább, és ő maga elég sokáig segített Wendy házijában. A lány áthívta, de nulla kedve volt hozzá, de végül is átment, most pedig fáradt volt, és felelőtlen. Gondolván egyet, vágott át a városon, így az egyik legveszélyesebb helyre bekeveredve... próbált észrevétlennek tűnni, de persze nem sikerült neki, egy banda kezdte el követni, majd mikor egy sikátor előtt sétált el, az egyik tag a semmiből ugrott felé, majd taszította be a sikátorba.
- A kis naiv!
- Mégis, hogy merészelt erre jönni?
- Biztos sok jó cucca van...
- A tárcáját stoppolom! - röhögték a sötét alakok, habár látszott mind tudatlan faszfej volt. A harmincat már surolhaták, és mindegyikük kezében kés virított, vagy éppen fegyver.
- Na, ide a táskáddal! - bökött, a nagy valószínűséggel bandavezérnek számító egyén késével a fiú felé. A fejére kötött piros kendőből mire a „BoSS” felirat volt írva, egyértelműen lehetett következtetni. Stan nem válaszolt, csupán remegve kezdett hátrálni, mind addig, míg bele nem ütközött a falba. Persze ezt nem nézték jó szemmel, és az egyik fegyverével a fiú feje mellé lőtt, a golyó suhanása kis sebet ejtett arcán, miből cseppekben elkezdett folynia vér.
- IDE A CUCCAIDDAL, KÖLYÖK! – ismételte meg ingerülten ismét a vezér, mire Stan, odadobta táskáját a társaság felé. Röhögve kezdtek benne matatni.
- A zsebeidet, ürítsd ki. – lépett közelebb a főnök, majd árgus szemekkel figyelte, ahogy a fekete a földre dobálja tárcáját, és mobilját is. Elégedetten kapta fel azokat, majd indult meg, ám ekkor az egyik tag megszólalt.
- Hey, asszem arany van a nyakába! – örültek meg, majd indultak el ismét felé, mire Stan a falnak préselődve nézett rájuk félve. Ezt nem akarta adni, nem volt hajlandó.
- Ide vele! - sétált elé az egyik késes, ahogy fegyverével felé bökött.
- Nem… - motyogta kissé rekedtes hangon.
- Akkor elveszem erővel, te kis…! – sziszegte, majd odalépve a fiúhoz, fogta le az egyik kezét, majd kezdte letépni róla kabátját, hogy hozzá tudjon férni a nyaklánchoz.
- S-Segítség…! – kiáltott fel reménytelenül a fekete, ahogy vergődve próbált szabadulni, ám ekkor egy másik is odalépve, fogta le a másik kezét is vigyorogot, ahogy kabátja a földön landolt, pólóját lejjebb húzva, kezdet a kapoccsal bíbelődni. – ENGEDJETEK EL! SEGÍTSÉG! – vergődött tovább, mire durván térdelték gyomorszájon. Nyikkanva görnyedt össze.
A sikátor olyan hirtelen fagyott meg, mint aznap. Jégcsapok csillogtak és a kések olyan hidegek lettek, hogy hirtelen mindegyik egyszerre tört el. Mindenki riadtan dobta el azokat, de Stan továbbra is tartották.
- Ez meg mi?
- Hey még nincs is tél! - kezdtek morogni értetlenkedve, csupán Stan döbbent le teljesen...
"Az nem lehet..." A szél befújt előbb lassan, majd hirtelen egy tölcsér alakú tornádó kapta fel pár fiút, akiket ki is röpített a sikátorból.
- Hagyjátok békén - a hangja fagyos sziszegésként hasított a levegő és bár tudta nem hallják mégis legyintett egyet, mellyel a Stan körül levők a falnak csapódtak. A maradék ember riadtan rohant el, csupán a főnök maradt ott dühösen.
- Egy kis időjárás-változástól, így befosni! - sziszegte. - Gyerünk, szedjétek már le róla, és tűnjünk el innen...! - morogta a falnak csapódottaknak, ám azok ájultan estek a földre, a főnök pedig cöhintve lépett oda a fiúhoz, majd belemarva fekete tincseibe, tolta le fejét, másik kezével pedig a kapoccsal kezdett bíbelődni míg Stan nyöszögve kezdett ismét vergődni, ám jutalma ismét egy gyomron térdelés volt. A taccsot is kiadta volna, ha lett volna mit, így viszont pusztán szédülve, kezdett köhörészni. Craig pedig ekkor unta meg. Idegesen lépet oda a férfihoz és kezét a vállára helyezte, majd egyszeriben kezdte megfagyasztani, az pedig szemöldök felhúzva nézett vállára, majd eltaszítva magától Stan-t, felordítva rohant el ő is. A fekete egy nyikkanással csapódott a falnak. Kezével egyből gyomrához kapott, majd kábán tekintett fel, Craig-et keresve. Aki pár pillanat múlva egyenesen előtte állt és őt nézte.
- Jól vagy? - kérdezte és arcán az aggódás látszott.
- A-aha... - nyögte ki nagy nehezen, ahogy felállva, nézett rá mosolyogva, egyben hálásan. - Köszi...
- Vigyázhatnál jobban magadra - mellé lépve fogta meg oldalt, ezzel segítve neki.
- Jah... - nevetgélte, ám ezután ismét visszarogyott a földre. Craig felmorranva nézet rá a fiúra, majd mellé térdelve simogatta a hátát.
- Stan, biztos jól vagy?
- Igen... - vágta rá, majd felnézett a fiúra. - Csak kicsit fáj... - vett mély levegőket.
- Hogyne - ölbe kapta és különösebben nem érdekelte, esetleg bárki megláthatja. Nem hagyhatta itt csak úgy, így végül elindult vele a kihalt utcán.
- Ez de viccesen nézhet ki... annak... aki... nem lát... téged... - kuncogta nagy nehezen ám a szellem nem szólt semmit csupán tovább sétált.
- A cuccaim... hadd menjek vissza értük... - nyújtotta ki kezét a sikátor felé, majd Craig-re pillantott, aki csak biccentett és Stan cuccai egyenesen az ölébe lebegtek egy pillanat alatt.
- Még valami? - nézet rá. Stan pislantott párat ölére, majd mosolyogva nézett fel a fiúra, és rázta meg fejét.
- Remek - ismét elindult, majd egy jó idő után felsóhajtott - biztos jól vagy?
- Igen... - motyogta, bár kezét még mindig görcsösen gyomránál tartotta. - Köszönöm.. még egyszer... és még sokszor...
Hirtelen állt meg a szellem, majd nézet mélyen Stan szemibe.
- Mi van a gyomroddal?
- Csak fáj... - nyöszögte, mi tagadás, gyomra még mindig zsibbadt és egyben fájt is.
Lenézet a hasára, majd egy kezét rá helyezve hideg levegőt fújt rá. Stan értetlenkedve sóhajtott fel, ahogy lenézett hasára.
- Mith csinálszh... - motyogta.
- Pakolás. Jobb lesz tőle - mondta, ahogy lassan simogatni kezdte. Stan ismét felsóhajtott.
- Ténylegh jobbh... - mondta, ahogy kissé elpirult.
- Örülök neki - mosolygott, ahogy végig simított az arcán is, de észbe kapva ismét elindult.
- Olyan hideg... - nyúlt be pólója alá, ahogy végig simított saját bőrén, majd félénken ért hozzá Craig mellkasához. - Te is... – suttogta.
- Szellem vagyok. Nincsen vérem - sóhajtott, ahogy lassan elérték a fiú házát.
- Ja, tényleg... - kuncogott. - Ez olyan ismerősen hangzott... - motyogta és Craig is beleborzongott, hisz ő tudta miért volt olyan ismerős.
- Itt vagyunk - nézet fel Stan házára. Stan kissé nyöszögve, állt lábaira, ahogy cuccait hasához szorította.
- Köszönöm... öhm... még egyszer... - motyogta.
- Vigyázz máskor magadra - mosolyogva simogatta meg a fekete tincseket, majd már el is tűnt. Pislantott párat a fiú után, majd észbe kapva sietett be a házba, majd pontosabban a fürdőbe, hol bevetve magát a zuhany alá, mélyült el gondolataiba.
Kenny persze szavához híven, ma este is eljött, de elővigyázatosságból, most a ház egyik oldalánál telepedett le.
- Craig?... - A fekete rögtön megjelent és nézet rá.
- Stan-t ma majdnem megölték - közölte nyugodttan. Kenny nagyokat pislogott rá, egy pillanatra megijedt, ám többre nem.
- Majdnem? - érdeklődött.
- Gyomorszájon vágtál párszor... ha nem mentem meg, megdöglik... én hoztam haza.
- Gondolom... levágta az utat hazafelé jövet... - sóhajtott, majd Craig-re sandított. - Megmentetted... - Csupán bólintott, ahogy a ház falának dőlt.
- És azért, mert nem vagy szemét, vagy...?~ - mosolyodott el. Vékony pír jelent meg az arcán.
- Nem hagyhattam....
- Persze, hiszen... mégis csak az ő reinkarnációja... - mosolya egyre nagyobb lett.
- Néha... seggbe rúgnálak - morogta, de elmosolyodott.
- Kúrnálnálaknak hallottalak... - vágta rá, majd megkönnyebbülten sóhajtott. - De örülök, hogy félre hallottam~ - mosolygott. Craig szemei megcsillantak és gonoszul pöckölte meg a szőke fejét.
- Na tünés szöszi~ - Ki kuncogva kezdett ellépkedni a háztól.
- Holnap bejöhetnél a suliba~ - vigyorgott.
- Ott leszek elhiheted - intett neki, majd fellibbent Stan szobájába hol ő épp haját törölgette, persze nudiharcost játszva, hagyta szabadon alfelét. Craig elmosolyodott, ahogy mögé ált és kissé hozzá nyomta hideg testét. Stan felnyikkanva fordult hátra meglepetten.
- Gondolom, örülsz, hogy külön fürdőd van~ - vigyorgott.
- A-aha...! - nyöszögte vörös fejjel, majd feje még vörösebb lett, mikor a törülközőt ágyéka elé szorította. Lágyan simított végig az oldalán, majd egészen a hasáig.
- Jobb? - Stan felpillantott a másikra.
- Igen...
Tovább simogatta a fiút. A csípőjétől egészen a nyakáig húzta hideg ujját, és egy percre sem vette el kék szemeit a másikéról és annak pedig íriszei egyre ködösebbel lettek, ahogy ajkai meg-megremegetek a furcsa, és egyben kellemes érzéstől, arcán a pír csak nőtt, ahogy odalent is megindultak a dolgok.
- Örülök, hogy nincs bajod - ujjai megállapodtak a fekete arcán és kicsit közelebb hajolt. Jég kék szemei belevájta Stan-ébe, míg ő teljesen bekábulva pillantott vissza ködös szemekkel.
- Cra... - nyitotta ki száját, de hangja elhalt. Feje egyre közelebb ért hozzá. Már ő maga sem tudta mit csinál. Annyira akarta, annyira szerette volna megint átélni és most itt volt előtte... de nem emlékszik semmire.
- Bocs... - hajolt el végül nagy nehezen és megfordulva sétált át az ajtón. Stan kábán pillantgatott utána, kezével elengedte a törülközőt, mi már magától is megmaradt álló tagján. Csak ekkor kapott észbe, majd vörös fejjel kapkodta magára ruháit, és feküdt be az ágyba.
Másnap reggel Stan kissé kómásan vánszorgott be a terembe, amint beért, le is dőlt padjára, ám szőke barátja már rögtön előtt termett.
- 'Reggelt! - köszönt diadalittasan, ám a fekete válasza csak egy morgás volt.
- Hali~ - Craig azonban vidámabban köszönt, ahogy ott ült a pad tetején. Kenny csupán vigyorgott, és a feketének csak ekkor tűnt fel, hogy itt van a másik.
- Te? ITT? - ordította. Minden szem rá szegeződött és ki kérdő, ki pedig egy ostoba pillantással nyugtázta Stan kitörését.
- Oh... ezek szerint nem tudod mi? - nézet rá.
Ekkor a vörös arccal ült le, majd mormogat orra alá.
- Nem igazán vettem észre...
- A nyaklánc - mutatott a kis medálra - ahova viszed, megyek veled. - Stan ekkor kezébe vette, és nagyokat pislogott le rá.
- Oh, igen? - ujjával lágyan végig simított a medálon. - Érdekes... - Craig viszont még mielőtt bármit érezhetett volna, egyenesen Stan arcába hajolt olyan közel, hogy csak pár centi választotta el őket.
- Ha szórakozol ígérem teszek róla, hogy a tanárok ne kedveljenek~
- Hm? - pislogott nagyokat. - Ezzel most mi bajod?... - simított rajta újra végig. - Fáj? - kérdezte aggódva. Craig kissé összegörnyedt, ahogy az érzés végig futott rajta.
- Csak ne csináld... - Stan pislantott párat a fiú, majd pillái lejjebb ereszkedtek, ahogy ismét megismételte a mozdulatot. Belemart a padba, ahogy már szó szerint egész felső testével rajta feküdt.
- Ne csináld már... Kenny szólj rá! - Ám a szőke már rég máshol pletykált bögyös lányokkal. Stan vörös arccal figyelte a fiút, és habár maga előtt is tagadta, nagyon is élvezte a látványt, így folyamatosan dörzsölgetni kezdte a kis medált. Felmorrant, ahogy feltápászkodott, de a hasához kapott. Mintha ezernyi pillangó száguldott volna a gyomrában és térdei is remegtek.
- Stan... ezt most ne... - A fekete nem igazán fogta fel a másik szavait, pusztán elbűvölve bámulta a remegő szellemet. Aki lassan lecsúszott a földre. Szája kissé szétnyílt, ahogy ködösen mégis kissé dühösen nézet fel a fiúra.
- Stan... - Ekkor mart alsóajkába.
- Igenh?... - suttogta rekedtes hangon, de a medált tovább dörzsölgette. Ám Craig nem bírt magából több szót kipréselni. Felnyögve nyomta homlokát a padlónak, majd hirtelen tűnt el. A fekete kezéből kicsusszant a medál, így az mellkasának csapódott. Csak ekkor eszmélt fel, majd meglepetten pislogott Craig volt helyére.
- Craig?... - motyogta.
- Hey Stan~ - Kyle mellé állva nézet rá, ahogy kedvesen mosolygott barátjára, ki pedig felkapta vörös fejét.
- Sz-szia Kyle! - hadarta, majd a medált elrejtette pólója alatt.
- Mi újság? - kérdezte, ahogy odahúzva egy széket nézet rá.
- Semmi... veled? – mosolygott.
- Nem sok~ képzeld! Új szomszédunk lett - mosolygott még mindig - állítólag ebbe az osztályba fog járni.
- Igen?... - pislogott nagyokat. - Hogy hívják?
- Daniell és ilyen egész fura a srác, mert... - nem tudta befejezni, ugyanis a tanár berobbant és őt egy sötét barna hajú követte. Ruhája megszokott tini ruha volt. Farmer és egy vörös pulcsi. Ami az egyetlen furcsaság és kihívó jelzés volt rajta az szemében volt. Az egyik kék míg a másik zölden csillogott. Stan megborzongott a fiú láttán, ám akinek felkeltette érdeklődését, az a szőke volt. Nem épp jó szemmel fixírozta a jövevényt.
- Ő itt Daniell Michelson az új osztálytársatok, legyetek vele kedvesek! - mondta, majd egy üres hely felé lökte a fiút, aki le is ült középre. Kenny komor tekintettel fixírozta a fiút, míg Stan röhögve kezdett telefonjáén játszani a pad alatt. Az óra elkezdődött és mindenki feszülten figyelt. Kivéve egy embert. Daniell többször is hátra sandított és Stan-t kezdte vizsgálni. Persze ezt neki fel sem tűnt, csupán nevetgélve játszott játékán, és csak akkor szomorodott el, mikor olykor-olykor lelökték a karakterét, ám ezután ismét nagy beleéléssel játszott. Végül mikor ki csengettek az új fiú rögtön felállt és ki is viharzott a teremből, mi pedig Kenny-nek tűnt fel egyből, majd árnyként kezdte követni.
Nem volt nehéz.
Berobbant a wc-be, majd körbe járva nézte meg nincs e bent senki. Mikor meg volt, zsebéből előhúzott egy kis füzetet, majd valamit mormogni kezdett melytől bár egy normális ember nem látná mégis kék láng ölelte át, majd egyszeriben fel is szívódott.
- Jó lesz - bólintott.
Kenny persze ezt a résen keresztül látta, majd egyből felmasírozott a tetőre.
- Craig...! - Egy kisebb suhogás, majd a fekete meg jelent ám nem éppen látszott boldognak.
- Craig... mi az? - tűnt fel a másik rosszkedve.
- Stan rájött mennyire vicces a láncával babrálni - morogta, majd kérdően nézet rá a szőkére - amúgy miért hívtál?
- Jött egy új gyerek... hasonló ahhoz a vörös hajú nőhöz... - morogta, de ahogy kimondta hirtelen jeges szél fújt végig a tetőn és nem Craig haragjától. Ellenkezőleg... félt. Soha nem felejtette el azt a napot.
- De ő más... ő... ő erősebb, szerintem. - mondta kissé keserűen.
- Ezzel most megnyugtattál - közölte, ahogy ökölbe szorultak a kezei.
- Jobb félni, mint megijedni. - mondta komolyan. - Ki kell iktatnunk Stan-t az iskolából. - mondta fagyosan.
- Iktatni? - kérdezte felhúzva a szemöldökét.
- Jah, majd eltöröm a lábát vagy valami... - morogta. - Nem kéne itt maradnia, hiszen te jössz vele... és ez a srác, az osztálytársa...
- Nem kéne... mond meg neki és kész - rántotta meg vállát.
- Jobb lenne... ha te mondanád. - nézett fel rá.
- Persze... hinne is nekem - morogta.
- Téged legalább végig hallgat~ - kuncogta mosolyogva.
- És mit mondjak? Hogy van egy srác aki el akar üldözni?
- Pontosan~ - vigyorgott. - Ugrani fog rá~
- Hogyne... - nézet a földre.
- Fogadjunk?~ - mosolygott. Craig épp szólásra nyitotta a száját, amikor hirtelen eltűnt. Kenny félve pillantott üres helyére, ám ezután rögtön eltűntet minden érzelmet arcáról.
Daniell eközben már Stan padjánál volt és rákönyökölve nézet rá. Szemei csillogtak, ahogy rá nézet.
- Szia. - Az lomhán tekintett fel az új diákra, majd mikor felfogta ki is áll előtte, eltéve telefonját egyenesedett fel.
- Szia.
- Daniell vagyok - mosolygott rá, ahogy felé nyújtotta a kezét.
- Stan, Stan Marsh... - rázott vele kezet. Dan elmosolyodott, majd már meg is fordulva, ment is el mellőle. A fekete értetlenkedve pislogott utána.
- Ez meg mi volt... - morogta, ahogy nézte az elmenőt, ki még mindig mosolygott, majd így sétált a helyére és feküdt el a padján.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
