|
Kilencedik fejezet
2009.08.31. 12:04
Enjoy ^^
Éles fájdalmat éreztem, a fejemben mikor felébredtem. De nem csak ezt. Hanem friss kávé illatot is. De mért érzek én kávé illatot? A pokolban főznek kávét? Az nem létezik.
Kinyitom a szeme és ismét megpillantom a nagy fehérséget. Tuti a plafon az. De nem az enyém ugyanis ezen van egy igen nagy kávé folt amit még Tweek dobott oda fel mikor véletlen megijesztetem. Várjunk csak, hogy kerülök én Tweek kávéházába? Mi a pokol történt velem? Az utolsó amire emlékszem az a nevetés és a levendula illat. Igen rémlik valami. Valaki meg próbált megölni. De ki? És mégis hogy kerültem ide.
- Kyle, jól vagy? - elég gyakran hallóm mostanában ezt a „jól vagy?” szöveget. Ismét kinyitom a szemem és egy fekete hajú férfit látok magam előtt. De nem Stan az. Ha viszont nem Stan akkor csak…
- Craig? - igen biztos ő lesz. Csak tisztuljon már ki kicsit a látásom.
Megpróbálok fel ülni és látva, hogy próbálkozom, Craig rögtön visszanyom.
- Kyle ne merj felkelni. Csúnyán megsérültél! - végre ismét tisztán látok. Igen azon a kanapén fekszem amin Tweek is feküdt a kis Lillyvel. Előttem Craig ül egy széken. Tweekket nem látom gondolom elment valahova.
- Mi történt? - ennyi amit még képes vagyok kipréselni magamból. Azt hiszem, most tényleg meg sérülhetem. Mindenem fáj, de legfőképpen a fejem.
- Én mondtam, hogy ne menj sehova de hallgattál is rám? - Nem érdekel, a szövegelése azt mondja már mi történt - ahogy lecsaptad a telefont rögtön a kilátó fele vettem az irányt a kocsival. 4 után értem oda egy fél órával. Rögtön tudtam, hogy itt lehetsz, ugyanis láttam a motorodat a parkolóban. De mikor fölértem nem voltál sehol. Illetve, csak akkor pillantottalak meg amikor lenéztem. Két test hevert a köveken. Az egyik te voltál, lejjebb meg egy másik férfi - szavai akadoznak, majd elhallgat. Úgy látom a sírás kerülgeti, de mért? De mielőtt megkérdezhetném ismét rám néz majd folytatja:
-Azt hittem te is meghaltál mint ő. Üvöltöztem neked de, nem is válaszoltál, komolyan a szívbaj kerülgetett.
- Nem haltam meg? - kérdezem, pedig elég nyilvánvaló.
- Az egyik kiálló szikla felfogta a zuhanásod. Viszont beverted a fejedet és szét is nyílt. Mikor le értem hozzád akkora kő eset a le a szívemről, ugyanis ezen kívül semmi bajod nem volt. Rögtön felhúztalak, majd a kocsiban elláttam a sebedet. Ne félj, elküldtem Tweekket a motorodért.
Meglepő nem? Arra gondoltam, hogy ez után már rég a kórházban csücsülnék, és lásd mégis ki talált rám? Épp aki orvosnak tanul. Kíváncsi vagyok mire gondolt mikor ellátta a sebemet.
- Mennyi az idő? - kérdeztem és közben ismét fel akartam ülni. De ismét visszalökött.
- Este 7 és ne kelj fel! Attól, hogy csak egy kicsit repedt meg a fejed igen sok vért vesztettél.
Valaki meg akart ölni. De mégis ki? Várjunk csak este 7?!
- Beszélnem kell Stannel! - Ültem fel és most még Craig sem állíthatott meg. De nem is kellet neki. Ugyanis téve 3 lépést a lábaim kezdték feladni a szolgálatot. Szerencsére Craig megtartott.
- Ne legyél már ilyen érthetetlen! Majdnem meghaltál és most azt a hülye lakótársadat akarod látni? Amúgy is, nincs otthon. Kopogtam de nem nyitott ajtót.
- Tessék? - az nem lehet; biztos, hogy otthon kellet volna lennie - segíts!
- Nem, azonnal feküdj vissza!
Oké, most lett elegem. Craiggel szembe fordultam és elég világosan, hogy megértse suttogni kezdtem.
- Ha nem segítesz, akár megmentettél, akár nem én megöllek és ne hidd, hogy csak a levegőbe beszélek. Most hétfőn öltem meg a 100. emberemet - sziszegtem az orra alá.
A várt hatás nem maradt el. Soha nem láttam még olyanak Craigget az előtt. Éreztem a félelmét. Tisztán látszott, ahogy minden vér kiszáll a fejéből, végül egy halk sóhajjal kíséretében átkarolt, majd kisegítve a házam felé vettük az irányt. Rögtön a kulcsom után nyúltam de rá jöttem szükségtelen. Tárva nyitva volt a boltom ajtaja. De ami bent fogadott az szörnyű volt. A sok polc fel volt borítva, és a könyvek a földön hevertek. Valaki verekedett itt.
Sikeresen erőre kapva, üvöltözve rohantam fel az emeletre de, ott is ugyanolyan látvány fogadott. Mindenem fel volt dúlva. A szoba padlóján üvegdarabok voltak, ami azt jelentette, hogy a vázáimnak és persze Max terráriumának lőttek. Sok bútordarab is a földön hevert, rajtuk kis vércseppek is látszódtak. Egy szóval; mintha fogószél suhant volna át a szobán. Ekkor ért föl Craig is aki Maxot tartotta a kezében.
- Lent találtam a fiókodban, ott rágcsált - majd ő is körülnézett - te jó ég.
Természetesen a lakásból nem tűnt el semmi. Csupán Stan nem volt itt. Hirtelen elfogott egy olyan érzés, amit életemben nem éreztem. Fájdalmas érzés mely először a fejedben, majd a szívedre telepszik. A tény, hogy akár el is veszthetem Stant villámként csapott belém. Arrébb rúgva pár fadarabot a táskámért nyúltam és örömmel nyugtáztam, hogy benne van a kis 9 milliméteresem. Előkapva Craig kicsit hátra ugrott.
- Most mi van? - kérdeztem, majd bele való golyókért indultam.
- Ha nem felejteted volna el, 5 perce fenyegettél meg, hogy megölsz.
- Csak vicceltem, soha nem ölnélek meg - természetesen komolyan is gondoltam. Inkább költöztem volna el, minthogy megöljem őt - Tweeknek már így is elég baja van.
Á végre megvan. Rögtön megtöltöttem, majd a farzsebembe dugtam. Most már csak várnom kellet amíg meg nem érkezik a motorom.
- Mit akarsz most tenni? - Craig felé fordultam, aki mostanra már agyon simogatta szegény Maxot.
- Igazad volt, valaki meg akart ölni. Csak nem tudom ki - fogalmam sincs mért osztottam meg ezeket az információkat Craiggel, de őszintén jó eset, hogy végre beszélhetem valakivel aki tudja mit is rejtegetek - valaki aki engem is és Stant is meg akar ölni. De ki az aki mindkettőnket ismer, és mi a célja?
- Nem vagyok egy nyomozó, de ilyenkor össze szokták foglalni mit is tudnak.
Bólintok, majd Craiggel és Maxal együtt visszamegyünk a kávéházba.
- Szóval tudjuk, hogy mindkettőtöket meg akart ölni, és hogy levendula illata van - diktálja vissza a papírról az adatokat Craig - de ez nem elég, nem emlékszel másra?
- Nem, csupán ennyire.
- Az arcát sem láttad?
- Nem.
- Hát akkor ez nem sok információ - dől hátra a székben. Legszívesebben én is ilyen lazán venném, de az idegességtől még tisztán sem tudok gondolkodni. Remélem Stan jól van. Legbelül érzem, hogy életben van de, egyáltalán nem bánhatnak vele jól. Bárcsak tudnám hol lehet. Lehajtom a fejem, majd megiszom a maradék kávémat. Általában nem kávézom de ez vészhelyzet. De mielőtt épp a végére érnék, meghallom a kiscsengőt majd Tweek tántorog be az ajtón. Ahogy meglát, rögtön odajön és átölel. Természetesen a maradék kávém a földön köt ki.
- Jaj Kyle, annyira aggódtam miattad. Komolyan azt hittem mikor Craig ide hozott, hogy meghaltál. A szívbaj kerülgetett - és csak mondja és mondja, én meg majd megfulladok az ölelésétől.
- Tweek, ez fáj - nyögöm, amire végre leszáll rólam.
- Bocs - mondja majd ő is oda húz egy széket mellém - jobban vagy már?
- Igen - meg kell kérdeznem, muszáj - Tweek, te tudsz rólam?
Craigre tekint, aki még mindig hátradőlve bámulja a plafont. Nem értem mit lát a nagy fehérségben. Mostanában annyira meggyűlöltem azt a rohadt fehérséget, hogyha még egyszer elájulnék, komolyan oldalra fogok fordulni mielőtt kinyitom a szemem.
Végül ismét rám néz, majd bólogatni kezd.
- Igen, és sajnálom. Mikor Craig ide hozott én kiszedtem belőle - lehajtja fejét. Legfeljebb ő tényleg sajnálja. Nem úgy, mint a barátja akire ránézve csak a vállát húzza föl.
- Ő mondta - mutat Tweekre. Én meg csak az asztalra teszem a fejem és magamban elszámolok 3-ig. Ez általában segít, de most nem. Majd mikor ismét felnézek Tweek lenget előttem egy kis kulcsot.
- Tessék ez a motorod kulcsa. Mázlid van, hogy a lentin áltál meg és nem a fönti. Tériszonyom van. Le sem merek nézni onnan - elveszem a kulcsot de, ekkor mint villámcsapás, hasít belém valami.
- Mit mondtál? - kérdezem, és úgy figyelek mint diákok a tanárukra, bár belegondolva ez elég hülye hasonlat ugyanis fogadni mernék egyik iskolás sem figyel úgy a tanárára mint most én Tweekre.
- Nem merek lenézni a kilátóról, mert tériszonyom van - vagy én vagyok a zseni vagy Tweek szólt okosan. Hát persze, hogy nem jöttem rá!
- Aki meg akart ölni tériszonyos volt - kiáltok fel, amire Craig is végre felfigyel.
- Honnan veszed? - kérdezte hitetlenkedve.
- Mikor megkötözött azt mondta, hogy az a másik ember már a völgyben van.
- Milyen másik? - kérdezi Tweek, akit úgy tűnik talán még nem tud mindent.
- De hát pár kővel volt melletted - meséli Craig.
- Igen, vagyis ez azt jelenti, hogy nem nézett le. Nem ellenőrizte, mert félt lenézni - csaptam a kezemben és már keltem is föl. De a táskámért nyúlva Craig megfogta a kezem.
- Hey, te meg hova mész?
- Tudom ki akart megölni, és azt is tudom hol van - mondom majd belenyúlva a táskámba kutatni kezdek valami után.
- Én is veled megyek - ááá megvan!
- Nem, nem jössz - majd kivéve a fújókámat, egyenesen Craig arcába fújom. Sok boltot végigjártam, hogy ilyenhez is hozzá jussak. Kapcsolatok kellenek hozzá.
- Mi a… - csak ennyi és már a földön van, és alszik.
- ÁÁÁ CRAIG - zuhan mellé Tweek, aki rögtön rángatni kezdi.
- Nyugi, ez csak altató, 1 óra és ébren is lesz - fogom meg Tweek vállát, aki úgy tűnik nem dühös rám - tessék itt egy cím, ide hívjátok ki a zsarukat éjfél után, ha addig nem érnék vissza.
Majd átnyújtom a raktárépület pontos címét. Tweek csak bólint, majd ismét Craiget vizsgálgatja.
- Vigyáz magadra Kyle - mondja. Én meg csak bólintok, és már ott sem vagyok.
Felpattanva a motora, rögtön a raktár fele kezdek menni. Tudom, hogy ott lesz. Azt is tudom ki az. Most már csak egyre vagyok kíváncsi: miért?
Köszi hogy elolvastad. Ha van még egy perced írd le véleményedet is itt 
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
