Stan fejét fogva nyitotta fel pilláit. Ágyán felülve nézett körül, és miután megbizonyosodott, hogy szobájában van, Kyle ágya felé fordította tekintetét. Egy sóhajjal nyugtázta, hogy a másik ágyában alszik. Felkelve első dolga egy szál cigaretta elszívása lett volna, de mikor megérezte saját magát, felkiáltott.
- Büdös vagyok?! – elkezdte lekapkodni ruháit, már amennyi még volt rajta, de bokszerét fent hagyva fogta meg fejét. – Mit csináltam tegnap este?... – kérdezte saját magától, ahogy a fürdő felé kezdett el sétálni. Kyle eközben mocorgott a takaró alatt, de nagyobb tevékenységet nem sajátított el. Vasárnap reggel volt, és őt kirobbantani a puha ágyából, lehetetlen volt, nem úgy a szobatársát aki besétálva a fürdőbe, vált meg utolsó ruhadarabjától is, és beállva a zuhany alá kezdett el fürödni, és csupán csak a zuhany alatt vette észre, hogy nyitva van ajtaja, de vállat vonva mosakodott tovább. Végig fejét masszírozta, mi iszonyúan hasogatott neki.
- Mit csináltam… pénteken...? – tette fel a kérdést magának, ahogy próbált visszaemlékezni, az elmúlt napok történéseire, bár ebben sem a masszírozás, sem a zuhogó víz nem segített. Ahogy másnak sem... A vöröst kifejezetten zavarta, a folytonos csobogás hangja. Kócosan rúgta le magáról drága takaróját, majd mezítlábas lábával, egy csapással rúgta be az ajtót és rögtön utána már vissza is bújt a dunna közé. Stan-t a hirtelen hang úgy meglepte, hogy ennek köszönhetően elfeküdt a zuhanyban, kezével lecsapva nem egy dolgot a közeléből. Hátát fájlalva, szedte össze a levert dolgokat, de egy ismeretlen tubuson megakadt a szeme. Felnyitva annak tetejét, szagolta meg, egy hümmögéssel kommentálta a kellemes illatot.
- Ezt az illatot már éreztem… - becsukva a kis tubust, tette vissza helyére, és állt fel újra. – De hogy hol… - fejét újra törni kezdte, ahogy kisebb foszlányok jutottak eszébe a tegnap estéről. Fejében lejátszódott az este, egészen addig, ameddig Kenny hátára vette, onnan megint minden homályos volt. A szendergő fiú eközben próbált vissza aludni, de a zajok még mindig kiszűrődtek a tus alól, ami nem könnyítette meg a dolgát, így felülve nyújtózott, egyet és telefonjára nézve morgott, majd kihasználva az egyedül létet gyorsan felöltözött. Stan kikecmeregve a zuhany alól, csak egy törülközőt csavart dereka köré, majd kilépve a fürdőből, Kyle mellé sétált, és komolyan nézett rá.
- Kyle. – hangja hidegen csengett. – Mi történt tegnap, meg tegnapelőtt este? - Kyle háttal állt a másiknak, így az nem láthatta mekkora csalódás ült ki az arcára, de próbálva elrejteni, megfogadta a másik tanácsát és gyorsan magára kapva a tegnapi pulcsit takarta el bekötözött karját.
- A tegnapelőtt nem nagyon találkoztunk tekintve, hogy bál volt. Tegnap, pedig részegen jöttél vissza. Kenny hozott ide aztán bedőltél az ágyba és elaludtál - mondta teljesen őszintén. Nagyon jól tudott hazudni ilyen téren mégis a másikat nem csapta be. Stan egy mérges tekintetett küldött a másik felé, és dühösen kezdett bele.
- Ennyire nem vagyok feledékeny! Arra még emlékszem, hogy… valamire! – szekrényéhez trappolva, gyorsan öltözött fel. – De ha te nem… majd Kenny elmondja. – majd mikor befejezte az öltözködést, szélsebesen indult el a kijárat felé.
- Oké... - mondta komoran, ahogy magához véve pénztárcáját és egy nagyobb szatyrot ő is a kijárat felé kezdett el menni.
Stan-be mintha villám csapott volna, jöttek vissza a pénteki emlékek egy része, viszont a szombatiak még mindig homályosak voltak, egy pillanatra megtorpant, de utána egyből meg is indult, egyenesen barátja szobája felé. Kyle is elindult és még egy pillantást vetve a fekete távolodó alakjára, bezárta a szobát, majd kifele kezdett el menni. Eközben Stan elérve Kenny szobáját, egyből kitépte az ajtót, és a még szendergő Kenny ágyára ugorva, ragadta meg vállait, és hajolt közel arcához.
- Kenny! – az csak kinyitva szemeit, kezével eltolta a másik arcát, majd felült az ágyon.
- Igen? – kérdezte, ahogy egyik kezével megdörzsölte szemeit, és hajába túrt párszor.
- Mindent… elfelejtettem… tegnap és tegnap előttről. Alig emlékszem valamire! – kiáltozta a fekete, miközben heves kézmozdulatokat tett.
- Bazd meg Stan, nyolc óra van… - nézett órájára, majd újra a látogatóra. – Nem történt semmi érdekes, csak megdugtál kétszer egy csajt…
- De valami történt Kyle-al is! Emlékszem, hogy… Valami… - kezével megint fejét kezdte el fogdosni.
- Ja, te hoztad vissza az erdőből, meg tegnap este ő vigyázott, amikor részeg voltál. Szóval a részleteket ő tudja… Egy biztos, sok bajt okoztál neki. – nevetgélt a szőke, de mikor barátjára akart nézni, annak már hűlt helye sem volt. Stan végig trappolva a folyosókon kereste Kyle-t. „Kyle… ezért még…” - gondolta magában, viszont az említett már rég a kifele tartó úton sétált. Ezt a napot a városban akarta tölteni nyugalomban és békeségben távol minden bajtól. Stan viszont ezt nem tudván átkutatta a fiúrészlegtől, az osztálytermekig mindent, megnézte a lányszállást is, de mivel ott sem találta, visszament szobájában, azt gondolván, egyszer úgy is visszajön.
Kyle eközben gondolva egyet fordult le jobbra és a parkon átvágva az utat siettet, hogy minél hamarabb elérje a kapukat, ám egy pillanatig megállt és fellesett saját erkélyükre. Mintha csak megérezte volna, Stan abban a pillanatban erkélyére kisétálva gyújtott rá, és bámult maga elé, mikor megpillantotta a vöröst.
- Hey! Kyle! – kiáltott oda neki, de meg sem várva a másik reakcióját, rohanni kezdett oda, ahol Kyle-t látta. Aki viszont riadtan rezzent össze amikor megpillantotta a feketét, majd mikor el is tűnt kellet pár perc mire fel is fogta, hogy talán most fut le hozzá, így körül nézve ismét megindult bár tudta esélye sincs már lerázni a másikat. A fekete hamar utol érte a vöröst, majd megragadva annak csuklóját húzta vissza.
- Kyle! Mi történt tegnap este? – kérdezte határozottan, ahogy nem szándékozta elengedni a másik csuklóját. A vörösnek viszont esze ágában nem volt elmondani bármit is... megpróbálta kirázni kezét a másik szorításából, de nehezebb volt mint gondolta. A fekete csupán unottan nézte a másik próbálkozását, viszont mikor orrát megcsapta egy nagyon ismerős illat, magához húzta a másikat, és ahogy szorosan magához ölelte beszívta annak illatát. Rögtön eszébe jutott minden, amit tegnap este csináltak, és az eddig történtek. Elengedte a másikat, és komolyan nézett a másik szemébe.
- Miért nem akartad elmondani?
- Micsodát...? - kérdezte, ahogy a földet kezdte fixírozni.
- A tegnap történteket! – megfogva a másik állát, kényszerítve arra hogy a szemébe nézzen.
- Mert nem akartam, hogy még jobban probléma legyek. Ha elfelejtesz mindent, sokkal kevesebb gondod lenne - mondta bár hangjában a szomorúság hallatszott - csak ez miatt.
- De Kyle! Te egyáltalán nem vagy probléma számomra! – mondta elszántan Stan.
- De igen! Elszartam a pénteketeket is és állandóan miattam kell aggódnotok. Naná, hogy probléma vagyok - tört ki belőle és egy nagyot rántva magán szabadult ki, és lépett pár lépést hátra. Stan közelebb lépve a másikhoz, ölelte magához határozottan.
- Ez nem fáradság! Mert érted teszem! És igen… tudom, hogy hülye vagyok, és sok hülyeséget mondtam neked de… sajnálom! Nem tudtam! – még jobban magához szorította. Kyle sírva fakadt a másik közelségétől, de valamiért nem zavarta a dolog. Egyáltalán nem... az a kellemes érzés futott végig a hátán és maga sem tudta hová rakni.
- Engedj el... - mondta végül, ahogy megpróbálta ellökni magától, bár gyengébben, mint szerette volna.
- Muszáj? – kérdezte Stan, ahogy fejét a másik vállára tette. – Olyan jó így…
- A városba akartam menni és azzal, hogy rajtam csimpaszkodsz nem megy... - próbált ismét kiszabadulni a másik karjai közül. Stan egy lemondó nyögés kíséretében engedte el a másikat, és lépett egyet hátra. Kyle felnézett rá és száján valamiért egy mosoly bontakozott ki.
- Hogyan jutott eszedbe?
Stan elmosolyodott, majd megfogva ujjaival az egyik vörös fürtöt kezdte el birizgálni azt.
- Az illatodról… olyan… kellemes. – búgta mély hangján.
- Az illatom...? - mondta kissé nevetve - Komolyan ugye tudod, hogy fiú vagyok és az ilyenektől, nem olvadok el.
- Nem azért mondtam… - elvette a kezét, és hagyta, hogy maga mellett lógjon. – Tényleg nagyon jó illatod van.
- Köszönöm - mondta kissé elpirulva, majd zöld szemeit a másikra emelte. Ám pillanatokkal később szemei kissé kikerekedtek és, hogy a másik ne lássa ezt fordított hátat - asszem én most megyek. Van egy kis dolgom a városban - mondta gyorsan, majd már szedni is kezdte a lábait.
- Rendben de… - lépett utána egyet. – Minden rendben? – kérdezte, ahogy fejét kissé oldalra fordította.
- Jól vagyok, jól vagyok - rázta le ennyivel vissza sem nézve, ám keze furcsa mód lógott a teste mellet - csak eszembe jutott valami fontos.
A fekete aggódóan nézett a másikra, majd még egyet lépve felé szólalt meg.
- Biztos...? A karod… - nézett a másik testrészére.
- Nincs semmi bajom, most viszont sietek, szia - köszönt el és amilyen gyorsan csak tudta szaladni kezdett, a kijárat felé. Stan még kinyújtotta kezét a másik után, de mivel az már messze járt, egy sóhaj kíséretében elindult a szobája felé.

~*~

Kicsivel odébb a suli könyvtárában Butters nevetgélt egy könyv felett. A tegnapot és a mai napját is nagyon jól töltötte hála új barátjának. Danny aki úgy tűnt kedvesebb, mint gondolta, nem csak a tegnapot de a mait is a fiúval szándékozta tölteni. Nyakában az örökös fejhallgatójával írta éppen a lemaradt anyag maradékát.
- Ez f vagy k? - a szőke kilesett a könyv mögül és maga felé fordította füzetét.
- Az egy d... - mosolyodott el, ahogy visszatolta a füzetet - pedig szerintem nem írok rondán.
- Lányos írás és a szívecskék ezt bizonyítják - mosolygott huncutul a fehér, mire Butters óvatosan megcsapta a mellette levő újsággal. Igen. Tökéletes barátok lettek és nem is sejtették, hogy talán lehet belőlük több is. Illetve az egyik fél nagyon reménykedett benne.
Kenny egy pohár kávé kíséretében, sétált le a könyvtárban, egy fekete farmert viselt, és egy narancssárga ujjatlant. A könyvtáros lányhoz sétálva, egy csábos mosolyt öltött magára.
- Hellóka~ A suli történelme érdekelne, találok itt olyan témával rendelkező könyvet? – a lány olvadozni kezdett a fiútól, majd rámutatva az egyik hosszú könyv sorra, futott oda barátnőjéhez. Kenny ezen csak elmosolyodott, és a szekrény felé vette az irányt. Az egyik asztalnál egy olyan emberbe ütközött, kire nem számított volna.
- Ó, szerbusz Butters. – köszönt a szőkeének, ahogy megállt mögötte, a fehérrel nem is foglalkozott.
- Kenny! - virult ki még jobban az arca a fiúnak - Te mit keresel itt? Oh várj, várj... micsoda pofátlan vagyok. - pirult el hirtelen és felállva a fiú felé mutatott.
- Kenny, Danny. Danny, Kenny. Ő az a fiú akiről meséltem neked - mutatta be őket egymásnak és a srác felkelve helyéről nyújtott kezet a szőke felé. Arcán kellemes mosoly terült szét.
- Örvendek. - Kenny arca elkomorult, szájához emelve poharát ivott egy kortyot, miközben másik kezét a fiúnak nyújtotta.
- Szintén. – amint ki mondta a szót, el is vette kezét. – Csak pár könyvért jöttem. – mondta, ahogy Butters-re nézett. – Na Pá. – köszönt el egy intés kíséretében, ahogy odaérve a könyvespolc elé, kezdte el nézegetni a könyvek címeit.
- Butters végeztem, szerintem mehetünk - mondta a fiú, ahogy összeszedte a könyveket - lenne kedved el menni valahova a városba?
A szőke felé, nézet, de arca felderült, mikor meghívást kapott.
- Persze - mondta, ahogy ő is összeszedte cuccait.
Kenny kikapva párat a könyvek közül, gurította le torkán az utolsó kortyot, majd kidobva a poharat a pult felé ment, nem nézett rá a kis párosra, letéve könyveit a lány elé, ki már kipirultan várta, szólalt meg.
- Ehhez ugye kell ilyen… papír izé igaz? – kérdezte, ahogy kezébe vette az egyiket.
- Igen… - mondta a lány.
- És mi lenne ha. – megfogva a lány állát húzta közel magához, és lehelt egy csókot ajkaira. – Ennyivel letudnánk, hm?~ - A lány hevesen bólogatott, majd újra elrohanva hagyta ott a szőkét. Kenny erre semmit nem reagált, csak magához véve könyveit indult el kifelé a könyvtárból. Öt perc alatt már szobájában volt, ledobva a hatalmas könyvkupacot kezdett el bennünk kutatni. Sok mindent talált az iskoláról, sok felesleges dolgot.
- Azt hiszem még egyszer vissza kell mennem… - mondta magának, ahogy az utolsó könyvet is oldalra vetette. Nem igazán tudott koncentrálni saját dolgaira, ugyanis gondolatai csak Butters körül forogtak. – Kis ostoba… - mondta komoran, ahogy felállva székéről magához vette a könyvkupacot, és újra a könyvtárba vette az irányt.

Butters-ék eközben kicsivel később már a boltíven haladtak át, ami elválasztotta az iskolát a várostól.
- A lemezboltba?
- Igen. Az új cd-jük most jött ki. Utána akárhova elmehetünk, akár egy fagyizóba. Meg is hívlak, ha szeretné.
- Oké, oké - ujjongott a szőke.
Fényes délután, amit együtt töltöttek volna elég hamar vége szakadt, ugyanis a kis csapat, egy óra múltán ismét a folyósón sétált. Danny pólóján éktelen csokoládéfolt tátongott és közvetlen mellette Butters kullogott szomorkásan.
- Ugyan már Szöszi. Mondtam, hogy nem gond - mondta, ismét, ahogy összeborzolta a szőkét.
- De hát... ha nem ijedek meg attól a méhtől nem borítottam volna rád az egészet - mondta még mindig kissé szomorúan ám ekkor a fehér vállaira rakta kezét és mélyvörös szemeivel belenézet a zöld íriszekben.
- Butters elég. Egész úton bocsánatot kértél nem haragszom... - mondta komolyan.
- De...
- Ajj! - morogta bosszúsan Danny, majd levéve magáról ingjét adta a szőke karjaiba - megbocsátok ha ezt kimosod - vigyorgott, de eközben Butters már kissé vörösen nézett a fiú felső testére. De nem csak ő látta ezt... Kenny is szemtanúja volt a kis jelenetnek, újabb könyv kupac volt kezében, ahogy odasétálva hozzájuk köszönt a szőkének.
- Óóó szerbusz Butters! – megragadta a másik derekát, és magához húzva adott szájára egy gyors csókot. – Majd feljönnél a szobámba kérlek? Valamiben a segítségedet szeretném kérni… - meg sem várva a másik válaszát, újra elindult szobája felé. A fiú erre ismét csak pislogott és csupán tátogni volt képes a választ, mely feltehetőleg egy igen akart lenni. Dan is a távoldó után leset, de az ő száján csak egy mosoly terült szét.
- Úgy tűnik nagyon kell a segítséged, menj csak, nem tartalak fel.
- De... - motyogott még mindig, de Danny ismét csak végig simította kezével a másik fürtjeit és már el is tűnt szobája felé. A kis szőke erre csak sóhajtott és elindult Kenny ajtaja felé.
Szerencsére öt lépésbe telt ez neki, majd bekopogva várt. Kenny egy csikkel a szájában nyitott ajtót, pólót már nem viselt, és a haja is vizes volt.
- Oh, nem hittem volna hogy ilyen hamar jössz… - mondta kissé elcsodálkozva, ahogy arrébb lépve invitálta be a másikat. – Nem mintha zavarna.
- Danny, azt mondta nem tart fel így jöttem, ahogy tudtam... - mondta bár kissé elpirult a másik felső teste láttán - m-mibe segíthetek...? - Kenny megragadta a másik vállát, és egy lágyan rántás kíséretében, az már az ágyán is termett. Fölé mászva hajolt le hozzá.
- Nagyon jóba letetek… - suttogta a másik ajkának.
- Nos igen... - pirult el még jobban és a kezében levő inget is elengedte meglepetésében - de... csak barátok vagyunk. - Kenny ördögien elmosolyodott ezen szó hallatán.
- Csak barátok… hm… - száját oly közel vitte a másikéhoz, hogy mikor újra megszólalt, azok súrolták egymást. – Hát én nem úgy vettem észre…
- M-mit csin-csinálsz? - testén végigment az a furcsa bizsergető érzés amit eddig igen ritkán érzett. Zöld csillogó szemeivel a kékbe bámult, majd megnyalva saját ajkát várt. Kenny ezen újra elmosolyodott, majd önkontrolját félredobva egy szenvedélyes csókkal támadta le Butters-t, aki erre gyengéden viszonozta azt. Arca még pirosabb lett és mikor elváltak kicsit kábán, simította végig a másik arcát.
- Kenny... ugye nem azért... mert Danny-vel barátkozom? - kérdezte.
- Nem… - mondta komolyan, ahogy homlokát összeérintette a másikéval. Kezével végig simított Butters oldalán, majd lehunyva szemeit vett mély lebegőt és fújta ki azt. Kicsit eltávolodott, de még mindig felette tartotta magát.
- Ez olyan jó volt~ - mondta, ahogy még mindig a szőkét nézte.
- Igen? – lepődött meg a másik, de megrázta fejét. – Ne mondj ilyeneket! – mondta határozottan.
- Miért? Ha egyszer jó volt, akkor jó volt - vágta be a durcát a másik, de még mindig kissé kábán kémlelte az alatta levő arcát. Kenny teste megremegett, ahogy egyik kezét ismét a másik oldalára tette, és enyhén belemarkolt.
- Butters… most nem vagyok olyan állapotban hogy… uralkodjak magamon… - mondta komolyan.
- He? Ez csikizz~ - nevetett fel - Visszafogni? Ez csak egy csók volt? - mondta, majd ő is feljebb tolta magát - Amúgy... miben segítsek? Mert kérted ugye... - Kenny újra kifújva a levegőt nyugtatta le magát, már amennyire tudta.
- Ha nem nagy gond… átnéznél velem pár könyvet? – kérdezte egy csábos mosoly kíséretében.
- Persze~  - felelte boldogan, ahogy kicsusszanva a másik alól vett fel egy könyvet ami épp az asztalon hevert - mit keresünk?
- Bármiféle történetet, ami valamiféle elrejtett helyről szól. Katakomba, ilyesmi. – Kenny is elvett egy könyvet, és ő is lapozgatni kezdte. Butters bólintott és szemeivel a betűk tömkelegét kezdte el nézni. Minden egyes sor minden egyes kis részlet amit a suliról írtak annyira lenyűgözte, hogy egy idő után csak azt vette észre, hogy maga mellet már 6 könyv is fekszik.
- Ez olyan izgi~ bár, mindenről írnak csak katakombákról nem. Biztos, hogy van egyáltalán?
- Valaminek lennie kell… - mondta komolyan Kenny. Hiszen a Cartman-es esetről ő tudott a legrészletesebben. Tudta hogy készül valamire a barna, és hogy ezt egy hasonló helyen tenné. – Itt is van! – magában gyorsan elolvasta a sorokat.
- Muti, muti - mászott közelebb és a szőke vállai felett belenézett az írásba - várj... ez inkább csatornahálózat, mint katakombák. Erről olvastam. A 18 században építették, ki de csak arra, hogy a nagyobb rangú nemeseket vagy a királyt és családját kitudják vinni ha a várat ostromolni kezdték. Hát nem remek~ feltűnés nélkül kijuthattak - ujjongott, ahogy ismét egy könyvet vett fel - ráadásul senkinek fel sem tűnt, mert egy ódivatú barlangban van a kijárata itt az erdőben, bár szerintem már rég beomolhatott  - motyogta, ahogy sebesen futatta szemeit a könyvön. Kenny felpattanva ágyáról, kapott magára egy pólót, majd megragadva a másik csuklóját kezdte el kifelé húzni.
- Van kedves sétálni? Remek! Akkor induljunk! – húzta maga után az ártatlan szőkét.
- Várj... Kenny~ - dünnyögte elkeseredetten a fiú, de sok választása nem volt. A könyvet jó szorosan fogva szedte apró lábait a szőke után - mégis hova megyünk?
- Az erdőbe, keresünk cuki… nyuszikat. – vonszolta tovább maga után a szőkét, de most már a folyosón.
- Nyuszik! Imádom őket~ - ujjongott, majd kissé kiszedve a másik közül csuklóját ragadta kézen és most már Ő  húzta tovább sebesen - nyuszi, nyuszi~ - Kenny hagyta a másiknak, hogy Ő vezessen,  majd egy mosoly kíséretében súgta maga elé.
- Én is imádom… - ahogy a szőkére nézett.

A nap már magason járt és az ősz mintha kerülte volna az iskolát. A jó idő és a kellemes meleg elárasztotta az erdőt és néhány tónál madarak úszkáltak valami kis ennivalót keresve vagy éppen halászva. Minden volt itt. Erdei életet, kivéve.
- Kezdek kételkedni, hogy itt akár egy nyúl is él - morogta Butters, ahogy ismét egy fa mögé lopózva lesett annak háta mögé.
- Erre biztos lesz… - kezdte el húzni egy irányba a szőkét, majd mikor elérték a kis barlangféleséget, elengedte a másik kezét, és közelebb menve a barlanghoz nézett körül. Mikor meglátott pár vérfoltot, tudta jó helyen jár. – Úgy hallottam erre szoktak lenni vadnyulak… - mondta a másiknak, ahogy beljebb ment barlangba. Butters viszont nem követte, ugyanis Ő is láttam azt amit Kenny.
- Várj... nem tetszik ez nekem. Nem a közelbe találták meg azt a szegény fiút is? - kérdezte és egyre csak hátrált, maga elé szorítva a könyvet.
- Dehogy-dehogy! – legyintett párat. – Őt innen jóval messzebb, - még beljebb érve, egy torlaszba ütközött, ami felettébb gyanús volt neki. – Hidd el, ott voltam amikor megtalálták… - mondta a másiknak, ahogy a torlaszt kezdte el tapogatni.
- De... - motyogta még mindig, ahogy kissé bemerészkedett ő is a barlangba - ez akkor sem tetszik nekem.
Mivel Kenny hiába tapogatta, nyomogatta a falat, nem történt semmi. Egy lemondó sóhaj kíséretében újra Butters-re nézett.
- Jó, akkor menjünk. – elindult a szőke felé. Erre a kisebbik örömmel az arcán fordult meg, és szaladt ki a barlangból és csupán kint várta meg barátját. Mikor az már mellette volt kíváncsian nézett rá.
- Ugye nem nyuszikat kerestél odabent, igaz? - Kenny elmosolyodott.
- Ott bent nem, de szerintem visszafelé menet találunk párat. – megfogta a másik kezét, és lassú léptekkel a palota felé indult.
- Jó is lenne - mosolyodott el, ahogy ő is megfogta a másikét. Kenny kicsit barátja előtt haladva sétált, bal kezével még mindig fogta a kezét, jobbját pedig zsebében pihentette. Végig a barlangon gondolkozott, és azt is tudta, egyedül nem fog menni annak felderítése. Gondolataiból kiesve, már csak azt vette észre, hogy a palota udvarán sétálnak. A mellette levő is elmélyülten nézet maga elé és nem tudta, hogy most tényleg a nyuszik miatt jöttek ki vagy azért mert a barlangban akarta megtalálni a fiú a csatornarendszert. Az utóbbira tippelt, de nem tette szóvá. Saját probléma és ő meg nem akart gond lenni a másik nyakán.
- Oh! - ugrott egyet és elengedve a másik kezét kapott zsebeihez, melyben a telefon megcsörrent - Halló~
Egy kedves hang szólalt meg a túl félről és Butters épp hogy nem olvadt el örömében.
- Nem! Nem zavarsz. Igen? Komolyan?! AAAA de jó - ugrándozott egy helyben - nem, máris megyek! Ezt meg kell ünnepelni! - mondta boldogan és se szó se beszéd lecsukta a telefont. Kenny kérdően nézett a másikra, és bal kezét is zsebére dugva fordult vele szembe.
- Nem baj ha én most megyek? - kérdezte, ahogy a mobilt vissza csúsztatta zsebébe és a könyvet pedig a szőkének nyújtotta.
- Dehogy… - elvette a könyvet, majd kezét a másik dereka köré fonta, és ahogy magához húzta, egy gyors csókot adott neki. – Majd még találkozunk… Butters. – suttogta a másiknak, majd elengedve a szőkét, el is tűnt annak látóköréből. A fiú csak elolvadtan nézett utána, majd pár perccel később boldogan, szinte ugrálva indult el a lány részleg felé.
- Ha ezt a csajoknak elmesélem~ - mondta boldogan.

Kenny elérve szobáját, nyitotta ki az ajtót, könyvét letéve asztalára az erkélyre nézett, hol Craig tartózkodott. Oda sétálva az erkélyajtóhoz, támaszkodott annak ajtófélfájának.
- Hali Craig. – köszönt a másiknak.
A fiú nem lesett hátra helyette telefonja képernyőjét mutatta, melyen az épp csókolózó pár volt látható.
- Nem is hittem volna, hogy képes vagy csöcsök nélkül is elfogadni az embert - a szőke szájára mosoly ült ki.
- Minek fényképezted le? – kérdezte teljes nyugalommal hangjában.
- Emlék. Az évkönyvben jól mutat, majd - csukta le a telefont és megfordulva a kék szemekbe nézet. Arca érzelem mentes volt és csikkjét eloltva lépet be a szobába.
- Ez neked valami titkos örömforrásod? – kérdezte a másik, ahogy megfordulva most a szobát nézte.
- Ez tart életben~
- Gratulálok… - mondta egy cöhintés kíséretében. – Nekem pedig legyen az-az örömforrásom, hogy visszahozatom Ramónát a suliba? – kérdezte, ahogy egy félmosoly jelent meg arcán. Csupán tekintetével nézet a szőke felé amiben kisebb düh csillant meg a név hallatán.
- Gondolom kár lenne kérdeznem honnan tudsz róla, bár... ahogy hallottam te voltál az a szerencsés, kinek a figyelmét elterelte pénteken - mutatott előbb Kenny-re, majd a sarokban levő agyoncincált ruhadarabokra.
- Igen… és nem volt valami kellemes… - arcán egy fintor jelent meg, ahogy visszaemlékezett a lányra. – Figyelj Craig, most fontosabb dologról lenne szó, mint hogy egymással baszakodjunk. – komolyan nézett a másikra.
- Hmm? Én ezt is élvezem - rántotta meg a vállát, de azért testével a szőke felé fordult, ezzel is jelezve figyel rá.
- Az a lány most már veszélyesebb, mint hinnéd… mivel nem egyedül munkálkodik a tervén. – zsebéből előhúzott egy szál cigarettát, majd meggyújtva azt, magához vette a hamuzót. – Lehetsz akármilyen gazdag, befolyásos, most hogy az igazgató fiának a védelmét élvezi… szinte semmit nem ér a protekciód. - Craig arca elsötétült, a mondatra.
- Igen ezt már én is sejtettem, viszont a sulinak a felújítását apám szponzorálta, szóval ez miatt aggódom legkevésbé, viszont az, hogy összefogtak az nekem sem kedvez túlságosan - bólintott egyetértően - mindazonáltal úgy hallottam Cartman kórházban van, hála a barátodnak és Ramóna is eltűnt. Erre csak tippjeim vannak, de ha akarsz valamit akkor azt most kéne. - Nagyot szívott a cigiből, majd kifújva füstjét újra a másikra nézett.
- Régóta ismerem Cartmant. Nem fog itt leállni. Sokkal többen lesznek. Egyedül gyáva féreg, most is mással végeztette a piszkos munkát. Egyedül semmit nem fogsz érni ellenük… ahogy egyedül én sem… - hangja egyre komorabb lett.
- Összefogás? Vérszerződést nem kötök, de amúgy benne vagyok - mondta. Kenny felhúzta szemöldökét a vérszerződés hallatán, de végül elmosolyodott.
- Igen, összefogás. Vagy olyasmi. Az első dolog az lenne, hogy szépen körülnézünk Cartman szobájában. Hiszen ha összefogott azzal a lánnyal, ki tudja milyen információi lehetnek Tweek-ről… - elnyomva cigijét a hamuzót újra az erkélyre rakta. Craig a fiú nevére felpattant és szinte kitépve az ajtót indult el, ám pár pillanattal később visszaleset az ajtóból.
- Amúgy... hányas az ő szobája? - kérdezte komolyságot erőltetve arcára.
- 101. – Kenny is az ajtóhoz sietett. – De szerintem jobb lenne, ha ketten mennénk… - A fekete bólintott, majd bezárva ajtójukat indultak el. Pár perces séta után már egy egész kis eldugott helyen meg is találták a keresett ajtót, melyen már ott fityeget nagy betűkkel a 101 szám.
- Tudsz ajtót nyitni, mert talán betörni nem éppen volna alkalmas - nyomta le a kilincset, de az mivel nem nyílt ki ismét a zsebébe csúsztatta kezét. Kenny zsebéből előhúzva egy drótot kezdte el mozgatni a zárban, és egy kis idő után, az ajtó egy kattanással jelezte, hogy szabad a bemenetel. Ezután, még egyszer körbenéztek, majd belépve maguk után bezárták az ajtót. A hely tömve volt papírokkal, és galacsinok is bőven feküdtek a padlón. Az asztalon kaja maradék és néhány dosszié kapott helyet, de az ágyon is tömegesével voltak feljegyzések és képek is. Mind, mind más-más diákról adott feljegyzést. Craig beljebb lépve felkapott az ágyról egy füzetet és lapozgatni kezdte. Szemeivel olvasta a kesze-kusza betűket, majd arrébb dobva ismét felvett egyet.
- Minden diákról van adatta. Hol született mik a családi körülmények... - morogta és kikerülve a szőkét az asztalhoz lépet. A székről lesöpörve a morzsákat próbált meg belépni a gép adatbankjába de az szerencsétlenségére zárva volt.
- Jelszóval védet...  - Kenny odalépve a fekete mellé, bepötyögött egy elég hosszú szót, amit egyből elfogadott.
- Ennyire kiszámítható vagy… - suttogta maga elé, ahogy arrébb húzódva hagyott helyet a feketének, aki újabb gépelésnek esett és szemei kikerekedtek, ahogy a villogó képernyőt figyelte.
- Minden feljegyzés... a péntekről részletesebben. Ez a srác beteg... - vonta le a következtetést, majd megnyitva egy fájlt bökte meg szőkét - ezt nézd meg. Részletes leírás és térkép a suli alaprajzáról. Ráadásul a csatorna rendszer is benne van, de... csak alaprajz. Az hogy bejárat hol lenne nincs leírás...
- Én azt hiszem… tudom hol van. – kezét az egérre téve nézte a mappa neveket. – Ó ezt nézd… - kattintott rá egy Tweek nevű mappára. – Mennyi információja van róla… - mondta, ahogy elkezdte lefele görgetni a mappában. Craig keze ökölbe szorult, bár arcán még mindig a nyugodtság tükröződött. Kezét zsebébe csúsztatva kötötte össze a telefonját és a gépet, majd a terveket elkezdte rápakolni.
- Ami kell neked ragd rá még... aztán szépen küldök a gépnek egy kis vírust - Száján egy vigyor jelezte mennyire, élvezi ezt az egészet. Kenny ahogy ránézett, nem lepődött meg arckifejezésén, visszafordulva a géphez kikeresett egy Kyle Broflovski nevű mappát, majd azt másolásra indította. Craig eközben türelmesen várt, ám ekkor halk, monoton léptek zaja szűrődött be az ajtó mögül, majd egy kulcs csörgése, mely jelezte valaki ténylegesen is be akar ide jönni. A bent levők ijedten riadtak össze, majd Craig, csak legyintett ezzel jelezve, hogy bújócska, van. Egy pöccintéssel nyomta ki a monitort és bemászva az asztal alá kuporodott össze. Kenny követte példáját, hiszen más helyre elbújni már nem volt ideje. Végül a jövevény fütyörészve lépett az asztalhoz, majd letéve rá egy dobozt, már távozott is. Miután a szőke meggyőződött róla, újra egyedül vannak. Kimászott az asztal alól, és a dobozt kezdte el fixírozni.
- Fúj... rendmániája is lehetne ennek a pöcsnek - morogott a fekete, ahogy lerázott a lábáról egy chip-es zacskót.
A gép pityegett párat mire Craig ismét elé ült és nyomkodva a billentyűket próbálta beüzemelni saját kis vírusát. Kenny eközben a dobozban kezdett el turkálni, kiemelve egy kis füzetet, a legutóbbi bejegyzéseit kezdte el olvasni.
- Ez… tényleg beteg… - jelentette ki hitetlenkedve, ahogy a fényképezőgépet is magához véve, az elkészült képeket kezdte el nézni. – Ez undorító… - mondta egy fintor kíséretében, ahogy a füzetet zsebre vágta a fényképezővel együtt. – Lassan menni kéne, nem lenne túl jó, ha még valaki ránk nyitna. – mondta, ahogy Craig-re nézett. Aki már ki is kapcsolta a gépet.
- Kész. Akár mehetünk is - mondta. Kenny csak bólintott, majd gyors léptekkel sietett az ajtóhoz, amit újra a kis dróttal nyitott ki. Kinyitva az ajtót, állt meg a fal mellett várva a másikat. Craig is kilépett, majd visszanézve várta meg a  másikat, aki be is zárta az ajtót.
- Hol tanultad ezt?
- Az apám rendőrparancsnok… - mondta, ahogy előhúzva a kis füzetet kezdte el olvasgatni.
- Komolyan? Nem is tudtam, hogy ilyeneket is tanítanak a rendőrképzőn - mondta, ahogy kinézve az ablakon nézte a sütkérező diákokat.
- Ezt inkább a detektívek használják deee… - eltéve a kis füzetet újra előrenézett. – Elég hasznos dolog. - De Craig már messze nem figyelt a szőkére. A következő fordulónál egyszerűen otthagyva őt futott ki a tisztásra, ahol éppen a szőkét látta. Mikor kiért körbe lesve meg is pillantotta az éppen üldögélőt, ahogy egy csésze, feltehetőleg kávé mellet nézett valamit. Arcán mosoly húzódott, de ahogy eszébe ötlöttek az a sok információ a másik gépén lefagyott a mosolya és kissé komoly képpel sétált, majd csüccsent le a szőke mellé.
- Hali.
- Ó, Szia! – mosolygott Tweek a másikra. – Mi újság? – kérdezte, ahogy nagyot kortyolt italából.
- Ezt én is kérdezhetném, élvezed a hétvége utolsó napját? - kérdezte ezzel terelve a témát.
- Hát, igen. Zana-t várom, azt mondta mutat pár önvédelmi fogást… - mosolyodott el, ahogy újra Craig-re nézett.
- Hmm~ nem is rossz. Kedves tőle, hogy ilyenekre megtanít - bólintott, ahogy eltunyult a fűben.
- Igen… - mondta a fiú, ahogy követve Craig példáját ő is elnyúlt, és az eget kezdte el nézni. – Milyen szépek a felhők… - a tengerkék eget nézte, amin fehér bárányfelhők terültek el.
- Ühüm - hümmögött egyet a másik, ahogy oldalra tekintve  ő a szőkét nézte. Tweek megérezvén magán a másik tekintetét, ő is a mellette fekvőre nézett, és ahogy tekintetük találkozott arca egyre vörösebb lett. De a fekete nem szakította meg a szemkontaktust, helyette közelebb csusszanva egyik kezével hozzáért a vörös archoz és óvatosan megsimogatta azt. Száján egy lágy mosoly terült szét.
Tweek felnyögött a hirtelen jött súly következtében, mi hasára telepedett rá.
- Tweek! – kiáltotta a rózsaszín hajú lány, ahogy előrébb csúszva a másik hasán már szinte a mellkasán ült.
- Z…Zana összenyomsz… - nyöszörögte a másik, ahogy a rózsaszínre nézett.
- Jaj bocsi!! – mondta, ahogy leszállván a másikról újra fölé hajolt. – Tudod Tweek gondolkoztam… - mondta a szőkének, ki még mindig a földön feküdt.
- Hm? – kérdezte ahogy hasát masszírozta.
- Ha Ramóna azért üldöz mert szűz vagy… el kéne vesztened és kész! – mondta boldogan a lány, mire a szőke még jobban elpirult, és villámgyorsan ült fel.
- Mi?! Csak azért nem fogom! – rivallt rá a másikra.
- Na, de akkor békén hagyna! Bár, lehet azért kell neki szűz fiú mert még ő is az… - mondta ahogy egyik ujját szájára téve nézte az eget.
Craig életében talán nem sokszor jött el ilyen nap, de arca mélyvörös lett és megfordulva szó nélkül hagyta ott a kis társaságot.
- Craig! – kiáltott utána a szőke, majd felállva a földről, újra elpirult, ahogy a lányra nézett. – Zana perverzebb, vagy mint hittem! – mondta, ahogy a fekete után kezdett el menni.
- Most miért? – értetlenkedett a lány, ahogy vállat vonva indult el saját szállása felé.
Craig eközben persze hallotta a másikat viszont esze ágában sem akart volna megállni. Arca még mindig vörös volt és ő maga sem értette miért. A komolya „poker face” arc melyet olyan ritkán lehetett megtörni, most egyszerűen darabokra hullott.
- Ilyen nincs... hidegvíz! Az kell nekem most! - motyogta maga elé és útirányt váltva befutott az erdőbe.
- Craig várj… - mondta halkan a másik, ahogy kitartóan követte Craig-et.
A fekete kerülgetve pár fát, végül elérte célját. A tó csillogva hívogatta az oda vágyókat. Vize tiszta és átlátszó volt és azok egyikéhez tartozott, melyekben nem volt tilos az úszás. A parthoz érve előbb vörös arcát szemlélte meg a tóban, majd felocsúdva követője hangjára ugrott fejest ruhástól.
- Craig! – kiáltotta, ahogy a stégre sietett. – Mit csinálsz?! – kérdezte aggódóan viszont csupán pár perc elteltével bukott csak fel a víz alól. Fekete haja rátapadt arcára melyen ismét az érzelemmenteség látszott.
- Hopp~ megcsúsztam és bele estem - vakarta meg fejét, ahogy kifele kezdett úszni ám mikor épp kimászott volna cipője megcsúszott és ismét a vízben kötött ki. A szőke azonnal odasietett hozzá, majd megfogva egyik karját segített neki kimászni.
- Máskor legyél óvatosabb! – mondta, ahogy arca egyre vörösebb lett a másik közelségétől.
- Köszi - mondta elfogadva a segítséget, majd ahogy kimászott levéve zakóját csavarta ki belőle a vizet. Tweek arca egyre vörösebb lett, de erőt véve magán lépett közelebb a feketéhez.
- Siessünk vissza a koleszba, még a végén megfázol…
- Áááá! Ahhoz több kell, mint egy kis hidegvíz - intette le a másikat - amúgy, te miért nem vagy Zana-val?
- Még a végén rám erőltetné, hogy feküdjek le valakivel! – mondta, ahogy még vörösebb lett az arca. – Szerintem ez meg… nem egy olyan dolog amit így félvállról kell venni… - fordította el tekintetét, a fiú nagy mázlijára, Tweek épp jókor fordította el, fejét ahhoz, hogy újabb fejest ugorjon a tóba.
"Ha ez így halad kisem fogok innen jönni..." - gondolta magában, ahogy ismét a felszínre úszott
- Átkozott csúszós talaj - motyogta, ahogy kiterült a vízen. Tweek eléggé meglepődött azon, hogy került ismét a fiú a vízbe, de megint a stégre sietve térdelt le rá.
- Craig… szerinted mit csináljak? – kérdezte, ahogy jobbját nyújtott a másiknak. – Én nem szeretném valami vadidegennel elveszteni, és itt csak téged ismerlek… - gyorsan szája elé kapta másik kezét. – Jaj miket beszélek! Nem úgy értettem! – mondta, ahogy fejét lehajtva próbálta elrejteni vörösségét.
- Te idióta... - süllyedt ismét a víz alá, ám most egy jó ideig nem is jött fel.
- Craig! Craig! – de mivel a másik nem szándékozott feljönni, ötlet híján jobb kezével a vízben kezdett el matatni, hátha megtalálja a másikat, míg bal kezével a stégbe kapaszkodott. – Nem igaz… - mondta, ahogy hiába kereste a másikat, nem találta, bal keze egyre kevésbé tudta tartani testét, és amint kicsit megcsúszott keze, ő is egy fejessel a vízbe esett. Ahogy belepottyant, úgy kapta már is el valami és húzta  a felszínre.
- Tudtam, én hogy idióta vagy... - motyogta a fekete, ahogy a kezében vitte ki a másikat a vízből és a kastély felé kezdett el menni vele - melyik idióta kezd el a másik után kapálózni?
- Most azért vagyok idióta, mert segíteni akartam neked...? – kérdezte halkan, ahogy boci szemekkel nézett fel a másikra.
- Nem. Azért vagy idióta, mert vagy ugorj be értem, vagy ne csinálj semmit. Az a tó mély és te a sekélyben kezdesz el pancsolni, nos... ez történik - mondta, ahogy már a folyósón trappolt.
- Sajnálom… - mondta bűnbánóan a szőke, ahogy lehajtotta fejét.
- Nem gond, nem gond... - mondta, majd megállva a szőke ajtója előtt rakta le - tusolj le nehogy megfáz, ezt ugyanis nem veheted félvállról - mondta, ahogy a szőke előző mondatait idézte.
- Mint ahogy azt se? – kérdezte, ahogy mélyen a másik szemébe nézett, szemeiben kíváncsiság csillogott.
- Nem... azt sem lehet - mondta, majd intve neki már el is masírozott a szobája felé. Tweek meglepődve nézett utána, majd egy mosoly kíséretében Ő is bement szobájába, hogy lezuhanyozzon.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés