| Anvil : 6. fejezet: a szeszélyes nőszemély |
6. fejezet: a szeszélyes nőszemély
2011.04.17. 04:07
Jó szórakozást hozzá~ >///<
Craig épphogy csak bezárta saját ajtaját, mikor egy lány rohant el mellettük, aki ruháját a kezei közt tartva futott pucéran. Arca vörösen izzott, és aki csak látta utána fütyült.
- Valakire rányitottak - mondta semleges arccal, majd csuklón ragadva a ledöbbentett húzni kezdte – ugyan Tweek ez csak egy pucér lány... - mondta.
- De én még… - dadogta a szőke. – Sose láttam élőbe meztelen lányt! – mondta vörös arccal.
- Nem olyan érdekesek. Mutatok majd képen - mondta, ahogy még mindig nem engedve el a csuklóját, de egy idő után keze lejjebb csusszant és már kezét fogta, mire Tweek arca még vörösebb lett.
- Nem érdekelnek pucér lányok, de… amúgy hova viszel? – kérdezte félénken.
- Ohh~ - fordult hátra és egy enyhe vigyor ült ki az arcán - ennek örülök. Amúgy mondtam már. Kávé kell neked, kezd megijeszteni ez a folytonos remegés.
- Nem tehetek róla! – vágta rá rögtön – nincs más, ami lenyugtasson… - mondta halkan.
- Na ebben nem lennék olyan biztos – morogta az orra alatt Craig, bár aduját még nem akarta kihasználni.
Az ebédlő ajtaját kitárva sétáltak be. Az első ami feltűnt szinte rögtön az a halottas csend amely körbe fogta a termet. 7 óra múlhatott. Ilyenkor sokan már inkább a hálójukban vannak és holnapra tanulnak vagy inkább lustálkodnak esetleg bármi mást. Csupán egy-két ember élvezte még vacsoráját, de lehet ők is csak a lusta népséghez tartoztak. Craig kiválasztva egy neki tetsző helyet leültette a szőkét, majd a gépekhez sétálva vett két csészét. Az egyikben kávé míg a másikban csoki volt. Mikor visszasétált a kávés poharat rögtön átadta a szőkének, majd ő a másik oldalra menve foglalt helyet.
- Köszönöm… - mondta a szőke, ahogy nagyot kortyintott a forró nedűből. Mosolyogva nyögött egyet, mikor az ital szervezetébe jutott. Remegése enyhült, és már csak néha rezzent meg teste.
- Nem tesz semmit - mondta és ő is lehörpintve csokiját kelt fel ismét - mindjárt jövök - mondta és eltűnt a pultoknál.
A szőke megszeppenve nézett körül, miközben italát kortyolgatta. Szemeit a már szinte üres termen legeltette. Mindenki messzebb ült tőle, kivéve egy lányt, ki csupán pár asztalnyira. Sötét barna haja, kiengedve hullott vállaira, csoki barna szemeivel épp egy könyv oldalait vizslatta. Vacsorájának utolsó falatjait fogyasztotta, mikor az utolsó falatok is eltűntek, becsukva könyvét, állt fel az asztaltól. Tálcáját otthagyva indult volna el szállás helye felé, mikor Tweek-re tekintett. A szőke félénken nézett a lányra, ki ezen csak elvigyorodva, közelebb ment a szőkéhez.
- Szióka, hogy hívnak?~ - kérdezte mézes mázos hangon, öltözéke viszont elárulta, nem épp egy szerény lánnyal állunk szemben. Fekete miniszoknyát viselt, ami alatt csak egy lyukacsos harisnyát viselt. Fekete ujjatlana alatt, egy ugyan olyan anyagból készült hosszú ujjú volt, mint amilyenből harisnyája is készült. Fülében nem egy pircing foglalt helyet.
- Sz-szia… - köszönt vissza a szőke, nagyot kortyolva kávéjából.
- Ó, csak nem kávézol? – kérdezte a lány, miközben leült a szőke mellé. – Én is imádom az izét… - egyre közelebb hajolt Tweek arcához. – Olyan keserű… - suttogta a másik ajkainak.
Craig lassú léptekkel érte el a lányt, majd egyszerűen a vállánál megfogva húzta hátra így ő a földön kötött ki. A fekete egyszerűen leült a helyére, majd Tweek elé nyomva egy pudingot, mosolyogva nézet rá.
- Tessék, neked hoztam. Kávés, gondoltam szereted így is - mondta, ahogy saját vaníliását kezdte bontogatni.
- Hey! – háborodott fel a lány. – Mégis mi a francot csinálsz? – kérdezte, ahogy feltápászkodott a földről hátsóját fájlalva, viszont Craig nem szentelt neki túl sok figyelmet, csupán bekapva a kanalat nézett a barna szemekbe.
- Bocs, nem tűntél fel. Tettem valamit? - kérdezte semmit mondó hangon, ahogy lenyalva evőeszközét, ismét a pudingba mártotta.
- Mondjuk szépen lehúztál a picsába, ezzel meg akadályozva hogy… - a szőkéhez lépett, és hátulról átölelte. – Csináljak vele ezt, azt... – Tweek remegni kezdett a lány érintésétől, és lehunyva szemeit próbált Craig-hez bújni.
- Ne… kérlek… - suttogta elhalóan.
A fekete viszont még mindig semmitmondó arccal nézte a lányt, majd megfogva a maradék pudingot kimarta kezével és a lány mellei közé csurgatta, míg ami a kezén volt a fekete szoknyába töltötte.
- Én is imádom a vaníliás pudingot, csak úgy mint a kávésat. - mondta, majd zsebéből szinte sebesen húzta elő mobilját és egy aprót kattintva a tárhelyek közt szerepelt a pudingos lány - Így~ tökéletes emlék az évkönyve. Ohh~ mond csak mi is a neved?
- Ramóna. – vágta rá a lány, majd kezével mellei közé nyúlva, vett ujjára egy kis pudingot, és nyalta le azt. – Nehogy azt hidd, hogy ennyivel meg tudsz félemlíteni… - arcán gonosz vigyor terült el. – Ez a kis cukiság, úgyis az enyém lesz… - mondta, ahogy végig simított Tweek vállán. – Remélem még szűz vagy édes, úgy még izgisebb lesz, ha velem lesz az első alkalmad... - kezét a fiú arcára tette, majd mutató ujját próbálta annak szájába nyomni, persze az minden erejével csukva tartotta száját.
- Nos kedves Ramóna - állt fel a mellette levő még mindig nyugodtan, ahogy telefonját elrakta és megfogva a lány kezét ő maga kapta be az ujját, majd harapott rá kicsit annyira, hogy a bőr alól a vér szökött ki - tájékoztatlak róla, hogy valami olyasmibe keverted magad, amiből nehezen mászol ki. Az én nevem Craig és azt hiszem, ha továbbra is itt lengeted a pudingos melleidet és a nagy hátsódat, félő rosszban leszünk - a fekete arcán most először látszódott valami érzelem. Sötétség és az a nagyon gonosz mosoly melytől az ember inkább futna el messzire - és hidd el, azt nem akarhatod.
- Tudod kedves Craig… - kihúzva ujját, rázta le kezét. – nagy ívbe szarok rá, hogy milyen viszony lesz köztünk. Engem csak a szőke érdekel, és egy biztos, megszerzem magadnak. És ez ellen nem tehetsz semmit. – Mondta, egy ördögi vigyor kíséretében mire a fekete arca ismét nyugalmat tükrözött, majd a lányhoz lépve nézett a barna szemekbe, ezután egyszerűen hátat fordítva neki kopogtatta meg Tweek vállát, aki mire felé nézet, egy apró csókot nyomott a még mindig kissé kávés szájára. Csupán egy másodperc volt. Mire véget ért már ismét a lányt nézte.
- Tévedsz KEDVES Ramóna. Először is nem hinném, hogy leszarod mi lesz kötünk. Másodszor nem vagyok kedves és utoljára - kezével megfogta a lány csuklóját, majd egy mozdulattal kicsavarva a földre kényszerítette és úgy hogy ne tudjon mozdulni suttogta a fülébe - igen is sokat tehetek annak érdekében, hogy barátunknak igen is szép iskolai évei legyenek.
- Hehh… - nevetett fel, majd könnyedén kipördült a másik szorításából. – Majd arról én gondoskodom. Ha pedig erőszakhoz akarsz folyamodni, értelmetlen, hét év Tekwando után, az ilyen kis malőrjeid meg se kottyannak…
- Ahogy azt sejteni lehetett. Ohh~ te nyertél országos versenyt is igaz? Hmm, igen igen. - mondta a fekete mosolyogva. Majd megfordulva Tweekre nézet komolyan aki még mindig üres fejjel tekintett előre.
- Bocsáss meg az előbbiért és a mostaniért - Felkapva a karjai közé a szőkét, kezdett el kifele sétálni - viszlát Ramóna. Remélem még össze futunk valamikor~ - A lány erre nem mondott semmit, csak elmosolyodva mormolta orra alá.
- Azt majd még meglátjuk… - sarkon fordult, majd elhagyta az ebédlőt.
Tweek felnézve a feketére, szólalt meg halkan.
- Nem haragszom… - suttogta és még jobban hozzá bújt a feketéhez.
Craig miután a másik távozott lerakta Tweek-et a folyosón, majd magához húzta erősen. Ölelése szinte olyan volt, mint aki soha nem is fogja elengedni.
- Az a lány nem tud semmit. Nem csak az-az egy küzdősport van a világon - mondta szinte mosolyogva, majd elengedve a szőkét mintha kicserélték volna és mintha meg sem történtek volna az elmúlt percek, ismét az ebédlő fele kezdte húzni.
- Most miért megyünk vissza? Nem akarok még véletlen sem összefutni vele! – mondta kétségbe esetten a szőke.
- Tweek, a puding ott maradt! – mondta mosolyogva, majd belépve az ebédlőbe felkapta a kávés finomságot és a szőke tenyerébe rakta - tessék. Tudod milyen ritkaság itt? Vedd ajándékként.
- Um… oké… - nézett a pudingra a szőke. – Köszönöm. – mosolygott a másikra. – És azt is hogy… megvédtél. – Arcán enyhe pír jelent meg.
- Semmiség. Ez volt a legkevesebb – hagyta ennyiben a dolgot, miközben pénztárcájában nézelődött valami után.
A szőke felnyitva a pudingot kezdte el majszolgatni. Nem, mert felnézni a feketére, helyette a padlót tanulmányozta tekintetével. Eközben Craig, még mindig a tárcáját bújta, majd előkapva mobilját pötyögni kezdett rajta valamit villámsebességgel, nem is foglalkozva a mellette levővel aki már az üres kis tasakkal a kezében, a nem messze lévő kukához sétált, majd megválva tőle, újra visszasétált a fekete mellé aki még mindig fel sem nézve a szőkére, nyomkodta tovább a gombokat hiper sebességgel.
- Finom volt?
- Igen… nagyon. – mondta a szőke, ahogy a fekete arcát kezdte el fixírozni. Nem értette, hogy a másik, hogy tud ilyen nyugodtan viselkedni azok után, lehet csak ő csinál belőle nagy ügyet? Lehet... viszont mikor a másik lecsapta telefonját, majd megbabonázva kezdte nézni a kis kijelzőt, kissé furcsa pillantást küldött felé, ám hátra hökkölt, mikor ismét felnyitotta és bele is szólalt.
- Eredmény? - hangja komolyan csenget, majd elhümmögve néhány igent és nemet, rakta le a telefont és csúsztatta a zsebébe - oké kész vagyok. Szeretnél még valamit csinálni vagy mész lefeküdni?
A szőke pislogott párat, majd leszegezve tekintetét, szólalt meg.
- Azt hiszem megyek fürödni… Szia, jóéjszakát. – motyogta, majd elindult kifelé az ebédlőből.
- Jó éjt - mondta Craig is, aki nem várva meg a szőkét, csapta fel ismét a telefonját és szólalt bele - Részletes infót szeretnék róla. Gyengeségek, félelmek egyéb. Köszönöm. - Lecsapta, majd ő is visszafele kezdett el menetelni.
A szőke fiú ígéretéhez híven felment szobájában, hol magához véve törülközőjét, és pipere cuccait, a közös fürdő felé kezdett el haladni. Új szobatársa már az első nap valamivel eltömítette saját kis zuhanyzójukat. Nem haragudott különösebben érte, de eléggé elfáradt ezen a napon, és szüksége volt már egy jóleső zuhanyra. Ezt pedig perpillanat, csak a közös fürdőben találhatta meg. Mikor elérte az említett helyiséget, meglepetten észlelte, hogy senki nem volt rajta kívül. Örült is neki, nem szerette magát mutogatni mások előtt. Cuccait ledobta, és elfordítva a csapokat, hagyta hogy a meleg víz leöblítse testét. Tusfürdőjéből nyomva kezére kezdte el magán eloszlatni az anyagot, így habot létrehozva, ami tökéletesen eltakarta azokon a helyeken. Szemét becsukva fejét felfelé fordította, így hagyta, hogy a víz lemossa róla a koszt és a habot. Hirtelen ajtónyitódás hallatszódott, amit csak tompa zajként észlelt. Nem izgatta a dolog, viszont amikor egy kéz csúszott a hasára szemei egyből kipattantak, villám gyorsan pördült meg, így szembe került támadójával.
- Ohh~ Nem akartam rád hozni a szívbajt… - mondta a barna hajú lány egy mosoly kíséretében. – De nem is baj hogy összefutottunk, épp téged kerestelek… - a kedves mosoly eltűnt, helyette ördögi vigyor jelent meg a lány arcán. – A reakcióidból ítélve, még szűz vagy… vagy nincs igazam? – kérdezte pajzánul, mire a szőke csak bólintott egyet.
- Kérlek, menj el! És ne zaklass! – mondta neki határozottan, már amennyire tudta.
- Jaj drága~ Ne légy ilyen harapós. Hidd el jó dolgokban lesz részed… - mondta, ahogy közeledett a szőke felé. Tweek először lefagyott a lány viselkedése miatt, de mielőtt az még hozzá érhetett volna, észbe kapva vette magához törülközőjét, és futásnak eredt. Csak a folyosón volt ideje dereka köré csavarni a törülközőt, egyenesen szobája felé tartott. Ám útját egy barna hajú fiú állta.
- Ohh~ Tweek! Micsoda öröm, csak nem a zuhany alól jössz? - kérdezte Clyde, ahogy kissé megfogta a másik derekát és magához vonta - egy közös fürdőt? Hmm?
- Clyde most nem érek rá! Üldöz egy őrült! – mondta kétségbe esetten a szőke, mikor meghallotta a lány lépteit, kicsusszant a fiú szorításából, és újra futásnak eredt volna. Ám a lány még előbb oda ért, mint azt hitte, és megfogva csuklóját húzta vissza.
- Nekünk még van egy kis dolgunk szöszi… - mondta pajzán vigyorral. – Addig nem mész sehova, ameddig le nem rendeztük.
Clyde komor arccal nézett a előre.
- Már bocsi... de nem a lány részegen lenne a helyed, fruska? - kérdezte, ahogy elválasztotta a két párt és a fiút maga mögé lökte, míg a lányt az ellenkező irányba.
- Semmi közöd ahhoz, hogy hol kéne lennem. – mondta ellenségesen, ahogy megfogva Clyed-ot vállánál, erősen a falhoz taszította.
- Rögbi játékos vagyok kedves, az ilyet meg sem érzem - sziszegte a lánynak, ahogy öklét meglendítve találta gyomorszájon, majd keze ismét indult, de kikerülve azt a lány, lehajolva rúgta ki a másik lábát, majd megragadva a kezét, lökte el újra. Megint Tweekre nézett, ki a barna mellett térdelt.
- Clyde minden rendben? – kérdezte tőle aggódóan. Érezte magán a lány tekintetét, így visszanézett rá, tartva a szemkontaktust. – Na ide figyelj! Nincs jogod bántani a barátaimat! Menj vissza a szállásodra! - mondta határozottan a szőke, ámbár ezen a lány csak újra elvigyorodott.
- Milyen cuki~ Ez mindenképp kell… - mondta ördögi vigyorral, ahogy közeledett Tweek felé. Clyde kissé összerezzenve felnézett a lányra, majd elvigyorogva magát dőlt hátra.
- Jack Point~ - mondta, majd a következő pillanatban egy adag altatóval átitatott törülköző szorult a Ramóna orrához és addig nem is engedte el, amíg a barna hajú nem esett össze a padlóra. Csupán ezután volt látható Craig, aki nyugodtan állt a ronggyal a kezében és a kiütött lányt nézte.
- Jól vagy Tweek? - kérdezte, ahogy a szőkére pillantott. Aki csak bólintott, majd Clyde-ra nézett, ki még mindig a földön feküdt.
- De azt hiszem Clyde megsérült… - mondta halkan.
Craig a barnára pillantott aki kezét fogva gubbasztott a földön. Lehajolt hozzá, majd a fiú kérdés nélkül rakta csuklóját a másik markába.
- Kificamodott a vállad és szerintem eltört az egyik ujjad - mondta, ahogy végigtapogatta a másik vállától kezdve a kézfejéig - maradj nyugton. Craig ujjai közé fogta a másik kezét, majd egy rántás és a barna hangosan felszisszent. Szemeit csukva tartva, próbálta meg a fájdalmat eloszlatni. - Helyre raktam a vállad, de menj le az ügyeletre, most.
- Mint régen mi~ - mondta Clyde ahogy mosolyogva nézet fel a kék szemekbe, de azokban semmi érzelem nem csillogott, így felkelve paskolta meg a szőke vállát - a közös fürdés még áll Tweek~ Bye Bye~ - Majd elbattyogott a helyszínről.
Eközben a fekete lehajolt a lányhoz és a zsebeit kezdte átkutatni.
- Mit csinálsz vele? – kérdezte Tweek, meg sem mozdulva helyéről. Craig mikor mindennel végzet, felállt és a szőkére nézet.
- Meg fogom ölni majd apró darabokra szaggatva dobom el a mögöttünk levő erdőben - mondta teljesen komoly arccal. Tweek erre teljesen megriadt a feketétől, és kezeivel kissé hátrébb tolta magát.
- Ez azért túlzás nem?! – kérdezte, de hangjában félelem csengett.
- Hmm? Ohh nem, csak hangosan gondolkodtam. Bocs. Szerintem a falnak döntöm és hagyom, hogy a takarítok, vagy a gondnok észrevegye - mondta, ahogy megrázta a fejét és mosolyogva lépet el a szőke mellett, majd rá nézve még mindig mosolygott - Ugyan. Én nem lennék képes megölni senkit.
A szőke még mindig félve nézett a feketére, majd felállva, indult volna el szobája felé, ám hűn
szeretett törülközője megadva magát a gravitációnak hullott a földre. Craig viszont szinte a semmiből húzott elő egy másik tiszta törülközőt és a szőke köré tekerve, húzta magához.
- Menj zuhanyozz le rendesen. Nem hinném, hogy bárki rád nyitna most már - felelte kedves hangon, mire a szőke vörös arccal csak bólintott, és újra elindult a zuhanyzó felé.
Kenny jó ideig sétálgatott fel-alá szobájában, mire végre képes volt elhatározni magát, meglátogatja Butterst. Mikor elvitte szobájában, elég kiszámíthatatlan állapotban volt, aggódott érte, persze ezt sosem vallotta volna be. Gyors léptekkel haladt a másik szobája felé, és mikor oda ért, kopogott hármat, majd meg sem várva a választ, benyitott. A szőke fürtök kandikáltak ki a takaró alól és némi furcsa nyöszörgés is, ahogy az ajtó nyílására felerősödött a húzat. Mikor végül vendégünk bezárta az ajtót, a takarót ledobva magáról nézett fel, bár kicsit meginogva.
- Kenny? - szemei kicsit kikerekedtek, de mikor rájött, hogy nem déli báb van előtte lejjebb gyűrve pizsamáját, ugrott ki az ágyból és szédelgett az említett elé - Jaj, bocsi, nem hittem volna, hogy jössz. Adhatok valamit... jaj a fenébe nincs itthon semmi...
- Nem kösz-kösz… - mondta a szőke ahogy zsebébe dugva kezeit nézett körül a szobában. – Minden rendben? Elég… ramatyul nézel ki. – még mindig nem nézett Butters-re aki csupán pislogva párat nézte a másikat, majd megrázva fejét kicsit rendbe szedte ágyát és helyet kínált.
- Fáj a fejem... a hányinger elmúlt, úgyhogy most minden tuti~ - mondta boldogan, ahogy levetette magát az ágyra - bár... tegnap mit csináltunk? Nem emlékszem semmire, illetve de~ a játékok, az ital ó meg az a csinos pultos lány! De másra nem.
- Csinos?! – kiáltott fel Kenny, a másik szemeibe nézve. – Amilyen csinos olyan egy… - félre nézett, - mindegy, nem számít. – hangja elhalkult, és ismét oldalra tekintett. – De, örülök hogy jobban vagy…
- Miért? Nem csinos... mármint, azt hittem te rá akartál volna mászni. Azért mondtam... de - a szőke elpirult, és lehajtva fejét kezdte el a takarót markolászni - Oh~ Stan elmondta mit üzentem?
- A forró csokist? – kérdezte Kenny, ahogy ismét Buttersre nézett.
- Igen, meg, hogy... jól éreztem magam tegnap - még jobban markolta a puha anyagot és feje kicsit elvöröslött.
- Öhm, jah. Amúgy a forró csokit… megejthetnénk holnap, mit szólsz? – kérdezte, ahogy kissé közelebb csusszant Buttershez.
- Tényleg?! - fejét olyan gyorsan emelte fel, ahogy csak tudta, így nem sok választotta el őket. Száján mosoly ívesen kanyarult felfele és a szemeiben a boldogság apró szikrái csillogta - Igen, igen! Szeretném~
Kenny is elmosolyodott, ahogy mélyen a zöld íriszekbe nézett.
- Oké, akkor holnap órák után?
- Jó lenne - motyogta most már kicsit halkabban és elhúzva fejét ismét a takarót kezdte marcangolni - milyen volt a napod, amúgy...?
- Hát… olyan semmilyen. – mondta flegmán, majd felállt. – Későre jár, jobb ha hagylak pihenni. – mondta a másiknak háttal, ahogy újra zsebre dugta kezeit. Butters agya vészesen járt azon mivel tarthatná még itt a másikat, de ötlet híján mégis megragadta a másik kezét és visszarántotta az ágyra.
- Várj! Azt sem mondtad, hogy hol találkozunk meg ilyenek - mondta kétségbeesetten, ahogy még mindig fogta a másik ujjait.
Kenny meglepődött a másik viselkedésén.
- Hát… mondjuk, itt nálad? – mondta hirtelen ötlettől vezérelve.
- Oké... holnap hány órád lesz? - tette fel ismét a kérdést.
- Hét, neked? – kezét nem húzta ki a másik szorításából.
- Hat. Akkor azt hiszem lesz időm elkészülni - mosolygott és lenézve kezére csak most tudatosult benne, hogy fogja a szőke kezét. Mintha forró vashoz ért volna, úgy rántotta - bocsi, bocsi.
Kenny csak legyintett párat.
- Ugyan, semmi baj! – mosolygott.
- De tényleg... meg, hogy itt tartottalak, meg minden. Tegnap neked kellet hazacipelni is, gondolom. Tweek említett valamit. Szóval bocsánat, hogy ennyi gond van velem, sajnálom - lehajtva fejét szomorodott el a hirtelen, az őszinteség rohamán.
- Jaj ugyan, semmiség! – mondta a szőke, mikor hirtelen megcsörrent telefonja. Egyből kikapta a készüléket zsebéből, majd füléhez emelve szólalt bele.
- Üdv, csak nem...? – kezdte el mondani valóját pajzán vigyor kíséretében.
- De! – visította egy lány a másik oldalról. – Kenny, át kell jönnöd… nagy gondok vannak nálam, csak te segíthetsz! – hangja furán csengett.
- Óóó, indulok is! – le is csapta a készüléket, majd felállva az ágyról az ajtóhoz sietett. – Bocsi, most mennem kell, akkor holnap! Szia. – azzal el is viharzott a helyiségből.
- Szia... - motyogta és búsan lehajtva fejét terült el az ágyon, magához ölelve egyik plüssállatkáját.
A holnap hamar eljött és már korán reggel egy hírvivő szólt az összes évfolyamnak, hogy tolják a seggüket a nagy tornacsarnokba. Az osztályok felálltak sorakozóba... kábé úgy öt percig aztán már vegyültek is el ki-ki a maga kis baráti köréhez. Az igazgatót nem zavarta. Feszes és egyben tisztelettudó létekkel lépet az emelvényre, majd egy hangos "kuss" kíséretében el is csendesítette a nebulókat.
- Mint tudjátok újdonsült diákjainknak is át kell esni azon a díszes ceremónián, melyet itt gólya bálnak hívunk. Öltöny a fiúknak és a lányoknak estélyi. Pia nincs. Vésétek az agyatokba! Akinél találok az a takarító brigád között tudhatja magát, akik feltakaríthatják a wc-ket és az egész csarnokot. Nos - köhintett egyet majd mosolyogva folytatta - segítséget szeretnénk kérni a díszítéshez. Aki jelentkezne, írja fel magát a faliújságnál levő lapra. Köszönöm... a többit Miss. Lany mondja el. - A férfi lesétált és a további dolgok az iskolai szabályzatról szóltak. A gyerekek ekkor suttogni és néhányuk menekülni is kezdett a nagy csarnokból. Tweek fontolgatta, hogy jelentkezzen, de inkább a nem mellett döntött. Érezte, hogy valaki nézi, így körül nézett a teremben, de nem látta meg az illetőt. Hirtelen kezek fonódtak szeme köré, és egy lány hangja szólalt meg.
- Na ki vagyok?~ - kérdezte csilingelő hangon.
- Az-az örült lány tegnapról! - vágta rá Tweek, ahogy a szembe fordult a másikkal.
- Hey, van nevem is! – mondta nevetgélve.
- Ramóna… - suttogta a lány nevét, ahogy hátrált pár lépést. – Mit akarsz tőlem?
- Csak beszélgetni egy… kicsit… - a kedves mosoly eltűnt, helyette megint az ördögi vigyor jelent meg arcán. Megragadta Tweek csuklóját. – Sétálhatnánk egyet miután ennek vége… nem gondolod? – kérdezte, ahogy megszorította a fiú csuklóját.
- Üdv Ramóna - jelent meg a barna hajú mögött szinte árnyékként. Az iskolai egyenruhája csillogott és haja is kicsit felzselézve állt - Eric Cartman vagyok és szeretném, ha a drága idődből, majd rám szentelnél pár percet. - A fiú barna szemeit a szőkére emelte, majd egy apró mosollyal fordult vissza a lány felé és egy lapot adott át neki - A szobám száma. Kérlek keres fel.
- Óh, Eric Cartman! – örült meg a lány. – Örömmel! Csak van még egy kis elintézni valóm… - újabb gonosz vigyor jelent meg arcán, ahogy a szőkét magához húzta. – Nos Tweek, áll a séta?
- N-Nem! – próbálta elhúzni csuklóját a másik szorításából.
- Ugyan! Élvezni fogod… - arcára most pajzán vigyor húzódott, majd kezét végighúzta a másik combján.
- Hagyj békén! Engedj el! – nyüszítette a szőke.
Cartman vigyorogva hátrált és végül intett a lánynak. Az időpont tökéletes volt. Craig szinte a semmiből tűnt elő és mikor meglátta a barna hajú lányt arcán a méreg futott át, majd lenyugodva sétált oda és kocogtatta meg a barna vállát.
- Ümm elnézést - mondta nyugodt hangon, ahogy ismét zsebre vágta kezét.
A lány megfordulva nézett a másikra, arcán semmiféle érzelem nem látszódott. A szőke csuklóját még mindig nem engedte el, bár az most meg sem próbált kiszabadulni. Mikor Tweek meglátta Craiget, teljesen lefagyva, állt a lány mögött.
- Igen? – kérdezte nyugodtan. Craig elmosolyodott, majd egyszerűen közelebb hajolt a lányhoz oly annyira, hogy ajkukat csak néhány centi választotta el.
- A barátom nem akar veled menni, de én annál inkább – keze gyorsan mozdult, és megragadva a lányt a könyökénél fogva húzta magához, majd egy-egyszeri mozdulattal beleharapott annak alsó ajkába annyira, hogy vér szinte ömleni kezdett. A lány durván lökte el magától a fiút, majd ajkához kapva kezét, törölte le a vért. Elmosolyodott, csak a másik tettén.
- Én viszont nem akarok veled menni. – Tweek felé fordult. – Tweek. Kérlek, gyere el velem sétálni. És többé nem leszek veled ilyen durva… na, mit szólsz? – lépett oda a fiúhoz, megfogva annak kezét, de ezúttal lágyan. – És a barátaiddal is sokkal kedvesebb leszek. – mosolyodott el.
- Szóval… - kezdett bele a szőke. – Akkor, ha sétálok veled egyet… nem fogod őket többet bántani?
- Igen. – Tweek szemöldökei összekuszálódtak, nem tudta mit tegyen.
Craig lenyalva ajkairól a vért, lépett a szőke mellé és a lányra nézet semmitmondó arccal.
- Csúnya seb~ kitől van? Szerintem meg kéne nézetned egy dokival - mondta, ahogy felnézet és szinte másodpercre pontosan csörrent meg a csengő - Upsz. Asszem vége ennek a szarnak, szóval ha nem haragszol, elkísérem a barátomat. A sétát meg szerintem felejtsd el. Veszélyes dolog~ - kitépte a másik kezei közül a fiú kezét, majd szinte olyan gyorsan lépkedett el a barna hajútól, ahogy csak tudott és beleveszve a tömegbe a szőkével nézet hátra.
A lány csak elmosolyodott a fiú tettén, ahogy ördögien nézett utána, de mikor egy rózsaszínhajú lány lépett mellé, visszatért a valóságba ugyanis olyan egy kézmozdulattal ütötte le azt, hogy egy kisebb vitába kevered vele.
Tweek eközben értetlenkedve nézett fel Craigre, kellett kis idő mire meg tudott szólalni.
- Hova húzol?
- Bárhova csak el annak a hárpiának a közeléből - mondta és a megszokott nyugodt hangja szinte a távolban csengett, helyette zaklatott volt és keze is izzadt.
- Craig minden rendben? – kérdezte a szőke aggódóan.
- Persze, csak kérlek kerüld el azt a lányt... messziről - elengedte a fiú kezét, ahogy kiértek az egyik üres folyosóra, de még mindig nem nézet rá a másikra.
- De talán… - kezdett bele Tweek. – Ha elmennék vele sétálni… mindennek vége lenne, és nem üldözne tovább… - tekintetét lesütötte.
- Nem! - Craig dühösen fordult meg és arcán verejtékcseppek csúsztak le és idegesen ragadta meg a szőke vállát - Nem tudod, milyen. Aki meg akar valakit szerezni, az nem tud normálisan sétálni... – hangja elhalkult és észbe kapva engedte el a szőke vállát, majd arca ismét a szokásos közönyt mutatta amit eddig is.
- De! – kelt ki magából Tweek. – Láttam mit tett Clyde-al! És ha ezt megtenné veled is… - hangja elhalkult. – Azt nem tudnám elviselni… Téged szeretlek a legjobban a barátaim közül… nem akarom, hogy miattam bajod essen! – mondatja végére újra határozott lett hangja.
- Emiatt nem kell aggódnod - mondta és arcán már semmi érzelem sem látszott, mintha csak egy gombnyomással kikapcsolta volna - mondtam, hogy nem csak ő tanult harcművészetet. Nekem is van egy-két trükk a tarsolyomban. Clyde, meg más... őt bárki a földbe döngöli.
Tweek tekintette Craig-ről oldalra szegeződött.
- Én azért… sajnáltam tegnap… talán meg kéne látogatnom… - mondta halkan.
A fekete elfordult, majd az osztálya felé kezdett sétálni és csupán egy intéssel köszönt el a másiktól.
- Tedd azt. Üdvözlöm őt - mondta.
Tweek még egy ideig szomorúan nézett utána.
- Esküszöm… nem értelek… - suttogta maga elé, majd ő is elindult osztályterme felé.
~*~
- Azt hittem nagyobb tömeg lesz... – morogta Kyle, ahogy a nagy papír előtt állt, ahova az önkéntesek jelentkeztek ám, csupán öt-hat név foglalt helyet a lapon - végül is... miért ne addig is távol vagyok tőle – motyogta magának, ahogy kanyargós betűkkel rávéste magát a lapra, ám mikor befejezte valaki megkocogtatta hátát.
- Szia Kyle~ hogy vagy? - A vörös idegesen pördült meg és hátát a falnak nyomva nézet a barna szemekbe. Eric mosolyogva állt előtte zsebre dugott kézzel.
- Ohh~ lehet én is felírom magam - nézet föl a lapra – jó mulatság lenne, ha együtt csinálnánk nem?
- Mennem kell... - motyogta és megpróbált kicsúszni a másik mellet, de az nem hagyta, helyette olyan közel préselte a vöröst a falhoz, hogy érezték a másik leheletét.
- Azt nem hinném Kyle~ gyere... mutatok valami szépet - keze, a fiú karját simította végig, aki csupán kikerekedett szemekkel nézet rá a másikra. Teste megremegett és lehunyva szemit mormolni kezdett.
- Stan, Kenny... segítség... - suttogta úgy, hogy a másik ne halja meg.
Cartman-t vállánál megragadva hajította félre, egy bizonyos Kenny nevű srác. Nagy puffanással ért földet, a szőke egyből elé lépett, és leguggolt hozzá.
- Mi az Cartman, nem elég a maszti? – kérdezte gúnyos mosollyal arcán. Ám a szőke nem volt egyedül. Stan ekkor már Kyle előtt állt, zsebre dugott kezekkel.
- Ohh~ a felmentő sereg. Ki hitte volna, csak nem szegény Kyle után csaholtok folyton? - kérdezte, ahogy feltápászkodott és egy jó lépésnyit lépett hátrébb. Ezalatt Kyle, még mindig csukott szemekkel remeget. Komolyabb baja nem volt, de nem merte kinyitni szemeit.
- Ne hasonlíts minket magadhoz… - mondta komoran Stan.
- Pontosan, tudod téged kicsit sem nehéz kiszúrni, amilyen egy kövér állat vagy… - monda vigyorogva Kenny, ahogy ő is felállt.
- Nos igen, bár kifejezetten én nem koslatok utána, csak fel akartam iratkozni a listára. Szóval ha megengeditek - lépet el, Kenny mellet és ismét Kyle felé vette az irányt, aki még mindig nem mozdult el.
Kenny csak elmosolyodott ezen, és Cartman, és Kyle közé állva ment ő is a tábla felé.
- Ugyan! Megértem! Hiszen Stan-nel mi is épp fel akartunk iratkozni! – a táblához érve, felfirkantotta a saját, és barátja nevét. Cartman kikerekedett szemekkel nézte a papírt, majd a két srácot, de végül félre lökve a szőkét ő is felírta magát, majd szó nélkül elviharzott onnan.
- Háh! – nevetett fel a szőke, ahogy a fekete felé fordult. – Remélem semmit nem terveztél délutánra…
- De, de elvégre este is megdughatom a csajt… - mondta Stan pajzán vigyor kíséretében. Kenny ezen csak büszkén elmosolyodott, fene se tudja miért. Viszont mikor Kyle-ra nézett, arcára aggodalom ült ki. A vöröshöz lépve, fogta meg annak vállát, és rázta meg kicsit.
- Kyle, minden rendben?
Szemeit lassan nyitotta ki, de mikor egy kék szempár nézet vissza rá, egy mély sóhaj szakadt fel belőle.
- I-igen - nyögte, ahogy remegése megszűnt és szemével a feketére nézett - köszönöm... - mondta, majd átbújva a szőke karja alatt lépett el egy kicsit tőlük.
- Hogy tudsz mindig összefutni vele?! – förmedt rá Stan. – Mi lesz, ha egyszer nem leszünk ott? Tuti meg fog ba… - mondanivalóját nem tudta befejezni, mert Kenny befogta a száját.
- Stan! Állj le! – nyomta le a másik fejét, a föld felé.
Kyle viszont összerezzent a másik szavain, majd lehajtva fejét köszönte meg megint és sietősen távozott a két fiútól.
"Ő nem értheti... oh~ hogy így érthetné..." – gondolta magában, ahogy könyveit a mellkasának szorította. Fájdalmas mosollyal, kanyarodott el az egyik folyosón és a földet nézve azt sem tudta hová tart.
- Te állat! Kérj tőle bocsánatot! – nyomta még lejjebb a szőke Stan fejét, ki hátra lépve szabadult ki a másik fogsága alól.
- Miért? Ráadásul miért akad ki ennyire az ilyen dolgokon?! – kérdezte mérgesen Stan.
- Nekem kéne tudnom? – mondta flegmán Kenny. – de az a minimum, hogy bocsánatot kérsz tőle! – a fekete egy dünnyögés kíséretében indult el abba az irányba, amerre Kyle ment.
- Jó jó… - majd intve a másiknak, kezdte el keresni a vöröst.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
