|
T mint tapasztalat
2011.12.07. 15:22
Asszem megérdemlitek ti is az igazságot. Az életem úgy is most elég uncsi, ugyanis szó szerint beájultam a három fiú közt...
Asszem megérdemlitek ti is az igazságot. Az életem úgy is most elég uncsi, ugyanis szó szerint beájultam a három fiú közt. Én megmondtam, hogy infarktust kapok! Na de hagy meséljek és ne csak bámuljátok eme sorokat elmondom... igen felidézem ismét nektek azt a szörnyűséget amit átéltem. Minden akkor kezdődőt amikor...
- Kyle gyerünk ébredj már! - Na állj! Ezekkel itt ne foglalkozatok. Tudatalattim félig-meddig még működik, szóval hallani fogom az ő beszélgetésük egy részét is de, a lényeg most itt van. Mert az, az 5 év nem telt el úgy, hogy ne gondoltam volna rá. Pedig én komolyan próbálkoztam de soros valahogy nem hagyta, hogy felejtsek soha. Persze átkozhatom őket ez miatt a botrány miatt is, de ki vagyok én? A lényeg... hogy maradandó kárt hagyott bennem.
- Kórházba kell vinni!
Ugyan is 5 évvel ezelőtt még Kaliforniában tengődtem. Családom 4 hónapja lakoltatott ki és csupán anyám és öcsém volt olyan kedves, hogy megdobtak néha kajával és némi pénzel. Szerencsémre egyik kedvesebb rokonom - valami unokatestvér - befogadott így volt hol aludnom legalább és tanulnom. Ugyanis az iskolát ki kellet járnom. Felvételiztem egy képzőművészetire jó messze innen, de ehhez szükség volt a nyolc általánosra hozzá. Folyamatosan bejártam tanultam és próbáltam minél jobban teljesíteni. Persze a barátaim száma itt sem járt az egekben, de azért volt... aztán hirtelen már nem. A hír terjedt persze és meleggel barátkozni akkoriban nem volt „trendi”. Mégis mikor félévkor jött egy új gyerek azt hittem menten elrepülök a boldogságtól. Mert kedves volt velem. Törődött az érzéseimmel és nem zavarta a másságom. Minden kis pöcsös álma ez, de... rá kellet jönnöm, hogy talán mégsem ezért voltunk barátok.
- Elmondaná nekem valaki, miért hord parókát?
Egy suli bálon mondta, hogy kedvel én pedig megcsókoltam - igen én kedveztem de ez régen volt - és onnantól már nem volt vissza út. Járni kezdtünk és életem legjobb pár hónapja volt amíg vele voltam, aztán kezdett rosszabb lenni. Mikor felmentünk folyamatos tapizások és az egyéb gusztustalan dolgok jöttek szóba. A harapdálást elnéztem neki, de utána már kezdtem besokallni. Szakítottam vele pont aznap mikor kikaptuk a bizonyítványt. Nem gondoltam volna, hogy életem legkedvesebb napja ilyen katasztrófába fog végződni. Ugyanis mikor közöltem vele, hogy elutazok South Park-ba, és hogy inkább szakítsunk mert már nem érzem ugyan azt mint régen ő nem éppen volt megértő. Dühösen nézet rám és kérdőre volt. Foga fehérjét megmutatta én pedig rettegni kezdtem, mert végre olyannak láttam amilyen valójában. Őrült. Elakartam menekülni, de megfogott és nem eresztett el. Megszégyenített az egyik osztályba. Olyan élesek az emlékek mintha csak egy apró szikra felcsillanna. Mert minden ott volt és mindent amit csak tudott megtett és én tűrtem. Tűrtem és az ötödik menet után megtörve és csupa mocskosan feküdtem a koszos földön. Emlékszem, hogy röhögött és cipője orrát az oldalamba vájta ahogy bökdösött, majd mikor nem mozdultam belémrúgott. Aztán még egyszer és még egyszer. Másra nem emlékszem. Minden sötét lett és másnap az ágyamban ébredtem. Soha nem tudtam, hogy kerültem oda vagy, hogy ki látta el sebeim és ki mosdatott meg. A rokonom szerint mikor haza ért én már az ágyamban feküdtem. Hát ennyi lenne... de az emlék mind a mai napig követ. Én pedig menekülök előle ahogy csak tudok, de lehetetlen. Ahogy láthatjátok... még itt is utolért.
- Ébredezik! Nem halt meg! - asszem... szar életem csak épp, hogy elkezdődött.
~*~
Mikor kinyitottam a szemem meglepetésemre már nem a Hot Love színpad mögötti padlóján feküdtem hanem saját ágyamban. Betakarva és homlokomon valami vizes bigyót raktak. Csak nem lázam volt? Évek óta nem volt csupán ezért furcsálltam picit.
A szoba nyugodt hangulata kicsit megnyugtatott. Nem éppen volt egy csodás lakás. A vakolat omladozott, és a falakról is vált már le a tapéta. Alig volt benne pár szoba, csupán a konyha és a fürdő volt még külön, de ezen kívül egybe nyílt az egész. A bútorok kis aranyosak. Mind az IKEA csodás hozama és áldom érte a Svédeket, hogy ilyen jókat tudnak ide is behozni.
- Jobban vagy? - Craig közömbösen lépett mellém és nézet rám. Arca nyúzott volt és szemei alatt csúnya karikák húzódtak, ami több mindent is elárult. Például, hogy ő cipelt fel ide és fogadok átaludtam egy egész teljes napot is. Még szerencse, hogy ilyen jóban vagyunk.
- Te lefürdettél?! - akadok ki mikor érzem a samponom édes barackos illatát, de ő csak mosolyogva bólint. Persze neki ennyi elég. Tudja, hogy jobban vagyok és örömmel túr a puha tincseim közé.
- Készítettem neked palacsintát, de most mennem kell. Este meg se lássalak! Pénz az asztalon - intett, majd az ajtó csapódott és már hűlt helye volt. Craig Tucker a hurrikán. Elsöpör mindent és mindenkit, de mindig gyorsan távozik... és most csodálkozhatok, hogy én ilyenekkel barátkozok.
Ledobom magamról a takarót, majd a konyhába sétálok és tényleg. 4 szelet vastagabb palacsinta és mellette édes juharszirup. Utálom, hogy ismer. Az édes a gyengém...
Miután kényelmesen legyűrtem a falatokat és egyik sem jött vissza körülnézni, milyen az élet úgy döntöttem, nem fogok itt fent dekkolni tv és net nélkül. McDonalds kell! Sürgősen! A csóróknak persze bármi jó. Képes vagyok órákig szürcsölni egy kávét vagy éppen egy fagyit nyalni, hogy egy kis ingyen wi-fit nyerjek és utána nézzek valaminek vagy csak éppen saját szórakozásomra böngésszek. Az utóbbit csináltam most is éppen, ahogy az a löttyedt kávét ittam, amit itt szolgálnak fel. Mert bárki bármit mondjon nekem ez itt akármi csak nem kávé!
A lényeg nagyban öltem éppen a zombikkat az egyik játékon, mikor hirtelen leültek velem szembe. Nem néztem fel, két okból. Az egyik, hogy ezen a szaron nincs szünet gomb, a másik pedig, hogy jól ismertem az embereket és azt is tudtam, nem csak én vagyok az egyetlen csóró aki innen lopja a net-et. Így persze a hely is fogy és akik ténylegesen is kérnek egy jó adag menüt kénytelen kisétálni és keresni egy üres padot, vagy bunkó módon ide ülni egy másik idegenhez. Szóval Mr. Bunkó nem lepett meg egyáltalán.
- Jobban vagy? - A picsába!
Ahogy felpillantottam, arcom mélyvörös lett, és ahogy rá néztem éreztem szívem a torkomba ugrik és az a gombóc kifele igyekszik. Olyan jó érzés volt és mégis... megalázó.
- Stan... - nyöszögtem, ahogy ő helyet foglalt előttem és kibontatta az egyik csomagolt vackát - innen nézve sajtburgert - és jóízűen kezdte enni.
- Megjegyezted a nevem? Tök jó - mondta boldogan és én ebben a pillanatban akartam meghalni - szóval? Jobban vagy? Bár ha itt ülsz és kávét szürcsölsz miközben élőholtakat gyilkolászol, akkor szerintem nem lehetsz már annyira rosszul.
- Aha... - csak ennyit bírtam kinyögni, ahogy a kezem még mindig járt a billentyűzeten. Asszem elvesztettem az egyik karom.
- Csak kávét iszol? Nem kérsz valamit? - A tálca felém csúszott én pedig megráztam a fejem. Próbáltam messziről kerülni a pillantását. Azokat a kék szemeket, amikbe ha bele néznék elvesznék. Belefulladnék a kékségbe.
- Nem köszi, én azt hiszem már ettem, illetve palacsintát és édes volt hozzá a juharszirup és nem biztos, hogy sajtburgert kéne lenyomnom utána, mert akkor megint hányni fogok és akkor meghalok és akkor ki fogja legyőzni a zombi hadsereg királyát? - hadartam mire csak elmosolyodva nevetett fel. Kedvesen semmi sértő nem volt benne. Sőt! Megfogta a székét és mellém húzva nézte, ahogy játszok és néha még szurkolt és próbált tanácsokat osztogatni.
Kiderült, hogy ő már játszott vele. Ahogy azt is, hogy nem kéne tőle rettegnem.
- Komolyan mondom! Egy óriási agya! A kardodat, majd az egyik lebenybe kell nyomni. Ha csak vagdosod nem mész semmire.
- Hiszek neked, de láthatod. Még a halott menyasszonyt sem sikerült legyőzni... ahogy most sem. Kifog a hülye fátylával.
- Szerintem azért nem rossz~
- A fátyol vagy a játék tehetségem?
Nevettünk. Komolyan azt hittem szörnyebb lesz. Azt hittem felhozza, hogy egy meleg bárba dolgozom és minden mást. Még a csipkés bugyit is - amit meggyőződésem szerint tuti megnéztek mind a hárman, vagy ha mégsem Craig tuti - de nem tette. Csak mesélt hülyéskedtünk, aztán mikor már tizedszere nézet rám csúnyán a pincér lány összepakolva mentünk ki onnan. Még járkáltunk egy ideig, majd mikor kiértünk a plázából kedvesen paskolta meg a hátam és intve sietett el edzésre. Életemben nem voltam még annyira boldog mint akkor. Az akit szeretek észre vett és együtt öltük a zombikat és szereztünk magunknak új karokat!
Persze akkor még nem tudtam, hogy életemben talán az volt az utolsó jó napom.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
