| Anvil : 31. fejezet: Óvakodj a fagyis lánytól! |
31. fejezet: Óvakodj a fagyis lánytól!
2011.09.05. 19:15
Jó szórakozást hozzá~ >///<
Stan álmoskásan könyökölt Kyle ágyán. Néha-néha lehunyta pilláit, de észbe kapva dörzsölte meg szemeit, majd Kyle-t fixírozta. Nem mozdult el a srác mellől egy pillanatra se. A vörös még mindig mozdulatlanul feküdt ám kissé légzése szabályozódott a vizes kalandja óta. Stan reménykedve nézte a másikat, majd az órára emelte tekintetét. Már másfél óra eltelt, és semmi, ennek ellenére nem adta fel. Kyle végül megmozdult. Nyöszörgött meg az ágyon, majd felnyitva pilláit nézet körül, majd, mint a villám úgy ült fel és idegesen próbált menekülni. Stan megragadva tartotta az ágyon.
- Nyugi, nyugi... nincs vész. - hangja lágy volt, ahogy magához ölelte a másikat.
- Cartman... megakar ölni... nem akarok én nem akarok meghalni - sírt fel, ahogy szinte mentőövként kapaszkodott bele Stan felsőjébe.
- Nyugi Cartman... egy ideig nem fog a közeledbe menni. - hátát simogatva próbálta nyugtatni a másikat.
- Nem szerettem volna ezt, én csak nem akartam, hogy másoknak is ártson... de aztán hozzám ért és utána a kádban és és...- mondta folyamatosan megállás nélkül. Szíve majd kiugrott a helyérül és egyszerűen nem akarta elengedni a feketét.
- Pszt... - magához húzta még jobban. - Nyugodj meg. Most már biztonságban vagy. - Sírása viszont nem állt el viszont hangja elhalt és csupán csendben hozzányomva magát barátjához próbált megnyugodni. Stan továbbra is simogatta hátát.
- Kyle... minden... rendben? - kérdezte. Megrázta fejét és kissé megrázkódott.
- Stan... megfog ölni. Nem csak engem, hanem mind a hármunkat... Nem fognak megállni! - mondta, ahogy hangja néha, néha elcsuklott.
- Nem, nem, nem. Nem fognak titeket megölni nem hagyjuk! - felhúzta szemöldökét. - De... számolni meg ilyeneket tudsz ugye?
- Tudok gondolkodni... - motyogta még mindig kissé könnyezve. Stan nagyot sóhajtott, ahogy megint magához ölelte.
- Fúúú de jó... ez megnyugtató. - megint simogatni kezdte hátát. - Cartman miatt pedig ne aggódj sz'tem nem mer a szobám közelébe jönni.
- Ezt miért... kérdezted...? - nézet rá.
- Újra kellett hogy... élesszelek. Egy kis ideig halott voltál. - hangja komolyan csengett, de tovább simogatta a vöröst.
- Meghaltam...? - nézet rá kérdően. Nem nagyon fogta fel mi is történt vele, vagy éppen, hogy Stan mit mondott - Megölt...
- Csak majdnem... hiszen élsz. Visszahoztalak!
- És miért aggódtál miattam? Ha nem haltam meg... akkor nem volt értelme.
- Azt mondta Craig... hogy nem biztos... hogy felkelsz. 5% esély volt, arra hogy felkelsz és semmi bajod nem lesz. - még jobban magához ölelte a másikat. Kyle lágyan elmosolyodott, majd ő is megölelte a feketét.
- Szerencsém van - kuncogott fel. Stan elvigyorodott.
- De még mekkora... - Kyle kissé elhúzódott Stan-től és lassan végigmérte testét. Különösebb fájdalmat nem érzet mégis nem akarta barátjának mondani, mégsem érezte magát teljesen jól. Furcsa érzés nyomta a szívét, amit eddig nem érzett.
- Hoznál nekem egy kis vizet, kérlek. - Stan felpattanva sietett a fürdőbe egy pohárral, majd visszaviharozva nyújtotta a feketének.
- De ha bárhol fáj, szólj.
- Jól vagyok - válaszolta boldogan. Vette el a vizet, majd lassan belekortyolt.
- Ennek örülök. - mosolygott Stan.
Mikor az utolsó csepp víz is legördült a torkán visszanyújtotta a poharat, majd kissé kótyagosan ugyan de felállt.
- Jobb ha most megyek... köszönöm, hogy vigyáztál rám. - Stan félre tette a poharat.
- Most ugye csak viccelsz?... - kérdezte komolyan.
- Nem... - nézet rá kicsit furcsán, ugyanis ő tényleg komolyan mondta - visszajövök, de szeretnék a saját ruháimban lenni. A tieid egy kicsit... - nézet le magára és a nadrág épphogy csak nem csúszott tovább a csípőjén, míg a póló is már az egyik vállán éppen lefele igyekezet.
- Oké értem. - kuncogott fel Stan. - De elkísérlek.
- Oké - mosolygott kedvesen, majd visszalépve egyet ragadta meg a fekete kezét és húzni kezdte kifele - bár nehogy azt hidd, hogy gardedámra van szükségem.
- Hát... - oldalra nézett, majd pár kép ugrott be neki Cartman véres fejéről, és szétvert testéről. - Most már nem annyira. - Kyle bólintott, és ahogy mentek az ő fejében is a dagadt srác járt mégis... tudta, jól nem úszhatta meg egykönnyen ha Stan talált rá, de akkor is retteget. Valamitől aminek még az érzését sem tudta megmondani. Valami készült és ez nem csupán szimpla szertartás. Megölik, őket kiirtják a forgalomból, mert gyengék. Utálta magát ilyenkor... mert nem volt ilyen. Kylei tudja a legjobban. Az elnyomott kitörő énje, bár az utóbbi napokban mintha kissé megint bátrabb lenne. Ezt önmagán nagyon látszott, de tudta ez csak a feketének köszönhette.
Mosolyogva szorította meg kissé jobban a kezét, majd oldalának dőlve így sétáltak tovább. Stan kissé elpirulva nézett a másikra, de végül ő is elmosolyodott, ahogy tovább sétáltak. Mikor elérték a fiú ajtaját, az lágyan nyomta le a kilincset mitől az ajtó kinyílt és ő besétált rajta.
- Pár perc és kész is vagyok - mondta, ahogy előbb a táskájához ment, majd a fürdőhöz. Stan az ajtó melletti falnak támaszkodott, ahogy figyelte a vörös minden egyes mozdulatát. Mikor bezárta az ajtót magára kapta gyorsan a farmert és pólót és pulcsit, majd Stan ruháit szépen összehajtva hagyta a kád szélén. Ezután a tükörben magát vizsgálta. Jólesően mosolygott bár itt ott még a tegnap foltjai mocskolták bőrét, ami kis hányingert keltett benne. Stan eddig unottan kapargatta a vakolatot a falról.
- Én fizetek azért - förmedt rá amikor kijött. Karjai keresztbe tette és egyikben Stan gatyája és pólója lógott.
- Dehogy is! - húzta fel egyik szemöldökét. - Senki nem fizet érte... - vigyorodott el.
- Ha a szobában valami tönkre megy év végén kifizetetik velünk - morogta tovább, ahogy az asztalához sétált és néhány könyvet bedobált a táskájába.
- Majd én kifizetem... - mondta, de abba hagyta a fal kapargatását.
- De sok pénzed van. Ah megvan~ kész vagyok mehetünk akár - mondta ahogy a hátára penderítette a könyveket.
Stan felkuncogott, ahogy kinyitva az ajtót lépett ki rajta.
- Annyira nem is~
- Gondolom az egész mai napot szívhatom, ugyanis nem mentem be órákra... - terelt témát, de Stan erre csak legyintett párat.
- Amilyen felfordulás van a tegnapi nap miatt... nem is tudom, van-e tanítás... - felnevetgélt.
- Tegnap.. - gondolkodott el, majd eszébe jutott a kigyulladt szertár - oh igen. Azért jó lenne tudni. Ráadásul így még senkitől sem kérhetem el a leckét, tekintve, hogy egyel kevesebb barátom van - mondta szomorúan.
- Ugyan már, ott van Kenny. Lehet sokat alszik órán, de minden jegyzet meg van neki. - mosolyodott el.
- Fogadni mernék, most ő sem ment be, ahogy Craig sem... - rázta meg a fejét.
- Harry és Bebe hova járnak?
- Tényleg! Bebe velem jár egy osztályba! - csillantak meg a szemei, majd se szó se beszéd futni kezdett a lányrészleg felé.
- Vá...! - Stan követte, bár azért pár méterrel lemaradt tőle. Úgy jó öt perc futás után Kyle már a lányka szobája előtt állt és harmadjára kopogott be rajta.
- Kyle... lehet hogy... dolguk van. - mondta ahogy lihegve megállt a másik mögött. Az ajtó kinyílt és egy kócos lány lépdelt ki rajta. Feltehetőleg a hajzuhatag alatt Harry volt megtalálható, de ezt végül Bebe segítségével lehetett megtudni.
- Kik azok az idióták akik... Kyle! Kyle! Jaj de rég láttalak~ - hárpiából egy szerető lány, aki magához ölelve a fiút kezdte berángatni a szobába, míg barátnője egy hangos sóhajjal tekintett a feketére és kinyitva az ajtót invitálta be őt is. Stan belépve a szobába, nézett a kócos Harry-re, majd magában elismerően megveregette vállát. A szoba nem sokban különbözött a fiúk szobájától. Egyedül az volt a furcsa, hogy csupán az egyik ágy volt beágyazva, míg a másikon tömérdek női magazin feküdt. Harry megvakarta kócos haját, majd levetődött az ágyra míg nézte milyen körülmények között folytja meg a szőke Kyle-t.
- Jaj Kyle~ Mi ez a sok kötözés rajtad és olyan furcsa vagy~ történt valami? - Stan felkapta fejét. De végül nem mondott semmit, csak zsebre dugta kezeit.
- Semmi bajom, de meg fogok fulladni ha nem engedsz el - tiltakozott, ahogy segélykérően nézet a vörös szemekbe, Harry viszont csak vállat vonva dőlt hátra.
- De akkor is~ nekem soha nem mondasz el semmi! Semmit az égvilágon! - morogta, majd elengedte barátját és helyette Stan felé lépet - most megyek és pufogok egy sort! És TE is velem jössz! - mondta ellenvetést nem tűrve a feketének, majd karon ragadva egyszerűen kiráncigálta az ajtón.
- De de?!?! - hiába próbálkozott volna tiltakozni, végül a folyosón kötött ki a lánnyal. Ahogy az ajtó becsukódót a szőkét mintha kicserélték volna. Göndör haját a füle mögé tolta és komoly szemekkel nézet rá Stan-re.
- Mi folyik itt? Valami itt nem stimmel nekem. Amikor csak találkozom vele, vagy kötés vagy valami seb esetleg gyógyszer szag. Mégis mit művelnek vele és ne akarj kertelni! Nagyon szeretem őt és tudom, hogy ha lenne rá elég ereje kihagyna belőle mindenkit, hogy ne essen senkinek baja, de én tudni akarom! A barátom! - hangja kissé sírosan mégis a komolyság ott csenget benne.
- De... Bebe. - sóhajtott egyet. - Majd ha szeretné, elmondja. Nem akarja, hogy aggódnod kelljen miatta.
- Nézd... soha nem mondott el nekem semmit. SOHA! Mert pont azért, hogy én ne kavarodjak bele. Nem fogja elmondani hiába kérdezném... - válaszolta, ahogy lesújtottan túrt bele a szőke hajába - kérlek, mond el... tudnom kell. Annyira aggódom miatta. Mióta csak találkoztunk szörnyű élete volt és nem akarom, hogy ez itt is folytatódjon. Szeretnék neki segíteni! - Stan elmosolyodott.
- Úgy tudsz neki a legjobban segíteni, ha továbbra is támasz maradsz számára... Ne aggódj, majd én vigyázok rá - Bebe erre csak lemondóan sóhajtott, majd kissé megindult könnyeit letörölte és gonosz fény csillant a szemébe.
- Ha csak egyszer is késve mersz érkezni és nem vigyázni rá... Harry fog kibelezni én meg pálcikával eszlek meg - semmi vicces nem volt a sorok között. Voltaképp halál komoly volt. - Na akkor menjünk vissza~ kipufogtam magam - változott vissza mosolygóssá ahogy kinyitotta az ajtót és belépett rajta. Stan még egy ideig állt ott lefagyva, de végül nyelve egyet lépett be magabiztosan, tudta hogy ez nem fog megtörténni így nem tartott a dologtól. Bebe viszont megakadályozta a további bementébe, ugyanis a látvány nem éppen volt szokványos. Harry ismét ült az ágyon haja már nem volt kócos és arcán is semmit nem lehetett kivenni. A furcsa jelenség a vörös volt a padlón. Feje szinte hasonlított hajához és kisé ijedten nézet a lány felé.
- Harry? - nézet Bebe rá, ahogy Kyle mellé lépet, aki csupán átölelte barátnőjét - már megint?
- Most annyira nem voltam kemény - rántotta meg a vállát. Stan egyből oda lépett Kyle-hoz.
- M... Mit csináltál vele?! - rivallt rá a lányra.
- Stan~ - motyogta a vörös még mindig vörös fejjel - semmi gond.
Bebe elengedte és megragadta barátnőjét és egyenesen a fürdőbe húzta ahonnan hangos veszekedés csapott fel. Kyle eközben kissé feljebb ült ám feje még mindig vörös volt.
- Mit csinált veled Kyle?! - kérdezte határozottan, ahogy kezét a másik arcára simította.
- Semmit - válaszolta nyugodtan, ahogy Stan-re nézet - semmi gond, tényleg.
- Mond el Kyle, kérlek! - komolyan nézett a zöld szemekbe.
- Nincs semmi baj! - válaszolta komolyan, ahogy felkelt, majd ellépve bekopogott a lányok ajtaján
- Bebe! Semmi gond, hagyd már őt! Most nem mutatott olyan sokat! - Stan álla leesett, ahogy feje elvörösödött, és Kyle mögé lépett.
- BEBE NEM MONDTAD HOGY A BARÁTNŐD SZATÍR! - kiáltotta az ajtónak. Az ajtó kicsapódott ezzel, majd nem orrba vágva a két fiút.
- Ő nem Szatír! - kiabált rá, ahogy kissé neki is ugrott ám Kyle egy mozdulattal rántotta vissza és sóhajtva fordult Stan-hez.
- Tényleg nem... csak kissé. Olyan perverz mint te... - arca ismét elvöröslött.
- És abban mi a rossz? - hallatszott a főbűnős hangja.
- De én nem mutogatom magam! - hivatkozott a fekete.
- Én/ő sem mutogatja magát - lehetett egyszerre hallani a hangjukat, majd végül Harry volt az aki feladva dőlt neki az ajtófélfának.
- Megmutattam Kyle-nak a legújabb fotó sorozatomat, amit Bebe-ről csináltam. A kis barátod ezért vörös mint egy paradicsom! - mondta kissé nyugodtan, mire Bebe feje is elvöröslött.
- De ugye nem sokat? És azokat ugye nem...
- Szerinted mitől olyan vörös a feje? - kérdezte, ahogy megfogta a szőke vállát. Stan nagyokat pislogva nézett a lányokra. Majd kezeit összefonva esett gondolkozóba, ahogy a plafont fixírozta, de csak az egyre jobban vörösödő fejét lehetett látni.
- Ez akkor is gonosz volt tőled! Ha már ez a hobbid legalább ne mutogasd másoknak - förmedt rá Bebe, mire Harry ismét meglengette kezét.
- Kyle-nak mutattam neki meg szabad - vállat felhúzta, majd a vörösödő feketére pillantott - ha te is látnád. Olyan jó szögben lehet elkapni~ - a nap folyamán először mosolyodott el. Stan erre csak hümmögött, majd Kyle-ra nézett, és elvigyorodott.
- Jut eszembe! Még meg vannak azok is amiket Kyle-ról készültek - kezdett bele mire az említett vörös feje még vörösebb lett és heves tiltakozásba kezdett.
- Nem! MI most megyünk! Köszi az infót Harry! - kezdett kifele menni magával húzva barátját.
- Miért ne láthatná. Nincs azokban semmi rossz. Olyan édes vagy egy két képen~ - ugrándozott örömében a szőke. Stan szemei felcsillantak, ahogy visszahúzta Kyle-t, és Bebe elé sétált.
- Muti! - vigyorodott el.
- Nem már! - mondta lehangolóan a vörös, ahogy ismét húzni kezdte ám Bebe el is kapta a fekete karját és az ágyra húzta.
- Itt van a laptop-on!
- Bebe! Harry! Ez így nem fair!
- Nyugi Kyle, gondolom nem vagy rajta meztelen... - legyintett párat Stan.
- De akkor is! - tiltakozott tovább, ám addigra már késő volt. Tényleg nem volt túl sok kép róla csupán hat darab. Egy réten lehetek olyan tavasz esetleg nyár környékén. Kyle széles mosollyal a kamerába épp cseresznyét falt, ahogy a pokrócon ült. A másikon már vigyorogva verekedett Bebé-vel, míg a többi már csoportképnek készült, melyen Harry is rajta van és egy kisebb grimasznak mondható vigyorral ő is a kamerába mosolyog. Stan elmosolyodva nézte a képeket.
- Nem értem ezeket mért ne nézhettem volna meg. - fordult a vörös felé mosolyogva. - Olyan cuki vagy rajtuk~
- Pont azért... - csapta le a laptop tetejét dühösen - úgy volt, hogy ez nem mutogatjátok senkinek - morogta, ahogy végül kifele lépkedett a szobából és maga mögött becsapta az ajtót.
- Azért az igaz. Tényleg úgy volt, hogy csak nekünk lesznek a képek - jutott eszébe "jókor" Harry-nek. Stan felállva sietett Kyle után, csupán egy intéssel köszönt el a lányoktól. Kyle ezalatt már rég saját szobája felé trappolt és úgy döntött egy életre bezárkózik és nem is fog beszélni senkivel és inkább remeteként fog tovább élni.
- Úgy sem ettem még kis rágcsálókat - morogta, ahogy elérve szobáját nyitott be. Stan mikor elérte Kyle szobáját, kifújva magát kopogott be.
- Nem vagyok itt - hallatszott bentről a sértett hang. Stan sóhajtva egyet ült le az ajtó mellé.
- És ha én is mutatok képeket? - kérdezte, ahogy zsebre dugta kezeit.
- Még mindig nem vagyok itt - hallatszott ismét a válasz, majd egy halk csengőhang szűrődött ki és Kyle suttogó hangja - Nem! Mondtam, hogy azok nem közszemle és meg is ígérted... nem érdekel, hogy Harry hibája, ne fogd rá! - Stan ismét sóhajtott.
- Ne haragudj rájuk, én mentem bele.
- Nem... nem... - hallatszott, majd végül kinyomva a telefont dobta az ágyra. Kyle az ajtóra nézet, majd halkan felsóhajtott. Nem akart rosszban lenni Stan-nel. Tényleg nem. Az ajtóhoz kezdett sétálni ám az előtt megállt és pislogva rá párat, meggondolva magát inkább az ablakhoz sietett és kinyitva azt nézet le. Földszint. Tökéletes volt. Átvetve lábát ugrott ki a fűre, majd szaladt el.
- Kyle... - felállva kopogott be, de mivel válasz nem érkezett, és az előbbi zajok is gyanúsak voltak, benyitva nézett körül, a már üres szobában. – Bazd meg... - suttogta maga elé, ahogy az ablakhoz futva ugrott ki rajta ő is. Kyle nem tudott sokáig futni, hiszen Zana könnyedén kiszúrta, és rávetve magát döntötte el majdnem a fiút.
- Kyleeeeeee~~~ - szorongatta meg. - Úristen úgy aggódtam érted! Jobban vagy? - kérdezte mosolyogva, ahogy eltolta magától a fiút, és táskájába turkált. - Tessék, fagyi nagyon finom! - csomagolta ki a jégkrémet, és nyomta a vörös szájába. - Ettől tuti meggyógyulsz! De azért miközben eszed ne gondolj semmi rosszra! - kacsintott a fiúra, ahogy elvörösödve ő is neki kezdett egy másiknak az evéséhez.
- Köszönöm... - motyogta a vörös ahogy jólesően megnyalta a fagyit - te is ott voltál? - kérdezte ám mikor rájött, hogy Stan valószínűleg ismét kergeti mennie kéne - nem fontos nekem asszem mennem kell... a fagyi isteni köszi~ - paskolta meg a lányt, majd futni kezdet kezében a jeges csodával. Stan elérve Zaná-t, még látta Kyle vörös fejét.
- Én is kérek! - jelentette ki, mire a lány csak mosolyogva adott neki is, és ellökve onnan lökte Kyle után.
- Siess! - parancsolt rá. Stan Kyle után futva kezdte el majszolni saját fagyiját, egyre közelebb és közelebb ért Kyle-hoz, úgy hogy meg se erőltette magát. Kyle épphogy elérte az egyik fát ott roskadt a térdeire. Nem neki találták ki a fogócskát és fagyija is szépen szétolvadt már a kezében.
- Francba - mondta ahogy elkezdte lenyalni ujjairól az édességet. Stan pár méterre tőle lelassított, majd lépkedni kezdett Kyle felé, ahogy hangosan cuppogtatta fagyiját.
- Remek - morogta tovább, ahogy bekapva ujját szopogatta le róla a ráragadt fagylaltot. Stan feje egyre vörösebb lett, ahogy nézte a látványt.
- Látod, én ezért tudok ilyen sokat futni... - mondta, ahogy már Kyle mögött állt.
- Jó neked - morgott, ahogy még mindig próbálta magát megszabadítani a sok fagyitól, ám a másiktól csak még olyanabb lett - a fenébe, fogd meg légyszi - mondta, ahogy sajátját Stan kezébe nyomta míg ő tovább folytatta maga tisztogatását. Stan teste néha, néha meg remegett, ahogy nézte Kyle-t. El akarta kapni tekintetét, de nem tudta, a látványt teljesen megbabonázta.
- Jobb ha inkább kezet mosok. Ez így nem jó... - mondta, majd csupán akkor vette észre a másik tekintetét mikor visszafordult - minden rendben? - Kérdezte, ahogy fagyiját a szájába kapta és ismét nyalni kezdte. Stan nyöszörgött egy párat, de feje még vörösebb és vörösebb lett.
- Öm... Ja...? - ő is bekapta saját fagyiját, és akárhogy próbálta elvenni tekintetét, nem tudta.
- Nem vagy lázas fejed... - kezdet bele aggodva, ahogy kissé közelebb ment és mivel kezével nem nézhette, meg a másik hőmérsékletét ezért saját homlokát nyomta a másikének.
- Kyle... - nyöszörögte Stan, de mozdulni sem tudott, helyette a fagyi pálcikáját markolászta.
- Talán csak kicsit meleg... így nehéz megállapítani. Jobb ha bemegyünk - hajolt el, nem is értve Stan miért is viselkedik így - bocsi hogy elfutottam, de nekem fontosak azok a képek... - mondta, ahogy ismét szájába vette a fagyit és jólesően megszívta azt.
- Seeeeee... - elcsuklott hangja. - mi... baj...
- Stan tényleg aggódom. Sajnálom, nem akartalak ennyire megbántani - lépet ismét közelebb hozzá, miközben a fagyi még mindig a szájában volt, ám egy gyors mozdulattal kivette és megnyalva ajkait nézet a kék szemekbe.
- Nem... haragszom... - suttogta Stan, ahogy magában egyre jobban küzdött az ellen, hogy bármit is tegyen, de egyre nehezebbnek bizonyult.
- Biztos? - lépet még közelebb hozzá, ahogy mélyen a szemébe nézet - nem akarok veled, rosszban lenni. Ha tényleg megbántottalak... akkor kiengesztelhetnélek valamivel?
- Nem... haragszom... tényleg... - teste megint megremegett, ahogy oly annyira megszorította pálcikáját, hogy az ketté tört. Kyle kissé ijedten nézet rá a pálcikára, és ahogy csak lehetett félre értette a szituációt.
- Akkor a pálcika... miért - nézet le és kissé félve megremeget és szemeibe könnyek gyűltek - bocsánat tessék itt az enyém - nyújtotta át a megint elfojt fagyit.
- Jajj Kyle, dehogy, dehogy! - visszatolta a fagyit. - Ezt nem azért mert mérges voltam... - csak most volt képes oldalra nézni, ahogy saját fagyijáról lenyalta a maradékot, majd a fa pálcikát, félre dobta.
- De... - motyogta továbbra is - az ember nem tör csak úgy dolgokat...
- Ezt csak... csak mert... - kifújta a levegőt. - hobbim eltörni a pálcikát, és úgy eldobni. - nézett újra Kyle-ra.
- Meg sem etted mindet... - mondta emlékezve, hogy utána nyelte le a maradikét - ha viszont nem haragszol rám, akkor mi a baj?
- Semmi! Semmi! Semmi! - legyezett hevesen maga előtt, ahogy a pír az arcán kezdett alább hagyni.
- Rendben... - lépet egyet hátra, majd ami még nem folyt a kezére fagyi azt a szájába vett és elfordult és úgy indult neki meg sem várva Stan-t. Stan sóhajtott egyet, ahogy zsebre dugva kezét követte a másikat. Magában áldott mindent, és mindenkit, hogy sikerült magán uralkodnia, az utolsó pillanatokig. Ám Kyle kevésbé volt ilyen elégedett. Mikor végzett a fagyival jólesően nyalta meg ajkait és a pálcikát meg a legközelebbi kukába dobta.
- Elmegyek kezet mosni - mondta fennhangon, ahogy elindult egy mosdó felé. Stan meglepődött a másik hangján, de készségesen követte.
- Kyle... valami baj van? - kérdezte, ahogy mellé sietett.
- Nem! Semmi bajom, ahogy neked sem volt az előbb! - mondta semlegesen, ahogy nem állt meg.
- Aha... - zsebre dugva kezeit követte. - De nekem tényleg nem volt.
- Ahogy nekem sem most - nyitotta ki az egyik ajtót, de rögtön utána be is csapta. Stan pislogott egy párat a zárt ajtóra, majd kinyitva azt sietett be Kyle mellé.
- Aham, látom... - A vörös az egyik csap előtt állt és kezéről próbált a ragacsos anyagot lemosni. Még mindig kissé izgatta, hogy Stan nem volt vele őszinte, de lassan lenyugodott. Lehetnek titkai. Neki is vannak... sok sok titka. Mikor kész volt gatyájába törölte kezét.
- Ajj Kyle ne csináld~ - átölelte hátulról a másikat.
- Persze... de én aggódtam - mondta még mindig kissé morogva - ha tettem valami rosszat, akkor miért nem mondod meg?
- De nem tettél semmit! Egyszerűen csak... - oldalra nézett, majd lehajtotta fejét. - Perverz vagyok...
- Egy fagyitól beindultál... - fordult meg hirtelen a másik karjai közt - miért nem mondtad?
- Próbáltam másra koncentrálni... - arca megint kicsit elpirult, ahogy a másikra nézett. Sóhajtva karolta át a másik derekát és kissé nekinyomta a buksiját.
- Bocsi... sajnálom, hogy nem tudlak... - arca vörös hacsak rágondolt. Stan pislogott párat, a 'nem tudlak' szó hallatán.
- Kyle~ mondtam nem számít, ráadásul neked köszönhetem hogy ilyen jó kondiba vagyok~ - átölelte a másikat. De az csak megrázta fejét.
- Lemondtál miattam a nemi életedről és a cigiről... - mondta, ahogy még közelebb bújt a másikhoz - olyan egy önző dög vagyok... meg sem érdemelek.
- Ne mondj ilyeneket! - rivallt rá, ahogy kissé eltolva magától nézett a szemeibe. - Én szeretlek, nem érdekelnek az ilyen dolgok ameddig veled lehetek. - szemében őszinteség csillogott. Kyle viszont csak ismét megrázta a fejét.
- De....
- Nincs de!~ - újra magához ölelte. Nyüszögött egyet, majd komolyan emelte fel a fejét.
- Én... próbálkozzak? - Stan feje teljesen vörös lett, és leesett állal nézett Kyle-ra.
- M... Mi?... - kérdezett rá, mintha rosszul hallotta volna.
- Próbálkozzak, hogy neked jobb legyen? - kérdezte komolyan ám arca vörösben izzott. Stan nyelt egyet.
- Mondtam, hogy nem kell, és hogy ne aggódj emiatt. - válaszolta szintén vörös fejjel.
- Biztos? - nézet rá csillogó szemekkel.
- Igen. - mosolyodott el. - Tudom, hogy nehezedre esik, nem fogom erőltetni.
- Rendben - bólintott, ahogy végül egy kis puszit nyomot a másik szájára. Stan végig nyalt a másik alsó ajkán, majd kissé megszívva azt, ölelte meg megint Kyle-t. A vörös kissé megrezeget az érintéstől, majd mosolyogva nyomta fejét a másikhoz.
- Az a lány közveszélyes... - jelentette ki Stan, ahogy elengedve a másikat, karolta át derekát és húzta a kijárat felé.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
