| Anvil : 1. Fejezet: A kezdet |
1. Fejezet: A kezdet
2011.03.24. 10:28
Jó szórakozást hozzá~ >///<
A nyárból mindössze már csak egy nap maradt melyet még a diákok szabadilyükkel tölthettek. A nap melegen sütött és szinte az életvidám hangulat mindenkiben átragadt, ahogy kimentek a friss levegőre. E csodás vasárnap nyitotta meg kapuit ismételten a South Park-i Középiskola, mely mélyen a hegyekben húzódott.
Nem minden diák élvezhette eme csodálatos intézmény örömeit, tekintve, hogy igen furcsa beválasztási módjai voltak, de erről ne essék most szó. A leendő nebulók elbúcsúzva testvéreiktől és szüleiktől igyekeztek a kollégium felé, a már biztosra kijelölt helyekre.
Kyle hátán egy nagy táska és kezében a gurulós bőrönddel haladt a kijelölt szobája felé. A221. Tökéletes, elég közel a bejárathoz és nem túl messze az étkezőhöz. Mikor oda ért, a zárba bedugva a kulcsát nyitott be. A háló nem éppen volt túl nagynak mondható. Csupán egyetlen egy ablaka volt melyhez egy erkély is társult.
Az ablak alatt helyezkedett el az egyik ágy, míg kicsivel arrébb a másik ágy. Körülnézve lépett beljebb és mivel szobatársa még, ahogy látta nem érkezhetett meg, aminek szinte ujjongva örült, dobta le holmiját az ablak felöli ágyra, majd mosolyogva követte csomagjait.
~*~
Apró lépteivel, csoszogva közeledett a kolesz felé. Hátán hatalmas sárga hátizsákot cipelt, szülei mögötte haladva dicsérték a helyet, kijelentve, jó ötlet volt ide küldeni fiúkat. Épp bement volna az épületben, mikor apja utána szólt.
- Tweek. – a szőke hátra fordult.
- Igen apa? – apja oda sétált fiához, és egy barna bőröndöt adott neki. – Mi ez?
- Ez csak egy ajándék, remélem örülni fogsz neki. – bólintott a szőke, majd elbúcsúzva szüleitől indult a 224-es szoba felé. Elővette azt a kis aranykulcsot, amit pár hete kapott az iskola portáján. Remegő kezével a zárba helyezte, viszont elfordítani már nem tudta. Meglepetten észlelte, hogy az ajtó már nyitva van. Megragadva kilincsét, lépett be a szobába, tekintete egyből egy másik zöld szempárral találkozott.
- Szia! - pattant fel a ruha halomból a kissé világosszőke hajú fiú, majd jobbját a belépő felé nyújtotta - Butters Stoch. Szobatársak vagyunk, ahogy látom - gyerekes mosolyát a fiú felé küldve próbálta ruháit kissé rendbe szedni és saját ágyára hajtogatni - elnézést a kupi miatt, csak elromlott a táskámon a zár és minden kipotyogott, de mindjárt összeszedem - kapkodva nyúlt a ruhák felé és szinte már tömegesen dobálta rá az ágyra.
- S-semmi baj! – felelte, majd a még nem foglalt ágyhoz sétált, és letette hatalmas hátizsákját. Lehuppant a puha párnák közé, és az apjától kapott barna bőröndöt ölébe tette. Egy ideig még nézte, majd a csatjaihoz nyúlva nyitotta ki. Először elcsodálkozott, de aztán csak lágyan elmosolyodott.
Hát persze, mi más lehetett volna? – gondolta magába.
Butters eközben oda sem figyelve új kis szobatársára, pakolászott tovább.
~*~
Ez alatt egy diák nagy túra hátizsákkal a hátán szinte trappolt a folyóson. Fülében valami erős metalika szólhatott és mutatóujján a kulcsot a szám ritmusára pörgette, majd megtorpanva az egyik ajtó előtt, csak ránézett a kilincsre és a számra, majd benyitott.
Az ajtó nyitva volt, ahogy azt már sejtette. Szobatársa nagyban ügyködött valamivel, így csupán elnyamnyogva az orra alatt egy "cső-t" dobta le a táskáját az ágyra, majd szinte rögtön ki is viharzott a kis helységből.
Persze a szőke srác észre se vette szobatársa jelenlétét, figyelmét jobban lekötötte az épp kezében lévő Playboy. Mikor végzett a magazin olvasásával, csak akkor vette észre, hogy az eddig üres ágyon egy táska hever. Körül nézett a szobába... persze már sehol senki. Vállat vonva folytatta kedvenc magazinjának az olvasását, kicsit se zavartatta magát amiatt, hogy az ajtó tárva nyitva volt.
~*~
- Amúgy neked mi a neved? - a szőke feldobva az utolsó ruháját is a földről ült a másik mellé az ágyra - Ne vedd tolakodásnak vagy ilyesmi de, ha már szobatársak leszünk szerintem jó, lenne tudni kivel is, vagyok összezárva.
- Tweek. – válaszolta félénken, majd szemével keresgélni kezdett valamit a szobában.
Ezt észrevéve a szőke ő is mindenfelé kezdett el nézelődni.
- Mit keresünk? - tette fel a kérdést, ahogy ismét a másikra nézett nagy és kék szemeivel.
- Egy konnektort. – majd hátizsákjába nyúlva, egy vízforralót húzott elő. – Áhh, meg is van!
Az egyik íróasztal lába mellett bukkant rá. Oda sietett, és bedugva azt, a vízforraló alját letette, és a kancsó részével a kezében kiviharzott a szobából.
A zene még mindig üvöltött a fülében és szinte csukott szemmel keresett valami mosdó féleséget. Így persze természetes, ha az ember olyanba botlik, akibe soha nem számítana. Frontális karambol volt a javából. A szőke kezéből szinte ívesen repült ki a vízforraló, míg az ő kezéből az mp3-ma szállt el. Kissé kótyagosan kapta fel a fejét a fekete, megnézve kinek is ütközött neki, majd elmosolyodva felállt és kezet nyújtva a szőkének segítette fel.
- Bocs - mondta kissé mély hangján, majd felvéve a nem roncsolódott meg, vízforralót, nyújtottá át neki - a Wc-t keresem, nem tudod merre van?
Tweek arca kissé kipirult, teste remegni kezdett. Belenézett a sötétkék íriszekbe, aminek hatására még jobban elpirult.
- Öm… nem, én is azt keresem.
- Akkor azt hiszem, akár mehetnénk is együtt - mosolygott kedvesen a szőkére, majd ő maga is felszedve elejtett holmiját elindult a fiú pedig a nyomában követte - Amúgy Craig vagyok. 9/A-ba fogok járni. Ahogy látom te is gólya vagy.
- I-igen. – mondta dadogva. – Az én nevem Tweek. A 9/C-be fogok járni. – remegése újra előtört.
- Ohh~ Sajnálatos, hogy nem járunk egy osztályba. Ha bármikor kell segítség a matekban, csak szólj nekem - csábos mosolyt küldött felé, majd megállva egy kis tábla felé bökött - asszem ez az. Az ajtót kinyitva szinte rögtön megrohamozta az egyik piszoárt.
- Nem kell megvárnod, menj csak nyugodtan. Ha kellenék a 240-esben lakom.
- Oké. Én a 224-esben. - A csaphoz sietett, megnyitva azt tele töltötte a kis vízforraló kancsóját. Amint tele volt, rohant vissza a szobájába. Szinte kitépve az ajtót az íróasztalhoz sietve, bedugta a vízforralót, és a kancsót rátette. Elégedetten nézet le a kis szerkezetre, majd egy nagyot sóhajtva leült ágyára.
Butters eközben kiugorva a bőréből követte szobatársa minden mozdulatát, egy védekező pózban, majd mikor már úgy tűnt lenyugodott minden, mosolyogva tette le kis csatjait az asztalra, és huppant a szőke mellé.
- Te mindig ilyen vagy? Félő, hogy ebben az évben szívrohamot fogok kapni a bejövetelitől.
- Ááá, dehogy! Csak már Két órája nem ittam kávét! – mosolygott a szőkére, és mikor hallotta, ahogy a vízforraló kikapcsol, újra ölébe vette apjától kapott bőröndöt, kivette a benne található bögrét, és az instant kávét. Az íróasztalhoz sétálva el is készítette a bögrényi keserűséget. – Te is kérsz?
- Bleee - nyújtotta ki a nyelvét, majd megrázta a buksiját - nem szeretem... annyira keserű~
- Pont azért jó, mert ilyen keserű! – nagyot kortyolt a bögréből. – és megnyugtat.
- Kinek mi. Én a kakaóra esküszöm! - mutatta fel diadalom ittasan a kis zacskóját - Egyszer majd neked is csinálok.
- Kösz, de inkább kihagyom… nem szeretem a kakaót. – még egy nagyot kortyolt hűn szeretett italából.
- Ahogy gondolod, több lesz nekem~ - nyalta meg ajkait.
Miután az utolsó ruhát is sikeresen berakott a szekrénybe vigyorogva vizslatta munkáját... amíg valaki rá nem hozta a frászt. Az ajtó kicsapódót és egy vörös fürtökkel megáldott fiú csapódott be az ajtón. A padlón terült szét és csupán másodpercek multán kezdett el valamicske életjelet adni magáról. - H-hello... - gagyogta, ahogy fájó orrát fogta.
- Sz-Szia… j-jól vagy?! – lépett oda Tweek a vöröshöz.
Zöld íriszek csillantak meg, ahogy felfelé nézett. Apró bólintás, majd egy határozott ugrással már talpon is volt.
- Bocsi... és igen jól vagyok - mosolyodott el.
- Segíthetünk valamiben? - lépett oda Butters is, aki mindezidáig a szekrénnyel óvta magát.
- Kérsz egy kis kávét? – ajánlkozott Tweek.
A vörös hajú szívélyesen bólintott jelezve, hogy örülne a csésze feketének, de rögtön utána meg is rázta a fejét.
- Nem, nem... mégsem kérek, köszönöm. Csak annyit szerettem volna kérdezni, hogy nincs véletlenül nálatok ragtapasz? Ugyanis sikeresen elvágtam az ujjam és összevérzek mindent itt - most először volt igazán látható a kis piros folyadék, ami a fiú ujjairól csúszott le.
Butters előbb lefagyott, majd szinte felborítva mindent kezdett el menekülni a vér látványától. A nyitott ajtón úgy spurizott ki, hogy két másodperccel később a fiúk nem is látták merre futhatott. Eközben Tweek a hátizsákjához sétált, majd pár perc matatás után sikerült előhalásznia egy doboz ragtapaszt.
- Tessék, - sétált vissza a fiúhoz. – ha kell még, nyugodtan szólj, nálam mindig van, hiszen én is kétbalkezes vagyok.
- Köszi - vette el és próbálgatva, az ujjára helyezte a kis ragtapaszt - amúgy a haverod, mindig ilyen?
- Haverom? Ó, Őt csak nem rég ismertem meg, a szobatársam, de úgy tűnik igen.
- Tényleg, bocsi. Amúgy elnézést a pofátlanságomért, csak innen szűrődtek ki zajok. Három szobával melletek lakom. Kyle vagyok - nyújtotta kissé sebesült jobbját a fiúnak - az én szobatársam még nem jött meg, de örülnék ha nem is lenne. Egyedül jobban megy a tanulás.
- Tweek vagyok. Ugyan, semmi baj, ha bármi kell nyugodtan szólj. – mosolygott a fiúra.
Mosolyogva bólintott.
- Nos Tweek köszönöm a ragtapaszt. Ha neked kéne valami nyugodtan gyere, csak - lépet el a szőkétől, majd kifel menet még egyszer hátraszólt - oh! A kis szobatársadat is üdvözlöm - azzal el is hagyta a szobát és sajátja felé vette az irányt. Hat lépés volt összesen. Számolta. Mosolyogva nézte meg az ajtót ami résnyire nyitva volt. Morogva vette tudomásul, hogy ebben az évben mégsem kell egyedül osztoznia szobáján. Komor arccal lépett be és nézett egyenesen egy fekete bozontra. Mogorván csapta be az ajtót, hogy felhívja a másik figyelmét.
- Hy! Kyle vagyok és ha a cuccomhoz mersz nyúlni, kibelezlek - kedves mosollyal lépett a másik elé.
A fekete csak szemet forgatva sóhajtott egyet.
- Remek, még egy hisztis szobatárs. Már csak ez hiányzott. – Majd piros hátizsákját az ágy mellé téve, bőröndjével együtt egy újabb nagy sóhaj kíséretében az ágyra telepedett.
A vörös meglengette ujjait másik előtt és széles vigyor kíséretében folytatta.
- A helyes szó, a rendszerető és tulajdonmegvédő szobatárs. Nem idegelsz, én sem foglak - hajolt el a másiktól, majd asztalához lépkedve kezdte felszedni a kisebb üvegszilánkokat. Egykoron talán váza lehetett. De most egy jó kis ceruzatartó veszett oda.
- Hm… szóóóóval. Ha nem szívom a véredet, te se az enyémet? Hm. – gondolkodott hangosan a fekete. - Sajnálatos módon, ez az iskola túl unalmasnak ígérkezik. És mivel te vagy az én szerencsés szobatársam, készülj fel, hogy veled fogom élvezetessé tenni unalmas óráimat. – vigyorodott el ördögien a végére.
Kyle csak csendben szedegette tovább az üvegszilánkokat, majd a kukába hajította őket.
- Milyen kár, hogy nekem nem lesznek unalmas perceim - nézet egy gonosz mosollyal a másikra, majd a széken levő táskából egy könyvhalmot emelt ki és rakott az asztal szélére - az ösztöndíjra hajtok és nem ajánlom, hogy megakadályozz benne. Amúgy Mr. Bunko... bemutatkoznál?
- Stan vagyok. Stan Marsh, Mr. Stréber… - hangjából csak úgy sugárzott a cinikusság. – És ne aggódj, ameddig vannak csajok, meg jó sok pia nem nagyon foglak zaklatni… Talán. – vigyorodott el újra, majd táskájából pár csomag gumit vett elő, és maga mellé hajítva őket várta a vörös reakcióit. Aki csupán egy lesújtó pillantással figyelte ezt.
- Látom tudod legalább, hogy kell őket használni. Gratulálok~ - hangja ismét egy vékony mégis igen idegesítő sávot váltott, majd végül leülve a székbe kezdte el olvasni az egyik könyvet, nem is foglalkozva többet Stan-nel.
- Természetesen, már profi vagyok a használatában. – vigyorodott el pajzánul Stan. Majd a vörös melletti üres székre leülve újra elvigyorodott. – A kérdés, te vajon mennyire vagy jártas ebben?
- Én szinte lehengerlő vagyok az ágyban - vigyorodott el, de kezdte érezni valami nem stimmelt a szervezetével, ugyanis nem volt teljesen normális, ha hirtelen két Stan ült előtte. Szíve vadul kalapálni kezdett és a levegőt is csak igen nehezen tudta venni, de állva a sarat próbálta nem mutatni a másik előtt. Helyette felkelve az ajtó felé kezdett el menni kissé lassan - na szexkirály... most... itt kell hagyjalak egy... kicsit...
- Minden rendben?... ne segítsek? Elég furán mész… - hangjában aggodalom hallatszódott, de mielőtt bárki féltené, nem mintha megkedvelte volna a vöröst ez alatt a kis idő alatt, egyszerűen csak jó játéknak tűnt, és nem örült volna, ha kap valami gruftit félét helyette szobatársnak.
- Ááá beindultál rám... vagy mi... - vigyorgott, a kék szemekbe de még a vak is látta volna, hogy valami nem stimmelt. Az ajtófélfába kapaszkodva próbálta tartani magát, ahogy még mindig szobatársa szemeibe bámult, de végül lehunyva szemét próbálta megakadályozni, hogy betegsége utat törjön felfele. Próbált mély levegőt venni, de nem sokat segített ez sem. Végül feladva csúszott le az ajtólécen és térdre ereszkedve dőlt neki.
- Hehehe... - kuncogott önkéntelenül, ahogy szemiből a könnyek kezdtek el folyni - micsoda pöcs egy élet... pedig titokként talán jobb lett volna.
- K-Kyle! – rohant oda a vöröshöz, nem értette miről beszélt szoba társa, viszont most nem volt ideje ezen gondolkozni. – Kyle, mi bajod?!
- Jól vagyok... Ne érj hozzám - dünnyög, lehajtott fejjel és szemeit sem nyitotta ki - nincs... nincs semmi bajom.
- Ahogy elnézem, egyáltalán nem vagy jól, és szerintem nem vagy olyan helyzetbe hogy most Mrs.Durcit játssz! – rivallt rá a vörösre, majd letérdelt mellé. Már épp hátára tette volna kezét, de eszébe jutott a vörös korábbi szavai, úgy hogy inkább visszahúzta karját. Kyle viszont most először emelte fel fejét. Szemei csillogtak és kissé ködös tekintettel nézett az előtte térdelőre. - Mióta vagyok én...Mrs...? - kérdezte, ahogy egy halvány mosoly jelent meg ajkain. Végül valahogy összeszedve magát próbált meg felállni, de elvesztve egyensúlyát dőlt neki egyenesen Stan-nek. - Lécives... segíts fel az ágyra - mondta, ahogy a szívéhez markolt. Egyre erősebben dobogott és kezd úgy érezni nincs túl sok már az ájuláshoz. Stan kissé elpirult, a másik hirtelen közelségétől, de nagyot nyelve ölébe kapva a fiút, sietett vele a vörös hajú ágyához. Óvatosan tette, mintha csak egy porcelán baba lenne.
- Köszönöm... - mosolygott a másikra, majd erőtlenül a kistáskája felé bökött - az első zsebben... van egy kis doboz. Kérlek... - nem bírta folytatni, ugyanis hirtelen köhögő roham tört rá.
Stan készségesen követte a vörös kérését, majd gyorsan kikapva a kis dobozt egyből a másik kezébe adta amit remegő kézzel vetel. Kipattintva a kis dobozt, kapott elő belőle egy tablettát és minden nélkül nyelte, le majd feküdt vissza a párnákra.
- Most... már jó lesz... - motyogta, ahogy egyre lejjebb engedte szemhéját - ne mond el senkinek... később meg... magarázom... Stan. - Ekkor hunyta le teljesen szemit és egy halk szuszogással már aludt is.
Stan még egy ideig nézte alvó szobatársát, majd vállat vonva kiment a helységből. Határozottan indult el a 240-es szoba irányába. Mikor elérte, kopogás nélkül, már szinte berúgta az ajtót. Szeme egy másik kék szempárral találkozott, habozás nélkül oda sétált tulajdonosához.
- Szeva Kenn. – Köszönt jó barátjának.
- Cső. Ezt nézd. – a szőke a kezében lévő playboyt barátja arcába nyomta.
- A… Azt a ku… - fűzött értelmes megjegyzést Stan a képhez, majd leülve barátja mellé kezdték el kibeszélni a képen szereplő nő idomait.
Craig pont ezt az alkalmat választotta amikor ismételten betört a szobájában.
- Ezek szaporodnak - csupán ennyit füzött a két emberi lényhez, majd belenyúlva táskájába húzta elő cigijét és az erkélyre sétálva rágyújtott.
- Ki ez a fazon? – kérdezte a fekete., ahogy kissé az erkélyen levő felé biccentett.
- Úgy tűnik a szobatársam. Stan, lassan meg kéne nézni milyen a felhozatal. – nézett barátjára, aki csak bólintott.
- Akkor menjünk is. – jelentette ki a fekete, majd elhagyták a szőkével a helyiséget.
Butters a wc-ről tartott visszafele. Nem szokott hozzá a vér látványához így, nemhogy a másétól de még sajátjától is a hányinger kerülgette. Szép csendesen bandukolt a folyóson, fogva kissé a hasát ami még mindig kicsit nyugtalankodott. Ezzel szemben Kenneth McCormik úgy gondolta, hogy ez az év is olyan lesz, mint a többi. Felszed sok lányt, sokat hancúrozik, iszik, életében nem hitte volna, hogy bizony ez az év más lesz. Épp azon filozott, hogy először szőkét, szedjen fel? A szőkékre mindig is jobban bukott, viszont a barnákkal beszélgetni is lehetett. Hirtelen érezte, ahogy egy nála sokkal kisebb test az övének csapódik. Az ütközés meg se kottyant neki, viszont ez a másik félről nem volt elmondható, hiszen a padlón kötött ki.
- Ó, szörnyen röstellem! – nyújtotta jobbját a másiknak. - Hadd segítselek fel. – vágott be egy csábos mosolyt a végére.
- Köszönöm - cincogta a még mindig meglepett Butters, ahogy felállva a szőke kék szemeibe nézett. Zavartan tűrte kissé előre lógó haját a füle mögé, majd ismételten, bár kicsit bátrabb hangon megszólalt - bocsi, hogy neked mentem nem volt szándékos.
- Ugyan, semmi baj cicus. De mit keresel a mi részlegünkön? – kérdezte kissé csodálkozva.
Butters kissé felemelte egyik szemöldökét és most a sötéthajúra nézett aki közvetlen Kenny mellet állt.
- A 224-ben lakom. Miért valahova máshová kellet volna mennem? Hisz ez állt a kulcsomon. Fiú részleg 224 - túrta elő a farzsebéből a kis kulcsot és maga elé kapva kezdte el vizsgálni.
Aggódó pillantással forgatta meg és észre sem véve, hogy addig Kenny arcán levő mosoly lehervadt és helyét pír vette át. Mivel nem tudta, hogy most erre hogyan reagáljon, nevetni kezdett.
- Azt hittem lány vagy… - mondta végül keservesen mire a mellette álló fiú is felnevetett. – Ne nevess baszki!
- De hogy hihetted rá, hogy lány? – kérdezte tőle Stan fulladozva.
- Hát mert olyan… - arca még vörösebb lett, nem merte kimondani hogy aranyosnak találta a fiút. – Mindegy, menjünk már! – viharzott el a szőke, fekete barátja, még mindig nevetve követte őt.
Butters eközben csak pirulva álldogált ott, majd mikor a szőke mellette ment el, hirtelen ragadta meg a pulcsija szélét és rántotta vissza.
- Izé... tudom, hogy nem vagyok lány... de... azért ha van kedved, egyszer gyere át. Isteni forró csokit tudok csinálni - hadarta el a végét a kék szemekbe, majd feje olyan vörös lett, mint a fene és elengedve őt futni kezdett a szobája felé.
- Haver… ez most búbolni akar veled?... – kérdezte ledöbbenve Stan.
- Nem tudom de… hm, még átgondolom. – jelentette ki, és ismételten elindult a kijárat felé.
- Mi?! De hát fiú! – értetlenkedett a fekete. – Kenny te eddig a hatalmas mellekre, és jó popsikra gerjedtél!
- Egy fiúnak is lehet jó feneke…
- Kenny! – Stan már szinte hisztizett.
- Jó-jó nyugi, csak vicceltem. – legyintet kezével a szőke. – Nem mindegyik fiúnak lehet jó feneke.
- K… Kenny! – a szőke csak felnevetet, majd maga után vonszolva barátját hagyták el az épületet.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Hjajj, hát ez akkora :DDD. Azt se tudom, mit szóljak hozzá. Ahogy megláttam, hogy NEW, rögtön rá is vetettem magam *o* És, ha ezt itt megírtam, rohanok a kövi fejezetet olvasni :333 Még nem wolt szerencsém ilyen sulisat olvasni, de azt hiszem, ez az én esetem lesz :DD xD. Csak így tovább, már az első feji is elég érdekesnek tűnt számomra xD. Már kiváncsi vagyok, mi lesz a másodikban :D. Megyek is, nem tartok fel senkit :p.
Pacsííí~! ♥
Köszönjük~ Azt hiszem mind a ketten örülhetünk, hogy legalább valaki ennyire rajong értünk >w< Igyekszünk :D