| Anvil : 44. fejezet: A végső szertartás |
44. fejezet: A végső szertartás
2011.11.12. 13:33
Nos kérem szépen~ Itt már folynak az események, szóval jelölés! 16+ He nem érzed elég idősnek magad ne olvasd el! Köszönöm.
Jó szórakozást hozzá~ >///<
Tweek nagyban szunyókált, Kyle-tól kapott ruháiban, mikor hirtelen hatalmas zaj közepette tőrt be az ajtó. Tweek riadtan ült fel ágyában, körülnézve a szobában rá kellett jönnie, egyedül van, Craig sehol. Az ajtón Ramóna, és egy csuklyás fiú lépett be.
- Eljött az idő, Tweek... - mondta vigyorogva a lány, majd intve a fiúnak, lépett az oda hozzá, és kapta vállára.
- Mi?! Mégis minek az ideje?! - háborgott Tweek, ahogy szabadulni próbált, de Ramóna odalépve hozzá nyomott arcába egy fehér kendőt, ennek hatására pár másodperc múlva elájult. A lány felkuncogott.
- Majd meglátod... - mondta sejtelmesen, majd elindult a helyiségből, a csuklyás alak készségesen követte.
Kyle szobájában serte pertét. Hamarabb felkelt, hogy még tanulós cuccait összetudja szedni, ám mikor készvolt valami furcsa zajt hallott a háta mögött. Két lány állt ott. Mind a ketten szoknyát és nem éppen az iskolai egyenruhát viselték.
- A pillanat amire mindenki várt~ - mondta és a vörös kissé megremeget de állta Wendy pillantását.
- Szerintem tudta - mondta Lucy, ahogy meglobogtatva a fehér kendőt kezdett sétálni felé.
- Micsoda öröm lesz látni~ - ennyi volt az utolsó amit hallott ugyanis Lucy egy nagy lökéssel lökte rá a másikat az asztalra amiről minden leeset. Kyle egy ideig még küzdött ám egy idő után az anyag hatni kezdett és végül sötétség borult a világára.
Butters lassan, de biztos léptekkel haladt Danny szobája felé. Hasa jobb volt és Kenny megengedte, hogy kicsit be is kenjék. Örült hogy végre felkelhet és magától sétálhat ám annak már kevésbé mikor két diák állta az útját.
- Te vagy én intézzem el? - hallatszott a francia akcentus.
- Szeretném én... - ropogtatta meg ujjait a lány, majd előhúzva a fehérkendőt indult el a fiú felé.
- Naty? Mi folyik itt? - kérdezte bár rosszat sejtett így megfordulva kiabálni kezdett. A lány határozottan kapta el hátulról, majd befogta száját a fehér kendővel.
- Shh~ Majd meglátod... - mondta ördögien, ahogy felkapva a fiút indult el a franciával.
Stan riadtan kelt fel, de utána vissza is dőlt. Feje zúgott, és ha bár sokat ivott tegnap, mindenre emlékezett. Maga mellé nézett, ahol már csak üres hely tátongott.
- Kyle! - kiáltott fel riadtan, majd felpattanva ágyából indult el a vörös szobája felé, ám mikor már messziről látta a nyitott ajtót, és mikor benézett a rendetlen szobát is, elszörnyedve kezdett loholni Kenny szobája felé. Bedörömbölve várt, persze a szőke egyből kinyitotta az ajtót.
- Csoki-boy? - kérdezte meglepetten.
- Eltűnt! Nincs sehol! - mondta riadtan Stan, ahogy megragadva Kenny-t kezdte húzni Craig szobája felé, ám amikor ott meglátták a kitört ajtót, mindketten lefagytak.
- Az nem lehet... - sziszegte Kenny maga elé.
- Nem figyeltem rá... eléggé... - Stan térdre rogyva vágta kezét a földbe. - BASSZAMEG! - Kenny egyből Butters-t kezdte csörgetni, de mivel a telefon nem messze a padlón csörgött, arca falfehér lett.
- Úristen... - suttogta maga elé.
- Ezt... elbasztuk... - morogta maga elé a fekete.
Craig ismét öltönyben állt a nagy csarnokban. Kezében egy pendrive lifegett és kissé idegesen pörgette meg az ujjai közt, ám mikor az ajtó kinyílt nyelve egyet lépet be rajta. Apja fekete öltönyben az íróasztala mögött ült míg előtte a másik cég vállat főnöke foglalt helyet. Egyedül csupán Mary ült aki csillog szemekkel vizsgálta a bejövőt.
- Talán valami üdvözlést a jegyesednek? - kérdezte a szőke, ám Craig nem törődve ment tovább, majd egyenesen a cég vezetője előtt állt meg.
- Tessék! Ennyit tudok felajánlani! Ha ez nem elég nem érdekel, hogy tönkremegy az apám cége! Én nem fogom feleségül venni a lányát! - mondta határozottan.
Apja merészen bólintott és az úr is ugyan így tett, majd mini notebookjába becsúsztatva akis eszközt kezdte nézegetni a terveket. Szemei elkerekedtek, ahogy néha Craig-re néha meg apjára tekintett.
- Tucker, az üzlet áll és te fiam, nem kell elvenned a lányomat! - jelentette ki határozottan mire Mary felháborodva állt fel és kérlelően nézet apja szemeibe ám az hajthatatlan volt.
- Irány vissza az iskola! - hallatszott a nagy székből mire Craig csak bólintva és meghajolva kiviharzott a csarnokba. Ott ünnepelve ölelte át, magát tudván végre vége~ megérte ezért dolgozni. Kenny bepötyögve Craig számát várta, hogy az felvegye, közben ujjaival dobolt a kitört ajtó ajtófélfáján. Craig lenézve a telefonjára rosszat sejtett. Nagyon rosszat.
- Mond? - kezdett bele, ahogy már a kocsi felé száguldott és nyakkendőjét bontogatta.
- Eltűntek. Mindhárman. Ráadásul a szobátok ajtaja... kivan törve.
- Laptop. Jelszó: hörcsög. A térképet valami bejáratért. Kell húsz.. nem tíz perc mire ott vagyok! - mondta dühösen, ahogy le is csapta a kis készüléket és be is szállt a kocsiba - az iskolába, de tíz perc alatt! - Kenny belépve a szobába, hajtotta fel a laptopot, majd beütve a jelszót meg is nyitotta a térképet.
- Ez ismerős... - suttogta, mikor is Zana ért oda a szobához, kikerekedett szemekkel nézett körül.
- Hol van?! - kérdezte riadtan.
- Mi sem tudjuk... - motyogta Stan, ahogy felállt a földről. Kicsivel később Craig is betoppant a kis társaságba. Öltönye még magán volt és csupán a zakóját lóbálta a kezében.
- Találtatok valamit?
- Azt hiszem... ez tudom hol van... - suttogta Kenny, ahogy közelebb hajolva fixírozta a térképet, majd minden egyes kis vonalat megnézett rajta.
- Sietnünk kell! Nincs sok időnk! - morogta Stan, mire a lány bólintott.
- Kábé mikor tűntek el? És mégis, hogy a fenébe lehetek pont mindhárman védtelenek? - morogta Craig mikor beesett az ajtón.
- Én mire felkeltem, Kyle nem volt ott... - Kenny sóhajtott.
- Átengedtem Danny-hez... nem kellett volna... - temette egyik kezébe arcát. Zana szótlanul álldogált. A fekete ugyan olyan dühös volt, hogy nem bízta rá senkire a szőkét. Persze... ki gondolta volna, hogy pont ilyenkor fog megtörténi? - Detti lihegve rohant oda a szobához, majd beesve rajta támaszkodott meg térdein.
- Végre meg vagytok... Kyle... - motyogta, mire Stan felkapta a fejét. - Hol van?... - ismét lehajtotta.
- Találtál már valamit? - kérdezte, ahogy Kenny fölé, hajolt. Nem nézet az újabb jövevényre. Nem az ő dolga volt elmondani. Kenny alsóajkába harapott.
- Talán... ez... - bökött egy kis kockára. - Egy bejárat lehet. És azt hiszem tudom melyik szobában...
- Akkor menjünk! - adta ki a parancsot, ahogy kissé megveregette a szőke vállát. Kenny felpattanva a székről intett a többieknek, majd végig trappolva a folyosón, megállt egyenesen Kyle szobája előtt.
- Ez... nem lehet itt! - mondta Stan ahogy belépett, és körülnézett a szobában. A többiek ugyan úgy követték és Craig feszülten figyelte a szőkét.
- Elégé valószínű nem? Hisz oda rakták őt, ahol a legközelebb el lehet érni.
Kenny a padlót fixírozta, majd leguggolva felrántott egy szőnyeget. Egy átlagos ember csak a padlót látta volna, ám Kenny hamar kiszúrta a csapóajtót. Felhajtva azt, lépett hátrébb.
- Mindjárt jövök. - jelentette, ki ahogy elviharzott. Craig belenézet a lefele menő lyukba és kissé ismét elszörnyedt.
- Vajon... milyen messze lehetnek? - kérdezte Stan ahogy ő is belenézett a lyukba. Detti mögé lépve nézett a lyukra, majd a betoppanó Kenny-re.
- Detti, te mész előre. - dobott a lánynak egy zseblámpát, majd Craig-nek is adott egyet. - Siessünk... mielőtt késő lenne. - mondta komoran, Detti bólintva ugrott bele a lyukba. Majd végül lassan mindenki lemászott.
Jéghideg falak övezték át a kis helységet. Kápolna. Annak használták régen, bár most a megkopott fények szinte csupán csak rozsdaként csillogtak vissza. A fehér falak melyek a reményt súgták most összefirkálva vagy éppen graffitivel díszítve tündököltek. Minden írás vagy rajz vérvörössel volt felmázolva, de hogy tényleg vér volt e nehéz lehetett volna megmondani. A büdös ami a kivezető szennycsatornából áradt elnyomott mindent, de még így is otthonosan volt berendezve és nem zavart senkit. Az emelvényen ahol régen az oltár állt, most egy megcsúfított vörössel lekenve mindenféle szeméttel aggatót neve nincs tárgy állt.
Előtte egy asztal hevert melyen több élesebb tárgy is helyet foglalat. A régi szúrágta padokat oldalra tolták és így egy nagy teret hagyva középre. A falból vaslánc lógott le és azzal függesztették fel az első áldozatot. Vörös haja a szemeiben lógott és a bilincs markolatától kezén egy vércsík csorgott le. Eszméletlen volt, ahogy a fal mellé lekötözött másik fiú is. Kezét és lábát vastag kötél fonta körül és ugyan így a túloldalon levő fiú is így járt. Egyikük sem tudta még mi is vár rájuk. Ramóna elvigyorodva lépett az asztalhoz, majd egy szikét elvéve sétált oda Tweek-hez.
- Én meg adtam neki a lehetőséget... hogy engem válasszon... de ő... - sziszegte a lány a mellette lévő csuklyás alaknak. - Ha enyém nem lehet... senkié sem lesz! - kiáltotta dühösen, ahogy a szikét a másik bőrébe vájva írta is le ezt Tweek mellkasára. Mikor megvolt a mondattal, különböző nyelveken kezdte ugyan ezt leírni. A másik oldalon Lio ugyancsak élvezettel bökdöste Butters-t főleg a jele környékén. Ő nem szólalt meg csupán egy élvezettel teli mosollyal figyelte, ahogy néha felnyüszít a fájdalomtól. Viszont Naty oldalt morogva figyelte a francia tevékenykedését.
- Túl kíméletes vagy! - mondta haragosan a lány.
- Hidd el~ fájdalmasabb a halál, ha több sebből vérzel és elég mélyre szúrom ahhoz, hogy sokáig tartson, de szenvedjen! Amúgy is~ csitt kedvesem, Ő az enyém - fordult a szőke lány felé, ahogy élvezettel nyalta le a késről a vért.
- Milyen kapzsi vagy... én egy kicsit sem kapok? - kérdezte elkeseredetten, ahogy összefonta karjait. A férfi kissé dühösen nézet a lányra, de végül ellépve a kis szőkétől adta át a terepet. Naty mosolyogva kezdett egy szikével rajzolgatni a fiú mellkasára, és hasára. Élvezte a dolgot, virágot, szívecskét és hasonlókat rajzolgatott. Mikor mindennel megvolt, végig húzta a szikét Butters arcán, így hagyva ott egy mély sebet. Hátra lépett, majd elégedetten sóhajtott egyet, ahogy végig nézett a fiún.
- Mert így most szebb lett igaz? - kérdezte, ahogy a lányra sandított és a csodás művére.
- Pontosan~ - mondta mosolyogva, ahogy hanyagul dobta az asztalra a szikét. – Most már a tiéd, én élvezem a látványt~ - hangja ördögien csengett. Lio a fiúra nézet, majd elborzadva rázta meg a fejét.
- Túl lányos, nekem így nem kell... - mondta, ahogy ő is letette kését. Gonoszan sandított Tweek felé, ahol Ramóna még mindig írt, miközben a kapucnis alak némán nézte oldalt cselekményeit.
- Akkor ott van az vaaagy~ - Kyle-ra mutatott, ám Lio megrázta a fejét.
- Tudod jól, hogy Cartman megtiltotta, hogy hozzá nyúljunk. Nem értem mit eszik ebben a srácba... még tőlük is szánalmasabb... - morogta, ahogy a két szőkére bökött. Naty elvigyorodott.
- Talán pont ezért?...
- Meglehet... - mondta, ám el is hallgatott mikor az ajtó kitárult és az emlegetett lépet rajta be. Kissé bicegősen ugyan, de úgy ahogy rendbejött a múltkori verekedéséből. Örömittasan futatta végig szemét előbb Butters-en, majd Tweek-en és végül Kyle-on. Elégedet volt. Nagyon is.
- Szóval és most? - kérdezte Wendy, ahogy Lucy-val karöltve jöttek beljebb.
- Ha kiszórakoztátok magatokat, akár fel is kelthetjük őket - mondta csendben, ahogy mind a két bagázsra nézet. Ramóna egy utolsó mondatot firkantva lépett el Tweek-től.
- Gyerünk...! - mondta ahogy Cartman-re nézett, aki intett és a többiek értve a célzást vették el a kis kendőket az asztalokról. Lio Butters arcához nyomta, míg Lucy vállalta, hogy ő Kyle-t kelti fel. A csuklyás srác Tweek-et vállalta, míg Ramóna a háttérben összefont karokkal várakozott. Tweek köhörészve kelt fel, majd egyből fájdalmasan nyögött fel. Butters ugyancsak így tett, ahogy szemei lassan felnyíltak és végignézet véres testén. Sikítani akart, de végül nem tette mikor megpillantotta az ugyan csak ébredező Kyle-t és Tweek-et.
- Ne! Ne! Engedjétek el őket! - kiabálta, ahogy fájdalmai ellenére is mozogni kezdett. Tweek kissé homályos tekintettel nézett körül, majd ő is mocorogni kezdett. Nem akart végig nézni magán, de végül rászánta magát, meg is bánta. Felsőteste, sőt, lábai is tele voltak más-más nyelvű írással, ami közül párat fel is ismert. Egyedül már csak alsónadrágja volt rajta, de az is csupa vér volt. "Ha enyém nem lehet, senkié nem lesz! " olvasta el mellkasán nagy nehezen a mondatot, majd szemeiből könnypatakok törtek elő.
- Úristen... - motyogta, ahogy teste remegni kezdett. - meg fogunk halni...
- Helyes a megközelítés - tapsolt Eric, ahogy besétált középre - igen. Meg fogtok mind a hárman halni. Az ok? Elég egyszerű. A világra nem kellenek olyanok akik gyengék és élni nem képesek. Az erős megáll, míg a gyenge elbukik. Mindig is imádtam ezt a mondatot.
- Ehhez nincs jogotok! - kiáltott fel Tweek, mire Ramóna gyomorszájon térdelte.
- Annyi jogom van hozzá, amennyi a családomnak és az őseimnek volt. Szóval csönd!
- Enged el őket! Én kellek neked nem? - Kyle most először szólalt meg. Testét kék zöld foltok ékesítették, ám ruháján még egy csepp vérfolt sem volt látható. Eric kedvesen sétált a vörös mellé, majd simított végig az állán.
- Tudom, hogy te tudod. És azt is nagyon jól tudom, hogy beletörődtél, de~ arra gondoltam mi lenne, ha a barátaid látnák, hogy halsz meg? Élvezetes lenne~ - vigyorgott gonoszul, mire Kyle elsírva magát próbált szabadulni.
- Hagyd békén... - nyöszögte Tweek. - Nem ölheted meg! - mondta bátrabban, de újra gyomorszájon rúgták.
- Igaza van! Nem bánthatod! - kiáltott Butters is, de ugyan arra a sorsra jutott, mint Tweek.
- Ti is sorra kerültök. Utána tőlem húzhatok sorjegyet is, hogy melyikkőtöket előbb - morogta Cartman. Ramóna megragadva Tweek fejét, fordította Kyle felé, így esélyt sem adva arra, hogy a fiú ne nézze végig barátja szenvedését. Naty is így tett Butter-sel. Kyle megrezzent, ahogy Cartman hátra lépet és a két lány előre. Szemeit összeszorította ám mikor megérezte a két hideg kezet, ahogy a bőrébe csimpaszkodtak összerezzent. A körmök a húsába vájtak és ahogy mentek lefele úgy sértették itt-ott fel a fiú bőrét. A vörös ajkait beharapva próbált nem üvölteni, ám mikor Lucy előkapott egy kisebb pengét és azzal kezdte szép lassan felvágni a fiú bőrét hatalmasat ordított. Wendy ugyan így tett, ám ő a másik oldallal kezdte. Tíz perc. Ennyi volt csupán és Kyle vacogva állt vérrel borítva. Ruhája és kinézete nagyon hasonlított a két szőkéjére és mondhatni a két lány nem is ment tovább azon a szinten amit elértek rajtuk. Ezután mind a ketten puszit nyomtak Kyle mocskos arcára, majd kuncogva léptek el. Cartman következett. Ő viszont már egy bárddal a kezében lépet előre.
- Amikor már az újságban olvastam rólad, tudtam, hogy találkoznunk kell. Egyszerűen felforrt a vérem már attól hogy lássalak a saját véredben áztatva, meghalva megdögölve. Szülinapom sincs és a kívánságom teljesül~ ám! - szemei megcsillantak majd eldobva a bárdot, kezeivel megszorította a másik érzékeny pontját mire ő ismét felsikoltott - sajnálatos, hogy nem kerülhetünk olyan viszonyba. Szívesen lettem volna az ágy partnered, de neked azt a hülye darkos kölyköt kellet választanod mi? - vigyorogva pofozta fel, majd egyet hátralépve nézet végig a fiún - mindegy, mindegy. Nem kesereghetek! Hisz végül is~ a halál is valami!
- Te undorító, köcsög faszkalap! - a két lány felkapta a fejét és még Lio is felpillantott az eddigi unalmas kő ábrándjából - Hogy van pofád egyszerűen élni, ha? Dögölj meg, hogy az ártatlanokat így bántod! Halod te dagad pöcs! Én nem fogok ebben a kibaszott teremben meghalni és a két szőke sem, viszont te olyan szarban leszel, hogy abból még létrával sem tudsz kimászni!
- Kyle...? - Butters könnyezve nézte a vöröst és nem értette mi is történik. Tweek kikerekedett szemekkel pislogott a vörösre, de csak tátogni tudott.
- Ebbe meg mi ütött? - kérdezte Lucy a mellette álló feketét, ám a vörös ezt halva elmosolyodva nyalta meg ajkait.
- Álszent ribanc! Előbb barátkozni, és úgy belépni valaki mellé elnyerve a bizalmát! És te! Wendy? Igaz? Bocs a hülye cafkák nevét nehezen jegyzem meg, de azért köszönöm, hogy segítettél~ rég szórakoztam ennyit mint mikor szabad vagyok! De azért dögölj meg a hülye barátnőddel együtt - vigyorgott, ahogy a padlóra köpött egy kis vért.
- Neked meg mi a fasz bajod van?! - kiabált rá Cartman, ahogy botját a fiú felé csapta, viszont a vörös felemelve lábát rúgta ki a kezéből.
- Hozzám ne merj érni! - sziszegte. Tweek kikerekedett szemekkel nézte Kyle-t, majd elmosolyodott.
- De menő! - nyögte ki csillogó szemekkel, ám megint hasba vágta Ramóna. Butters ugyancsak elmosolyodott ám nem tett semmi mást. Teste fájt és jobbnak találta nem magára uszítani mindenkit.
- Mégis, hogyan... - morogta Eric, ahogy kezét dörzsölte ott ahol a fiú megrúgta.
- A küzdősport levezeti az energiát! Én pedig elég sokáig csináltam~ ne hogy az hidd, hogy csak egy kis gyámoltalan egyed vagyok! Sokkal több vagyok annál! Szóval, jobb ha elengedsz!
Cartman vicsorított és az asztalról felkapva egy kést sétált egész közel a vöröshöz, az meg sem rezdült, ám mikor a dagadék a gyomrába szúrta a kést szájából vér ömlött fel és két ördögi szempárba nézet.
- Fogalmam sincs honnan szereztél ennyi bátorságot, de nézzük a jó oldalát... szebb lesz a halálod.
- Hehe... nem kell már sok... - nyöszögte, ahogy testében végigáramlott a fájdalom. Hasánál a vér szinte tódulni kezdett, de addig akarta bírni amíg tudja - arra soha nem gondoltál, hogy... ez a Darkos srác... életét adná ezért a vörös hajú fiúért? Ne becsüld le... - nyögte ki végül, ahogy feje előre bicsaklott és tehetetlenül lógott tovább.
- Kyle... - Butters szemiben könnyek gyűltek, ám megrázva fejét egy hatalmasat ordított - segítség! Találjatok meg! Itt vagyunk!! - Lio tarkón vágta, majd fejére taposva nyomta bele arcát a kőbe. A francia arcát egy golyó súrolta, így felsebezve bőrét. Kenny pontosan célzott, nem akarta lelőni a fiút, de a fegyvert tovább rajta tartotta.
- Azonnal... vedd le róla a mocskos lábad... - sziszegte a szőke, Stan lihegve érte be Kenny-t, mikor megpillantotta a vöröst, fej vesztve kezdett rohanni felé. A csuklyás srác elé állt, ám Detti könnyed szerrel lökte azt félre, majd a felé futó Ramónát, egy ütéssel elintézte. A srác morogva ült fel, ahogy fejéről leesett a kapucni.
- Tudtam... hogy te vagy... - sziszegte a lány, ahogy neki indult a fiúnak, ki elvigyorodva tért ki az ütése elől. - Aaron! Most meghalsz! - ordította dühösen, ahogy elővéve egy kis pengét újra a fiúnak támadt. Stan fellökve Cartmant kapta ki kezéből a kést, és szorította annak torkához.
- Te féreg... - morogta a barnának.
- A király jobb elnevezés! - bokán rúgta a feketét, majd az eddig földön levő bárdal támadt rá.
Ezalatt a francia körbe nézet. Nem ijedt meg a lövéstől. Még mindig Butters fején tapsot és egy kuncogással nyomta jobban bele a földbe.
- Csak tessék. Ölj meg és nem leszel jobb nálunk~ - mondta az akcentusával ám egy nagyobb kődarab repült a fejének, amitől kissé hátra tántorodott. Craig beljebb lépve Tweek felé nézet ám nem tudta most nem lehet a fiú segítségére, amíg ezt el nem intézte. Ismét felkapva egy maroknyi követ kezdte dobálni a két lányt, aki Stan felé közelített. Zana odalépve Tweek-hez oldozta el, és vette vállára, majd Butters-t is magához vette. A két fiút egészen Kyle elé cipelte, majd őt is elkezdte lekötözni. Stan nem ijedt meg attól, hogy Cartman bárddal támad rá, egyszerűen megragadva a fiú csuklóját vette ki kezéből a tárgyat, és dobta félre.
- Nem való neked az ilyen Cartman... - mondta gúnyosan, ahogy felkapva a földről egy kötelet kezdte megkötözni a barnát.
Kenny eközben zsebre vágva fegyverét sietett Kyle-hoz, majd mikor Zana kikötözte ölébe kapta.
- Meg fog halni... ha nem teszünk valamit. - mondta komoran a fiú, ahogy a kijárat felé indult. Detti egy ütéssel küldte földre Aaron-t, majd torkához nyomta a kést:
- Úgy sem teszed meg... gyenge vagy... - mondta gúnyosan a fiú, mire Detti felciccentett.
- Az lenne gyengeség, ha megtenném... - suttogta a lány, majd felkapva a szétvert fiút dobta a csatornába. Megfordulva egyből Wendy-re, és barátnőjére vándorolt tekintette.
- Á Wendy~ micsoda véletlen, hogy pont itt futunk össze... - mondta kuncogva, ahogy elindult a lány felé.
- Hali Detti~ - üdvözölte kedvesen, ahogy kikerülve Craig-et ugrott a lánynak. Ezalatt a fekete kiütötte a másik lányt, majd körül nézve Kenny-hez futott.
- Rácsörögtem a magánorvosunkra. Csak fel kell vinnünk őket és elszállítják a házunkba, de sietnünk kell! - mondta, majd ismét megfordult és a még állva maradt Liot nézet - Ezt mi elintézzük és megyünk utánatok.
- Tudod Stan, meglepő volt, hogy a kis barátod milyen bátran beszélt az előbb, de hidd el~ ezt most nem ússza meg. Még valakit elvettem tőled~ annyira jó érzés~ - vigyorgott a fekete képébe.
- ŐT NEM FOGOD TŐLEM ELVENNI SOHA! - üvöltötte, majd megkötözve Cartman-t, rugdosta el a szennyvízig és lökte bele. - Jó úszást don-huán~ - kiáltotta utána gúnyosan. Detti könnyedén elintézte Wendy-t, gyomorszájon rúgta, majd tarkójára is mért egy ütést.
- Büdös cafka... - vetette oda, majd segített cipekedni Zaná-nak, így átvette tőle Butters-t. Végül Stan is követte őket. Craig ugyancsak elintézte Lio-t és Naty, majd ő is már futva követte a kis társaságot. Ahogy volt egy nagyobb mentő állt kint ám azon egy címeres lógó szerepelt.
- Plusz két fő! Nem több - mondta a sofőr, mire Craig Stan-re és Kenny-re nézet.
- Menjetek én úgy is tudom az utat a házunkig. A két fiú bólintva szállt be a kocsiba. Zana kissé riadtan csimpaszkodott Craig-be.
- Nekem is mennem kell! Kérlek! - mondta könnyes szemekkel, Detti csak oldalt állt zsebre dugott kézzel.
- Az ilyen kocsiknál a szabály nagyon fontos. Már szóltam valakinek. 5 perc és minket is felvesznek - simogatta meg a lány hátát, majd becsukva a mentő ajtaját jelzet ami kissé lassan ugyan de elindult.
- Miért nem szólunk Kenny apjának?... Börtönbe lenne a helyük... - mondta komoran Detti a fiúnak.
- Nem verhetjük nagy dobra. Először is mi is bajba kevernénk magunkat másodszor szerintem egyik fiú sem akarna most a zsaruk kezei közt lenni kikérdezésen - válaszolta ahogy a lányra nézet.
- De ez így nem állapot... - Zana bólintott.
- Biztos vagyok benne, hogy vége . mondta mosolyogva Craig bár ez is csupán pár pillanatig tartott. Egy fekete limuzin gördült be eléjük és a fiú készségesen nyitotta ki a két lány előtt az ajtót - szálljatok be. Zana és Detti bepattant, Zana ölelve a másik lányt idegeskedett.
- Olyan fura írások voltak Tweeken... - motyogta, ahogy elindult az autó.
- Remélhetőleg mind a hárman megússzák épségben - mondta Craig, ahogy hátra dőlve nézet ki az ablakon.
- Nem hiszem, hogy Kyle túléli... - mondta ki az igazságot Detti kegyetlenül, de aztán lágyan elmosolyodott. - De mindig van remény... - suttogta, minek hatására Zana a nyakába ugrott.
- Strapabíróbb, mint hinnénk, de egy biztos... ő szenvedte meg a legjobban - bólintott, ahogy a lányokra nézett.
- Azért a másik két fiú sem panaszkodhat... - morogta Detti. - Azok a... - szemei összeszűkültek, de kifújva a levegőt nyugodt le. - De ez a múlt, nem érdemes róla beszélni. - legyintett.
- Meglátjuk, az orvosok mit mondanak... - hajtotta le a fejét, de felkapta mikor a kocsi megállt - itt vagyunk. Zana kirepült az autóból, de mellette meg is állt, a nagy udvaron nem igazán tudott kiigazodni. Detti mellé lépve nézte a nagy épületet.
- Wow~ - jegyezte meg.
- Erre - intett a lányoknak, majd felvezetve őket a nagy teraszon lehetett látni egy aggódó szőke kislányt.
- Craig! - ugrott a nyakába, ahogy kissé szipogva törölgette a szemit.
- Ruby ezek itt a barátaim. Detti és Zana. - mutatott egyenként a lányokra ahogy lerakta a lányt
- Hol vannak a többiek?
- Tweek-et és azt a másik szőke hajú fiút a vendégszobába helyezték el, de azt a vörös hajút még nem engedték ki... a barátaid is velük vannak - mondta, majd húzni kezdte egészen a vendégszobáig a fiút. Kenny Butters mellett ült, míg Stan az ajtó mellett táborozott, amely abba a szobába vezetett, ahol Kyle-t látták el. Zana egyből odavetette magát Tweek mellé, és könnyes szemekkel nézte a fiút.
- Hogy vannak? - kérdezte Craig ahogy a szőkeségeket nézte. Kenny tekintete még komorabb lett.
- Túl súlyos sérülésük nincs... viszont Kyle... - a szoba felé pillantott, ahol Stan lehajtott fejjel állt. Craig bólintott, majd Tweek-hez sétálva simogatta meg annak arcát. Nagyon aggódott a fiúért, bár rajta látszott a legkevésbé. Tweek szemei bár felnyíltak, ködös volt tekintete, látása sem volt tiszta. Zana egyből erősen ölelte magához.
- Istenem Tweek! - a fiú keservesen nyögött fel.
- Zana agyon nyomod - mondta Craig kissé dühösebben. - istenem Tweek úgy aggódtam érted!... - végül Detti húzta le a fiúról, ki ismét fájdalmasan nyögött fel, és mellkasához kapott. - Tweek... hallasz?... - kérdezte a lány, de a fiú nem reagált.
- Tweek - szólította meg Craig is ahogy kezével a másik kezéhez ért és lágyan megszorította. Tweek ismét nem reagált, csak pislogott maga elé.
- Sokkos állapot?... - kérdezte Detti.
- Feltehetőleg - bólintott Craig, ahogy még mindig a másik kezét szorongatta - Tweek. Semmi baj. Itt vagyunk és már nem lesz semmi bajod. Megvédelek bármitől - suttogta a másiknak, ahogy a szemeibe nézet. Tweek tovább pislogott, de nem reagált semmit, Zana Detti-nek dőlve sírta el magát.
- Mit tehettek vele... az volt ráírva a mellkasára hogy... "Ha enyém nem, senkié nem lesz...." - idézett a lány.
- Egy frászt! - üvöltötte el magát Craig, majd dühösen nézet a lányra - Ő az enyém és nem hagyom, hogy az a ribanc még egyszer hozzáérjen! Szeretem őt! Nagyon szeretem - hangja elcsuklott ahogy fejét lehajtotta ezzel takarva előbukkanó könnyeit. Zana megremegett.
- Akkor is ez volt ráírva... mindenhol... - mutatott a fiúra, ki most először szólalt meg halkan.
- Craig?... - A fiú nem válaszolt helyette közelebb húzódva hozzá ölelte át óvatosan.
- Tweek. Szeretlek. Nem merj magadba zuhanni. Ne merészelj!
- Nem fogok... - motyogta, ahogy közelebb bújt a fiúhoz. Craig mosolyogva ölelte magához, majd lágyan simított végig a haján.
- Élll!! Dejóóó~ - visította Zana, ahogy szorosan ölelgette a nyöszörgő Detti-t.
- Halkabban! – hallatszott a másik ágyról, ahogy Butters is lassan kinyitotta a szemit - Aludni akarok~ - Kenny felkapta fejét.
- B-Butters... - suttogta, ahogy közelebb hajolt a másikhoz. - Jól vagy?...
- Álmos vagyok... - motyogta, ahogy nyöszörögve húzta magára a takarót ám mikor beléhasított egy kisebb fájdalom felülve sikított egyet - ááá! Ez fáj! Basszus ez fáj! - Kenny lágyan visszatolta az ágyra.
- Ne mozogj! - parancsolt rá, majd betakarta. Végig simított Butters arcán. - Jajj te... - lágyan elmosolyodott, míg Butters elpirult, de eszébe jutva az eseményeket ismét fel akart kelni.
- Tweek és Kyle! Valami történt és és olyan furcsa volt! Mintha Kyle nem is lett volna önmaga, de aztán leszúrták és és... - mondta folyamatosan, levegőt sem véve. Kenny ismét visszatolta.
- Nyugi, Tweek jól van... - mutatott a fiú felé. - Kyle pedig... - az ajtóra nézett. - Még kiderül... - Butters bólintott, ahogy nyugodtan feküdt tovább.
- Ümm kérdezhetek valamit? - nézet Kenny-re bár a kérdés nem csak neki szólt.
- Persze. - mondta bátran a szőke.
- Miért pont ő? - szemei kíváncsian csillogtak fel.
- Mert ő... - oldalra nézett. - Vörös hajú. - Detti szemöldök felhúzva nézett Kenny-re.
- Oké... akkor még annyit árulj el ő skizofrén? - kérdezte, kíváncsian, bár volt egy olyan sejtése, hogy az előzőre sem kapott helyes választ.
- Ahogy elnéztem... igen. - mondta Kenny oldalra nézve.
- Nincs több kérdésem! - emelte fel a kezét, majd végül kissé nehézkesen de kinyújtotta Kenny felé a kezeit. Kenny átölelve Butters-t mosolygott.
- Pihenj csak~ rád fér~ - Butters bólintott és épp ebben a pillanatban nyílt ki az ajtó és egy köpenyes doktor jött ki rajta. Arcán baljós kifejezés látszódott.
- Mr. Tucker - lépet a még mindig ölelőhöz, mire Craig elengedve a szőkét és készségesen nézet rá az orvosra. Stan is felkapta a fejét, ahogy odasietett az orvoshoz.
- A sérülése nagyon súlyos. A kés átlyukasztotta a gyomrát és nagyon sok vért is vesztette. Több nagyobb sebét össze is kellet varrni, de az állapota nagyon kritikus. Nagyon kevés az esélye, hogy megélje a másnapot - az orvos hangjától a feszültség szinte a tetőfokára hágott és a csönd ugyan ilyen hangulatot adta vissza. Stan sarkon fordulva rontott be a szobába, majd az ágyon fekvőre nézett. Szemében a keserűség és a fájdalom csillogott, majd odarohanva az ágyhoz, tette kezét a másik kezére.
- Meg fogod élni a másnapot... meg fogod... - suttogta maga elé, ahogy a fiú arcát nézte. Az orvos ment volna már be a fiú után ám Craig megragadta a kezét és csak megrázta a fejét.
- Rendben - bólintott, majd asszisztenseivel együtt távozott a szobából.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Juhéé, új fejezet *_* Már kezdtem aggódni, hogy mi lesz velem frissek nélkül :S Viszont ez..valami fantasztikus lett, 100%-ig megérte rá várni! Eddigi legizgibb fejezet, csak gratulálni tudok hozzá. Egyszerűen imádom <3 Kíváncsi vagyok a folytatására *___*