A csütörtök hamar elröppent. Az említésre se méltó napot viszont annál hamarabb követte a péntek. A bál már javában folyt. A díszlet tökéletes és a világítás és a zene is fenomenális. Az igazgató vigyorogva vizsgálta a helyet és annak is örült, hogy eddig a pia nem volt a láthatárában. A népesség előkelően bulizott. Fiúk öltönyben míg a lányok selymes szép ruhákba bujtatták testüket. Tökéletes este. Túl tökéletes. Craig-nek tűnt fel legelsőnek, ahogy egy puncsot iszogatott az egyik sarokban. Semmi mozgás semmi hajcihő.
- Valami itt készül - motyogta, ahogy az üres poharat a kukába dobta és belevetette magát a tömegbe.
Tweek eközben az egyik sarokban, épp Zanával trécselt. Együtt kávéztak, és persze a sok folyadéknak köszönhetően, a lány egy mosoly kíséretében, elindult a wc felé ezzel egyedül hagyva a fiút, aki tovább ácsorgott a sarokban, üres poharát fixírozta, mikor megunta a látványt, egy laza mozdulattal dobta ki a kukába az említett tárgyat. A kukáról egyenesen előre nézett, de azt kívánta, bár ne tette volna. Egy barna hajú lány állt előtte, fekete rá feszülős egybe ruhát viselt, ami épp, hogy eltakarta a lány fenekét. - Szerbusz Tweek~ - mondta, ahogy a fiú felé kezdett el sétálni.
- Ramóna… - mormogta orra alatt. Ahogy látta közeledni a lányt, egyből futásnak eredt, a kijárat felé, ami az erdő felé vezetett. A fekete hallotta az ajtó kicsapódását és csupán a barna hajú lány sziluettjét sikerült elkapnia.
- Mondtam én... - suttogta maga elé, ahogy egy másik úton kezdett el szaladni kifele.
Tweek fejvesztve menekült a lány elől, ám egy idő után az erdő következett, a sötétséget látván, megtorpant. Egy ideig még bámult maga elé de mikor hátrafordulva, az egyre közeledő lányt látta, gondolkodás nélkül vetette magát ismét bele. Ramóna is megállt az erdő előtt, majd egy idő után felnevetett.
- A természetbe akarod csinálni? Legyen… így izgalmasabb. – mondta magának, ahogy követte a fiút. Az éjszakai leplek alatt a fák mélyen benyúltak így a hold sápadt fényét is eltakarta. A korom sötétben nem lehetett csak néhol látni. Tökéletes annak, aki nem ismeri az erdőt és épp becserkészik. Tweek-nek viszont egy mázlija volt. Craig előugrott valamelyik bokor mögül, majd szó nélkül megragadta a szőke csuklóját és egy irányba kezdte húzni.  Egy árva szót nem szólt, majd mikor úgy gondolta pont jó helyen vannak kicsit hátranézett.
- Fuss tovább előre és rólam egy szót se - mondta és elengedve a csuklóját ismét eltűnt az egyik fa árnyékában.
Tweek pár másodpercig még nézett a fekete után, majd egy nagyot nyelve, követte a fiú utasításait. Nem sok időbe telt, míg egy kisebb tisztás féléhez ért, hol egy gyönyörű hatalmas tó foglalt helyet. Tweek közelebb lépve a tóhoz, kezdte el nézni a nádast, és egyéb csodáit. Mikor zajokat hallott maga mögött, rémülten fordult hátra. Ramóna volt az, ki amint meglátta a szőkét, egyre ördögibb lett vigyora, viszont mikor a mögötte lévő tavat is meglátta, vigyora eltűnt, helyette arca rémülté vált.
- Tweek! Azonnal gyere ide! – parancsolt rá a másikra, de nem mozdult helyéről. 
- Nem! – ellenkezett a szőke, de eléggé furcsállta, hogy a lány nem jön közelebb. – Miért nem jössz te ide? – kérdezte mosolyogva.
- Te kis… - arcáról düh szikrázott. – gyere ide most rögtön! - a szőke csak megrázta fejét, és még egy lépést tett hátra. Craig ezt mosollyal kommentálta, majd előlépve rejtekéből egy nagyot taszított a lányon, amitől még közelebb került a vízhez.
- Hey Ramóna~ tudtad, hogy ebben a kis erdőben több ilyen forrás is van? - kérdezte, ahogy a lányt figyelte. A teste remegni kezdett, majd magát átölelve rogyott térdre. Farkas szemet nézett a tóval, ahogy homloka verejtékezni kezdett.
- Tweek… gyere ide… - mondta erőtlenül. A szőke újra megrázta fejét, de aggódóan nézett a lányra.
- Mi történik vele? – kérdezte Craig-től, ahogy rá nézett. A fekete viszont nem válaszolt. Helyette megfogva a lány csuklóját, emelte fel és úgy hozta egyre közelebb a vízhez, majd mikor már csak két lépés választotta el őket elengedte mitől a földre rogyott. Ezután ő is leguggolt és, hogy csak ő halhassa lassan suttogni kezdett.
- Ramóna akinek autóbalesete volt és ezért hagyta ki az államit - mondta nyugodt hangon - hagyd békén ezt a fiút, vagy olyat teszek... amit még én is bánni fogok – hangja ördögien csengett, és ahogy felállt, Tweek felé kezdett el lépkedni.  A szőke meglepetten nézett a feketére, majd kicsit elpirult, mikor belenézett annak szemeibe. Craig elmosolyodott és most óvatosan megfogva a szőke kezét kezdte el húzni, kikerülve a lányt.
- Jól áll rajtad ez az öltöny. Gyakrabban kéne ilyet hordanod - mondta semleges hangon, mintha nem is történt volna semmi az előbb.
- Tweek! – kiáltotta a lány, ahogy megragadta annak csuklóját. – Nem mehetsz el, szükségem van rád! – arca kétségbe esett volt, ahogy teste még mindig remegett, és zihált. – És mondhatsz akármit… Craig… - tekintetét lesütötte. – Sosem fogom feladni! – egy erős rántással rántotta vissza a szőkét, ki a földre esve nyikkant egyet.
- Ne tedd, de most közlöm veled - mondta, ahogy Tweek-hez lépett és egy jó erős húzással a karjai közt tudta a fiút - ő nem lesz a tiéd egykönnyen. Nem fogom, hagyni ezt jól vésd az eszedbe... - A lány dühösen nézett fel a másik sötét íriszeibe.
- Lehet nem egykönnyen… de az enyém lesz! – majd még mindig térdelve, próbált arrébb mászni a tótól. Tweek egész feje vörös volt, és félénken nézett fel Craig-re.  Craig szemei mélykékként csillogtak, ahogy a lányra néztek, majd elengedve Tweek-et lépet oda mellé ismét.
- Ne akard hogy gonosz legyek Ramóna. Nem érdekel velem mi lesz... itt és most bedobhatlak a tóba és hidd el, megteszem. Tettem én már olyat amire nem vagyok büszke - hangja mélyvolt és mégis mintha ördög suttogta volna.
- Akkor sem! – a lány szemei már könnyesek voltak. – Csinálhatsz velem akármit, megszerzem magamnak! – kiabálta a másiknak. – De amúgy is… - kezdett bele komoran. – Miért érdekel ő téged ennyire? – kérdezte vigyorogva. – Örülhetnél, hogy a haverod első alkalmát velem töltheti! – hangja pimasz volt, ahogy vigyora egyre szélesebb lett. Craig-nek, ennyi kellet. Türelme neki is véges volt és elszakadva valami benne emelte fel a lányt és cipelte egyenesen a tó felé. Csuklóját erősen fogta, és körmeit is belé vájva döntötte le a partra. Egy centi választotta el őket a víztől.
- Belefojtsalak, vagy egyszerűen dobjalak be? – kérdezte és hangja idegesen csengett. A lány kitépve csuklóját a másik szorításából, nem szólt semmit. A tóra nézett, teste egyre jobban és jobban remegni kezdett, gyorsan kapkodta a levegőt. Átölelve magát, húzta fel lábait, és semmit sem szólva meredt maga elé.
- Most… most mi van vele? – kérdezte Tweek kétségbe esetten, ahogy elindult feléjük. Craig még mindig nem figyelt a szőkére. Agyát ellepte a méreg és még egy kicsit lökve a lányon ismét megszólította.
- Gyerünk~ válaszolj. Szeretném, ha te döntenéd el, hogyan is öljelek meg!
- H…Hagyj… - dadogta a lány, ahogy szemeiből egyre nagyobb patakokban kezdett el folyni a könny. – Én…Én… - nem tudott értelmesen beszélni, csak még jobban átölelte magát. Tweek sem mert pár lépésnél közelebb menni hozzájuk, és ahogy a lányt nézte, arca szomorúvá vált.
- Ramóna… - mondta halkan a lány nevét.
- Te hoztad magadra. Miért nem viseled el méltóan... oh várj! Az nem a te szakterületed, igaz? - kérdezte dühösen, ahogy megragadva a lány csuklóját fordította maga elé - türelmes vagyok. Túlontúl türelmes és neked ez az egy mázlid van. - visszalökte a lányt a partra, de szemeiben még mindig a düh parázslott. Majd fokozatosan tűnt el, ahogy megfordult. Szemei elé rakta kezét és szaporán véve a levegőt sétált el Tweek-ig.
- Menjünk... most - kérte szépen a szőkét, ahogy elment mellette.
A szőke elindult a fekete után, de valami visszatartotta.
- Kérlek Tweek, ne hagyj itt! – kiáltotta a lány siralmasan, ahogy még mindig remegett. – Ha itt maradok… meg fogok halni! – újra sírni kezdett, kezeivel próbálta eltüntetni könnyeit. Craig megragadta a szőke csuklóját, hogy az véletlenül se menjen a lányhoz, majd ugyan ebben az időben telefonját felpattintotta és telefonálni kezdett.
- Az erdő északi részén vagyunk. 4-es pont. Igen, egy lány. Köszönöm - mondta, majd már le is tette a kagylót – gyere Tweek. Ki fogják őt innen hozni, de ebbe most jobb ha te nem kerülsz bele.
 A szőke riadtan bólintott egyet, majd készségesen követte Craig-et.
- Neee! Nem bírom ki addig! – ordította a lány, majd fejét a földre hajtva sírt tovább.
Ahogy haladtak vissza a kastély felé a hang úgy halt el és úgy erősödött a zsibongós zene.
- Mostanra már oda értek... - mondta Tweek-nek címezve, bár nem nézett rá - éjfélre már kutya baja sem lesz.
Tweek csak a földet nézve követte a feketét.
- Köszönöm. – mondta halkan, de nem nézett a másikra. Craig megtorpant, majd megfordulva a szőke szemeibe nézett. Arcán bár nem mutatott ki semmit, szemeiben az aggódás és a félelem tükröződött csupán egy pillanatra, majd egy pislantással tovább is állt.
- Vigyázz magadra... és ha gondok vannak vele, felém fuss. - A szőke csak bólintott, ahogy egyre jobban elpirult a másik tekintetétől. Lehorgasztotta fejét, és halkan szólalt meg.
- És ha… hagynám neki...? – suttogta a szavakat halkan.
Craig szemei kikerekedtek és hitetlenkedve bámulta a másikat.
- Nem! - mondta dühösen, de észbe kapva hajtotta le fejét és lépett egyet hátra - Tényleg ezt akarod? Egy őrültnek a kezébe adnád magad? 
- Nem! Egyáltalán nem akarom, sőt! De… - hangja elhalkult. – Nem akarok neked… és másoknak ennyi gondot okozni… - nézett oldalra.
- Akkor ne okoz és mond meg ha kellek. Azzal okozol számomra  a legnagyobb gondot, ha csak úgy hagyod magad... - morogta és kezével megfogta a másikét.
Tweek arca újra vörös lett, ahogy mélyen belenézett a másik szemeibe.
- Akkor… sose fogom magam hagyni… - mondta halkan.
- Köszönöm - mosolygott kedvesen a másikra a fekete.
Tweek tekintette egyre homályosabb lett, ahogy teste remegni kezdett.  Craig ezt észre véve nézet kérdően a másikra.
- Megint a kávé hiány? - kérdezte, ahogy mindkét kezét a vállára fektette.
Tweek megrázta fejét.
- Nem most… olyan fura… - mellkasára nézett. – Olyan fura érzés jár át a mellkasomnál…
- Ne legyél beteg - mondta, ahogy elengedte a másik vállát, majd az órájára pillantott - jobb ha visszamegyünk. Az igazgató beszéde hamarosan megkezdődik és ott kell lennem. - Tweek bólintott, majd elindult a kastély felé.

~*~

Eközben a party folyt tovább és Kyle épp Bebe és Harry társaságát élvezte az egyik pultnál, ám mikor a lány rátért a menstruációs görcseire elszédelgett az asztaltól. Unta az egészet. Sok barátja nem volt és akik voltak azok is igen jól szórakoztak.
- Fél óra és léphetek – mondta, ahogy ismét megnézte óráját. Fél óra és éjfélt üt az óra. Utána már bárki ott hagyhatta a bulit. Igazgató adta ki szabályba.
Ramóna önbizalom teljesen sétálgatott fel-alá, mintha a tavas dolog meg sem történt volna. Most nem Tweekel volt elfoglalva, hanem Cartman-nek tett ígéretével. Folyamatosan a vörös környékén maradt, tekintetével a szőke hajó srác kereste, kit Eric képen mutatott neki. Ahogy közeledett az éjfél, Kenny is előkerült, de ő sem ment közvetlen oda Kyle-hoz, hanem épp egy lánnyal táncolt. Ramóna amint kiszúrta a fiút, oda sietve hozzá, ölelte át hátulról.
- Milyen helyes pasi~! - mondta, tetetett részegséggel fűszerezve. – Táncolj velem kérlek~! - Kenny ahogy ránézett a lányra, álla is leesett, hiszen a szorulós rövid fekete ruha megtette hatását.
- Hát, ha ragaszkodsz hozzá… - mondta csábosan Kenny. A lány csak erre várt, megragadta annak nyakkendőjét, és kirángatva a teremből, az udvaron a földre terítette. – Hey! Táncról volt szó! – mondta a fiú nevetgélve.
- De én akarlak~! – a lány lehajolt a fiú arcához, hogy csókot adjon neki, de a szőke óvatosan lelökve magáról állt fel a földről.
- Izé… nem lehetne… máskor? – kérdezte, ahogy hátrált pár lépést.
- Nem! – kiáltotta határozottan a lány, majd újra megragadva a fiú nyakkendőjét kezdte el vonszolni a lányszállás felé.
- De ne… - mondta Kenny elhalóan, ahogy távolodott a palotától. És az óra csak ketyeget és ketyegett. Kyle egyedül maradt és iszogatva puncsát figyelte az emberek tömegét, majd mikor az óra éjfélt ütött több kavarodás is végbe ment a teremben. Négy testesebb tanár kezdett kicibálni egy fiút és egy lányt a buliról. A vörös rögtön felismerte osztálytársát, Craig-et. Segítően akart oda menni ám a tömeg kifele kezdett el menni, ahol a balhé volt, így őt sodorta az ár, ám egy kéz elkapta és erősen megszorítva húzta ki a tömegből.
- Hello Kyle - köszönt Cartman neki. Nem volt rajta ünneplő csak egy sima farmer és egy vörös pulcsi - Most ha nem bánod velem jössz. Oh nem bánod, remek.
Kyle lefagyva szinte hagyta magát, ahogy elcipelik. Szemeivel a szőkét kereste ám, az sehol nem volt, majd Stan-t de a tömegben már őt sem látta. Bőrén megérezte a csípős levegőt és a sűrű erdő felé pillantott.
- Hova viszel? - kérdezte ahogy megremegett a hangja.
 - Mit mondtam Kyle~ te az enyém leszel és az idő, pont tökéletes - mondta és eltűntek a sűrű erdő lobjai közt.

Kenny megtépett ruházatban sietett oda Stan-hez, ki épp Nataly-val beszélgetett, miközben hasát fájlalta.
- H-haver… - lihegte a szőke. Ahogy térdein támaszkodott. – Nem láttad Kyle-t? – kérdezte, ahogy felnézett a feketére. – Mi bajod?
- Csak… Naty… hasba vágott… - mondta összeszorított fogakkal.
- Nem akartam ilyen erősen! – hivatkozott a lány, de hirtelen őt is elsodorta a tömeg.
- Stan, hol van Kyle?! – kérdezte a szőke megragadva a másik vállait.
- Nem t’om, nem is érdekel! – mondta az flegmán.
- Most nincs idő a hisztidre! Lehet hogy Cartman… - nem mondott semmit, csak mélyen a másik szemébe nézett.
- Én az erdőben keresem. – mondta komolyan Stan, és a kijárat felé vette az irányt. A szőke csak dobott egy félmosolyt barátja után, és a fiúszállás felé kezdett el menni.
Kyle ijedten térdelt a barlang bejáratánál és Cartman minden egyes kis mozdulatát követte. A dagadt egy füzetbe irkált és néhány fotót készítve a helyről és Kyle-ról is végül lépet oda hozzá.
- Tudod kicsi Kyle miért vagy itt? Mert különleges vagy. Oh~ én is tudok a kis titkodról és arról mennyi időbe telt mire felépültél. Mindent. Annyira érdekes volt az aktád, amit a rendőrségtől szereztem és mikor megtudtam, hogy idejössz. Akarlak. Azt akarom kutyaként szolgálj és áldozati vért szolgálj a kriptába. Egy szekta melynek egy olyan fiú vére tölti nedvét, akit már egyszer bemocskoltak. Tökéletes. Mert a gyenge elbukik, míg az erős megmarad! - Kyle idegesen kezdett a fal felé nyomni hátát. Egész testében remegett és megnyikkanni nem bírt, nemhogy segítséget hívni. Semmit. Cartman végül felé hajolt és lassan kezdte kigombolni annak zakóját. Egyesével, csigalassúsággal, majd levéve róla a zakót, az ingjén volt a sor. Egy perc és már az is a földön volt, Kyle pedig csupasz felső testel ölelte magát. Motyogott valamit magában de szemeivel még mindig Cartman-t figyelték.
- Oh és most~ a legjobb rész. - egy kést húzott elő a háta mögé és a pengét a vörös bal karjához érintette, majd lassan végig húzva rajta vágta fel bőrét. Hangos sikoly rázta meg a barlangot és Cartman csupán röhögve nézte a tíz centis vágást.
- Sírj csak sírj! - mondta és lenyalva a vért a másik karjáról, majd ezután megnyalta ajkait is - tökéletes... és most, nem csak te fogod élvezni – vigyorodott el, ahogy Kyle gatyájához ért. Tettét viszont nem tudta sokáig folytatni, mert egy hatalmas ütés kíséretében, mely tarkóját érte, elküldte álomországba egy jó időre. Stan még mindig fogta kezében a követ, mellyel nem rég ütötte le a barnát. Kyle-ra nézett, és úgy szólalt meg.
- Ez… őrült! – jelentette ki határozottan, ahogy a barnára nézett, és oldalra hajította a követ. Kyle a vértől áztatott fiúra nézet, majd vissza Stan-re. Szemiből a könnyek nem álltak meg és légzése is igen gyors volt. Félelemmel nézet rá Stan-re és még jobban hátrébb húzódott a másiktól. Az csak felvonta szemöldökét a másik viselkedésén, majd egy lemondó sóhaj kíséretében nézett a másikra hidegen. Lehajolva a vörös ruhadarabjaiért, vette azokat kezébe, majd Kyle-hoz lépve guggolt le elé.
- Vedd fel. – parancsolt rá aki erre, remegve vette el a ruhadarabokat, majd vállára terítette a zakóját, ám nem tett semmi mást.  Stan nézte egy kis ideig komoran a vöröst, majd lehunyva szemeit felállt, és Cartman-re nézett. Gonoszan elmosolyodott, majd megragadva azt karjainál, kezdte el húzni minél messzebb Kyle-tól. Egy fa tövébe tette le, majd visszasétálva a vöröshöz állt meg előtte, lenézve rá. Tekintete hideg volt, és semmit mondó.
- Ne bánts... - csusszant még hátrébb. Szemiben a félelem szikrája éget, ahogy a feketére nézett. Kezét vérző karjára szorította még mindig remegve és amennyire csak tudta összehúzta magát.  Stan újra felhúzta szemöldökét, nem értette miért viselkedik így Kyle, de egy vállrántás kíséretében már tovább is lépett.
- Na gyere… - oda lépve a vöröshöz kapta ölébe. – Visszaviszlek a szállásra. – mondta, ahogy elindult a palota irányába.
- Eressz el... ne bánts - ismételte meg, ahogy félve szinte rettegve nézet a másikra. Teste még mindig remegett és fájdalmában néha fel is nyögött.
- Nem foglak bántani! – mondta az mérgesen, ahogy egyre gyorsabbra vette a tempót. – Csak elviszlek az orvosiba, csúnya seb van a karodon… - a vörösre nézett, majd kissé lehúzva annak zakóját kezdte el fixírozni a sebet.
- Kérlek... ne bánts. Sajnálom... csak ne tedd ezt velem... - nyögte ismét keservesen és hangos zokogásba kezdett.  A fiú elkapta kezét a másik sebéről, és a palota felé kezdett el rohanni.
- De hát nem csináltam semmit~ - nyüszítette a magas fák közé.
- Nem akarom... ne érj hozzám kérlek - motyogta, elhaló hangon, miközben lassan hunyta le szemeit - félek... nagyon... kérlek ne, én... sajnálom. - A fekete hirtelen megállt, és mérgesen nézett a másikra.
- Most mi van veled? Miért kérsz bocsánatot? Még nem tehetlek le! Igazán kibírhatnád még egy kicsit!
- Ne bánts... könyörgök... ne... nem akarom ezt - Kyle csak folytatta és folytatta. Nem hallotta Stan-t, helyette egy régi emlékét idézte fel. Szörnyű borzalmas emlékét - ez megalázó, kérlek ne! - szó szerint már üvöltött. Mindkét karjával csapkodott és hisztérikusan próbálta meg magát védeni. - Ne! Nem akarom, eresz el! Mentsen meg valaki... könyörgöm... - Stan rémülten nézett a másikra, és ötlet híján, felhúzta ülésbe a vöröst és magához ölelte.
- Nyugodj meg! – mondta határozottan, ahogy újra futni kezdett.
- Megfog ölni. Elhasznál és megöl... nem akarom, kérlek... valaki mentsen meg... könyörgöm – keze            maga mellé esett és szemét lehunyva teste még megrázkódott párszol, majd lassan kezdett elernyedni - segíts... Stan - motyogta már az utolsó szavakat, majd lehunyva szemit adta át magát a feketeségnek.
Stan a folyosón trappolva tartott szobája felé, mivel a nővér már nem volt az orvosiban, kénytelen volt saját maga ellátni a másikat. A folyosón futva, Kenny-t pillantotta meg vele szembe futni.
- Kenny! – kiáltott oda a másiknak, mikor egymáshoz értek, felhúzott szemöldökkel nézett végig rajta. – Haver… egyre kevesebb ruha van rajtad… - a szőkén már csak cafatokban állt egykor gyönyörű öltönye.
- Üldöz egy csaj! És amikor utolér, mindig egy nagy adag ruhát lecibál rólam! – mondta kétségbe esetten Kenny. - Úristen, mi történt Kyle-al?! – nézett a vörösre.
- Cartman… - Kenny keze ökölbe szorult.
- Mit csináltál vele? – kérdezte a szőke.
- Leütöttem és otthagytam az erdőbe. – vigyorodott el Stan büszkén. Kenny is elvigyorodott, de a boldogság hamar lehervadt arcáról, mikor egy lány hangját hallotta.
- Kenny~~!!! – A szőke riadtan fordult a hang irányába. - Majd később találkozunk! – kezdett el újra rohanni a szőke.
- Hey! Mit csináljak Kyle-al?! – kiáltott utána a fekete.
- Vidd fel, kötözd be a sebét, és add be neki a gyógyszerét! – a fekete bólintott egyet, majd ő is rohanni kezdett. Ramóna mellett futott el, ki amint elsuhant a fiú mellett, megállt, és Stan után nézet.
- Végre nem kell üldöznöm Kenny-t… - mondta vigyorogva, majd nyújtózkodva egyet, indult el a lány szállás felé. Stan kitépve szobájuk ajtaját, tette le Kyle-t ágyára, majd berohanva a fürdőbe, egy adag gézzel tért vissza. Egyből a másik sebét kezdte el látni, és mikor azzal is készen volt, a gyógyszerét vette elő a másik éjjeli szekrényéből. „Morfium…” Olvasta a feliratot a fekete a kis dobozon. Kipattintva tetejét, kivett belőle egy darabot, és a másik szájába dugta.
- Nyeld le, Kyle! - A vörös nem reagált, ám mikor a gyógyszer lassan csúszott le a torkán felköhögött és felülve próbálta felöklendezni a gyógyszert.  Stan megveregetve a másik hátát, segített neki abban, hogy visszaöklendezze a gyógyszert. Miután a vörös már nem köhögött, visszarakta a kis fiolát az éjjeli szekrény fiókjába, és saját ágyához sétálva, ült le arra, egy nagy sóhaj kíséretében.
Kyle visszadőlve az ágyra lélegzet nehezen. A gyógyszer hamar kezdett hatni. Teste ellazult és már csak a szeme volt nyitva. Fejét oldalra fordította és a feketét nézte kábán.
- Sajnálom, hogy elrontottam a randidat... Talán tényleg el kellet volna futnom előle, de olyan nehéz. Az érzés mikor hozzám ér és az a tekintet... félek, hogy megint megtörténik és akkor már nincs ki megvédjen - mondta de mondatai inkább a levegőbe szóltak mint a feketének.
- Mi történne meg még egyszer? – kérdezte kíváncsian Stan.
- Olyan rossz... ő is azt akarta. Újra és újra... Nem akarom többet. Soha - motyogta és lehunyva szemét könnyei ismét megeredtek - fáj - hangja elhalt és már csak a halk szuszogás hallatszott. Stan, Kyle ágya mellé sétált, és ahogy a szuszogót nézte, erősen azon gondolkozott, mi is történhetett. Hirtelen egy szőke hajú fiú nyitott be a szobába, és becsapva maga mögött az ajtót nézett Stan-re.
- Leráztam! - jelentette ki diadalittasan, ahogy a fekete mellé sétált.
- Gratulálok… - mondta nevetgélve a fekete. – Figyu Kenn… - hangja komoly lett. – Elmondanád végre, mi történt Kyle-al? – a szőkére nézett, ki meglepődött azon amit a fekete mondott, de végül Stan-re nézve sóhajtott.
- Muszáj? Nagyon ki fog akadni… ha meg tudja, hogy elmondtam… - újra a vörösre nézett.
- Igen! Most hurcoltam vissza az erdőből, ráadásul az egész utón rohama, vagy mije volt!
- Jó-jó-jó! – szakította félbe a szőke. – Szóval őt… elrabolta valami öreg fazon otthonról, mikor még tíz éves volt. Az a szemét öt hónapig tartotta a pincéjébe, és szinte minden nap ’játszott’ vele… - Kenny hangja egyre komorabb lett. – Ha nem tette azt, amit a férfi mondott neki, nem kapott kaját, és innivalót. Csak akkor tömött bele egy kis élelmet, meg vizet, mikor a halál szélén állt. Folyamatosan be volt gyógyszerezve, mikor nem azt tette, amit parancsolt neki. Apám talált rá az osztagával, de akkor már sokkos állapotban volt… kábé két évig szinte semmire nem reagált.  tizenhárom évesen kezdett ismét normális lenni, de azóta is vannak rohamai, mint ahogy észlelhetted... - Stan lehajtotta fejét, ahogy szomorúan nézett a vörösre.
- Akkor ezért... nem bírta, ha hozzá érek… - suttogta maga elé. – És ezért kerülte ezt a témát… - keze ökölbe szorult, ahogy összeszorította szemeit. – Mekkora egy fasz voltam! – mondta dühösen Stan, mire Kenny csak vállára tette kezét.
- Nem tudhattad. – A fekete kissé lenyugodott, de még így is feszült volt. – Én most megyek, - az ajtó felé sétált Kenny. – Jobb ha átveszek valami más göncöt… - nézett magára, öltönyéből már csak az ing maradt meg, az is ujjatlanná vált, nadrágján is nagyobb lyukak voltak. Stan elnevette magát a látványon, mire a másik megforgatta szemeit. – Ha-ha! Na csá. – majd becsapva az ajtót, hagyta magára a feketét. Stan újra Kyle felé fordult, majd egy sóhaj kíséretében, zsebéből egy szál cigit húzott elő, az erkélyre kisétálva, gyújtotta meg azt, ahogy a csillagos eget kezdte el nézni.
 
~*~

Másnap mintha a tegnap meg sem történt volna Kyle kissé kótyagos fejjel tért magához ágyában. Déjà vu érzés mely átjárta testét nem éppen volt felemelő ám mikor rájött, hogy talán mégsem tévedett kicsit elakadta lélegzete. Jobbja végig fásliba volt tekerve és felsője is csupaszon állt. Még csak az öltöny gatyóját sem vette le. Az emlékek nem úgy mint a legutóbb úsztak be a fejébe és össze rezzenve nézet körül valakit keresve. Akárkit, de muszáj volt beszélnie. Bárkihez, vagy bármihez. Agyában látta a barnát és majd vérző testét. Ezután valaki mást de annak képe nem ugrott be. A fürdőből Stan lépett elő, pusztán csak egy alsónadrágot viselt, egy törülközővel vizes haját szárítgatta. Ágyához sétálva, előhúzott az ágy alól egy elsősegély dobozt, és leülve az ágyra kezdte el fixírozni testét, mikor kiszúrt egy-egy kisebb sebet, egy ragtapaszt rá téve nézegette tovább testét.
- Stan... - motyogta halkan a vörös, bár nem várt válaszra. Tudta a fiú még haragszik rá és ez miatt nem is hibáztatta őt.
- Hm? – nézett Stan a vörösre kíváncsi tekintettel. Majd újra visszatérve testéhez, a combján lévő lila foltot kezdte el vizsgálni.
- Mi történt veled? - kérdezte kíváncsian, ahogy feljebb tolta magát.
- Hát a tegnap este meg... - mint aki most evett meg egybe egy nagydarab citromot, olyan fejet vágott. - Találkoztam Naty-val…
- Naty? Az a szőke hajú lány? – kérdezte kíváncsian. - Megint megvédted valakitől?
A fekete felnevetett.
- Megvédeni? Őt? Amilyen erős… - egy újabb sebet találva rakott rá tapaszt. – Nem kell őt megvédeni, aznap amikor megvédtem, meg volt neki, és csak akkor olyan mint egy átlagos lány… amúgy… - Hasára nézett, amin egy lilás zöld folt volt. – Olyanokat tud ütni a másikra… - simogatta meg hasát, mire a vörös felkuncogott, majd ledobva magáról a takarót kelt volna fel, de megállt és jobban megnézve körbekötözött karját, nézet a feketére.
- Stan... miért van bekötözve a karom? - kérdezte, ahogy kezdte el lefejteni róla gézt.
- Ne szedd le! – rivallt rá a másik. – Olyan szépen megcsináltam! Semmire nem emlékszel a tegnap történtekről? – kérdezte komoran.  Kyle szinte rögtön elengedte a fáslit, majd megvakarva vörös fürtjeit agyalt el.
- Részletekre... Cartman-re, hogy elvitt valahova, aztán csinálni is kart valamit... - kirázta a hideg egész testében, majd ismét a feketére nézet - aztán valaki megmentett. Nem tudom kicsoda... az már nem rémlik. Szóval mi volt tegnap? - kérdezte kíváncsian.
- Nem t’om… - mondta, ahogy hideg borogatást tett combjára. – Engem a nővér kért meg, hogy hozzalak fel a szobádba… - mondta, ahogy felállva, szekrényében kezdett el kutakodni.
- Akkor... asszem megkérdezek valaki mást - mondta, ahogy felállt, de szemét nem vette le karjáról – mi a fenéért kellet bekötözni?
- Van rajta egy kisebb seb, nem nagy ügy… - mondta a fekete még mindig szekrényében matatva.
- Ezt ne nekem próbáld meg beadni... - mondta, ahogy ismét elkezdte lefejteni a gézt - miért kellet volna majdnem az egész karomat bekötni?
- Mert így jobban néz ki! – vágta rá Stan, ahogy kivéve szekrényéből egy sötét farmert és egy sötétkék pólót ágyához sétált, és nadrágját kezdte felvenni. Kyle végül abba hagyta a kötés lefejtését és egy sóhaj kíséretében ő is előszedett magának valami rendes ruhát a szekrényből. Néha-néha Stan-re pillantott, de mivel úgy gondolta a másik még mindig haragudhat rá ezért inkább gyorsan magára kapva a ruhákat, vette magához pénztárcáját és kulcsát, majd az ajtóhoz sétált. Útját egy rövid szőke hajú lány állta, ki egyből kitépve az ajtót, nézett először Kyle-ra, majd feketére.
- Stan! – kiáltotta, ahogy Kyle-t ellökve útjából oda rohant felé.
- Naty… fellökted Kyle-t… - mutatott a vörösre. A lány egyből az említett felé fordult, majd oda sétálva hozzá, nyújtott neki segítőkezet.
- Sajnálom! Néha nem tudok bánni az erőmmel… - mondta kissé elpirulva. Kyle csupán pislogott, ahogy a földön csücsülve a szőke hajút nézte.
- Oh... semmi baj - nyújtotta ki ép kezét és elfogadva a lány jobbját kelt fel - asszem én nem is zavarlak tovább titeket. Örültem Naty. Szia... - mondta kissé csüggedten a vörös, majd kisétált az ajtón.
- Kyle ne hagyj itt! – kiáltotta Stan kétségbe esetten utána, de úgy tűnt mind hiába.
- Stan, megmasszírozom a hátad! – mondta mosolyogva a lány, ahogy a fiú háta mögé sétálva egy nagyot szorított rajta. Stan csak egy nyikkanás kíséretében esett az ágyra.
- Naty ne… - a lány csak szája elé kapva kezét, kántálta a bocsánat, és a sajnálom szavakat, majd jobbnak látva inkább gyorsan távozni akart.
- Most megyek… vennem kell egy új gitárt, az előző eltört nem tudom miért… - elmélkedett a lány, ahogy az ajtó felé sétált.
- Oké… Szia… - mondta Stan, ahogy fejét párnájába temette.
Kyle eközben a fal mögé lopózva várta amíg a lány elmenjen. Jól halotta a fiú kérését, de hogy vissza menjen amíg a lány ott volt, kizártnak tartotta. Szerencséjére nem kellet sokat várnia és visszasomfordálva a szobába, nyitotta ki az ajtót.
- J-jól vagy Stan...? - kérdezte, ahogy bekukucskált az ajtón.
- Nem nagyon… - mormogta, ahogy feje még mindig a párnába volt temetve. Hirtelen felpattant, és levéve pólóját a fürdőben lévő tükörhöz sietett, és abban kezdte el fixírozni hátát, amin nem egy nagyobb, prisabb folt éktelenkedett. A vörös követte őt és kicsit elhúzta a száját mikor meglátta a másik hátát.
- Segítsek valamit? - kérdezte segítően, ahogy cuccait az ágyra dobta.
- Van nálad jég? – kérdezte, nevetgélve, ahogy megnyomva az egyik foltot felszisszent. A fiú megrázta fejét és kissé szomorúan nézte a másik hátát, de arca hamar felderült.
- Az orvosiba biztos van! Úgy is oda készültem megkérdezni mi történt tegnap. Hozok neked - ajánlotta fel és már meg is fordulva kifele kezdett el menni.
- Oké… - mondta halkan, ahogy még mindig hátát tapogatta. Viszont mikor leesett neki, hogy Kyle rá fog kérdezni mi történt után kiáltott. – De nem muszáj! Már jobban vagyok! – kirohant a fürdőből, és felkapva pólóját, a vörös elé sietett. – Meg ilyenkor még nincs ott senki… szóval szerintem menj csak és… sétálj egyet! Vagy ilyesmi!
Pislogva nézet Stan-re értetlenül.
- De a hátad... nagyon csúnya és ráadásul szerintem tuti bent van. Szombat van és az iskola soha nem hagyna felügyelet nélkül senkit - mondta, ahogy megpróbálta kikerülni a feketét - egy próbát megér.
- De! – a fekete újra elé állt. – Megnézem hogy bent van-e… és ha igen, neked is szólók, oké? – erőltetett mosolyt arcára.
- De~ Megyek veled, mert mondtam, hogy én is akarok kérdezni - mondta makacsul, ahogy hátrébb lépve vonta karjait össze. Stan egy lemondó sóhaj kíséretében, csak bólintott, és magában azért imádkozott, hogy ne legyen bent a nővér, ám mind tudjuk, hogy nem elég kíváni az ilyesmit. Kyle győzelem ittasan mosolygott és kikerülve a feketét indultak el a nővér szoba felé. Mikor odaértek az ajtó nyitva állt és beléve egy hangos köszönéssel jelezte itt létüket ám a nő nem volt bent, csupán egy fekete hajú fiú, öltönyben.
- Üdv! - mondta Craig arcán kisebb nagyobb horzsolások és egykor tiszta öltönye mocskosan lógott rajta. Nyakkendő a nyakában lógott kibontva és inge ujjai is fel volt hajtva. Kezét vér borította és csöpögött a padlóra. Stan lefagyott attól az érdekes látványtól, amit a sebesült nyújtott, aminek hatására hatalmas szemekkel meredt rá.
- Craig… mit csináltál? – kérdezte hitetlenkedve.
- Takarítottam... - válaszolta kissé bosszúsan, de nagyobb körvonalakban nem tért ki ameddig Kyle oda nem lépett hozzá.
- Emlékszem... este téged és egy lányt hurcoltak el a tanárok, nem? - kérdezte bár emlékei igen homályosak voltak.
- Igen. Azt a lányt és engem valaki nagyon felültetett. A raktárban találtak egy valag piát amit a nyakunkba varrtak, így az este hátralevő részét azzal tölthetem, hogy végig hallgattam egy 3 órás előadást az alkohol káros anyagairól... - mondta és arcán még jobban előjött a düh - aztán még takarítani is kellet... bár - higgadt le és ismét kifejezéstelenül bámult a fiúkra - eltörtem a puncs tálat és egy nagyobb szilánk felhasította a kezemet.
Stan nagy sóhaj kíséretben nyugodott le, majd körül nézve a szobában, lépett oda Craig-hez.
- Nem tudod, hol találok itt jeget? – érdeklődőt, ahogy elkezdte levenni pólóját.
- Orvosnak látszom? - kérdezte semmit mondóan, majd ismét Kyle-ra nézet - És veled mi történt? Elég csúnya lehet, ha így be van bugyolálva...
Kyle végig simította kissé zsibbadt karját, majd nevetve legyintett.
- Semmi vészes. Megvágtam valamivel... - hazudta, majd terelve a témát kíváncsian nézett körül - Craig, nem tudod mikor jön vissza a Doktornő? - Eközben mögöttük a fekete újabb felfedező hadjáratra indult az orvosi szobában, és pár ’Aú’ után egy kisebb jeges zacskóval tért vissza a másik kettő társaságába, mit a hátához szorított.
- Néhány perc, csak elkellet vinnie valami srác mappáját az igazgatónak - mondta, ahogy a bénázót nézte, majd kicsit felvillant, ahogy eszébe jutott valami - tényleg hallottatok róla, hogy egy srácot az erdőben találtak meg? Be volt törve a feje.
- Komolyan? Kicsodát?
- Hopsz… - mormogta halkan Stan, úgy hogy a másik kettő ne hallja. – Na gyere Kyle menjünk! – ragadta meg annak csuklóját, és kezdte el húzni a kijárat felé.
- Várj már... - morogta de csuklóját nem bírta kitépni a másik keze közül - megakarom várni az orvost! - Stan elengedte a másikat, majd a jeges zacskót máshova helyezve, nézett a zöld íriszekbe.
- Oké, mond meg neki üdvözlöm. – majd a kijárat felé vette az irányt.
- Ha jól emlékszem a mi osztályunkba jár... - mondta Craig a fejét vakarva - bár nevet nem tudok mondani... oh~ Marsh! - Mosolyogva lökte le magát a vizsgálati asztalról, majd odabucskázott a fiúhoz.
- Igen? – fordult vissza, majd vállával az ajtófélfának támaszkodott.
- Tegnap láttam a barátodat... egy lány akaszkodott rá - mondta komoran, majd oda lépkedve véres kezét átvette a másik vállán és kicsit kijjebb húzta, hogy a vörös ne halja - az a lány veszélyes... nem hinném, hogy akart volna bármit is tőle, szóval... szerintem csak elterelte valamiről a figyelmét. Hidd el biztos forrásból tudom - mondta, majd elengedve hátba vágta a feketét és visszasétált - ajj~ de lehet tévedek és csak ábrándozok, de azért vigyázatok a farkatokra!
Kyle kicsit kiakadva az öltönyösön, rázta meg fejét és inkább kifele kezdett el menni.
- Asszem ráérek... később visszajövök - motyogta ahogy még mindig a fejét fogta. Stan hagyta, hogy Kyle távozzon, a rendelő csempéjét kezdte el nézni. Tekintete komor volt, és ha szemmel ölni lehetne, a padlón jókora lyuk tátongott volna.
- Cartman… ennyire örült még te sem lehetsz… - suttogta maga elé.
- Szóval Cartman mi... - mondta Craig visszaülve az asztalra - ez szerintem sejthető volt... oh~ amúgy az ő feje tőrt be igaz? - kérdezte és szemiben látszott, hogy nem kell kertelnie a másiknak.
- Máskor nem vágom ilyen erősen fejbe… - mosolyodott el gonoszul Stan.
- Azt már el sem tudom képzelni mit követett el, bár látva a kis vörös karját... - morogta és saját véres mancsát kezdte fixírozni - asszem mind a ketten találtunk magunknak ellenfelet, mi?
- Úgy tűnik… - nézett komolyan Craig-re, ahogy a jeges zacskót most hasára helyezte, a hirtelen hidegtől felszisszent.
- És hagyni fogod? Az a srác nem úgy néz ki mint aki megtudná védeni magát...?
- Dehogy hagyom! Minden erőmmel meg fogom védeni! – mondta határozottan Stan. – de neked… mégis ki az ellenséged, és mi… vagy ki miatt?
Craig egy halvány mosolyt küldött a fiú felé.
- Én a helyedben nem hagynám mindig egyedül... - mondta, majd ujját a szájához emelte és kacsintva a feketére nézett az ajtóba, ahol a Doktornő állt.
- Ohh~ szia. Tudom ki vagy! Te vagy az aki felhozta azt a fiút szerdán. Hogy van a bokája? Felküldenéd, majd kontrolra, kérlek? - búgta a nő ahogy megpaskolta Stan arcát, de már rögtön fordult Craig felé - ahh~ Craig fiam! Mondtam, hogy ne mozogj, összevérezted így nekem az egész rendelőt!
- Öhm jah… - mondta a doktor nőnek, vagy inkább már csak magának, ugyanis az rég másra figyelt.
- Ajj... mennyi gond, és még az a szerencsétlen fiú is - mondta búsan ahogy megrázta fejét, majd legyintett a harmadik személy felé - hess, hess~ Nem kell ezt a véres parádét nézned, inkább szólj a barátodnak - mondta a nő, ahogy kitoszogatta fiút és utána be is csukta az ajtót. Stan csak egy püfögés kíséretében indult el szobája felé, ahogy megint hátára helyezte a jeges zacskót.

Kyle ezalatt az idő alatt szobájában kuporgott és kissé idegesen paskolta az asztalt. Valami nagyon piszkálta, de nem tudta egyszerűen mi lehet az. Végül elunva magát felkapta kulcsait és tárcáját és sietős léptekkel indult kifele, ám Stan pont ekkor ért vissza és így, tekintette a vörösével találkozott, de nem zavartatta magát, hátralépve adott helyet a másiknak.
- A nővér bent van, azt mondta küldjelek le… kontrolra.
- Ümm kösz - mondta idegesen ahogy kikerülve ment tovább ám épp az ellenkező irányba mint kellet volna.
- Kyle… - szólt Stan a másik után. – Rossz irányba mész…
- Tudom, tudom... - intette le, ahogy hátra sem nézett. Stan ezen csak felhúzta szemöldökét, majd vállat vonva, bement szobájába.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés