|
Ötödik fejezet
2009.08.09. 20:02
Enjoy ^^ Egy ismerős nyikorgós hangra ébredtem. Lassan feljebb emelem egy kicsit a fejem, de rögtön tudtam rossz ötlet volt. Kavarogni kezdett minden előttem, és úgy éreztem mintha bomba robbant volna a fejemben. A látásom sem volt valami tiszta. Mindenütt csak elmosódott foltokat látok. Pislogok párat, majd végre ismét tiszta kép. A szobában kicsit félhomály van, de így is ki lehet mindent venni. Először a nyikorgó hang felé fordulok. Max olyan gyorsan tekert a kis mókuskerekén mintha az olimpiára készülne. De nem csak ő volt félhomályban, minden más is. A fiókos asztalt, a szekrény, a kisszék a sarokban, Stan is aki felkönyökölve feküdt az ágyamnál, a táskámat ami még mindig Max mellet pihen. Várjunk csak Stan? Mit keres ő itt? Egyáltalán hívta őt valaki? Fejfájás vagy sem, gyorsan felülök, majd egy kis rongy pottyan a homlokomról az ölembe. Vizes, de mért? Vajon volt lázam, és ő ápolt? De hát, honnan tudta, hogy beteg vagyok, hacsak nem…
Majd hirtelen, ismét beugrik minden. A reggeli találkozás, Kenny levele, a fürdés, Stan mozdulatlan teste, majd a csók. Akaratlanul is elpirulok, de rögtön rendbe is jövök mikor ismét a szemem elé úsznak azok a képek.
- Elájultam – szolalak meg kicsit rekedt hangon. Vajon mennyi ideje nem térhetem magamhoz? Gondolom volt pár órája ugyanis a szárítón észreveszem a száraz fürdő gatyáinkat. Azt Stan szedte le rólam? Rátekintek de mélyen alszik. Soha nem néztem meg még így. Olyan furcsán nézet ki. Haja rendetlenül ált össze vissza. Sapkája is rajta volt ami már lassan kezdett lejönni róla. Vajon mért hord nyáron sapkát? Persze ezt nem fogom megkérdezni, de azért kíváncsi lennék. A legfurcsább mégis, az arca volt. Békés és nyugodt. Szinte olyan mintha már halott lenne.
Vissza kell feküdnöm, ugyanis megint elkap a hányinger, meg valami más. Ismét az-az érzés, de mért? Mi lesz akkor, amikor meg kell ölnöm. Tudtam, hogy nemet kellet volna mondanom erre az egész szarságra! Olyan marha vagyok. És most mit tegyek, majd szépen ott is elájulok? Nem azt nem tehetem, mert akkor elkapnak és börtönbe zárnak. Sőt! Lehet, hogy kivégeznek. Bár az túlzás. Szerintem csak börtön. De nem bírom a bezártságot, megörülök ha be vagyok zárva.
- Kyle jól vagy? – felkapom fejem, majd két álmos szembe kell néznem. Csillognak. Nem vicc a kék szemei csillognak. Ami mégis érdekes, az most nem a szemében, hanem a hangjában volt. Ez az egy mondat az ő szájából olyan furcsának hangzott. Tele volt őszinte tiszta aggodalommal, amit az ember csak a szívében őrzött emberektől tud csak megkérdezni.
- Jól vagy?
Nem birok megszólalni ezért csak egy kicsit biccentek. Úgy tűnik nagy kő esett le a szívéről. Nehezen de feltápászkodik, majd a kis széket oda húzva az ágyhoz kérdezgetni kezd.
- Mire emlékszel?
Jó kérdés, mondjuk az ájulásom után semmire, úgyhogy információra van szükségem.
- Az utolsó dolog amit éreztem, hogy sírok – na ezt kár volt mondani. Nem akarom, hogy rákérdezzen – mi történt az után?
- Elájultál – idegesen ropogtatja az újait. Rossz jel – nem tudtam mit csinálja. Ráadásul a lázad is felment. De kórház az nagyon messze lett volna, így megtalálva a kulcsodat felhoztalak a lakásodba. Raktam rád borogatás de, még akkor is remegtél és folyamatosan sírtál, és azt ismételgeted: „hogy ne hagy egyedül”.
Nem birok megmozdulni. Ez volt az első felfogásom az egész történet után. Végig sírtam? Ráadásul beszéltem. Valami történt velem. Soha nem voltam ilyen. Azt hiszem beteg vagyok, az tuti. De lehet, hogy az örökös magány miatt; nem tudom. Az viszont biztos, hogy innen el kell tüntetnem Stant. Nem akarok senkivel beszélni, főleg nem vele.
- Mi történt? – ismét rá tekintek, de érzem, hogy valami új érzés kezd kavarogni bennem - Nekem elmondhatod.
- Előbb te áruld el, mért nem szoltál arról, hogy víziszonyod van! Majdnem meghaltál.
- De megmentettél, és csak ez számít - hát igen megmentem, de ott is hagyhattam volna úgy is meg kell halnia - és most te jössz!
- Mért mondajak el neked bármit is?! Nem is vagyunk barátok!
Kiabálok, teljes tüdőmből üvöltök. Az új érzés a méreg lenne? A gyűlölet? Nem gyűlöletet nem érzek. Dühös vagyok de, gyűlölni nem tudnám. Egyáltalán mért vagyok rá mérges? Azért mert majdnem meghalt? Állítólag akiket szeretünk, azokra kiabálunk. Ezzel is érzékeltetve, hogy haragszunk rájuk, mert ilyen butaságot csináltak.
Én viszont nem szeretem Stant. De mindhiába tovább üvöltök.
- Ráadásul, mi lett volna ha nem húzlak ki, ha? Te akarsz itt jó pofozni nekem, hogy jobban megismerjük egymást? Ugyan ne röhögtess, nincs szükségem senkire, még rád sem. Tűnj el a házamból. TÜNÉS!!!
Nem tudom mi ütött belém. De egyszerűen azt hittem, ha ordítok jobb lesz, de én hülye megint tévedtem. Sokkal rosszabbul érzem magam. A mellkasomat még mindig nyomta az a szúrós érzés. A fejem fájt mintha valaki egy dobott vert volna benne. A könnyeimet is már úgy kell visszatartanom.
Csak azt vártam, hogy elmenjen, hogy végre egyedül legyek de nem mozdult. Néztem őt, hogy bármit is reagáljon a kiabálásomra. De a szemei kifürkészhetetlenek voltak. Hol engem, hol pedig a földet bámulta. Végül megmozdult de ma már másodszorra lepett meg. Nem ment el. Nem hagyott magamra. Felkelt a székről, majd az ágyamra ül. Odahúzott magához, és olyan lágyan és csendesen kezdett el beszélni, mint egy anya a gyerekéhez.
- Nem foglak magadra hagyni. Nem engedem hogy többet egyedül légy. Ígérem én, majd nyújtok neked vigaszt, ha sírnod kell. Mindig figyelni foglak rád, Kyle. Én majd leszek a barátod.
Minden fájdalmam elmúlt, ahogy a karok körém simultak és lágyan simogatták a hátamat. Először elakartam őt lökni, de mikor kimondta az utolsó mondatát minden félelmem, dühöm eltűnt. Ezt a mondatott Kenny mondta nekem utoljára. Ez volt az utolsó mondata hozzám.
Hirtelen úgy éreztem, mintha minden rendben lenne. Nem vagyok bérgyilkos, Kenny nem halt meg és egy normális könyvtárat vezethetek. Ha csak egy percre is belegondolva elöntött egy belső melegség ami azt sugallta biztonságban vagyok. Így hallgatva a belső hangra átöleltem én is Stan és sírni kezdtem. Nem hangosan, csak a könnyek folytak le az arcomról és néha kicsiket szipogtam. Jól esett. Ez az egész. Én sem értem, hogy mért lettem hirtelen ilyen bújós, de jól esett.
Aznap este több dologra is rájöttem. Először is túl sokat vagyok egyedül, nincsenek barátaim ráadásul ez úgy tűnik, kihat az életemre. A második amire rájöttem, hogy igen régen sírhattam ugyanis több mint 3 órán keresztül folytak a könnyeim, megállás nélkül. A harmadik, amit leszürhetem. Soha többet nem fogok úszni! Úgy tűnik, az csak a bajjal jár. A legfontosabb, amire rájöttem, hogy szeretem Stant; és persze itt a gond. Nem szerethetem, MEG KELL ÖLNŐM!!! Bár ezt olyan sokszor mondtam már magamnak, hogy már nem is tud érdekelni. Sőt nem is érdekel. Majd aznap este eldöntöm mi lesz. Jól akarom érezni magam. Főleg a tegnap este miatt. Beszélgetünk végre. Bár elégé furcsán jött ki az egész de végül is jól sült el.
Mikor végre abba hagytam a sírást már mindketten feküdtünk. Az nem annyira gáz. Csakhogy nálam maradt estére. Ő a földön egy hálózsákban, míg én az ágyamban. Voltaképp el sem akartam kezdeni beszélgetni, de mint mindig megint ő nyitotta ki a száját előbb.
- Ma még nem is nagyon beszélgetünk, pedig meg akartalak ismerni.
A plafont bámulva gondolkodtam. Vajon tudnék az életemről mesélni neki? Hát persze, hogy nem. Folyton folyvást költözök és a fő munkám a bérgyilkosság. Ezt vajon, hogy közöljem vele? Nem, mesélni nem fogok. De talán van egy másik mód a mesélésre.
- Kérdezz-felelek.
- Hmmm? – könyökölt fel a matracán – micsoda?
- Játszunk Kérdezz-felelek-et. De a vannak szabályok – felülve az ágyon, az ujjaimon kezdtem számolni a szabályokat – első szabály. Nem kérdezhetsz a tegnapiról, és én sem kérdezek.
Bólint, bár én így is jobban jártam hisz tudtam, mért van víziszonya.
- A második, csak egy-egy kérdést tehetünk fel. Többet nem, csak a következő körben.
- Ennyi?
- Igen - válaszolok, majd rá mutatok - kezd te.
Feláll, majd leveti magát mellém. Döbbenten nézek rá, de arca nem árul el semmit csak a mosolya tűnik fel megint és lehet, hogy soha nem is fog lefagyni.
- Oké - csapva össze a tenyerét, belekezd - van barátnőd?
Te jó ég mért pont ezt kérdezte legelsőnek, ez olyan furcsa. Amúgy soha nem volt barátnőm. Nem mintha nem próbálkoztak volna csak, hát… Nem vagyok olyan tapasztalt az ilyenekben. Meg nem érzem azt a bizsergést amit a könyvekben leírnak az „igazi” szerelemnél.
- Nincs - vágom rá rögtön - neked?
Ismét egy hülye kérdés tőlem. Gratulálok Kyle. Még jó hogy azért kell eltenned láb alól, mert szakított a barátnőjével. De azért a látszatott, tartsuk fent.
Megrázza a fejét, és úgy tűnik innen mosolya egyre nagyobb lesz.
- Mért költöztél ide?
- Honnan veszed, hogy ideköltöztem?
- Tudtommal válaszolnod kéne nem?
Agyas, ez tetszik.
- 1 éve lakom itt és te mikor?
- 2 éve - hazudik, de oké legyen nem zavar - iszol?
- Nem mértéktelenül, de igen.
- Milyen jó neked. Én nem ihatok, mert elvesztem a fejem és amit ténylegesen gondolok ki is mondom. Sokszor okoztam már ezzel másoknak bajt.
Érdekes, szívesen elbeszélgetnék vele részegen. Ja de várjunk én jövök.
- Mért hagytad ott a barátnődet - hibába megint kimondtam és tudom már kár volt. Ugyanis rögtön fel kapja a fejét, és kérdően néz rám.
- Ezt meg honnan tudod?
Gyerünk Kyle találj ki valamit, de valami olyat amit be is vegyen.
- Én, én… - ez nem megy. A francba. Hey, van egy ötletem - a Wordbe.
Elfordítja a fejét és ismét kérdően tekint rám.
- Legutóbb hallottam a Wordben. Tudod itt a kocsmába. Az egyik hapsi mondta.
- Értem - nem hiszem el, bevette. Ó köszönöm Uram, hogy meghallgattál - hát…
- Persze ha nem akarsz beszélni róla nem kell.
- Mert valaki mást szeretek.
Tessék, nekem Wendy azt mondta biztos, hogy nem szeret mást. 100%-ig biztos volt benne. De lehet hogy tévedet. Bár Stan sem nézz ki egy olyan nőfalónak, akkor mégis kibe?
- És kibe?
- Á-á-á megint én jövök, szóval élvezted a csókot?
Milyen csókról beszél lassan, már 3 éve nem csókoltam meg senkit kivéve tegnap…
ÁÁÁ ezt nem hiszem el, hogy emlékezhet rá amikor eszméletlen volt? Én akkor mért nem emlékszem semmire? Ebből valahogy ki kell másznom. De hogy?
Tekintetem a fürdőgatyámra téved, és halványan elmosolyodom.
- Élvezted mi?
- De nem annyira, mint te - majd a fürdőgatyám felé biccentek. Mondhatom paradicsom piros lett az arca.
- Tudod, h-hogy nem hagyhattam rajtad! - dadogja.
- Én meg nem hagyhatom, hogy kipurcanj a parton.
Azt hiszem, én győztem ebben a körben. Ugyanis csak megrázta fejét majd tette fel a következő kérdést.
- Furcsa szokás jó, rossz? - jó kérdés.
- Nézzük csak, a jó szerintem a gyorsolvasás a rossz pedig - embereket gyilkolok hobbi szinten - a rendmánia.
- Rendmánia?
- Igen - felelem egyszerűen - neked, de csak a rosszat!
- Ha megijesztenek vagy ha valaki tetszik lehányom - hülye egy szokás.
- Ez guszta, haver! - nevetek és persze ő is velem nevet.
- Sok barátod van?
Szörnyű, szörnyű. Mért csak olyat kérdez tőlem, amire nem is tudok válaszolni. Neki nincsenek titkai? Na mindegy. Most mért hazudjak, nincs sok értelme legfeljebb az okot nem mondom el neki.
- Nincsenek barátaim, egy se.
Hát kimondtam. Kicsit megkönnyebbültem, de úgy tűnik neki nem tetszet a válaszom. Szemeiben ismét megjelenik az a furcsa csillogás, amit akkor láttam mikor felébredtem. Ez csak egyet jelenthet. Aggódik. De mért? Alig ismerjük egymást.
- Neked?
- Sok van - mondja rögtön - de nem értem. Mért nincsenek barátaid. Olyan kedves vagy.
Hehe. Vicces, amit mondott. Én kedves? 100 embert öltem meg életemben és biztos, hogy a pokolra jutok. Ugyan én kedves. Mért lennék kedves. Egy arrogáns, önző, kétszínű ember vagyok, aki hazudik annak is aki megbízik benne 100%-ig.
- Szerintem ez nem fontos, nincsenek és kész.
Az, az igazság, hogy ezt az egy mondatott olyan nehéz volt magamból kipréselni, mint azt hogy embereket ölök. Fájdalom nyilallat belém. De nem fizikai, hanem inkább lelki fájdalom. Olyan kérdések kezdtek el megfogalmazódni bennem, mint: Mért vagyok egyedül, vagy mért nincs egyetlen egy barátom sem. Azt hiszem megint sírni fogok.
- Azt hiszem itt a játék vége, aludjunk - mondtam, majd kihúzva a takarót Stan alól befordultam, majd sírni kezdtem.
Stan még mindig ott ült az ágyamon. Éreztem, hogy sajnál engem. Végül kibökött egy jóéjtet, majd ő is lefeküdt. De én tudtam, hogy nem alszik. Fogadok végig engem nézet.
- Azért kérdezhetek még valamit?
Mi a fenét, akar még kérdezni? Elegem van. Egyedül akarok lenni.
- Tudod, hogy már nem járok a barátnőmmel és - na tessék talán nem azt akarja, hogy békítsem ki őket? Ó nem, azt nem csinálom - kirakott a közös házunkból.
Rögtön felülök, ugyanis jól tudtam, mit akar kérdezni. Persze a válaszom nem lesz. Ezen a héten még van egy kliensem, aki épp le fog ugrani a kilátóról, és persze ha valami balul sül el akkor meg, hogy magyarázzam neki? Egyáltalán, hogy mondjam meg neki hogy mért ugrók el holnap egyedül a kilátóhoz? „Hát tudod, van egy kliensem, aki a szabad esést próbálgatja, csak kell valaki aki elindítja.”
- Nem - természetesen ez a válaszom - nem.
- Remek, akkor maradhatok - tessék? - Azt akartam kérdezni, hogy nem zavarnálak-e, hogyha itt töltenék nálad pár estét, amíg találok magamnak lakást. De ha nem zavar, akkor szupi. Jó éjt Kyle!
Holnapi terveim: MEGFOLYTANI EZT A HÜLYE, AGYALÁGYULT STANT!De persze be kell, hogy valljam okosan kihúzta magát ebből. Végül is, nem hinném, hogy zavarna. Csak ne kérdezősködjön.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
