|
K mint Kezdet
2011.12.07. 15:42
Persze ilyenkor soha nem huzamosan. Össz-vissz épp, hogy elszunyókáltam már ébredtem is fel...
Persze ilyenkor soha nem huzamosan. Össz-vissz épp, hogy elszunyókáltam már ébredtem is fel. Az ő kezében még mindig virított a pálca ám arca dühös volt. Mozdulatlanul és egyben őrjítően. Miért nem csinálja? Felkészültem rá akkor...
- Te mindig megállítasz igaz? - kérdezte nyöszögve én pedig nem értettem. Miért állítanám meg? Mégis miről beszél?
Aztán ismét felnyögött és akkor pillantottam meg. Hasából valami kiállt. Egy hosszú éles tárgy mely a lámpa fényénél tompán csillogott. Vörösen...
- Ez nem volt benne a szerződésünkben - olyan ismerős, annyira furcsa. Kié a hang, miért nem látom.
- Azt hittem dolgozhatok egyedül is... de a kést nem értem, az minek kellet? - vigyorgot ahogy hátra pillantott. Aztán hirtelen mindent beborított a vér. A feje szétloccsant akár egy lufi és ahogy abban a zombis játékban az agydarabkák mindenhol ott voltak.
Undorító...
- Kyle, minden rendben? - felém lépet. Arcát a vér fedte be ahogy a haját is. Nyöszörögve simultam a falhoz. Felnyögtem és testem csak rázkódott és rázkódott. Féltem vagy az a kibaszott vibrátor lenne? Már rég nem tudtam. Már rég nem éreztem semmit. A fájdalom és a megaláztatás elvett mindent. Mindent ami kicsit is fontos volt nekem. Minden ami számított.
- Ezt leveszem - a szorítás megszűnt, ahogy kezével levette azt a gumit, aztán a vibrátortól is megszabadultam - így. Semmi baj, jobb lesz ígérem - suttogta a fülembe.
Miért olyan ismerős a hangja...
Ki vagy te?
- Ki...?
Lágy csókot éreztem a számon. Gyengédet, ahogy végigsimít rajtam, majd a tincseim közé nyúl. A két kis coffot is kiszedte. Utálja érzem, enge meg szeret. Nem úgy mint ő, hanem másképp. Úgy ahogy kell. Megbecsülés, szerelem...
Amit én nem érdemlek meg! Soha nem érdemlek meg...
- Miért sírsz? - kérdezte én pedig szipogtam és az ölébe dőltem. Messziről még hallom a hangját. Érzem ahogy a karjaiba zár, majd elcipel. Végre... egy igazi tudatlanság.
~*~
- KYLE! Sajnálom, az egész az én hibám! Ne halj meg!
Tessék? Miért is halnék meg? Na jó konkrétan sötét van és nem látok, de azért nem fogok meghalni.
- Kussolj már!
Ohh, ez ismerősen csenget. Várj ő, hogy kerül ide? NA meg a másik? Mégis mi történt?
- De basszus nem tudok... csak bámul maga elé, mint valami szobor... nézd meg! Kiről fogom így a leckét másolni?!
- Téged csak ez izgat balfasz?!
- Jól elintézte... egyáltalán felépül?
- Reméljük. A sebeit elláttuk, most már csak reagálnia kellene valamire. Akármire.
- KYLE!!!
Persze bazd meg! Ha a pofámba üvöltenek akkor kurvára ismét fogok látni és kurvára fogok mindent észlelni. Inkább valaki segítsen nekem! Miért nem látok?! Miért nem tudok válaszolni? Egyáltalán hol vagyok? Segítsetek már!
- Nézd meg mit csináltál - hallom Craig hangját, majd hirtelen érzem, hogy a keze az arcomra simul - sír!
Sírok?! Miért? Mit történt... összegezzük. Meg kell nyugodnom. Muszáj különben nem fogok érteni semmit. Szóval. Nála voltam. Meghaltam, majd újra éledtem és most meg ismét haldoklom? Kurva belső vívódás. De miért? Megerőszakoltak, elvertek majd végül megégettek... vagy azt nem? Nem emlékszem. Olyan homályos minden, bár fogjuk rá, hogy azért némiképp a vége nagyon is tisztán dereng. Az a srác. Olyan ismerős volt mégis, ne emlékszem az arcára. Csak az érintésére. A lágy csókjára.
Szerelmes vagyok. Igen... Őt akarom, aki megvéd szeret és nem tesz velem ilyet.
Hol van ő?
Gyere értem!
Ments meg!
- Segítség... - nyöszörgöm és a kép lassan kitisztul.
Craig közvetlen előttem ül az ágyamon. Egy zsebkendővel törölgeti a könnyeimet. Mögötte Kenny foglal helyet és bár hangja sírosan hangzott, igen komoly képpel néz rám. Aggódik. Félt. Mind a ketten, csak éppen Craig arcáról igen nehéz ezt leolvasni. Mindig is fapofa volt. Ritkább napokon még mosolyog is.
- Valami baj van? - kérdezi a szőke ő pedig csak megrázza a fejét. Gondolom nem érti. Én sem értem. Magam elé bámulok és a szám remeg a testemmel együtt. Ismét felsírok, hangosan keservesen, majd felpillantva Craig nyakába vetem magam, ő pedig lágyan átölel. Eláztatom a vállát a könnyeimmel, ahogy mentőövként csimpaszkodok a derekába. Ő pedig csak nyugtatgat. Mintha azt mondaná, adjam ki... hogy jól csinálom ügyes vagyok. Miért... miért nem ő van itt? Miért mentett meg, ha most nincs itt? Ki a franc volt?
Végül 2 hosszú óra után a könnyeim elapadtak és már kicsivel nyugodtabban ülök az ágyamon és jóval több információval. Ugyanis Kenny-nek nem állt be a pofája és elmondott mindent - amitől persze még jobban sírtam, de ez részlet kérdés - amit csak tudott. Kiderült, hogy ma hajnalban, az én telefonomról kaptak egy sms-t. Csupán annyi volt benne, hogy a szobámban fekszem és el kéne látni. Ennyi. Elhihetitek, hogy mennyire loholtak a 15 emeletnyi lépcsősoron. Craig ért ide hamarabb. Állítólag ő fürdetett meg, ő kötözött be és nyomot belém annyi fájdalomcsillapítót, hogy ne potyogjak. Igen. Állítólag végig magamnál voltam. Üres tekintettel néztem magam elé és sírtam. Aztán végül elaludtam és rá egy órával ébredtem fel. Kenny szerint nem csináltam semmit csak ültem és néztem. Mintha égnének a lámpák, de senki nem lenne bent. Persze végül is senki nem tudja mitől lettem jobban - és asszem erről nem is fog senki tudni - mikor befejezték és én is olyan állapotba kerültem, nekem kellet mesélni. Nos, kurta egy történet volt. Craig tudta kiről van szó és végig vicsorgott, mikor elkezdtem volna mondani mit tett velem, de a szavak soha nem jöttek a számra. Kenny csak ült és bólogatott, ám mind a kettőjük szeme kikerekedett mikor a végét is elmondtam.
- Meghalt? Várj és ki mentett meg.
- N-nem emlékszem... - motyogtam, ugyanis azt nem mondhattam, hogy csupán a csókja az egyetlen ami dereng. Az érintése és az a biztos pont de semmi más.
- Mindegy... a lényeg itt vagy és jobban. Fizetet szabadságot kapsz. Nincs vita. A szőke bevállalta, hogy segít a klubban szóval nem kell aggódni.
- Ken táncolni fog? - akadtam ki, majd borzongva néztem rá, mire ő teljesen kiakadva kezdet kapálózni.
- Meg a faszt! Szerelek! A színpadnál meg stb... nem fogok én olyan ruciban tengődni!
- Megbeszéljük - Craig csupán ennyit mondott. Mondanom sem kell szegény Kenny teljesen kiakadva menekült ki a a lakásomból, Craig pedig megborzolva a hajamat megígérte, hogy jön ahogy tud.
Ismét egyedül voltam és bárki már mit mond jó volt.
Egy ideig ami kb... 3 órás alvásnak felelt meg.
Aztán megjelent ő.
- Zombikat ölni az ágyból a legjobb - vigyorgott, ahogy a hasamra dobta a gépemet én pedig csak pislogtam rá. - Na~ fel a fejjel. Hallottam beteg vagy és jöttem felvidítani.
- De...
- Semmi de - Stan meglóbálta a fejét, majd ő is felcsapta a sajátját - két színt. A bazi nagy agyig meg sem állunk.
Bólintottam, majd lassan belekezdtünk, de valahogy nem figyeltem oda. Néha felpillantva őt néztem és elmosolyodva láttam mennyire élvezi, és hogy milyen kitartóan akar felvidítani. Brutális napot zárok és ő mégis itt volt és nem a barátnőjével. Átjött megnézni jól vagyok e. Annyira boldog... na várjunk... hogy, hogy itt van?!
- Remek~ ha így haladunk még győzhetünk is. Combod van?
- Honnan tudod, hogy beteg vagyok? - kérdeztem, mire ő felkapta a fejét és kék szemeivel rám pillantott. Az, az átható kék tekintet - Honnan tudod, ha csak Craig és Kenny kapott sms-t? Ráadásul nem ismernek. Nem mondanák neked el... akkor mégis honnan?
A fény, amit lassan nem tudom mióta keresek beléhasított és lecsukva a laptop fedelét néztem rajta végig. Ugyan az a ruha... tiszta... nyakán a vérpötty.
- Te ölted meg... - motyogtam és remegve húzódtam hátrébb. Miért rettegek most hírtelen, miért akarok menekülni?
Azt hittem megvédet és most...
- Kyle - a hangja nyugodt, ahogy közelebb húzódik hozzám, majd a kezemre simítja sajátját. Olyan hideg.
- Ne bánts... - nyögöm, ő pedig felmorranva húz magához. Síkotok, de nem történik semmi csak a karjaiba zár. Erősen, gyengéden, védően.
- Nem csak Craig-nek van klubja. Gonosz önző fattyú vagyok és sok embert mozgósítok. A pokolban lenne a helyem, de amit ő tett veled, azt soha senkivel nem teszem. Mert nem érdemlik meg. Főleg te nem. Sajnálom, hogy átszenvedtél rajta, de ígérem megvédelek. Kérlek... ne sírj és ne félj. - ismét érzem az ajkait. Puhán érnek a homlokomhoz és kezei szinte megbizsergetik a hátam, ahogy simogat. Miért? Miért ilyen kedves velem, amikor utál? Amikor nem kedvel... amikor...
- Van barátnőd...?
- Nincs.
- De... a telefon és a szer-
- Nincs - ismétli meg, majd felvonva államat megcsókol. Ajkai mézédesek és lágyan fektet el az ágyon.
A világ megszűnik ott helyben. A kétségek elfolynak és a nap úgy világosodik meg, ahogy a sugarai megcsiklandozza az arcunkat. Felemelkedik és szemeiben a jóság és a szelem tündököl.
- Szeretlek - suttogja én pedig átkarolva ismét magamhoz húzom.
A hangom elhal nem tudom kimondani, de éreztettem vele. Milliószor és többször.
Ez egy új kezdet.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szia!
Bár álltalában nagyon nem bírom a drámás sztorikat, de ez nagyon tetszett! *---* Végig izgultam az egészet! :D Csak így tovább! Viszont pár kérdés felötlött bennem ami nem derült ki a töriből... xD Stan mégis mikor szerettet bele Kyle-ba? Honnan tudta meg h a fickó elrebolta? És h h értette a csávó azt h már megint közbe avatkozik? Akk ezek szerint az első alkalommal is ő mentette meg???? *^*