| Anvil : 3. Fejezet: Alkohol és másnaposág |
3. Fejezet: Alkohol és másnaposág
2011.03.26. 19:20
Jó szórakozást hozzá~ >///<
Stan, barátjával karöltve próbált végig menni a folyosón, kisebb nagyobb sikerrel. Nem emlékezett pontosan mi is történt, csak annyira, hogy miután Kyle elment, Kenny bemutatott neki egy csajt, aztán ivott egy kicsit… meg még egy kicsit, meg még sokat... Most pedig Kenny-vel próbál elvánszorogni oda, ahol lepihenhet.
Elérve szobáját engedte el barátját, ki a falnak dőlve köszönt el tőle, és ’ment’ tovább. Stan fejét fogva próbálta a kulcsot betenni a helyére, és úgy a huszadik alakalommal sikerült is, majd diadalittasan nyitotta ki az ajtót, majd csapata be maga után.A hang sokáig visszhangzott a sötét falak közt, mégis... az alvót még ez sem tudta felkelteni. Kyle maga alá húzott lábakkal aludt az ágyán, magához szorítva kispárnáját. Haja kócosan esett a homlokára és halkan szuszogott. Élvezte az egyedül létet, de mint mindenki tudja... unalmas egyedül. És az unalom álmot szőtt.
Stan átbukdácsolva a szobán, ment el a fürdőig, ahol megmosakodott. Figyelme teljesen el volt veszve így, észre se vette a vöröst, csak mikor épp annak ágyába huppant le sajátja helyett. Azt hitte saját ágyában landolt, csak mikor ráesett Kyle-ra, tudatosult benne, valami nem kerek. De nem ám! A vörös szemei kipattantak a hirtelen súlyra és szinte védekezés szerűen lökte le magáról szobatársát egyenesen a földre, ahol is nagyot koppant. Ezután villanyt kapcsolva lesett le az ágyról, de mikor megérezte az alkohol illatát a levegőben elfintorodott.
- Fúj! Már csak ez hiányzott... egy büdös részeg ide!
Stan fejét fogva, nézett a másikra, tekintete fura volt, zavaros.
- Ez… nem is büdös. – próbált felállni, de nem sikerült neki. – Ráadásul, azt se tudom kivagy… - nézett újra a másikra, a földön ülve.
- A szobatársad, aki nem szívleli, hogy berúgva ráfekszel az éjszaka közepén! - Mordult rá, miközben tisztes távban elhúzódott tőle.
- Az, az én ágyam! – morgott rá a másikra, majd feltápászkodva próbált megint visszafeküdni rá.
- Nem! Mint megbeszéltük az ablak alatti ágy az enyém! Ott a másik, dőlj rá arra és hagyj engem békén!
- Jaj ne csináld már~ olyan fáradt vagyok, főleg azután a csaj után… - vigyorodott el elégedetten, és visszaesett a földre.
Kyle arcára pír szökött még maga sem tudta miért...
- Tőlem akár a földön is aludhatsz! Úgy is ott a helyed... koszos korcs. - durcásan fordult a fal felé és nem foglalkozva a fetrengővel próbált ismét elaludni. Sikertelenül.
- Korcs az… - mondatát nem fejezte be, inkább csak erősen megbökte Kyle oldalát – Tiszteld az idősebbet! Te kis szűz…
Feje ismét vörös lett, majd felképelve a bökdösőt húzta magához még jobban a párnát.
- Ezt tisztelem! Hagy engem békén! Én legalább nem dugok meg minden lányt, aki épp elmegy előttem!
- Én is csak minden harmadikat! – jelentette ki, és bár szívesen visszaütött volna Kyle-nak de,- nem bántok nálam gyengébbeket… - súgta maga elé, majd elkúszva ágyáig terült el rajta.
A vörös nem válaszolt és amit az orra alá mormolt a másik már meg sem hallotta. Takaróját a fejére húzva próbált meg elaludni ismét... ám valahogy az álmok nagyon kerülték, majd szinte lehetetlenek látszott ugyanis egy tipikus pannon csengőhang törte meg a csendet. Stan elmászva a szoba közepéig vette fel telefonját, bár maga se tudta, hogy került oda.
- Stan Marsh… - nyögte ki.
- Szia~ Stanley~, van kedves holnap… átugorni hozzám? – kérdezte egy lány, mézesmázos hangon a vonalban, mire Stan diszkréten felnevetett.
- Hát, ha holnapra kiheverem a mai dolgokat, akkor persze… - a másik oldalról ujjongást lehetett hallani.
- Rendben, akkor majd hívlak, puszika~ – azzal le is tették a telefont.
Stan telefonjára nézett, semmit sem tudott kiolvasni, mivel összefolytak a betűk szemei előtt. Kyle hátára nézett, majd nemes egyszerűséggel vágta hozzá a telefont, ami nagyot csapódott a hátán és a vörös pedig egy halk nyikkanással kelt fel és dühös tekintettel nézet le Stan-re,, de végül kifújva a levegőt vette fel a mobilt és rakta az éjjeli szekrényre.
"Nem figyelek rá, akkor talán abba hagyja" - gondolta... milyen tévesen...
- Kérlek… állítsd ki rajta az ébresztőt. – kérte meg a fekete másikat, és mivel aludni nem tudott, táskájához sétálva vett ki egy doboz sört, és kezdte el inni. Ennek láttán Kyle ismét valami értelmeset akart a fejéhez vágni, de végül nem tette.
Egy, mert elvéhez híven próbálta meg "ignoralni" szobatársát és kettő, mert szépen kérte. Pötyögve párat kikapcsolta az ébresztőt és ismét lerakta a kis telefont a komódra, majd mikor felpillantott és meglátta a sört, undorodva dugta ki a nyelvét és ismét a fal felé fordulva próbált nem is foglalkozni vele.
- Mi az, talán nem szereted a sört? – nevetgélt a másik, és Kyle ágya mellé sétált.
- Nem éppen... utálom az alkoholt - mondta a falnak, majd lehunyva szemeit emlékezet vissza...
Oh~ nem hazudott Ő. Teljes mértékben utálta az alkoholt, mert már egy kicsitől is képes úgy berúgni, hogy azt még ő maga is megbánja. Kerülte messziről... Főleg, mert a megeredt nyelv nem mindig jó... főleg nála.
- Hm, akkor… - visszasétált táskájához, és egy kis üveget húzott ki belőle. – Ez biztos ízleni fog, a LÁNYOK is nagyon szeretik… - újra Kyle ágya mellé sétált, és ördögien vigyorgott rá.
- Milyen nyelven mondjam el, hogy utálom az alkoholt? - sziszegte dühösen, fel sem pillantva a takaró közül.
A másik nem fogalakozva vele huppanva le mellé, majd magához ölelte, és suttogni kezdte a fülébe:
- Na kérlek~ A kedvemért~
Kyle dühösen taszította el magától a feketét és még jobban eltávolodott tőle is és az üvegtől is.
- Nem szeretem! Nem iszok! - üvöltött.
Persze a fekete mit sem törődve a vörös tiltakozásán, kinyitotta az üveget, majd felét megitta, de nem nyelte le. Szájában tartotta, a kissé édes folyadékot és az üveget lerakva a komódra ragadva meg a vörös csuklóit szorította le, és nyomta a másikéhoz saját ajkait, így próbálta bejutatni a másik szájába az alkoholt. Ami ugyan csak sikeres volt. Kyle a meglepődöttségtől, szétnyitotta ajkait és a korty folyadék lecsusszant a torkán. Ezután köhögve lökte félre a feketét és szinte kipattanva az ágyból szaladt a szoba másik végébe.
- TE KÖCSÖG ÁLLAT! - rivallt rá, ahogy megfogva egyik könyvét a fekete felé dobta.
Stan könnyedén kikerülte volna a könyvet, HA nem lett volna részeg, így viszont pont eltalálta annak homlokát. Hátradőlve dörzsölgette kis sebét, miből lassan kezdett el folyni a vér, de mit sem törődve sebével, indult el Kyle felé.
- Ne merj közelebb jönni hozzám, te perverz állat! - ordította még mindig, ahogy újabb könyvet kapott fel ám ezt már merően elhibázta. Az a kevés alkohol is már hatott a szervezetére és kissé megfájdult tőle a feje, de tovább próbálkozva újabb és újabbat hajított el.
Stan kikerülgetve a könyveket, - már ahogy tudta – sétált a vörös elé, ezzel arra kényszerítve a másikat, hogy a falhoz simuljon, jobb kezét a falnak támasztotta, és homlokát Kyle homlokához nyomta.
- Sajnálom. - szemeiben komolyság tükröződött.
A leszorított kissé félve nézett a fekete kék szemibe. Teste kicsit remegett és egy idő után tekintetét is elkapta onnan. Szavak nem jöttek a szájára csupán próbálta magát minél közelebb a falnak nyomni és nem figyelni az igen közel kerülőhöz. Feje zúgott a csöpp alkohol miatt és betegségének sem tett ez jót. Mindeközben Stan már a fejét Kyle vállára tette, és mélyen beszívta a illatát.
- Nagyon buzis dolog, ha szerintem neked jobb illatod van, mint pár lánynak? … - tette fel magának a kérdést.
- Száj le rólam... - nyöszögte elhaló hangon, miközben megpróbálta eltolni magától szobatársát. Szemei kezdtek ködösek lenni és fejében a zaj is egyre hangosabb lett. Erre a másik készségesen arrébb húzódott, mert észlelte, hogy a vörös nincs épp a legjobb bőrben.
- Mi a baj?... – kérdezte.
Kyle a felelet elkerülve bújt át a kis szabaduló résen és szinte rávetődött az ágyára. Légzése ismét egyeletlen volt, de ezt a párnával csökkentette, hogy a másik ne halja.
- Ne gyere a közelembe... - mondta, ahogy a takarót magára rántotta.
- De… baszki… valami nagyon nincs rendbe veled, még a végén megdöglesz itt nekem. – mondta, miközben az ágyhoz sétálva nézet a takarókupacra.
- Csak ne érj hozzám... és hagyj békén! - üvöltötte, ahogy még jobban össze gubózta magát.
- Hát jó… - jelentette ki, majd vissza sétált saját ágyához, és némán megadva magát fetrengett rajta.
Stan bár nem tudhatta, de nagyon bele talált az igazságba. Kyle egész testét rázta a hideg és légszomja egyre elviselhetetlenebbé vált. Feje zúgott és a látását ki sem merte próbálni. Csak egy korty volt az egész... egyetlen egy kis korty és neki mégis olyan volt mintha több üveggel gurított volna le. A hidegrázás lassan átment remegésbe, míg végül szemeiből kis könnypatakok indultak meg. Félt, rettenetesen... tudta, hogy bevállalta ezt az egészet mikor ide jött és tudta, hogy a rohamok nem fognak csak úgy elmúlni. Jól tudta... a több év terápia után is... de ha nyugodt marad átvészelheti... egyedül. Tök egyedül, senki nélkül.
- Szánalmas - halk szinte csöndként áthatoló szó. Magának szólt és mégsem...
Stan meghalva az apró hüppögést rájött, hogy bár úgy mutatta, nem érdekli a vörös állapota, mégis... a halk hang csupán egyre következtethetett. Sírás.
„A picsába már… „ - káromkodott magába, majd felpattanva ment oda Kyle-hoz, és megragadva vállát fordította maga felé.
- Na, most rögtön kinyögöd mi a baj, hogy tudjak neked se… - de szava elakadt, mikor meglátta, hogy a fiú milyen állapotban van. – Kyle…! – kiáltotta a másik nevét, és leült mellé az ágyra.
A vörös viszont még mindig sírt és szinte kizárva a külvilágot próbálta meg lenyugtatni magát. Karjait maga köré fonta és úgy próbálta meg átlépni az álmok határát, de próbálkozásai hiába valók voltak és ezt nem csak Ő maga tudta. Stan ugyan így érzett és látva, ahogy Kyle saját magát öleli át, akaratlanul is megsajnálta, és átölelte. Túl részeg volt ahhoz, hogy most az ilyen apróságokon fennakadjon, mint például hogy Kyle fiú.
Ahogy a másik karját is megérezte magán, remegése kissé abba marat és kába tekintettel nézet fel a feketére.
- Hagyj... már... - szuszogta, de ahogy a remegés úgy, a légzése is kezdett helyre állni.
- Ne legyél már… ilyen makacs… - nyöszörögte a másik, és még jobban magához húzta. – Nem megerőszakolni akarlak, szóval megnyugodhatsz. – A fekete, ahogy a vörös mellett feküdt, enyhe bizsergető érzés futott át testén, de betudta, hogy a sok pia, és a fáradságtól lehet.
- Nem vagyok... makacs - suttogta - csak félek... – hunyta le végül szemeit és a szobatársa karjaiban aludt el végül. Halkan szuszogott és a remegése is megszűnt. Stan mosolyogva nézte az alvót, majd pár perc elteltével Ő is igazak álmát aludta.
~*~
Kenny tántorogva haladt végig a folyosón, majd betörve az ajtót rontott be a szobájába, mit sem foglalkozva épp alvó társával. Leülve ágyára, hangosan pakolászásba kezdett, majd a fürdőszobába ment, és újra az ágyához. Ezt a kis rituálét persze egy cseppnyi csönd nélkül tette. Aminek csak tudott neki ütközött és a szobában a hangzavar vette át az uralmat. Persze Craig türelmes ember volt, mégis nyugalmas alvását akkor adta fel mikor a szőke ötödére ment neki a szekrénynek. A takarót eltolta magáról és semleges és kissé kócos hajjal nézte szobatársát.
- Mennyit ittál?
- Fú~ sok…sok…Jagert…meg Unicum? Sör? Pezsgő? Mindent… - elvigyorodott, ahogy egy falnak menéstől vissza esett a földre. – De olyan csajjal voltam… hogy lehidalnál, - nézett a másikra, bár nem túl sokat látott belőle. Látása kicsit homályos volt, így mikor megint megpróbált felállni, csupán visszacsúszott a földre. Teste sajgott, ugyanis részegen nem éppen könnyű közlekedni, és mint tudjuk ilyenkor általában minden az ember elé kerül. Persze ezt Craig is nagyon jól tudta. Ő is volt már részeg, de tudta hol a határ. Lepillantva nem éppen józanra, rázta meg fejét, majd egy sóhaj kíséretében odament hozzá és átkutatva zsebeit szedte ki a holmiját. Pénztárca, kulcsok, személyes tárgyak. A kifosztottat ott hagyta a földön míg, amit talált az asztalra helyezte.
- Álmos vagyok - csupán ennyit mondott, majd ismét a szőkéhez menve megragadta gallérjánál fogva és egy jó rántással kilökte őt az ajtón, majd kulcsra zárta a szobát.
- Ez most… mi? – értetlenkedett Kenny, akinek az egész túl gyorsan történt.
Megpróbálta kinyitni az ajtót, de mivel nem sikerült, nem erőltette. Feltápászkodva keresett egy másik nyitott ajtót, és szerencséjére pár szobával arrébb talált is egyet, rögtön benyitott rajta.
A szobában teljes csönd volt és csupán pár pityegések zaja törte meg ezt is. Tweek már rég aludt és Butters is csupán az izgalom miatt volt ébren. Fel alá járkált miközben egy kis nintendo féleséget nyomogatott.
- Ez az~ hatvanötödik szint~ - suttogta, de a halk nyikorgásra, fejét felkapta és az ajtó felé tekintett ahol Kenny támasztotta magát.
- Blair?... – nézett Butters-re, és elindult felé. – Hogy kerülsz ide? A lányszálláson kéne lenned… vagy! Csak nem utánam jöttél? – kérdezte kajánul a szőke.
- Kenny! - Felcsillantak a szemei, de mikor nő nevet hallott a sajátja helyett kissé megijedt - Butters vagyok... és, és - hátra nézett szuszogóra, majd megragadva Kenny karját, kihúzta a szobából , hogy ne ébresszék fel Tweek-et.
- Héé, már csak egy gumi van nálam, ráadásul nem a folyosón kéne csinálni… Ott vagyunk ugye? – pislogott párat, majd Butters mellkasára nézett – Hova lettek a melleid?! – lepődött meg, - bár… - kezét a másik fenekére csúsztatta. – A feneked sokkal jobb lett, így pár óra után… - markolt bele az említett testrészbe.
A kis szőke felnyögött az érintésre és kissé félve pillantott a részegre.
- Kenny várj egy kicsit - nyüszögte, ahogy valahogy sikerült magáról lehámoznia a fiú kezeit, majd ismét húzni kezdte a közös fürdők felé.
- Mire?... – értetlenkedett a szőke, és hagyta, hogy a nála kisebb húzza, amerre akarja. Helyette zsebében kezdett el kotorászni, és csalódottan észlelte, hogy bizony a tárcájának se híre, se hamva. – Nincs nálam gumi… - jelentette ki.
A szőke a kijelentésre begyorsított és szinte már futva nyitott be a kihalt fürdőbe, majd bezárva az ajtót lökte Kenny-t az egyik zuhany alá és egy jó adag hidegvizet zúdított a nyakába.
- Sajnálom... de nem vagyok lány és nincs mellem sem! - szipogta Butters, ahogy kicsit hátrált a hideg folyamtól ami ugyancsak megtette a hatását.
Kenny, kisebb hatásszünet után rémülten ugrott ki a zuhany alól, majd kezével dörzsölni kezdte reszkető testét.
- Hol… mi… - kicsit közelebb ment Butters-hez, és úgy kezdte el fixírozni. – Butters! Hogy kerültem ide? És hol van Blair?... – bár az alkohol még mindig ködössé tette elméjét, most már tisztábban látott, és feltudta fogni hol van.
- Azt sem tudom ki az... - motyogta, miközben próbálta könnyeit bent tartani - megfogtad a fenekem és azt mondtad, hogy nincsenek melleim... szörnyű vagyok igaz...?
Nem tudta mit csinál, csupán az , hogy valaki olyan állt előtte aki pár perce még lánynak hittel... nem tetszett neki. Főleg, mert ez a valaki Kenny volt.
- Mit csináltam?! Az… te voltál?! – lepődött meg a szőke, - De hát… Blair… - elgondolkozott magában, és bár nem nagyon tudta felidézni a történteket, oda sétált a másikhoz, és megint megfogta a fenekét. – Hm… tényleg te voltál.
Butters ismét felnyögött és feszülten lépet ki a másik kezei közül.
- De nem is vagyok lány! Miért... én csak... - nem bírta befejezni a mondatot. A szavak nem jöttek szájára, helyette kissé félénken pillantott fel.
- Hát, mert olyan cuki vagy. És olyan formás a… - nem fejezte be mondatát, csak kajánul elmosolyodott. – Sok lányt lepipálsz ilyen fenékkel. – befejezve mondatát, kezdte levenni narancssárga pulóverét.
Butters arca elvöröslött a bóktól és arcára mosoly húzódott. Félénken kezdte fikszirozni a cipőit és semmiképp sem a másik vizes felsőjére nézni.
- Kö-köszönöm... - motyogta, ahogy lányos zavarában hátrakulcsolta kezeit - sajnálom, hogy a hideg víz alá löktelek.
- Semmi baj… - már pólóját vette le magáról, - rám fért. – viszonozta a mosolyt, megszabadulva a vizes ruhadarabtól , a nadrágjára terelődött a figyelme melnek övét próbálta leszedni.
- Akkor... azt hiszem én megyek is... - motyogta és kifele kezdett el menni, de az ajtóban megállt és visszafordulva csillogó szemekkel nézet a szőkére - ha szeretnél egy forró csokit valamikor meginni... nyugodtan átjöhetsz. Most is jöhetnél, de Tweek... szóval csak... - makogott össze vissza és feje ismét vörös lett és, ismét elfutott ahogy első találkozásukkor is.
A szőke még egy ideig nézett utána, majd nadrágját is lekapva, ruháival együtt indult vissza ő is szobája felé. Nem érdekelte ki látja... rettenetesen fázott és nem kellett neki még a vizes ruha is magára. Eltántorgott szobájáig, ahol dörömbölni kezdett az ajtón.
- Craig! Engedj má’ be… Már józanabb vagyok.
Halk morgás hangzott belülről, majd lassú léptek zaja.
- Nem hallom a varázsszót - kissé álmos hang, mégis nyugodtan lehetett hallani az ajtó túlfeléről.
- Kérlek, kérlek, kérlek! Lefagynak a golyóim! – nyüszítette a szőke, és fejjel nekidőlt az ajtónak.
- Rossz válasz - hallatszott ismét és a távolodó léptek zaja.
- Ne már! Várj már ez mé’ rossz válasz?! – értetlenkedett tovább a szőke ám most nem kapott választ.
Halk nyüzsgés és a cigaretta édes illata szállt ki az ajtó alól, majd ezután az ágy, jóleső nyikorgása és kóla szisszenése.
- A részegek soha nem tudják a varázsszót - hallatszott a most kissé távolabbról a nyugodt hang.
- Milyen varázsszóról beszélsz? – kérdezte Kenny, miközben a földre rogyva támasztotta az ajtót, fejét párszor belevágva. – Nyögd már ki…
Ismét léptek, majd a kulcs fordult és az ajtó kinyílt, melynek következtében a szőke is vele együtt dőlt be a szobába. Felnézve találkozott a sötétkék szemekkel. Craig a szájában a cigijével nézett vissza rá. Arca kifejezéstelen volt és szemei alatt karikák húzódtak.
- A következő alkalomra tanuld meg a varázsszót, különben nem leszek többet ilyen kedves - mondta, ahogy otthagyva a fetrengőt lépet ki az erkélyre.
A szőke még nézett utána egy kicsit, majd vállat vonva, vizes ruháit a fürdőbe hajítva, átvett egy száraz alsógatyát, és be is dőlt az ágyba. Kicsivel később mikor Craig mikor ismét bement, szobatársa már horkolva feküdt az ágyon széttárt karokkal. Kissé elfintorodott, majd felkapva a vizes holmikat kidobta az erkélyre és ő maga is álomra hajtotta fejét.
~*~
A reggel csodásan köszöntötte az új hetet. Hétfő és a tanulok abban a szerencsében élvezhették szabadságot, hogy ma nem volt tanítás. Ismerkedés és egyéb jó dolgok. Ezt jelentette a mai nap. A kedd már az órák eltöltését fogja jelezni, de a hétfő még nem. Mindenki aludhatott kedve szerint. Butters is ugyan így tett egészen tíz óráig. Álmosan nyitogatta szemét, miközben a takaró alól kesernyés szagot vélt felfedezni. Mellette levő ágyon is mozgás volt kivehető. Tweek az egész éjszakai forgolódás után, nyöszörögve kelt fel, és kezdte el csinálni szokásos reggeli kávéját, Craig-el álmodott, ráadásul elég furcsát.
A kis szőke eközben felfedezésre indult az illat után, ám mikor letekintett, kissé kikerekedtek a szemei és szinte maga köré csavarva mindent futott a fürdőbe és magára is zárta az ajtót, de csupán egy fél pillanat múlva már kis is nyitotta és szőke buksiját kidugva vigyorgott az épp kávé főzőre.
- Jó reggelt~ - mosolygott, majd ismét eltűnt az ajtó mögött.
Tweek nem értette szobatársa viselkedését, de mivel még nem töltötte meg vízzel a vízforralót, a fürdő ajtójához lépve bekopogott.
- Butters, minden rendbe? – szemével a kezében lévő üres tárgyat kezdte fixírozni.
- Hideg zuhany, reggel a legjobb~ - dúdolása szűrődőt ki a zuhany alól és egy kisebb sikoly mikor a hidegvíz a bőrhöz ért - neked is ki kéne próbálnod Tweek~
- Hát… majd egyszer, de kérlek siess mert… nagyon kéne víz… - teste remegni kezdett, nyolc órája nem ivott kávét, és ilyenkor reggel mindig több bögrével is ivott, hogy kicsit le tudjon nyugodni.
Eközben egy kicsivel arrébb Craig ébredezett. Az a kevés alvás is megtette a magáét és a szemei alatt levő karikák csupán a múlté volt. Felpattanva előkapott - még csak bőröndjéből - egy farmert és egy egyszerűbb pólót, majd kimenve az erkélyre, megfogta a vizes ruhákat és a szuszogóra dobta.
- Kupis vagyok, de a vizet nem szeretem - mondta, ahogy előkapott egy kis szállat és meggyújtotta.
Kenny dünnyögve húzta el szemei elől, épp rá eső ruhadarabját. Fejét fogva kezdett el nyöszörögni, felülve nézett körül a szobában, kellet pár perc mire beazonosította a helyet.
- Hány óra?... – kérdezte kómásan, miközben már száraz ruháiban a dolgait kezdte el keresni.
- Reggel tíz - válaszolta, miközben az erkélyhez sétált és beemelte a hamutartót. A csikket kicsit lepöccintette, majd Kenny felé fordult ismételten és francia akcentussal megszólalt - Je suis sobre.
- He? – értetlenkedett a szőke, majd mikor észlelte hogy cuccainak se híre, se hamva, ijedten nézett a másikra. – A cuccaim hol?...
- A varázsszó. Je suis sobre, avagy józan vagyok. Nem akarom az egész estémet ajtónyitogatással tölteni, szóval ezt az egy kis mondatot úgy sem tudnád részegen elmondani - mélyet szívott a kis szálból, majd az asztal felé bökött ahol a szőke érintetlen holmija feküdt.
- Öhm… Kösz! – vigyorgott a másikra, felállva az ágyról nyújtózkodott egyet, majd a kis asztalhoz sétálva nézte meg mobilját. Tizenöt sms és húsz nem fogadott hívás. A látottakat csak egy dünnyögéssel kommentálta, majd újra a fekete felé fordult. – Jövök neked egyel! Teljesítem egy kívánságod! – ajánlotta fel Kenny, bár nem gondolta át eléggé a dolgot amit már bánhatott.
Craig száján most először jelent meg egy vékony mosolyféle.
- Nos lenne valami... - vigyorgott és elnyomva a csikket a kék szemekbe nézett.
~*~
Stan lassan nyitotta ki szemeit, és bármerre is fordult, az ablakon besütő napsugarak nem hagyták tovább, az álmok földjén szállni. Kezével szemeit akarta megdörzsölni, mikor is észlelte, valaki fekszik a jobb karján. Szemei egyből kipattantak, és az ölelésében fekvő fiúra nézett. Kyle szemei csukva voltak és igen jóízűen aludt. Halkan szuszogott a másik jobbján és amennyire csak tudta összehúzta magát. Arca még mindig kissé vörös volt, de úgy tűnt igen nyugodt álma lehetett. A nyugodt tekintett láttán Stan arcára enyhe pír futott fel. Megpróbálta minél óvatosabban kiszabadítani karját, kisebb nagyobb sikerrel. Tekintetével egy órát kezdett el keresni a szobában, meg is találta, mikor látta hogy már tíz óra, erősebben próbálta kihúzni jobbját a másik alól. A mocorgást érezvén, ami Kyle feje alól jön, kábán nyitotta ki zöld szemeit és óvatosan felemelve fejét nézet bele a sötétkék íriszekbe. Beletelt pár másodperc mire felfogta, hogy a másik milyen közel is van hozzá. Szemei a félelemtől összeszűköltek és ijedten ugrott ki az ágyból, de szerencsétlenségére lábai összeakadtak és így egy jókora ütéssel lefejelte a padlót.
- Hehehehe… - röhögte ki a másikat, és ő is kiszállt az ágyból, és a fürdő felé vette az irányt. – Te, hogy kerültél mellém amúgy? – kérdezte, miközben már a fürdő helyiségben tartózkodott, és megnyitotta a csapot, hogy megmosakodjon.
Kyle csupán megdörzsölte fejét és kissé dühös pillantással nézet a feketére. Az ő elméjében is voltak sötét foltok és tényleg nem tudta, hogy kerültek egy ágyba... de valami másra tökéletesen emlékezett.
- Ha még egyszer piásan mersz haza jönni és esküszöm, kidoblak az ablakon! - üvöltötte, majd felpattanva egy hatalmasat kevert le a feketének - ezt meg azért a kurva alkoholért, amit a számba jutattál a kibaszott száddal!
- Te meg miről beszélsz?! – Az ütés nem nagyon ártott neki. A bunyók melyeket sokszor vívott ennél keményebbek voltak. – Soha, egy fiút se smároltam még le, tegnap pedig egy csajjal voltam, nem veled. – a csap alá dugta a fejét, és hagyta, hogy a hideg víz lefagyassza elméjét.
- Nem emlékszel, de én igen! De mit is erőlködöm! Az agysejtjeid pusztulnak már egy jó ideje~ miért is vártam volna el, hogy pont arra a csókra emlékez! - arca vörös lett a dühtől és magára kapva pár ruhát kisétált a szobából.
- Csók?... az alkoholt megveti, de az LSD-ét elég keményen nyomhatja. – jegyezte meg magának, majd meztelenre vetkőzve beállt a zuhany alá.
~*~
Cartman a szobájában ült és a kis képernyőt nézte. Kyle ahogy kifutotta szobájából a kamera végig őt vette egészen addig amíg el nem ért a közös fürdőkhöz. Dühös és vörös arca még a fekete-fehér monitoron át is látszódott.
- Oda is be kellet volna egyet szerelni - vigyorodott el, ahogy kikapcsolta a monitort. A szék recsegett a nagy súly alatt és nem segített ez akkor sem, amikor a barna egy újabb Chipses zacskóval a kezében játszotta le a diktafonon levő szöveget. Ordítások és Kyle mérhetetlen üvöltése. Az egész tegnap esti kis csete-paté. Mindent felvet elejétől a végig. Tökéletes zsaroló eszköz újabb kis tárgya. Boldogan tépte fel a zacskót és egy kis szeletet a szájára rakva harapott bele.
- A tökéletes áldozat~ Vele a Rend megfogja találni azt amit kereset, vagy éppen... nem is! Elég, ha én megkapom tőle azt amit akarok... - harsány kacaj szűrődött ki belőle, majd a zacskó tartalmát egy az egyben legurította a torkán. Lenyelve nyalta meg ajkait, majd felkelve egy kis képet szorongatott az ujjai közt. A fotón Kyle szerepelt. Nem éppen boldog arccal, de valami vigyorgás félét akartak belőle kicsalni. Eric mérhetetlen csillogással nézte a képet, majd felkapva egy öngyújtót gyújtotta meg.
- Viszlát pici Kyle~ Hamarosan az enyém leszel~.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Basszus, ez... WOW! Stan meg Kenny jó szerencsétlen wolt, de főleg Kenny xD. Rjta majd' meghaltam. Meg Craig a varázszójával :S xD. Okos, de érdekel, mit akar kérni Kenny-től *o* Meg, hogy Cartman min elmélkedik annyira >< Gyááhh, rohadt kiwi wagyok, nem bírok magammal, remélem hamar lesz friss, mert jajj! :DD
chuu~! ♥
Köszönjük, köszönjük >///< Az ötletek csak úgy jönnek az este és a baromságok is társulnak hozzá XD Szóval, ha jó vagyok még ma valahogy felrakom a kövit~ remélhetőleg sikerül :D