| Anvil : 36. fejezet: Az idilli táj |
36. fejezet: Az idilli táj
2011.09.12. 08:26
Jó szórakozást hozzá~ >///<
Tweek a nagy sebesség hatására megmozdult, de csupán amit tett, az annyi volt, hogy körbenézve csak holmiját látott, ahogy kicsit nyöszörgött. A fiú sokat agyalt rajta ahogy futott, hogy hova kéne vinni a fiút. Először a gyengélkedő jutott az eszébe de hamar elvetette tekintve, hogy nem kell neki a balhé. Második ötletként Zana vagy Kenny jöhetett szóba, de végül ezt is inkább hagyta a fenébe. Kenny-nek is volt elég gondja Butters-el és Zana meg csak megölné őt tekintve, hogy mostanság nem is törődött vele.
Tweek szobájába szinte betört, majd becsukva az ajtót fektette le saját ágyára. Egyetlen mozdulatnál sem habozott. Előkapva táskájából a fertőtlenítőt kezelte le Tweek összes kis vágását, majd utoljára az arcára felragasztva egy géz darabot fújta ki az eddig bent tartott mély levegőt. Homloka csillogott az izzadságtól és szemeiben az aggódás tükröződött.
- Fájdalomcsillapító... az kell ide! - mondta, ahogy elővett ismét egy fecskendőt. Tweek remegve tartotta szorosan maga mellett kezeit. Teste még mindig remegett, tekintete homályos volt, de mikor meglátta a tű csillanását, kezeit szeme elé rakta.
- Ne ne ne... többet ne... ne ne ne... - nyöszörögte maga elé.
- Csss~ semmi baj. Fájdalomcsillapító - mondta csendesen Craig, ahogy leült az ágyra és megsimogatta a másik arcát - ettől jobb lesz.
Tweek elvette remegő kezeit szeme elől, ahogy újra maga előtt tartotta őket. Könnyei még mindig folytak, ahogy tekintetével a másikat fürkészte, már amennyit látott belőle.
- Crhaigh?... - kérdezte remegő hangon.
- Itt vagyok - mondta csendben, ahogy belenyomta a tűt a másik vállába, majd már ki is húzta - egyszerű fájdalomcsillapító.
Tweek egy kisebb nyöszörgéssel reagált a tűre, majd teste remegése alább hagyott, de még mindig remegett kissé. Látása is kezdett tisztulni, majd kómásan nézett körül a szobában. Craig felállt az ágyról, majd megfogva a takarót takarta be a szőkét és az üres ágyhoz lépve emelte fel laptopját. Ujjai gyorsan jártak a billentyűzeten és fel sem tekintett onnan. Tweek üres tekintettel nézte a másikat egy ideig, legalábbis azt a helyet, ahol a másikat sejtette. Végül fel adva azt, hogy majd ellát odáig, fordította előre fejét, majd a plafont kezdte el bámulni. Kezeit mellkasán pihentette, ahogy remegése egyre jobban csillapodott.
- Ha valamid fáj, esetleg kérsz valamit, szólj - mondta nyugodt hangon ahogy még mindig a képernyőt bámulta. Tweek nem reagált semmit, helyette üres tekintettel bámulta a plafont. A szobában csönd volt és csupán a fiúnak az ujjai dobogását lehetett hallani, ahogy a billentyűzeten ír. Néha, néha oldalra pillantott, de jobbnak látta, nem odamenni a szőkéhez. Fél óra elteltével lehajtotta a gépet és felkelve sétált a fürdőbe, ahol kissé megmosva arcát. Tweek remegése teljesen elmúlt, tekintete is kezdett tisztulni. Hirtelen remegni kezdett zsebében telefonja, mit kissé lassú, remegő mozdulatokkal vett elő, felhajtva azt tette füléhez, nem kellett beleszólnia, hiszen egy női hang egyből rázendített.
- KISFIAM TWEEK! VÉGRE! JAJJJ OLYAN RÉG BESZÉLTEM VELED ARANYOM~ - Tweek nem szólt semmit, csupán hallgatta anyja történeteit, azokról az eseményekről amik otthon történtek. Tweek csak néha válaszolt egy halk aha, igennel. Craig kilépve állt meg a szőke ágya előtt és úgy nézte a másikat.
- Jó anya... oké, vigyázok magamra... oké... aha... - hirtelen üvöltés hangzott a túloldalról.
- IGEN? AKKOR MI EZ A HANG?! AJÁNLOM HOGY SEMMI BAJOD NE LEGYEN! Csak te vagy nekünk fiam! - dorgálta meg szigorú hangon, mégis kis aggodalom hangzott hangjában. Tweek messzebb tartva a telefont várta meg, míg anyja abbahagyja az ordibálást.
- Jó. - válaszolta, mikor anyja már nem beszélt olyan hangosan. Végül anyja búcsúzott el mézes-mázosan.
- Szia. - csupán ennyit mondott anyjának, majd mikor már csak pityegését lehetett hallani, le csapva a telefont, tette azt le maga mellé, és csupán ekkor nézett Craig-re. Szemei még mindig könnyesek voltak, de teste, és hangja már nem remegett. A jeges kék szemek belefúródtak a másikéba. Nem vette le a tekintetét róla és megszólalni sem volt hajlandó. Csupán nézte. Tweek is ennyit tett, tekintete még mindig üveges volt, könnyei néha-néha lefolytak arcán, de nem törődött velük.
- Szomorú vagy? - kérdezte, bár arca nem árult el semmit. Tweek pislantott egyet, de végül megrázta fejét, bár könnyei még ugyan úgy folytak, így elárulván valódi érzelmeit.
- Sajnálom - hangzott a keserű válasz.
- Mit?... - kérdezte, ahogy érdeklődve nézett a másikra, majd mikor eszébe jutottak Zana szavai, tekintete elkeseredett. - szóval igaz?... - hangja elcsuklott.
- Amit Zana mondott... - elharapta a mondatot, ahogy zsebében a telefon megcsörrent. Ujját felemelve jelezte a szőkének, hogy várjon, ahogy kilépve az erkélyre vette fel. Tweek nem nézett a másik után, sejtette a választ. Utat engedve könnyeinek hagyta, hogy még nagyobb patakban folynak le könnyei arcán, ahogy pilláit lejjebb eresztette, keserűen nézte a helyet, ahol nemrég még Craig állt.
Feje néha megbiccent és hangja boldogan hangzott ám arcáról le lehetett olvasni az undort. Mikor befejezte ismét belépet, majd se szó se beszéd Tweek mellé ült.
- Tweek. Egy hét múlva lehetséges, hogy kijelentkezem az iskolából és magántanuló leszek. Lehetséges, hogy elfogok venni egy gazdag ficsúr palántát és ezzel megmentem apám cégét. Továbbá lehetséges, hogy az összes barátomban haragot gerjesztek, hogy megutáljanak és így ne keressenek, ha eltűntök. Igen lehetséges - bólintott, majd felállva arrébb szökkent és ismét felkapva a laptop-ot kezdett a kijárat felé sétálni - viszont~ soha nem hagyom el a szerelmemet - fejezte be a mondatot, majd kinyitva az ajtót dobta oda az ágyra a felesleges kulcsot - zárkózz be. Nekem könyvtárba kell mennem. A táskában van még fájdalom csillapító ha kéne. Rá van írva! Nehogy valami mást vegyél be~ oh és ha lehet egy kukkot sem, hogy most itt vagy. Na Bye~ - intett, majd már el is tűnt az ajtó mögött. Tweek pislogott párat, ahogy könnyei már kevésbé folytak. Hirtelen nem fogta fel teljesen, mi is történik körülötte, így kezét szemeire téve, próbált meg elaludni, ami nem sok idő múltán sikerült is neki.
Detti sétálva a folyosón, látta meg az eszméletlen lányt.
- Nocsak... - suttogta, ahogy odasétálva guggolt le, és tette ujját a lány ütőerére, egy mosollyal nyugtázta, hogy a lánynak semmi baja. Felkapva a lányt, vitte el hátán saját szobájába. A szoba mellékesen hatalmas volt, és a díszletes, öltözős rész, csak felét vette igénybe. A privát rész egy vékony fallal volt elválasztva, melyen csak egy kis ajtó volt, amit egy függöny takart el. Detti saját ágyára tette a rózsaszín hajú lányt, de mielőtt bármi mást tehetett volna, kopogás hallatszódott. A kopogás szép lassan váltott át dübörgésbe, a lány már ekkor tudta, hogy nem más, mint unokatestvére próbál neki jelezni.
- Elég már! Nem kell kiverni az ajtaját - morogta.
- Dehogynem! Miva' ha masztizik?! - Detti vörös fejjel nyitotta ki az ajtót, és egy jól irányzott ütéssel küldte messzebb Stan-t.
- BAROM! ÉN OLYAT NEM SZOKTAM! - feje vörös volt, ahogy félénken nézett a fiúkra, viszont mikor Kyle-ra nézett, a pírja alább hagyott, és egy félénk mosoly kúszott arcára, ahogy arrébb állva invitálta be a vöröst.
- Gyere csak be Kyle~ - A vörös kissé felnevetett, ahogy a feltrancsírozottra nézet ám nem követte a lányt helyette mellé lépve kaparta fel.
- Ez is az miatt van mert te perverz vagy. - Detti helyeslően bólintott, ahogy összefonta karjait.
- Nem vagyok perverz, csak reálisan gondolkozom~ - mondta vigyorogva, ahogy kézen ragadva Kyle-t húzta be a szobába, Detti csukta be utánuk az ajtót. A terem most sötét narancssárgában izzott, középen egy vörös kanapé volt, minek szélét arany színű jelek szegélyezték.
- A realisták mind perverzek - közölte normálisan, ahogy szemét végigfutatta a helyen – wow, jól néz ki. - Detti lemondóan sóhajtott.
- Lehet, de egy modellem nem jött el, úgy hogy csak ti lesztek... - mondta kissé szomorkásan. Stan egyből felfedezőútra indult a másik szobájában, oda rohanva a szekrényhez kezdett el benne kutakodni, mire az csak felhúzta szemöldökét.
- Ümm? Ki lett volna a másik modell? - kérdezte kissé kíváncsian.
- Egy Tweek nevű fiú~ biztos valami dolga akadt, azért nem jött el. - legyintett párat.
- Wowww! Még megvan?? - kirántva egy kis sötétkék pulóvert tette oda mellkasához. - Hehh, milyen kicsi~ - mondta vigyorogva, ahogy tovább kutatott. Kyle bólintott, bár átfutott rajta egy csöppnyi aggódás Tweek felé, de elhessegetve a rossz gondolatokat nézet rá Stan-re.
- Ez mi?
- Régi jelmez... - válaszolt Detti, ahogy Stan abbahagyva a kutatást, sétált Kyle mellé.
- Bizony~ Úgy látom megtartotta őket... - mutatott Dettire, ki csak sóhajtva egyet sétált a szekrényhez, és kezdett benne rendet rakni.
- Nagyon aranyosak~ - jelentette ki a kis pulcsira meg a többi kisebb ruhadarabra.
- Nagyon régiek~ - mutogatta őket sorba, majd hirtelen észrevett egy narancssárga kelléket a sok sötétkék, piros között. - ó, ez Kenny-é volt... - méregette a karkötőt, majd elvigyorodott.
- Kenny? Oh szóval ti ismeritek egymást? - kérdezte, bár valahogy sejtette magában.
- Igen, már nagyon rég. - mondta a lány, ahogy végül rendet rakva zárta be a szekrényt. - Ezen keresztül ismertem meg. - mutatott Stan-re, ki felmordult a megnevezés hallatán.
- Hehe~ biztos tök aranyosak lehetettek kicsiként bár~ - száján huncut mosoly kúszott, ahogy Stan-re pillantott - te már akkor is biztos perverz voltál. Stan nagyokat pislogott, ahogy megrázta fejét. Detti kuncogva lépett oda.
- Ha hiszed, ha nem, 12 éves koráig teljesen unperverz volt. - mondta a lány, ahogy hátba veregette Stan-t. - Van jópár rajzom róluk, kíváncsi vagy rájuk?~ - kérdezte mosolyogva Detti.
- Igen! - csillantak fel a szemei a pici Stan hallatán.
- H-Hey! - mielőtt Stan bármit mondhatott volna, Detti elővéve egy mappát nyújtotta át Kyle-nak, amiben nem egy kép volt, amin vagy Stan volt, vagy pedig Kenny és Stan. Kyle szemi csak úgy felcsillantak a rajzok és egyéb szebbnél szebb készítményeknél. Arcán egy olyan lágy mosoly terült szét és olyan melegség árasztotta el szívét a kisfiúk láttán, hogy szinte örömittasan magához ölelte volna őket.
- Annyira aranyos és kis tündérfalat~ - direkt kihangsúlyozta, majd mosolyogva nézet Stan-re. Stan kissé vörös fejjel pufogott, ahogy keresztbe fonta kezeit.
- Még tündér falat... - morogta, mire Detti is felkuncogott.
- Cuki az már biztos~ vajon hol rontottak el? - kérdezte, ahogy kezeit lágyan végigsimította a fiú karján, ám ez csak egy pillanat volt. Rögtön utána ismét Detti mellet termet - szóval? Miben segíthetünk? - Stan még egy ideig elpirultan fogdosta karját, ahogy önelégülten vigyorgott.
- Hát egy nagy portrét terveztem veletek... hogy te, Tweek és Stan lesztek rajta de... - sóhajtott egye, ahogy összefonta karjait. - Így hogy ő nincs itt, kicsit változtatnunk kell. Ti mire gondoltatok? - nézett a két fiúra.
- Nekem mindegy. Én annyira nem értek az ilyen dolgokhoz - vakarta meg a vörös fürtjeit.
- Lehetne valami... erotikus~ - vigyorgott Stan, ahogy Kyle mögé lépve ölelte át hátulról. Detti feje vörös lett.
- Mire gondoltál?... - nézett a fiúra, ahogy feje egyre vörösebb lett.
- Hát ...~ Esetleg csak egy selyem takarja Kyle testét...~ - vigyorgott Stan. Pontos találat volt. Könyöke a fiú gyomorszájába landolt és komoran lépet el mögüle.
- Esetleg lehetne, hogy egyedül állok és festesz le, mert Mr. Perverz félő hogy hamarosan ágyban fog kikötni.
Stan hasát fogva gurult oldalra.
- Hm, pedig nagyon szépen festenétek ketten... - felnézve a plafonra vigyorodott el, és nézett vissza Kyle-ra. - Esetleg~ Lehetne egy templom... Stan pedig egy bukott angyal... és mivel a templomba van, te épp megakarod ölni... - összecsapta kezét, ahogy megrázta fejét. - nemnemnemnem! Valami szép kéne~ Esetleg... egy rét... vagy hasonló~ - a falhoz sétálva, egy hatalmas kapcsolóhoz lépett, leoltva a villanyt, borult sötétség a szobára, ahogy kisebb kapcsolókat állítgatott, a korom sötétben.
- Ümm... nem lehetne villanyt kapcsolni? - kérdezte, ahogy kissé összerezzent és ösztönösen hátrált pár lépést.
- De csak... keresem a jó égőt... - megtalálva a kívánt kék izzott, kezdett el felmászni egy létrán. Stan riadtan ölelte át Kyle-t.
- Basszus Kyle én fosok a sötétben! - nyüszítette.
- Ko-komolyan? - kérdezte, ahogy ő is átölelte Stan derekán.
- Az ilyen teljesen sötétben... igen... - nyüszögte. Detti kicsavarta a piros égőt, helyére a kéket csavarta, majd lemászva a létráról a konnektoroknál kezdett el nyüstölni. Kyle kissé gondoskodóan simogatott végig a másikon. Kezét végighúzta a fiú kezétől egészen a nyakáig, majd onnan az ajkáig. Mikor megvoltak, oda ahol sejtette egy csókot nyomott, de rögtön el is hajolt. Detti bedugva a konnektort, varázsolt enyhe kékes fényt a szobába. Stan egy önelégült mosoly kíséretében ölelgette Kyle-t.
- Elég lesz - mocorgott a fiú karjaiban, ahogy próbált kiszabadulni. Stan lebiggyesztve ajkait, engedte el.
- Nah! - lépett oda a két fiúhoz. – Egy kis cuki kép, amin ölelkeztek?~ - kérdezte mosolyogva.
- És meddig kéne ölelkeznünk? - kérdezte kissé előrelátva.
- Csak egy... - Detti hümmögött egyet. - Úgy összesen félóráig, mindennel egybe véve.
- Oké - bólintott, majd Stan-re nézet kissé elpirulva.
- Nem gond~ - rántotta meg vállát, Detti elmosolyodva sietett a szekrényhez, majd előkapva pár ruhát nyomta a fiúk kezébe. - Ha megkérhetlek titeket... ott öltözzetek... - mutatott a függönnyel elkerített részre. Bólintva léptek függöny mögé, majd Kyle előbb saját, majd Stan cuccára pillantott. Stan egyből vetkőzni kezdett. Nem volt nagy szám a ruhájuk. Két fehér póló, két fehér nadrággal. Stan-nek egy piros sálat, míg Kyle-nak zöldet adott. A másik viszont nem vetkőzött, helyette elfordulva szorongatta a ruháit.
- Szólj ha végeztél... - motyogta.
- Miért?... - kérdezte értetlenkedve, ahogy már fehér nadrágját húzta fel.
- Csak... egyedül szeretnék átöltözni - nyomta bele arcát a pólóba.
- Jah, oké. - mondta lazán Stan, ahogy felöltözve már csak sálát igazgatva lépett ki. Kyle rá, két perccel követte és már ő is a fehér ruhában volt, nyakában pedig a zöld sál virított. A szoba közepén a vörös kanapé helyett, egy műfüves rész volt, rajta pedig egy világoskék pokróc, amin már Stan üldögélt. Pislogva párat lépkedet Stan mellé, majd lenézve rá ismét megvakarta vörös fürtjeit.
- És most...?
- Ülj mellé és öleld át~ - mondta mosolyogva Detti, ahogy előkészítette cuccait. Kyle bólintott, majd leheveredve kissé vonakodva ugyan, de átölelte Stan derekát ás hozzá bújva dőlt neki egy kicsit. Stan sóhajtva egyet nyomkodta meg arcát, majd ő is bevágott egy jól sikerült mosolyt.
- Király~ - mondta mosolyogva Detti, ahogy neki is állt a rajzolásnak. - közben... nyugodtan beszélgethettek... - motyogta, ahogy nyelvét kidugva koncentrált. Kyle viszont szótlanul ült és csupán arra koncentrált, hogy Stan-t ölelje, aki néha-néha lopva rá lesett Kyle-ra, ő sem szólt egy szót sem. A vörös érezve Stan pillantását kissé elvöröslött de továbbra is csendben maradt.
- Rendben, most már nyugodtan mozoghattok, most a hátteret rajzolom~ - mondta Detti, mire Stan sóhajtva egyet vágta be őszinte mosolyát. - Legközelebb már csak festésnél kell ölelkeznetek~ - Kyle szinte rögtön elengedte barátját és kicsit hátrébb húzódott, tőle. Kerülte a pillantását.
- Mindig így szoktál festeni? - kérdezte bár hangja kicsit rekedtes volt.
- Már mint?~ - kérdezte a lány csilingelő hangon. Stan hátradőlve a pokrócón nyújtózkodott.
- Hát, hogy beállítod a hátteret meg az emberkéket?
- Hehh, nem-nem. Ritkán festek így, amikor vannak jó modellek. És ti...~ - kilesve a vászon mögül vigyorodott el, majd bújt vissza. - Ti tökéletesek vagytok~ - Stan felkuncogott.
- Ezt eddig is tudtam~ - mondta egy önelégült mosollyal.
- Jó tudni - mosolyodott el.
- Mármint hogy TE, tökéletes vagy~ - mondta mosolyogva, ahogy feltolva magát nézett a másikra.
- Nem vagyok az - közölte lemondóan, ahogy komolyan nézet a kék szemekbe, de rögtön el is kapta a pillantását. Stan ezen elmosolyodott, majd közelebb hajolva puszilta meg Kyle arcát.
- Oh dehogynem...~ - suttogta a másik arcának, de aztán hátra is hajolt. Arcán egy vékony pír szökött fel, de csak megrázta a fejét ismét ezzel jelezve még most sem ért egyet. Stan elvigyorodott, ahogy közelebb csúszva a másikhoz dőlt neki hátával.
- Mivel győzhetnélek meg, hogy számomra az vagy?~ - arcán egy huncut mosoly bujkált, ahogy a másikra nézett.
- Semmivel, mert biztos vagyok benne, hogy még a perverzióddal is tökéletesebb vagy nálam - ő is kissé nekidőlt. Stan felkuncogott.
- Miért ne lennél tökéletes?~
- Tudod te azt jól. - Stan mosolya nem hervadt le.
- Attól még lehetsz tökéletes~ - mondta magabiztosan.
- Nem hinném - rázta meg ismét a fejét. Ha valamiben hát ebben hajthatatlan volt. Mindig is kevésre tartotta saját magát. Stan kissé felmordult, ahogy fejével hozzádörgölőzött a másikhoz.
- Amúgy sem kérdés volt, hanem kijelentés~
- Akkor sem vagyok tökéletes és soha nem is leszek. SOHA - nyomta meg a szót egy kicsit, ahogy megfordulva a kék szemekbe nézet. Stan ismét felmordult.
- Egyszer úgyis meggyőzlek! - jelentette ki határozottan.
- Próbálkozz~ - nyújtotta ki nyelvét.
- Hm~ És mivel?... - hajolt közelebb a másikhoz, és suttogta annak ajkának.
- Nem tudom~ engem nehéz lesz meggyőzni - ajkait megnyalta és szinte érezte a másik levegő vételét. Stan még közelebb hajolt, így ajkaik súrolták egymást, ahogy suttogott.
- Mindent... be fogok vetni...
- Hajrá~ - suttogta, ahogy lehunyta szemeit és kissé elpirulva dőlt előre. Stan kezét a másik derekára csúsztatta, majd úgy adott a másik szájára egy puszit. Amitől a vörös csak még jobban elpirult ám nem húzódott el helyette ő is adott egyet. Stan felbátorodva nyújtotta ki nyelvét, és nyalt végig a másik ajkain. Amitől ismét kicsit megremeget, de nem húzódott el, csupán akkor lökte el magától mikor feleszmélt, hogy nem is egyedül vannak a szobába.
- Hogy haladsz Detti? - kérdezte a lányt.
- Jól... - mondta elmélyülten. - Mindjárt megvagyok a kuntúrral~
- Szuper.
- Most jöhet a festés~ - jelentette ki. - Öhm, ha kérhetnélek titeket... - Stan visszaült az előző pozícióba. És Kyle is követve ismét átölelte a fiút. Detti hiper gyorsasággal esett neki a festménynek, se perc alatt megvolt a két fiúval, amit csak egy jól bevett intéssel jelzett. Stan értve a célzást sóhajtott fel, ahogy megint kicsit hátradőlt.
- Te tényleg nagyon gyorsan dolgozol - mosolygott a lányra, ahogy szeme sarkából az elterülőre pillantott.
- Hozzá kellett szoknom, Stan sosem tudott sokáig egyhelyben maradni. - Stan szemei kikerekedtek, majd gyorsan ült fel és nézett a lányra.
- A nevem szólítottál! - mondta boldogan.
- Mikor? Én nem emlékszem... - mondta semleges hangon a lány, mire Stan megint pufogott. Kyle erre csak pislogott nem értve miért nem nevezi kereszt nevén a másikat, ám a kérdést inkább jobbnak látta nem feltenni. Helyette ő is hátradőlt a műfüvön és úgy hunyta le szemeit. Stan még pufogott egy ideig, de aztán rá nézve Kyle-ra mosolyodott el, és dőlt el ő is a füvön. Csak az ecset sercegését lehetett hallani a vásznon, semmi többet. Ujjait kinyújtva ért hozzá Stan-hez és összekulcsolta ujjaikat. Stan arcán a mosoly még nagyobb lett, ahogy fejét oldalra döntve nézett rá Kyle-ra. A másik is oldalra nézet, és ő is mosolyogva nézet a kék szemekbe. Stan kicsit közelebb csusszant, ahogy kicsit lejjebb eresztve pilláit nézte tovább, aki ugyancsak lejjebb engedte ám ő már be is hunyta a szemét és fáradtan felsóhajtott.
- Álmos vagy?~ - kérdezte Stan, ahogy még közelebb csusszant.
- Kicsit... - bólintott, ahogy halkan szuszogott.
- Detti, hogy állsz? - kérdezte kicsit hangosabban Stan.
- Nemsokára kész, de ezt már nélkületek is be tudom fejezni. - Stan felült, majd végig simított Kyle karján.
- Menjünk~ - mondta kedvesen mosolyogva. Sután bólintva feküdt még mindig, majd egyik kezével intett a másiknak.
- Menj csak, utánad átöltözöm én is - mondta.
Stan felkelve sietett a függöny mögé, és már pár perc múlva felöltözve, kezében a fehér ruhákkal tért vissza. A szekrényhez sétálva dobta be azokat, mire Detti csak felmordult. Kyle ugyancsak felállt, majd a függöny mögé lépve ő is átöltözött ám ő csak a ruhákat összehajtva letette egy kisebb székre.
- Ideraktam őket - szólt a lányhoz, majd a feketéhez sietett.
- Oksa~ - szólt kedvesen, ahogy letéve cuccait fordult a fiúk felé. - Köszönöm a modellkedéseteket~ - mosolygott rájuk, ahogy ő is ásított egyet.
- Nincs mit~ - vigyorgott a lányra.
- Alap - mondta Stan, ahogy átkarolva Kyle derekát kezdte el a kijárat felé húzni. - Nah de jó éjt Betti~ - szólt oda huncutul Stan, mire a lány lefagyva nézett rá.
- Te... - suttogta gyilkosan.
- FUTÁS! - kiáltott Stan, ahogy most Kyle kezét megragadva húzta ki a szobából és csapta be az ajtót. Kyle kurjantva egy sziát követte a feketét, aki a szobájuk felé futott.
- Miért kell szegény lány vérét szívni, hmm?
- E-Ezt komolyan tőlem kérdezed?? - hitetlenkedett Stan. - Ő szívja folyton, én max. pár évente egyszer!
- Lehet ha nem lennél ekkora perverz - motyogta ahogy egyet ásított.
- Nem is vagyok az... - kuncogott, ahogy fején egy nagy vigyor éktelenkedett, és egyik kezét szája elé tette, ezzel megpróbálva leplezni azt.
- Ahha~ az a perverz mosoly és a tegnap mindent elárult - vigyorgott. Stan megtorpant, feje egyre vörösebb és vörösebb lett.
- Az... az az az... kivételes alkalom volt! - mondta, ahogy feje még mindig vörös volt, de kerülte a másik tekintetét.
- Hogyne~ persze~ - bólogatott, majd nem bírva felnevetett - ugyan Stan~ valld be élvezted!
- Nagyon! - mondta még vörösebb fejjel, megfeledkezve magáról, igazi beleéléssel. - De most nem ez a léééényeggg... - nézett ismét oldalra, amikor észbe kapott.
- Dehogynem~ - vigyorgott, majd kissé lefele tekintett - talán~ mindig Kylei-nak kéne itt lennie. Jobban járnál vele mint velem. - Stan megfogva Kyle állát emelte fel a másik fejét, és nézett mélyen a szemeibe.
- Én beléd vagyok szerelmes. - mondta határozottan. - Nekem csak te kellesz, senki más!
- Ő is én vagyok - mondta ugyan olyan határozottan.
- Ez igaz. - nézett oldalra, majd újra vissza. - De! Imádom ezt a Kyle-t~ - ölelte magához. A fiú olyan paradicsom lett, mint a fene és csupán makogni tudott. Végül feladva ő is közelebb bújt a feketéhez, ahogy arcát annak mellkasába temette. Stan kezét végig simította a másik hátán, és csupán derekánál volt hajlandó megállni, bár szíve szerint még lejjebb vitte volna.
- Kyle, én szeretlek úgy ahogy vagy, Kylei-vel együtt. Nekem így vagy tökéletes, tudom nem hiszed el de... ez így van és kész! - Fejét még jobban a másikhoz nyomta, hogy arca véletlenül se látszódjon.
- Persze... - mondta kissé elkeseredetten. Stan felmordult.
- Kyle~ - kezével óvatosan megmarkolta a másik oldalát. - Kényszerítselek, hogy el hidd? - kuncogott fel.
- Elhiszem - mondta csendesen, ahogy lefejtette a kezeket magáról, majd arcára erőltetve egy mosolyt ragadta meg a fekete kezét és úgy kezdte el húzni - menjünk vissza, kezdek álmos lenni, hehe...
- Jó~ - mosolygott elégedetten Stan. Mikor elérték a szobájukat, Stan egyből a szekrényhez lépve kezdett vetkőzni. Míg Kyle csupán végigfeküdt az ideiglenes ágyán.
- Gondolom, nem mehetek vissza a szobámba aludni, mi? - kérdezte, ahogy hátra pillantott ám rögtön vissza is fordult mikor látta, hogy a másik öltözik.
- Vissza szeretnél? - kérdezte érdeklődve Stan, ahogy pólóját is magára vette, persze ezen kívül csak egy bokszer volt rajta.
- Jó lenne a saját ágyamban a saját cuccaim közt aludni - biccentett a párnába.
- Oké, akkor... - magára kapott egy nadrágot, és visszavette cipőit. - Menjünk. Elkísérlek.
- Ne szükséges~ pihenj le te is - kelt fel, ahogy Stan mellé lépet - szeretném.
- De... - tekintete aggódóvá vált. - Jó de... bármi van, teló! - parancsolt rá, ahogy mutató ujját feltartotta.
- Gyorshívón vagy - mutatta fel a kis készüléket, majd hátára kapva a hátizsákját sétált az ajtóhoz.
- Jó, jó, jó de!... - lépett mögé, ahogy hátulról átölelve nyomot puszit a másik arcára, majd el is engedte. – Jó éjt...
- Jó éjt - mosolygott, majd kinyitva az ajtót már ott sem volt. Stan egy ideig még habozott, hogy a másik után menjen-e, de végül sóhajtva egyet csukta be az ajtót, és dőlt le saját ágyára.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
