| Anvil : 50. fejezet: Féltékenység gonosz szörnye |
50. fejezet: Féltékenység gonosz szörnye
2012.02.12. 12:35
Nos kérem szépen~ Itt már NAGYON folynak az események, szóval jelölés! 18+ He nem érzed elég idősnek magad ne olvasd el! Ha undorodsz tőle, plána ne! Köszönöm.
Jó szórakozást hozzá~ >///<
Ekkor Craig lépet be fejcsóválva.
- Idióta... - morogta, ahogy Tweek-re nézet aki felkapta fejét, majd egyre vörösebb arccal nézett Craig-re ki ugyancsak őt nézte. Feje már nem volt vörös.
- Honnan a fenéből bírsz ,ennyi ruhát beszerezni? - kérdezte, ahogy lehuppant a fiú mellé.
- Az unokanővérem... eléggé szeret öltöztetni... és nem csak engem. - nézett a fiúra.
- Oh~ szóval innen a két ruha - mondta kissé felnevetve, mert bár nem tetszett neki az előbb látottak, azt nem mondhatta, hogy nem élvezte.
- Azt hittem... én leszek alul... - mondta maga elé. - Akkor lehet nálatok is Kenny felül?...
- Ki hitte volna~ bár ez csak amolyan előjátékféle. Nem ez dönt - mondta meghúzva vállait, majd közelebb csusszant és úgy nézet a másik szemeibe - és... élvezted? - Tweek feje vörös lett.
- Igen de... - motyogta, majd alsóajkába harapott. - Nem annyira, mint veled...
- Ez azért kicsit megnyugtató - mondta, ahogy még közelebb hajolt a másikhoz. Tweek arcára egy félmosoly kúszott.
- Hát ... egyértelmű, nem?~
- Nem~ akkor nem volt. Úgy tűnt nagyon élvezed - vigyorgott, majd végül beszüntetve a távolságot, nyomot egy lány csókot az ajkára - kíváncsi vagyok engem is le tudnál e teperni? - Tweek huncutul elmosolyodva nyalta meg a másik alsóajkát.
- Le tudnálak... - suttogta.
- Biztos vagy te ebben? - kérdezte, ahogy egy gyors mozdulattal döntötte végig a másikat az ágyon, majd rá mászva fogta le mindkét kezét. Tweek még mindig magabiztosan mosolygott.
- Igen. - mondta határozottan. Ajkaira gonosz mosoly húzódott, majd gondolva egyet lemászott a másikról és szó nélkül ült föl az ágyon és egyszerűen a falat kezdte bámulni. Tweek meglepetten pislogott párat, majd ő is felült. Craig-et fixírozva habozott, hogy megtegye-e vagy még se. A fiú csendben ült és azon agyalt vajon ide is beszereltethetne egy kamerát. Csak a biztonság kedvéért. Tweek végül sóhajtva dőlt vissza az ágyra, ahogy karját szemére tette. Kicsit elfáradt az előző 'akcióba', de nem érezte igazán álmosnak magát.
- Azt hittem teszel is valamit... - mondta, ahogy feladva ő is ledőlt - mernéd, de mégsem... - Tweek szemei kipattantak, majd felülve, véve egy nagy levegőt, ráült a fiú ágyékára. Utána szinte rögtön letámadna a fekete nyakát, lágyan harapdálta, és nyalogatta. Eközben a fekete kezei lassan a másik fenekére csúsztak és megmarkolva azt, húzta még közelebb. Tweek felsóhajtva kezdte ringatni csípőjét a másik tagján, ahogy kicsit erősebben harapdálta a másikat.
- Miért van az az érzésem, hogy valami nagyon furcsa? - kérdezte, ahogy keze kissé lejjebb csúszott. Tweek alsóajkába harapott, majd felhúzva a másik pólóját, mellkasát kezdte nyalogatni.
- Hogy... érted?... - suttogta.
- Ilyen gyorsan kemény lettél? - kérdezte, ahogy benyúlva a másik nadrágjába ujját végigsimította a másik tagján.
- Ah... - nyögött elhalóan Tweek, de nem válaszolt, helyette visszatért a másik nyakára. Craig értve a célzást ismét a másik fenekét kezdte markolászni egyre lejjebb és lejjebb. A szőke kicsit habozva bár, de végig simított Craig oldalán, egészen le fenekéig, majd félénken megmarkolta.
- Bátorság~ - mondta, ahogy saját kezét a másikéra vezette és úgy markolt bele saját fenekébe. Tweek kicsit megremegett, majd felbátorodva újra megmarkolta a másik fenekét, erősebben. Újra rávetette magát a másik nyakára, de ezúttal erősen megszívta, majd szabad kezét a másik tagjára vezette, és ruhán keresztül kezdte dörzsölni. Craig hátra vetve fejét nyögött egyet, bár ennek hatására ő is erősebben belemarkolt a másik fenekébe. Tweek is felnyögött, majd kezét a másik nadrágjába csúsztatva kezdte lassan mozgatni kezét. A fiú ugyan így tett. Keze a másik nadrágjába csusszant ám ő nem a másik férfiasságát, hanem annak fenekét kezdte markolászni. Tweek sóhajtozta gyorsított kezének tempóján, ahogy mozgatni kezdte csípőjét. Feje lassan kezdett vörösödni és ujját a másik bejáratához vezette, majd beléhatolva forgatta meg kissé. Tweek behunyva szemeit nyögött fel, majd átadva magát az érzésnek dörgölőzött a másikhoz, kinek szemei ködösek lettek és ismét egy ujját benyomta, míg ballja a másik merevedésére csusszant, amit kissé megszorított. Tweek dörgölőzése erősödött, habár keze mozgása lelassult. Nyögdécselve nyalogatta a másik nyakát.
- Tweek... nem bírom tovább - mondta, ahogy elvéve kezét emelte fel a fiú fejét, majd ködös szemeibe nézet.
- Én se... - suttogta, ahogy megnyalta kiszáradt ajkait. Mindkét ujját kihúzta, majd erősen meglökve a fiút fordított az álláson és most ő volt felül, ám az helyett amit akart volna fejével a másik tagjához hajolt és beleharapva kezdte fejét gyorsan mozgatni. Tweek némán felsikított, ahogy hátra vetve fejét hunyta le szemeit. Kezével a fekete tincsek közé túrt.
- Craigh~ - A fiú viszont nem hagyta abba. Lassan, majd gyorsan mozgatta fejét, míg nyelvével ugyan úgy nyaldosta a másikat, végül pedig fogait húzta rajta végig. Ezt ismételte folyton. Tweek teste egyre jobban megfeszült.
- Craigh... Craigh... énh... elh... fhogokh... - nyögdécselte. A fiú halva a másikat, ahogy csak tudta megszívta.
- Ah~ - Tweek egy hangos nyögés kíséretében élvezett a másik szájába. Aki erre egyetlen nyeléssel küldte tovább, majd felkelve nézte a másikra mosolyogva, ahogy a szája széléről is letörölt egy kicsit. Tweek félig nyitott pillákkal nézett ködös szemekkel fel, kapkodva a levegőt. Craig lassan mászott le róla, majd megkapaszkodva az ágy szélében rendezte ruházatát és úgy sétált az ajtóhoz. Tweek felülve nézett utána.
- De... Craig... te még nem... - motyogta.
- Csss! - rakta ujját a szája elé, majd kinyitva az ajtót azon egy lány eset be rajta, de az ember meg nem mondaná, hogy az. Haja borzasan állt kissé talán hasonlított a szőkéhez azzal a különbséggel, hogy neki gesztenye barna fürtjei voltak, melyben egy zöld hajpánt tartotta vissza frufruját. Ruhája egy sima farmer volt és egy sötétzöld ing. Kezei között egy pohár volt mely feltehetőleg a hallgatózást szolgálta és mikor felnézet zöld szemeivel a feketére arca teljesen elvöröslött.
- H-h-hello... - motyogta, ahogy mosolyt erőltetett az arcára. Tweek feje teljesen vörös lett, majd magára kapta a takarót.
- Mégis mit keresel itt? - kérdezte, ahogy becsukta az ajtót ezzel nem hagyva menekülést a lánynak, aki lassan felállt és még mindig a poharat szorongatta.
- Én csak... mármint... azt hiszem megyek - mondta, ahogy az ajtó felé kezdett slisszolni, ám a fekete keresztbe font kézzel állította meg.
- Nem kéne... - mondta. Tweek csak pislogva nézte a kis párost, örült volna, ha a lány minél előbb kimegy.
- Ümm... - a lány lassan megfordult, majd ahogy ránézet a szőkére feje vörös lett és orra elé kapta a kezét - bocsánat hogy hallgatóztam! - mondta, majd már meg is fordult mire Craig kinyitotta az ajtót és már el is tűnt azon.
- Ő... ki volt? - kérdezte vörös fejjel a szőke.
- Ahh... - csapta be az ajtót - Dóri. Az egyik szobalány lánya és megrögzötten imádja a... mindegy. A lényeg már nem lábatlankodik - legyintett, ahogy visszasétált az ágyhoz. Tweek feje vörös lett, majd nyelve egyet hajolt közelebb a másikhoz, és suttogta annak ajkainak.
- Akkor befejezzük?~
- Szeretnéd? - kérdezte komolyan.
- Igen...~ - nyalta meg a másik arcát.
- Akkor~ - mondta, ahogy ismét ledöntötte a másikat és a takarót félre söpörve, rakta tagját a másik bejáratához. Tweek ködös tekintettel nézett a másikra. Alsóajkába harapva bólintott egy aprót. Mire a fekete lassan nyomta be a másikba végül pedig teljesen, ezután kissé lihegve várt, ahogy kezével a másik férfiasságát kezdte ingerelni. Tweek összeszorítva szemeit nyöszörgött a másik alatt, nyöszörgései egy idő után jóleső sóhajokba törtek át. Amitől Craig lassan mozogni kezdett a fiúban, de kezét nem vette le annak férfiasságáról sem.
- Ugyeh... mosth... nem hallgatózik... senki?... - kérdezte nyögések közepette.
- Csak én hallak téged~ - lehajolva csókolta meg a fiút. Tweek belenyögdécselt a csókba, majd lehunyva pilláit kezdte ő is a másik ütemével megegyezően ringatni csípőjét.
- Olyan édes vagy ilyenkor~ - nyalta meg ajkát, ahogy beleharapott a nyakába míg erősebbet lökött.
- Ah~ - nyögött hangosan, ahogy a fiú eltalálta érzékeny pontját. Craig begyorsítva a tempón ragadta meg a Tweek csípőjét ezzel tartva, míg alsó ajkába harapva fojtotta el saját nyögéseit, ellenben a szőkével, aki egyre hangosabban nyögdécselt, karjával átölelve a másikat kapaszkodott belé görcsösen.
- Craigh~ Ah~ Énh~
- Én is... - nyögte ki, ahogy kezével is belegyorsított
- Ah~ Ah~ Ah~ Craiighh~ - magához húzva a másikat feszült meg teste, majd élvezett el. Craig ugyancsak elélvezet és mivel a szőke magához húzta esélye sem volt kicsusszanni belőle. Nem bánta. Teste a másiknak simult és mosolyogva próbálta magát összeszedni. Tweek lehunyt szemekkel kapkodta a levegőt, az ő arcán is egy lágy mosoly húzódott.
- Szeretlek - suttogta, ahogy kezével egy szőke fürtöt kezdett birizgálni. Tweek pillái lassan nyíltak fel a szó hallatán, arcán egy boldog mosoly terült szét.
- Én is... - mondta, ahogy közelebb bújt a másikhoz. - Nagyon~ - A fekete lassan kicsusszant a másikból, majd mellé dőlve karolta magához, ahogy a takarót is magukra terítette. Tweek fejét Craig mellkasára fektetve pihegett, majd ujjával köröket kezdett írni a másik bőrén.
- Ez egy borzalmas nap, legjobb befejezése - motyogta a másiknak, ahogy mélyen beszívta az illatát. Tweek elvigyorodott.
- Azért még mindig kíváncsi vagyok~ - kuncogta.
- Mire... nem unod még? - kérdezte kissé lesújtóan.
- Hm~ - vállat vont. - Igaz. Úgy is tudom, hogy ki lenne felül~ - még közelebb bújt a másikhoz.
- Kíváncsi sem vagyok rá, hogy kit mondanál... - mondta morogva, ahogy még közelebb húzta magához a fiút - szeretnél letusolni?
- Igen... - mondta vörös fejjel. Craig nyomot még egy puszit a másik fejére, majd elengedve szedte le róla a takarót.
- Alsó a fiókban, türcsi a szekrényben - mondta, ahogy figyelte, míg Tweek bólintva ült fel, majd felállva az ágyról sietett a másik szekrényéhez, magához kapva egy törülközőt és egy alsót sietett be a fürdőbe.
A szobában néma csend uralkodott. Habár Stan hallotta a nem rég lezajló események hangjait, kivételesen el sem vörösödött a sok nyögés hallatán. Csak Kyle-t figyelte, le sem vette róla a tekintetét. A vörös már egy jó ideje nem ébredt fel és semmi jelét nem is mutatta annak, hogy felkelne. Arca sima volt, ránc mentes. Amilyen nyugodt volt fejében olyan nagy volt a zűrzavar. Egy sötét helyen volt és a világosság szinte luxuscikknek számított. Hangokat hallott régi emlékekből és újakból, de egyre csak el akart tűnni a világból. Kylei volt idáig az egyetlen, aki ha baj volt helyettesítette, de végül ő is eltűnt. Felszívódott és egyedül maradt... Egészen mostanáig.
Szemei kipattantak és ziháltan kelt fel, ahogy a takarót markolta görcsösen. Pupillái teljesen kivoltak tágulva és gyorsan kapkodta a levegőt félelmében.
- K... Kyle! - kiáltott fel boldogan Stan, ahogy egyből magához ölelte a ziháló fiút. A vörös még kissé zihált ám mikor oldalra fordította fejét és meglátta Stan-t lassan lenyugodott.
- Kyle... végre... - simogatni kezdte a fejét.
- Mi... történt...? - kérdezte, ahogy hangja kissé megremeget.
- Egyszer csak elájultál és.. és... nem akartál felkelni. - hadarta kissé kétségbe esetten.
- Elájultam... - pislogott nagyokat - nem emlékszem semmire...
- Meddig emlékszel?... - kérdezte, ahogy elhajolt a fiútól.
- Hol vagyunk... nem a szobádban voltunk utoljára? - kérdezte, ahogy körbe kémlelt nem is válaszolva a másik kérdésére.
- Kyle... - kezdett bele nagyokat pislogva. - Azóta nagyon sok minden történt.
- Nem emlékszem semmire... és a fejem is fáj... - vakarta meg a tarkóját.
- És máshol nem?... - kérdezte nagyokat pislogva Stan.
- A gyomrom... de az csak zsibbad - mondta, majd meglátva bekötözött kezeit ismét Stan-re nézet - mi a fene történt? - kérdezte komolyan.
- Megtartották... a fő szertartást. - kifújta a levegőt. - DE ÉN MINT HŐS ÉRTED MENTEM ÉS MEGMENTETTELEK! - mondta kihúzva magát csillogó szemekkel.
- Hogyne~ tiszta hősies lehettél... - mondta, ahogy legyintett egyet ér hátradőlt a párnára. Stan kikerekedett szemekkel és leesett állal nézett a másikra.
- Igen is az voltam~ - jelentette ki összefont karokkal.
- Hogyne... csak úgy mint azon a bulin is... tiszta hősies - kuncogott fel - na de azért elárulhatnád, hol vagyok.
- Craig-nél vagyunk. Itt leszünk, amíg fel nem épülsz~ - mondta mosolyogva.
- Felépülök? - nézet ismét oldalra - A fejfájásomra és a görcsre nem elég egy aszpirin? - kérdezte lesújtóan.
- Kyle... a gyomrodat össze kellett varrni... - mondta kissé komoran.
- Miért? - kérdezte, ahogy felemelte a takarót ám a kötéseken kívül nagyon nem látott semmit - Elmagyarázhatnád, mégis mi a fene történt... a hőstetteid nélkül.
- Cartman-ék... levittek titeket a bázisukba és, meg akartak titeket ölni. A segges beléd nyomott egy kést és felvágta vele a gyomrod... - kezét a másik hasára simította.
- Oh... értem, akkor végül is könnyen megúsztam - mondta, ahogy nem törődően ismét végigfeküdt az ágyon. Stan nagyokat pislogott a fiú mondani valóján.
- Kyle... vagy Kylei? - kérdezett rá. A vörös oldalra nézet, majd furcsán felhúzta szemöldökét.
- Kyle... miért? Van Kylei is? - kérdezte nem értve a másikat.
- Hát tudod... Kyle... - nyelt egyet. - Te... mennyire emlékszel az elmúlt pár hónapból? - Ismét megvakarta fejét, majd gondolkodóan hümmögni kezdett.
- Most, hogy így mondod vannak foltok amikre nem emlékszek... - mondta, majd kissé riadtan fordította ismét Stan felé a tekintetét - sőt... elég sok mindenre nem emlékszem!
- Arra emlékszel.... hogy mi...? - nyelt egyet.
- Hogy mi... már nem egy szobában lakunk? - nevetett fel ismét bár nem volt benne semmi vidám. Stan tekintete elszomorodott, de végül mosolyt erőltetve magára, kuncogott fel.
- Jah.~
- Van még valami? Mármint... tényleg történt még valami, amire emlékeznem kéne? - kérdezte. Stan legyintett.
- Hááát~ Például Lucy is köztük volt, akik meg akartak ölni... meg jól összehaverkodtál az unokatestvéremmel Detti-vel, de lehet majd ő beugrik~
- Ohh~ ezekre emlékszem. Az unka tesód tök jó fej! - vigyorgott a másikra - Szimpi, bár ti nem jöttök ki jól igaz? Azon a bulin is szívtátok egymás vérét~
- Ne is emlísddd - felnyüszögött. - Ugye a Craig-es részre nem emlékszel? - kérdezte reménykedve.
- De~ nagyon vicces volt~ - nevetett fel, de rögtön abba is hagyta - várj... miért mondtad akkor, hogy inkább engem képzelsz oda? - Stan kissé keserűen elmosolyodott.
- Csak hogy te is kapj egy kicsit a vérszívásból~ - mondta, ahogy kinyújtotta nyelvét a másik felé.
- Undok vagy! - csapott a másik kezére, nevetve - ahh~ de az jó volt... bár, ott sem emlékszem sok mindenre... mégis mi miatt lehet... elájultam volna? - kérdezte szinte magától.
Stan megrázta fejét.
- Szerintem a sérüléseid miatt emlékezet kiesésed.
- Emlékezet kiesés... ez olyan filmbe illő - nevetett fel ismét, majd gyomra kissé összeszorult, ahogy fájdalmasan kapott oda - de még akkor is... valami fontosra tuti nem emlékszem...
- Honnan veszed? - kérdezte, ahogy zsebében matatott.
- A sok furcsa kérdésed... meg hogy nem emlékszem... meg... - tovább akarta mondani ám nem jöttek a szájára a betűk, végül csak megrázta fejét. Stan legyintett.
- Majd a fontos dolgok eszedbe jutnak. - felállva az ágyról indult el az ajtó felé. - Szólok az orvosnak, hogy felkeltél.
- O-oké... - motyogta, ahogy hagyta elmenni a másikat kifele.
Egy halk kopogás után, Detti dugta be fejét az ajtón, haja ezúttal sötétlila volt, szeme sárgán csillogott.
- Á Kyle~ - mikor látta, hogy a másik ébren van beljebb merészkedve lépdelt el ágyáig, majd zuttyant le rá. - Jajj de örülök, hogy felkeltél~ Mindenki szétizgulta magát~ Főleg Stanley. - mosolyodott el.
- Már jobban vagyok - mondta mosolyogva, ahogy végigmérte az új külsőt - őszintén mondjuk, úgy hogy jól vagyok.
- Ennek örülök~ - mondta mosolyogva Detti. - Stan tiszta depressziós lett, hogy esetleg nem kelsz fel... - sóhajtott. - Olyan ari amikor szerelmes~ - Kyle kissé lesokkolt a másik mondatán és csöndben meredt maga elé.
- Sze-szerelmes... - motyogta. Kezeivel ismét megszorította a takarót, és kissé idegesen húzta maga felé. Detti nagyokat pislogott.
- Igen. De ezt eddig is tudtad... mért lep meg így? - sóhajtva egyet túrt fürjei közé. - Sőt~ ti... - kicsit elpirult, és oldalra nézett.
- Nem emlékszem semmire... - csupán ennyit bírt kinyögni, ahogy félve nézet a lány felé - mi... járunk? Már... nem. Ez csak egy vicc lehet... - mondta kissé hisztérikusan, majd levágva magáról a takarót akart felkelni - beszélnem kell vele... - Detti visszahúzta.
- Igen. Jártok. Majd ha visszajön megbeszélitek, nem kéne még nagyon mozognod. - mondta kissé aggódóan.
- De... én... - kezdett bele, ahogy végül visszadőlve temette kezeibe az arcát. Detti szemöldök ráncolva csusszant közelebb a fiúhoz, majd simogatni kezdte hátát.
- Ne búslakodj... vagy hasonló... - mondta biztatóan.
- Én csak... - szipogott kissé fel - nem emlékszem semmire. Semmi olyanra és... szegény... most biztos utálhat...
- Dehogyis! - vágta rá Detti. - Sose tudna utálni téged! - tekintete elszomorodott. - Nagyon szeret téged... hidd el. - A vörös csak megrázta a fejét.
- Ez nem változtat semmin... - motyogta, ahogy fejét az egyik párnájába temette.
- Miért?... hiszen szeret és... - alsóajkába harapott. - Nem fog veled erőszakoskodni. Szerintem meg érti, hogy... nem emlékszel sok mindenre.
- Az előbb... olyan kedves volt... - motyogta, ahogy a lány szemibe nézet - szörnyű vagyok, hogy nem emlékszem rá... - Detti megrázta fejét.
- Nem te tehetsz róla. Nem irányíthatod az agyad mire emlékezzen, és mire ne, egy ilyen eset után. Majd szép lassan visszajönnek az emlékek~ - mosolygott.
- Remélem... - mondta bár ugyan olyan szomorú volt ez miatt. Detti bíztatóan megpaskolta a másik hátát lágyan, majd felállva az ágyról indult el az ajtó felé.
- Ne görcsölj ezen~ - mondta, majd ki is lépett a helyiségből.
- Könnyű azt mondani... - dünnyögte, ahogy ismét ledobta magáról a takarót és lassan felállt és az infúzió tartóba kapaszkodva kezdett kifele sétálni. Stan kinyitva az ajtót az orvosnak, engedte előre.
- Fiatal ember, azonnal feküdjön vissza! - mondta, ahogy szinte beszaladva fogta meg a fiú csípőjét és az ágy felé, kezdte noszogatni.
- Semmi bajom... - mondta a vörös, ám úgy tűnt ez a kis táv is olyan volt számára, mint egy maratón. Stan becsukva az ajtót, zsebre dugott kezekkel sétált az orvos mellé. Miután ismét sikerült ágyba dugni Kyle-t az orvos alaposan megvizsgálta, ám mint a múltkor most is rendben talált mindent.
- Kérem ne keljen fel! Szépen gyógyul, de egyelőre még járni nem kéne... - mondta majd a fekete felé fordult - kérem tartsa már szemmel... - mondta, majd már távozott is. Stan sóhajtva ült le az ágy szélére. Megdörzsölve szemeit, nézett Kyle-ra.
- Mi volt ez a nagy séta? - mosolyodott el huncutul.
- Detti az előbb itt volt - mondta halkan.
- Óóó~ Jah, megint új haja van~ - kuncogta. - Ez szerintem elég brutálisra sikerült tőle... - megtámaszkodva az ágyon nézett a plafonra.
- Mondott valamit... - nézet fel egyenesen a másik szemeibe - és tőled is hallani akarom. - Stan felhúzta egyik szemöldökét.
- Mit?
- Azt mondta... aranyos vagy mikor szerelmes vagy... - Stan felkuncogott.
- És ez mégis hogy jött szóba? - kérdezte egy sóhaj kíséretében.
- Stan... te belém vagy szerelmes. - mondta, és hangja nem remeget meg - Igaz? - Stan felkapva fejét nézett kikerekedett szemekkel a másikra. Magában jó messzire elküldte a lányt, de végül a padlóra nézve sóhajtott.
- Igen. - mondta határozottan.
- Oh... ez... - motyogta, ahogy ismét lehajtotta a fejét, majd sírni kezdett - sajnálom! Nem emlékszem semmire és most... én nem tudom! Bocsánat... - Stan közelebb csúszva hozzá, ölelte át.
- Ne sírj. - jelentette ki, majd kellett pár másodperc mire meg tudott szólalni. - Nem várok el... tőled semmit... - el is húzódott a másiktól, majd elvéve pár papírzsepit az éjjeli szekrényről nyújtotta oda a fiúnak. Aki viszont megragadta a másik karját ismét magához húzta, majd úgy fúrta fejét a mellkasába. Stan meglepődött a másik cselekedetén, de végül lehajtva fejét ölelte magához, majd simogatni kezdte hátát.
- A fontos dolgokat felejtem el... - mondta, ahogy kissé felszipogott - de... az érzés akkor is itt marad. A hiány, hogy valami fontosra kell emlékeznem. - Stan erősen magához ölelte.
- Remélem... visszajönnek az emlékeid... - suttogta halkan.
- Remélem... - mondta, ahogy még mindig ölelte a másikat. Stan testét egyre nehezebbnek érezte, pillái is egyre lejjebb ereszkedtek, de még mielőtt elhagyta volna magát, eltolta magától a másikat.
- Kyle én... azt hiszem... - motyogta kómás fejjel, majd eldőlve szinte rögtön bealudt. A vörös csupán pár pillanat múlva értette meg, hogy a fekete elaludt mellette. Valahogy felhúzta maga mellé az ágyra, majd vörös fejjel ugyan de közelebb bújva hozzá, nyomot egy puszit az arcára, majd ő is lassan álomba szenderült.
Tweek és Butters sérülései épp annyira meggyógyultak, hogy nyugodtan visszatérhettek az iskolába. Már csak Stan és Kyle maradt a Tucker rezidencián. Egy fekete autó max. 10 perc alatt már el is szállította őket az iskolához. Kenny nyújtózkodva szállt ki a járműből. Őt követte a két szőkeség végül pedig Craig szállt ki utoljára a járműből, ami pár perccel később már el is húzott.
- Újra itt~ éljen... - mondta lesújtóan a fekete, ahogy befele kezdett el sétálni. Tweek szorosan követte Craig-et. Kenny viszont mosolyogva nézett az épületre. Úgy volt vele, vége minden eddigi cselszövésnek, és hasonlónak, és hogy többet nem kell féltenie Butters-t. Átkarolva Butters derekát csókolta meg.
- Van valamihez kedved?~ - kérdezte mosolyogva. A szőkeség az épületre nézet ám bármennyire megnyugodott mégsem fülöt hozzá a foga, hogy be is menjen.
- Sétáljunk~ - mondta mosolyogva, leplezve csöppnyi félelmét.
- Oké~ - megfogva kezét, kezdte húzni a park felé. A parkban nem sok ember szaladgált már ilyenkor. A hétköznap, és hogy az ősz ennyire gyorsan támadta meg az időjárást mindenkit arra késztetett, hogy inkább a meleg otthonukban üldögéljenek. Persze a párunkat ez nem zavarta. Butters mosolyogva karolt bele a szőkébe és úgy sétáltak át a South Park-i parkon. Kenny megfeledkezve a gondokról élvezte a sétát szerelmével. Tekintetével hol a tájban gyönyörködött, hol pedig Butters-t fixírozta.
- Halihó~ - A kis szőkeség rögtön felkapta a fejét és az előttük álló lányra nézet. Először nem ismerte fel bár, hogy őszinték legyünk egyáltalán gőze sem volt róla ki lehet a barna hajú lány aki ráérősen topogott eléjük - sziasztok~ rég találkoztunk. Hogy vagytok?
- Jól. - mondta hidegen Kenny, ahogy kicsit maga mögé tolta a fiút. Butters furcsán pislogott barátjára, majd a lányra és fejében lassan kezdett jönni a megvilágosodás.
- Clair! A bárpultos lány~ aki azt az isteni italt adta - mondta vidáman, ahogy ellépve a szőkétől nyomot két puszit a lány arcára - megvagyunk~ és te? MI járatban erre?
- Sétálgatok, nézelődőm. Épp kimenőm van - mondta boldogan, ahogy lágyan megfogta a szőke vállát és úgy nézet rá - olyan más lettél~ egyre cukibb leszel~ - Kenny zsebre dugott kézzel nézett egyre komorabban a lányra.
- Nem igaz~ - mondta kissé elpirulva Butters, aki észre sem vette barátja komorságát, a lánnyal ellentétben, aki szinte rögtön levágta a két fiú közt a kapcsolatot. Természetesen hülye lenne nem kihasználni.
- Esetleg ha volna kedvetek, beülhetnénk valahova és beszélgethetnénk~ én is mesélek egy-két dolgot - mondta, ahogy tekintetével Kenny-t nézte. Kenny nem reagált semmit, csupán tovább figyelte a lányt.
- Hát... volna kedved hozzá? - kérdezte, ahogy megfordulva nézet a kék szemekbe. Kenny csak vállat vont.
- Gondolom a barátodnak nincs hozzá kedve... de végül is mi ketten is biztos jól elszórakoznánk - a lány kedvesen mosolygott, ahogy átvetve kezét húzta magához a fiút - még akár egy bárba is beülhetünk~ - Kenny csak sóhajtott egyet.
- Okés~ - mondta Butters tekintettel arra, hogy a múltkori esetből ő nagyon nem emlékezett semmire - de... csak ha te nem bánod, vagy ha inkább...
- Természetesen nem bánja~ gyerünk szépfiú - mondta, ahogy kézen ragadva kezdte el húzni a kisebbiket. Kenny szó nélkül követte őket, pár lépés távolsággal. A park végén egy kisebb kocsma félébe léptekkel be, bár a hely nagyon is adott az igényre. A vendégek külön kis box-okban lehették meg a megfelelő társaságot és az italok is a mennyországba küldték az ide tévedteket. A kis csapat egy félre eső helyre ült pont a sarokban. Egy kis kerek asztal és egy sarokgarnitúra. A kis szőke rögtön bevetette magát a sarokba és jobb oldalára a lány is becsusszant. Kenny a szőke bal oldalára ült, majd átkarolva vállát nézett körül a helyiségben.
- Szóval meséljetek~ mi történt veletek? - mondta mosolyogva, ahogy a két fiúra nézet miközben intett a pultosnak, aki csupán biccentve egyet tűnt el egy ajtó mögött. Kenny-nek ez szemet szúrt, az egész hely nem tetszett neki. Nem válaszolt a lány kérdésére, helyette tovább nézett előre.
- Volt egy kettő~ de úgy nagyjából semmi - mondta vigyorogva Butters.
- Oh~ micsoda kitérés... pedig ahogy látom igen is történt egy-két dolog, de végül is. Magánügy. Persze megértem - bólintott, majd hangja elcsendesedett, ahogy a pincér mindenkinek az asztalra tett egy-egy pohár vörös italt, majd végül távozott.
- Én állom~ itt van a világ legfinomabb vörösbora, szóval legyetek a vendégeim - mondta mosolyogva, ahogy sajátjába lágyan belekortyolt, majd megnyalta ajkát. Kenny elvéve a poharat emelte a fény felé, majd forgatta kezébe, miközben a vörös löttyöt fixírozta.
- Ümm... biztos? Mármint ez nem drága? - kérdezte, ahogy ő is megemelte a poharat és kissé beleivott, de mikor megízlelte az italt mosolyogva fogadta, hogy a bor tényleg isteni. És ráadásul édes is.
- Persze~ kis kárpótlás - legyintet, majd a szőkére nézet - azt hittem, te kihasználod ha pia van - mondta bár hangjában semmi gúny nem volt. Letéve a poharat sóhajtott.
- Most inkább nem.
- Ahogy gondolod - rántotta meg vállát, ám örömmel konferálta, hogy azért a másik szőkeségnek igen is ízlik a kihozott ital - na de~ végül is ha ti nem akkor, majd én mesélek. Őszintén velem sem történt olyan sok minden. A munkahelyen előléptettek, bár még mindig a pultnál dolgozom~ egyszerűen nem lehet megunni, annyira jó az italok között. Van már egy-két új koktélom is~ ha van kedvetek gyertek el. Mr. Tucker biztos megint bejutatna titeket.
- Lehetséges - bólintott a szőke - bár mostanság neki is sok gondja volt... nem akarom ezzel lefárasztani.
- Kihagynánk. - jelentette ki Kenny.
- Te... - mutatott Kenny-re - negatívabb vagy, mint a múltkor. Gondolom nem szívlelsz, vagy ilyesmi...
Butters erre felkapta a fejét és kérdően nézet a szőkére.
- Esetleg... tudnom kéne valamiről? - kérdezte nem értve a feszültséget. Kenny lehunyva szemeit, elmosolyodott.
- Azok után, hogy rá akartál mászni... számomra csak egy rossz MILF vagy. - mondta, ahogy vigyorogva nézett a lányra.
- Én nem akartam rá mászni senkire~ szerintem csak túl élénk a fantáziád, szöszi - a lány fel kuncogva gördítette le az utolsó kortyot, is majd szemeivel Butters kezdte nézni, aki meglepve mosolygott rá a lányra.
- Ümm... rám mászni? Én nem emlékszem... illetve, de nem mégsem - rázta meg a fejét, ahogy kissé elvörösödött az arca, mire Clair ezt ismét egy kuncogással kommentálta, majd megfogva a szőke állát, fordította maga felé és nézte a kipirult pofit.
- Édes, mint mindig~ - Kenny elhúzta Butters-t.
- Az. - jelentette ki fel sem nézve a lányra.
- Ugyan már~ nem véded kicsit túlságosan is azt a fiút? - kérdezte, ahogy még közelebb csusszant a szőkéhez - nem akarok én tőle semmi rosszat.
Keze lágyan simult a másik combjára, akinek erre feje még vörösebb lett ám észbe kapva söpörte le a lány kezét.
- Én... járok valakivel - mondta, ám a lány csak cöhintett egyet.
- Tudom~ sőt, már akkor tudtam - mondta, ahogy körmeivel végigszántotta a fiú arcát, majd végül közel hajolva nyomot rá egy érzékeny puszit és halkan suttogta a fiú fülébe, hogy a másik ne halja - csupán vicces látni, mikor a kis barátod féltékeny~ - Butters szemei kipattantak és hirtelen felállva nézet rá Kenny-re mintha csak egy világtitkot árult volna el a lány.
- Az nem létezik... ő nem olyan - rázta meg a fejét, ahogy lassan visszaült.
Kenny alsóajkába harapva türtőztette magát. Szó nélkül karolta át újra Butters-t, míg másik kezével az ülőhelybe markolt.
- Oh dehogy is nem~ - bólintott, majd vigyorogva kezét ismét a fiú felé vándorolta, majd kissé belemarkolt a fenekébe, aki erre csupán felnyögött. Kenny eddig bírta, mérgesen ölelte magát egyik kezével Butters-t, míg másikkal elővéve fegyverét szegezte a lány homlokának.
- És ez mennyire vicces?~ - kérdezte ördögien. - Mert szerintem nagyon.
- Ohh~ - bökte meg ujjával a pisztolyt, ahogy lágyan felkuncogott - a legjobb hírt még nem is meséltem~ képzeljétek el, terhes vagyok!
- Kenny! - kiabált rá a másikra ezzel jelezve, hogy tegye el a fegyvert ám mikor lány kijelentette a váratlan hírt feje rögtön arra fordult - mi?!
- Azt hiszed, hogy ez meghat? - kérdezte flegmán, felhúzott szemöldökkel. Nem vette el a fegyvert, tovább szegezte a lányra, Butters-t pedig erősen tartotta.
- Kenny... kérlek rakd már el... - motyogta, ahogy kissé megremeget a fiú karjai között.
- Nem. Ugyan nem is reméltem~ de azért lehetne annyi kreativitásod, hogy kitaláld, hogy nem akarom elvenni a kis barátodat - mondta, ahogy vigyorogva nézte még mindig a kis párt.
- Kenny! Férjnél van és gyereke lesz! Tedd már el azt a pisztolyt! - kérlelte ismét.
- Sajnálom azt a gyereket... - leengedte a fegyvert, de nem engedte el a szőkét.
- Ne sajnáld~ remek apja van - mondta, ahogy mosolyogva ült hátra - az igazság az, hogy csak kíváncsi vagyok. Ez minden, az meg eddig nem ölt meg - vigyorgott ismét, bár Butters most ezt nem viszonozta, így csupán folytatta - érdekes teremtmény az ember. Az érzések meg még jobban azok, na de~ lejárt az időnk. A párterápiának vége. Örültem, hogy láthattalak titeket. Hmm~ kis tanács a vérmérsékleten még van mit csiszolnod drága~ te pedig - itt Butters felé bökött - legyél magabiztosabb és hidd el~ ő is ember és akárkire lehet féltékeny.
Butters gyengéden bólintott, ahogy kissé közelebb húzódott barátjához.
- Hehe~ - kuncogott fel a lány, majd egy gyors puszit nyomot mindkét szőke arcára és már távozott is - Bye Bye szöszikéim~ - mondta és az asztalra lecsapva a pénzt távozott is a helyről. Kenny elengedve Butters-t vágta fegyverét zsebre. Felkapva a poharat húzta le tartalmát, majd tette vissza azt nagy csattanással.
- Nem rossz. - mondta szinte magának, ahogy megnyalta ajkait. Felállva a helyről, állt meg az asztal előtt háttal a másiknak. - Azt hiszem mehetünk... - Butters némán bólintott, ahogy kicsusszanva mind a ketten kifele kezdtek el menni. Kenny átkarolva a másik derekát, viharzott ki vele az ajtón, majd ismét a park felé kezdett el haladni.
- Üm... tényleg féltékeny voltál? - kérdezte kis idő múlva, ahogy szemeit lesütötte. Kenny alsóajkába harapott.
- Igen. - válaszolta komolyan. Elpirulva még mindig a földet nézte.
- Értem... szóval ezért voltál olyan furcsa ma... - motyogta. Kenny felsóhajtott.
- Sajnálom én... nem tudom mi ütött belém. Most valahogy... - lesütötte tekintetét. - Nem tudtam rajta uralkodni.
- Nem, nem... én nem haragszom - mondta, ahogy a másik elé lépet - csak nem nagyon értem. Hisz Clair nem is akart tőlem semmit... ő csak egy barát.
- A múltkor is... - félre nézett. - Nem érdekes. - megnyalva a másik ajkait adott neki csókot. - Felejtsük ezt... el...~ - suttogta.
- Rendben, de csak akkor - tolta el magától és kissé dühösen nézet rá - ha máskor nem fogsz senkire fegyvert! Nem szép dolog!
- Rendben. - mondta komolyan. - Én nem is akartam csak... - oldalra nézett, majd legyintett.
- Okés~ - mosolygott, ahogy csókot nyomott a másik szájára. Kenny arcán egy mosoly jelent meg, mi egyre nagyobb és nagyobb lett.
- Most pedig~ Nézzük meg a szobánkat!~ - megragadva a szőke kezét kezdte el húzni a palota felé.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
