Sötét. Igen a ruhája... nagyon sötét. Ez tűnt fel először. A megszokott farmer, de mégis... fénytelen fekete. Semmi szín, semmi vidámság. Jó ő sose volt az, de most. Aztán a pulcsija ugyancsak korom. Mint aki hamuba hempergett, vagy kéményből mászott ki. Sapkáját lefújhatta, hisz az is fekete, csupán a pom-pom rajta egy árnyalattal világosabb. A fekete hajszálai elvesznek, olyan akár a sapkából nőne ki. Az egyetlen világosság rajta a szeme. A világos kék. Nem olyan mint Kenny-é vagy Butters-é. Nem. Tengerkék, mégis belemeredve minden tagom lefagy és a melegség, ami elöntött az ízletes fekete után, rögtön köddé válik. De mégis miért. Ő mióta lett... goth?
- Craig... - sziszegtem, ahogy előre bámultam rá. A szokásos kis tarott kávézóban ültem, önsajnálatom legnagyobb fázisában mikor megjelent és se szó, se beszéd ideült. Elém... Szinte, majdnem arrébb is rugdostam, hisz nem is ismertem fel csupán akkor mikor rám nézet és így kért a vörös hajú lánytól egy forró csokit. Ja... még csak kávét sem iszik. - Mit keresel itt?
- Eltemetkezem a sötét mélységekben mit a bürokráciai taplók produkálnak...
- MI VAN?!
- Bocs - könyökölt az asztalra és gúnyos mosollyal bámult rám, melytől az izületeim kezdtek megfagyni - azt hittem nálatok így kell beszélni.
- Húzz el...
- Nem.
- Menj már semmi keresnivalód itt. Te nem szenvedsz semmitől!
Láttam. Az a mosoly lassan sajnálatba fordult, ám nem maga iránt. Valaki mást sajnált és ahogy végigmért, a fekete cuccomban, sejtésem valahogy beigazolta... én vagyok az.
- De igen. Én szenvedek a legjobban, attól mert te itt vagy.
- Meg a jó faszt tudod mikor... - elhallgattam, ahogy a vöröshajú nő előlépve rakta le mosolyogva a csokit, majd már ment is tovább. Nem akartam tiszteletlen lenni, hisz lassan a cukrot ingyen kapom a kávéba. Ezt az időt kihasználva Craig kinyitotta a tejszínt, majd lassan öntötte bele a pohárba, majd egy cukrot is kibontott.
- Szóval én nem-
- Tessék - meglepődve néztem rá a csokira, míg ő mosolyogva kelt fel az asztaltól és levéve sötét sapkáját tette az asztalra - ezt mosd majd ki, mikor jobban leszel~ - azzal se szó se beszéd távozott és én csupán tátott szájjal tudtam bámulni már múló alakját.
Persze nem érdekelt! Ez sem meg a hülye csokija... melyben egy apró fehér szív köszönt vissza rám, és ami örökre az eszembe vésődött...
örökre...
FRANCBA!
A mosógépet se tudom, hogy kell használni!!!

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.