| Anvil : 5.fejezet: Iskola. Ki, ki merre~ |
5.fejezet: Iskola. Ki, ki merre~
2011.04.13. 17:51
Jó szórakozást hozzá~ >///<
A keddi nap még nem járt olyan magason, mint kéne. Az idő, pontosan hét óra tizenkettő perc. Kyle ebben a pillanatban nyitotta ki szemeit. Feje kissé fájt és látása sem volt valamennyire tiszta, de pár pislogás után egész rendbejött minden. Körülnézve rögtön rájött, hogy az ágyában lehet, de hogy került oda, az rejtély volt előtte. Emlékezett arra, hogy jött hazafele, majd Cartman-nel is összetalálkozott, majd azzal a narancspulcsissal, de több nem rémlett neki. Fájdalmasan kelt fel, majd körül nézve az órájára pillantott, majd a mellette levőre. A reggeli kótyagosság szinte kiszállt a fejéből, ahogy megpillantotta a félig ágyon alvó Stan-t. Haja az arcába hullott és a sötét karikák jelezték a szeme alatt, hogy egész éjjel fent lehetett. De vajon miért? Ez az amit Kyle, nem akarta megtudni. Halkan kimászott az ágyból, majd magára kapva iskolai egyenruháját, és táskáját menekülőre fogta a dolgot. Halkan nyitotta ki az ajtót, és ugyan ilyen halkan is, csukta be, mégis... bármennyire is próbált nem feltűnő lenni, az épp arra járó Kenny könnyedén észrevette. Oda lépett a vöröshöz.
- ’Reggelt. Jobban vagy? – kérdezte semleges hangon.
Kicsit ijedve fordult meg, de megnyugodva nézet a szőkére.
- Hogyne... már sokkal jobban - mondta, bár fogalma sem volt miért kéne jobban éreznie magát. Nem emlékezet a tegnapra, így csak vigyorogva egyet próbálta kikerülni az elé állót.
- Hékás… - fogta meg a vörös karját a szőke. – Stan-nel minden rendben?
- Honnan kéne tudnom...? Bent alszik az ágyamon... - mondta, de tényleg nem értette a szőkét akinek ez fel is tűnt.
- Emlékszel valamire… tegnapról? – kérdezte gyanakodva, mire a Kyle megrezzenve sütötte le szemeit, majd kissé megrázta a fejét.
- Nos nem sokra... - mondta, ahogy megpróbált ismét felidézni bármit, de nem voltak emlékei.
- Ó, akkor hagyjuk a témát! – mosolyodott el a szőke. – Na, te meg csak menj a suliba, nehogy elkéss! – Kezeit a vörös hátára tette, és úgy kezdte el tolni a folyosón, - én addig megyek, felébresztem Stan-t. – egy utolsót lökött Kyle-on, majd hátat fordítva annak, ment be barátja szobájába. Elmosolyodott, mikor meglátta az alvó feketét. Szívesen nézte volna még egy ideig, de suli volt, nem akarta hogy elkéssen. Oda sétált hozzá, majd lágyan megrázta a vállát.
- Stan… ébredj. – keltegette a másikat, ki nyöszörögve nyitotta ki szemeit.
- Kenny… - körül nézett a szobában. – Hol van Kyle?
- Már elindult az iskolába. Neked is lassan készülődnöd kellene. – a fekete felpattant, csak most tudatosult benne, hogy ma már tanítási nap van. Berohant a fürdőbe, felöltözött és mi egyéb, majd magára kapva táskáját megragadta Kenny-t.
- Kész vagyok! Indulhatunk! – jelentette ki, és kivonszolta barátját a szobából.
Eközben Kyle kissé hálát adott az égnek, hogy ennyivel megúszta a dolgot, a szőkével, bár kíváncsi volt mi is történhetett tegnap. Egy biztos... a szőke jól tudta, hogy mi történt és ez miatt még meg kellet vele ejtenie egy találkát.
Az iskola területe a déli szárnyban volt elhelyezve és 9/A osztály pedig a harmadik emeleten foglalata el helyét. Kyle kissé lihegve eset be az ajtón, bár még rengeteg ideje volt az óra megkezdésig. Körül nézve keresett valami üres helyet és nagy boldogságára, talált az ablak mellet. Mikor leült abban a percben egy szőke üstök vetette rá magát.
- Kyle~ Megint kerestelek, de nem veted fel! Harry-vel szétizgultok az agyunkat!
Eközben Kenny is megérkezett az osztályterembe. Nem köszönt senkinek, csak leült a legutolsó padsorba, pont az ablak mellé. Zenéjét bömböltetve a fején nézte a kék eget nem is figyelve a mögötte levő kis akcióra.
- Bebe szállj le rólam! Nem történt semmi tegnap, ne aggódj már! - morogta Kyle, ahogy lehámozta magáról a szőkét, majd felkelve el is lökte kicsit - Majd mesélek, de most kicsit dolgom, van - mondta, ahogy előre kezdett sétálni a szőkéhez. Próbált bátornak tűnni, de kicsit félt is.
- He-hello. Beszélhetnénk, majd órák után, négyszemközt? - kérdezte.
A szőke fiú továbbra is az eget kémlelte, max.-on hallgatva a zenét, a külvilág teljesen megszűnt neki, persze a zene moraja kívülre is kihallatszódott. Nem vette észre a mögötte toporgó Kyle-t, aki ismét megpróbálva magára terelni a figyelmet, de mintha csak levegő lett volna nem vette észre. Ameddig meg nem érkezett a fekete hajú és egy rántással ki nem húzta a szőkének a füldugóit.
- Kaszanova, valaki keres - mondta, ahogy intett a vörösnek és kissé arrébb sétálva ő is letelepedett egy padhoz. Kenny Craig után pillantott, majd előre. Nem kicsit lepődött meg mikor meglátta ki is áll előtte.
- Ó, Szia Kyle, mit szeretnél? – kérdezte.
- Beszélhetnénk, majd órák után, négyszemközt? - ismételte el megint, ahogy a kék szemekbe nézett - Fontos lenne.
A szőke még nézte pár másodpercig a másikat, mire megszólalt.
- Persze. – válaszolta röviden, és újra visszadugta füleibe a fülhallgatót.
Kyle egy hangos sóhaj mellet sétált vissza helyére és maga elé emelve egy könyvet próbált meg nem foglalkozni senkivel, ám mikor megpillantotta, hogy valaki is ebbe az osztályba jár szinte majdnem kiugrott az ablakon.
Cartman belépve az osztályba nézet körül, majd mikor meglátta Kyle-t széles vigyor ült ki az arcára, de nem ment oda hozzá, helyette az első padsorban helyet foglalva kezdet beszélgetni pár emberkével. A szőkének is szemet szúrt az új jövevény, de ő jelenlétét csak egy cöhintéssel kommentálta.
Eközben pár osztállyal arrébb Butters kissé másnaposan ült le az egyik székre. Feje fájt és a tiszta gondolkodás szinte messziről elkerülte.
- Mi a fenét csinálhattam tegnap... - motyogta, ahogy a padra hajtotta a fejét nem is hallva, ahogy Stan minden köszönés nélkül rontott be az osztályba. A középen lévő padok felé vette az irányt, mikor megpillantott egy ismerős alakot.
- Wendy… - suttogta maga elé. A lány épp tracsparyt tartott barátnőivel, így elkerülte a figyelmét a feketehajú fiú. Ám mikor a kis társaságban valaki felé bökött, egy lágy mosollyal az arcán lökte el magát az asztaltól és sétált Stan elé.
- Szia Stan, rég nem láttalak - mondta, ahogy még közelebb ment a feketéhez ám az rá sem hederített a lányra, csak a táskájában kezdett el matatni.
- Jah. – vetette oda.
- Hogy telnek a napjaid? Hallom irtó kedves szobatársat kaptál - mondta egy csábos mosollyal még közelebb húzódott Stan-hez - én is aranyosat kaptam. Mond csak.. Nem lenne, majd kedved elmenni valahova suli után? Egy baráti csevelyre.
- Eltaláltad. – mondta flegmán a fiú, majd hátradőlve székében egyenesen előre bámult.
- Ugyan már Stan - Pattant fel az asztalra lány - egy baráti csevelybe még nem halt bele senki, ráadásul... van egy két fontos dolog, amit meg kéne beszélnünk... - hangja elhalkult és komolyan tekintett a kék szemekbe - mindenképp.
- Nincs rád időm, mással van találkozóm. – jelentette ki a fiú, miközben komoran nézett a lila szemekbe.
- Na ne legyél már ilyen! Kivel találkozol? Csak nem a szőke barátoddal? - hajolt durcásan közelebb és kezeit megtámasztva hajolt bele kicsit a képbe.
- Az illető barna, és nagy keblekkel megáldott LÁNY. – vigyorodott, és kissé hátrébb húzódott.
Wendy arcán egy mélységes undor terült szét, majd lepattanva az asztalról szó nélkül elviharzott saját helyére, ahol is nagy ügyekbe bonyolódva saját telefonjával, egy gyors sms-t küldött. A fekete ezt csak egy önelégült mosollyal nyugtázta, majd hátravetve fejét kezdte el nézni a plafont.
Ám itt még nem ért véget. Az utolsó kilencedik osztályban Tweek termoszával karöltve, lépett be a 9/C osztály ajtaján. Nem volt túl nagy helyiség, és még csak páran voltak bent. A szőke nem tudta, hova üljön, mivel még senkit nem ismert, végül egy szőke hajú fiú mellé ült le. Nem köszönt neki, egyszerűen csak azért ült mellé, mert szimpatikusnak tűnt. Feltette asztalára, zöld termoszát, és öntve magának egy kis kávét kezdte el kortyolgatni.
- Halihó Szöszi~ - érintette meg a vállát egy barna hajú fiú. Egyenruhája fölött a nem szokványos kék ingjét viselte, hanem a Rögbi csapat díszes pólóját - nem is tudtam, hogy a végzet egy osztályba szánt minket.
Tweek remegni kezdett a másik nem kívánt érintésétől, próbált elhúzódni a barnától.
- Üm… aha… - mondta halkan, és nagyot kortyolt italából, annak reményében, hogy remegése alábbhagy.
- Mi is a neved? Ohh~ de pofátlan is vagyok Clyde a szolgálatodra~ Ha elfelejteted volna - mosolygott és az asztal mellé lépve könyökölt rá.
- T-Tweek… - dadogta, és mivel pohara már kiürült, újra töltött magának italából.
- Tweek~ Milyen csodás neved van. Mond csak Tweek, lenne kedved velem randizni? Tudom, most ismerkedtünk, meg ilyenek, de engem már most elvarázsoltál - Clyde mézes mázos hangon beszélt tovább és ujjai a padon kezdtek el szaladgálni - esetleg egy délután egy kávéházban?
- Öm…Én… - Bár a kávéházhízelgő ötlet volt, nem akart a barna közelében lenni. – Nekem már mással van programom… - tekintetét lesütötte.
- Ohh~ kivel, kivel? Nem várj csak... semmi gond, végül is a magán élet, az-az... Akkor egy másik időpont? Akkor nem randi, csak baráti kiruccanás? Azt szabad nem? Én fizetem és a kávédat is én állom - vigyorgott, ahogy a tasakra bökött - ahogy látom, odavagy érte.
- Hát igen, imádom a kávét… - mondta halkan. – még meglátjuk jó? – válaszolta féléken a szőke.
- Ohh~ Ez már fél siker! Akkor majd megkérdezem ezt órák után még egyszer - borzolta össze a szőke hajat, majd ismét barátaihoz futott, ahonnan üvöltözések és füttyentések szűrődtek ki.
~*~
Utolsó óra vége felé járt az idő, Stan már nagyon unta a sok tanárt, aki hülye szövegekkel bemutatkozik. Hatalmas sóhajjal jutalmazta a csengő szavát, dolgait már óra közben betette táskájába, így csak a hátára kapta és kiviharzott a teremből. De rögtön utána sietősen, futott a kis szőke, aki még mindig kissé kordinártalanul járt.
- Stan! Stan! - kiáltott oda a fiúnak aki, meglepetten fordult hátra, és felhúzott szemöldökkel szólt a másikhoz;
- Igen? Mit szeretnél? – kérdezte.
- Bocsi nem akartalak zavarni - lihegte, ahogy megállt egy lépésre a feketétől - ugye te Kenny barátja vagy. Tegnapelőtt a folyosón vele láttalak.
Stan egyből barátságosabb lett a név hallatán.
- Igen, a barátom. Miért? – fordult a szőke felé.
- Csak... megmondanád, neki, hogy jól éreztem magam tegnap. Csak ennyi lenne. Személyesen adnám át neki, de sajnos nem érzem éppen magam a toppon - vakarta meg szőke buksiját és egy kedves mosolyt küldött fekete felé.
- Persze. – mosolygott vissza a fiúra, majd elhagyta a helyiséget.
Eközben a 9-A-ben is kicsöngettek. A diákok elkezdtek szállingózni kifele. Kyle türelmesen várt amíg lassan kiürült a terem. Már csak pár lassúbb diák szedelődzködött köztük a szőkét is. Mikor látta, hogy hamarosan elkészül feláld, majd hátára kanyarintva a táskát, lépett mellé.
- Kenny... akkor beszélhetnénk? - kérdezte, ahogy a kék szemekbe nézet.
- Jah. – válaszolta a szőke. – De gondolom, nem itt akarsz… - nézett körbe az osztályteremben mire Kyle bólintott, ahogy az ő szemei is a megmaradt diákokat kezdte nézni.
- Valami csöndesebb helyen...
- Mondjuk, a szobámba? – kérdezte Kenny, de egyből észbe kapott, ahogy eszébe jutott Kyle dolga. – Inkább a tiédbe…
Ismét bólintott és kicsit reménykedett benne, hogy nem fogja bent találni a feketét. Mikor látta, hogy a másik kész lassan a kijárat felé vette az irányt és a szobája felé kezdett el sétálni. A szőke a nyomában készségesen követte, egészen a szobáig. Mikor benyitottak a szoba üres volt, senki nem volt bent. Kenny egyből barátja ágyához sétált, és arra ült le, míg Kyle a saját ágyán foglalt helyet. Egy jó ideig a földet nézte, majd hirtelen felkapta fejét és mélyen a kék szemekbe bámult.
- Tegnap... történt valami és biztos vagyok benne, hogy te tudod.
- Mármint, tudom a titkod, vagy hogy mi történt tegnap? – kérdezte a szőke, miközben kezeivel megtámasztotta magát, és kissé hátrébb dőlt.
Kyle csupán összerezzent és megrázta fejét.
- Ebből már sejthetem, hogy tudsz valamit... de engem most a tegnap érdekelne. Miért aludt el Stan az ágyam mellet?
- Aggódott érted. – mondta a szőke, és a plafont kezdte el fixírozni. – Bár nem csodálom, az ölembe kellett hogy behozzalak.
- MI történt - feszülten figyelte a szőkét. Kezei ökölbe szorultak és a takarót kezdte el markolászni.
- Hát Cartman kergetett, én pedig megvédtelek tőle. De mivel elég közel voltunk egymáshoz rohamod lett… - komorodott el a hangja, mondatja végére. – Persze beadtam neked a gyógyszert, lehet ezért nem emlékszel semmire.
- Lehet... - hajtotta le a fejét, majd kissé halkabban megszólalt - a másikról... arról sokat tudsz?
- Melyikről?... – kérdezte Kenny. – Arról, hogy mit tettek veled kiskorodba?
A vörös nagyot nyelt és vállai kicsit megremegtek a rossz emlékek miatt.
- Ugye... nem fogod elmondani senkinek. Még neki sem... - emelte fel a fejét komolyan, ahogy Stan ágyára nézet - nem tudom, honnan tudod, de... semmiképp sem akarom, hogy Ő megtudja. Így is nehéz kimagyarázni magam néha... szóval... kérlek, maradjon ez köztünk.
- Ez természetes. – mosolyodott el a szőke. – Viszont, ha Cartman zaklat, a legjobb, ha hozzám jössz. – komolyan nézett a zöld íriszekbe. – Én vagyok az egyetlen, aki meg tud tőle védeni. – felállt az ágyról, és az ajtó felé vette az irányt. – na most megyek, megkeresem az én kis haveromat. Szia!
Kyle intett neki és még sokáig nézte a helyet ahol a szőke kiment, majd a bejárathoz sétálva kulcsra zárta az ajtót. Megkönnyebbülten sóhajtott, ugyanis lehet hogy épp most tett szert egy barátra vagy egy szövetségesre. Nem tudta, de abban biztos volt, hogy hozzá fordulhatott bármikor.
Eközben a folyósón szobatársa trappolt, egyenesen szobája felé, abban reménykedve, hogy ott találja a vöröst. Mindaddig magabiztosan ment, míg meg nem látott egy fekete hajú, lila szemű lányt, ki felé közeledet.
- Stan~ Stan~ téged kerestelek! Csak úgy eltűntél az osztályból mikor kicsöngettek! - futott felé, majd megállva előtte mosolygott rá.
- Ajh… mit akarsz? – kérdezte a fekete ellenségesen.
- Csak egy apró kérdés~ mi baja van a szobatársadnak? Láttam az ablakból, hogy Kenny cipelte fel őt, és ráadásul a vörös még motyogott is valamit! Érted! Ilyen lusta, hogy nem tud feljönni egyedül a lépcsőn... vagy nem meghódította a barátod szívét? - kérdezte és mosolya vigyorgásba olvadt át. Szoknyája lebbent, ahogy kicsivel hátrébb táncolta feketétől.
- Fogalmam sincs mi történt vele, de nem is érdekel. – jelentette ki a fekete szemeit becsukva, nagyot sóhajtva.
- Ohh~ milyen kár, hogy nem tudtok, majd együtt csajozni menni. De akkor~ lenne kedved meginni velem valamit? Azt mondtad dolgod van, de ahogy látom csupán a szobád felé igyekszel.
- Mert mondjuk, mielőtt randizok egy lánnyal, lezuhanyozok és veszek magamhoz gumit. – vigyorodott el a fekete, várva a lány reakcióját.
- Ohh~ Stan! Hisz ez nem randi csak baráti összejövetel - vigyorgott még mindig - na! Gyere már! Mesélhetnél nekem~ úgy is olyan rég beszélgetünk egyet.
- Mondtam, hogy nem érek rád, mással találkozom. – jelentette ki, és próbált elmenni a lány mellett.
- NA! - állt elé ismét - Mégis kivel? Mond már el nekem~ akkor békén hagylak.
- Rebeca. – A fekete nem hazudott, ezzel a lánnyal már elég jól összeismerkedett.
- Hmm~ Köszi az infót. Akkor majd később Stanley~ - Gyorsan hajolt oda a feketéhez és szinte villámsebességgel puszilta arcon, majd már szedte is a topánkáit a lány részleg felé.
- NEMIGAZ!!! – dühöngött Stan, és arcát kezdte el tiszta erejéből ott dörzsölni, ahol a lány megpuszilta. Keze egyre lassabb lett, végül leeresztette azt teste mellé, és tekintetével a földet kezdte el nézni. – Olyan az illata… mint régen… - suttogta maga elé a fekete komoran, majd ismét elindult szobája felé.
Kyle az asztal előtt ült és már a könyveit bújta, de lassan majdnem mindennek tudta az első anyagát. Gyorsan tanult. Túl gyorsan, az időből meg még volt nagyon sok.
- Talán meglátogatom a könyvtárt - motyogta magában, majd felkapva regényét kifele kezdett el menni, viszont amikor kinyitotta az ajtót, egy kék szempárral találta szembe magát, kinek kezében épp a szoba másik kulcsa volt.
- Kyle… - suttogta a fekete. – Jobban vagy? – kérdezte.
- Ühüm... igen már jobban vagyok. Te... is? A szemeid alatt ocsmány karikák éktelenkednek, szóval nem hiszem, hogy így képes lennél akárkit felszedni - mondta és egy mosolyt erőltetve ajkaira lépett beljebb, hogy a fiú beférjen.
Stan egyből a tükörhöz rohant, majd a szeme alatti csíkokat kezdte el nézni. Párperc bámulás után újra Kyle felé fordult, és dobott egy csábos mosolyt.
- Tudod, rájöttem, én így is helyes vagyok! – jelentette ki büszkén, és felnevetett.
- Hogyne Kaszanova~ A világ összes lányát meg tudod azokkal a táskákkal csábítani. Vidd el őket vásárolni, lesz mibe pakolni - vigyorgott most már rendesen.
- Hey, a helyedbe nem kötekednék, mert a végén csajozás helyett más programot találok ki, aminek nem nagyon örülnél… - vigyorodott el ördögien a fekete.
- Nos... az csak a csajok javára válna - mondta, majd ismét az ajtóhoz sétált és ujjait a kilincsre fonta - amúgy is én semminek nem örülök~ Kivéve ha szépen egyedül lehetek. Úgyhogy meglepni nem tudsz!
- Igazán? – kérdezte a fekete, majd a vörös mögé lépett, a kulcsát a zárba téve fordította el azt. Ezután megragadta a vörös karját, és lágyan az ágyra lökte, majd fölé mászott, négykézláb tartva magát a másik felett. – Ezzel megleptelek? – kérdezte a fekete pajzán mosoly kíséretében, mire Kyle kicsit megremeget a de állva a sarat, bújt ki a másik alól.
- Nem... egy perverz dögtől kinézem még ezt is.
- Kyle miért vagy ilyen hideg velem? – kérdezte Stan, majd átölelve a vöröst húzta vissza magához az ágyra. – Már mondtam… nem vagyok leprás, és megnyugodhatsz, molesztálni se foglak. – suttogta Kyle fülébe.
- Eresz már el! - motyogta, ahogy megpróbálta magától ellökni a másikat - Mondtam, hogy ne érj hozzám! - nyüszögte és feje irdatlanul vörössé vált.
- Nyugi, nyugi! – elengedte a vöröst, ki a földre esett, ahogy a fekete elengedte. – De miért… irtózol így tőlem? – kérdezte szomorúan Stan, majd megragadva Kyle vállait kényszeríttette a másikat, hogy nézzen a szemébe.
A földről tekintett fel a másikra és próbálta elszakítania másiktól a tekintetét, de nem volt képes rá.
- Az indok nem fontos... és nem csak tőled. Mondtam, már... nem szeretem, ha hozzám érnek. Ennyi - Csukta le szemeit ezzel is kerülve a másik égető tekintetét.
- De miért… - mondta maga elé Stan, majd homlokát összeérintette a másikéval. – Ennyire utálsz?... – kérdezte, hangjában keserűség csengett.
- Nem utállak, csak... - nyitotta fel szemeit és egyenesen a sötétkék íriszekbe nézet. A közelség vagy éppen a mámoros látvány tette ő sem tudta, feje paradicsom vörös lett és egy kis lélekjelenlétet véve magán, lökte el a másikat, majd pattant talpra - Hagyd abba! Nem utállak és nincs benned hiba! Az összes hiba bennem van... ne kérdez már hülyeségeket! - kiabált rá, majd sarkon fordulva kapta el az egyik kulcsot, majd megpróbálva a zárba helyezni próbált menekülni, de keze remegésétől nem bírt betalálni a lukba.
- A faszba már! Gyerünk...
Stan a másik mögé lépett, kezét végig csúsztatta a másik válláról, egészen annak kézfejéig, majd megragadva a másik kezét segített neki betenni a kulcsot a helyére, amint elfordította benne, el is lépett a másik mögül. Kyle nem nézet hátra, csupán egy néma perc csendjéig várt, majd kitépve az ajtót és a kulcsot a helyéről sietett el. Szemeiben a könnyek utat törtek és még csak a sarokig sem jutott el, amikor megállt és keseredetten nekidőlt a falnak, ám ezt a fekete nem vette észre, így csak vállat vont, és becsukta az ajtót. A fürdő felé vette az irányt, hol levetve ruháit, állt be a tusoló alá. Telefon csörgése kényszeríttette arra, hogy szálljon ki félóra zuhany után, egy mozdulattal kapta fel a telefont, és hajtotta fel a fedelét.
- Stan Marsh. - Szólt bele, miközben egy törülközőt dereka köré csavart.
- Ó Stanley… Rebeca vagyok. – szólt bele egy lány.
- Ó, Szia! Miújság, miért hívtál? – váltott kedvesebb hangnemre Stan.
- Hát, gondoltam talizhatnánk… - vinnyogta a lány.
- Oké, van kedved átjönni hozzám? Nincs itt a szobatársam… - mondta sejtelmesen Stan. A lányban bennakadt a levegő, pár másodpercig néma csönd volt, mire újra megtudott szólalni.
- Oké… Akkor, indulok is, szia! – csapta le rögtön a lány, amin Stan csak elmosolyodott, majd ő is letette készülékét.
~*~
Tweek, amint vége lett az óráknak kiviharzott a teremből, nem akarta hogy a barna megint letámadta. Egyetlen emberhez fordulhatott, épp ezért annak a szobáját célozta meg. A nagy loholásban, eléggé kifáradt, így lihegve kopogott be Craig szobájának az ajtaján. Ami szinte rögtön kinyílt és mögüle Craig bukkant elő. Mindössze egy box-ert viselt és egy sötétebb pólót. Fején sapka és szájában egy szál csikk éget.
- Hmm? Tweek? - kérdő pillantással jutalmazta vendégét, de azért elállt az ajtó elől, hogy a másik beférhessen - Minek köszönhetem a látogatást?
A szőke elpirult a másik lenge öltözködésének köszönhetően, de az ijedt arckifejezése akkor is megmaradt.
- Craig… kérlek… segíts… - mondta remegő hangon, ahogy egész lényében remegett.
Megfogva vállát húzta be a szobába, majd elnyomva a cigijét, nézet komolyan a szőke szemeiben.
- MI a gond?
Tweek teste még mindig remegett, hangjával együtt.
- Egy srác… teljesen rám van szállva… - lesütötte tekintetét. – Elakar vinni randira és… én nem szeretném…
Craig kezei ökölbe rándultak és igen erőteljesen remegtek, de arcán semmi féle érzelem nem volt kivehető.
- Barna haj, csábos mosoly és hülye bókolós beszéd? - kérdezte de, remélte nincs igaza.
- Igen… - mondta keserűen a szőke, majd Craig-re pillantott. – Sajnálom, hogy tőled kérek segítséget de… úgy éreztem… rád számíthatok… - tekintetét újra lesütötte, remélte a másik nem veszi észre mennyire elpirult.
- Porrá vagy péppé verjem? - kérdezte szinte magától a fekete, ahogy helyet foglalt az ágyán és jelezte a másiknak is, hogy nyugodtan leülhet, de a másik kicsit habozott. Végül ő is utána helyet foglalt a fekete mellett.
- Sajnálom hogy ezzel fárasztalak… nem akarok a terhedre lenni szóval… ha nagy gond akkor… - mondta, még mindig remegő hangon a szőke.
- Nem fáradság... örülök, hogy szóltál. Ha máskor kikezdene veled, üss bele. Nyugodtan és mond, hogy én küldöm és a többit még meg fogja kapni - morogta miközben kissé közelebb csusszant a szőkéhez akinek arca teljesen vörös lett a kijelentéstől.
- Én… - kezdett bele félénken. – nem szoktam verekedni… - arcát elfordította a másik irányba, és szemeit lehunyta hogy véletlen se találkozzon, tekintette a másikéval.
- Akkor elintézem egyedül. Rajtam ne múljék... nem zaklathat senki, főleg nem Clyde! - dühösen csapott a paplanra, majd előkapva dobozát egy újabb szálat gyújtott meg.
- Köszönöm Craig… - nézett a feketére, - hogyan tudnám ezt… meghálálni?... – kérdezte félénken.
- Semmivel. Ez tiszta kötelesség - szívott mélyet a szálból, majd az erkély felé fújta a füstöt.
- Kötelesség? – kérdezett rá Tweek, nem érette miért mondja ezt a fekete.
- Ühüm. Kötelesség - felkelve az erkélyre lépett és behozva a hamutartót csüccsent vissza a szőke mellé.
- Miért kötelességed? – értetlenkedett tovább a szőke, és kissé közelebb húzódott Craig-hez.
- Elintézetlen ügy. Jobb ha csak ennyit tudsz - morogta kicsit idegesen, maga elé ahogy felidézte a barna ténykedéseit agyában.
- Üm… oké… - suttogta a szőke, majd az ágyon lévő gyűrődéseket kezdte el fixírozni.
- Amúgy... volna kedved, majd csinálni valamit? Megint közösben? - kérdezte, ahogy a szőkére nézett sötét íriszeivel.
- P-Persze… - dadogta a szőke, ahogy visszanézett az ébenfekete szemekbe.
- Te választasz, most~ Bárhova hajlandó vagyok elmenni - dőlt hátra.
- Kávéház? – élénkült fel a szőke, örömében persze olyan erővel fordult a fekete felé, hogy neki csapódott annak a mellkasának. Tweek fülig elpirulva húzódott arrébb. – Bocsi… - motyogta.
Craig keze a fiú dereka köré fonódott, majd még jobban lehúzta magához.
- Bocsi... - mondta ő is egy huncut mosollyal.
Tweek arcán a pír az eddigieknél is erősebb lett. Csak tátogni tudott, mint egy hal, miközben mélyen nézett a fekete szemekbe. Craig pedig pont ezt a reakciót várta. Kezeivel elengedte a másikat és maga mellé csúsztatta, hogy az fel tudjon kelni.
- Nos~ kényelmes vagyok nem?
Tweek egész testében remegni kezdett, nem nézett a másik szemébe.
- Hey! - lökte fel magát a másik ezzel együtt Tweek-et is feltolva - Miért remegsz? Bocs... viccnek szántam az egészet.
- Jaj, n-nem a te hibád csak… - remegése újra felerősödött. – Nagyon rég ittam kávét és… azon kívül… nincs más, ami megnyugtasson… - mondta halkan
- Te szenvedélyfüggő vagy? - sóhajtott, ahogy letolva magáról a szőkét kapott magéra egy nadrágot - akkor nincs mit tenni, menjünk.
Megragadta a Tweek kezét és pénztárcáját kifele kezdett el menni az ebédlő fele. A szőke szó nélkül hagyta ezt bár, pár nagy pislogás kíséretében csupán.
Hét óra tájban járt az idő, amikor Kyle nagy boldogan sétált vissza szobájába. A veszekedés a múlté volt és ezt tudatva magával mosolyogva, szinte kivirultan kerülgette az embereket. Mikor elérte a szobáját a kulcsot beletéve a zárba próbálta meg kinyitni, de az már nyitva volt így boldogan benyitott ám... a látvány nem éppen volt mézédes... az ő számára biztos nem.
Stan-en egy rövid, barna hajú lány ült, közben intenzív mozgást végezve, nagy nyögések kíséretében. A fekete a lány csípőjét fogta, miközben ő is mozgott, bár nem olyan tempóban, mint a rajta ülő. Stan kicsit belemart a lány csípőjébe, mikor teste megfeszült, mire a lány is hatalmasat nyögött. Először a lány vette észre a jövevényt, és amint találkozott tekintete az ajtóban álló vörösével, lepattant a fiúról, összekapva ruháit rohant ki. Stan még utána kiáltott;
- Majd hívlak! – könyökölt fel az ágyon.
Kyle persze az egészből nem túl sokat fogott fel. Kissé lebénulva és vörös arccal nézte a bűntettet, majd az elrohanó lányt. A szép nap melynek a végét akarta volna megélni úgy úszott el mint hal a vízben. A meglepődöttség lassan eltűnt arcáról és helyette egy mérges grimasz kúszott fel és jobb ötlet híján nekivágta regényét a feketének.
- Te perverz barom! Én is itt lakom!
- Hééé! – szólt rá kábán a fekete. – Most nem tudtuk rendesen befejezni… - állt fel a fekete, nem is zavartatva magát, hogy meztelen vagy éppen, hogy a másik kiakadt. Az ajtóhoz sétált és Kyle mellé érve, nézett vele farkas szemet pár másodpercig, majd mögé nyúlva zárta be az ajtót.
- Nem érdekel! Ez az én szobám is és tőlem akárhol megdughatsz bárkit, de ebben a szobában nem! - kelt ki magából figyelve, hogy véletlen se pillantson, lefele.
- Most miért baj ha itt csinálom?! Ez az én szobám is!
- Ahogy az enyém is és engem ez zavar! Nagyon, zavar! Szóval kérlek, ne itt pamacsolj! - fordult el, és cuccait az asztalra vágta.
- Ez egy természetes dolog… - mondta, és ágyához sétálva felvette boxerét. – De ha ennyire zavar… - nézett újra a vörösre. – Akkor többet nem csinálom itt. – mondta komolyan.
- Köszönöm - fordult a fekete felé, majd egy kedves mosolyt megeresztve ismét asztalához lépett. A szék lágyan recsent meg, ahogy lábait felvetve törökülésben leült rá. Ezután előkapott egy kisebb kekszes dobozt, majd kinyitva egy újabb könyvet, kezdett el ismét falatozni.
- Mond csak, neked véletlenül nem hörcsögök a szüleid…? – nézett a vörösre. – Mindig rágcsálsz valamit… - mondta, ahogy pólóját is magára vette.
- Nem talált, és ha irigykedsz csak kérned kell - tolta kissé odébb a kekszet, hogy a másik is hozzá férjen, miközben fel sem nézve folytatta a könyv olvasását.
Stan persze vett egy kekszet, és ő s rágcsálni kezdte, miközben folyamatosan Kyle-t bámulta.
- Kyle… - szólalt meg. – Te szoktál maszturbálni?! – kérdezte kíváncsian, mire annak torkán akadt a keksz és köhögve próbálta meg visszaöklendezni. Mikor sikerült valamennyire, vörös arccal nézett Stan-re, majd ismét egy könyvet vágott hozzá, mely mostanság szokásává vált.
- Ne kérdez már ilyeneket!
- Na de tényleg, erre az egyre kíváncsi vagyok! Válaszolj! – mondta nevetgélve, ahogy kikerülte az újabb lövedéket.
- Ezt nem kötöm az orrodra! - dühösen pattant fel, majd az erkélyre menekülve tekintett ki. Feje vöröslött és a kissé csípős levegő sem segített neki sokat, ahogy az sem, hogy Stan továbbra sem tágított. Utána ment az erkélyre, és mögé sétálva szorította a korláthoz.
- Na~ áruld el…. – suttogta a fülébe.
Kyle makacsul ellenállt és egy gyors mozdulattal kikerülte a másikat, majd bemenve zárta ki az erkélyre.
- Mi a faszért akarsz rólam mindent tudni?! Egyszerű szobatársak vagyunk, semmi más! - üvöltött a feketének idegesen aki nem válaszolt semmit, csak a korlátnak dőlve nézte a lemenő napot, mi már az erdőnek a tetejét súrolta.
„Úgy is beenged, ha megnyugszik” - gondolta.
Eközben Kyle lassan lenyugodott, miközben tovább eszegette kekszét és könyvét lapozgatta, mit sem törődve vagy figyelemre méltatva a kizártat. Jobb dolga is volt annál, minthogy vele foglalkozzon. Viszont lassan esteledett, így az idő egyre hidegebb lett. Stan-t a hideg nem zavarta testét viszont annál inkább és ennek jeléül egyre sűrűbben kezdett el tüsszögni. Mivel a vörös nem figyelt rá, úgy gondolta átmászik egy másik szobába. Átlépve a korlátott, állt ki a kis harminc centis peremre.
Kyle fáradtan csukta be a könyvet, majd leset hátra, hogy szobatársa meg van e még, ám mikor észrevette annak hiányát, felugorva tépte fel az ajtót és őt keresve nézet szét.
- Stan! Gyere vissza! - ordított rá másikra, aki már pókembert utánozva mászott a másik szoba felé.
- Mi az, most már beengedsz? – kérdezte Stan kis iróniával hangjába.
- Hülye vagy! Gyere már vissza! - kérlelte miközben aggódó tekintettel nézet rá.
Stan egy dünnyögés kíséretében mászott vissza az erkélyre, egy újabb tüsszentés kíséretében. Kyle elkapta karját, majd szinte behúzta a szobába és az ágyra ültette. Feje még mindig igen aggódó volt, ahogy fel alá járkált a szobában mindenfélét téve.
- Hogy volt eszed kimászni?! Megkellet, volna csak kérned és beengedlek, de nem! Az egód akkora, mint Himalája és inkább kockáztatom, hogy kitöröm a nyakam - előhalászott egy bögrét a szekrényéből, majd pár mozdulattal egy gőzölgő teát varázsolt Stan elé, amit a kezébe is nyújtott.
- Nem az egóm miatt nem kértelek meg rá… - mormolta, és a teára nézett. – köszönöm. – kortyolt bele az italba.
- Nem érdekel mi miatt! Akkor is hülye döntés volt! Meghalhattál volna! - folytatta tovább és szinte le sem állt, addig amíg fel nem sorolta az összes okot amit csak a fekete elkövetett.
- És mi lenne ha meghalnék? – kérdezte a fekete komolyan. – Semmi…
Kyle most lett igazán dühös. Szemei lángoltak és a legközelebb menve a feketéhez ordított az arcába!
- Egy fenét semmi! A francba is, ne vedd már az életed fél várról! Örülhetnél, hogy olyan csodás életed van, hogy van egy csomó barátod és még ágypartnered is! Nem mindenkinek adatott meg ez a kibaszott szép élet!!! Amit az előbb mondtál nekem kéne mondani, mert igen! Ha én meghalok akkor tényleg nem lesz semmi! - könnyei megeredtek és kicsit lihegve hajolt el a másiktól, majd arcához érve, futott be a fürdőbe és zárta magára az ajtót.
Stan nézte egy ideig a fürdőszoba ajtaját, majd egy dünnyögés kíséretében felállt, az ajtóhoz sétálva kopogott be rajta.
- Kyle, nyisd ki az ajtót. – mondta nyugodt hangon.
Halott csend szűrődött ki az ajtó mögül. Semmi mocorgás vagy egy hang, hogy a másik valahai is ott volt volna bent. A fekete erre csak sóhajtva döntötte fejét az ajtónak, néha picit megfejelve azt. Végül lecsúszott a földig, megfordulva, háttal támaszkodott az ajtónak.
- Megvárom, amíg kijössz. – jelentette ki.
- Vagy megint elalszol, ahogy tegnap is? - hallatszott egy kis apró szipogó hang a túloldalról.
- Tegnap is vagy ötig fent voltam… De ma nem fogok elaludni. Főleg, hogy meg volt a napi… - elmosolyodott a mondat végére, ahogy maga elé képzelte a vörös elpirult fejét, amilyet mindig vág, ha ilyeneket mond.
- Hülye vagy... miért aggódsz ennyire értem? Ahelyett, hogy kipihennéd magad? - nevetett fel, ahogy ő is az ajtónak támasztotta hátát.
- Mert… - elhallgatott, nem akarta kimondani, de ha most nem mondja ki, lehet többet nem lesz rá alakalma. – Kedvellek, mint szobatársat… - mondta halkan.
Ismét mély csönd, majd egy kattanás jelezte, hogy a zár ki lett pattintva, és hogy az ajtó nyitva van. Stan egyből felpattant, hogy nehogy a másik hátba vágja az ajtóval. Viszont mikor látta, hogy az ajtó nem nyílik, megfogta kilincset, és óvatosan kinyitotta. Bent a vörös a wc tetején kuporgott. Lábait ölelve fejét térdeire hajtva. Könnyei már elapadtak és csak kissé vörös szemei jelezték a sós cseppek ottlétét. Előre bámult és akkor sem emelte fel a fejét mikor Stan kicsit beljebb merészkedett.
- Na, akkor most elmondod, hogy szoktál-e masztizni?! – kérdezte Stan vigyorogva, a vörös elé hajolva.
Felemelte fejét, majd leugorva a wc deszkáról nézett a kék szemekbe. Komoly arcán semmi nem látszott.
- Igen szoktam~ De melyik normális gyerek nem...? Ohh várj! Neked nem kell, hisz elég csak a tömegbe nyúlni és ott egy csajt megdugni. Szóval, remélem boldogan, fogsz ezzel az információval meghalni! - mondta semleges hangon, majd kikerülve Stan-t távozott a fürdőből.
A fekete utána ment, egy ideig még nézte, majd halkan megszólalt.
- Én is szoktam, és sűrűbben mint hinnéd. Emiatt ne érezd magad kivételnek… - mondta komolyan, mondatja végét. – Például ma is fogok… - vigyorodott el kajánul.
- Ki hitte volna - vágta oda neki, majd megfogva pizsamáját ismét bement a fürdőben és ott öltözött át, gondosan magára zárva az ajtót, majd mikor kijött, Stan-re sem méltatva pillantását bújt be ágyába a keksszel és könyvével. Szobatársa ugyancsak megfogta pizsamáját, ám ő törülközőt is vitt a fürdőbe, miután be ment, már csak a víz csobogását lehetett hallani. Fél óra múlva kábé végzett is a fekete, sötétkék színű pizsamájában feküdt be az ágyba, kezeit feje alá téve nézte a plafont. Mellete Kyle már elpusztítva a sütiket olvasott, majd egyik pillanatban oldalra rakva a könyvet fordult a be a fal felé. A csöndet egy jól ismert csengőhang szakította félbe, történetesen Stan telefonjának csengőhangja. Mielőtt felvette volna, megnézte a számot. Egy sóhaj kíséretébe vette fel a készüléket.
- Stan Marsh. – mondta fáradtan.
- Szia… én vagyok… öm… - dadogott a lány a túloldalon.
- Igen? – kérdezte Stan közömbösen. A lány még sokáig beszélt a telefonba, de Stan csak ’igen, aha’-kon kívül nem mondott mást, kábé tíz perc múlva el is búcsúzott a lánytól. Hanyagul félredobta a telefonját, és újra felvette előző pózát.
- Új mentett követel? - kérdezte halkan kis vigyorral az arcán, amit a másik persze nem láthatott.
- Nem, bocsánatot kért, amiért ránk nyitottál. Nagyon lelkiismeretes lány. Az új menet meg… alap. – most a fekete mosolyodott el.
- Perverz dög - suttogta.
- Tényleg! Ha az erkélyen csinálom, az ugye nem zavar? – kérdezte kíváncsian Stan, mire Kyle felpattanva küldött egy megsemmisítő nézést szobatársa felé.
- A szoba területén és abba az erkély is bele tartozik!
- Jó jó… csak vicceltem. – nevetett fel Stan. – Hidd el, a helyemben ugyan ezt csinálnád magaddal. – vigyorodott el a fekete.
- Piszkálnál~? Saját magamat? Nos kösz, - mondta, majd végül lehunyva szemeit szenderedett el.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
