| Anvil : 2. Fejezet: Az első ellenség |
2. Fejezet: Az első ellenség
2011.03.24. 19:21
Jó szórakozást hozzá~ >///<
A leendő diákok nagy serege foglalta el az ebédlőt. Illatok szálltak fel és ki-ki már a maga ebédjét, vagy éppen korai vacsoráját pusztította. A nagy teremben az asztalok is változtak, csak úgy ahogy a társadalmi morálok is. Első nap és már jól el lehetet különíteni, minden egyes asztalt. A legnagyobbnál ültek a menők, míg egy közepesnél a stréberek foglaltak helyet. A trék és a bénák egy külön sarokban míg a sportolok a terem közepén. Akik nem tartoztak sehova azoknak ott voltak a szélén levő kis négyszemélyes asztalok. Egy ilyen kisebb asztalnál ült Tweek is kedvenc bögréjével, amiben persze most is kávé volt. Nem érezte magát se strébernek, se nagy menőnek, így egyedül ücsörgött. Amíg valaki le nem huppant az asztalához.
- Ezek szerint kávéhoz kellet a víz? - kérdezte, ahogy tálcáját a padon landolt. Össz-vissz egy kisebb puding foglalt helyet a méretes tálcán, de úgy tűnt azt sem kívánja igazán a fekete - nem tudtad, hogy igazán egészségetlen dolog?
- Lehet de… engem csak ez nyugtat meg. – kortyolt nagyot a keserű nedvből a szőke. Előtte még tálca se volt, csupán a bögréje foglalt helyet, amikor épp nem a kezében szorongatta.
- Furcsa egy fiú vagy te Tweek.
A kis fülhallgatók a nyakában szóltak. A zene betöltötte a légkört és nem volt hajlandó kikapcsolni sem. Sötétkék szemeivel végig a másikét figyelte, el sem pislantva onnan. A szőke persze érezte magán a másik tekintetét, aminek hatására egyre jobban és jobban elpirult. Meredten bámulta az előtte lévő asztallapot, hogy tekintete véletlenül se találkozzon a másikéval Mondani akart valamit, valamit…
- Te… szereted a kávét? – bökte ki végül.
- Egészségtelen... de az íze finom - mosolygott, ahogy egyik ujját a már langyos kávéba dugta, majd vissza a szájához. Mutató ujját élvezettel nyalintotta meg, majd egy "hümmm" kíséretében nekiállt a pudingjának - de én mégis inkább az édes dolgokat szeretem.
Tweek feje a piros egyik legsötétebb árnyalatát vette fel a másik fiú tevékenységeinek hatására. Még jobban meredt az asztallapra. Bögréjét már olyan erősen szorította, hogy ujjvégei elfehéredtek.
- É-Értem… - dadogta, és újabb nagy adagot kortyolt a keserű nedvből.
- Tudod a keserűre a legjobb az édes. Tessék, bebizonyítom! - Craig egy kis adagot a kanalára helyezet, majd a szőke szájához irányította azt. Várta, hogy a másik kinyissa a száját és szinte ellentmondást nem tűrően tartotta ott a kanalat továbbra is. A szemben ülő, engedelmesen nyitotta ki résnyire a száját, és hagyta hogy a másik szájába jutassa az édes desszertet. Először elfintorodott, de mikor megérezte a másik nyálának izét is, szemeit lehunyva élvezte az íz varázst, és kezdte el szopogatni a kanalat.
Vigyorogva húzta ki a kanalát a másik szájából, majd ismét a pudingját kezdte falatozni.
- Hey~ azt mondtam csak a puding a tied, nem a kanál. Amúgy igazam van mi? Olyan arcot vágtál, mint aki helyben elolvad.
- Ööö… én… ööö… mi? – értetlenkedett a szőke, szemei homályosak voltak. – Ja… b-bocsi… - arca újra elvörösödött, gondolatban magát szidta, hogy lehetett ennyire figyelmetlen, hogy csak úgy rácuppan a másik kanalára.
A fekete csak vigyorogva tovább ízlelgette a pudingját, amikor az asztalhoz egy újabb meteor csapot be, egy kis szőke képében.
- Tweek! Nagyon, nagy gázban vagyok! Volt az a fiú, narancssárga kapucniban és... és ránéztem, és azt hitte lány vagyok és meghívtam aztán elszaladtam... - Butters csak úgy darálta az eseményeket a szobatársa felé, míg a fekete is kíváncsian hallgatta.
- Narancssárga kapucni... - morogta, ahogy ismét egy újabb falatot vett a szájába.
- Narancssárga? Hogy hívják? – kérdezte Tweek továbbra is kávéját szürcsölgetve, majd körül nézett az étkezdében. Meg is találta... szőke haj, kék szemek. Nem csoda, hogy így megzavarodott Butters, a menők között ült, ráadásul a kezében lévő XL-es playboyból ítélve nagy csajozos lehet.
- Kenny és ha szabad megjegyeznem azzal a perverz állattal lakok egy szobában - Craig a kanalával bökött a szőke felé, aki most szinte olvadozva a székről mutogatta az óriás posztereket.
- Ko-komolyan! - Butters nagy szemekkel nézett az előtte ülőre és szinte kérlelően rakta össze kezeit – kérlek, kérlek...őőő...
- Craig.
- Craig! Kérlek, mond majd meg neki, hogy a csokis ajánlat az áll... vagy, inkább nem... lehet, hogy csak elszúrnám jáj~... - Butters továbbra is magában vitatkozott és Craig ekkor ismét Tweek-re emelte tekintetét.
- Sajnálom. Ennél még az enyém is jobb - vigyorgott és Butters felé bökött.
- Nem rossz ő, csak hát… Csak egy kicsit fura. – Tweek arcára lágy mosoly szökött, ahogy a magában beszélő fiúra nézett. Örült neki, hogy őt kapta szobatársnak.
- De talán... Igen! Biztosan! Szóval eldöntöttem - csapott az asztalra - mond meg neki, hogy áll a csoki!
- Rendben - mosolygott, de mosolya hamar lehervadt mikor látta, hogy valaki vészesen közeledik az asztaluk felé. A barna hajú az iskola röbi pulcsiját viselte. Egyenesen ment. Nem került el sehova és egy célja volt.
- Szia Szöszi~ - rakta rá kezeit Tweek vállára, majd a székét maga felé fordítva vigyorgott az arcába – Clyde, a röbi csapat vezetője. Ettől az évtől kezdve. Ha valaki bántana csak szólj, és ott leszek - nem zavartatta magát. Felemelve a vékony és remegő kacsot, egyet kacsintva adott rá csókot, majd intve egyet távozott is.
Tweek ledöbbenve ült székébe, nem ismerte ezt a srácot, és ezek után nem is akarta. Székét, magával együtt visszafordította az asztalhoz, és a maradék kávéját is lehúzta a torkán, hogy egy kicsit megnyugodjon. De hozzá kell tennünk, hogy bár Tweek nem ismerte Craig annál inkább. A kiskanál széttört a kezei között, majd felpattanva búcsú nélkül távozott az asztaltól. Butters fejét forgatva próbálta követni az eseményeket, de még számára is nehezen sikerült.
- Tudod azt hallottam, hogy a Röbi csapat kapitánya mindent meg kap amit szeretne... - a kis szőke idegesen dobolt az ujjaival a padon, majd végül ő is kitolva a székét kelt fel- légy óvatos Tweek. Na én megyek vissz, majd találkozunk. Bye Bye~ - búcsúzott el és szinte kisprintelve hagyta el a helyet.
Persze Tweek még mindig lefagyva ült a helyén. Olyan gyorsan történt minden. Maga mellé nézett, és csalódottan észlelte, hogy Craig már nincs ott. Lenézett, a már üres bögréjére. Nem tudta, hogy most Craig-et keresse meg, vagy menjen vissza a szobájába.
- Mindenekelőtt… - suttogta maga elé. – iszok még egy kis kávét. – majd ő is felállva az asztaltól, elindult fel a szobájába újabb adag keserűséget készítsen magának.
~*~
Közvetlen a kifelé menetelt szőke mellet ment el és látva a fel szabadult asztalt a könyvével együtt és persze az édes süteményével csücsent le a helyére. Villájával egy kis darabot letörve kezdett bele a süteménybe melyet jóízűen nyamnyogott. Könyvét fellapozva kezdett neki a tökéletes vacsorának.
Néhány asztallal arrébb szobatársa kuporgott a „menők” asztalánál. Persze egyből kiszúrta, és bár Kenny elég érdekes dolgokról beszélt neki, az ő figyelmét jobban lekötötte Kyle.
- Stan, figyelsz te rám? – kérdezte a szőke.
- Persze… - nézte tovább a vörös.
Kenny persze tudta jól, barátja nem figyel, de nem zavartatta magát ezen, mesélt neki tovább.
Kyle eközben a krémes finomságot fogyasztotta és egy újabb falatott kapot volna be, amikor keze megdermet és a kanál is megállt a szájától nem is olyn távol. A hideg futott végig a gerincén, ahogy magán érzett egy pillantást. A villáját letéve dőlt hátra és csak szépen óvatosan kémlelt körbe, de senkit nem látott aki őt nézte volna.
- Rémeket látok... - motyogta magában kicsit megrázva fejét és lapozva egyet ismét felemlte a kis süti darabot.
- Szerinted, oda menjek hozzá? – kérdezte a szőkét a még mindig leselkedő Stan.
- Kihez? – értetlenkedett Kenny, majd követve Stan tekintetét, nézett ő is a vörösre. – Mé’ akarsz oda menni hozzá...?
- Hát… mindegy. – megragadva villáját, kezdett bele ő is vacsorájába. – folytasd csak, amit eddig mondtál. – A szőke vigyorogva folytatta, persze a fekete, még mindig nem figyelt rá. Szemeit le sem vette Kyleról akinek hátán még minidg ott volt a pillantás. Érezte. Taktíkát váltva hirtelen nézett fel a könyve mögül, de még mindig semmi... csak az a furcsa hátborzongató érzés...
- Hello újonc~. - Ami egy pillanat alatt átjárja a testét... és egy dagadék képében jelent meg, eme rossz akaró.
A másik oldalt állt. Már az iskolai egyenruhát viselte, pedig nem volt kötelező. Az alsót maga választhatta mindenki, de fölül a szokásos világoskék ing és a nyakkendő - lányoknál masni - és persze a pulcsi, ami ugyancsak a kék színekben pompázott. Tűrhető egyenruha a többi sulihoz képest, de nem hordaná azt folyton, főleg ha most nem is kötelező.
- Hello. - Sötét pillantást küldött felé és ismét a könyvébe burkolózott, ám a dagadék kikapta a kezéből és a kukába hajította.
- Ha beszélek, annyi tiszteletet kedves Kyle~, hogy rám figyelsz.
A vörös megfagyva ült ott. Mozdulni nem bírt, pedig akart. Szétakarta tépni a másikat, de nem tette. A félem lebénította. Azok a kegyetlen szemek, amik rá néztek... az esély akkor elszállt, mikor még csak nem is tudta, hogy ez a fiú nézte. A csatát elvesztette...
- Helyes és most, nem bánod ha leülök~ - nem várt választ. Helyette pontosan Kyle-al szemben ült le.Eközben a másik szemlélődőnknek is szemet szúrt az ügy, és jól is tudta, ki az. Nem volt szokása beleszólni mások dolgába, viszont, Kyle-t csak is ő szadizhatta, ezt már elkönyvelte magában. Villáját letette tányérja mellé, rákönyökölve az asztalra támasztotta kezének a fejét, úgy nézte a történteket.
Cartman mindeközben, már kisajátítva a másik sütiét is, falatozta azt, miközben a terrorizált csupán megfagyva ült még mindig.
- Tudod Kyle~ mi akár jobban is lehetnénk.
- Honnan tudod a nevem? - tette fel az első kérdést ami csak az eszébe jutott.
- Ohh~ ugyan. Az új szobatársam nevét miért ne tudnám? - Kyle lefagyása szinte elpárolgott, helyét a meglepődőség és a hihetetlenség vette át.
- Tessék? De hisz... most kaptam meg épp a szobámat, és egyáltalán honnan veszed, hogy lehet cserélni?
Gonosz vigyor, ahogy lenyalta a villát és az üres tányérra helyezte.
- Mert én megtehetem, és mert nekem nincs~ De te olyan jónak látszol. Ha jól tudom, most úgy sem jössz ki annyira jól a mostanival. Hallottam a kis civódásotokról is~ - Idegesen markolta meg az asztalt. A srác belelátott vagy tényleg mindenre figyelt. Túl sok információ... ennyit nem tudhat senki.
- Gyerünk Kyle~ - a hangja lágyul csengett. Fenyegetően de lágyul. Rákönyökölt az asztalra és úgy nézett a zöld szemekbe - nemet, nagyon nem fogadok el.
- De én... nem akarok cserélni.
- Pedig előbb utóbb az én szobatársam leszel, már csak az a kérdés hogy a könnyebb vagy a nehezebb utat választod? - vészjósló szempár és egy ördögi vigyorral nézett egyenesen rá. Amennyire tudott hátra dőlt és magában segítségért ordítozott. Miért? Miért mindig pont Őt?
Egy hatalmas csattanás vetett véget a feszült aurának, mi körbevette Kyle-t, és a barnahajú fiút. A fekete tiszta erejéből csapott az asztalra, ahol épp a vörös és Cartman ült, de talán inkább az asztalnak fájt jobban a dolog, mint sem a feketének. Stan farkasszemet nézett, az épp szobatársát ostromolóval, majd mély hangon megszólalt;
- Ő, az én szobatársam. – az ebédlőben mindenki őket nézte.
- Ohh~ Hello Stan. Rég nem láttalak, hogy megy a sorod?- kérdezte a barna, ahogy visszaült az eredeti pozíciójába - Tudod, nem kéne rögtön az első nap tönkretenni a berendezést...
- Stan... - suttogta maga elé Kyle, aki még mindig kissé lesokkolt állapotban volt a hirtelen csapódástól, bár örült, hogy végre nem kell tovább "beszélgetést" folytatnia a barnával.
- Ennyire szívügyed ez az iskola…? – vigyorodott el a fekete, - bár nem csodálom. Apuci kedvence.
Csak egy percre sötétedett el az arca, de rögtön utána ismét a gonosz vigyor telepedett szét rajta.
- Apám sokat áldoz bele, hogy szép legyen itt minden. Örülhetnél inkább neki, hogy bejutottál~ na de most nem érek rád, éppen beszélgetést folytatok - felállva megkerült a feketét és kezeit Kyle vállaira simította - szóval~ mi a válaszod, Kyle? - Stan keze ökölbe szorult, a barnára nézett, ki csak ördögien vigyorgott rá továbbra is. Tekintete újra elsötétült, majd Kyle-ra emelte, és mélyen a vörös hajú fiúéba fúrta.
Kenny barátja mellé sétálva nézett Cartman-re. Ő is ismerte a fiút, bár vele nem mert szórakozni azok után, hogy egyszer úgy megverte, hogy kórházba kellett vinni. A történet elég egyszerű... Kenny sose tűrte, hogy olyanokat pletykáljanak róla, ami nem igaz, de mikor még az akkori barátnőjére is rá ment, betelt a pohár. Elverte és azóta a nap óta, Cartman nyolcadik évzárójáig, ha meglátta Kenny-t, elsompolygott a helyszínről.
Ahogyan most is. Kissé gonosz tekintettel nézet rá a szőkére, majd levéve kezét a vörösről intet neki búcsút.
- Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem~ várom, majd a választ! - mondta, és szép ütemesen kisétált az étkezőből.
Kyle kissé fellélegzett, de a sötét pillantást, amit kapott a szobatársától... nem díjazta. Kilökve a székét nyúlt bele a kukába és vette ki a kissé koszos könyvét, majd se szó, se beszéd kifutott az étkezőből, egyenesen a kollégium kertje felé.
Stan a kijáratott figyelte, ahol eltűnt a szobatársa. Jól tudta, mire megy ki Cartman játéka... megint csak elakar tőle venni mindent. Gondolataiból barátja hangja zökkentette ki.
- Haver… ez mi volt?
- Nekem kéne tudnom? – kérdezett vissza Stan flegmán.
- Hát... jah, te jöttél ide csapkodni! – mondatja végét elnevette, ahogy felidézte magában haverja dühös arckifejezését. – Olyan vicces, amikor mérges vagy! – nevetett fel hangosan a szőke, mire a fekete csak egy dünnyögés kíséretében elindult az ebédlő kijárata felé. – Hé, most hová mész? – kiáltott utána.
- Még én sem tudom! – válaszolt, mire barátja csak megvonta a vállát, és visszasétált asztalához befejezni vacsoráját.
Kyle az egyik kinti fa alatt talált menedéket magának. Nagyban próbálta megtisztítani könyvét, kisebb nagyobb sikerekkel. Folyamatosan az asztalnál történtek játszódott le előtte és a barna fiú szavai csengtek a fülében.
- Miért pont Én...? Hisz Ő még csak be sem mutatkozott... - feladva könyve pudingtalanítését dobta oldalra, majd dőlt le a földre. Aggasztotta ez az egész. De úgy tünt nem csak őt. Stan megérzésére hallgatva, a folyóson kezdte el keresni Kyle-t, Csalódnia kellett... Nagyot sóhajtva, nézett ki az épp mellette lévő ablakon, mikor is megpillantotta a vöröst. Gyors léptekkel indult el az udvaron lévő fa elé. Nem kellett sok hozzá és már pár méterrel a vörös mögött volt, de hirtelen megtorpant. Nem tartotta jó ötletnek oda menni a másikhoz, de valami belül, mégis arra késztette, hogy utána jöjjön.
- Mert mindig engem találnak meg! - magyarázott magának Kyle, ahogy kinyújtotta karjait az ég felé - Egy pszichopata aki nem fog leszállni rólam és egy szobatárs aki... - elhallgatott, mert eszébe jutott a fekete reakciója. Felülve nézett maga elé, ahogy a füvet simitotta.
„Miért nem akarta, hogy az Ő szobatársa legyek...?”
- Aki? – szólalt meg a fekete a fa túloldaláról, mivel ő azt a felét támasztotta. Jobbnak látta, ha egyelőre nem néz a vörös szemeibe.
- Aki hallgatózik, amikor éppen fontos megbeszélést hajtok végre magammal - mondta, de nem tekintett fel.
- Ó, elnézést, de honnan tudod, hogy nem én voltam itt előbb? – vigyorodott el, miközben felnézett az égre.
- Ez elég egyértelmű. Én rohantam ki előbb az ebédlőből és én voltam itt előbb... de rendben, akkor legyen a te helyed - felkapva a könyvét, egy mosollyal kezdett elindulni valahova máshova. Ez a tette ledöbbentette Stan aki, kikerekedett szemekkel nézett a vörös után. Erre nem számított...
- Hé de… vá-várjál má’! – nyögte ki, az egyetlen értelmes ’mondatot’, mi eszébe jutott, majd felpattanva ragadta meg a másik karját. – Nem lehetsz az ő szoba társa!
- Oh~ és miért is nem? Tudtommal ez az én döntésem és nem a tiéd – tépte ki a karját a másik kezei közül és védekezően, a könyvét helyezte maga elé.
- Hidd el, neked se lenne jó, ha az ő szoba társa lennél! Te nem ismered… - suttogta maga elé.
- Ahogy láttam te ismered... - sütötte le a szemeit - nem akarok az ő szobatársa lenni. A hideg kiráz, ha csak hozzám, szól, de... nem értem, te miért akadtál ki ez miatt?
- Mert nem engedhetem, hogy megkapja azt amit akar! – mondta hatalmas beleéléssel Stan. – Soha többé, nem engedem! - a földet kezdte el fixírozni. Szemei komorak lettek, arcán a düh helyett, keserűséget lehetett felfedezni.
Kyle dühösen emelte fel tekintetét és égető pillantást intézett az előtte levőhöz.
- Rendben... de nem vagyok fődíj, akit mindenki megkaphat - mondta és ismét hátat fordított - szóval ne kezelj úgy! Nem érdekel a múltad... - Elindult egyenesen a szobája felé.
A hazugság mardosta, mert tényleg kíváncsi volt mi is történhetett t Stan-nal, de bunkóságnak tartotta megkérdezni. Így inkább vissza sem nézve próbált eltűnni a helyszínről, de nem volt elég gyors. Hallotta ahogy a fekete, csak cöhintett egyet, és után szólt.
- Egy szóval se mondtam, hogy lelkizni akarok neked! – felelte és bár, nem akarta követni a vöröst, egy ideig kénytelen volt, hiszen az iskola portájára akart sietett, és Kyle is épp azon az útvonalon haladt, amelyiken ő.
- Akkor ne hozd fel... én nem kértem – vette gyorsabbra lépteit, ám egy kis hang megállj parancsolt. Zsebéből előhalászta a mobilját és az sms-t gyorsan, átfutotta. Szemei nagyokra nyíltak és ijedten olvasta el újra és újra a kis szöveget.
"Az ajánlatott holnap reggelig várom. Ha ne te keresel én foglak. Légy bárhol, kedves Kyle~ megtalálak. Üdv E.C"
Tudta kitől jött és a szőr a hátán ismét felállt. Ijedten nézet körbe, majd Stan-ra. Lenyugtatva magát, rakta el telefonját és rázta meg a fejét...
- Neked meg mi bajod?... – kérdezte Stan flegmán.
Ellenszenve nem csökkent a vörös iránt mégis... ha Eric-nek ő kell, akkor jobb ha több időt tölt mellette, hogy a barna még véletlenül se szerezhesse meg magának.
- Semmi... - ismét körbe nézet, majd vissza feketére - lehet még egy kérdésem ezzel az egésszel kapcsolatban? - Stan kissé meglepődött a vörös viselkedésén, de egy dünnyögést kíséretében válaszolt.
- Persze.
- Ha ismered őt... mindig mindent megszerzett magának, amit akart?
- Hááát… az esetek 90%ában. – vakarta meg tarkóját a fekete, miközben az ég felé nézett, a múlton merengve. – Kivéve, ha valaki megakadályozta ebben, de eddig erre csak két ember volt képes. – mosolyodott el, és újra a vörösre nézett.
- 90%... - kicsit akadt ki, csak egy egészen kicsit - jobb, ha még most átköltözöm... - mondta kissé lesújtóan, mire a mellette levő felkapta a fejét.
- Nem! – kiáltott fel Stan. – Ha hozzá költözöl, akkor még pokolibb sors vár rád, mintha velem laknál együtt! – Közelebb sétált a vöröshöz, már csak fél méter távolság lehetett köztük. – És megmondtam, nem engedem, hogy megszerezzen magának, ebbe jobb, ha beletörődsz. – nézett mélyen a zöld szemekbe
- Ezt mond mister zaklatónak - nyomta a telefonját a képébe - nem kedvelem, egyáltalán nem és nem akarok a szobatársa lenni! De ez nekem nem kell! Többet nem!
- Jó! Meg is mondom neki! – azzal megragadva a vörös csuklóját, kezdte el vonszolni az épület felé.
- Tessék... most mégis hova megyünk?! - meglepődve nézett hol a csuklójára hol pedig a fiúra.
- Megkeressük, és szépen közlöm vele, hogy nem akarsz a szoba társa lenni, és hogy persze én sem hagynám. – egészen a portásig rángatta a fiút, hol egyből letámadta a férfit, miután kifaggatta, melyik szobában van Eric, majd egy gyors köszönöm kíséretében újra vonszolni kezdte maga után Kyle-t.
- Azt hiszed, hogy hagyni fogja? Ha jól láttam, nem éppen hallgat rád... - morogta és próbálta kitépni kezét a másik szorításából - ráadásul nem értem, még mindig... egyedül lehetnél a szobádban és az egész a tiéd lenne... miért akarod, hogy maradjak?! Ne kezd nekem a hülye rizsálást... ennek ahhoz nincs sok köze!
- Mi másért akarnám, hogy maradj? – értetlenkedett a fekete – már többször sikerült meghiúsítanom a tervét, most sem lesz másképp. Erősen fogta a vörös csuklóját, hogy az még véletlen se szabadulhasson.
Viszont Kyle a mondat hallatán megtorpant és megpróbálva megállítani a másikat is, ragadta meg kezét és próbálta elszakítani a fogva tartójától.
- Elég! Nem vagyok valami tárgy ebben a játékban! Eresz el! - nézet mérgesen Stan-ra.
A fekete csak viszonozta a mérges pillantást, majd határozottan magához húzta a másikat, jóval erősebb volt a vörösnél. Kyle, Stan mellkasának csapódott, így nézett le a zöld szemekbe.
- Egy szóval se mondtam, hogy játékszer vagy. De az ő szemében az vagy, és úgy gondolja bármit megtehet veled. Ha a következő négy évet, az ő szolgájaként akarod eltölteni, - engedte el, és hátrébb lépett tőle. – Akkor menj csak.
Arca kivöröslött és úgy nézet Stan-ra, miközben csuklóját dörzsölgette. Nem tudta mit tegyen, de talán nem is kellet. A sors hamar segített rajta.
- Hello Kyle~ - Cartman kilépve egy messzebbi szobából nézet a vörösre. Nem volt olyan távol és ezt a távot is kezdte beszüntetni. Stan-el nem is fogalakozva lépet a vöröshöz egész közel, annyira, hogy ettől kiverte a víz és hátrálni kezdett ám a fiú megragadta a csuklóját és magához húzva zárta be a távolságot.
- Á-á-á~ gyere csak~ megmutatom a leendő szobádat - kezdte húzni és Kyle mint az előbb, most sem tudta kitépni kezét. Taktikát váltva, ahogy elmentek Stan mellet megragadta a kezét és kőnyögő szemmel nézet rá. A fiú persze nem habozott, átnyúlva Kyle hónalja alatt, és kezdte el húzni magához.
- Már egyszer mondtam, ő az én szobatársam. – egy nagyobb rántás kíséretében, megint Stan mellkasához simult a vörös, csak most épp háttal.- És ahogy láthatod, ő se akar a te szobatársad lenni… - vigyorodott el Stan, - bár ki akarna? – tette fel magának a kérdést.
- Tudod Stanly, ehhez neked nincs közöd - fogta még mindig a vörös csuklóját, de nem húzta tovább. Helyette a kissé rémült szemekbe nézett és egy őrült mosollyal szorította meg a csuklót bele mélyesztve körmeit - Csak, hogy tudd Kyle~ a meghívás már nem áll. EZ már parancs... Az én szobatársam leszel, akár akarod akár nem! – engedte el végül.
Kyle kezeiből vörös kis vércseppek szöktek ki, ahonnan a barna bele mélyesztette a körmét. Kezeit rákulcsolta és önkéntelenül de egyre jobban próbált Stan-hez közelebb kerülni. A védelmet nyújtó valamit kereste, mely megvédheti attól az őrülttől aki előtte állt... és mintha csak megérezné ezt a másik magához húzta, és ismét elmosolyodott.
- Cartman, engem te nem tudsz megfenyegetni. Nekem te örökké, az a dagi kisgyerek maradsz, aki a legkisebb sérüléstől is bőg, mint a fába szorult féreg. Egyszer már sikerült eljátszanod, bár így utólag egye talán nem bánom, hogy elvetted tőlem, sőt köszönöm! – másik kezét is Kyle-ra tette, és magához ölelte. – De őt nem hagyom, hogy elvedd. – Arcáról a mosoly eltűnt, helyette komolyan nézett a barnára.
- Majd meglátjuk... most én vagyok hazai terepen – mondta ő is komolyan és megfordulva visszament a szobájába, ám mielőtt belépet még egy gonosz pillantást küldött a fiúk felé.
Kyle teljesen lefagyva állt és nézte azt a helyet, ahol a barna eltűnt. A hideg még minidg rázta és agya próbálta feldolgozni a cselekményt. Még az sem tűnt fel neki, hogy fekete karjai közt van.
- Nekem végem... - nevetett fel, de semmi vidám nem volt a hangjában.
- Dehogy van véged… - mondta Kyle-nak, és ő is csak ekkor eszmélt fel, hogy a fiút magához szorítja. Arcára pír szökött, ennél már csak egy lenne rosszabb... Ha pont ő látná így őket. Na és csodák csodájára, ki kereste barátját a folyosón?
- Stan! Végre! – kiáltott a szőke. – Olyan csajt láttam húú~, akkora melle… - szava elakadt és először a feketére, majd a vörösre nézett, és újra a feketére, aztán a vörösre. – Kár hogy pont most lettél buzi, ez a csaj, irtó dögös… - mondta lemondóan a szőke.
- Nem vagyok buzi! – jelentette ki a fekete, bár Kyle-t még mindig nem engedte el.
Viszont a buzi szóra mintha egy álomból ébredt volna Kyle úgy lökte el magától Stan-t és nézet előbb a szőkére, majd vissza megmentőjére.
- Nekem ez sok... - fogta meg a fejét és megközelítve a Kenny-t rázta meg a fejét - nem kell aggódnod. A barátod nem vonzódik hozzám, csak kicsit rosszul lettem ő meg megfogott – mondta a tökéletes hazugságot, majd kissé kótyagos léptekkel haladt tovább a folyóson a fal mellet. Aludni akart... és várni, hogy eljöjjön a holnap...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Áhh, huhh. ez akkora wolt :DDD. Bár Eric-től egy kicsit még énis beparáztam, remélem nem akarja meg... értitek sz'al. tuti kiakadnék. Kyle csak Stan-é *o* bár a perverzség sosem árt ;DD legyen jó perverz, én azt szeretem xDD.
gyors frissítést kérek... követelek xD. mert ez akkora... *o* :DD
chuu~!!!♥♥
Ezzel asszem nem vagy egyedül MIkuchan :D Szerintem is KYle legyen csak Stan-é, de mivel személyem vezeti Cartman alakját, az elfog követni mindent, hogy az övé legyen~ XD Bár Yoruskune szerintem ezt nem fogja annyiban hagyni *reménykedik* >///<
Na de köszönjük <3 >w< Igyekszünk gyorsak lenni ^^