|
4. fejezet
2010.08.05. 23:03
Köszönet a lektorálást drága barátnőmnek: Belial-nak ^^
Rögtön tudtam, hogy nem az eredeti célállomáshoz érkeztünk meg. A bejárat nem hasonlított semmi csodás mágikus kapura, ami azt sugallta volna, hogy a túloldalán eljutunk az Astop birodalomba. Nem… a kapu inkább hasonlított egy bolti ajtóhoz. Üveg volt az egész és középen egy kis tábla csüngött a "Nyugodtan bejöhetsz" felirattal. Mint egy rendes boltnál. Na igen, csakhogy itt a rendes szónak nincs helye... Annál inkább megfordul a furcsa szó. És tessék itt az első furcsaság: a kilincs. Hagyományosnak tűnt mégis azt a látszatot keltette, hogy már nagyon rég nem nyúlt hozzá senki. Óvatosan a kis rézlapra emeltem a tekintetem melyen ez állt: Kérem, ne tüsszentsen a helységben! Milyen világ név ez? De mindegy ezen megdöbbeni már olyan, mint tejet inni a dobozból, amit hagy jegyezek meg, előszeretettel csinálok, ezzel is idegelve anyámat.
- Ha jól sejtem ez nem Astop - fordulok macska barátom felé, aki úgy tűnt idáig végig engem nézett. Mit nézett? Vizslat... Ijedten hátrálok pár lépést, ugyanis a merev tekintete szinte már fúrja bennem a lukat. Érzem a füst illatát? Ez normális?
- Hmm szerintem találunk neked is - mormogja az orra alatt, majd egy határozott mozdulattal belöki az ajtót. Nekem is... de mégis mit? Mi a fenéről hadovál?
- Butters! Marjorine! Hahó! Drágám itt vagy? - kurjantott be az ajtón majd látva, hogy én nem követem intett felém. Nem tehettem mást. Felkapva a nyúlcipőt utána eredtem.
Életemben nem láttam még annyi ruhát, mint ebben a helységben. Nem vicc... még bevásárló központban sem volt ennyi ruha kirakva... Ugyanis szinte mindent az borított. Tucatjával álltak a ruhainasok és megannyi csodás ruha díszelgett rajtuk, főleg estéik és kosztümök. Fölöttünk fehér fátyolos ruhák. Mindegyiken csipke és selyem szalag díszelgett, amiknek hossza akár a padlóig is ért. Mellettünk tucatnyi próbababa állt, akik ugyancsak ünnepélyes viseletbe voltak öltöztetve. Egyedül a padlón nem volt ruha. Oda gyönyörű márvány volt lerakva, ami szépen illett a további berendezésekhez. Főkképp a csillárhoz, ami körül ugyan csak ruhák lógtak le, de attól a szépségéből mit sem veszített... és még a próba fülkékhez. Furcsán hangzik de igaz... A hely maga volt a megtestesült ruha paradicsom. Minden lány ezért csorgatja a nyálát naponta és meg kell hagyni, még engem is kicsit lázba hozott. A ruhák szinte ragyogtak. Egyiken sem volt se por, vagy ilyesmi... Mintha most hozták volna a szabó keze közül. Gyönyörűek voltak... de vajon mégis mit keresünk egy ilyen helyen? Oké, tudom ez hülye kérdés. Fogadok öltönyt akar, de az nagyobb kérdés, hogy nekem is kell-e.
- Hahó Drágám, itt vagy? - üvöltött újra a szőke immáron negyedszerre. De végül a kiabálása meghozta a gyümölcsét. Egy szőke hajú fiú lépett elő a ruha tömkelegéből. Majdnem ugyan olyan szőke haja volt, mint Kennynek mégis az övé kissé rikítóbb és rendesen fésült volt. Kék szemei csillogtak, ahogy előmerészkedett a rejtett zugából. Ruhája mindössze egy tengerkék pulcsiból és egy farmerból állt. Nyakában mérőszalag lógott. Elég normálisnak tűnt, szinte már emberinek, de ha valamit megtanultam, akkor az-az, hogy ne higgyek a két szép szememnek.
- Butters... drágám, hát itt vagy. Kezdtem aggódni. Marjorine megint elnyomott? - rohant hozzá a szőke majd kezét Butters vállára rakta úgy bújt hozzá még közelebb.
- Nem, csak aludtam, elnézést - válaszolta csendben, majd lesütötte fejét. Ha jól látom még el is pirult. Remek, igazán szégyenlős lehet... Ez alatt Kenny tovább fejlesztette az átkarolását. Most már mindkét kezét használva átkarolta a fiú nyakát és mivel az kisebb volt nála, arcát a szőke fürtökbe nyomta.
- Butters olyan puha és selymes a hajad, mit használsz? Tudod az én fürtjeim is ilyenek, de soha nem lesznek annyira puhák, mint a tieid.
A fiú bele pirult a bókba és lehet, hogy válaszolt is volna de nem tette. Csak állt mozdulatlanul és hagyta, hogy Kenny egyre jobban elmerüljön szőke tincseiben.
- Kenny, miért is jöttünk pontosan ide? - szóltam, megtörve így a csendet. Az említett rögtön rám aggatta a tekintetét és ismét végigmért. A perzselő égés... ismét érzem. De ezt a ténykedését most hamarabb befejezte, majd ismételten visszatért a megszeppent fiúhoz. Kezeit levette a válláról, majd ellépve egyenesen a szemeibe nézet. Butters csupán megremegett a hirtelen reakciótól, de állta a pillantást.
- Butters, drága... Nekem a szokásos öltönyöm lesz, a barátomnak a mérete szerintem, olyan 7-8 körül kering. A sötétebbik fajtából adj neki, és ha lehet, fűszerezd meg egy vörös rózsával - adta ki a parancsot Kenny. Az előtte lévő most először bólintót magabiztosan, majd ismét eltűnt a ruhák mélységében.
Nem tudom, hogy állta ezt a pillantást a kis szőke de nekem nem megy. Bárhová néztem csupán az előttem ácsorgóra nem. Szemei ismét engem vizslattak. Szája gúnyos mosolyra húzódott majd lassan a cipzárom felé nyúlt és egy rántással le is húzta azt.
Ijedten ugrok hátra, majd mintha pucér lennék a dzsekimet szorosan magam köré húzom.
- Mégis mi a frászkarikát csinálsz? - kiabálok rá, de a mosolya nem tűnt el.
- Ugyan, ugyan Stan - csóválja meg a fejét - hisz már mióta ismerjük egymást és én még nem is láttam az igazi Ádám formádat. Itt az ideje levenni azokat a göncöket.
Ismét felém nyúlt, de egy ugrással ki is kerültem és próbáltam távol maradni tőle. Ádámformám? Ugye nem arra gondol... És mi az hogy olyan rég ismerjük egymást? Ha tippelnem kéne 3 órát mondanék, sem többet sem kevesebbet. Én nem fogok levetkőzni egy embernek, akit mindössze 3 órája ismerek, ráadásul ő fiú! És még macska füle és farka is van!
- Á már mindent értek. Oké, oké akkor kezdem én - tapsolt majd valami narancssárga felhő borította be a testét. Ez a legmegfelelőbb idő, a távozásra. Az ajtó irányába kezdtem el futni, de csalódásomra mikor már ki akartam volna nyitni rá kellet jönnöm, hogy egy lényeges dolog hiányzik róla. Az pedig a kilincs. Hogy hagyhatták le róla? Így hogy fogok kijutni ez elől a perverz elől? Visszafordultam, hogy lássam a támadómat, hátha megint rám veti magát.
A füst már a semmibe révedt és előttem egy boxerben tangáló, igen kigyúrt, macska fülekkel és farokkal megáldott szőke üstök állt. Vigyora lassan a füleiig ért és kecses léptekkel haladt felém. Nincs menekvés... tuti hogy én is Ádámkosztümben végzem. Nem vagyok egy szégyenlős, de azért mégis... Szerinte minek rakták oda azokat a próba fülkéket?
- Ne merj hozzá érni - sziszegem neki, mit sem törődve azzal, hogy egyre közelebb ér.
- Nyugi Stan. Én csak kíváncsi vagyok és itt még az nem ölt embert - vigyorog.
- De minek kockáztatni? - nyögöm felé, majd nem volt mit tenni, neki rontottam. Tudtam, mekkora ereje van, és azt is, hogy akár egy judo mozdulattal szállhatok tovább, de úgy tűnt a szerencse nekem kedvez. Ugyanis az egyik próbababa megmozdult majd a lábát kitéve elém, felbotlottam benne. Repültem és úgy tűnt a landolásom igen puha lesz.
Elterülve rajta azon kezdtem el gondolkodni, vajon megint úgy járok, ahogy az előbb. Fejem még mindig a mellhasábba volt fúródva és bár nem láttam, kezdtem érezni, hogy megint elő jön a domináns énje. Ideje lemászni, ám ezt ismét megakadályozta valami. Nagy levegőt vettem és tudtam nem kellet volna. Az a tömény kölni amit magára öntött mind az én szagló szervembe került és nem éppen váltott ki jó hatást. Felültem, de még mindig éreztem a büdöst és úgy tűnt a tüsszentés sem marad el.
- Itt vannak az öltönyök Kenny - tűnt fel megint Butters, aki a kezei közt hozta az igen drágának tetsző ruha darabokat.
Ránéztem Kennyre, de annak arcán nem a meglepetés vagy éppen a harag látszott. Meg volt rémülve és láttam, ahogy a szájával a nem szócskát hajtogatja folyton. Ennyi elég volt, még egyet szippantottam, majd fintorogva tüsszentettem. Hangos volt és hiába volt tele ruhákkal a szoba vízhangzott a tüsszentés. Ismét egy lehetetlen dolog. Megtöröltem az orromat, majd ismét Kennyire pillantottam, akinek az arcán most már a pánik ült ki.
- Mi van? - kérdeztem, majd elkezdtem róla lekecmeregni.
- Nem tudod, mit tettél - felelte szinte vészjóslóan. Ahogy lekecmeregtem róla ő is egy ugrással talpon volt majd egy csettintéssel ismét magára varázsolta az előbbi ruha darabjait.
- Miért mit tettem?
- A halált hoztad rám - vészjóslóan hangzott, megint. Ezután csak az volt viccesebb, ahogy Buttersre mutatott - és az ő képében jön.
- Ugyan, az a fiú a légynek sem tudna ártani - legyintettem, de mikor a kis szőkére emeltem a tekintettem rá kellet jönnöm valami megváltozott rajta. Valami? Mindene megváltozott... Haja hosszabb lett és két coffba volt össze fogva. A megszokott ruházata helyette egy kis ruhával találtam magam szembe, ami bár nem volt annyira szép, mint amik a plafonról lógtak, mégis ahogy a fiún mutatott szinte kimutatta gyönyörű alakját és lábait. A cipő is eltűnt helyét kis topánka vette át. Várjunk csak... fiút mondtam? Egy fiúnak vannak keblei? Egy fiúnak vannak ekkora mellei?!
- Ez... ez... - dadogtam miközben a furcsa jelenségre mutogattam. Na igen. Nem ítélünk a borító alapján... Tudtam én, hogy előbb utóbb ő is furcsa lesz. Eközben éreztem, hogy egy remegő valami a hátam mögé bújik. Kenny volt, és behúzta fülét farkát.
- Ez Marjorine, Butters másik énje.
- Énje?
- Nem olvastad a táblát? – kérdezte, miközben ismét összébb kuporodott.
- De, olvastam, de miért változott meg a külseje?
- Ha tüsszent valaki, vagy ő a személyisége megváltozik. A kedves aranyos cuki fiúból, egy házsártos nő lesz - na remek. Pont, mint matek tanárom, őrá is csak ezt az egy szót lehetett használni és itt most nem a nőre gondolok - jobb lenne, ha tüsszentenél még egyet.
- Ó és mégis hogyan? - fordultam felé, de úgy tűnt a hangomtól csak még jobban reszketni kezdett - na jó elég, minden nővel lehet beszélni.
Elléptem az összekuporodott kismacskától, majd a lány felé vettem az irányt. Vajon tényleg olyan, amilyennek mondja? Házsártos... ha ez így van, megírhatom akár a végrendeletemet is. De minek az egyetlen becses ékszerem vagy éppen értékes tárgyam az Pöcök. Azt meg nem adom oda senkinek.
- Marjorine - Szólítottam meg a legkedvesebb hangomon, amit csak el tudtam képzelni. Valahol a csöpögős és a bájos hanghordozás között lehetett. - Melyik lesz az én öltönyöm?
Fejét felkapta és ekkor vettem észre, hogy bár a külseje teljesen megváltozott a szemei ugyan olyan szépen csillogtak, mint mikor először kijött a ruhák közül. Végig nézett rajtam. Tekintetéből a megvetést és a gúnyt lehetett kiolvasni. Na jó lehet, hogy Kennynek mégis igaza volt? A csaj lehet, hogy nem komplett.
- Tudod, nem szép dolog valakit a keresztnevén hívni mikor te még be sem mutatkoztál - fordította el a fejét hirtelen, az ajtóban álló szőkére - Kenneth? Te vagy az? Mégis mi a picsát keresel itt?! Megmondtam, hogy ide többet nem teheted be a lábad!
Ordítani azt tud. A dobhártyám kiszakad ettől a hangfrekvenciától. Vajon ilyenkor Butters hol van? Mindegy, ismét egy ostoba kérdés, amit a listámhoz tehetek. Most a legfontosabb, megszerezni az öltönyöket majd elhúzni innen. Ehhez pedig ha kell, bármit bevetek. Még azt is…
- Elnézést, kisasszony - fordultam a lányhoz, akinek arca piros volt a dühtől - meg tud nekem bocsátani a pofátlanságom miatt?
Két kerek szempár nézett vissza rám. Gondolom vele még nem viselkedtek így. Azok a kék íriszek csak úgy ragyogtak a döbbenettől.
- MARAD! - kiáltott fel, majd az egyik cipőt az éppen osonó szőke felé dobta, aki abban a pillanatban ismét nyugodalmasan ült. Elvégezve munkáját ismét rám tekint. Gondolom várja a folytatást... nos erre én is kíváncsi leszek. Két módon kerülhetek ki ebből a csatából. Vagy öltönyösen és élve, vagy öltönyösen és halva... kecsegtető ajánlat, nem? Mély levegő Stan... nyugi. A lányoknál te profi vagy. He... milyen szép hazugság.
- A nevem Stan és a lapuló szőkétől tudom a neved. Mondd csak, melyik öltöny az enyém?
- Stan - ismételte meg a nevemet, majd lehajtotta a fejét és az egyik vásznat a kezembe dobta. Előbb a ruhára majd rá néztem, de arckifejezését elrejtve kezeiben, nem sokat tudtam kiolvasni.
- Köszönöm - válaszoltam miközben a próbafülke mögé igyekeztem.
- Stan... - hallom megint a nevemet, de a hangneme nem árul el semmit. Nem fordulok meg... Nincs értelme. Ahogy itt semminek.
Kis idővel később, már mindketten tisztán, frissen és férfiasan álltunk az ajtó előtt. Kennynek a szokásos öltönye igen furcsa jelenségnek számított. Hozzá voltam szokva, hogy az öltöny mindig sötét színű, mert hát mégis, hogy nézne ki egy virító neon színű egy bálon vagy éppen egy esküvőn, de itt... Neonkék volt teljesen. A nadrág, a zakó úgy virítót mintha világítana. Az ing tele volt fodorral, ami középen jól kiemelte a testi adottságait, de hogy a hölgyek szemei ne csak azt bámulják egy nagyobb nyakkendővel takarta melyen ez az elmés felírat állt: Én jobb választás vagyok.
Igen a látvány szinte magért beszélt. Kb. 5 perce még én is így virítottam, csupán a nyakkendőn nem volt felírat és az összkomp nem kék, hanem pink színű volt. Egyszóval mintha most léptem volna ki az egyik Barbi házból. A szőke szerint égbekiáltóan szexin festek benne, de ugyan ilyen égbekiáltóan küldtem a padlóra egy ütéssel. Marjorine is ugyan ezen a véleményen volt de ő inkább a falra kente fel. Hozott nekem egy másikat ami már igencsak megfelelt az ízléseimnek.
- Tessék, eredeti Secret.
Az előzőnél sokkal jobb volt és még szebb is. Mit szebb? Annál a virító hányadéknál minden szebb...
Szép szabás. Színe nem sötétkékre emlékeztetet inkább az éjszakára. Az éjszakai égboltra, melyen a felhők miatt egy csillag sem látszott. A nadrág szépen kecsesen suhant le a lábamon. Semmi gyűrődés vagy folt. A cipő fekete, sportcipő és hiába nem illik felvenni hozzá az összhatáshoz teljesen passzolt. Az ing világoskék, de inkább fehér. Nem lehet megmondani. Nem volt rajta egyetlen egy fodor sem vagy éppen egyéb más nem oda való dolog. Szép kis egyszerű. Nem gyűrtem be, mert értelmetlenek láttam... a zakó akkor elrejtené a szépségét. A zakó... két szép zseb oldalt ahogy szeretem, és egy bent, hogy Pöcköt is ellehessen valahova rakni. Gallérja visszahajtva és rajta egy vörös rózsa. Mintha csak most nyílt volna. Semmilyen nyakkendő nem volt rajtam. Fejemen pedig a már megszokott sapka. Nem, azt nem adom oda senkinek, és ha az összképbe nem is volt jó annyira borzalmassá sem tette.
- Gyönyörű vagy - jelenti ki a lány, és szemeit végig rajtam tartja.
- Engem nem dicsérsz meg? - Egy ütés, de úgy tűnt nem talál be. - Amúgy is szerintem a pink sokkal jobban állt rajta - még egy ütés de ez már nem ment mellé. Teli találat.
- Tudtam, hogy tökéletes lesz - mosolyog miközben a kezéről egy zsepivel törögeti a vért.
- Ezt ő tervezte? - kérdeztem, ugyanis valami nem stimmelt. Nem, a ruha nagyon szép és elegáns és uncsi. Szó szerint... hol van a furcsaság? Hol vannak a képtelenségek? Hol vannak a krokodilok?!
- Óóó tévedsz kedvesem - legyintet egyet - ezt nem ő tervezte. Ez az ő saját ruhája.
Nem volt időm megdöbbeni és ennek hangot adni, ugyanis valaki gyorsabb volt nálam.
- Tessék? Az lehetetlen! Mikor találkoztam vele már diszkós cuccban flangált!!! - Kenny vérző orrához egy zsepit szorítót, miközben a másik kezével magyarázatát erősítette meg.
- Amikor először találkoztam vele ez volt rajta és könyörgött, hogy adjak neki valamit. Tudtam ám, hogy egyszer még újra gazdára lel ez a kis cukor darab és lám itt jöttél te a képbe - mutatott rám, majd a semmiből egy fényképezőt halászott elő és kattintgatni kezdte.
Nem zavart... sőt talán nem is vettem észre. Magamba roskadva álltam és csak ezen agyaltam... Az óra, az öltöny. Mind, mind olyan dolog, ami az én világomban megtalálható. Lehetséges lenne? Lehetséges, hogy ő... nem. Miket képzelek ez csak egy véletlen. Ez képtelenség.
A szoba megfagyott. Kenny rám nézett, de most nem éreztem a parazsat vagy a füstöt. Marjorine is abba hagyta a kattintgatást és engem néztek. Mindketten a kék szemükkel bámultak. Borzalmas érzés, de legalább visszahúzott a valóságba.
- Mi… mi… mivan? - dadogom, de tudom felesleges, mint minden itt. Válasz nem jött csak egymásra néztek, majd bólintottak. Mégis mi folyik itt? Ezek szövetkeztek? Nem utálják egymást?
- Na jó, ideje mennünk - nyögte ki végül a macska fiú majd egy bájos mosollyal az arcán, nyávogott egyet mire az ajtó kitárult. Ó, tényleg el is felejtettem, hogy itt így nyílnak az ajtók.
- Gyere máskor is - kiált utánam Marjorine, de mikor a szőke azt hiszi neki szóltak, ismét ott terem a lány előtt.
- Tudtam, hogy engem csak csodálni lehet. Hercegnőm, ahogy tudok itt vagyok és ellovagolunk a messzi ösvényen.
- Lovagol a faszom veled - taszít rajta, majd megkoronázva a seggébe rúg egy nagyot - máskor hozzám ne merj érni, te macska Jancsi!!!
Kuncogva az orrom alatt, kaparom föl a macskát, majd még egyet intek Marjorine felé és elindulunk a már kitűzött célunk felé. Aki bújt, aki nem, vigyázz Astop, mert jövök!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
