|
K mint Korlátlan
2011.12.07. 15:38
Elmondhattad volna! Azt hittem barátok vagyunk, vagy legalább egy kicsit megbízol bennem! Végül is rólad puskázok és házit is rólad másolom! Ez kötelék Kyle!
- Elmondhattad volna! Azt hittem barátok vagyunk, vagy legalább egy kicsit megbízol bennem! Végül is rólad puskázok és házit is rólad másolom! Ez kötelék Kyle!
Csoki vagy nem csoki? Ugyanis hiába szövegeltem neki arról, hogy menjünk még két sarokra abba a kis cuki kávéházba, nem~ neki ebbe kell mennie, mert ez közel van. Na és? Leszarom, ha közel van, de itt nincs eper shake, a nélkül pedig nincs élet!
Ohh, amúgy Kenny panaszkodásait, már vagy reggel fél 8 óta hallgatom, így egy idő után unalmassá lett a menet. Ezt kb. ha tízszer nem mondta el akkor egyszer sem. Kiakadt megértem, de ez van. Szerinte miért titkoltam annyira? Elég egyértelmű...
- Vaníliásat, a barátomnak meg csokit, de alkohol nélkül - a kiszolgáló merészen bólintott, majd tovább lépet az őrjöngő mellet, aki fel sem fogta a rendelést. Természetesen ki fog akadni.
- Túl rég óta... és ez neked nem számít ugyanis elhallgatott a világ legnagyobb titkát miszerint te egy bu... - átbucskázva az asztalon fogtam be a száját és ideges pillantást küldve felé asszem rájött, hogy ez tabu téma. Persze ma már többször is mondta, de a nyilvánosság előtt akár még titkolhatom is nem? Ha már előttük lebuktam... bár úgy tűnt Stan-t nem is zavarja...
Ébredj fel Broflovski! Alig ismer, azt sem tudja ki vagy! Gondolom az agyában ennyi dereng: „Egy vörös hajú srác abból a buzi bárból, ahol volt XY-nak szülinapi partija volt, oh és állandóan rosszul van, ha ránézek.”
Remek...
- Meghoztam az italokat - a lány kitolva a feszes fenekét pucsitott be a mellettünk levő úrnak, majd letéve a két shake-et, már robogott is el tőlünk.
- Remek - mondtam, ahogy visszahajolva kóstoltam meg -a nem is olyan rossz - shake-met.
- Szóval? Mibe telet volna kinyögnöd nekem? - a szőke ismét sértetten fonta össze karjait és arcán az a tipikus durcás kifejezés volt.
- Semmibe. Mindenkinek lehetnek titkai és nekem ez volt az.
- Meg amit még rejtegetsz... - Meglepődve kaptam fel a fejem. A hangja olyan hidegen és aggódóan csenget, mintha nem csak ő mondta volna. Mintha... nem, nem. Hülyeség! Nem képzelhetek ilyeneket.
- Nézd... Kell a pénz ott meg könnyen jön. Csinálom már egy ideje, szóval ne aggódj oké?
Nem válaszolt, sőt a nap további részében hozzám sem szólt. Megsértődött vagy csak egyszerűen bevágta a durcát? Nem tudom, ami fontos volt, hogy mikor estefelé mentem haza - ma volt a szabadnapom, amit Craig szinte rám erőszakolt - valami hideg érzés kapott a hatalmába. Mintha figyelnének és azok a vérfagyasztó szempárok az én hátamra tapadnának és nem engednének el. A bűnösök érzése? Talán... hisz mikor megfordultam egy lélek sem volt ott, de mégis ez egészen hazáig követett, amíg a panel előtt meg nem pillantottam őt.
Barna dzsekit viselte azzal a koptatott farmerral. Kezei a zsebében pihentek és unalmasan nézet maga elé, ahogy a falat támasztotta. Fején az, az idióta pom-pomos sapka, amiben még így is olyan szexi volt. Jesszus mikre gondolok!
- Kyle? - Visszatérve a valóságba nézek a szemeibe és nem tudom, hogy most elájuljak, vagy csak egyszerűen fussak el.
- Mit keresel itt? - lépek mellé és habár arcom sima és rezzenés mentes, a szívem zakatol és majd kiugrik a helyéről. Az a rengeteg kérdés.
Miért van itt?
Engem akar látni?
Kedvel?
Persze elsőre tudhattam volna, hogy egyik sem, sőt hogy minden kérdésemre a válaszom hülyeség. Már akkor tudtam, mikor felemelt egy kis cd-t és átnyújtotta.
- Kiírtam, így nem kell a Mekiben lopnod a netet - vigyorgott.
- Ohh, köszi. Így legalább lesz min rágódnom este.
- Van rajta multimód. Segíthetek ha a gondolod. Hoztam a gépemet - bökött a táskájára és persze mielőtt már feleszméltem volna, fönt voltunk a lakásomban és az ebédlőben egymással szemben nyomtuk le a zombikat. Olyan furcsa és kellemes érzés töltött el, ahogy az agyvelők szétfröccsenését néztem a gépen. Aztán arra gondoltam, hogy lettünk hirtelen barátok? Miért kezdtünk jóban lenni és miért lett hirtelen minden olyan jó, attól függetlenül, hogy kiderült valami szörnyű... vagy csak én tartottam szörnyűnek? Talán tök természetes, hogy egy buzi bárban riszálom a seggemet? Oké ez merő bolondság, de én tudjam? Most komolyan, az ha az ember meleg miért zavarja másokat? Ilyen vagyok, fogadjanak el! Nem lettem ettől gonosz, nem fogok csilli rózsaszínbe járni - kivéve a fellépéseket, de az kötelező - nem fogok transzvesztitaként illegni és nem fekszem össze minden pasival.
- MÉGIS MI BAJUK AZ EMEBNERKNEK?! - Hangos voltam, sőt talán agyamba szállhatott a shake, mert mindenre ami csak szent, nem akartam hangosan kimondani és ezzel kisebb szívrohamot kelteni szegényben. De megtörtént. Én a billetyűzetre csaptam ő pedig a székkel hátra eset és jómodorom röptében elszált, ahogy felkelve dühösen és szinte megvetően néztem rá.
- MI A FASZÉRT VAGY ITT? SZÓRAKOZOL VELEM, VAGY CSAK KI AKARSZ RÖHÖGNI MERT EGY BUZIBÁRBAN DOLGOZOM? KURVÁRA NEM VICCES, HOGY A ZOMBIKAT HASZNÁLOD MENTSÉGEDNEK! HALLOTAK BAZD MEG!!! EGY KIS TISZTELETET!!!
- Te ittál? - csak ennyit kérdezet én pedig felpattanva félőrült módjára mentem a konyhapulthoz és kivéve belőle a whisky -t - amit hozzátennék a gyomrom miatt tartok itthon, vagyis ellehet képzelni, mennyire sok volt még benne - és felöntöttem mindet. Le a torkomon. Éreztem ahogy éget, ahogy mar, majd a világ forogni kezdett és én pedig a földre dobtam az üveget. Apró szilánkok szóródtak szét. Annyi volt mindennek. Az életemnek, egy jó napnak, mert elvesztettem a fejem.
Mert sokat gondolkodtam.
Végül is... ennyi volt.
...
HAHAHA, csak szeretném! Mert az élet ott volt és lecsapott. Egy telefonnal... egy hívással.
- Nem Baby, még nem vagyok otthon - Stan hangja lágy és kedves volt, ahogy diszkréten átment egy másik szobába telefonálni. Én már akkor ismét ültem és szédültem és fene tudja mi minden bajom volt még - sietek ahogy tudok, aztán beszélünk. Ma igen. Én is szeretlek, szia!
- SZERETI! EGY TELEFONT, EGY MOBILT!
- Okos telefon. Meglátod és beleszeretsz - közölte, ahogy visszajött és elém sétálva nézet végig rajtam - gyakran ordibálsz és akadsz ki? Több palack van abban a szekrényben, mint kéne.
- Nem zavart eddig senkit - sziszegtem a fogaim közt, majd előre nyúlva akartam megragadni és magamhoz rántani, de ebből is csak kapálózás és nyöszögés lett. Aztán valahogy mintha az idő felgyorsult volna. Láttam, ahogy Stan beszél, magyaráz de nem hallottam, sőt a mozgása is mintha kicsit gyorsabb lenne. Érzékeltem a külvilágot, de az baszott rám. Ahogy ez a piros pompom-os barom is. Mert az! Utál és mégis képes velem a zombikat kiirtani. De azért nem volt olyan rossz. A mondatainak a felét jó ha értettem - tudjátok szájról olvasó képesség - de ezekkel se mentem sokra.
- Te...megyek...lehet...szemetes...wc - nem értettem. Mi a francot hadovál?!
Aztán leeset.
Jobban mondva kijött...
A cuki convers cipőjére. Olyan szépen mutatott a vaníliás shake-m és feltehetőleg a whisky nagyobb része. Meg akartam kóstolni, hogy vajon milyen lehet, de visszahúzott és megrázta a fejét. Aztán már csak arra emlékszem, hogy nevetek kacagok és a könnyeim is előtörnek.
Végül filmszakadás.
Este negyed egykor tértem ismét magamhoz. Az ágyban voltam, átöltözve és éreztem, hogy a takaró meleg dunnája vesz körül. Éreztem a tiszta szappan és a meleg tej illatát. A kérdés... vajon ő, hogy került ide?
- Te mióta lopod a bárpult alól az italokat? - Craig vádló tekintettel nézet rám én pedig még jobban a fejemre húztam a takarót, ugyanis a hirtelenjött fény szinte égette a retinámat.
- Mióta van kulcsod a lakásomhoz?
- Te adtad. A kérdés, hogy van képed az olcsókat lopkodni. Legyen pofád, ha már elveszed és inkább a méregdrágákat vedd el.
- Azokat isszák. Az olcsó nem megy, ráadásul a pénz a kasszában.
- Mégis mióta?
- Nem vagyok zugivó.
- Nem erre vagyok kíváncsi.
Miért volt az, hogy ő meg én a legjobb barátok voltunk és mégis néha soha nem értettük meg egymást. Mert most így volt, bár lehet ez az én hibám. Mintha érezném még az alkohol izét a számban, de mintha valami édeskés is volna benne. Cukor... és tej.
- Miért?
- Stan hívott. Azt mondta bekattantál és vigyázni kéne rád.
- Mikor?
- Hat fele. Kész voltál teljesen. Mikor megérkeztem valami hülye zsidó nyelven énekeltél.
- Miért?
- Ezt már kérdezted.
- DE BASSZA MEG NEM VÁLASZOLTÁL RÁ?! - Csattanok fel, ám meg is bánom. A szédülés, a hányinger egyszerre és ismételten tönkretettem valaki szép cipőjét. Asszem egy bőrsurranó. Szép darab... volt.
- Na igen. Értem miért forgolódtál annyit.
- Craig, a büdös picsába már! Zúg a fejem és te meg nem vagy képes válaszolni a kibaszott kérdésemre. Miért csókoltál meg?! Érzem a cukrot és a tejet, meg... banánt! Komolyan banános turmixot kellet csinálnod és így dugni át a nyelvedet a számba?!
Néma hallgatás, ahogy komolyan nézet rám. Arca meg sem rezzen és a kék szemeiben is csak az üres csillogás látszik. Miért? Rosszat mondtam? Miért nem felel és vallja be? A picsába! Nem mehetett el az eszem. Érzem az édeset! Érzem az undorító banán ízét!
- A turmixot én ittam! - Felkapom a fejem, majd Craig vállai fölött átpillantva látom meg. Nem vagyok egyedül. Na jó Craig is itt van, de őt most toljuk ki a képből és koncentráljunk az én díszes IKEA székemben ülő szőkére.
Aki a kezében egy pohárból banánturmixot iszik.
Kortyolgat és lassan kiissza a pohár tartalmát.
Én pedig a kibaszott ajkait nézem.
PICSÁBA!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
