|
4. fejezet
2011.04.23. 14:15
Kellemes olvasást~ O3O
A hold már magason járt így bár az utcán nem volt világítás mindent lehetett látni. Bár az úton már csak azok közlekedtek akik épp a késő dolgaikat végezték. Nem mondhatok fontos személyeknek, mégis ő elmélyedve bámulta azt néhány embert. Furcsának és kívülállónak érezte magát és menni akart, ahogy az emberek is. Hiszen ilyenkor már csak azok végzik a dolgukat akik szabadulni akarnak a otthonuktól. A borzalmas családúktól. Igen, ő is csak szabadulni akart innen, főleg az új ismerősei köréből. Attól sok kérdéstől jó kis fejfájást kapott és mindhiába, a kinti levegő nem nagyon segített neki. Még mindig élénken élt benne az-az 1 óra.
Ahogy felébred és megpillantja a koszos szobát, majd egy fekete hajú fiút és végül azokat a sötétkék szemeket. Nem emlékezett annyira a balesetére, hogy tudja tényleg ő mentette e meg de mégis úgy érezte már látta ezeket a kék szemeket. De akkor valami mást is látott bennük, valamit ami most nem volt ott.
- Jobban vagy? - kérdezte a fiú, ahogy feltápászkodott a földről.
- Egy kicsit szédülök - hangja akadozó volt így egy kicsit megköszörülte de ez sem segített.
- Várj hozok vizet - azzal kisietett az ajtón, de egy perccel később ismét megjelent kezében pedig egy pohár vízzel - tessék.
A szőke olyan gyorsan itta ki a pohár tartalmát mintha hetek óta nem ivott volna. Mikor már egy csepp folyadék sem maradt az alján, ránézett a feketére és a poharat felé nyújtotta.
- Köszönöm - hangja tisztább lett ugyan de a fekete még mindig aggódva tekintett rá.
A fiú csak bólintott majd elvéve a poharat azt az asztalra rakta. Eközben a másik szinte leste minden mozdulatát és feltérképezte a fiút. Egy sötétebb kék pulcsit hordott aminek hátán egy kapucni díszelgett. Alul egy fekete gatya, itt-ott némi szakadással és a fején egy sapka ami alól csupán az egy-egy kosza tincsből következtethetünk a fekete hajszínére. Furcsállta ugyan, hogy az ember mért hord egy szobában sapkát de, nem kérdezte meg. Jobban érdekelte volna mondjuk a neve de arra is félt rákérdezni.
Végül tekintete áttért a szoba tanulmányozására. Elég nagy volt a helység de bútorokban hiányos. Csupán egy szék amin biztosan a fiú ült és egy kanapé amin pedig a szőke gubbasztott. A további berendezések csupán dobozok és rekeszek voltak. Felemelte a fejét és a falat kezdte el bámulni, pontosabban a falon lévő felíratott. Összerezzent a félelemtől, ahogy lassan elolvasta. De agya képtelen volt befogadni a szöveget hiába olvasta el 100-szor mindig ugyan az maradt.
- Hey jól vagy? - Kérdezte mellette fekete, de mindhiába szemit nem tudta levenni a szövegről.
- Ankward - suttogta lassan maga elé és ha lehet még jobban összehúzódott.
- Igen ez a csoportunk neve. Olyan, árvaház féle, csak itt nincsenek felnőttek és senkit nem adoptálnak. Fogalmam sincs mért ez lett a neve, valahogy egyszer csak beugrót és soha nem ment ki a fejemből - mesélte vidáman.
A szőke kieresztett egy mély sóhajt, ahogy ismét a feketéhez fordult. Tudta jól, hogy a múltja üldözi de erre még ő sem számított. Égi jel, vagy talán direkt hozta össze a sors ezzel a fiúval. De hisz az lehetetlen. Ő mért lenne ebben benne? Hisz neki kell megvívnia a csatát. Egyedül. De akkor mégis mit keres ő itt?
- ... szerintem ez lenne a helyes, nem pedig az amit te csináltál.
- Tessék? - Kapta fel a fejét a fiú, ugyanis amíg ő magába mélyedt addig a kis házigazdának be sem ált a szája.
- Remek nem is figyelsz rám - sóhajtott, végül egy legyintéssel elintézve a dolgot a fiú felé nyújtotta jobbját - Craig vagyok, ha tetszik a megmentőd.
A szőke nem tudta mit tegyen. Fogjon kezet vele és közölje a nevét. De mi lesz, ha ő is belekeveredik ebbe az egészbe. Azt nem akarta, hisz még egyszer átmenni azon nem tudna. Soha.
- Mért mondod meg a neved egy idegenek - kérdezte.
Craig kicsit megszeppent a kérdéstől és már engedte le volna a karját, de végül nem tette. Határozott mozdulattal a szőke fejére rakta, majd megborzolta az így is kissé kesze-kusza tincseket.
- Igen idegenek vagyunk, addig amíg meg nem ismerjük egymást - felelte mosolyogva. Végül zsebre dugott kézzel sétálni kezdett az ajtó felé úgy folytatta - de ha te mindvégig idegenek akarsz tartani rendben. A te döntésed.
Nem fordult hátra. Csupán kisétált, majd maga mögött becsukta az ajtót.
Azóta itt gubbasztott. A teraszon. Egyedül magányosan. Ráadásul alig várta, hogy Craig visszajöjjön. Nem tudta mért de, valahogy a fiú vicces modora nyugalmat hozott a szívébe amit rég nem érzett. Sőt már úgy gondolta talán még barátok is lehetnének. Elmondhatna neki mindent és akkor talán az élete is megváltozna.
De a fekete nem jött, és a kis szőke egyre szomorúbb lett. Talán megbántottam esetleg tényleg be kellet volna mutatkoznom? Lehet, de most már lényegtelen, ami elmúlt az elmúlt. De akkor mért nem jön?
Végül mégis csak kinyílt az ajtó és a fiú olyan gyorsan rohant be a teraszról mintha puskából lőtték volna ki, de meglepetésére Craig helyet egy lány állt az ajtóban. Viszont roppantul hasonlított rá. Egy kis fehér inget viselt ami a térdéig lelógott eltakarva annak mindenét. Fején pedig egy svájci sapka volt.
- Itt mindenki sapkát visel - dünnyögte az orra alá, de a lány is meghallotta.
- Ezt ma kaptam a bátyámtól a szülinapomra.
- A bátyádtól?
A lány bólintott majd helyet foglalt a kanapén. Fejéről levette a kis sapkát és a kezeivel lassan végig simogatta a bársonyos anyagot.
- Ő maga készítette nekem, olyan aranyos tőle - kacagott miközben magához ölelte.
A szőkét meglepte ez a harsány mégis szívből jövő nevetés. Soha nem hallott még ilyet főleg, hogy nincsenek testvérei. Mégis könnybe lábadt a szeme ahogy a lányt nézte. Mikor azonban rá jött mit is csinál letörölte a könnyeket és helyet foglalt a lány mellet.
- Biztos nagyon szeret téged.
- Igen, igen - bólogatott - de nem csak engem, mindenkit ebben a házban. Sőt biztos téged is kedvel egy kicsit, ha nem hagyott ott meghalni az utcán.
A fiúban pattant valami és csak most jött rá aki előtte ült nem más volt mint Craig húga. Képzeletében a fejét verte, hogy-hogy nem vette észre a hasonlóságot kettőjük közt.
- Amúgy Ruby vagyok - nyújtotta a kezét a fiú felé.
A szőkét egy erős de-zsavű érzés fogta el de ezt nem közölte a lánnyal. Inkább ő is kinyújtotta a kezét majd megmarkolta a lány apró ujjait. Furcsa érzés támadt benne ugyanis ilyen puha kezet rég nem érzett már. Általában náluk nem szokás kezet rázni. Az idősebb nők két puszival köszöntötték, míg a férfiak csupán egy fejbólintással letudták ezt az illedelmes gesztust. A fiú még sokáig gondolkodott ezen míg rá nem jött, hogy a szobában még egy ember tartózkodik. Rögtön elhúzta kezét a lányétól majd az ajtó felé pillantott ahol ismét Craig állt. Kezében egy tálcát cipelt amin egy kis kenyér és valami felvágott volt. A tálca szélén egy piros bögrében valami meleg ital lehetett ugyanis lehetett látni ahogy a gőz lassan föláramlik.
A szőke kicsit megnyugodott, majd távolabb húzódott Rubytól. A lány persze nem vette észre. Nagy szemekkel nézte bátyja minden mozdulatát. A szőke talán még egy kis csodálatot is vélt felfedezni a lány szemeiben, de amint meglátta, hogy Craig őt vizsgálgatja elfordította tekintetét.
- Hoztam egy kis vacsorát, nem sok de remélem nem halsz éhen - mondta majd letette a tálcát az egyik rekeszre. A fiú csak bólintott és állt volna fel, hogy neki kezdjen az evésnek, amikor egy puha kezet érzett a vállán. Megremegett az érzéstől, sőt szinte kiverte a víz.
- Hékás! Te nem mutatkozol be? - noszogatta meg egy kicsit Ruby a fiút. De az nem felelt. Próbálta szívverését lassítani, ahogy csak tudta ugyanis volt már sok olyan alkalom mikor így meglepte valaki hátulról. Mikor úgy érezte, hogy a pulzusa már nincs annyira fönt a lány szemeibe nézett majd mondatra nyitotta a száját de valaki megelőzte.
- Ruby, későre jár menj lefeküdni - a lány Craigre nézett könyörgő pillantással, de a fekete szemei erre csak még jobban összehúzódtak. Végül Ruby feladva a farkasszem játékot, az ajtóhoz sétált majd orra alatt elmotyogott egy „jó éjtett” és utána úgy csapta be az ajtót mintha egy robbanás rázta volna meg az épületet.
A szőke kezét védekező pozícióba helyezte maga előtt látván, hogy az aranyos kislánynak van egy csúnya oldala is.
- Nem az ő hibája, AB a vércsoportja - nevetett a fekete és letelepedve a szőke mellé majd elnyúlt a kanapén - amúgy ne zavartasd magad, egyél nyugodtan.
A fiúnak több sem kellet, a tál felé vette az irányt és egy gyors mozdulattal leküldött mindent. Jól esett neki az étel ugyanis nem is tudja mióta nem evett. Végül a bögréért nyúlt, amiben úgy tűnt valamilyen tea van.
- Epres, a kedvencem - mondta Craig.
A szőke ismét csak bólintott, majd visszament a fiú mellé. Kezeiben a bögre meleg érintése olyan jól eset neki, hogy nem is akarta meginni a tartalmát. Szívesen ült volna ott örökre, amíg meg nem pillantotta saját tükörképét a vízben. Egy rossz érzés fogta el. Ugyan olyan, mint amikor Craig válaszolt neki, mikor nem mondta meg a nevét. A fiú kedvesen viselkedett vele ápolta, eteti és ő még a nevét sem képes kibökni neki. Kezd rá hasonlítani, és ezt akarta a legkevésbé. Más akart lenni, olyan akit nem egy hülye jóslat vezet!
- Sajnálom - nyögte végül ki, ahogy a fekete felé fordult - sajnálom, hogy ilyen bunkó voltam. Kérlek, kezdjük előrlő.
Zöld szemeit próbálta a másikéba fúrni, de rá kellet jönnie ez nem is olyan egyszerű. Ugyanis a mellette ülő egy horkantással jelezte, hogy már az álmok világában vándorol valahol. Kisebb méreg futott szét a testében, de ahogy jött úgy távozott. Végül csak egy kis mosolyt engedett meg magának. Gyorsan megitta a meleg folyadékot, majd a takarót ami eddig a széken volt elhelyezve, a feketére fektette. Amint kész volt gondosan bebújt ő is, természetesen a legmesszebb, ahogy csak tudott de meggondolva magát egy percre a fiú füléhez hajolt, majd halkan belesúgta neki:
- Tweek vagyok, ha tetszik az áldozat.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
