| Anvil : 16. fejezet: A titokzatos idegen (part1) |
16. fejezet: A titokzatos idegen (part1)
2011.06.12. 18:21
Jó szórakozást hozzá~ >///<
Stan egy kis idő után újra felnézett, majd ő is elindult volna, mikor hirtelen megpillantotta Kyle könyveit. Sóhajtva egyet kapta fel a őket, majd elsétálva a vörös szobájáig kopogott be.
- Kyle! Csak a könyveidet… - A vörös viszont nem figyelt. A földön feküdt szétterülve meg sem mozdulva, míg az ágyon Wendy foglalt helyett keresztbetett lábbakkal ördögi mosollyal, ám mikor meglátta, hogy vendégük van arcáról leolvadta mosoly és felpattanva próbált meg elmenni a másik mellet futva. Stan végül kinyitva az ajtót, lesett be.
- Kyle?... - Wendy kiugorva az ablakon hagyta ott a vöröst és már el is tűnt.
Stan eközben becsukva maga mögött az ajtót nézett körül, de mikor meglátta a földön heverő vöröst, eldobva a könyveket rohant oda hozzá.
- Kyle! Kyle! – szólongatta, ahogy letérdelt mellé.
Kábán nyitotta fel szemeit, de megmozdulni nem nagyon volt hajlandó. Arca erős vörösben izzott és pupillái egészen ki voltak tágulva. Mikor kicsit feljebb akarta magát lökni észrevette, hogy nincs egyedül és elvigyorodva nézet a másikra.
- Meglepetés~ - kurjantott, de ismét eldőlt és kifeküdve mocorgott tovább.
- Kyle?... – kérdezte magától értetlenkedve Stan, ahogy megbökte mutató ujjával oldalát. Kylenak ennyi is elég volt. Kicsit felkönyökölve adta ki ebédjét egyenesen a padlóra. A fekete rögtön utána kapott és megragadva a vállát húzta azt hátrébb, hogy ne kenje össze magát annyira.
- Kyle! Mi a fasz történt veled? – kérdezte hisztérikusan, de válasz helyett Kyle ismét csak nagyokat pislogott, ahogy körbe nézett a szobába.
- Eltűnt... - motyogta, majd Stan-re nézet - te nem hasonlítasz hozzá... neki hosszabb volt a haja.
- Kinek?... – kérdezte Stan, ahogy feltűnt neki a másik túl tág pupillája.
- Büntetést kaptam, mert Stan-el beszéltem - motyogta, majd elnevette magát és a másikba csimpaszkodott - de ez titok! Ne áruld el neki~
- És ki adta ezért a büntetést?... – kérdezte, ahogy hagyta, hogy a fiú rajta lógjon, majd a padlón lévő ’műalkotásra’ nézett.
„Fel kéne takarítanom…” - gondolta magába.
- Olyan vicces~ - nevetett ismét, ahogy még közelebb húzta magát a feketéhez, majd fejét a nyakába fúrta és úgy dörgölőzött - szeretnéd csinálni? Ő biztos azért adta azt a kis pici szart... mi is a neve... - Stan próbált felállni, de a másik súlyától nem bírt.
- Kyle! Térj észhez!... – mondta, ahogy a fürdőszoba felé kezdte el magát húzni.
- Észnél vagyok~ jobban, mint hinnéd! - mondta megint nevetve, majd megfogva az ajtót állította le a másikat - beszélgessünk, vagy amit akarsz~
- Inkább beszélgessünk… jó?... – kérdezte, ahogy próbálta kinyitni az ajtót.
- Aaa de puhány vagy~ - mondta, ahogy felkelve Stan-hez sétált és megfogva húzni kezdte - látod~ most vagyok csak igazán elememben, már hozzá szoktam ahhoz mikor bedrogoznak~ - mondta, ahogy erősebben húzta a másik karját.
- Miiii?! – értetlenkedett Stan, ahogy húzva magát az ellenkező irányba próbált ismét a fürdő felé menni. – Tényleg… elemedben vagy… - állapította meg magának, hiszen a fiú erősebb volt, mint máskor. Még egy nagyobb húzás és saját ágyára lökte a feketét, majd fölé mászva ült rá.
- Na miről akarsz beszélgetni?
- Ki tette ezt veled?! – kérdezte határozottan, ahogy próbálta magáról letolni a vöröst.
- Na! Ne lökdös~ Egy lány tette, a nevét nem tudom... ilyenkor nem tudok neveket megjegyezni~ - sóhajtott és vigyorogva hajolt közelebb - és? Te ki vagy? - Stan nyelt egyet, majd nagyokat pislogva fontolgatta, elárulja-e neki nevét.
- Stan… - suttogta végül halkan, ahogy megpróbált kikúszni a másik alól.
- Ahh Stan~ Szóval te vagy az, hehe milyen érdekes - nyalta meg ajkait, ahogy ráfektette fejét a másik mellkasára - azok a furcsa érzések, mind miattad. Tudod, hogy megőrjítesz vele? Mármint nem engem, hanem úgy általánosságban Kyle-t~ - mondta, ahogy kis köröket kezdett a másik mellkasára írni.
- Mert, te kivagy?! – nézett le rá a fekete.
- Én~ - ült fel és a másik szemeibe nézett. Pupillái még mindig igen nagyok voltak, de azért elvigyorodott - Kyle azon oldala ami elveszett. Mélyen magában... azóta... - most először lohadt le mosolya és szomorkásan és egyben dühösen nézett oldalra - azóta a köcsög miatt... - Stan is felült.
- Az a csávó igaz? Amikor elrabolt…
- Igen... - bólintott, majd ismét a másikra nézet és elmosolyodva ismét közelebb mászott - ugye tudod, hogy rajtad kívül eddig senki nem beszélt még velem? A kezelések óta egyszer sem~
- De… Bebe… - húzódott hátrébb Stan.
- Bebe? Ő ki? - nézet kérdően rá.
- Tudod! Az a szőke hajú lány. – kezével fejénél úgy mutogatott mintha neki is haja lenne.
- Mmm~ nem... nem emlékszem rá. Tudod nem mindenkire emlékszem, akire úgy normálisan megismerkedem, de... egyáltalán, hogy jön ő szóba? És miért menekülsz előlem? - kérdezte ismét, ahogy puszit, nyomott a másik mellkasára.
- Mert még a végén valami olyasmit csinálsz, amit később megbánnál… - mondta, ahogy még távolabb húzódva a falba ütközött.
- Na elég - mondta, komoran és ismét a másik fölé mászott - csakhogy tud, Kyle nem fog semmire emlékezni ebből. Egy apró foszlányára sem, de rendben... ahogy akarja Mr. Stan~ - mondta és visszahúzódott és keresztbe fonta karjait, ám felcsillant a szeme és ismét visszamászott - mit szólnál egy alkuhoz?
- Mi féle alkuhoz...?– kérdezte felhúzva egyik szemöldökét Stan.
- Voltaképp kérdezhetsz bárkiről~ Kyle egész tudata most az enyém így mindent tudok amit ő... na jó nem mindent, mert a név és az arcmemóriám nagyon rossz, de a lényegében tudok mindent.
Viszont cserébe~ egyetlen csókot kérek, tőled~ - vigyorgott, ahogy még közelebb hajolt.
- Legyen! – vágta rá egyből Stan, ahogy megcsókolta amit vörös élvezettel visszonzott ám mikor ajkaik elváltak elégedetten nyalta meg sajátjait.
- Istenien csókolsz - mondta, ahogy lemászott róla és felkelve körül nézett - rendben~ nem szegem meg a szavam, szóval?
- Miért költöztél át ide? – kérdezte még mindig az ágyon ülve.
- Én nem költöztem át... - mondta, ahogy néhány ruhát nézegetett, majd odébb dobta őket.
- De! Előtte velem laktál egy szobába! – rivallt rá a fekete, ahogy felállt.
- Nem és velem így ne beszélj... te Kyle-al laktál egy szobába. Mondtam már... én nem vagyok ő, és tőlem akárminek képzelhetsz, másik személyiségnek, egy elfeledett énnek~ leszarom. De akkor is tud, hogy most előtted nem az a gyámoltalan kisfiú áll - fenyegetően lengette meg ujját, ahogy a másikra nézet, majd keresztbe fonta karját - de átfogalmazva Kyle egy egyezség miatt költözött el.
- Miféle egyezség miatt? Ki kötötte vele? – kérdezte értetlenkedve.
- Hmm~ az a lány akitől drog-ot kapta. Fekete hajú mást nem tudok... - gondolkodott el, de végül mintha csak felgyúlt volna valami új ragadta meg a másik vállait - ő tudja! Tud olyat is rólam illetve Kyle-ról amit felhasználhat ellene!
- Wendy… - suttogta maga elé a lány nevét. – És te… miért… váltál el Kyletól? – kérdezte. – Mármint érted… - A vörös erre csak elmosolyodott, majd elengedve lépet egyet hátra.
- Régen nem volt ilyen... bátrabb volt és talán még kicsit hasonlított is rád - mosolygott, majd elkomorult az arca és másfele nézet - kellet valami, ami tartja benne a lelket. Az első hónapókban még küzdött aztán már csak azt vettem észre, hogy néha ott vagyok, és nekem kell... - befejezve ölelte át magát és arca tovább sötétült - álmában néha beszéltünk. Tudom furcsán hangzik, de... Én, ő vagyok. Egy olyan része, ami kitartott azon az öt hónapon keresztül. Aki végig hitte, hogy megmenekül és nem lesz baj... amikor rá találtak be volt drogozva. Láttam mindent. Azt, ahogy kihurcolnak és azt is, ahogy a kórházban ellátnak. Talán akkor voltam így... utoljára. Nem... asszem mikor megakarta ölni magát gyógyszerekkel... asszem akkor is volt egyszer, de akkor nem beszéltem senkivel - felnézett a kék szemekbe amik hitetlenkedve néztek vissza rá. Meg akart szólalni, de egyszerűen nem tudott, kinyitva száját csukta be újra, végül ötlet híján odasétált a másik elé és átölelte.
- Ezt nem nekem kéne adnod - mondta, de ő is átölelte a másikat és ragaszkodóan húzta közelebb - vigyázz rá... tudom, nehéz eset, de mindig egyedül volt és nem kért soha senkitől segítséget.
- De nem hagyja… folyamatosan… taszít… - mondta lehorgasztott fejjel.
- Minden ellen szó mögött rejlik egy keserves kérés, hogy ne hagyd magára - engedte el és kissé eltolta magától - én tudom. De... akkor is, ne hagyd egyedül és arra a fekete hajú lányra és valami dagadt pacákra ügyelj... retteg mind a kettőtől, sőt a dagadéktól talán még én is... - Stan csak bólintott egyet.
- És mikor fog elmúlni annak a valaminek a hatása? – kérdezte.
- Ümm~ lassan... tekintve, hogy kezdek megint rosszul lenni, ez elégé jelzi a végét. Annyira nem volt erős, szóval szerintem még öt perc és rókázok egyet... - mondta nevetve mit sem foglalkozva semmivel - szóval~ van még kérdésed? Bármi, amit tudni szeretnél?
- Mit érez irántam Kyle? – kérdezte komolyan, ahogy besétálva a fürdőszobába egy törülközőt dobott a másiknak aki megfogta azt, majd a padlót kezdte vizsgálni.
- Mit érez... - motyogta, és egy lágy mosollyal emelte fel a fejét - kedves Stan, biztos, hogy tőlem akarod ezt hallani? - a fiú kissé meglepődve a kérdésen gondolkozott el, majd ő is elmosolyodott.
- Igazad van, majd inkább tőle kérdezem meg.
- Helyes~ helyes~ - vigyorgott ahogy felállva nézet a másikra – még valami, mert ha nem, akkor örültem Stan~ és kérlek vigyázz ránk. - Stan megrázta fejét.
- Rendben… vigyázni fogok rátok. – mondta komolyan.
- Köszönöm... - suttogta, ahogy lehunyva szemeit erőtlenül dőlt előre. Stan megfogta a másikat, ahogy nagyokat pislogott. Megfogva a másik vállát tolta fel.
- Kyle?... - A vörös viszont nem válaszolt. Kezei teste mellet lógtak és eszméletlenül lógót lefele a feje is. Stan magához húzva a másikat vonszolta el az ágyig, majd óvatosan rá döntötte. Kyle nyugodtan feküdt az ágyon mintha az elmúlt fél óra meg sem történt volna. Viszont szívverése igazán gyenge volt és légzése sem, úgy működött, ahogy kellet volna. Apró pici levegőt vett, ami miatt a légzése lelassult. Stan felhúzva szemöldökét hajolt le hozzá és rázta meg vállát.
- Kyle… Kyle! - A másik viszont még mindig nem tért magához és semmi más jelet sem adott annak érdekében, hogy felébredne. Stan végül feladva sóhajtott egyet, majd ismét a fürdőszobába menve egy vizes törülközővel tért vissza, amivel Kyle előbbi remekművét kezdte feltakarítani. Az ajtón halk kopogás hallatszott, illetve inkább dörömbölés.
- Kyle! Elhoztam a leckét neked! - üvöltötte Craig, ahogy ismét megcsapta füzeteivel az ajtót. Stan végezve szólt ki a másiknak.
- Nyugodj már meg… - szólt ki flegmán, ahogy visszatért a fürdőbe. A fekete halkan lenyomta a kilincset, majd besétálva nézet körül
- Stan? Te meg mit keresel itt? - nézet előbb a földön térderőle, majd szemivel az ágyra tekintett. Rögtön szemet szúrt neki, hogy valami nem stimmel - És Kyle miért fekszik ilyen nyugodtan?
- Wendy bedrogozta… - mondta komoran, ahogy Kyle ágya mellé sétált. Craig követte és körül nézve az asztali kislámpát, lekapva világított, a fiú mindkét szemébe, majd pulzusát is kitapintotta.
- Ez így nem jó... a pupillái még mindig tágak és a szívverése is lassú. Mióta fekszik így? - nézet rá, ahogy tovább vizsgálta a másikat.
- Max. negyed órája… - mondta aggódóan Stan, mire a fekete ismét bólintott, majd körül nézve a padlón akadt meg a szeme.
- Nem, nem ez így nem lesz jó... - motyogta, ahogy kutatni kezdett a lakásban - kell víz, de jobb lenne valami rostos inkább... bármi amit leküldhetünk a torkán. Az oké, hogy hányt, de így a drog eléggé hamar felszívódhat, sőt szerintem ez miatt lett rosszabbul. Gondolom, az előbb kutya baja sem volt.
- Már az elején hányt… utána… kicsattanó formában volt. – közölte Stan.
- Ümm.. ez a hülye nem tart itthon semmit? Rendben, elszaladok valamiért, addig próbáld felkelteni - utasította és a következő percben, mint a kámfor el is tűnt. Stan megfogadva tanácsát leült ágya szélére, és vállát megragadva rázni kezdte.
- Kyle! Kyle! - A vörös még mindig nem reagált, csupán halkan szuszogott egyre lassabban.
- Kyle! Kyle… - mondta Stan ahogy hangja egyre hisztérikusabb lett. Fejét a másik mellkasára fektette, így jól hallhatta annak lassuló szívdobogását. – Kyle nehogy meghalj! Mert akkor utánad megyek és megverlek a menyben! – hangja dühös volt, és mégis, könnyeivel küszködve mondta a szavakat.
- Itt van~ - lépett be Craig egy turmixszal a kezében, majd a fiú ágyához sietett - ültesd fel, ezt meg kell vele itatnunk - emelte fel a turmixot. Stan azonnal felültette a vöröst, majd határozottan tartotta. A fekete nem laca facázot. Lassan kezdte a vörs torkába önteni a folyadékot, ám az csupán kifojt a száján.
- Ez így nem lesz jó... - mondta, majd kissé ellökve Stan-t fektette vízszintbe, majd előkapva egy csövet lépet közelebb a vöröshöz.
- Honnan vannak neked ilyenjeid?...
- Később Stan... - mondta, majd előkaparva még pár darab orvosi kelléket, lenyomta a vörös torkán a csövet, majd lassan beleengedte a turmixot is. Mikor már az összes elfogyott kivette a csövet, amitől Kyle kicsit felköhögött, majd óvatosan helyezte vissza a párnára - így. Ha felébred holnap reggelig, nem kell hívnunk senkit, viszont ha nem... akkor reméljük, hogy a mentősök tudnak majd valamit tenni vele.
- Én addig itt maradok vele! – mondta elszántan Stan, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Rendben... azonnal gyere értem, ha gond van - bólintott Craig, majd táskájába téve mindent, intett a másiknak és el is tűnt.
Stan kényelembe helyezve magát maradt a vörös mellett, ahogy arcát fixírozta, úgy suttogta maga elé a másik nevét.
- Kyle… - A vörös csupán három óra múlva tért magához. Lassan nyitotta ki szemeit és még abban sem volt biztos, hogy él e vagy éppen haldoklik. Mindene fájt és a hányinger is nagyon rajta volt. Torka fájt és az elmúlt órákból szinte semmire sem emlékezet.
- Kyle! – kiáltotta a fekete, ahogy észrevette társa felébredt. – Minden rendben? - Oldalra pillantva pislogott párat, de megszólalni nem bírt csupán kezét emelte meg egy picit, de az is visszaesett.
- Mit szeretnél? – kérdezte, ahogy a másik kezét nézte.
- V-v-víz... - nyögte ki, ahogy ismét lehunyta szemeit. Stan egyből felpattant, a fürdőszobába sietve kezdett el kutatni egy pohár után, de mivel ott nem talált vissza rohant Kyle-hoz.
- Hol találok poharat?
- Táska... - nyögte ki újra, majd kissé felköhögött. Stan a másik táskájához kapva kisebb kotorászás után hamar kikapott belőle egy poharat, majd a fürdőbe sietve, hamar vissza is rohant Kyle-hoz.
- Tessék. – nyújtotta át a poharat, de a fiú csak kicsit megrázta a fejét.
- Nem... megy... - Stan sóhajtott, majd karjával feltolta a másikat, majd a poharat szájához téve öntött egy kicsit. Piciket kortyolva itta ki a pohár tartalmát, majd már egy kicsivel jobb állapotban nézet a feketére.
- Hol vagy? - kérdezte, ahogy ismét körülnézett.
- Előtted… - mondta ledöbbenve Stan ahogy az éjjeliszekrényre tette a poharat.
- Fáj mindenem... - nyögte, ahogy előre nézett.
- Emlékszel arra… mi történt? – kérdezte aggódóan.
- Nem emlékszem semmire... - ismét megpróbált felülni. Stan csak sóhajtott egyet.
- Nem is baj… - nézett oldalra.
- Mi történt...? - kérdezte, majd hirtelen ült, fel - Wendy! - kiabált rémülte, de rögtön megszédült és kissé fejét fogva dülöngélt jobbra balra.
- Hey! Feküdj vissza… és nyugi, már nincs itt… - mondta, ahogy kezével visszatolta a másikat aki csak bólintott, majd vissza feküdve nézet a másik.
- Mi történt?
- Beadott neked valamit te meg… - oldalra nézett. – rókáztál egyet, utána pedig kifeküdtél.
Kyle elnézett a másik mellet, majd lehunyva szemeit szuszogott párat.
- Köszönöm... most már elmehetsz... - küldte el a másikat.
- De hát még… elég ramaty állapotban vagy… - nagyot nyelt. – És ha csak a Wendy-vel való egységed miatt mondod ezt… nem fogok elmenni. – komolyan nézett a másikra.
- Honnan? - kerekedtek ki a szemei, ahogy kissé bekönnyezett.
- Te… vagyis. A másik Kyle mondta. – vakargatta meg tarkóját a fekete.
- Téged is bedrogoztak - vigyorodott el, ahogy ismét megpróbált felülni. Stan ismét visszatolta.
- Nem, nem drogoztak be!
- Miért nem ülhetek fel? - kérdezte, most már kicsit normálisabb hangon, ahogy kezeivel végig simított a huzaton.
- Mert inkább pihenj! Még a végén megint beszédülsz… meg ilyenek. – Próbálta magyarázni Stan.
- De jobban vagyok, úgyhogy szerintem te is pihenhetnél... menj csak vissza a szobádba - mondta ismét. Lehunyta szemeit, majd sóhajtott egyet.
- Nem Kyle. Itt maradok veled, és vigyázok rád.
- De nem kell, hogy vigyázz rám... jobban vagyok - ismét felült és megtámasztva magát nézet a másikra.
- És ha visszajön Wendy? Nem hagyom, hogy még egyszer ilyesmit tegyen veled! – mondta komolyan, de Kyle hajthatatlanul megrázta fejét és ismét körül nézve keresett valamit.
- Nem fog vissza jönni, biztosan nem..
- Mert? – kérdezte flegmán a fekete mire Kyle arca dühös lett és megragadva a másik kezét nézett a szemeibe.
- Miért akarsz itt maradni, miért nem hagysz magamra, ha egyszer megkérlek rá?! Egyedül akarok lenni!
- Mert szükséged van valakire! Senki nem szeret egyedül lenni! – válaszolta ugyan olyan dühösen. Szemei kikerekedtek és pislogva párat dőlt ismét hátra és hátat fordítva Stan-ek, majd a továbbiakban meg sem szólalt, amitől Stan ismét csak sóhajtott, majd a másik hátát fixírozva maradt a szobában. Halk kopogás hallatszott az ajtótól, majd egy álmos fej bukkant elő.
- MI újság? Felébredt? - kérdezte, Craig egy ásítás közben.
- Craig mennyi az idő? – kérdezte Stan ahogy a másik kinézetét nézte. Craig felhúzta a szemöldökét és órájára nézett.
- Este nyolc. Miért? - kérdezte, majd magára mutatott - Én aludtam... mostanság nehezen alszom és ledőltem... a kérdésre válaszolj, bár ahogy látom felébredt. - nézet a másikra, aki kissé remegve fordult meg és nézet a sötétkék íriszekbe.
- Craig?
- Hogy vagy? - kérdezte, ahogy ismét megnézte a másik életjeleit.
- Jól vagyok... - válaszolta csendben és mikor a nagyobbik végzet ismét visszafordult a fal felé.
- Craig… beszélnünk kellene. – mondta Stan ahogy felállva az ajtóhoz sétált. Ő bólintott, majd követve a feketét csukta be az ajtót.
- MI a gond... nem tűnik túl boldognak...
- Craig… öm… - kezdett bele, ahogy a falnak támaszkodva dugta zsebre kezeit. – Valahogy… el kell távolítanunk Wendy-t. Látod most is mit csinált vele… - az ajtóra nézett.
- A hosszú hajú lányt? Nézd Stan... tudom, hogy aggódsz Kyle, miatt de bizonyíték nélkül nehezen bírod őt eltávolítani... - mondta komolyan, ahogy keresztbe fonta karjait - sőt szerintem, lehet meg fog lepni, de állítólag Cartman is már itt fog lenni.
- Akkor is! Ez így nem mehet tovább! – mondta dühösen. – Látod most is mit csinált vele…
- Bedrogozta - bólintott - de miért tette? Az igazság az, hogy Wendy és Cartman egy csapatban játszanak, de! Wendy miért adott volna be ilyen drogot Kyle-nak ha tudja, hogy Cartman akarja magának? Ez a szar meg is ölhette volna... - vezette le gondolat mentét, majd Stan-re nézet és mielőtt az meg tudott volna szólalni folytatta - várj! Ez nem minden. Ha egy csapatban játszanak, Wendy-nek mi a nyeresége abból, ha a vöröske meghal? Ezt kéne szem előtt tartani... ötlet?
- Lehet… hogy a vöröske valakihez közel áll… akit ő akar. – mondta komolyan.
- Na ez jó - bólintott ismét, majd a plafont kezdte nézni - viszont ki ez a személy akit Wendy ennyire meg akar keseríteni azzal, hogy tudja, ha megöli a fiút akkor annak az élete csak még rosszabb lesz?
- Én… és Kenny… - Stan szemei kikerekedtek. – meg van egy lány! Lucy! Vele is egészen jóba lett…
- Akkor azzal a lánnyal is beszélni kell, ki kell faggatni mi köze van Wendy-hez. A másik meg te és Kenny... - morogta maga előtt, majd tenyerébe csapott - ez a lány lecsap akár mikor! Okos és tudja mikor mit kell csinálnia, csak el kapni és kész~ bizonyíték meg ilyesmi - mosolygott rá a másikra.
- Annyira nem okos… az önfejűsége mindig is nagy hibája volt… - vigyorgott a fekete. – Ezt kell ellene kihasználnunk…
- Remek. A gyenge pont megvan, ezt kell kijátszani - vigyorgott, majd órájára nézve kicsit felszisszent - most viszont mennem kell... holnapra még van egy-két dolgom, amit el kell intéznem.
- Oh jut eszembe! - mondta, majd a hátán levő táskából egy keksz csomagot húzott elő - ma vettem, de nekem nem kell, viszont Kyle ehetne belőle. Ilyenkor legjobb, ha sokat eszik, hogy visszanyerje az erejét, plusz ha megint valami rátörne csörgess meg. Itt a számom - szinte hasba vágta a zacskóval és az azon felfüggesztett mobil számmal. Stan bólintott egyet.
- Köszönöm Craig. - A fekete erre bólintott és egy intéssel már a szobája felé kezdett sétálni.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
