|
II. Fejezet
Stan Pov
- Hol a pokolban lehet?
Kérdeztem magamtól. Csak rá tudtam gondolni, ahogy szemeim őt keresik a templomban. Sokan eljöttek Kenny temetésére. Ahogy egyes emberekre pillantok ők, biccentenek, ezzel is kimutatva érzéseiket. Mindenkit látok kivéve őt. Emlékszem, amikor felhívtam 2 napja.
- Haló? - kérdezte a telefonban.
Egy pillanatra haboztam, hisz a hangja olyan más volt, mint kicsiként. De gondolom ez is csak a serdülőkor meg a növés hatása. Őszintén számíthattam volna rá.
- Haló? - szól bele ismét a telefonba, de most sokkal dühösebben.
- Igen, Kyle? - kérdeztem de, tudtam hogy ő az. Kenny-től tudom a számát, aki kiderítette Ike-tól, hogy most egy kollégiumban lakik.
- Igen?
- Stan vagyok.
- Stan ki? - zavarosan kérdezi, ami elégé felidegesít, hisz nem ismerhet valami sok Stan nevű embert.
- Stan Marsh, South Parkból - válaszoltam dühös, de arra is ügyeltem, hogy ne tudjon vissza szólni a telefonban, bár lehet, hogy a meglepődéstől nem is tudna ugyanis hallottam valami zörejt a hátérből - figyelj Kenny... Kenny McCormick meghalt. Emlékszel rá? Ő is mindig velünk lógót.
Nem válaszolt ezért folytattam.
- Két nap múlva lesz a temetése a South parkban a templomnál délután kettő órakor. El tudnál jönni?
Sokáig csönd honolt a beszélgetésünkre. De végül halkan igent mondott.
- Rendben - válaszoltam majd lecsaptam a kagylót.
Lehet, hogy kicsit eltúloztam. Nem kellet, volna lecsapnom, de már megtörtént. Oldalra nézek, majd látom Bebe tekintetét. Nem kellet kérdeznie, tudtam mire gondol.
- Jön - válaszoltam neki.
Szemeimet a földre szögezem, de így is érzem, ahogy oda jön, leguggol mellém, majd megsimogatja a hátam.
- És hogy van?
- Nem tudom, nem kérdeztem.
- Nem akartál beszélni vele? - kérdezi - hisz tizenegy éve nem láttátok egymást.
- Az is túl furcsa, hogy meghívtam Kenny temetésére.
- Stan - kezd bele lágyan de, én félbe szakítom.
- Lécives szeretnék kicsit egyedül lenni - mondom majd még egy puszit nyom arcomra utána, távozik.
Igen furcsa egy beszélgetés volt. Végül megpillantok egy piros hajú embert, és végig várok, hogy rám pillantson de végül nem ő volt az.
- Lehet, hogy befestette a haját - szól hozzám Bebe miközben tudja, hogy kit keresek.
Lenézek, rá majd megrázom a fejem.
- Nem, Kyle soha nem volt olyan, hogy stílust váltson biztos, nem festette be a haját.
- Stan az emberek változnak kilenc évesen, láttad utoljára - még mindig rázom a fejem.
- Lehet, hogy mások igen de biztosan tudom, hogy Kyle nem - végül ismét körbe nézek - ismerem Kyle-t - mondom még mindig biztosan, de vajon tényleg igaz? Gondolataimat egy éles sípolás végül a pap hangja töri meg.
- Kérem, üljenek le.
Figyelem, ahogy mindenki helyet foglal, majd érzek az öltönyöm ujjánál egy rántást. Bebe-re nézek, aki kedvesen mosolyog és a mellette levő helyre, mutat. Bólintok, végül leülök mellé.
-Elnézést szabad ez a hely? - szól csendesen egy idősebb nő mellettem.
- Hogy ne - vágja rá rögtön a választ Bebe. A nő helyet foglal végül én kérdően, nézek rá. Tekintete nem válaszol, ezért a nőhöz fordulok de, Bebe reakciómat látva felkiált.
- Stanley Marsh! - hangja szinte sziszeg.
- Bebe mit csinálsz? - fordulok dühösen felé de, válasz helyet inkább egy csípést kapok a karomba.
A nő kérdően néz rám, de inkább kimarad a dologból, és előre tekint, mintha mi sem történt volna. Ismét felé fordulok szemeim szinte villámokat, szórnak.
- Kyle-nak tartottuk fent ezt a helyet, nem emlékszel?
- De Kyle nincs itt - mondja dühösen, de végül lenyugodva kezét a combomra helyezi - Stan, ez nem foci meccs, hogy foglaljuk a helyeket, Kyle nincs itt és lehet, hogy már nem is jön.
Csüggedten hajtom le karjaimat, miközben a kemény fa háttámlának dőlök. Bebe szeretett teljesen bújik hozzám. Átkarolom de, gondolataim ismét Kyle körül forognak. Biztos vagyok benne, hogy itt van csak hátul.
- Mi a francért nincs itt? - motyogok bosszúsan.
-Shh, maradj csendben, már elkezdték - mondja halkan.
Sóhajtok, hisz rosszul esik, hogy nincs itt. Bebe feje fölött áttekintve Cartman-ra nézek. Karjai ölében pihenek, és fejét előre szegezi. Mióta Kenny meghalt, az emberek aggódtak miatta. Ugyanis nem harapott meg senkit, senkit nem gúnyolt ki, vagy mondott rá rasszista kifejezést. Túlságosan csendben volt. Naponta ment el sétálni, és ha szóltak hozzá ő csak ment tovább mintha észre sem vette volna őket. Az emberek azt gondolják, hogy zavart az elméje Kenny miatt de én jobban tudom. Nem volt neki semmi baja. Pillanatokkal később a pap elkezdte a szent beszédet de, csak én tudtam, hogy Cartman-t nem érdekli. Ugyanis biztosra vettem, hogy messze áll tőle, az hogy gyászolja a barátját. Amióta az eszemet tudom Kenny és ő soha nem jöttek ki jól, de ahogy Kyle elment és egyre nagyobbak lettünk ez a viszony sokkal rosszabbra fordult. Egészen addig a napig, amíg Cartman nem mondott valami idióta viccet Kenny-nek. Barátom úgy szétverte, hogy a kórházába került Kenny meg a javítóba. Azóta nem is beszéltek, és most hogy itt van, tudom ez még furcsább, ugyanis biztosra vettem, hogy nem Kenny megbocsátásáért jött. Valami hátsó szándéka lehet, de oda menni és így megkérdezni tőle nem lenne valami bölcs gondolat.
Állandóan a szemeimet dörzsölöm ezzel is megpróbálva, azt hogy ne sírjak. De mint hiába biztos sírni fogok. Kezemet Bebe szorítja, meg ahogy hallgatjuk a gyászbeszédeket. Szemeiben már könnyek vannak. De nekem nincsenek ugyanis megvolt a véleményem az összes emberről, aki itt volt. Minden ember felment az emelvényre majd pár apró mondatban elbúcsúzik Kenny-től. De vajon ismerték egyáltalán őt?
Végül ismételten Kyle keresésére fordítom a figyelmemet, de ahogy gondoltam nincs annyit tisztelete, hogy az első sorba üljön. Majd Bebe ismételten hozzám dől majd halkan a fülembe, súgja.
- Jól vagy?
- Nem – mondom neki nyersen, hisz úgy sem tudnám neki elmagyarázni. Végül ismételten felnézek az emelvényre, ahol most Kenny testvére beszél, ami eszembe jutatja az egy héttel ez előtti beszélgetésemet vele. A tél közepe miatt hidegebb volt, mint máskor. De ezt is megoldotta és hagyta, hogy az apja teherautója motorja menjen ezzel is egy kis meleget varázsolva nekünk. Mindketten felfele tekintetünk a csillagokra a régi középiskolai foci pályán.
- Kösz, hogy kijöttél velem ide haver – mondtam csendben.
- Nincs mit… - vágta rá rögtön.
- Olyan furcsa, hogy most itt vagyunk. Feltörnek a régi emlékek.
- Nem baj, legalább elfelejtkezel egy kicsit az esküvődről.
Mogorván néztem Kenny-re de, végül ráhagyva a megjegyzését ismét a csillagokat kezdtem nézni.
- Tudom, hogy nem akarod beismerni, de mostanában túl sokat foglakozol vele – kezdett bele ismételten.
- Miért akarsz kihozni a sodromból? – fordultam felé – szépek a csillagok mért rontod el a közös esténket? – választ nem kaptam és elég sokáig csönd is volt. Szinte úgy éreztem, hogy elaludt.
- Kenny? – fordultam felé ismételten de a tény hogy sötét volt és a teherautó tetején valami el is takarta nem láttam jól. De végül csendesen szinte suttogva megszólalt.
- Tegnap megírtam.
- Mit?
- Azt.
- Jó, de mi az?
- Tudod, mikor a katonák elmennek a háborúkba, mindig írnak egy levelet – válaszaiban tisztán láttam, hogy úgy őszintén nem nagyon akarja elmondani mit is irt. De nem adtam fel.
- Belépsz a hadseregbe?
- Ne hülyéskedj – nevetett fel.
- Akkor?
- Azt szeretném, ha megnéznéd – fakadt ki végül belőle majd egy kisebb zörejt hallok jelentve, hogy elvette a papírt. - Van egy öngyújtód? – kérdezte mire én bólintottam, de őszintén sejtettem hogy nem látta így csak elővettem a zsebemből majd egy kattanással a kis láng égni kezdett.
Kicsit meglepődtem mikor egy igen rendes dokumentumot tartott a kezében. Rendesen le volt gépelve, alá volt írva és még a dátum is rajta volt. Kicsit elfordítottam a fejem hogy tisztán lássam a címét: Kenneth (Kenny) McCormick végrendelete.
Rádásul a fogalmazás igen hosszú volt.
- Mi ez?
- Az első fele az ilyen törvényes szaroknak – kezdett bele majd a lap aljára mutatott – olvasd el az utolsó pár bekezdést.
Közelebb hajoltam a papírhoz, hogy jól lássa mi volt oda írva, majd mikor végeztem fájó ujjamat levettem az öngyújtóról majd ismételten sötétség borult ránk.
- Na, mit gondolsz? – kérdezte pár pillanat multán.
- Kenny – kezdtem bele határozatlanul, de megállított.
- A megtakarított pénzem elég sok nem? – kérdezte és halottam a hangjában az önelégültséget. Furcsa volt, hogy valakinek ennyi pénze van tizenkilenc évesen. De ekkor jutott eszembe, hogy Ken-nek két munkája is volt. Nemcsak hogy egy autókat javított de még egy kisebb éteremben is dolgozott a városon kívül. Ráadásul mikor nyár volt és mindenki a strandon húzta a lóbőrt ő még akkor is keményen dolgozott napi 10-13 órát. Egyszer mikor kérdeztem, hogy mégis hol dolgozik csak rázta a fejét majd annyit mondott messze. Eleinte nem is vettem észre mennyi pénze van majd mikor bealított hozzánk egy új kocsival elég furcsán, kérdeztem, meg hogy honnan volt rá pénze. Abban viszont biztosra mentem van még neki, de hogy ennyi.
- Szüleidre, testvéredre nem hagysz semmit?
- Leszarom őket, meg sem érdemlik – mondta bosszúsan.
- Kenny, ők a családod!
- A pokolba velük, a szüleim nem is foglakoznak velem, állandóan veszekednek, fogadok ha elütnék észre sem vennék, és igen van egy testvérem de ő már rég elment innen nem is érdekeltem. Te és Kyle vagytok nekem csak. Ti vagytok az én családom.
Kicsit megdöbbentem azon, amit Ken mondott és nem a családos rész miatt.
- Kyle már tizenegy éve, nem.
- Engem nem érdekel – válaszolta lágyan – ő az egyik legjobb barátom volt és szeretném, ha kapna valamit miután és meghalok.
- Ne mond már ezt! – kiabáltam dühösen, de Kenny folytatta, mintha meg sem hallott volna.
- Stan?
- Mi van?!
- A zsírfej egy büdös centet sem kap ebből a pénzből. Szeretném, ha erre oda ügyelnél ugyanis Cartman okos és mostanában elég sokszor figyelt az ablakból.
- Rendben – válaszoltam komoran.
- Kösz – mondta majd abban, ahogy befejezte a telefonom megszólalt. Nem láttam ki az így ahogy lenyomtam a gombot még mindig flegmán szóltam bele. De mikor hallottam ki hívott hangom ismét lágy lett.
-Hey Bee – szóltam bele ismét, miközben hallottam, ahogy Kenny megropogtatja az ujjait – nem még maradok egy kicsit, nyugodtan feküdj le, otthon találkozunk.
- Bocsi – mondtam Kenny-nek miután, leraktam a telefont. Erre csak a vállát vont majd folytattam – amúgy ez emlékeztettet valamire.
- Mire?
- Szeretném, ha te lennél a tanúm.
A mély sötétségben is láttam a mosolyt az arcán.
- A tanúd?
- Igen, bár jobb lett volna már előbb megkérni, de te… Valamivel elvoltál foglalva, így jobbnak láttam nem rá kérdezni.
Eleinte nem válaszolt végül hangosan felnevetett.
- Mi olyan vicces?
- Semmi igazán semmi – mondta majd egy kisebb szünet után folytatta – azt hittem mindig kicsiként hogy majd Kyle lesz a tanúd.
Sóhajtottam, hisz nem tudtam mért volt Kyle a beszélgetési témánkban.
- Kyle csak egy ismerős számomra és semmi több annál – válaszoltam csendben - és most már soha nem is kérném fel ilyen posztra.
Kenny számára ez ismét viccesnek hangzott, ugyanis ismételten felkacagott.
- Haragszol most rá?
- Egy kicsit.
- Sajnálom, hogy így érzed. Az ügyvédem is teljesen kiakadt mikor elmondtam, hogy a családra nem akarok semmit hagyni ráadásul a két ember közül az egyikkel tizenegy éve nem találkoztam.
- Kenny nem veszem el az összes pénzedet.
- Persze, hogy nem, Kyle-é a fele.
- Nem Kenny – mondtam mire ő csak ismételten fel kuncogott.
- Akkor gondolj erre, mint valami ajándék, amit tőlem kapsz.
- Bele egyeztünk, hogy nem veszünk soha egymásnak semmit.
- De Stan én nem is veszek neked semmit.
Rázom a fejem, miközben arra gondolok miért is tud ennyire nyugodt lenni. Majd ismételten eszembe jut az előző kérdésem, amire nem kaptam választ.
- Kenny még nem egyeztél bele, abba hogy a tanúm légy.
Hallottam, ahogy egy nagyot sóhajtott majd egy ismételten megszólalt.
- Nem, Stan. Nem leszek a tanúd lenni.
- De mi a pokol ért nem?
- Sok minden miatt de a fő ok az, hogy úgy érzem ez a szerep Kyle-t illetné meg és nem engem.
Ahogy kimondta a szavakat szinte rögtön felforrt bennem a düh.
- A másik fő ok, hogy én nem leszek ott.
- Mi de, miért nem? – vágtam közbe de mintha meg sem hallott volna folytatta.
- A harmadik, hogy én soha nem fogadom el azt hogy te össze házasodj Bebével.
Szinte levegőt nem kaptam, ugyanis a válaszok szinte meg leptek. Folyamatosan kérdeztem, hogy miért de olyan nyugalommal ült tovább mintha meg sem hallaná. Végül feladva dőltem el én is.
Visszamerengésemből Bebe húzott vissza, ugyanis már vagy harmadszorra bökte meg a vállamat. Rá néztem de figyelmemet nem kerülte el hogy az egész templom síri csöndben van és minden szem rám szegeződik. Végül rá jöttem, most nekem kellet beszélnem és elbúcsúznom Kenny-től.
Lassan felkeltem majd az emelvényhez sétáltam. Ahogy megláttam Kenny sápadt arcát nem kerülte el a figyelmemet, hogy még mindig önelégülten mosolyog. Végül megfordulva emberek tengerével néztem szembe, de még így sem láttam Kyle vörös haját. Fogadok a kis szemét el sem jött.
Hallottam, ahogy valaki a hátam mögött felköhög jelezve, hogy el kezdhetem, de én valahogy nem tudtam. Sok milliószor próbáltam el a tükör előtt, de most csak mereven bámultam előre.
Kenny-re gondoltam, majd Kyle-ra aki nem jelent meg végül az előttem álló emberekre, akik hamis könnyeket ejtenek egy olyanért, akit alig ismertek. Az előbbi merevségem szinte nyomban eltűnt helyét a düh vette át. Kik vajon ezek a seggfejek? Fogadok, csak azért jöttek, hogy ingyen kaját kaphassanak. Semelyikük nem szerette Kenny-t, és úgy gondolom ezt tudniuk, kell.
-Igazság az – kezdtem bele – egyikőtök sem ismeri őt.
Láttam az embereket, ahogy sugdolózni kezdtek de, nem izgatott most már elmondom.
-Eljöttek erre a temetésre, majd felálltok ide és beszéltek egy olyan fiúról, akit alig ismertek. Még ti ketten is ehhez a csoporthoz tartoztok – mutattam rá Mr. és Mrs. McCormick-ra – nem tudtok róla semmit.
Hallottam, ahogy egyesek kiakadtak mások egyesek meg zihálva borultak a mellette levőhöz. Még Bebe álkapcsát is hallottam, ahogy a földre ért.
- Bármelyiktök hol volt azon az éjszakán mikor Kenny hörcsögje meghalt, vagy fogadok nem is tudtátok, hogy volt neki. Vagy például hol voltál te – mutattam egy emberre – amikor először vezetett és neki ment egy lámpaoszlopnak. Vagy te – hivatkoztam egy másikra – te voltál ott mikor beteg lett két hétre, és vajon ki tanította addig? Ki vitte neki a házit? Ki fizette le neki az óvadékot mikor börtönben volt? Ki vitte haza miután túl sokat ivott? És a legfontosabb – szinte már üvöltöttem – ki ment el mindegyik kibaszott temetésére? Ki volt ott, mint az 1277? Én ti faszok, mert hogy egyikőtök sem tette meg ezt érte az biztos. Csak is én!
Végül látom, ahogy Bebe és anyum siet fel a színpadra, majd leráncigálnak onnan, majd apám vesz kezelésbe. De nem érdekelt, ahogy az sem hogy mindenki engem bámult és hogy bosszús pillantásokat kapok. Szinte tudom, hogy felidegesítettem őket ezzel, pedig mind tudják, igazam van.
-Um – tisztítja meg a pap a torkát, ahogy visszatért a mikrofonhoz – szeretne még valaki elbúcsúzni?
Mielőtt bárki feltette volna a kezét, kiszakítom magam az ölelő karok közül, majd felszaladok a színpadra a mikrofonhoz. Még hallottam, ahogy Bebe utánam kiált de, utána újra a saját hangomat hallom.
- Nem! – gyakorlatilag a mikrofonba kiabálok ezzel is érzem hogy a nem túl stabil falak megrezzenek – nem várok semmilyen seggfejt, hogy újra kijöjjön ide és Kenny-ről papoljon.
A sarkamra feldúlva lesiettem a színpadról majd egyesen az ajtó felé mentem. Nem érdekelt ki szól vagy mit mondanak. Ennél dühösebb már úgy se lehetek. Lábaim egy hídhoz vezetek, ami kivezet South Parkból. Soha senki nem gondolta volna, hogy a híd alatt egy kis patak csörgedezik de nem is hibáztatom őket, a sok gaztól nem nagyon látszik. Kenny meg én fedeztük fel mikor 6-dikosok voltunk. Akkor el is határoztuk hogy megtisztítjuk és most bár fentről még mindig csak a sok gaz látszik de ha lemegyünk akkor látjuk meg hogy milyen kitűnő búvó hely is valójában. Sok emlék kötött ehhez a helyhez. Kenny-vel itt ittuk meg az első sörünket, itt tartottuk a féltve őrzött pornó újságainkat, hogy a szülein ne bukkanjanak rá.
Ide jöttünk mikor nem akartuk, hogy megtaláljanak minket. Őszintén talán én jöttem ide el gyakrabban mikor a sulival gond volt, vagy éppen Shelly akart piszkálni. De most ismét itt vagyok és csak azért hogy sírjak, mert nem tudtam megtartani az ígéretemet Kenny-nek.
A hideg falnak dőlve pár könnycseppet engedtem ki csak de, tudtam úgy sem tudom vissza tartani. Ismét szőke barátom jelent meg előttem és az utolsó beszélgetésünk halvány emlékei körözött a fejemben.
Mogorván néztem rá és ismételten megkérdeztem:
- Mért nem leszel ott az esküvőmön?
- Gondoltam, hogy nem hagyod annyiban de hát legyen ha ennyire meg akarod tudni - mondta egy önelégült mosollyal – mert meg fogok halni.
- Mindig meghalsz.
- Örökre - hangjából ez a szó szinte dermesztve tört ki mintha direkt gyakorolta volna.
- Hülyeség.
- Ahogy akarod.
F urcsán tekintettem rá de terelve témát ismét mást kérdeztem.
- Mért nem szeretnéd, hogy összeházasodjak Bebe-vel?
- Nem hozzád való, csak kihasználna.
- Jó de akkor ki lenne jó nekem?
Kínos csönd következett ugyanis a választ nem akarta kimondani.
- Mond meg Kenny, ha annyira átkozod Bebe-t akkor ki, lenne számomra a tökéletes?
- Aki kedves veled.
- Nehogy azt mond, hogy te, mert beverem az orrod – mondtam, majd ezen felnevetet.
- Nem, nem gondolom, hogy én alkalmas lennék, de tudom, hogy valaki más igen de ez nem Bebe.
- Te aztán fel tudsz idegesíteni.
Ismételten elnevette magát, majd hátradőlve a teherautón a csillagokat figyelte. Követtem a példáját majd én is hátradőlve figyeltem, ahogy felemeli a kezét és a csillagok vonalait, próbálja kitalálni. Egy hosszú hatásszünet után ismételten megszólalt.
- Hey Stan, tehetnél nekem pár ígéretet.
- Milyen ígéretet?
- Semmi rossz nem aggódj.
- Miket?
- Ígérd meg, hogy megteszed nekem, különben nem mondom el.
- Jól van, megígérem.
- A temetésemen, nem akarom, hogy sírj.
- Mi? Ilyen hülyeséget, mondtam már, hogy nem mondj!
- Ez örök ígéret lehet hogy csak hatvan év múlva halok meg de lehet hogy holnap.
- De hogy ígérhetek ilyet hisz a temetésen mindenki sír és gyászol.
- Tudsz úgy is gyászolni, hogy közben nem sírsz.
- Miért?
- Mert utálom mikor valaki sír – válaszolta ezzel nem elégítve ki a kérdésemet, de nem is vesződött vele inkább halkan folytatta – ne felejtsd már megígérted.
- Jól van basszus, mi a másik ígéret?
- Ez fontosabb – kezdett bele majd egy kis szünet után folytatta – ígérd meg, hogy Kyle is ott lesz a temetésemen, és hogy te hívod meg.
Meglepődötten fordítottam oldata a fejem de ismételten meglepődtem mikor megláttam, hogy kék szemei már engem vizsgálnak. Orrainkat mindössze fél hüvely választotta el így rögtön megéreztem a mentás rágógumija illatát.
- Nem tudom hogy hol van – mondtam csendben.
- A Stanfordon tanul.
- Honnan tudod?
- Ike mondta el.
- Hol találtad meg Ike-ot? – kérdeztem zavarodottan, ugyanis Kyle adoptált testvéréről már jó rég nem hallottam.
- Myspacen, de most hogy már tudod meg ígéred?
Az, az éjszaka teljesen bele rögződött az elmémbe. Nem tudtam mit akart annyiszor a halálával, csak később értettem meg, pontosan kilenc nappal később mikor anyukája felhívott, hogy meghalt és nem tért vissza. De ez sem tudta megkönnyíteni azt az érzést, hogy felkell hívnom egy régi barátomat.
- Ígéred nekem Stan – hallani lehetett a hangjában a szorongást.
- Ha beszéltél Ike-al miért nem tőle kérted meg?
- Mert én benned bízom nem benne.
Soha nem kérdőjelezte meg, hogy mért voltam vele annyira bizalmatlan. Mikor megtaláltam Kyle számát a diákjegyzékben, nem hívtam fel rögtön ugyanis egy kis részem nem akart vele újabb kapcsolatot létesíteni.
- Rendben, ígérem.
Rám mosolygott a sötétségben és még emlékszem hogy egy gyenge hátveregetéssel is nyugtáztam. Majd felkelve leugrott a teherautóról majd a vezető üléshez ült.
- Nem vagy éhes? – kérdezte, ahogy én is beültem az anyós ülésre.
- De – válaszoltam majd beindítva a motort elmentünk a 24 óráig nyitva gyors kajáldába.
Mikor a pincér hozta a számlát Kenny megkért, hogy fizessek, mire én dühösen vettem elő a pénztárcámat. Végül nevetett és elvette a számlát.
- Csak vicceltem Stan –mondta egy önelégült mosollyal.
Mikor megállt a házam előtt nem szálltam ki.
- Nem adok neked búcsúcsókot – mondta egy kedves mosollyal az arcán.
Erre mindig kicsit felháborodottan ütöttem volna meg de, most nem így tettem. A mosoly lassan lefagyott az arcáról majd aggodva kérdezte:
- Mi az?
- Kenny… miért akarsz meghalni?
Szinte láttam az arcán, hogy váratlanul érte a kérdésem. Mégis tudtam, szinte éreztem, hogy hamarosan meg fog halni ezért tudnom kellet. Gondolataiba merült és közben arca komoly mégis szórakozott volt. Végül egy hümmögést követően válaszolt.
- Meg akarok halni miközben valami izgalmasat, teszek.
Amikor hallottam, hogy meghalt egy törvénytelen utcai autóversenyben. Ha bárki tudta, hogy az élete milyen értékes volt, az csak is Kenny lehetett. Tudta jól hogy a szeles időben a hegy keskeny jeges útjain meg fog halni. Ezt nem nevezném öngyilkosságnak hisz, úgy halt, meg hogy valami izgalmasat tett.
A balesett előtt még párszol beszéltünk de mégis utolsó igaz beszélgetésünk, mégis a csillagok alatt esett. És ahogy visszagondolt a két ígéretemre rájöttem, hogy egyiket sem tudtam betartani.
Sírtam, és Kyle nem jött el.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
