A buszmegállóban állva Stan már a harmadik cigarettára gyújtott rá, s elégedetten fújta füstjét a kis táblácskára, mely felszólítja az embereket a buszmegálló környezetében lévő dohányzás elkerülésére.  - Faszság - morogta halkan a fiú, s közben egy mély slukkot szívott be tüdejébe.
 - Nem hinném - pillantott Kyle is fel a táblára, majd az égő csikkre. Ő gyűlölte, már pöcsös korukban is mikor kipróbálták és akkora botrány lett. Nem volt jó és ez tudatában is maradt mind ez idáig - Nem hagynád abba? Komolyan olyan leszel, mint egy gőzmozdony... Miért nem tudod basszus inkább kávéba fojtani a bánatodat? - suttogta a másik felét, ahogy zöld szemeivel már Stan kékét kereste, ki ránézett a mellette álló fiúra, majd a már említett tárgyat egy ideges mozdulattal a földre dobta és rátaposott. Kék szemei komoran csillogtak. - Rendben. Fojtani. Értem.
 - Haver, nem jó amit csinálsz - közölte, és továbbra is bátran nézett még mindig a fiú szemeibe, ahogy kezei ökölbe szorultak. - Tönkreteszed magad és te is tudod, nem piszkálásból mondom ezt.
 - Az emberek is tönkreteszik egymást - válaszolta összehúzott szemekkel, majd zsebre vágta a kezeit és viszonozta Kyle rezzenéstelen tekintetét -, vagy magukat.
 - Gratulálok Stan, te az utóbbiba tartozol - vágta rá, ahogy testével felé fordulva szorította meg válltáskájának pántját, dühös tekintete pedig már teljesen látszott. Közel sem tetszett neki ez a tény. -  Sajnos észre se veszed, ha valaki segíteni akar neked... Mert teljesen befordulsz magadba és a világodba.
 - Észrevettem - jegyezte meg, állva a másik pillantását. -, és fogalmad sincs, mennyire számít nekem.
A mondat végére kis sértődöttség került a hangjába a már-már állandósult kedvetlenség mellé.
 - Tudom, hogy számít Stan! Eljössz és elfogadod, hogy segítsek, de neked is be kell látnod: ilyen életet akarsz a továbbiakban is? - Nem bírta ki. Ajkai között egy apró mosoly jelent meg, ahogy az emlékek betöltötték fejét. Mindig tudta, barátja sosem az az erős lelkű, de azok az apró dolgok mit érte tett, felejthetetlenek voltak - Miért nem tudsz kicsit önmagadra odafigyelni?! Mármint, miért temetkezel bele abba a szar érzésbe?
 - Évek óta próbálok belőle kimászni, de nem megy.  - Fogait egymásnak szorította, így arca kissé megfeszült az őszinte vallomástól.
Stan mindig is nagyon életvidám, ám sokkalta érzékenyebb fiú volt, mint a többiek - remek célpontként szolgált a sok-sok érzelmi bántalmazásnak és zsarolásnak, melyen eddigi élete során átment. A szűnni nem akaró vágyát afelé, hogy bántson másokat inkább saját maga ellen irányította; elvei teljes szembenállást mutattak mások agyonverésével, ám sokszor képtelen volt haragját visszafojtani. "Ő nem az a fajta", mondogatták barátai. Persze ő pontosan tudta, mi áll az egész háta mögött, de ezt még Kyle-nak sem volt hajlandó elmondani.
 - De Stan... - kezdett bele ismét, ám hangját a busz hangos robaja nyomta el, így ő maga is elhalkult. Már semmi kedve nem volt utazni vagy elmenni, de volt egy kis elintéznivalója, így végül leszegve fejét szállt fel, majd a szokásos helyére sétálva ült és ott várta be barátját.
Stan egy igen hangos sóhaj közepette felszállt a buszra, ám egy rikácsoló, éles zaj megállította. A buszsofőr karjaival elzárva a hátrafelé vezető utat meredt gunyoros tekintettel a feketére. - Nocsak, téged is látni?
Stan nem válaszolt. Fejét leszegve lökte el a nő kezét, majd odasétált Kyle-hoz. Leült mellé, s rövid fészkelődés után - mely annyiból állt, hogy mélyebbre csúszott az ülésben - ráhajtotta Kyle vállára a fejét. Szokatlan volt tőle, de abban a pillanatban az égvilágon mindent magasról leszart. Még azt is, mikor Wendy néhány megállóval odébb felszállt és köszönt neki. Nem tulajdonított nagy figyelmet semminek sem.
 - Bocs, haver - suttogta a vörös, ahogy hagyva paskolta meg a fekete combját, ám ezután már nem figyelt rá. Koncentrációját aznapi jegyzetére összpontosította, amit tegnap még nem nézett át.
 - Tényleg hihetetlen stréber vagy - mormogta a fekete, majd kivette Kyle kezei közül a sűrű, de rendezett sorokkal díszített füzetet.
 - Hey! - mordult rá, mégsem vette vissza rögtön a füzetet - nem bírtam elolvasni tegnap és a buszút erre tökéletes, szóval, ha lehetséges, passzold vissza.
 - Azt hittem, alvás előtt ezt bújtad - bökött a füzetre, majd egy kisebb mosoly kíséretében gyors mozdulattal szimplán ráült - Anno kötöttünk egy csodás egyezséget: Te nem hagyod, hogy túlzottan pocsék jegyeket kapjak, cserébe én pedig visszahúzlak, ha netán túlhajszolod magad. - Feje ismét Kyle vállán pihent, majd lehunyta a szemeit. - Szóval ne is várd, hogy visszaadjam!
Jelentőségteljesen mordult egyet, s egy halvány mosoly ült ki az arcára. Élvezte a helyzetet; azt, ahogy Kyle kisebb szitokszavak használata mellett próbálja visszakaparintani a füzetét, majd végül feladja.
Ami így is történt. Kyle feje vörösen izzott idegességében és szeplői is - ha lehet - csak még jobban kipattogzottak így is kissé sápadt bőrén. - Haver! ZH lesz és tanulni akarok - próbált a fekete feneke alá préselni ujjait, hogy legalább valamennyit visszakaphasson jegyzeteiből - amúgy is, hogy állítsalak meg, mikor szarsz bejárni? Szóval így az egyezség felbomlik, és most ide azzal a vacak jegyzettel!
Stan némán előhúzta a füzetét, majd egy határozott mozdulattal oda vágta Kyle kezei közé. Cipőjét beleakasztotta az előtte lévő szék aljára rögzített lábtartóba, s összefonta karjait a mellkasán. A buszút további részében egy szót sem szólt barátjához, még akkor sem, mikor Kyle beszélgetést kezdeményezett vele. Nem volt szüksége arra, hogy bárki beszólogasson neki - főleg nem a legjobb barátja. Ki habar próbálkozott, végül annyiban hagyva húzódott beljebb, ahogy ismételten a füzetet kezdte olvasni. Akárhogy próbált odakoncentrálni, egy idő után szinte magától kezdett a fiún agyalni és annak gondjain. Nem értette, ám valamilyen szinten pedig mégis. A zűrzavar közepette pedig a busz lassacskán bedöcögött a suli környékére, Kyle nagy örömére. Ahogy leszálltak, nem várt további duzzogásra vagy esetleges dohánypartira - megragadva Stan összekaszabolt kacsóját a suli belsejében lévő egyszerű, mégis eldugott kávés felé kezdte húzni.
Stan nem tiltakozott. Nagyon vágyott már némi kávéra, hiszen emlékei szerint tegnap is kihagyta a napi kétbögrényi adagját. Nem is tűnt csodának, hogy lehangoltsága kezdte egyre inkább átvenni az uralmat teste felett, hisz' rettentően fáradtnak érezte magát. Szó nélkül követte Kyle-t egészen a büféig, majd beálltak a már eléggé csúnyán kígyózó sorba, hol a vörös türelmesen nézelődve várta ki, mikor kerül rá a sor. Stan-hez még ekkor sem szólt, sőt, azt se kockáztatta meg, hogy megkérdezze, milyet iszik. Mindig ugyan azt, sose volt kivétel – cukor nélkül, egy korty tejjel.
Stan ki nem állhatta, ha legjobb barátja úgy dönt, elzárja őt a bárminemű kommunikáció lehetőségétől. Pillantását a nála (talán) több mint egy fejjel alacsonyabb fiúra ejtette, kinek a látványa halványan ugyan, de megmosolyogtatta - egészen 14 éves korukig ő volt az alacsonyabb, a vékonyabb, ám ez mostanra teljesen megváltozott. – Törpe - morogta vélhetőleg halkan, egy mosollyal a bajsza alatt.
Kyle arca megrezzent, ahogy ennek ellenére is meghallotta azt a bizonyos szócskát. Nem ütötte szíven, valahol mélyen sejtette, hogy barátja úgy is magasabb lesz, ő meg baszhatja és még kosarasnak sem mehet el soha... Pedig mekkora álma volt még akkor! Kár, hogy az a műtét eléggé sok pénzüket elvitte. - Itt jobb a légkör, mint odafent - vágta rá, ahogy megpördülve nézett felfelé, Stan kékes szemeibe.
A válaszon Stan meglepődött - először csak felvonta egyik szemöldökét, majd miután szája kissé megrándult, kiengedett egy rövid kacajt. - Baszd meg! - vigyorgott a vörösre.
 - Neked is ugyan ilyen jókat - legyintett, ám a mosoly már ott bujkált az ő ajkai között is, ahogy előre lépett. A sor egyre inkább fogyott, minek a vörös nagyon is örült. Nem akart már rögtön az első óráról késni, ám ezt nem kötötte barátja orrára.
Az órára pillantva eszébe jutott valami Stan-nek: - Cartman válaszolt már a szerelmes leveledre? - Kérdését ugyan Kyle-hoz címezte, mégis mereven bámulta a kis-és nagymutatót. Tikk-takk, tikk-takk.
 - Nem néztem. Majd megkeresem - vont vállat, míg ő maga már ismét előre bámult hangyányit kábán a péksüteményekre. -, meg aztán ahogy mondtad, még ha válaszol is hazudni fog. Élőben jobb lesz.
 - Úgy gondolod? - zsebre téve jobbját Stan a barátjához fordult. Bal kezével óvatosan megfogta a vörös hajú sapkáját, s finoman meghúzta azt. - Mégis hogy akarsz előállni majd ezzel az egésszel?
Kyle azon nyomban jól vissza is húzta, annyira, hogy az eddig kilógó tincsek is csak még jobban belesüppedtek a zöld anyagba. - Megoldom... - Csak ennyi, nem kötött semmit a fiú orrára, és pont ekkor már Stan-nek sem volt lehetősége kérdezni. Előre lépve csapta kezét a pultra, majd elhadarva kérését a büfés egy nagyobb poharat csúsztatott ki, mellette pedig még két darab sonkás szendvicset. Kyle az aprót szinte hozzávágta a lányhoz, majd mindent elvéve a kávét már barátja kezei felé nyújtotta. - A vendégem vagy, ezt pedig - lépett most mögé, majd a táskájába csúsztatva az egyik íncsiklandozó szendvicset, zárta is vissza. - edd meg majd, mikor éhes leszel.
 - Nem kellett volna - jegyezte meg Stan, majd ismét a zöld sapka felé nyúlt, ám most teljesen lehúzta barátja vörös buksijáról - A mai napig nem értem, miért vagy ilyen érzékeny a hajadra.
 - De kellett, és hagyjuk a hajam, örülj, hogy neked egyenes - pislogott párat, ám szinte rögtön ingerültebben nézett most a feketére. Irritálta, ha a haját piszkálták. – Stan, ne szórakozz, inkább add ide!
 - Én kifejezetten szeretem a hajad - túrt bele a sűrű vörös fürtök közé, majd a meglepődött sráctól gyorsan elvette a kávét.
 - Szűnj már meg, Haver - slisszolt ki kezei alól, ahogy sapkáját is visszaszerezve húzta ismét kobakjára, majd amennyire tudta, ismételten lelapította. Tény, már nem volt akkora gyűlölettel saját fürtjeire mint rég, ám még így is néha hasznosabbnak vélte a rövid, egyszerű egyenes fürtöket, mint saját erős göndör haját - Menj órára, és ha bármi van csörögsz és megyek. Rendben?
 - Értettem - biccentett Stan, majd még egy szelíd mosolyt küldött Kyle felé, s elindult a saját terméhez.
Ahogy a vörös is, mégis párszor még tétován hátra pillantgatott, a fekete hátát vizslatva. Nem örült neki, hogy az állapota ilyen volt, ellenben mint barát vele akart lenni. Zavarták a külön órák, hisz nem tudott semmit sem a feketéről, de belátta jobb is, hogy kicsit távol van most Stan-től. Annak depressziós viselkedése túlon-túl sok volt... Szerette, és mint barát ki akart mellette tartani, ám a lehangoltság, az a mérhetetlen rosszkedv, néha saját magára is átragadt és ezekkel az érzésekkel sose tudott mit kezdeni.

Az egész napja így telt. Az órákon habár figyelt, többször is mobiljának lapját nézegette akár egy üzenetet is várva, ám nem igazán történt a nap végére semmi. Így mikor az utolsó órája is abba maradt, már nyugodtan kezdett sétálni kifelé, miközben telefonját előkapva csörgette meg Stan-t, hogy haza-e ment már.
A negyedik búgás után egy komor, kissé feszült hang szólt a telefonba: - Igen?
- Hey Haver – köszönt Kyle, ahogy hátát a hideg falnak vetve nézett az elhaladó évfolyamtársaira -, hazamentél már?
Kisebb szünet után újra beleszólt Stan a mély hangján. - Az udvaron vagyok... - fújta ki a füstöt, miután elemelte szájától a cigarettát - Tudod, hogy nem mennék haza nélküled.
Kyle apró elégedett mosolya sütött arcából, ám még nem szólalt meg, mert hangjába ugyan ez hangzott volna. Ahogy az előbb a fekete most ő is várt. Pár másodpercet, és mikor megszólalt hangja már ismét tárgyilagos volt. - Megyek, merre fele vársz, vagy kövessem a bagó füstöt?
- Lehet, jobban jársz - jegyezte meg cinikusan, majd egy újabb füstgomolyag kifújása után folytatta - A gruftik után, a hátsó bejáratnál. Cartmant is hozod?
- Miért, úgy nézek ki mint egy rakodó? Ráadásul ahhoz a zsíragyhoz minimum kell egy kisebb teherautó, hogy el lehessen mozdítani… - morogta idegesen, mégis utána már folytatta, ahogy a faltól is ellökve magát indult felé - meg aztán egész nap nem láttam.
- Szomorú - vágta rá cseppet sem kedvetlen hangon - És akkor hogy is fogod... Basszus. Picsába. Elfogyott. - Stan szitkozódott még egy darabig, ugyanis az összes cigarettáját elszívta, s pénzét otthon felejtette. Mély levegőt vett, s megvonta a vállát. Nem is olyan nagy ügy. Kibírja.
- Egy nap egy szál is megtenné - hangzott az életedet válasz, a következőt már kigondolva lőtte is volna el mikor egy mélyebb és kissé vinnyogós hangzott fel a vörös előtt.
 - Na nézd már a kis zsidót, mi volt az a francia üzenet tegnap? Nem tettem semmit Marsh kutyájával! Ha baja lesz, az maximálisan az ő hibája, amúgy is a depizése közepette csoda, ha tud másra is figyelni – vigyorgott elégedetten és mint aki felsőbbrendűnek érzi magát. Kyle számára pedig ez volt az, amit úgy szívesen kivert volna a dagadék valagából.
- Hol vagytok? - Stan hangja élessé és komorrá vált, amint meghallotta a kövér "barátjuk" meglehetősen irritáló hangját. Cartman volt az egyetlen ember a városukban, aki iránt tiszta ellenszenvet, s talán egy minimális utálatot is érzett.
- A folyosón, a déli szárnyban - felelte még Kyle ám szinte rögtön ki is nyomva a telefont keresztbefont kezekkel nézett ismét Eric-re - Stan mondta, te vigyáztál Sparky-ra...
- Én aztán biztos nem, nagyvalószínűséggel fejébe szállt a bagó, ha ilyenre emlékszik.

Stan sietős léptekkel haladt az udvaron át, egészen az iskola folyosójáig, s meg sem állt addig, míg Kyle közelébe nem ért. - Cartman - biccentett a kövér srác felé, ki már ekkor a fal mellett állt, Kyle közvetlen közelében. Idegesítően vigyorgott, nem úgy a mellette levő, kinek már az ideg is kidudorodott homlokán. – Na, az emós is megjött.
- Anyád hogy van? - Stan arca megfeszült Cartman kijelentésére, de próbálta figyelmen kívül hagyni az undorítóan együgyű piszkálódását.
- Kellemesebben, mint te - fordult a fekete fele, ahogy kezeit lezseren nyomta be kabátjába. Az átható tekintete, és ahogy vizslatta Stan-t szinte lyukat is égethetett volna benne. – Szóval, mi van a korcsoddal?
 - Fogd be Cartman... - Sziszegte eközben a vörös, mégis kikerülve a barmot már barátja mellé lépett.
Stan szemei összeszűkültek Cartman beszólására - nem igazán vette fel az őt ért szidalmakat, de a szerettei, s kifejezetten Sparky már egészen más, érzékeny pontnak számítottak. - A "korcsom" - lépett közelebb Cartman-hez a fekete. Álla megfeszült a visszatartott düh hatására. - elpusztult. Nincs semmi hozzászólni valód, Eric? - kihangsúlyozva a duci srác keresztnevét szorította ökölbe balját.
 - Ó, jaj, szegény szerencsétlen kis emós fiúcskának megdöglött a kutyulija... - Cartman a már jól felismerhető magas, irritáló hangján igyekezte kifigurázni az előtte álló fiú meglehetősen nagy problémáját - Sirassam meg én is? Brü-hü-hű!
Csak ennyi kellett Stan-nek; mordulva egyet ragadta meg Cartman gallérját, a nekinyomta a mögöttük rajzszögekkel telitűzködött üzenő falnak.
Persze ezzel a mozdulatával a Marsh fiú talán a kelleténél is több figyelmet vonzott kis jelenetük felé.
A sugdolózások, és több diák is már megállva kezdte a bámészkodást. - Stan, ne itt - suttogta barátja, ahogy közelebb lépve paskolta meg hátát lágyan.
- Jaj, Staaaaan, ne itt! - röhögte Cartman, majd egyenesen a furcsán csillogó kék íriszekbe nézett - Most már nem magadat vagdosod, hanem másokat a falhoz? Látom, eléggé pöpec kis módokat találtál az önsanyargatáshoz. Tudom ajánlani a kötelet, esetleg az is beválhat, főleg ha... - Az ökölbe szorított kéz hihetetlen erővel Cartman felé lendült egyenes vonalban. Bal szeme volt a cél. Persze Cartman sem hagyta figyelmen kívül ezt az aprócska tényt, így még időben elhajolt az ütés elől. Stan ökle a rajzszögekkel megtűzdelt képeken landolt – arca már meg sem rándult, ahogy aprócska vércseppek potyogtak a földre.
A nézelődők pedig elégedetten figyelték, volt aki még telefonját is előkapva próbálta levideózni a látottakat.
 - Stan - sziszegte egyre idegesebben a vörös, hisz tudta, a kövér megérdemli, de nem kockáztathatta azt, hogy Stan-t kirúgják ez miatt. Nem szabadott bizonyítéknak lennie -, ne itt...
Stan teljesen figyelmen kívül hagyva Kyle szavait összpontosított a falhoz nyomott Cartman-re, ki csak kárörvendő vigyorral az arcán kacagott. - Cartman. Van akármi közöd ahhoz, ami Sparky-val történt? – csengett hűvösen a fekete hangja.
 - Öcsém, látnod kéne a képed, nagyon elbénáztad! Kibaszottul vic-
 - Van, vagy nincs?! - üvöltött rá a kövérre Stan, mialatt megrántotta a fogva tartott gallérját. Cartman néhány másodpercig meglepődöttségét őszintén kimutatva pislogott, ám kisvártatva ismét feltűnt arcán a szokásos vigyora.
 - Talán igen – dalolta -, talán nem. Mit számít az már? Legalább eggyel kevesebb buzeráns kis köcsög van a világon!
A levegő megfagyott - egy másodperc leforgása alatt történt minden; Stan vicsora elő villant, s keze a piros kabátról Cartman nyakára csúszott, melyet teljes erejéből megszorított, belevájva körmeit a vastag húsba. Némán tartotta kezét a másikon, izmait megveszítve, Cartman pedig amilyen hangosan csak Stan keze engedte, visított. - Te teljesen begolyózh... - köhögte Eric. - Nem ka... pok..
A Marsh fiú nem engedte. Minden eddig felgyülemlett haragja abban a szorításban teljesedett ki, melyet a zsíros nyakra mért. Egyre erősebbé téve a fogást figyelte Eric vöröslő pofáját. Elégedettség kezdte Stan testét feltölteni. Könyörtelen elégedettség.
Barátja pedig ekkor ugrott neki. Akármennyire érezte, akármennyire tette volna ugyan ezt, tudta, barátja most igazán messzire ment.
 - STAN! - Nem volt dühös. Határozottság csengett Kyle szavaiba, ahogy saját kezét Stan-ére rakta, míg másikkal vállát ragadta meg. Lágyan tolta, s nem pedig oly’ erővel, hogy megszüntesse a szorítást. Zöld tekintette a fiúéba fúródott. - Engedd el!
Kyle érintése mintha tűzzé változtatta volna Cartman nyakát, olyan hirtelen hátrált el a fiútól, kezeit saját teste mellé kapva. Szemeibe rémület költözött, ahogy jobbját vizslatta, mely az előbb még képes lett volna akár ölni is – hiába tudhatta dominánsabb felének a bal kezét. Egy adott pillanatban úgy érezte, nem számít Cartman, fizetnie kell azért, amit tett - fizetnie kell, de az életével. Ám most, ahogy remegő pillantását ráemelte az előtte levegőért kapkodó srácra, félelem töltötte őt el. - Sajnálom - érthetetlen szavai csak úgy lógtak a levegőben, olyan fagyossá dermedt az egész helyzet. Hirtelen futásnak eredt. Nem érdekelte Cartman, aki összeroskadt a levegőhiánytól és szitokszavakat zúdított rá elfúló hangon; Kyle sem érdekelte, ki folyton csak aggódó tekintettel szólítgatta őt; a folytonosan videózó, buzdító tömegről pedig ne is beszéljünk. Egyszerűen el akart menekülni a kíváncsi tekintetek, és saját maga elől is.

Szemeivel nézte a fiú távolodó alakját, ám nem futott meg utána. Térdei besüppedtek, ahogy leguggolva erősen rántotta magához most ő a dagadékot, ki az előbbinek hála ismét megrezzent a félelemtől. – Ajánlom, hogy semmi közöd ne legyen Sparky halálához! - hangja nyugodt volt, ahogy az előbb is, ám a mérhetetlen gyűlölet és megvetés ott bujkált a szavak között - Cartman pedig érezte. Keze, akár valami piszkot próbálna magáról leszedni rázta meg, majd csupán ekkor iramodott már neki barátja keresésére indulva, míg eközben telefonjával is folyamatosan csörgette.
Stan meg sem hallotta zsebében lapuló mobilját - csak futott és futott, mit sem törődve az őt fürkésző tekintetekkel. Végül, mikor kijutott az iskola fojtogató karmai közül, térdre rogyott, s zihálva leste a lépcsőt melyen térdelt, mintha csak valami rendkívülit látott volna. A pár méterrel odébb mélységes világfájdalommal egybekötve zenét hallgató gruftik rá sem hederítettek Stan-re. Ugyan hasonlóan nézett ki, mint ők (s talán Stan még több kézzel fogható problémával és fájdalommal is rendelkezett), s mondhatni tárt karokkal várták a feketét, most mintha ott sem lett volna néztek át rajta. Talán tudták, Stan Marsh nincs éppen olyan állapotban, mely az ő társaságukat képes lenne elviselhetőnek tudni. "Majdnem megfojtottam..." - a gondolatra Stan arca még sápadtabbá vált, s úgy érezte, rögtön elhányja magát. Nem járt messze a valóságtól. Amint kicsapódott az ajtó, s megjelent a vörös hajú, hányingere felerősödött és aznapi tápláléka a lépcsőn végezte.
 - Francba! - Az idegesség csak úgy elöntötte barátja látványától, és kezeit ökölbe szorítva sietett oda, majd lágyan végigsimítva Stan hátán várta, hogy kiadjon magából mindent. Tudta, ez elkerülhetetlen és talán kicsit könnyít valamennyire a feketén. Nem sokat, de legalább valamennyire. Apró lépés - Stan, figyelj rám légy szíves! – kérlelte nyugodt hangon, ahogy újra megérintette most vállát. Nem akarta egyedül hagyni, főleg mikor látta, lehetséges pánikrohammal küszköd.
Válasz helyett Stan újból kiadta magából a megmaradt ételt, ám Kyle jelenlétére figyelemmel léve igyekezte összeszedni magát; kabátjának ujjával sietve, s kissé remegve letörölte szájáról a nem túl kellemes kinézetű anyagot, s Kyle felé fordította megviselt tekintetét.
 - Gyere - parancs volt, mégis a gondoskodó hang még ekkor is ott csengett benne. Karjával lágyan nyúlt barátja alá és habár nem volt egy izom ember, most mégis könnyedén húzta fel a megrökönyödött testet. - Ne figyelj semmire most, és tedd azt amit mondok, rendben? Itt vagyok, segítek!
A srác remegve ugyan, de bólintott és próbált a lehető leginkább együttműködni Kyle-lal.
- Elmegyünk - jött az első utasítás, ahogy átkarolva a fiú vállát kezdte is el húzni a furcsálló tekintetektől és minden mástól - azt mondtad, nincs cigid... Veszek neked. Addig próbálj megnyugodni és ne gondolj semmire. Világos? Na, nézd - bökött már az iskola kijáratára, mely szinte a megváltást jelentette a vörösnek -, mit szólsz a tóhoz? Lemegyünk oda a padhoz és ott jó lesz. Megfelel Stan?
- Haver - nyögte kissé gyenge hangon, majd megállt -, tudok járni… - Ugyan Stan tekintete még mindig rémült volt, s teste meg-megremegett az előbbi incidenstől, kezdett tisztábban látni - De köszi... jó lesz. A Stark’s tó.
- Fogd be Stan! - mordult rá már idegesebben, ahogy tovább húzta, és kezeivel csak jobban tartotta - Azt mondtam, csináld amit mondok... most ne ellenkezz! - Hangja elhalkult, ahogy kissé szomorkásabban nézett már előre, s elhagyva a suli kapuját indultak lefelé a tóhoz.
- Bocs - morogta erőtlenül, majd követve Kyle utasításait lépkedett sután barátja mellett.
Kyle pedig nem szólt többet. A tó nem volt messze, egy tíz perces bicegés után már a régi kis rozoga padnál voltak, mit itt-ott a moha és néhány huligán kézjegyében tündökölt. Kyle erre dobta le barátját, szó szerint, majd saját táskájával folytatta. - oké, mindjárt jövök. Ha el mersz tűnni, kibelezlek! - Ezzel a kedves mondattal futott is visszafele már.
Stan egy furcsa pillantást küldött barátja után, majd felhúzta egyik lábát magához, s belenyúlt a zsebébe. Mikor rájött, hogy dohány készletei még mindig kimerülten várakoznak, ismét elhagyta száját egy szitokszó.

Kyle némán sétált be egy közeli üzletbe, hol pedig szinte már megszokásból tudta, melyik doboz is kell neki. A furcsálló pillantások és a kezében levő kis doboz miatt közel sem érezte már azt a magabiztosságot, ám Stan-nek kellett. A barátjának, aki majdnem megfojtotta a legnagyobb seggfejet a suliban. - Bár ne állítottam volna meg... - Hangja alig hallatszott, szinte csak magának mondta, de jobb is volt így. Nem kell senkinek megtudnia, hogy jobban vágyik a dagadék halálára, mint bárki más. A pénzt végül ledobta, a visszajárót pedig annyiban hagyta - mit számít?
Futva tette meg vissza az utat, majd mikor látta, hogy Stan még ekkor is a padon ült, kissé megkönnyebbülve lassított le, s végül a pad mögött állt meg. - Tessék - lóbálta meg előtte a cigis dobozt, ahogy vállaira könyökölt.
Stan egy pillanatra megmerevedett. Csak nagy kék szemeivel bámulta a cigarettás dobozt, s felpillantott barátjára. Tekintetéből szinte olvasni lehetett - hálás volt Kyle-nak, főleg mert tudta, mennyire rühelli már szimplán a cigaretta létezését is. - Köszönöm, haver - vette el a dobozt, s azonnal megkezdte a kis rituáléját; előkapta gravírozott, aranyszegélyű zippoját, majd szájába kapva a cigarettát, meggyújtotta azt. Az első, mély szívásnál mindig hátrahajtja fejét, s csukott szemmel fújja ki a füstöt, ezzel is lenyugtatva saját magát - most sem tett másként. - Otthon kifizetem - hangja kissé mélyebbé vált a füst fújása közben.
- Hagyd - kerülte meg a padot, majd táskáját arrébb pakolva ült le már barátja mellé, ám nem nézett rá. A csillogó tavat bámulta, melynél már annyi minden történt. Rájött, emlékek százai kötik őket ide. Túl sok, túl nosztalgikus.
- Ragaszkodom hozzá - tüdőzte le a füstöt, majd megpróbálta a Kyle-nak ellentétes irányba fújni a vanília ízű cigaretta füstjét.
- Ahogy én is - hajolt hátra, majd egy mély levegőt szippantva testével Stan felé fordult - Szóval. Mi volt ott bent? Oké, nem igazán zavart, de látom rajtad, te kikészültél.
- Őszintén? - Nem nézett Kyle-ra, csak a tavat pásztázta kék íriszeivel. Teste kezdett lenyugodni, ám még mindig volt egy gombóc a gyomrában, ami nem hagyta nyugodni. - Fogalmam sincs. Egyszerűen elöntött a vörös köd. Ha nem lettél volna ott, akkor talán... - hirtelen elnémult, s inkább nem fejezte be a mondatot.
- És ha megteszed? - Nem bírta magában tartani. Érezte, nem kéne, mégis ajkai már maguktól mozogtak. - Eggyel kevesebb szemétláda a világon. Nem izgat, de... tény jobb volt így. - Hazudott és ez látszott testén. Kezei ökölbe szorultak, s ő is a vizet kezdte nézni - Viszont ez nem egy könnyen felejthető dolog. Sajnálom, ami veled történt mostanság és... - hangja megakadt, mégis szusszanva folytatta - Sparky halálát is, de visszakell fognod magad. Füstölögj, vagy menj el inni, de a dühödet vissza kéne fogni.
- Cartman hájas pofáját kellene visszafogni! - kezdett bele egy újabb cigarettába Stan, majd szomorúan csengő kacajt hallatott - Kyle... - Mikor kimondta barátja nevét, valami furcsa is vegyült a hangjába: hazudni készült -, egy légynek sem tudnék úgy igazán ártani. Fogalmam sincs, mi a picsa ütött belém. Te tudod a legjobban, hogy képtelen vagyok másokat komolyabban bántani.
- Tudom - nevetett fel, karját pedig már Stan válla felett átrakva ölelte át így -, te nagy állat és embervédő~ Tudod mit, hagyjuk a fenébe, felejtsük el!
- Azért nem minden emberfajt védek - vigyorodott el Stan, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve, miután beszívta a füstöt, lassan rá is fújta Kyle-ra.
- Haver! - förmedt rá, ahogy kissé köhögve kezdte elhessegetni a gomolygó füstöt, ám így is bőven jutott orrába - Normális vagy?! Leszarom, ha te megfulladsz tőle, de ne tegyél már engem is passzív dohányossá!
Ebben a pillanatban Stan-ből kitört a nevetés. - Bocsi-bocsi, csak... - kacagott tovább, már a könnye is kicsordult. Ledobta a csontig szívott cigaretta csikkjét a hóval borított földre, majd megveregette Kyle vállát. - Kárpótlásul eljössz Kenny-vel és velem a Kedd esti buliba, s ott mindent én fizetek. Rendben?
- Kapd be, az csak még rosszabb lesz! - Egy nagyobbacska ütést mért vállába, hangja viszont már elárulta, ott lesz Kedden és bármi lesz, úgy se tudná lemondani.
- Akkor ezt megbeszéltük. - Sapkáját levette, majd gyors mozdulattal összeborzolta haját, s rámosolygott Kyle-ra. - Halloween-is szarság lesz, szóval, ha akarsz, még hercegnőnek is beöltözhetsz.
- Na, ebből elég lesz - tenyerelt a fekete arcába, ahogy táskáját vállára kanyarintva pattant is fel - nem is tudom ki öltözött be harmadikban Juliskának~
- Mindenkinek voltak szar napjai - vágta rá Stan, majd átgondolva a mondatát még hozzátette - Vagy évei...
- Nekünk kicsit sok jutott a jóból - vont vállat, hisz kicsi kora óta meg volt áldva ezzel, akárcsak az egész város. South Parkban minden megeshetett, akár még a beszélő szar is. – Menjünk már! Bagzani tudsz útközben is.
- Bagzani? - kapta fel a fejét Stan - Haver, mit szeretnél, kivel dugjak út közben...? - Egy aprócska vigyor jelent meg a szája sarkában, Kyle rossz szóhasználatára reagálva.
- A csikket, de jó mélyen dugd fel! - nyújtotta ki nyelvét, majd se szó, se beszéd, indult is tovább a buszmegálló felé.
- Várjál, várjál! - szaladt utána Stan - Égjen a csikk, avagy sem?

*

A keddjük gyorsan eltelt, bárminemű komolyabb konfrontáció nélkül - Cartman ugyan igyekezte az előző napi összeütközést úgy előadni, hogy saját maga egy kisangyalnak tűnjön, mégis az ellenkezőjét érte el; az igazgatónő délutáni "önkéntes" munkára ítélte Cartman, Stan-nel pedig hosszas beszélgetést folytatott. A nap végére a két fiú, Stan és Kyle, Kenny keresésére indultak. Végül megtalálták a fiút az iskola melletti tóhoz vezető útnál.
 - Cső, srácok! - köszönt a kapucnis - Akkor jöttök ma Bebéhez?
Kyle bólintott, ahogy barátjára tekintett. Nem fülledt hozza a foga. Kicsit sem, de megígérte barátjának.
- Kurva nagy buli lesz - vigyorogta Kenny, majd átkarolta Stan vállát, s úgy tekintett Kyle-ra. - Kyle még nem volt ilyesfajta estélyen, ugye?
 - Eltaláltad - helyeselte Stan, s amint ránézett a szőkére, hirtelen mintha tükörképei lettek volna a másikra, gonoszul elvigyorodtak.
 - Beavatás?
 - Miért ne?
 - Legyen a szokásos?
 - De egyedül...?
Kenny vonogatni kezdte a szemöldökét, majd rávágta: - Te szépen segítesz neki, úgyis a béka segge alatt vagy mostanság.
A fekete összefonta karjait, s morcosan egy "kösz, baszd meg" kíséretében arrébb lépett.
- Mi van? - nézett rájuk felváltva Kyle, ahogy a rossz előérzet szinte csiklandozta bőrét - semmi faszságban nem vagyok hajlandó részt venni.
- Ez nem faszság. Nem szerepel benne fasz... - rántotta meg vállait Kenny. - Elviekben.
Stan csak felsóhajtott, majd Kyle-hoz fordult. - Bocs, haver, de ez kötelező dolog... - Mikor szembetalálta magát a vörös hajú értetlen tekintetével, a kékszemű Kenny-re nézett, ki biccentett egyet, s átvette a szót. - Ha még egy illető nem volt velem bulizni, fel kell mérnem, hogy elég tökös-e a feladathoz. Így egy viszonylag aprócska feladat elé vagyok kénytelen állítani az újoncokat - mutogatott a piszkosszőke.
- Vagy egyszerűen fogom és kihagyom a bulit - tette zsebre kezeit, ahogy unottan vállát megvonva nézett most a szőke szemeibe - Ez is egy lehetőség.
- Áh... lehetőség, lehetőség - kapta elő zsebéből a telefonját Kenny, s ránézve a képernyőjére rázta meg a fejét. - Nem, ez nincsen a lehetőségek között. Muszáj végre csinálnod valamit, nem lehetsz ennyire begyepesedett!
Stan csak egy fél mosollyal figyelte barátját. - Tudom, hogy utálod ezeket, de... Megtennéd a kedvemért?
 - Felejtős, ha akkora baromság, akkor meg főleg nem. És nem vagyok begyepesedett! - mordult a szőke felé, ahogy keze már ökölben volt - Meg aztán sima bulizás, nem? Minek kell hülye kihívások elé állítani még?! Már az is egy kihívás, hogy kibírjam.
 - De vicces lesz, hidd el! Ráadásul, ha sikerül megcsinálni, akkor én állok MINDENT. Az egész estédet. - Kenny jelképesen széttárta karjait, majd biztatóan rávigyorgott Kyle-ra.
Ki még ekkor is felhúzott szemöldökkel nézett rá, majd Stan-re. - Na jó. De előbb halljam, mit akarsz!
- Nem-nem - mutatóujját Kenny jobbra, majd balra mozdította, ezzel is jelezve, hogy az ő játékszabályai szerint kell végigvinni a tervet - Nos, akkor ötkor találkozunk itt a sulinál. Az esti cuccaitokban gyertek, császtok! - Intett a szőke, majd mit sem törődve a kissé ideges Kyle-lal, sietős léptekkel elsétált.
- TESSÉK?! - kiabált utána, ám hála annak, hogy a szőke elspurizott, dühe rögtön a mellette állóra szállt - Stan... ugye tudod, hogy egy sima buliról volt szó?
- EZ egy sima buli - kihangsúlyozva az 'ez' szócskát Stan kézen ragadta a vörös hajút, és elindult - Gyere át hozzánk, még össze kell szednem néhány dolgot. Anyukádat meg fel tudod hívni, s legrosszabb esetben bekamuzod, hogy valami stréber gyökérnél alszol. Tudom, mennyire nem szívlel engem mostanság. - Mikor a buliról volt szó, Stan hangja csak úgy csilingelt az izgalomtól. Hirtelen elfelejtett mindent, ami a jókedvétől kegyetlenül megfosztotta az elmúlt napokban.
Kyle pedig látva a változást, csupán bólintott mindenre. Némiképp összeszedve magát már saját iramában lépkedett a másik mellett. - Esti cuccként mit értett Kenny?
- Amit estére akarsz felvenni - jelentette ki Stan, még mindig fogva Kyle kezét. - Miért, mire gondoltál?
- Sima cucc nem jó? - kérdezett rá, nem is zavarva, hogy fogja a másik a kezét - Mármint úgy hangzik, mintha valami különleges kéne.
- Halloween-re való tekintettel én egy Assassin's Creedes pulóvert veszek fel. De ennyi. - Vigyora elárulta, hogy csakugyan nincsen szó többről.
A vörös pedig némán bólintva simított végig sapkáján, ahogy belegondolt, ténylegesen is Halloween van. - Érdekes lesz. Tudod, mit akarhat?
- Persze - vágta rá Stan, majd elmosolyodott - Én is részt vettem már rajta, annak idején.
- Komolyan?! - húzta el száját ám nagyon úgy se tudott mit tenni. Ruhája nem volt, és remélte, a normális utcai öltözéke eléggé megfelel a buli követelményeinek. Bár, ahogy végiggondolta hogy Bebe házában lesz, rögtön sejtette, közel sem lesz ilyen egyszerű dolga. - Várj csak! - fordult ismét a fekete felé - Kenny megígérte, hogy áll mindent, de ez nem egy házibuli?
Stan felhúzta egyik szemöldökét, majd kisebb gondolkodás után megszólalt. - Ugye tudod, hogy Bebe apjáé a City Wok után lévő szórakozóhely...?
Fejet megingatva sóhajtott fel lemondóan, hisz honnan is tudhatta volna? Jó, ha életében par kisebb összejövetelre kinézett, alkoholt pedig nagyobb mértékben maximum zárt ajtók között fogyasztott. - Világos! Fergeteges parti lesz...
- Nézd, Kyle - állt meg Stan, majd a zöld íriszeket kezdte fürkészni. -, tudom, hogy te utálod a bulikat. De egy dolgot megígérhetek neked: jól fogod magad érezni ma, a francba is!
Kyle szemeiben a kétely, majd utána a beletörődöttség csillant meg. - Legyen igazad haver, de jelmezem az nincs. Szóval így is meg fogok felelni?
- Majd adok neked egy pólót - vigyorodott el szélesen Stan.
Kisvártatva megérkeztek Stan-ék házához, hová egy apróbb kulcskeresési malőr után be is mentek.
A fekete egyfajta köszönésfélét kiáltott, majd az előszobában levéve cipőjét átvonszolta Kyle-t a nappalin, hol Randy ült, s éppen egy füzetecskébe írogatott.
 - Szervusztok! - Kyle láttán az idősebbik férfinak felcsillantak a szemei - Hogy vagytok otthon, Kyle? Mostanság alig láttalak. Apádnak sikerült végül lebonyolítania azt a legutóbbi ügyet?
- Nem volt nehéz, eléggé jó ebben - bólintott a férfinak, ahogy nagy beleéléssel mesélt neki apja munkásságáról, ám szemeivel meg ekkor is barátját figyelte szinte türelmetlenül.
Stan a konyhába iramodott, mire halk, beszélgetéshez hasonló hangok szűrődtek ki onnan. Pár perc múlva Stan egy nagy tál vaníliás kiflivel jött ki onnan, s biccentett Kyle-nak, hogy kövesse őt. A lépcsőn felfelé baktatva még hallották, ahogy Randy kissé sértődötten felkiált. - Sharon! Én miért nem kapok vaníliás finomságot?!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.