A reggel hamar eljött. A kis csapat mindegyike kapott szobát közel a fiúkhoz. Mindenki szorongott és izgult a vörös miatt. Az esély nem sok volt. Arca szinte falfehérvolt és a egy lélegeztető gép tartotta csupán még benne azt a kevés életet ami még benne volt. Mégis reggel dél tájékában szemeit lassan felnyitotta, bár nem volt benne biztos, hogy hol van, vagy épp mi történt. Habár Stan egész éjszaka fent volt, most kissé kómásan bámult maga elé. Kellett pár másodperc, mire felfogta hogy a vörös felébredt.
- K... Kyle... - suttogta boldogan, ahogy szemei megcsillantak, míg a másik oldalra fordította fejét, ám még mindig kicsit üresen bámulta a fiút.
- Kyle... élsz... - motyogta, ahogy kezét a fiú kezére simította, és simogatni kezdte, szemeiben könnyek gyűltek, de most nem foglalkozott velük.
Lomha pislantás volt a válasz, ahogy még mindig a feketét nézte, majd egyszerűen az ő szemeiből is könnyek kezdtek folyni ám nem a meghatódottságtól.
- M... Mi a baj?... - kérdezte aggódva Stan, ahogy közelebb hajolt, ám Kyle mikor szólásra nyitotta a száját azon hang nem jött ki melytől, csak még jobban elkezdtek potyogni a könnyei. Stan szemöldök ráncolva nézett rá szomorúan, majd kezét elvéve a másikéról, annak arcára helyezte és ott kezdte simogatni.
- Ne félj... most már vége... végleg! - A fiú kissé megrázta arcát jelezve, nem erről van szó.
- Ahh - nyöszögte, de a lélegeztetőtől még ennyire sem ment neki, így feladva csak lehunyta szemit. Stan nem értette, mit akar mondani a másik, de végül csak egy lágy puszit nyomott a másik arcára.
- Pihenj... ha jobban leszel, megbeszéljük. - mosolygott.
Szemei szomorúságot tükröztek, ahogy elfordulva nézet az ablak irányába. Stan ennek ellenére, nem vette el tekintetét. Tovább nézte a másikat, ahogy visszarakta kezét a másikéra, és újra simogatni kezdte.
Craig csendben mosolygott, ahogy halkan visszacsukta az ajtót így egyedül hagyva a kis párt, ezután ismét Tweek mellé feküdt. Tweek kicsit nyöszögve nyitotta fel pilláit. Körülnézve, pislogott nagyokat.
- Hol vagyok... - suttogta, ahogy felszisszent, mikor megpróbált felülni, és inkább visszadőlt.
- Még a házamban és ne próbálj meg mozogni - mondta, ahogy csitítóan simította meg a fürtjeit.
- De fáj... - mellkasához ért. - Aú... - felnézett a másikra. - Mi történt?... Kyle?...
- Fájni is fog egy darabig, csak ne érj hozzá. Kyle rendben lesz... most mér igen - mondta kifújva a levegőt - mennyi mindenre emlékszel?
- Csak arra... hogy olyan menő volt... - motyogta, ahogy kicsit elpirult, és felkuncogott.
- Menő? - kérdezett rá furcsállva ugyanis a vörös nem szokott úgymond menő lenni.
- Igen~ mintha kicserélték volna~ kiosztotta az egész társaságot... ők meg csak néztek rá, sőt~ még Eric kezéből is kirúgta az alabárdot! - mondta elvarázsolva Tweek. Craig elmosolyodott, ahogy puszit, nyomot a szőke fejére.
- Gondolom a félelem, bátorságot szül.
- Ez kicsit más volt... - motyogta, majd felkapta fejét. - Na és Butters?!
- Oh miatta kell a legkevesebbet aggódni. Kenny-vel átmentek egy másik szobába, de ő viseli a legjobban, illetve akkor ha van benne elég fájdalomcsillapító - mondta, kissé felkuncogva. Tweek alsóajkába harapva kuncogott, hiszen a nevetés is fájt neki.
- Kik voltak ott?...
- Hol? - kérdően nézet a másik szemeibe.
- Ott lent... csak... pár emberre emlékszem... - fogta meg fejét.
- Nem is baj... miért akarod ennyire tudni? - kérdezte.
- Kíváncsi vagyok~ - nyújtotta ki nyelvét a másikra.
- Ah... mindenki ott volt, de már nem zavarnak sok vizet - mondta, ahogy puszit nyomot a másik arcára.
- Biztos?... - kérdezte halkan.
- Biztos vagyok benne~ oh és van még egy jó hírem! - mondta öröm ittasan.
- Mi? - kérdezte nagyokat pislogva Tweek.
- Én lettem a cég hívatalaos elnök helyettese, ha apám lemond. Nem fogunk tönkre menni - vigyorgott a másikra. Tweek ismét csak pislogott.
- És akkor... nem kell... elvenned?... - kérdezte lassan.
- Azért dolgoztam annyit a gépen, szóval nem~ - mosolygott, majd felülve közelebb csusszant a szőkéhez - persze így lemondtam a napi lustaságról is, de újra járhatok suliba és lehetek azzal akit valójában kedvelek és szeretek. Összegezve szerintem tűrhető~ - Tweek arcán hatalmas mosoly terült szét, majd átölelte a másikat.
- Szeretlek~ - mondta boldogan, majd felszisszenve dőlt vissza az ágyra.
- Óvatosan szeretgess ebben a pár napban ha lehet - nyomot csókot a szájára, majd ő is átölelte. Tweek lágyan elmosolyodott.
- Szerinted... hány nap alatt gyógyulok fel? - kérdezte érdeklődve.
- Nem tudom, de ha nem maradsz nyugton nem olyan gyorsan - mondta letolva a másikat. Tweek kissé elszomorodva nézett maga elé, majd lehunyva szemeit sóhajtott egyet.
- Akkor pihenek~ - mondta halkan, ahogy kicsit oldalra döntve fejét próbált elaludni.
Craig bólintott, majd felkelve nyomot még egy puszit a másik arcára.
- Itt hagylak egy kicsit - suttogta, majd halkan bekopogva lépet be Stan-hez. Stan egyből a hang irányába kapta fejét.
- Craig... - szólalt meg halkan.
- Szia, beszélhetnék veled egy percre? - kérdezte, ahogy futtában az alvóra nézet. Stan felállva lépett oda a fiúhoz.
- Miről lenne szó?
- Tweek, mesélt valami elég furcsát, Kyle-ról - vakarta meg fekete fürtjeit, ahogy a falnak dőlt. Stan oldalra nézett, majd újra vissza a fiúra.
- Mire gondolsz?...
- Azt mondta egyik percről a másikra megváltozott. Hogy nagyon bátor lett és kiosztott mindenkit lent sőt, Cartman kezéből még a kést is kirúgta. - Stan is meglepetten pislogott párat, majd hátra nézett.
- Kylei... - suttogta maga elé, majd visszafordult a fiú felé. - Lehet a helyzet miatt... - vont vállat Stan.
- Én bárkiből kinézem, de belőle nem. Szóval... a magyarázatot szeretném majd megkapni. Nem kell most, de tudni szeretném, ha már néha én kezeltem - mondta komolyan.
- Tőle kéne rákérdezned... hiszen. Nem szeretném akarata ellenére elmondani... - mondta szintén
komolyan, ahogy a másikra nézett.
- Rendben, de ha arra gondolok amire, akkor azért oda kéne figyelni rá. Ha igaz amit Tweek elmondod, akkor ebben az állapotában vesztette el az eszméletét - mondta, de végül legyintett - vagy csak túlkomplikálom a dolgokat. Ahh~ éhes vagyok Szendvicset! - jelentette ki, ahogy kiviharzott a szobából. Stan szemöldök ráncolva fordult vissza a fiú felé, majd visszamenve az ágyhoz, ült le ismét.
- Kylei?... - kérdezte halkan. Az eddig hallgató kicsit megrezzent, de más jelet nem mutatott.
- Hogy-hogy... te? - kezét a fiú kezére tette, majd kicsit megszorította bíztatóan. A fiú ismét kinyitotta a száját de a hang ismét nem jött ki a torkán. Végül ujjaival kezdett írni a pokrócra.
"Sajnálom"
- Mit?... - de mielőtt a válaszra várt volna, körülnézett, majd egy kisebb szekrényhez rohanva halászott elő - fene se tudja honnan - egy kis füzetet és mellé egy ceruzát, és tette a fiú kezéhez. A vörös pislogott, majd kissé ügyetlenül és igen ronda betűkkel kezdett firkálni a lapra.
"Nem tudom, hol van..." - Stan felkapta fejét.
- Most ugye csak ugratsz, mint a múltkor... igaz? - kérdezte szemöldök ráncolva. Lágyan megrázta a fejét, majd megint írt.
"Kritikus helyzetben szoktam előjönni, de félt és most nem tudom hol van. Bocsánat." - Szemeiből ismét könnyek kezdtek folyni, ahogy Stan-re nézet. Stan közelebb hajolva simított végig arcán.
- Ne sajnáld... nem a te hibád... biztos... elő fog jönni... - suttogta halkan. A fiú ismét felszipogott.
"Remélem..."
- Csak nem tűnhetett el örökre... - motyogta Stan, majd felnézett a fiúra. - Olyan nem lehet... -
"Nem tudom..." - a keserves betűk mindent elárultak. A tényt hogy Kylei tényleg nem tudta hol van a másik fele, és hogy nem tudott érte semmit tenni. Stan kikerekedett szemekkel bámulta a papírt, majd lehajtott fejjel ült tovább. Magát hibáztatta a történtekért, ha gyorsabb lett volna, ha nem hagyja, hogy a másik elmenjen mellőle... mindenért magát hibáztatta, keze ökölbe szorult, ahogy alsóajkába harapott.
"Az én hibám, sajnálom..." - könnyek piszkították be a lapot, ahogy ismét nekikezdett. Stan közelebb csúszott a másikhoz, majd odahajolva hozzá lágyan átölelte.
- Nem... nem a te hibád... - suttogta halkan, ahogy simogatni kezdte a másik fejét. Ismét egy fejrázás, majd végül semmi további reakció. Kicsit szorosabban ölelte magához, majd eltávolodott tőle.
- Pihenj csak. Az majd jót tesz. - A papírlapot fixírozva maradt a másik mellett. A fiú lassan csukta le a szemit, majd ismét elaludt, ahogy még kezei közt a  toll lifegett. Stan elmosolyodva vette ki a másik kezéből, és tette le a füzet mellé. Nem aludt, nem tudott aludni, helyette tovább nézte a másik alvó arcát.

- Éhes vagyok~ - Butters finnyásan tolta el az előtte levő bébi papira hasonlító ételt, majd ezt még kompenzálva ki is nyújtotta nyelvét, mint egy rossz kisgyerek. Kenny felsóhajtott.
- Enned kell! Ez pedig egészséges! - bökött rá az ételre.
- Ezt olyan mintha valaki megette volna, majd kihányta! Én biztos, hogy nem eszem meg! - rázta meg a fejét ismét.
- Akkor mégis mit szeretnél enni? - kérdezte Kenny lemondó sóhaj kíséretében.
- Csoki tortát~ - szemei felcsillantak majd megnyalta saját ajkát. Kenny köhintett.
- Rendben. Egy szeletet. Utána megeszed azt. - mutatott az ételre.
- Nem~ - rázta meg a fejét, majd ismét felcsillant - ide a tortát~
- Hm~ De azt meg kéne enned jót tenne neked... - tanakodott Kenny. - Ha megeszed, kapsz 2 szelet tortát is! - ajánlotta fel.
- Torta~ - ujjongott ám ismét csak nemet intett - inkább megdöglök a hőségben mint, hogy azt a szart levigyem a torkomon.
Kenny ismét sóhajtott.
- Minél hamarabb megeszed, annál hamarabb kapsz tortát~
- Hmm~ vajon hol kaphatok olcsón sírkövet? - morfondírozott el. Kenny erre csak felkuncogott, majd a tényleg nem éppen guszta ételre nézett. Sóhajtva egyet, sietett ki, és nem sokkal később, egy szelet csokitortával tért vissza, ám nem adta oda a fiúnak.
- Hey! Az nem nekem lett hozva? - kérdezte, ahogy már tűkön ülve nézte a sütit.
- Hm~ Háááát~ - letörve egy kis darabot szúrta a villába, majd nyújtotta Butters elé.
- ÁÁÁ~ - nyitotta ki a száját kissé kuncogva. Kenny lassan tolta a másik szájába a tortafalatot aki ráharapva a villára nyögött fel az édességtől.
- Mintha évek óta nem ettem volna~ - nyöszörgött, ahogy ismét nyitotta a száját - kérek még~ - Kenny orrából kisebb vérpatak csordogált, de nem foglalkozva vele, nyújtott újabb falatot Butters felé.
- Nyüüü~ - a furcsábbnál furcsább hangok szöktek ki a fiúból mire kissé riadtan nyelte le a falatot - Kenny minden rendben, az arcod olyan... - Kenny legyintet, habár a vér tovább folyt.
- Ne is foglalkozz vele... - újabb falatot tömött a másik szájába. 
- Fincsi~ - nyammogta, ahogy kezeit az arcára rakta és úgy olvadozott.
- Az biztos... - motyogta Kenny, ahogy nagy levegőt véve fújta ki azt.
- Ugye te nem kérsz? - nézet rá pislogva, ahogy ismét kinyitotta a száját. Kenny megrázta fejét.
- Én majd mást eszem~
- Micsodát? - pislogott, ahogy bekapott egy újabb falatot.
- Téged... - suttogta a szőke, ahogy közelebb hajolt a másikhoz, és egy fél mosollyal arcán nézett rá.
- Milyen hülye  vagy! - nevetett fel kajlán, ahogy kezével megpaskolta a másik fejét - Engem nem ehetsz meg! Nem vagyunk kannibálok!
- Akkor majd elnyammoghatok rajtad?~ - kérdezte kajánul a szőke.
- Nem! Miért nem eszel valami rendes ételt - rázta meg a fejét, ahogy kikapta a fiú kezéből a kistányért és saját magára bízta a további dolgot a tortával. Eldőlve az ágyon morogta a paplanba.
- Mert te mindennél finomabb vagy...~
- Ennél biztos nem~ - lengette meg a villát és ismét letört egy kis darabot a tortából.
- Dehogyis nem... - felnézett a fiúra, ám mikor látta, ahogy az bekapja tortáját felpattant az ágyról. - Szívnom kell. Egy szál cigit. Most. - jelentette ki, ahogy sarkon fordulva lépett ki az erkélyre.
- Ne!!! Ne hagyj itt! - akart utána ugrani ám csupán annyi történt, hogy egy nagy csattanással a földön kötött ki. Kenny szájában a cigivel nézett vissza a nagy hang hallatán, majd mikor meglátta a földön fekvő Butters kikerekedett szemekkel rohant oda hozzá, és rakta vissza az ágyra.
- Ezt mégis miért csináltad?!
- Ne hagyj itt! - szorította meg a másik fölsőjét görcsösen, ahogy beletemette arcát a fölsőjébe. Kenny sóhajtva egyet tette el a cigarettát.
- Rendben. nem hagylak. - mondta egy lágy mosoly kíséretében.
- Köszönöm... - motyogta, ahogy még mindig fogta a másik pulcsiját ám most már nem annyira. Kenny lehunyva szemeit túrt a másik tincsei közé, majd ölelve a másikat élvezte a pillanatot.

- Rendben, úgy látom szépen javul, de ha lehet ne erőltesse meg magát különben a varratok elszakadnak - a vörös bólintott, ahogy végre sikerült levegőt vennie a lélegeztető gép nélkül is. Rohamosan javult az állapota az orvos nagy csodájára, bár örült neki. A beteg már kevésbé. Arcán szomorú kifejezés ült, ahogy bekötözött karjait nézte néha-néha lehunyta szemeit és kissé elmélyedve ugyan, de mindig kinyitotta - szólok a barátjának, hogy most már bejöhet.
Az orvos felkapta a táskáját és végül kiment, magára hagyva a fiút. Stan boldog mosollyal arcán lépett be a szobába, majd sétált a fiú ágya mellé.
- Hallom nagyon gyorsan gyógyulsz! Ennek örülök!~ - mondta mosolyogva.
- Igen... én is - hallatszott a fiú rekedtes hangja, ahogy kezeiről felkapta pillantását.
- Jobban érzed maga... Kylei? - kérdezte, ahogy tekintetét a másikra szegezte.
- Sokkal jobban~ engem nem lehet legyűrni~ - mosolygott Stan-re, majd ismét lehajtotta fejét és a vidám mosolyból egy szomorú vigyor lett. Stan nagyokat pislogott.
- Mi az?... - kérdezte, ahogy leült az ágyra.
- Semmi, nem fontos~ jól vagyok - mondta ahogy ismét a kék szemekbe nézet,
- Persze... - morogta, majd összefonta karjait. - Nem csak akkor lehet velem lelkizni, amikor részeg vagyok! - pufogta.
- Én nem lelkiztem veled soha részegen! - morogta, ahogy karba volta kezeit. Stan legyintett.
- Jó, tudod hogy értettem...
- Mindegy! A jól vagyok teljes válasz arra, hogy nincs semmi bajom és ha van is inkább nem akarom megbeszélni - mondta durcásan - jesszus szótárt is adjak?
- Igen kérlek... - mondta flegmán Stan, majd elvigyorodott.
- Hülye perverzeknek nem jár~ - öntötte ki a nyelvét, majd elvigyorodva kuncogott fel.
- Ez igazságtalan nekem miért ne... - kikerekedtek szemei, ahogy fel is fogta minek nevezte a másik. - H-Hey nem vagyok hülye! És perverz sem!
- Téves és ismét téves~ - rázta meg az ujját, ahogy a kék szemekbe nézet. Stan lágyan ráharapott a másik ujjára, majd el is hajolt.
- Egyik sem vagyok~ - jelentette ki. – Na jó talán egy kicsit... perverz. - mondta halkan, ahogy oldalra nézett.
- Persze~ - fogta meg saját, majd kissé megnyalva azt megtörölte a takarójába - hidd el~ mindkettő tulajdonságot képviseled.
- Hülye mért lennék? - kérdezte flegmán felhúzott szemöldökkel.
- Mert mindenki az. Ilyen egyszerű~ - válaszolta.
- Szerinted mindenki hülye... - pislogott nagyokat. - Mé' gondolod így?
- Mert ilyen a világ. Mindenkiben van valami hülyeség amitől az emberek hülyék lesznek. A kérdés ez kinél látszik és kinél nem.
- Hát ... rajtad nem látszik. - vont vállat.
- Pedig nagyon az vagyok~ - nevetett fel ismét, majd kedvesen megérintette a másik kezét - Amúgy. A legnagyobb idiótákból válnak ki a legjobb emberek is.
Stan elgondolkozva hümmögött fel.
- De hát én már így is jó ember vagyok~ - mondta ahogy elvigyorodott.
- Te tényleg hülye vagy ha minden kedves és szép pillanatot elrontasz... - morogta, ahogy ismét elvette a kezét.
- Ajjjj~ - eldőlve az ágyon nézett fel a másikra. - Most mivel? Túl őszinte vagyok? - ismét elvigyorodott.
- Éppenséggel az egoizmus közelebb áll hozzád.
- Ez nem igaz~ - vigyorgott, majd feltolta magát kezeivel. - Miért, szerinted rossz ember vagyok?~ - nézett rá boci szemekkel.
- Azt egy szóval nem mondtam - vigyorgott a másikra, majd kissé pirultan fordította el a fejét.
- Na~ Ugye hogy nem is vagyok egoista! - közelebb hajolt a másikhoz, arca már csak pár centire volt a vörösétől. - Nahát, te is szoktál elpirulni?~ - kérdezte kuncogva.
- Nem! Csak melegem van! - morogta, ahogy kezét felemelve tolta el a másikat.
- Ááá neeem~ Itt amúgy sincs túl meleg, ráadásul akkor nem toltál volna el~
- Melegem van! Én nem szoktam pirulni... - morogta, ahogy arcán már tényleg nem látszódott a pír.
- Egész hamar eltudod rejteni…- jegyezte meg Stan ahogy ismét közelebb hajolt.
- Ne akarj felidegesíteni... Én. Nem. Szoktam. Pirulni. - mondta dühösen, ahogy elfordította fejét.
Stan védekezően tette kezeit fejére.
- Oké Oké~ - nyüszítette. Kylei még morgott, egyet de nem adta látszatát, hogy bántani fogja a feketét. Stan felsóhajtva engedte le kezeit, majd lágyan elmosolyodott ahogy a fiút nézte. Fejét az ablak felé fordította és a felhőket bámulta, majd ismét sebes kezeit kezdte nézni. Stan ásítva egyet nézte tovább a fiút, bár pillái egyre lejjebb ereszkedtek, és feje egyre jobban a ágy felé közeledett, de újra kiegyenesedve rázta meg fejét.
- Miért nem pihensz le? - kérdezte gyengéden, ahogy a másik arcához ér - aludtál már valamennyit? - Stan megrázta fejét.
- Nem nagyon... tudtam... - motyogta.
- Akkor alvás! Azonnal feküdj le! - morgott rá. Stan eleget téve a másik kérésének dőlt el az ágyon és kezdett halk szuszogásba. A vörös keze a másik hajába túrt, majd simogatni kezdte azt, de szemei még mindig szomorúan csillogtak.

Zana betörve az ajtót, rohant oda az épp egyedül lévő, még alvó fiúhoz, ki azon nyomban felébred, amint betört a lány. Riadtan ült fel, ám vissza is dőlt egy fájdalmas nyögés kíséretében.
- Tweek!~ - kiáltotta boldogan, majd odalépve a fiúhoz, vett elő egy kávés fagyit. - Tudom, nem nagyon mozoghatsz ezért... - kinyitva azt dugta a másik szájába, majd tologatta be és ki. - Megetetem én veled! - mondta mosolyogva, Tweek vörös fejjel és kikerekedett szemekkel szopogatta a fagyit. Craig kissé lesokkolt fejjel nézte a történést a szoba túlsó végén levő fotelból. Nem szólalt meg. Nem is tudott volna, csupán elvörösödve bámult kifele a fejéből.
- Wá~ egy kicsi ment a szád szélére...! - kihúzva a fagyit, várta meg míg Tweek lenyalja a fagyit, de rögtön utána folytatta. - Finom igaz?~ - kérdezte mosolyogva, mire Tweek csak lehunyta szemeit, és felsóhajtott, feje egyre vörösebb lett.
Nyelt egy nagyot és ő is megnyalta kiszáradt ajkait, majd végül sapkáját még jobban a fejére, húzta és úgy kelt fel és lépett Zana-hoz.
- Ezt... meg... hol... szerezted? - kérdezte kissé idegesen, mégis szakadozottan.
- Vettem a boltban... csak ott árulnak ilyet! - mondta kissé szomorkásan, majd nem figyelve dugta egyre mélyebbre a másik szájában a fagyit, ki erre aprókat nyögdécselt, ezzel jelezni próbálva. Craig ismét kissé vörösebb lett, ahogy megfogta  a pálcikát és egy egyszerű rántással kihúzta azt a szőke szájából. Tweek jólesően nyögött fel, míg Zana érdeklődve nézett a fiúra.
- Te is kérsz?... - kérdezte nagyokat pislogva.
- Nem! És ne hozz már ilyeneket ide... - morogta, ahogy a fagyit nézte, majd egy dobással a kukába hajította.
- M-Miért?! Tweek imádja! - nézett a fiúra, ki pislogva párat biccentett.
- Finom... de egyedül is meg tudom enni... - motyogta, mire a lány zacskójából újat előhúzva adta oda a fiúnak.
- Na ugye!~ Adok a többieknek is! - azzal el is hagyta a szobát, míg Tweek bekapva a fagyi tetejét nézett utána.
- Utálom ezeket a fagyikat - morogta a fekte, ahogy elfordulva sétált az erkélyre lehűteni a fejét.
- Craigh...! - nyúlt a fiú után, de végül leeresztve kezét nyammogott tovább. Kifújva a levegőt rakta a korlátra a fejét. A birtok már mindenhol a narancssárga szint öltötte fel, de az őszhöz képest nem volt olyan hideg. Azért viszont a friss levegő csodát tesz a kipirosodott arccal és ennek jótékony hatását hamar megérezte saját bőrén is. Tweek fagyija egyre jobban fogyott, ahogy behunyt szemekkel majszolta azt. Úgy elfeledkezett magáról, hogy azt sem vette észre, keze teljesen fagyis lett. Craig nyugodt arccal jött vissza és nézet a kissé maszatos fiúra.
- Folyik... - mutatott a kezére, ahogy az ágyára ült.
- A! - kapott észbe Tweek, majd kihúzva szájából a jégkrémet kezdte kezét nyaldosni, és ujjait szopogatni.
- Zsebkendő! - morgott ismét fel, ahogy előkapva szedte ki a másik ujjait a szájából és lázasan törölgetni kezdte.
- Köszi! - mosolygott kissé elpirulva, ahogy visszavette a szájába a fagyit, és behunyt szemekkel szívta meg újra.
- Ennyire nem szeretheted azt a vackot - nem nézet fel. Kerülte a másik pillantását, főleg a fagyi miatt.
- Dehogynem! Kávés~ - jólesően sóhajtott.
- Vacak és amúgy is... elmúlt már a nyári fagyik szezonja.
- De... olyan finom... - motyogta, ahogy kihúzta az édességet szájából, de aztán ismét visszadugta, és jól esően hümmögött fel. Craig ismét morgott egyet, ahogy kissé sértetten fordította oldalra a fejét. Kezdte megutálni a fagylaltot.
- M-Mi a baj?... - kérdezte szemöldök ráncolva a szőke.
- Semmi edd csak meg - legyintett, ahogy felkelve a könyvös polchoz sétált. Tweek pislogva párat, tette túl magát az ügyön, majd elszopogatva fagyiját, húzta ki egy nyögéssel szájából az üres pálcát.
- Áhh~ - boldogan dobta a kukába a pálcát. Craig feszülten figyelte a könyves polcot. Mintha csak valami érdekeset keresett volna. Tweek kifújva a levegőt, akart oldalára fordulni, ám felszisszenve maradt hátán. Unta a plafon látványát, így a paplan gyűréseivel kezdett el játszani.
- Oh~ - hallatszott a fekete hangja, majd kissé felkacagva tolta vissza az előbb kivett kötetett, majd fordult meg - na végre.
- Hm? - nézett rá érdeklődve Tweek.
- Oh semmiség. Régi emlékek gyerekoromból. Ez volt régen a játszószoba és a könyvek meg itt maradtak - mondta, még mindig kicsit kuncogva. Tweek csillogó szemekkel kezdte fixírozni a szobát.
- Nem nagy cucc, hidd el - legyintett - nem volt éppen felhőtlen gyerekorom. Ez az egy szoba volt amiben, úgy ahogy jól tudtam szórakozni.
- Miért nem volt? - kérdezett rá Tweek, majd észbe kapva hajtotta le fejét és rázta meg.
- Nem fontos... - mondta Craig, ahogy arca kicsit szomorúbb lett.
- Sajnálom... - motyogta Tweek.
- Nincs baj... - mondta, majd közelebb sétálva a szőkéhez ölelte meg. Jó szorosan ahogy kivételesen ő próbált meg bújni - ha nem baj... maradj így egy kicsit... - Tweek nagyokat pislogva csodálkozott el a fiún, de végül csak elmosolyodva ölelte át a feketét.
- Veled örökké így maradnék... - suttogta halkan.
- Szép is lenne... - mondta ahogy még jobban kicsit közelebb húzódott és fejét a fiú vállára tette - szólj ha fáj.
- Majd szólók... - mondta lágyan a fiú, ahogy végig simított a másik hátán. Így maradtak talán percekig végül is a fekete törte meg a meghitt pillanatot, majd rögtön elfordulva sietett az ajtóhoz.
- Mindjárt jövök... - mondta, majd már ki is viharzott a szobából ám egy pillanattal ismét kopogás hallatszott.
- Szabad... - mondta halkan Tweek ahogy visszadőlt.
- Szia... jobban vagy? - egy vörös kislány bucskázott be a szobába.
- Szia Ruby... - bólintott. - Igen. - Arca felvidult és szinte rávetette magát az ágyra.
- Szuper, ennek nagyon örülök~ - vigyorgott a fiú képébe, ahogy lábait lóbálta. Tweek nagyokat pislogott a lány kedves viselkedésén.
- Mi az? - kérdezte kissé furcsállva, majd végül elvigyorogta magát - nem vagyok én olyan gonosz~ én tiszta cuki vagyok.
- Hát persze... - mondta felkuncogva Tweek.
- Komolyan~ - vigyorgott, de egy pillantásra mosta le arcáról le ezt a vigyort, majd nézet komolyan a szőkére - de komoly dolog miatt vagyok itt.
- Mi miatt? - kérdezte érdeklődve a szőke.
- Nagyon fontos dolog! A legfontosabb most mindennél! - pattant fel és kezeivel mutogatta a dolog nagyságát.
- Rendben, rendben. De mi az? - kérdezte ahogy felült az ágyon.
- Mary kiiktatva. Legyőzte a gonosz boszorkányt, viszont nem lehet a cég elnöke, csak ha megházasodik! Ezért neked kell beöltözni lánynak és elvenned őt! - mutatott a szőkére, majd csillogó szemekkel csapta össze a kezét - én már elterveztem mindent. Olyan szép ruhád lesz, én meg koszorúslány~ nem rózsaszín! Nem ! Utálom azt a szint! Fúj! Lila! Lila ruhám lesz és egy kis kosaram és~ - Craig pont ekkor toppant be. Szinte megérezte a veszélyt és a kis koszorúslány szövegéből ki is vette, megint mit kotyogott ki a lány.
- Ruby! - odarohanva hozzá fogta be a száját, ám a lány kapálózva próbált menekülni. Tweek leesett állal nézett a kislánya, ahogy arca még vörösebb lett, végül arcát kezeibe temetve hajtotta le fejét.
- Ruby csönd legyen, már! Ez titok volt - morogta a lánynak aki viszont még mindig kapálózott a kezei közt.
Tweek végsül sóhajtva dőlt el az ágyon, és fixírozta a paplan gyűrődéseit.
- Kifele!
- De Craig a virágokról még nem is meséltem! - motyogta sírosan, ám a fiú hajthatatlanul vágta ki a szobából, majd végül csukta be az ajtót.
- Virágok... - újabb sóhaj, ahogy ujjaival is az anyagot kezdte birizgálni.
- Ne is foglalkozz vele... - motyogta ahogy letörölte fejéről az izzadság cseppeket - hülyeségeket beszél!
- Akkor miért mondtad hogy meglepetés? - kérdezte de nem nézett fel.
- Meglepetés? Ez nem meglepetés ez... hülyeség! Felejtsd el! - vigyorgott, a szőkére, ahogy megvakarta fekete fürtjeit. Tweek ismét sóhajtott, ahogy saját fürtjei közé túrt. Hirtelen rezegni kezdett telefonja nem messze, odahajolva hozzá szisszent fel, de végül elvéve a tárgyat a kis éjjeliszekrényről vette fel.
- Bocsi, nem értem rá, és most se érek rá, sajná... - kezdte darálni Tweek, mire a túloldalról csak felnevettek.
- Semmi gond! Már Dia vállalta helyetted a munkát!
- Az jó... - motyogta, majd mikor felfogta kiről van szó, felült az ágyban. - Miiiiii???!! - felszisszenve dőlt vissza. - Mit keres ő itt?! Menjen haza! - mondta mérgesen Tweek, mire Matt cöhintett.
- Enyje! Hogy beszélsz róla...
- Mégis hogy beszéljek róla? - motyogta dühösen Tweek.
- Meg akar látogatni. - mondta komolyan Matt, mire Tweek heves tiltakozásba kezdett.
- Nem! Nem akarom! Megint meg fogja tenni! Egy hétig fog fájni tőle a seggem! - Matt felnevetett.
- Miért, jobban szeretted amikor én csináltam? - kérdezte kuncogva.
- Igen, mert te gyengédebb voltál nála! - megrázta fejét. - De nem akarom hogy te csináld! - a fiú megint felkuncogott.
- Tudod, hogy én akármikor megcsinálom... csak kérned kell. - mondta komolyan.
- Nem! Nem akarom soha többé senkivel! – nyöszögte a fiú. Az hogy a beszélgetésből nem csak Tweek, de nagybátyja hangját is lehetett hallani a vonal végéről sokkoló volt. Craig számára biztos. Feszülten figyelt, de agyában temérdek kérdés jelent meg:
"Ki a faszom az a Dia? Tweek szűz... volt. Akkor mik ezek a gyengéd meg segg meg... mi a fasz folyik itt?'
A válaszok pedig csak egy embertől tudhatta meg.
- Nem! Nem mondom meg hol vagyok! - tiltakozott a fiú. - Max, majd én oda megyek, és ott mindenki előtt úgy sem csinálhatja! - Matt felkuncogott.
- Tudod hogy nem szégyenlős, majd lefoglak és úgy...~ - Tweek felmordult.
- Matt, most fáradt vagyok ehhez! - rivallt a fiúra.
- A! Csak nem egy árokban fekszel másnaposan két szőke nagymellű csajjal?! - Tweek sóhajtott, majd arcát kezébe fektette.
- Nem... - Matt felmordult.
- Na jól van, biztos a sok tanulás, ja várj, nekem nem is kell már tanulnom~ - felkuncogott, Tweek felmordult. - Jó, majd még hívlak, aztán gyere, ne félj már ő is gyengédebb lett! - Tweek egyszerűen kinyomta a telefont, majd vissza tette helyére. Megmondjam még mi volt más a fiúban? Nem kertelt.
- Mégis mi a fenéről volt szó, mert egy külső hallgatónak kicsit sokkoló volt a beszélgetés ?! - támadta le, ahogy szinte az ágyra ugrott és négykézláb nézet a szőke szemébe - oh~ és nem mész sehova, amíg a sebeid annyira be nem gyógyulnak.
- Dia... az unokanővérem... Matt testvére. - mondta nagyokat pislogva. - Mért volt sokkoló? - kérdezte kíváncsian.
- Gondolj vissza. Mivel szokott keménykedni a hátsódnál? - húzta fel a szemöldökét kíváncsian. Tweek feje teljesen vörös lett, és csak habogni tudott.
- Te...Te...Te... félreértetted... - mondta vörös fejjel. - Dia élete az akrobatika, és a joga meg az ilyenek, minden páros gyakorlatot nekem kellett vele csinálni, és az izomláztól mindig fájt... - beharapta alsó ajkát. - A fenekem...
- Oh~ így már világos - szinte lehetett hallani ahogy a nagy kő koppant a padlón és fáradtan kissé de fellélegzett - ennek örülök~ de ez megmagyaráz sok mindent.
- Például? - pislogott nagyokat a fiú. Craig mosolyogva hajolt közelebb ahogy ajkak majdnem összeért.
- Imádom a feszes fenekedet~ - Tweek feje még vörösebb lett, kinyitotta száját, de helyette újra becsukta. Végül huncutul nyalt végig a másik ajkain, de többet nem tett. Craig ugyanúgy megnyalta sajátját, ahogy Tweek előbb tette, majd gonoszul beszüntette a távot közte és a fiú közt, ám csók helyett beharapta annak alsó ajkát és kissé megszívta, majd ismét elhúzódott. Tweek felsóhajtott az érzéstől, majd egy kicsit kábán érintette ajkait a másik fiúéhoz, de utána rögtön el is húzódott. Craig végül nem bírva tovább döntötte le a szőkét, ahogy mélyen megcsókolta. Tweek felnyögött a jóleső érzéstől, ahogy félénken visszacsókolt. Craig kezét a fiú fürjeibe fúrta, ahogy lassan a nyakát kezdte harapdálni. Tweek felnyögött, ezzel egy időben rezzent meg a telefon. Tweek lomhán vette magához majd szólt bele kómásan.
- Tessék?...
- Az előbb köszönés nélkül leraktad. - hallatszódott egy fagyos női hang a túloldalról, mire Tweek összerezzent, de nem mondott semmit.
- Gyere a kávézóba. Most. - jelentette ki a lány, hangja most kevésbé volt fagyos, mintha pillanatok alatt 10 évet fiatalodott volna.
- Nem tudok... most... dolgom van. - motyogta kissé rekedtes hangon.
- Rendben. Ha 5 napon belül nem jössz be, tudod mi lesz. - Tweek szemei kikerekedtek.
- Amint tudok megyek... - mondta kicsit szomorúbban.
- Rendben. Akkor ezt meg is beszéltük. - ezúttal ő tette le a telefont, és már csak sípolást lehetett hallani. Tweek komolyan nézett fel a fiúra.
- Mikorra gyógyulnak be a sebeim?
- Miért parancsolgat neked egy nő? - kérdezte komoran, ahogy árgus szemekkel méregette a telefont.
- Inkább... zsarol... - motyogta. - Na de mikorra? - kérdezte reménykedve.
- Zsarol? - faggatta tovább, de végül hangosat sóhajtva mászott le a másikról - több hét kell a teljes gyógyuláshoz, de öt nap elegendő arra hogy valamilyen szinten mozogj, bár akkor is fog fájni. Ezek nem csak pici vágások...
- Muszáj hozzá elmennem... - motyogta, majd mellkasára tette kezét. - De nem láthatják meg... főleg nem azt, amit rám írt... Ramóna... - hangja egyre halkabb lett mondatja végén pedig alsóajkába harapott.
- Hideg lesz, ez kapóra jön és elkísérek. Nincs vita - emelte fel kezét jelezve nincs választás.
- Oké... - motyogta, majd észbe kapva kerekedtek ki szemei és ült fel az ágyon. - NE! KIVAN ZÁRVA! - mondta riadtan.
- Nincs ellent mondás~ - rázta meg a fejét.
- De de de de! Ki fogsz akadni! - nyüszögte a fiú. - És ha azt meglátod... - kezét szája elé kapat és megrázta fejét. - Neeem... túl kockázatos...
- Természetesen lehet választási lehetőséged. Vagy engeded, hogy veled menjek, vagy itt tartalak és rád küldöm a húgomat - mondta komolyan. Tweek meglepetten nézett a másikra.
- Esküvőről fog végig zagyválni?...
- A teljes mértékben, kitalált esküvőről. Igen, szerintem - bólintott.
- Akkor miért mondta, hogy csak akkor lehetsz cégelnök ha... házasságban vagy? - húzta fel szemöldökét. - Azt hiszem ez tényleg így van... - motyogta ahogy félrenézett. Craig beharapta alsó ajkát, majd félrenézett.
- Igen. Akkor lehetek csak, MAJD a cégelnök, ha megházasodom ezzel biztosítva a jövőt, de... engem nem érdekel a házasság és a cég jövője. Leszarom - rántotta meg a vállát, majd ismét csúnyán nézet a fiúra - a választ meg ne kerülgesd...
- Téged nagyon érdekel a cég jövője nem? Az anyud miatt... - mondta Tweek, ahogy a másikra nézett.
- Nem fontos. A cég megmarad és a húgom is átveheti - rántotta meg a vállát.
- A hugod... 6 éves? - kérdezett rá.
- Jó kell neki is egy kis idő! - legyintett.
- De gondolom előbb kell egy elnök... - tartotta még mindig fogva fiút kérdéseivel.
- Apám most vezeti a céget. Ő az elnök. Ha ő lemond, vagy otthagyná nekem kell beállnom, de a szerződés szerint 18 évesen házasságot kell kötnöm - mondta - de ezt a húgom is megteheti. Majd... - Tweek nem szólt semmit, csak pislogott párat, komolyan nézett a fiúra.
- Szóval házasságot kéne kötnöd...
- Igen, de elterelted a témánkat! - morogta dühösen a fiúra.
- Jöhetsz. De mikor azt mondom megyünk, akkor megyünk. - kötötte ki, majd lehunyta szemeit. - Kit fogsz elvenni? - kérdezte ahogy félszemmel lesett a másikra.
- Rendben - bólintott, de a másik kérdésre, csak megvonta a vállát - már mondtam. Senkit. - Tweek felsóhajtott, majd visszadőlt ágyára.
- Értem. - mondta halkan.
- Ha valami baj van, most mond ki... - ült fel ismét az ágyra, ahogy Tweek szemeibe nézet. Tweek megrázta fejét.
- Nincs semmi bajom.
- Rendben - bólintott, de nem távolodott el a fiútól. Úgyan úgy őt nézte. Tweek kissé elpirult a másik pillantásától, de állta a szemkontaktust.
- Biztos? - kérdezet rá ismét, komolyan.
- Igen. - válaszolta határozottan, ahogy ő is komolyan nézett a másikra.
- Nos rendben - állt fel, miközben nyújtózva sétált arrébb. Tweek pillái lejjebb ereszkedtek, ahogy pírja alább hagyott, és sóhajtott egyet.
- Most már vissza jöhetek? - kérdezte a lány ahogy pilláit rebegtetve ismét megjelent az ajtóban, majd tekintetével Tweek-re nézet.
- Miért nem mész valahova? - kérdezte Craig sóhajtva. Tweek elfordítva a tekintetét a lányról, nézett oldalra.
- Felőlem... - motyogta.
- Nem! - mondta végül Craig ahogy, ismét kitologatta a lányt, de az egy óvatlan pillanatban megfogta a kezét és elráncigálta a szobából. Tweek magára maradva sóhajtott egyet, majd lehunyva szemeit tette kezét mellkasára.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés