| Anvil : 4. Fejezet – Titkok & Bonyodalmak (part 1) |
4. Fejezet – Titkok & Bonyodalmak (part 1)
2011.03.28. 16:24
Hehe~ Extra hosszú fejezet a kedves rajongoknak :D Tessék véleményt mondani~ *-*
Egy alapos józanulás után, végül Stan, elkezdte keresni barátját. Aggódott érte... nála jóval többet ivott, és mint tudjuk az alkohol bajjal jár. Szinte mindenhol kereste, ebédlő, udvar, pince… Egyedül csupán a szobájában nem, de tudta hogy ha részeg, az-az utolsó hely ahova elmenne. Az utolsó mentsváraként a közös fürdő maradt. Benyitva a nagy helyiségben nézett körül, de csak egy vörös buksit látott. Kyle a zuhany alatt állva tusolt. Kis kirohanása után nem fürödhetett le a saját szobájában és épphogy még a törölközőjét sikerült magával hoznia. Tusfürdőt talált és most habos testét lágyan tisztítgatta. A víz csobogásától nem hallotta, hogy valaki benyitott, viszont annyi kultúr volt a fürdőben, hogy a zuhanyzókat fal választotta el és egy kisebb függöny a kabinokat.
- Kenny! Itt vagy? – kiáltott be Stan, és elindult a zuhanyzók között. – Tudom hogy valahol… - szeme az épp használatban lévő zuhanyra vándorolt. – Á, megvagy! – kiáltott fel, és határozottan húzta el a függönyt.
Kyle meglepődve fordult meg és ismét a kék szemekbe nézet, majd szinte el sem zárva a csapot ragadta meg törülközőjét és magára terítve guggolt le, hogy minél kevesebb látszódjon a testéből.
- Menj el! Most! - nem ordított. Szinte kérlelően kérte a másikat.
Stan kikerekedett szemekkel nézett a másikra, agyáig nem jutottak el a másik szavai, csak tekintetére koncentrált. Villám gyorsan húzta vissza a függönyt, majd gyors léptekkel hagyta el a fürdőt, továbbra is barátját keresve. Bár nem mondta ki, arckifejezésén látszódott, nem direkt rontott rá Kyle-ra. Persze ezt nem tudhatta így kicsit zaklatottan dobta le magáról a vizes törölközőt, majd csupán lerázva magáról a vizet dobta magára ruháit és így sietett vissza saját szobájába. Feltépte az ajtót, majd bemenekülve a saját fürdőjükben törülte magát szárazra óvatosan, majd felkapva magára pár ruhát lépett elő.
- Üdv Kyle~ - Cartman a szélső ágyon ült. Keresztbe tett lábai és kéztartása azt sugallta elég régóta várhat.
- Te! - A vörös meglepődve próbált volna visszakecmeregni a fürdőbe, de vendége gyorsabb volt. Elkapta csuklóját, majd egy rántással magához vonta.
- Ne menekülj már~ úgy is tudod, hogy előlem nincs menekvés~ - sziszegte, majd kedves mosolyt engedve szájára nézett bele a félelemmel teli zöld szemekbe - mond csak, nem akarod megnézni a szobámat?
- Nem... - nyögte elkeseredetten Kyle és egy újabb próbát téve próbált meg kiszabadulni elkeseredetten a másik szorításából.
- C-c-c... rossz válasz~ - keze emelkedett és ökle a vörös gyomorszájában landolt. Egy keserves nyögés és már a padlón feküdt fogva gyomrát - újra kérdezem~ van kedved velem jönni?
Stan eközben hiába kereste barátját, nem lelte. Végül feladta, hiszen ma volt az ismerkedés napja, és ahogy Kenny-t ismerte, most biztos a lányszálláson hódítja új áldozatait. Így feladva barátja keresését tért vissza szobájába. Szinte feltépte az ajtót, úgy volt vele, hogy senki nem lesz a szobában... tévedett. Vörös szobatársa a padlón fetrengett, míg Cartman, kinek semmi keresni valója nincs itt, élvezet teli fejjel állt előtte. Bensőjében hatalmas düh kezdett el áramolni, de megpróbált magán uralkodni.
- Cartman… - sziszegte a másik nevét. – Mit keresel itt...? – keze ökölbe szorult, ahogy próbálta magát visszafogni.
Cartman kissé csúnyán pillantott az ajtóban állóra. Terve kezdett meginogni, de próbálkozva tovább a vigyor ismét a szájára kuszott.
- Meghívtam Kyle-t a szobába egy kis csevelyre~ Ő pedig készségesen elfogta az ajánlatomat, igaz? - guggolt le.
A vörös még mindig a gyomrát fogta, de lassan felállt és szenvedő arccal bólintott.
- Látod~ Na gyere, gyere~ - ragadat kézen és kifele kezdte húzni. Kyle nem ellenkezet csupán lehajtott fejjel lépkedett tovább. Nem úgy mint Stan aki erősen megragadta a barna hajú fiú karját, és visszarántotta a szobába olyan erőséggel, hogy az a földön landolt.
- Cartman. Nem akarlak bántani, mert a szememben még mindig gyerek vagy. DE ha nem hagyod abba ezt a viselkedést… úgy jársz, mint hatodikban. – ördögien elmosolyodott, ahogy visszaemlékezett a tiszta kék-lila foltos, pár helyen még vérző kis barna hajú fiúra.
Eric csupán vigyorogva kelt fel és leporolva ruháját nézet farkasszemet fenyegetőjével.
- Mint mondtam már... hazai terepen nem nagyon árthatsz nekem. Csak egy hajam szála is görbüljön meg, apám elintézi hogy soha többet ne lépd át a főbejárat kapuját... és ugye ezt meg nem akarjuk, hisz akkor ki védené meg a kis szobatársadat - bökött Kyle-ra aki még mindig lesütött fejjel nézte a talajt.
A fekete ezen csupán felnevetett.
- Te tényleg még mindig apuci pici fiacskája vagy! Így valaki mögé bújni… - komoran nézett a másikra. – Ez szánalmas. – jelentette ki undorral a hangjában.
- Lehet, de most sértetlenül távozhatok a barátommal~ - vigyorgott és ismét megcélozta a kijáratott. Szinte átsuhant Stan mellet és a folyosóról nézet rá Kyle-ra aki még mindig az ajtóban állt - gyere már~! Ismerkedjünk meg.
A vörös megremeget és most először nézett fel. Szemeiben kis könnycseppek voltak és igen nagy erőfeszítés kellet ahhoz, hogy ezeket sem engedje szabadjára. Végül szomorúan kezdett a barna felé lépkedni. Ám a fekete, elé rakta kezét, mielőtt még elhaladhatott volna mellette.
- Tudod, Cartman, okos vagy. De nem eléggé. – vigyorogva nézett a másikra, majd belépve a szobába, húzta magával Kyle-t, és kulcsra zárta az ajtót. – Sértetlenül távoztál, csak épp nem a barátoddal. – nevette ki a másikat.
Cartman vészjósló hangja hallatszott az ajtó mögül melytől Kyle-t a hideg rázta ki.
- Egy csata megnyerésével még nem lesz tiéd a háború! Hey Kyle! Ha már nem lesz itt a kis gardedámod, akkor folytatjuk~ remélem addig jó fiú leszel~ - hangos röhögés és egyre távoldó léptek zaja.
- Pff… na arra várhatsz. – mondta magának a fekete, és a vörös felé fordult. – Azt hiszem, most egy ideig együtt kell lógnunk… - nem volt valami maga biztos a fekete, így hozzá tette. – Vagy ha szívesebben lennél Mrs. Eric társaságában…
Kyle csupán lehajtotta fejét és jobb kezét simítva fordult meg és egyenesen az ágyára dőlt.
- Köszönöm - mondta halkan, ahogy befordult a fal felé.
Stan még egy ideig nézte a fekvő hátát, majd ő is ledőlt ágyára. Nem tudta, mennyi idő telt el síri csöndbe, de neki több évnek tűnt, mikor is megszólalt a telefonja. Kyle ágya melletti kis asztalon volt. Egy nagy sóhaj közepette hajtotta fel fedelét, és nézte meg a számot.
- Anyám… - mondta lemondóan, majd felvette. – Stan Marsh. – mondta unottan.
- Stanley! Hol vagy már?! Nem is jöttél el hozzám! – vinnyogott egy női hang a másik oldalról.
- Bocs de… közbe jött valami, most nem megyek. – fogta fejét Stan, a lány hangja hallatán, másnaposan elég irritáló volt.
- PERSZE! Biztos egy másik lány, igaz?! – vonta felelősségre.
- Dehogy! És amúgy is, neked az nem mindegy! – rivallt rá a lányra, ki pár másodperc után volt képes csak reagálni.
- Jó, akkor köztünk mindennek vége! – jelentette ki, és a vonal végéről hangos pittyogás hallatszott. A fekete újabb nagy sóhaj közepette ült le a földre, fejét tenyerébe temetve.
- Menj csak, majd bezárkózom és nem megyek ki innen - hallatszott oldalról a vörös kissé csendes hangja.
- Viccelsz?! Ehhez a hárpiához?! – háborodott fel Stan. – Örülök neki, hogy így megutált, most már legalább nem fog szekálni. Nagyon idegesítő csaj… - a fekete a tegnapon kezdett el gondolkodni, egye talán miért is jött össze azzal a csajjal? Sok mindenre nem emlékezett, és ez zavarta. Viszont azt nem bírta ki, hogy ne tegyen a vörösnek egy csípős megjegyzést.
- Ráadásul téged piszkálni… sokkal jobb, mint egy kiadós sex.
- Milyen jó valakinek, hogy új hobbit talált - morogta a vörös és magában már elkönyvelte, hogy egy perc nyugta sem lesz. Viszont... jobb. Nem kell Cartman-től félnie, ami magában már nem volt semmi.
- Hát igen, de a sexet akkor sem pótolja… szóval jobb ha kitalálsz valami… érdekeset. – vigyorodott el saját magán, és várta a másik reakcióját.
- Akkor nem kell rám vigyáznod... Megvagyok magam is egyedül, soha nem kellet senki segítsége - morogta, ahogy felkelt és dühös pillantást küldött a fekete felé, amin csak ő újra elvigyorodott.
- Érdekes alatt nem olyan dolgokat értek, inkább beszélgethetnénk, ha már szobatársak vagyunk. – jelentette ki nyugodtan, majd a szobában lévő széket a vörös ágya mellé vitte, átkarolva annak háttámláját nézett a másikra.
Kyle sötét pillantást küldött felé és nem tetszését kompenzálva hátat fordított.
- Nem akarok beszélgetni...
- Akkor... Valami sportféle? - kérdezett rá a fekete. - Tényleg, sportolsz valamit?
- Nem... - válaszolta semleges hangon - nem vagyok egy nagy sport ember.
- Akkor kocka vagy?! - nevetett fel a fekete.
- Nem... csak egyszerűen... - nem folytatta helyette beleharapott saját szájába. Elöntötte a mérhetetlen szomorúság, ahogy visszaemlékezett a múltjára - te sportolsz? - kérdezte figyelem elterelésként.
- Hát, mikor mit, de amit folyamatosan csinálok, az a kosár, egyszerűen imádom. - mosolyodott el. - De azért fejezd be a mondatod...
- Befejeztem. - mondta miközben ismét visszafordult a fekete felé.
- Jó... akkor... mit szoktál csinálni? - kérdezte a fekete, kissé visszafogottabban.
- Semmit. Nem sportolok, és hobbim sincs... - ujjaival a paplant gyűrögette és próbált nem a kék szemekbe nézni - miért érdekel téged ez a sok hülyeség?
- Hát, próbálok valamilyen közös témát keresni... - ő is a vörös helyett a padlót kezdte el nézni.
Kyle kínjában felnevetett, majd kissé bánatos tekintettel nézet a másikra.
- Az-az egy... ami nekünk soha sem lesz... hidd el. - mondta talán kissé lesújtóbban, mint kellet volna.
- Dehogynem! – nézett újra a vörösre a másik, - például, van barátnőd? – vigyorodott el kajánul.
- Soha nem volt... - rázta meg a fejét - gondolom veled ellentétben... milyen gyakran cserélgeted a barátnőidet?
- Az attól függ… az első után… - itt hangja elkomorodott. – Senkivel se volt tartósabb kapcsolatom. De, várjunk csak, ha még nem volt barátnőd… akkor gondolom még az első csókod is megvan… - kíváncsiskodott a fekete.
Vörös lett a feje és nem zavarában. A félelem és a rettegés ült ki az arcára és nem szólva semmit fordult be ismét a fal felé.
- Most mi van? – értetlenkedett a fekete. – Ez nem ciki, vagy annyira gáz volt a csaj? – székével előrefelé kezdett el hintázni.
- Nem fontos... csak ne beszélyünk róla...
- Ahogy akarod… - vont vállat Stan, de amint elhagyták a szavak a száját, egyből előre is dőlt szépen beverve képét a padlóba. A hang hallatán vörösből egy kis kuncogás szökött ki, majd végül mikor felkelve lenézett a földre hangosan kacagni kezdett.
- Jól... vagy? - kérdezte, ahogy próbálta a mosolyt eltüntetni az arcáról.
- Hm… - Stan olyan vágott, mintha valamin nagyon gondolkodna majd elmosolyodott, és lehúzta maga mellé a vörös fiút. – Hát persze. – szólalt meg mézes, mázosan.
- Hey! - mondta dühösen, mégis még mindig nevetett.
- Nevess csak… - Stan sejtelmesen nézet a másikra, majd csikizni kezdte a hasánál.
- Ne... ne! - lökte el a másik kezét, majd kicsit arrébb húzódott - Nem szeretem, ha csikiznek... vagy ha hozzám érnek - mondta szinte suttogva, ahogy felkelt és az íróasztalához lépett. Egy kekszet levadászva az egyik polcról sétált vissza és ült le ismét a fölre, megtartva a tisztes távot szobatársától.
- Vegyél nyugodtan.
A fekete kiskutya szemekkel próbált nézni a másikra.
- Nem vagyok leprás… - belenyúlt a zacskóba, pár darabot kivéve kezdett el ő is falatozni a kekszből.
- Ezt sejtettem - mosolyodott el, majd egy újabb kekszet kivéve folytatta - csak... tedd meg és ne kérdez rá.
- Reméltem, hogy a másodikra nem kérsz meg de… majd el mondod, amikor akarod. – újabb kekszet nyomot szájába. – Amúgy, tegnap mi történt?... szinte semmire nem emlékszem, de ez a seb a fejemen… - megdörzsölte. – Verekedtem valakivel?
- Mint már mondtam, leöntöttél a torkomon egy adag valamilyen alkoholt és utána levők nekem is homályosak. A sebet azt hiszem én okozhattam mégpedig a matekkönyvemmel, de hogy miért az nem rémlik.
- Hogy sikerült lepréselnem a torkodon?! – lepődött meg a fekete. – Lefogni se tudnálak amilyen makacs vagy, ez képtelenség… - állapította meg Stan. – De ha mégis sikerült, akkor büszke vagyok magamra… - hatalmas mosoly terült el arcán.
- Nem volt nehéz... letámadtál és még védekezni sem volt időm... - morogta, ahogy újabb sütit emelt a szájához.
- Letámadtalak?... Milyen értelemben? – értetlenkedett a fekete.
- Nem fogadtam el, azt hiszem a sörödet, te meg fogtad az üveget, és amit szádba vettél szeszt, azt a számon át, jutattad el hozzám...
- Aha… - mondta unottan Stan, kekszét rágcsálva, de mikor eljutott az agyáig mit is mondott a másik, szemei kikerekedtek, és félrenyelte a kekszet, köhécselve kérdezett rá; - MI?!
Kyle ismét mosolygott, bár nem a kellemes élménytől.
- Ha részeg vagy többet ide nem jöhetsz be! - mondta kissé lesújtóan, amikor hirtelen kopogtattak az ajtón. A vörös össze rezzent és kissé kíváncsian állt fel, ahogy az ajtóhoz lépett. Stan követve Őt, Ő is felállt, majd Kyle mögé lépett és a fülébe suttogott;
- Azért biztos élvezted… ~ - vigyorodott el kajánul. – Szerintem máskor is befogsz engedni, örömmel.
- Gusztustalan perverz állat - mondta rezzenés mentes arccal, ahogy kinyitotta az ajtót.
Egy alacsonyabb lány állt az ajtóban. Méz szőke haja a vállára hullott és arcán kissé aggódó kifejezés ült ki, ám mikor meglátta Kyle-t könnyei eleredtek és nyakába vetve magát ölelte magához.
- Jaj Kyle! Annyira örülök, hogy jól vagy - sírta a vállába észre sem véve Stan-t aki, közvetlen mögöttük állt - Minden rendben? Volt rohamod? Segítsek valamiben? A másik gyógyszered nálam maradt és... - Kyle ez után döntött úgy, hogy a beszélgetésüket itt zárja le.
Befogva a lány száját pillantott rá kissé rosszul állóan. Persze Stan-nek ez fel sem tűnt. Jobban lekötötte a lány teste, mint mondanivalója. Agya kattogott és először is felmerült benne, hogy Kyle-nak elméletileg nem volt barátnője, akkor ki ez a lány? Ha valami hozzá tartozója Kyle-nak, akkor inkább nem próbálkozik nála. Végül úgy döntött, hátul marad, és onnan figyeli meg a helyzetet.
- Bebe... elég, jól vagyok és... - fejével hátra bökött Stan felé, aki még mindig őket nézte illetve talán inkábba szőkét.
- Ohh~ - a lány letörölte könnyei, majd kedves mosolyt küldött Stan felé - örvendek. Bebe vagyok, Kyle barátja.
- Örvendek, én Stan, Kyle szobatársa. – Stan amint meghallotta a barát szót, már el is döntötte, hol és mikor hogyan… - Te is a mi sulinkba jársz? – kérdezte, és egy csábos mosolyt küldött a lány felé.
- Igen, Kyle-al leszek egy osztályban. Mindketten az A-ba kerültünk - mondta, majd ismét odafordult barátja felé - aggódtam miattad. A telefonodat sem vetted fel!
Stan fürkésző szemekkel nézte a szőkét. Nem adja könnyen magát, ezt már szereti. Így a lány csak még jobban belopta magát a ’szívébe’. Bár nem egy osztályba fognak járni, de majd Kyle-ra hivatkozva meglátogathatja a szőkét. Kezeit keresztbe téve nézte tovább a kis párost.
- Jól vagyok és nem történt semmi, most viszont menj - mondta mire a lány csak bólintott és egy lágy puszit nyomott a vörös arcára - Örültem Stan... Szia!
- Szia! – köszönt a lánynak, majd Kyle felé fordult. – Szóval, csak a barátod? – tette fel a kérdést.
- Én a helyedben nem próbálkoznék nála... - mondta, ahogy becsukta az ajtót
- Miért? Nagyon szép lány, és most ezt nem a testi idomai miatt mondom. – tette hozzá, mielőtt Kyle hivatkozhatna erre.
- Van párja... a neve Harry - Megfogva az üres dobozt kidobta a kukába, majd az asztalához ülve egy könyvet emelt maga elé, de mielőtt bele olvasott volna befejezte a mondatott – Ez a rövidítése a Henrietta-nak.
Stan arca először elfehéredett, aztán kaján mosoly ült ki arcára.
- Édes hármas… - mondta ki a szót, ami épp a gondolataiba volt, majd a vörös mögé sétált, és úgy próbált beleolvasni a könyvbe.
Elvigyorodott a mondaton ugyanis tudta jól, hogy Bebe nem az a típus aki oly kedvel menne bele az édes hármasba.
- Irodalom jegyzékek... Nyugodtan elmehetsz. Szeretnék kicsit egyedül lenni...
- Kyle miért vagy velem ilyen gonosz~? - kérdezte tetetett nyávogással hangjába, és átölelte hátulról, de hamar észbe kapott, és hátra ugrott. – Óh, mielőtt még leütnél… - asztalához sétált, zsebébe csúsztatta telefonját, tárcáját, és a szoba másik kulcsát. – De ha ennyire egyedül akarsz lenni, rendben. Viszont! Mire visszajövök, és te Cartman ágyán feküdsz meztelenül kikötözve, akkor mindkettőtöket péppé verem! – jelentette ki a fiú, majd kitépve az ajtót hagyta el a helyiséget.
Kyle kissé megrázkódott az érintéstől, de hamar észbe kapott amikor az ajtó egy hangosat csapódott. Ezután ő maga is telefonját a zsebébe csúsztatta míg tárcáját a kabátzsebébe rakta. Kétszer zárta be a szobájukat és levelet nem hagyott. Halk léptekkel indult kifele a kolesz területéről figyelmesen, hogy senki nem e követi e... Ám mindenki tudja, hogy a sötétben mindig meglapulnak az árnyékok...
~*~
Lassan 4-et ütött az óra és a városi játékparkban csupán most kezdtek igazán tolongani befele a játszani vágyok. Kicsik nagyok és felnőttek is akár megtalálhatták a nekik tetsző játékot. A fények villogtak a játékteremben, míg egyel arrébb a csöndesebb kajálda foglalt helyet, ahol a biliárdasztalok találhatók. Minden nagy rendszerben és tisztasággal. Az elit szoba, pedig még ennél is sokkal érdekesebb volt. Itt már jóval kevesebb ember jutathatott be. Itt már nem pénz a fizetőeszköz hanem, hogy mennyire vagy befolyásos. A kis csapatnak ide jutott belépő.
- Jó napot Mr. Tucker. Itt vannak a zsetonok. További jó szórakozást - üdvözölte őket az ajtóban álló és a fiú markába adott egy kisebb tarisznya, szerűséget.
- Köszönöm - felelte komoran a fiú, majd betessékelte barátait az ajtón.
Tweek megszeppenve nézett körül a helyiségbe, az ő szülei egyszerű kávé árusok voltak, így sose tudott bejutni a protekciós helyekre. Érdeklődő tekintettel nézett körül az asztaloknál ülő emberek között, ellentétbe Kenny-vel, ki a sor végén ment, zsebre dugott kézzel. Már ezerszer megbánta, hogy megígérte Craig-nek, teljesíti egy kívánságát, ha két lánnyal mentek volna, semmi baja nem lenne, de így… főleg azok után amit Butters-el művelt tegnap. Igen... aki nemhogy örült a meghívásnak, de lázasan nézet körül a videó-játékok csarnokában.
- Ide még soha nem tudtam bejutni - csillogtak a szemei, majd Craig-re emelte őket - te valami főmufti vagy? Ide nem engednek be akárkit!
- Egyszerű gyerek, úgyhogy használd ki – Butters-nek több sem kellet. Karon ragadva Tweek-et kezdet mindenfelé mutogatni. Igen... rajta látszott, hogy őrült videojáték fan.
Eközben Craig odalépett Kenny mellé és színtelen hangon adott a kezébe egy kis tasakot.
- A játékok ezzel működnek. Amúgy meg, mire számítottál, mikor mondtam, hogy dupla randi?
- Nagymellű, dögös CSAJOKRA… - hangsúlyozta az utolsó szót, - Amúgy meg, minek adtad ide nekem ezt? – kérdezte a szőke kinyitva a kis tasakot, nézett bele.
- Hagy hangsúlyozzam a DUPLA RANDI szót - ismételte, majd Butters felé bökött aki még, mindig Tweek körül ugrálva magyarázta neki, melyek a legjobb játékok - jó szórakozást vele.
Ellépkedve a kis párhoz, mondott valamit Butters-nek, aki csupán kérdően nézett Kenny felé. Ezután Craig kézen ragadva Tweek-et eltűnt az egyik kisebb szobában. Kenny ennek látán egy nagy sóhaj közepette rávette magát, hogy oda menjen a másikhoz, megállva tőle egy méterre nézett bele a zöld szemekbe.
- Akarsz játszani valamin? – kérdezte, miközben átnyújtotta Butters-nek a kis tasakot.
- Igen~! - visított fel, de pár másodperc után rájött, hogy egyedül maradt Kenny-vel - illetve... igen. Te melyikkel szeretnél?
- Nekem mindegy, - vonta meg vállát. - Válassz te nyugodtan. – Tette újra zsebre kezeit.
Butters lehorgasztot fejjel nézet valami közös játékot végül, pedig megakadt a szeme egyen.
- Léghoki? - kérdezte kicsit félősen.
- Oké. – egyezett bele a szőke, és elindult az említett tárgy felé.
Eközben Craig a flipper szobába vezette Tweek-et. Egyik kedvencei közé tartozott a kis labda fenntartása, de most semmi kedve nem volt hozzá.
- Van kedved valamihez?
A szőke körül nézett a helyiségben, mikor meglátott pár flippert, arcán hatalmas mosoly terült szét, és oda futott az egyikhez.
- Mit szólnál egy flipper versenyhez? – kérdezte a másikat.
- Benne vagyok, de - arca még mindig igen kifejezéstelen volt, ahogy odalépet az egyik géphez és neki támaszkodott - mit szólnál ha tétet is raknánk rá.
- Oké! – mosolygott a szőke, mit sem sejtve. – Mi legyen?
- A vesztesnek teljesítenie kell egy kívánságát a másiknak, legyen az bármi.
- Hmm… - a szőke elgondolkodott, hogy mit is kérhetne a fekete. Úgy gondolta, hogy egy csésze kávén kívül nem nagyon tudna tőle mást kérni, így beleegyezését csak egy bólintással jelezte. Fogott egy érmét, és bedobta az automatába, mi kis zene kíséretében indult be. – Mehet? – kérdezte örömteli hangon.
Craig ugyan így tett és bedobva a pénzérmét, az ő gépe is villogni és zenélni kezdett.
- Mehet – győzelmi mosollyal rakta rá kezét az indító karra, majd egyszerre húzták le és a csata úgymond megkezdődőt.
Eközben kicsivel arrébb Butter-s nem éppen szórakozott valami jól. Lassan az 50-dik menetet nyerte meg zsinórban, de még is... Kenny-n látszott, hogy nem éppen jószántából van itt, amitől a kis szőkének az életkedve is elment mindentől. Nem dobta be az újabb érméket a gépbe helyette barátja mellé sétált és komolyan és kissé szomorúan ránézett.
- Ha szeretnél elmehetsz... nem kell miattam itt maradni.
- Jaj, nyugi, nem miattad vagyok ilyen csak… - tekintetét a plafonra szegezte, kezével tarkóját kezdte el vakargatni. – másnapos vagyok. És… kicsit fáj a fejem. – próbálta nyugtatni a szőkét.
- Akkor is haza mehetsz, ha szeretnél... Miattam tényleg nem kell itt szenvedned - folytatta tovább, ahogy lesütve fejét nézet körül a kissé sötét teremben.
- Ugyan, ha már Craig behozott ide minket, használjuk ki az alkalmat! – megragadt a szőke csuklóját, és az egyik autós játékhoz vonszolta. Bepattant az egyik ülésbe, és megragadta a kormányt. – Szereted az ilyeneket? – kérdezte a másikat.
Butters kicsit felvidulva, pattant be a másik ülésre és úgy nézett ismét csillogó szemekkel barátjára.
- Imádom~ - mondta és bedobva a kellő érméket, Ő is megfogta a kormányt.
- Igen? Én is. Rascar az életem… - ugyanis egy Rascar-os automatához ültek. Kenny egyből a legnehezebb szintet, és a legnehezebb pályát választotta, narancssárga autójával már süvített is a játékbeli pályán.
Butters, hogy ne maradjon le, ugyancsak kiválasztotta a legmagasabb szintet és már ő is a pályán süvített. Szorosan ment Kenny autója nyomában és néhány éles kanyar sem tudta kizökkenteni profi tudásából.
- Hm, egész jól tolod… - állapította meg Kenny, - de a vérbeli profihoz képest, még kevés. – A gázpedált padlóig nyomta, és pár másodperc után már a célban is volt. Hátradőlt a székben, és egy félmosoly kíséretében Butters-re nézett, aki úgy egy perccel később ért csupán be a célba.
- Nem rossz~ de vérbeli profinak nem mondanálak - jegyezte meg csípősen.
- Óh, és miért nem? – kérdezte a másik, ugyan olyan csípős hangon.
- Mert ahhoz még kevés még ennyi tudás~ - mondta és kiszállva a játékból nyújtózót egyet, hogy elgémberedet tagjai helyre rázódjanak - plusz~ egy játékban profinak lenni, semmi.
- Ki mondta, hogy csak egyben vagyok? – ő is felállt, és Butters mögé sétált. – Csak annyit mondtam, ez a kedvencem. – megfogva a másik bal vállát fordította maga felé, majd az álla alá nyúlva nézett a zöld szemekbe. – Ezt vegyem kihívásnak? – kérdezte, arcán kaján mosoly terült szét, ahogy látta a másikat elpirulni.
Próbálva takarni azt, hogy igen is zavarba jött a másik közelségétől, kissé keményebb hangnem, de megszólalt.
- Ahogy tetszik. Egy játékot te mondasz, egyet meg én. Ha döntetlen lesz, akkor megkérem Tweek-et válaszon egyet, akármelyiket és az lesz a döntő~.
- Rendben! – vágta rá a másik, és gyors mozdulattal vette el kezét a másik álláról. – Elsőnek válasz te, - száját majdnem elhagyta a; Hölgyeké az elsőbbség.’ Mondat, de inkább hallgatott.
- Szerintem még megbánod eme döntést - mosolyodott el Butters nem éppen szokványosan, ahogy kézen ragadva Kenny-t kicsit beljebb húzta, egészen a táncszőnyegekig, ahol elengedve felpattant az egyikre és megfordulva szinte nőiesen támaszkodott rá a támasztó rúdra.
- Hagy mutassam be az én kedvencemet~
Kennynek szó szerint leesett az álla, kikerekedett szemekkel nézett a másikra. Ez az egy játék volt az, amibe a legrosszabb volt, mivel ezen elég keveset játszott. Nagyot nyelve végül, a Butters melletti tánc szőnyegre állt. Legnehezebb módra állította, és a szőkére nézett.
- Válassz zenét. – Bár utólag megbánta hogy a másikra bízta a döntést.
Butters oda sem pillantva választott egy pörgős számot egyik kedvencét, majd ő is a legnehezebbre állította.
- Vigyázz, kész, megy! - indította el és szinte rögtön meg is jelentek a kis nyilak a monitoron. A tehetségesebb lábai szinte süvítettek a kis kockán és egy lépést sem hibázva el ugrált.
Kenny próbálta tartani a lépést a másikkal, és úgy ahogy ment is neki, bár a másikhoz képest sokat hibázott, főleg a végén, ahol már olyan combok voltak, miket meg se bírt csinálni. Nem lepte meg, hogy a másik sokkal jobban teljesített nála.
- Gratulálok.
Lihegve pattant le és kicsit megtámaszkodva a játékban, próbálta szívverését lassítani.
- Te... mit választasz...? - nyögte ki, ahogy mosolyogva felnézett Kenny-re.
- Biliárd. – Ő is leszállt a szőnyegről, és a biliárdasztal felé kezdett el sétálni. Be is dobott egy érmét, így a golyókhoz is hozzá tudott férni, így felrakva őket választott magának botot.
- Biliárd... - pislogott párat a szőke és kissé elkeseredett fejet kezdet vágni - én... életemben nem játszottam még biliárdot - vallotta be.
Kenny ránézett a szőkére, pislogott párat, majd vállat vont.
- Akkor… Tekken5. – otthagyta a biliárdasztalt, amit egyből ostromolni kezdtek. Lassú léptekkel haladt a verekedős játék felé, de mielőtt még bedobott volna egy érmét, hátrafordult, és Buttersre nézett. – Ilyenen már játszottál?
- Persze - mondta, de magában tudta, hogy ez sem az ő játéka.
- Rendben. – bedobva egy érmét választott ki egy játékost.
Ő is nagyban nézegette a játékosokat végül, pedig egy vékony fiúcskát szemelt ki magának, akit kisebb páncél vett körül. Tudta, hogy el fogja veszteni a játékot és ezért nem is nagyon strapálta magát.
- Én kész vagyok - mondta merészen.
- Hát akkor kezdjük! – Kenny arcán félmosoly terült szét, ahogy az első körben úgy leütötte Butters-t, hogy az még megsebezni sem tudta. És ugyan ez volt a második körben azzal a kicsi mássággal, hogy egy rúgást azért bevitt a szőkének, de a gép a harc után tisztességgel kijelentette, hogy vesztett.
- Nos azt hiszem ez döntetlen - mondta miközben vigyorogva fordult a másik oldalra.
- Igen. – helyeselt Kenny, szintén vigyorogva. – Na, most te jössz. – azzal el is lépett a gép elől.
- Mit szólnál inkább most egy üdítőhöz? - mosolygott kedvesen, leplezve azt, hogy fogalma sincs mivel játszhatnának még.
- Oké, a táncikálásban úgyis megszomjaztam. – kezeit ismételten zsebre dugva, a bárpult felé vette az irányt.
- De! Nem ihatsz alkoholt... Craig mondta, hogy azzal úgysem fognak kiszolgálni itt téged, úgyhogy ne is próbálkozz - mondta, ahogy felzárkózott a szőke mellé, aki csupán ezt csak egy dünnyögéssel kommentálta, majd a bárpulthoz érve hangosan beköszönt.
Egy rövid barna hajú lány lépett elő a falak mögül. Keblei ütötték a XL-es méretett és zöldeskék szemeiben el lehetett volna veszni. Nem lehetett túl idős, kb. még a húszat sem lépte át. Mézes mázos mosollyal törölt éppen egy poharat és úgy lépett oda vendégeihez
- Sziasztok~ mivel szolgálhatok.
- Szia - ült le Butters az egyik székre és maga elé véve egy itallapot kezdett keresgélni.
- Szia. – köszönt Kenny is, majd a zöld szemekbe nézve, dobott egy csábos félmosolyt a lány felé akinek szemeiben megcsillant valami, ahogy felismerte a két szőkét a képekről, de nem szólva semmit mosolygott vissza.
- Van valami, amit ajánlani tudsz? - kérdezte Butters aki kissé eltévedt a sok ital közt.
- Gyönyörű szemeid vannak, - jegyezte meg Kenny, majd ő is magához véve az itallapot, választott. – Egy narancsos Wiskey-t kérnék. – tette le a papírköteget, majd kezeivel az asztalra támaszkodott.
- Köszi - hajtotta le fejét a lány, pirulást színlelve, majd felkapta fejét és ugyan olyan csábos mosollyal nézett a kék szemekbe - válasz másikat kérlek, olyannal nem szolgálhatok. Viszont számodra - mutatott a kisebbikre - neked külön készítek valami édesebbet.
Azzal ismét eltűnt a függöny mögött.
- Baszki… - nézett a lány után Kenny. – Most hogy elment, hogy fogom rávenni, arra hogy adjon alkoholt?! – háborodott fel a szőke, és fejét a pultra támasztotta.
Ám a lány kis idő után visszatért, kezében pedig egy kelyhet tartott. Fehéres üdítő mely egy eper darabbal volt díszítve és egy édes kis esernyővel.
- Tessék - rakta le Butters elé, aki ámuldozva kostól bele, majd megnyalva ajkait hümmögött egyet.
- Ez irtó jó~ De ugye nincs benne semmi alkoholos ugye? - kérdezte, mire a lány megrázta a fejét.
- Semmilyen szeszes italt nem tartalmaz - mondta mosolyogva, majd ismét Kenny felé fordult - nos sikerült választanod valami mást?
A fiú erre újra kezébe vette az itallapot, majd nézegetve az oldalakat, próbált megbarátkozni a gondolattal, hogy nem ihat alkoholt. A lányra nézett, kérlelő szemekkel, és édes hangon szólalt meg.
- Akkor... biztos, hogy nem ihatok alkoholt? - ha a bókolás nem jön be, ezzel a technikával kell megpróbálnia.
- Sajnos minden alkoholosra, amit kérsz, azt kell mondanom, hogy az éppen elfogyott, szóval nem... nem nagyon - mosolygott még mindig, de lassan ez is átváltozott kissé ördögivé.
Kenny megijedt a lány arckifejezésétől, és hogy minél előbb távolabb kerüljön tőle, gyorsan benyögött egy italt
- Okés, akkor Sprite. – tekintetét inkább Butters-en pihentette, mint sem újra a lányra kelljen néznie aki csupán bólintott, majd előkapva egyet a pult alól adta oda a szőkének.
- Csilingeljetek, ha kértek még valamit - mondta és ismét eltűnt a függöny mögött.
Eközben Butters jókat mulatva a jelenségen itta mézédes üdítőt. Nagyon ízlett neki, Kenny-vel ellentétben aki pultón lévő szívószál tartóból elvett egy narancssárgát, beletéve az üvegbe kezdte el kortyolgatni az üdítőt. Utoljára hetedikes korában ivott mást, vízen és alkoholon kívül.
Újra Butters-re nézett, eléggé meglepődött a másik állapotán.
- Ennyire finom? – kérdezte kíváncsisággal a hangjában.
- Az nem kifejezés~ tiszta jó! Olyan kókuszosan krémes, meg asszem van benne más milyen is~ - végül legurítva az utolsó kis kortyot a torkán mosolygott a szőkére - mondtam, hogy nem fogsz kapni~
- Gonosz vagy! – vinnyogta a szőke, majd ördögi mosoly jelent meg arcán. – De… máshogy is megoldom, hogy megkóstoljam. – nem törődve azzal, hol vannak, Kenny összeérintette ajkait a másikéval, hevesen dugta nyelvét a másik szájába, majd végig nyalt annak szájpadlásán, de egyből ki is húzta nyelvét. Az egész pár másodperc lehetett.
- Hmm, ez tényleg nagyon finom. – állapította meg közömbösen Kenny.
Butters csak felnevetett a másik tettén, ami enyhén furcsa volt. Arca pírban úszott és kissé kotygosan mozgatta ide-oda a fejét.
- Ez meg mi volt... kérek még~ - nyújtotta ki karjait Kenny felé, majd nem foglalkozva semmivel ledöntötte a másikat és újabb csókot nyomott a másik szájára, akinek a tettől kikerekedtek a szemei. Eltolta magától a fiút, és körülnézett, hogy senki nem látta-e. Szerencséje volt. Nem voltak túl sokan, azok is mással voltak elfoglalva.
- Butters… - megfogta a másik vállait, és az arcára nézett. – Ha nem ismernélek, azt mondanám… - a koppanást messzire el lehetett hallani és ő maga a csengőhöz kapott, és gyorsan kezdte el nyomkodni. A hatás persze nem maradt el. A lány ismét megjelent és áthajolva a pulton kissé meglepődve, de mosolya nem tűnt el.
- Segíthetek valamiben~? - kérdezte, mire Butters felpattanva a lánynak is adott egy csókot.
- Imádom az üdítődet~ kérhetek még - nézett ködös szemekkel a lányra aki lehámozva magáról a szőkét mosolygott, kedvesen.
- Persze, de a csók tilos szöszi~ - kacsintott és a másikra nézet - gondolom te csengettél, kérsz még valamit?
- Igen, egy olyat, amit neki csináltál… - mutatott a fiúra. Csak sejtése volt arról, mi történt, de a lány válaszától dőlt el minden.
- Persze~ - mondta és ismét eltűnt, majd két szinte majdnem egyforma üdítővel tért vissza - tessék~
Butters a sajátját szinte elkobozta a nőtől, és egy gurításra lehajtotta az összest, majd kissé fintorogva ugyan de ráfeküdt az asztalra.
- Furi ennek más izé van, mint az előbbinek... de ez is finom - motyogta.
Kenny is belekóstolt sajátjába, de semmi féle alkoholt nem érzett benne. Butters-re nézett, majd megszólalt;
- Ennyire bepörögsz a kókusztól? – kérdezte, de helyette a pult mögül kapott választ.
- Nos - könyökölt rá a lány a pultra és ismét a kissé gonosz mosollyal nézet a szőkére - amit az előbb kapott abban semennyi gyümölcs nem volt.
Kenny meghökkent a lány arckifejezésétől, egy nagyot nyelve kérdezett rá;
- De… Miért csináltad? – kérdezte halkan.
- Én csak a munkámat végeztem, ráadásul - ördögi vigyorra húzta a száját, ahogy közelebb hajolt Butters-hez és kedvesen végigszántotta ujjait a fiú bőrén - így akár bárkié lehet a drága~
Kenny maga se értette miért, de elhúzta a fiút. Eddigi rémült arckifejezése hamar átváltott harciassá.
- Álmodozz csak. – jelentette ki, majd ölébe kapva indult el a kijárat felé.
- A feladat elvégezve - itta meg Kenny maradék italát a lány és kissé kacagva nézet a menekülők felé.
Butters eközben néha felnevetve, néha meg furcsa tekintettel nézet körben. Nem nagyon tudta mi történt vagy éppen miért mozog olyan gyorsan minden.
- Repülök? - kérdezte, ahogy kicsit kapálózva próbált meg szabadulni - félek a magasban!
- Nem, nem repülsz, nyugodj meg. – Közelebb húzta magához a fiút, kinyitva az ajtót kezdett el gyors léptekkel visszasétálni szállásuk felé. Az utcai lápmák már égtek, bár nem volt még teljesen sötét.
- De tök olyan érzésem van! ÉS nagyon félek a magasban... - nyüszögte, ahogy elkapva a pulcsiját bújt bele a másik mellkasába - le akarok szállni! Meg fogok halni! Nem akarok kipurcanni!
- Butters nyugi! – fogta meg Kenny a másikat, majd maga felé fordítva ölelte magához, miközben még mindig tartotta, így vitte tovább. Sokan megnézték őket az utcán, de jelen esetben, egyáltalán nem érdekelte.
- Ha meghalok, lehet utolsó kívánságom~? - kérdezte, ahogy ködös szemeit felemelte - Mert úgy is tudom, hogy meghalok... szóval lehet?
- P-Persze… - arcára enyhe pír szökött, a másik ködös tekintetétől.
- Szeretném, ha Kenny meginna velem, majd egy forró csokit~ - mosolygott és egyre csak lazult a szorítása - annyira örülnék neki. Ráadásul olyan jó érzés, amikor azt mondta jó a fenekem... - suttogta, majd ismét feltekintett és vigyorogva kezével megpróbálta megérinteni a szőke barátja arcát, de valahogy mindig a rossz irányba lóbálta azt - ráadásul az-az inni való valami fergeteges volt~!
- Cö..., az a hülye luvnya… - szidta a lányt, ki ezt tette Butter-sel. – Amilyen szép, olyan gonosz… - újra a szőkére nézett, és halványan elmosolyodott. – Hidd el, teljesíteni fogom a kívánságod. – majd még jobban magához ölelte a másikat.
- Köszönöm... - motyogta, majd lehunyva szemeit elaludt a szőke karjaiban.
Mire a kis páros elérte a szálláshelyet, már a hold is feljött. Kenny elvitte a kis szőkét, a szobájához, mivel neki nem volt kulcsa hozzá, a másik zsebéből halászta ki azt, és nyitott be a helyiségbe. Egyből tudta, melyik Butters ágya. Nem volt nehéz dolga, az egyik ágy melletti kis asztalon, egy tábla kibontott tej csoki volt és az ágyon néhány plüssállat búslakodott. Odasétált, majd óvatosan letette a szőkét, aki kissé nyöszögve nyitotta fel ismét a pilláit de csak egy pillanatra, majd ismét lehunyta mosolyogva.
- A fene... nem haltam meg, oda az utolsó kívánsággal - motyogta, ahogy magához ölelve egy plüsst fordult befele.
Kenny ekkor meginogva habozott. Nem tudta, hogy jó ötlet-e itt hagyni Butters-t egyedül, ilyen állapotban. Végül a nem mellett döntött, majd leült a szőke ágyának a szélére.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Juppí! Ez tényleg extra hosszúra jött össze *w* Imádtam~!! Olyan cuki wolt Kenny meg Butters, azt meg kell hagyni ;D De azért Cartman-t nagyon nem csipázom, olyan ijesztő :( Meg rosszat akar tenni kedves Klye-al >< Grrrr...
De azért tetszett :DD♥♥♥
Ohh ha tudnád~ Ohh~ ha tudnád XD De köszönjük~ >3<