| Anvil : 19. fejezet: Óvakodj az AB vércsoporttól |
19. fejezet: Óvakodj az AB vércsoporttól
2011.07.28. 16:49
Jó szórakozást hozzá~ >///<
Eközben a kis szőke eleget téve kezdte keresni Stan-t bár már nagyon bánta, hogy hagyta csak úgy elfutni Kenny-t. Félt a sötétben és hiába akarta a díjat ennyit még az sem ért meg. Ám egy jó negyed órával később meglátta a fekete fürtöket és örömittasan szaladt oda.
- Stan!
- Butters. Szia, hol van Kenny? – kérdezte ahogy felállt a vörös mellől, de ügyelt arra, az ne dőljön el.
- Craig hívta és azt mondta valami veszélyes, így én nem mehetek - mondta el tömören, majd a vöröst kezdte fixírozni - oh... az áll Kyle, vagy ő már az igaz? - Stan felkuncogott.
- Eddig se volt áll Kyle csak… rossz kedve volt nem akarta rátok kivetíteni. Most pedig bealudt… fel kéne kelteni… - nézett a vörösre, ahogy odalépve hozzá rázta meg vállát. – Kyle… - Az nyüszögött párat, ám felébredni nem volt hajlandó. Butters kissé aggódóan nézet rá, majd ő is szólongatni kezdte.
- Kyle~
A kettős szólás már hatott. Lassan komótosan nyitotta ki a szemeit, majd előbb Stan-re és végül Butters-re nézet.
- Kyle?... vagy K? – kérdezte Stan reménykedve, hogy az előbbi lesz.
- K? - Butters furcsán pislogott a feketére, nem értve a szójátékot - K a beceneve?
Kyle viszont még mindig nem volt képes rendes választ kisajtolni magából, csupán ismét lehunyta szemeit.
- Olyasmi…- mondta kínosan nevetgélve Stan tarkóját vakargatva. – Hey Kyle! Vissza ne aludj! – rázta meg újra vállait.
- De álmos vagyok... - morogta, ahogy ismét kinyitotta a szemét.
- Akkor menjünk vissza a kollégiumba és ott aludj… - mondta Stan ahogy felhúzta a másikat.
- Miért? Kint vagyunk? - kérdezte, ahogy lomhán körül nézet és szemeit Butters-en legeltette - Butters?
- Hmm~ Minden oké Kyle? - kérdezte aggodva.
- Igen az erdőben vagyunk… - mondta Stan ahogy ölébe kapta Kylet. A vörös készségesen hajtotta fejét a másik mellkasának, majd ismét lehunyva szemeit szippantott egyet - mégis miért vagyunk az erdőben?
- Őőő~ mi a baja? - próbálkozott Stan-nél mivel nem kapott választ.
- Semmi csak elfáradt! – legyintett párat, ahogy elővéve egyik kezével telefonját pötyögte be barátja számát. – Kenn, gyere vissza majd a kollégiumba, mi visszamegyünk.
- Rendben. – mondta a szőke, ahogy le is csapta a telefont.
- Gyere Butters már elég hideg van… - mondta ahogy újra két kézzel fogta a vöröst. Butters készségesen követte a feketét és többet nem kérdezve a vörös hogylétéről mesélni kezdett miként szerezték meg a szalagokat, ám mikor beértek Stan szobájához ő tovább lépet egyet, majd megfordulva intett Stan-éknek.
- Át szeretnék öltözni meg fáradt is vagyok... megmondanád Kenny-nek, hogy a szalagokat, majd holnap együtt elvisszük?
- Persze. – mondta mosolyogva. – Jó éjt Butters. – Stan be is lépett saját szobájában. A szőke mosolyogva lépet tovább ám két lépés után megállt és barátjára meredt.
- Kenny! - mosolygott, ahogy odaszaladt hozzá és átölelve csókolta meg, majd ezek után egy nagyot csapott a fejére - otthagyni az erdőben egy félős embert! Hülye ötlet!
- Sajnálommmm~ - nyomott puszit ajkára. – De nem tehettem mást… és örülök, hogy nem is jöttél… de~ kárpótlásként teljesítem egy kívánságod! – mondta kacsintva egyet, ahogy kezét a másik dereka köré fonta.
- Egy kívánság~ - gondolkodott el, ahogy kinyitva az ajtót léptek be - még agyalok rajta~
Craig futólépésben sietett a nővéri szoba felé. A nyugodt iskolából, ami még a szórólapon állt kezdett egy őrült vérfagyasztó épületté változni melyben megannyi titok és annál több rejtély lappang. Mindenkinek vannak rejtegetni valóik. Ez alól senki nem kivétel... a körök is utaltak erre.
Valami nagyra, valami elképzelhetetlenre.
- Tweek? Jól vagy? - lépet be lihegve a nővérszobába ám hirtelenjében arcát pár dús kebel fedte be.
- Craig~ Hát te vagy az a bátor, aki idehozta ezt a kedves fiút~ Jáj pedig azt hittem mindenki eszét elveszi ez a hülye verseny - szorította magához a ahogy néha körbe pörgött vele. Tweek csak ekkor nyitotta fel pillát, felülve az ágyon megdörzsölte bekötözött kezét. A doktornő elengedve a kissé vörös fiút kérlelően nézet rá.
- Nálad van a növény, ami miatt a barátod megsérült - Kérdezte, mire Craig bólintva egyet adta át a kis zsebkendőt. Tweek felállva az ágyról, zuhant rá vissza. A feje zsongott, és borzasztóan szédült, fejét fogva terült el, míg Craig a szőkéhez lépet, majd megérintve kezét simított rajta végig.
- Ej ej~ Nem éppen a legjobb - morogta a nő, ahogy visszafordult a srácok felé - nem egy nagyon mérgező növény, de minimális kábítót tartalmaz. Egy nap és elmúlik, de addig szerintem a szédülés és a fejfájás nem múlik el.
Craig elmormolt egy két szitkot, ahogy tekintetével ismét a szőkét nézte.
- Még jó hogy felhoztad~ Na de most szerintem elég a szobájába vinni egy kis pihenésre. Holnapra kutya baja sem lesz. Tweek feltornázva magát ülésbe, kezei segítségével, dőlt neki a feketének.
- Hány szalagot sikerült… összegyűjtened?... – kérdezte kissé kómásan, ahogy felnézett a másikra.
- Idióta... - morogta Craig, ahogy ölbe kapta a szőkét - mi a fenét érdekel, ha ilyen szarul vagy?
- Óóó~ dráma - pattant lovagló ülésbe a nő és úgy nézte csillogó szemekkel az eseményeket, de a fekete csupán ezt megelégelve, fogta és távozott is a rendelőből.
- Hát mert… szabad naaap~ - válaszolta, ahogy fejével Craig mellkasához dörgölőzött.
- Ki nem szarja le a szabadnapot, ha ezzel megsérülsz - morogta tovább rá sem nézve a szőkére.
- Én! Tök jó lenne egy szabad nap… veled… - Pirult el, és hogy ezt elrejtse még jobban hozzá bújt a másikhoz.
- Igen? És... mond csak megérte? Holnap üres nap van, viszont szenvedhetsz, majd az ágyadban a hülye bokor miatt. A másik meg, a szalagok csak az egyik diáknak adták volna a szabadnapot nem kettőnek. Nincs csapat - mondta dühösen, ahogy belökte az ajtót, majd berontva rakta le a szőkét az ágyra. Butters kicsit meglepődött a heves beszéden, de inkább nem szólt semmit csupán állt és várt, ám a fekete biccentet és egy "jó éjt" kíséretében már távozott is. Tweek szomorúan nézett a fekete után. Bele se gondolt, hogy a szabad nap csak egy diáknak szólt, elnyúlva az ágyon sóhajtott egyet.
- Elégé dühös - mondta Butters, ahogy egy bögrét nyújtott a szőkének melyben a keserű fekete kavargott - de biztos csak aggódik~ ez miatt lehet - vigyorgott el, hogy oldja a feszültséget.
- Köszönöm… - felülve vette el a bögrét, és kicsit arrébb húzódott ezzel invitálva a másikat nyugodtan üljön le mellé. Nagyot kortyolt italából. – Úgy… gondolod? – kérdezte, ahogy két kezében fogta a bögrét, és a benne lévő nedűt fixírozta.
- A hangjában hallatszott~ - csücsent le és ő is a kezébe vett egy bögrét, melyben már kakaó volt. - Amúgy szerintem is igaza van. Azért ez a verseny nem ér meg annyit, hogy megsérülj, de... mi is történt pontosan?
- Hát megláttam egy szalagot, elkezdtem felé futni, és nem vettem észre a sötétben egy tüskés bokrot… mikor elfutottam mellette, elég szépen szétszedte a kezemet… - nézett bekötözött kezére.
- Ohh~ ez tényleg meggondolatlanság volt - pillantott ő is a szőkére, majd legurítva torkán a meleg italt kelt fel - viszont~ jó hírek, hogy holnap az egész napunk üres! Éljen~ - Tweek felkuncogott.
- Te mivel fogod tölteni a napod? – kérdezte mosolyogva kávéját szürcsölgetve.
- Van egy kuponom amit beválthatok - vigyorodott el, ahogy az asztalán levő kis prospektust nézte - úgyhogy szerintem ezt használom fel. Tweek ismét elmosolyodott, ahogy ő is megitta maradék italát, és az üres bögrét az éjjeli szekrényre tette.
- Jut eszembe! Hallottad, ahogy egy új gyerek jön a suliba, ami azért furcsa mert évközben nem vesznek fel senkit~ - mélázott, el ahogy vetkőzni kezdett, majd magára vette pizsamáját.
- Igen? Nem tudod, hogy hívják? – kérdezte érdeklődve.
- Fene tudja~ csak hallottam az egyik osztálytársamtól, hogy a rokona - rántotta meg vállait.
- Melyik osztálytársadé? – kérdezte, ahogy a plafont bámulva elmélkedett.
- Hmm~ Egy barna hajú lányé a neve... - mélázott el ahogy elterült ágyán és a levegőbe kis köröket kezdett írni - Á igen! Ramóna! - Tweek szemei kikerekedtek a név hallatán és egyből felpattant ágyáról.
- Nem! Az lehetetlen! Ez nem történhet meg! – mondta, ahogy fejét fogva újabb kávét kezdett el készíteni.
- MI az? - lepődött meg a szőke, ahogy a szobatársát nézte, majd felpattanva elkapta csuklóját és az ágyra lökte - pihenj már! Csinálok én neked - utasította, ahogy átvette a vízforralót - szóval? Mi a gond?
- Az a lány egy őrült! Folyamatosan üldöz és… molesztál! És ha az unoka testvére is ilyen… - teste remegni kezdett, ahogy maga elé meredt. Átnyújtotta az újabb bögrét ám megrázta fejét.
- Ugyan már! Ezt nem tudhatod, ráadásul ahogy tudom eddig Craig mindig megvédet. Most miért lenne másképp? - kérdezte.
- Ha ketten lesznek… neki is nehezebb lesz… - nagyot kortyolt italából, nem foglalkozva azzal hogy az még forró volt. Remegése kicsit enyhült, de még mindig nem hagyott alább.
- Na! Elég Tweek! Ha rettegsz azzal csak nekik adsz előnyt! Harcolni kell előttük olyannal ami meglepi őket, majd már ők kezdenek félni tőled! - vágta be a hős pózt, majd elnevetve magát ismét vissza csücsent - amúgy is, ha segítség kell itt vagyok és Kenny is biztos segít.
- Köszönöm Butters… - mosolyodott el Tweek. – És igazad van! Nem adom meg nekik azt az élvezetet, hogy lássanak félni!... – mondta elszántan.
- Helyes! - vágta hátba, majd kikapva a bögrét a kezéből lökte rá az ágyra - És most pihenj~ sokat, sokat és akkor bocsánatot tudsz kérni holnap Craig-től. Tweek bólintva egyet húzta magára a takarót.
- Jó éjt Butters és… köszönöm. – mondta mosolyogva.
- Night~ - leoltva a villanyt ő is az ágyába bújt és az éppen a keze ügyébe kerülő plüsst magához húzta.
Egy ismerős fekete autó érkezett az iskola udvarára, belőle egy barna hajú fiú szállt ki, kit nem más mint Ramóna várt. A fekete ruházata alapján, és ugyan olyan barna hajáról és szeméről, nem volt nehéz kitalálni, unoka testvére a lánynak. Egyenes pár centis hajtincsei rendezetten álltak, hátán hatalmas fekete táskával közelített unoka testvére felé, ki karba tett kézzel fixírozta a fiút.
- Késtél. – mondta komoran a lány mikor a fiú elé ért.
- Két percet… - válaszolta az flegmán, ahogy ledobta táskáját a lány elé. – viheted a szobámba! – mondta egy gúnyos vigyor kíséretében.
- A faszt! – vágta rá a lány, de a fiú még közelebb lépve szorította be száját.
- Hogy beszélsz?... – kuncogott fel gonoszan, mire a lány csak flegmán nézett rá. – Kicsi vagy te ahhoz, hogy így beszélj. – ellökve unoka testvérét vette újra hátára csomagját. – Haladjunk, merre van a kétszáztízes szoba? – kérdezte, ahogy a kis cetlit nézegette mit zsebéből húzott elő. Ramóna elindult a fiúszállás felé.
- Óóó~ egész közel leszel az én drága Tweek-emhez. – A fiú felkapta fejét.
- Tweek-edhez? – a lány ördögien elvigyorodott.
- Majd megmutatom, imádni fogod~
Az említett egy nagyot hapcizott, egymás után kétszer is.
- Ki emleget?! – kérdezte bosszúsan, ahogy Craig szobája felé tartott. Reggel amint felkelt, gyorsan összekapta magát, és első dolga az volt, hogy bocsánatot kérjen a feketétől. Megállva az említett szobája előtt kopogott be, és várt. Craig kissé álmoskásan nyitott ki szemeit, majd oldalra nézve konferálta, hogy szobatársa rég lelépet, így ő maga bújt ki a takaró alól és nyitott ajtót.
- Mi van? - kérdezte kissé morcosan, de mikor meglátta Tweek-et hangja lágyabb lett - mit szeretnél?
- Én csak… - rémült meg először a fiú, majd kifújva levegőjét kezdte el újra. – Én csak bocsánatot szeretnék kérni a tegnap miatt és… - végig mérte a fiút. – Hozok neked egy kávét! – jelentette, ki ahogy el is indult saját szobája felé. Ám a fekete megragadta a vállát, úgy húzta be a szobába, majd zárta be az ajtót.
- Csücs - parancsolt rá, ahogy a szekrényhez lépet - mondtam már, hogy nem szeretem a kávét. Tweek meglepetten nézett a másikra.
- Pedig olyan finom… - morforindozott magába, ahogy mutató ujját szájára helyezte. – És ha kakaót hoznék? – kérdezte mosolyogva.
- Maradj nyugton... nem kell semmi - morgott egyet, majd kikapva pár ruhát sétált a fürdőig, ám ahogy belépet már ki is nézet - ne menj el! - Tweek nagyokat pislogott.
- O-Oké… - mondta, ahogy ülve maradva nézett körül a szobában.
Craig egy jó negyed óra múlva lépet ki egy farmerben és egy sötétkék pólóban, fején egy törülközővel és úgy tűnt a reggeli rosszlétét mintha csak elfújták volna csücsent le a szőke mellé.
- Szóval~ bocsánat mi? - nézet rá, mire a szőke bólintott.
- Hát… hogy aggódnod kellett értem és… - nézett oldalra, ahogy arca vörösödött, melytől a egy sunyi mosoly költözött a fekete arcára, majd megfogva Tweek állát fordította maga felé és egy csókot nyomva a szájára, már el is hajolt.
- Van egy olyan érzésem Butters vezetett rá miért is, haragudtam rád tegnap~
- Igen… én… nem vettem olyan nagy dolognak először… aztán később kaptam csak észbe hogy… te mit is érezhettél… - mondta, ahogy lesütötte tekintetét.
- Ez remek. Ennek nagyon, örülök - mosolygott a fiúra, ahogy ismét felkelt.
Hirtelen egy ismerős lány hang hallatszódott a folyosóról, egy ismeretlen fiúhanggal karöltve.
- Gyere már! Olyan lassú vagy! – Tweek-be mint a villámcsapás, jött a felismerés, mi szerint ez Ramóna hangja. Egyből odaugrott a feketéhez.
- Nem én vagyok lassú, te vagy túl hiperaktív… - szólta le egy flegma fiúhang.
- Hmm~? Vendége van? - unalmas pillantással nézet az ajtóra, majd vissza az előbb elővett mobilra miközben egyik keze a szőke derekán pihent.
- Ez biztos… az unoka testvére. – mondta kissé remegő hangon Tweek.
- Ramóna te olyan… kövér vagy… - kuncogott fel a fiú hang.
- Mi?! – hatalmas puffanás, és pár jajgatás a másik fél felől.
Craig ekkor elhúzta száját, ahogy lecsapta a telefont, majd felvéve magára egy pulcsit, majd kabátját is lépet oda Tweek-hez.
- Van programod? Nincs? Remek, akkor elmegyünk neked is egy kabátért és indulunk - mondta nem is törődve a kinti ricsajjal, majd még sapkáját magára rakva ragadta karon a szőkét és kinyitotta az ajtót. A látvány vicces volt. Kint egy fiú ült a földön, ölébe hatalmas táskájával, a lány pedig mérgesen nézett rá. Mikor kinyílt az ajtó mindketten abba az irányába néztek.
- Á~ Tweek~ - mondta boldogan a lány, ahogy elindult a felé, ám valaki visszatartotta. - Aaron engedj el! – mondta dühösen, ahogy csuklójáról próbálta lerázni a szorítást.
A fiú nem mondott semmit, csak hátra húzva a lányt mosolygott a kis párosra.
- Hali, a nevem Aaron~ - köszönt kedvesen. – Ramóna unokabátya vagyok. – Tweekre nézett, ki még közelebb húzódott Craighez. – Te pedig Tweek vagy, igaz?~ - a szőke csak bólintott.
- Én meg Craig és ő itt barátom, sőt mi most még távozunk is - mondta a fekete komoran rá sem nézve egyik barnára sem, úgy húzta tovább a szőkét.
- Nem csoda, hogy mindig elmenekül előled, ha letámadod, te szuka! – rivallt rá unokatestvérére, minek következtébe még egy ütést kapott, de ahogy távolodtak a úgy váltak semmivé a hangok.
- Azt hittem rosszabb lesz az unokatestvére… - mondta a szőke, ahogy hátrafelé nézett.
- Kerüld messziről - mondta Craig, de ő nem pillantott hátra - rosszabb fajából van, mint a lány.
- Oké… - nézett előre, de csupán csak a fekete hátát látta. – De hogy lehet rosszabb? – kérdezte érdeklődve.
- Nem fontos - állt meg a szőke szobája előtt - hoz egy kabátot meg a pénztárcádat. Nem kell más.
Tweek berohanva fél perc alatt vissza is tért, becsukva maga mögött az ajtót vágta zsebre pénztárcáját és mosolygott a másikra.
- Mehetünk~ - ragadta meg a másik kezét.
- Akkor nyomás~ - mondta a fekete is mosolyogva, ahogy kifele kezdtek el menni.
Kenny a napot egy reggeli kocogással kezdte, így vezette le a rengeteg feszültséget mi testében felhalmozódott. Ezután lezuhanyozva, felöltözve vette célba Butters szobáját, majd bekopogva párat nyitott be, de tovább lépni nem tudott ugyanis szinte rögtön egy fiú, nyakába vágta magát, ezzel feldöntve magukat.
- Van egy kívánságom~ beválthatom most? - kérdezte csillogó szemekkel, ahogy nem szállt le a másikról.
- Persze! – nevetgélve támasztotta meg magát, ahogy felnézet a másikra.
- Akkor~ - szemei izgatottan csillogtak meg, ahogy felpattant és asztalához sietve nyomot egy prospektust a szőke képébe - gyere el velem~ Ezen a héten van a bemutatójuk és hétvégén akartam menni, de így kapóra jön ez a nap. Imádom az ilyet~ régi írok történésekről szóló könyvek és egy csomó más érdekesség~
- Örömmel~ - mondta Kenny ahogy beletúrt a szőke tincsekbe.
- Remek akkor mehetünk is~ csináltam szendókat meg mindent, oh~ és van már két jegyem is! - virult fel a fiú, majd megfogva barátja kezét már rángatni is kezdte kifele, ahogy hátára a táskáját kanyarintott. Kenny mosolyogva hagyta, hogy Butters vonszolja magával. Örült, hogy ilyen kicsattanónak látja barátját.
Kicsivel odébb a fekete nem szólt egy árva mukot sem mióta elindultak így nem is osztotta meg a szőkével, hogy éppen hova mennek. Mikor már elértek egy bizonyos pontot Craig előkapta telefonját és benyomva rajta egy gombot állt meg. Ezután szinte öt perc sem telt el, mikor egy fekete sötétített ablakú autó parkolt le mellettük, amiből egy öltönyös ember lépet ki kinyitva a hátsó üléshez vezető ajtót.
- Parancsoljon Craig úrfi - A fiú csupán biccentett és meglökve kicsit a szőkét invitálta beljebb a kocsiba. Tweek megszeppenve ült be a járgányba, és mikor a fekete is beült mellé, halkan suttogott.
- Hova megyünk Craig?
- A házamba - mondta röviden, ahogy kitekintett az ablakon. A kocsi halkan felmordult és elindult.
- M-Miért megyünk oda?! – kérdezte vörös fejjel.
- El kell intéznem valamit, és mivel nem akartalak ott hagyni egyedül te is jössz velem.
- Jah… - sóhajtott egyet Tweek. – Ramóna miatt? – kérdezte, ahogy kinézett az ablakon.
- Is - felelte röviden, majd kicsit megbillent a kocsi ahogy egy nagyobb térre érkeztek, majd szép lassan meg is állt - csak semmi feltűnés és ne dőlj be a szobalányoknak - adta az utasítást, ahogy mindkét ajtó kinyílt. Tweek nagyot nyelt.
- Kérlek… ne hagyj magamra velük… - suttogta, majd kiszállt a járműből. A szeme elé egy óriási bézsfalú ház tárult. A bejárata óriási és amilyen lépcsősor vezetett oda azt hinné, valamilyen kastélyban jár. Több ablak és mindegyikben vörös muskátlik szépítették az összképet. Lent bokrok és fák melyek alatt már néhány kertész szedte a leveleket. Fönt az ajtóban, egy lány jelent meg, aki sebes léptekkel közelítette meg a feketét, majd ugrott a nyakába.
- Craig~ Na végre! Azt hittem te is megsérültél abban a hülye szalagkeresésben - morogta, ahogy puszit nyomot a szeretett unokatestvére arcára, majd a szőkét fixírozta.
- Tweek - mutatott a barátjára, majd lehámozta magáról a lányt - és engedj el Lív. Apu bent van? - kérdezte, mire Tweek megszeppenve húzódott közelebb Craighez.
- Bent. Téged vár. Tudod mennyire ideges volt, mikor megtudta? - nézet komolyan a lány unokabátyára, aki csak leintve fogta meg a szőke kezét és indult el befele. Tweek még intett egyet a lánynak, majd készségesen követte vendéglátóját. Nem kérdezett rá, miről lehet szó, sejtette hogy a fekete úgy sem válaszolna ha rákérdezne. Egy nagyobb előtérbe értek mely kitett egy egész osztálytermet. Szinte ahogy beléptek több szobalány is odalépett a feketéhez akik készségesen szedték volna le róla a ruhadarabokat.
- Nem maradok sokáig. Ne fáradjatok - mondta komoran mire ismét kámforrá váltak ezzel egyedül hagyva őket. Craig megfordulva nézet a szőkére, majd kissé komolyan fogta meg mindkét kezét. - Tweek! Szereted a gyerekeket? - kérdezte komolyan.
- Nincs velük bajom… - mondta nagyokat pislogva. – Miért?
- Ennek örülök - mosolygott, ahogy szinte végszóra egy hangos sikoltás hallatszott, majd egy vörös hajú kislány jelent meg a lépcső tetején.
- Craig~ - kiáltotta és kettesével szedve a lépcsőket ugrott a fiú nyakába, aki felvéve nyomot puszit a homlokára.
- Ruby, mi újság? - simogatta meg a lány fejét, majd letéve lépet oda a szőkéhez - Tweek, ő itt a húgom és ha nem haragszol most eltűnök egy kicsit. Addig szórakozatok, jó~? - vigyorgott, ahogy egy puszit nyomot a szőke arcára is, majd már el is tűnt az egyik szobában. Eközben a lány csillogó szemekkel nézte a nála magasabbat. Tweek elmosolyodva hajolt le a kislányhoz.
- Szia Ruby~ van kedved csinálni valamit? - A lánykának még jobban megcsillant a szeme és karon ragadva kezdett el fölfele futni. Mikor elértek egy ajtót gyorsan benyitott és már be is csukta az ajtót. Az ember persze mit várna, egy tündéri kislány szobájától? Babákat, rózsaszín tapétát, hercegnő ágyat... és még sok minden mást ám itt semmi ilyesmi. A falak fehéren csillogtak melyen poszterek sorakoztak, az éppen aktuális szépfiúról. Fabútorok és az ágy is normális volt. Semmi lányos, talán az a mérhetetlen plüssállat hegy, de az kincsként volt, az ágyra helyezve.
- Van! Játszunk orvosost! Egyszer, majd olyan akarok lenni, mint anyu és ezért kaptam tőle kötöző szettet - futott oda az egyik fiókhoz, majd egy nagydarab feltekert gézdarabot vett a kezébe – meggyógyítalak~
- Oké. – mosolygott Tweek ahogy leguggolt a földre, hogy a kislány nyugodtan kötözhesse. A lány neki is állt ám pár perc múlva Tweek búsva kötve ült és a lány már rég nem azon volt, hogy tovább kötözze.
- Szóval~ te ki vagy? - kérdezte ördögi hangon.
- Öhm… Tweek… - mondta megszeppenve, ahogy próbált mozogni. – Izé…
- Ne mozogj! - vett elő egy lovaglópálcát és kicsit rácsapott a szőke fejére - Nem a neved érdekel... ki vagy te és milyen kapcsolatban állsz a bátyámmal?
- Egy suliba járunk, és barátok vagyunk… - mondta felnyikkanva a szőke.
- A barátoknak nem szokás puszit adni! Ugye nem akarod elvenni tőlem! - sírta, ahogy kissé pityeregve ült le - Így is sok a baja... ezért menekült be abba a suliba is itt hagyva engem. - Tweek arcán egy lágy mosoly terült szét.
- Nem akarom tőled elvenni, és hidd el, ő mindig ott lesz neked. A bátyád és ahogy észrevettem nagyon szeret téged. – mondta mosolyogva.
- Ehhez kétség sem fér! De... láttam, ahogy fogta a kezed és bejöttetek! Tuti el akarod tőlem venni!!! Igazságtalanság csúnya vagy, nem szeretlek! - morogta, ahogy ismét vert egyet a szőke fejére, majd eldobva a botot döntötte le és úgy püfölte apró kezeivel a másik mellkasát sírva.
- De én tényleg nem… - mondta, ahogy nagyokat pislogva nézte amit a lány csinál.
- De tudom! El akarod venni! Ugyan olyan undok vagy mint a többi barátja! Utállak, utállak! - sírt egyre jobban, de lassacskán abbahagyta a szőke ütlegelését és ezt látva a szőke, csak nagyot sóhajtott.
- Én tényleg nem akarom tőled… elvenni. – az utolsó szót nehezére esett kimondania, senkit nem szeretett tárgyként kezelni, és ezt szóvá is tette. – De ő nem valamiféle tárgy amit… valamelyikünké.
- Én nem is kezelem úgy! - szipogott fel a lány - Csak... nem akarom, hogy megint valaki bántsa. Olyan sokat szenvedet és én ezt nem akarom! Nem, nem!
- Szenvedett...? – kérdezte nagyokat pislogva a szőke.
- Igen! Mert... - ám a lány nem tudta folytatni ugyanis a fekete nyitott be a szobába és mintha a sírást és a könnyeket elfújták volna mosolyogva szaladt oda - Craig~ nézd orvososat játszottunk~ Tweek, szerint tök ügyes vagyok.
- Azt látom - kuncogott kicsit fel fekete, ahogy ismét felkapta a lányt. Tweek kikerekedett szemekkel nézett a lányra, teljesen le volt döbbenve annak viselkedésén.
- Hey Tweek, kész vagyok, akár mehetünk is - mosolygott, ahogy lerakva lányt nézet a szép szemeibe - kikötöznéd, majd lekísérnéd az előtérbe Ruby? Még akad egy két dolog, amit össze kell szednem.
- Persze~ Bátyusnak mindent - vigyorgott, majd mikor a fiú távozott ismét sötét tekintettel nézet rá és ollót véve a kezébe vágta el a gézt - tessék...
- Köszi… - mondta ahogy megdörzsölgette csuklóit.
- Gyere... - mondta neki flegmán, ahogy kivágta az ajtót és elindult lefele. Tweek megtartva a tisztes távolságot haladt a kislány mögött.
- Miről beszéltél, mikor azt mondtad, hogy sokat szenvedett?
- Nem fontos... és amúgy is ha Craig nem osztotta meg veled, nem én fogom elmondani - állt meg, majd mellé lépve a lány megfogta kezét és egy kedves mosolyt küldött felé - játszunk máskor is Tweek~ - mondta ahogy elértek az előcsarnokban ahol már a fekete állt kissé türelmetlenül.
- Kihagynám… - mondta mosolyogva Tweek, és amint elérték a feketét elvéve kezét lépett az mellé. – Viszlát Ruby~ - mondta kedvesen a fiú ahogy elindult a kijárat felé. Craig kissé meg volt lepődve a szőke reakcióján, de egy puszit nyomva húga homlokának utána sietett.
- És most hova? – kérdezte, ahogy lassított a tempón, és ahelyett hogy hátra nézett volna inkább a plafont kezdte el fixírozni.
- Természetesen vissza a koleszba. Elintéztem a dolgom - mosolygott rá, ahogy bele karolt és egy puszit nyomot az arcára, majd kilépve a bejáraton a kocsi felé indultak - szóval? Ruby mennyire amortizált le?
- Egész elviselhetően… - mondta, ahogy a fekete autóra nézett. – AB vércsoportú? – kérdezte érdeklődve a szőke.
- A te családodban is van kettős személyiség? - kérdezet vissza, ahogy beültek a kocsiba mind a ketten.
- Nincs… - nézet kifele az ablakon.
- Mázlista~ - felelte, majd ő is kifele bámult. Felkuncogott, mire Tweek máe sejtette, hogy tudta mi történhetett. Illetve egy részéről tudhatott.
- Honnan tudtad? – kérdezte, ahogy mosolyogva fordult Craig felé.
- A húgomnál nincs rosszabb a házban, bár azzal a kötözési manőverrel szerintem sejtheted~ - vigyorgott rá, ahogy közelebb csusszant - szóval? Mivel fenyegetett meg téged a drága hugicám?
- Inkább hagyjuk… - mondta, ahogy elpirult a másik közelségétől. Craig csak megrántotta vállait, majd visszacsúszva a helyére nézet kifele. Tweek is visszatért az ablakon való kinézéshez, de fejében a kislány szavai csengtek: „Ha a bátyám nem osztotta meg veled, én nem mondom el!’’ - keserűen sóhajtott egyet. A kocsi lassan bedöcögött a sulitól egy jó kilométerre, majd a kiszállva Craig intett a sofőrnek, majd elindultak vissza a kollégium felé. Tweek egész úton elég hallgatag volt, most sem szólt egy árva szót sem, csupán szorosan a fekete mellett ment, ami persze feltűnt neki is, sőt tudta jól, Ruby biztos mondott neki valamit ami felkavarhatta és azon agyalt, de értelmetlen lett volna megkérdezni. Ha ő akarja tudni megkérdezi, ő maga meg talán elmondja. Nem tudta... Nem is akarta tudni... Így is elég gondja volt apjával is. Inkább leszegte a fejét ő is. Hirtelen egy ismerős lány alak tűnt fel.
- Zana?... – suttogta maga elé a fiú. A lány épp egy boltból jött ki, és mikor meglátta a kis párost boldogan köszönt nekik, kötései még mindig rajta voltak és egyik kezében egy mankó árválkodott.
- Sziasztok! – köszönt mosolyogva.
- Szia! - köszönt neki Craig, ahogy a szőkével együtt megálltak előtte - jobban vagy?
- Igen, már sokkal jobban, de még muszáj bent maradnom… Ó jut eszembe! – kis szatyrában kotorászva egy kávés jégkrémet vett elő. – Tessék Tweek~ - Tweek elvéve a fagyit, csillogó szemekkel bontotta ki, és kapta be.
- Khöszönöm Zanah! – mondta teli szájjal.
- Történt valami érdekes a suliba? – kérdezte, ahogy még egy fagyit elővéve ő azt kezdte el csócsálni.
- Hát… Ramóna unoka testvér Aaron is a sulinkba jár… - mondta Tweek majd újra, bekapta az édességet.
- Aaron?... – nézett fel a lány. – Ó! Most mennem kell! – jelentette be hirtelen, ahogy mankójával amilyen gyorsan csak tudott elindult. – Sziasztok! - Craig furcsállta a lány viselkedését.
- Rosszat sejtek...
- Miért? – nézett fel a másikra, ahogy fagyiját szopogatva.
- Nem tetszik nekem ez az új gyerek... - morogta, ahogy lopva ránézet, majd ismét elindult. Tweek pislogott párat majd követte a másikat. Fagyija gyorsan fogyott, és mikor már a vége felé járt, néha jólesően fel is nyögött.
- Olyan finom~ - A fekete csak fel szisszent, nem is nézve rá a másikra.
- Van annál jobb dolog is.
- Mi? – hangjában ártatlanság csengett, majd újabbat szívva a fagyin nyögött fel ismét. Craig eddig bírta. Kikapta a fagyit a kezéből, majd megragadva húzta magához és nyelvét a szájába dugva csókolta meg. Mélyen minden kis porcikáját érezve, végül pedig kicsit távolabb hajolva nyalta meg a szőke ajkait. Ezután elhajolva ő kezdte el enni a fagyit így haladt tovább. Tweek kissé kómásan, indult el a fekete után, feje vörös volt, majd mikor észbe kapott kezeit arcához emelve kezdte el lágyan csapkodni. Ahogy megérkeztek a kollégium bejáratához, Craig már csak a pálcikát fogatta a kezében.
- Van egy kis dolgom most, de később még találkozhatnánk - nézet hátra a szőkére, egy mosollyal.
- Oké… - mondta az is mosolyogva, bár nem értette, hogy lett barátjának ismét dolga, de bele törődve a dolgokba indult el az udvar felé.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
