Az este még nagyban tartott amikor Craig is felbukkant. Pontosan a szőke előtt.
- Elárulnád, hogy miért nem vagy az ágyadban és a saját testedben? - húzta fel a szemöldökét. Kenny lomhán pillantott fel, majd sóhajtott.
- Lanna megtámadta Stan-t... - állt fel. - Megvédtem... és gondoltam itt maradok, amíg nem jössz vissza. - A méreg szántotta végig a testét, ahogy dühösen nézet a távolba, mintha csak ott lenne a lány.
- Köszi... most már itt vagyok. - Kenny intve egyet, libbent el, majd tűnt is el. Mélyet sóhajtott, majd lassan leereszkedve libbent be Stan szobájába. Egyenesen az ágyára, és ahogy végig nézet a fiún, kicsit hibásnak érezte magát. Nyaka körül piros folt éktelenkedett, ahol Lanna foghatta meg.
- Francba... - sziszegte, ahogy várva tekintett ki az ablakon. A fiú 5 körül kelt fel. Nyöszögve kapott torkához, és fejéhez is, majd riadtan ült fel, és nézett körül. Craig az ágyon ült és kifele bámult. Nem is vette észre, hogy a fekete felébredt. El volt merülve a gondolatiban. Stan lihegve nézett rá.
- Craigh... - suttogta remegő hangon, ahogy közelebb csusszant a másikhoz, mire az megfordulva, egy lágy mosollyal nézet rá a fiúra, majd ő is felé csusszanva ölelte át. Stan görcsösen kapaszkodott bele, ahogy teste meg-megremegett. Lehunyva szemeit, próbált megnyugodni.
- Semmi baj. Nem fog többször bántani. Ígérem~ - suttogta a fülébe, ahogy simogatta.

Nem válaszolt. Légzése lassan normális tempóra váltott, ahogy már ő sem remegett, amit a szellem örömmel fogadott, majd kissé eltolva magától nyomot csókot előbb az arcára, majd nézve egy darabig nem bírta ki és szájára is adott. Stan pillái csak ekkor nyíltak fel, és hitetlenkedve pillantott a másikra, ám ahogy a kellemes érzés átjárta testét, félénken csókolt vissza, ismét lehunyva szemeit. Kezeivel átkarolta és úgy húzta még közelebb magához, ahogy lágyan simogatta tovább, mire görcsösen kapaszkodott meg a másikban, ahogy felsóhajtott. Mikor elváltak megbabonázva nézte a fiút, majd lassan elengedve ment kicsit arrébb. Stan kábán nézett fel rá, ahogy ismét kissé szaporábban vette a levegőt, ám ezúttal a vágytól. Elmosolyodva simított végig az arcán.
- Elég hülye fejet vágsz~ - vigyorgott és Stan ekkor rögtön észbe kapott, és durcásan nézett rá.
- A te hibád! - fonta keresztbe karjait.
- Persze~ fogd csak rám - paskolta meg a fejét, mire Stan morcosan fordította el fejét.
- Tévedtem~ ilyenkor sokkal hülyébb fejed van - kuncogott fel. Stan fogcsikorgatva feküdt vissza az ágyába, majd húzta magára a takarót. Craig ismét kuncogni kezdett, ahogy csak megrázta a fejét, majd felkelve most a takarót paskolta meg.
- Ugyan már~ a vörös arc számodra előnyt jelent~ - Stan ekkor ismét felült, feje vörös volt, a takaró pedig lábain hevert, ám egyik pillanatról a másikra durcás kifejezés eltűnt az arcáról, és komolyan pislogott nagyokat a fiúra.
- Hmm? - felhúzva szemöldökét egyenesedett ki. Stan pislogva, csusszant az ágy szélére, majd egy kézlendítéssel csapott rá a másik fenekére, sőt, még kissé meg is markolta azt. Craig lefagyott, ahogy megérezte a furcsa érzést. Fejét lehajtotta így fekete frufruja eltakarta szemeit.
- Stanley~ ez mi volt?
- A múltkor nem tudtam hozzá érni a fenekedhez... - motyogta, ahogy megint meg-megmarkolta. Felszisszent, majd kezét felemelte és egyszeriben meglendítette, amitől Stan hirtelen a levegőbe emelkedett, majd megforgatta úgy hogy feje az ágy felé legyen.
- Hát... ezt kár volt~ - sziszegte, ahogy ismét lendített, majd a gatya lerepült a fiúról ami az ajtónak csapódott. Stan vörös fejjel kapta kezét az ágyékához.
- H-Hey! Tegyél le! - nyöszögte makacsan.
- Nem - közölte morogva, ahogy ujjait végig vezette a fiú fenekén - tudod~ van bennem olyan, hogy kedvesség és épp ezért nem fogom használni azt a rózsaszín műbrokit a konyhai pultban. Ellenben a feszes kis fenekeddel akármit kezdhetek nem~? - Stan szemei kikerekedtek, és egyből vergődni kezdett.
- Nem! Engedj el és hagyd békén a fenekem! - nyöszögte.
- Késő Stanley~ - sziszegte tovább, ahogy belemarkolt hideg kezeivel a fenekébe - tudod, utálom ha valaki azt piszkálja amire allergiás vagyok~
- Nem tudtam! - nyöszögte. - Kérlek ott ne...! - remegett meg kissé, ahogy lehunyta szemeit. Craig-nek viszont esze ágában nem volt abba hagyni. Megígérte magának, hogy nem veszi el a fiú szüzességét ellenben nem volt megállapodás arról ne játszhatna a konkrét popsikkal, csak úgy. Így csak elmosolyodott és közel hajolva megnyalta előbb az egyik felét, majd lassan a másikat is, melytől Stan megremegett, ahogy beharapva alsóajkát, tette remegő kezeit fenekére. Ám Craig ezt is megoldotta, ahogy a szekrényből egy nyakkendő repült előre, majd azzal kötözte össze elöl a fiú karjait.
- Nem, nem~ ez büntetés - mosolygott és ismét végig nyalt rajtuk. Stan felsóhajtott, ám utána görcsösen mart alsóajkába.
- Neh... márh... - Ismét végig simított rajta kezeivel ám most bele is markolt. Semmi máshoz nem ért csak a fiú fenekéhez, majd közel hajolva szívta meg a bőrét. Stan felnyikkanva, kezdte rángatni kezét, de nem tudta kiszabadítani magát.
- Hmm~ a végítélet - mondta ki, majd újabb nyálas felületbe jó erősen bele harapott, hogy fogainak a nyoma meglátszódjon - tökéletes~ - Stan fogcsikorgatva, próbálta visszatartani fájdalmas nyöszögését. Miután kész volt még rápillantott a másik üres részre, majd elvigyorodott.
- Na~ még egyet?
- Ne! - nyögte, ahogy ismét vergődni kezdett.
- Tanultál a leckéből? - libbent elé, ahogy a szemeibe nézet. Tekintete kissé ködös volt, arca kipirult, és pár kósza csepp folyt le szemeiből. Bólintott egyet, majd görcsösen hunyta le szemeit.
- Akkor jó - csettintett, majd Stan az ágyra pattant és a nyakkendő is szépen visszamászott a szekrénybe. Stan kapkodva a levegőt, húzta magára a takarót, ahogy szemeit kezével takarta el, míg másik keze fenekére siklott, és a fájó részt kezdte simogatni. Craig mélyet sóhajtva tűnt el, bár nem ment messzire csupán kiült a háztetőre. Úgy volt vele, ha Stan bajban van úgy is szól neki. A fekete hamar elaludt, ám hason kellett feküdnie, hogy ne fájjon hátsó fele. Craig mikor ezt megérezte ismét Stan szobájában volt és az ablak párkányra ülve nézet kifele. Kenny sóhajtva csüccsent le mellé, és gondterhes arccal pillantott a másikra.
- Craig... - mondta szomorúan. Ránézve pislogott párat és előre már átjárta valami rossz érzés.
- Nem otthon kellene lenned?
- Sajnos pont mielőtt visszaváltoztam volna... ezeket találtam. - kezdett belső zsebében kotorászni.
- Miket? - érdeklődve nézet a zsebre, majd inkább vissza a szőke szemeibe. Előhúzott egy borítékot, majd egyenesen Craig kezébe nyomta.
- Nézd meg ezeket a sokkoló képsorokat...! - mondta komolyan. Craig felvonta szemöldökét, majd lassan kivette a képeket és életében nem örült még ennyire, hogy szellem volt. A lélegzette szinte elakadt, ahogy a perverzebbnél perverzebb képeket nézegette... Stan-ről. Stan Marsh-ról.
- Azt a kurva! - szólalt meg fennhangon, ahogy egyre csak lapozgatott köztük. Kenny ekkor vigyorodott el pajzánul, majd veregette meg vállát.
- Ugye? Én is így reagáltam!
- Hol a picsában találtad ezeket! Ez nem létezik... - mondta, majd orrához kapta a kezét, ahogy felmutatott egy kínosabb fotót - ilyen pózt... kizárt hogy ennyire tud spárgázni! - Kenny felnevetett, ahogy az ő orrából is folyni kezdett a vér.
- Ugyan~ Mintha nem tetszene~ - legyintett.
- Azt nem mondtam! - morogta, ahogy letörölte a kisebb vér patakot, majd nehézkesen de vissza rakta a képeket a borítékba.
- Nyugodtan megtarthatod~~ - vigyorgott egyre jobban Kenny, orrát törölgetve.
- Kösz? És melyik zsebembe tegyem? - kérdezte, ahogy kissé dühösen nézet a szőkére, majd a kezébe nyomta - vidd innen...
- Eh~! Pedig olyan sok időbe telt amíg megtaláltam őket! Na meg amíg párat át is retusáltam...! - sóhajtva tette el.
- Retusáltad...? - még dühösebb lett, ahogy rá nézet. Ki csak sóhajtva nézett rá.
- Szerinted Stan hagyta volna magát bármikor így lefotózni?... - Fort a dühtől, ahogy kezei alatt a párkány kicsit megfagyott.
- Kenny~ - sziszegte. Így is elég dühös volt Stan magán akciója miatt, de az hogy retusált képekkel szórakozzanak vele. Pislantott párat, majd végül eltéve a képeket, intett egyet mosolyogva.
- Na de~ Ideje emberré válnom~ Hali~ - azzal akár csak egy hullócsillag libbent el.
- Idióta... - morogta, ahogy a jég is vissza húzódott, majd felkelve sétált Stan ágyához és nemes egyszerűséggel csókolta meg a feje búbját - szeretlek te hülye! - motyogta, majd ő is elillant akár a szőke.

A fekete nem sokkal később felkelt, majd egy gyors zuhany után, már sietett is az iskolába. Kenny nem jött be, bár ez kicsit sem lepte meg. Késve érkezett meg, és egy gyors elnézést után már le is ült helyére. Dan közvetlen előtte ült és valamit írt egy újabb kis könyvbe. Mikor kicsengettek, egyből a fiú elé lépett.
- Hey... - Stan gonoszul és rosszállóan nézet rá.
- Húzz el innen!
- Ne hisztizz. Van valami, aminek örülnél... - morogta.
- Mégis micsoda? - morogta, ahogy a kabátja zsebébe csúsztatta a kis könyvet.
- Nincs kedved még egy szellemet tovább küldeni? - kérdezte komolyan.
- Még egyet? Úgy érted a kis barátoddal együtt?
- Nem! Hanem egy másikat, a barátom nélkül! - morogta, mire kérdően nézet rá, majd unottan nézet vissza a füzetébe.
- Miért segítenék neked?
- Mert élvezed ha egy szellemet tovább küldhetsz, nem igaz?
- Nem mondanám, hogy élvezem, hanem jót cselekszek vele, de rendben legyen! De akkor a kis barátodat nem küldhetem utána?
- Nem! Őt nem! - hangsúlyozta ki.
- Hm - fordított el a fejét, majd lemosolyodott - rendben. Elküldöm a másik szellemet, de akkor követned kell az utasításaimat! - Stan bólintva, hajolt lejjebb.
- Mi lenne az?
- Először is kell egy hely ahol megcsinálhatjuk. A szellem kötött valami tárgyhoz?
- Ő... nem tudom... - nézett félre.
- Remek. Tudsz egyáltalán róla akármit is? Vagy a nagy semmi nélkül jöttél ide? - morogta, ahogy elővette ismét a kis könyvet és lapozgatni kezdte.
- Jó, annyit tudok róla hogy egy agresszív ribi, és...! Valami olyasmiről magyarázott, engedjem el Craig-et, és hagyjam hogy vele menjen... - morogta.
- Ohh... szóval voltakép ha elengednéd a barátodat, akkor ő is tovább állna - húzta fel a szemöldökét.
- Lehet... de nem akarom tovább engedni... - nézett rá lomhán. Mély sóhajt engedett ki a száján, majd morgott egyet.
- Rendben, akkor... gyere ma este ide. Elűzöm neked a kis hülye nőszemélyt - mondta, majd azzal a lendülettel felpattant és cuccát összepakolva hagyta el az osztályt. Stan pislogott párat utána, majd vissza ült saját helyére.

Stan este se szó se beszéd hagyta maga után otthonát, majd sietett el az iskolába, egyenesen feltrappolt termükbe. Több gyertyát is meggyújtottak mely világosságot hozott a sötét terembe. A padok kívülre tolva és a padlóra vérrel volt egy rúna rajzolva. Furcsa groteszk jelek és Daniell az utolsó simításokat végezte, ahogy néhány fűszert és egyéb dolgot szórt köré.
- Honnan szereztél vért?... - kérdezte kicsit undorodva, ahogy a szagok megcsapták az orrát.
- Csirkevér. Ne paráz, hanem inkább segíts és mond meg, hogy hívják azt a csajt - állt fel, ahogy leporolta magát.
- Lanna. - mondta, ahogy ügyelve ne lépjen rá semmire, lépkedett a fiú felé. Krétával beírta a körbe a lány nevét, majd alá véset valami más nyelven.
- Így! Kész is vagyunk kelt fel ismét.
- És most? - lépett mellé, és nézte a kört.
- Nagyon egyszerű. Megidézzük őt és amíg én elmondom a varázsigét, te szépen lefogod és nem hagyod, hogy elmenjen - közölte, ahogy egy kötelet adott Stan kezébe - kötözd le. Ha már a körben lesz megteheted. Arra vigyáz, hogy nehogy elmenjen, mert akkor baszhatjuk. Még egyszer nem jelenik meg. - Stan bólintott, majd fogva a kötelet, várta hogy a lány megjelenjen.
- Még valami - nézet rá, majd komolyan nézet rá - ha valami balul üt ki én nem tudok belépni a körbe. Tiltott szabály, viszont akkor leállítom a varázslatot. Ha esetleg neked támadna... - nagyot nyelt, majd elfordította a fejét - a francba is ne halj meg, akkor inkább kérj segítséget a barátodtól!
- Ennyire foglalkoztat az életem? - nézett rá szemöldök felhúzva. - Vagy csak egy ember élete?
- Az emberek élete igen is fontos! - morogta, ahogy beljebb lökte - Na készülj fel! - Stan nyelve egyet fújta ki a levegőt, majd várva hogy a fiú belekezdjen, figyelt. Dan elővette a fekete kis könyvét, majd duruzsolni kezdett. Olyan gyorsan mondta a szavakat, hogy szinte az egész csak egy halk susogásnak hallatszott ám lassan a kör fényleni kezdett és Lanna alakja vált láthatóvá benne.
- Mi a?
- Mi az? - kérdezte Stan, ám ő maga már el is indult felé.
- Ez szar lesz... kurva erős - mondta Dan, ahogy érezte a lány kisugárzását, aki dühösen nézet Stan-re.
- Te kis köcsög! - visította, ahogy neki eset. A fiú morogva kezdte megkötözni, ami úgy ahogy sikerült is neki, persze a lány vergődésének köszönhetően ez is nehezen ment.
- Eressz el te hülye szemét! Add nekem őt! Nem fogok nélküle elmenni! - sikította, ahogy egyre erősebben kalimpált.
Stan agyát elborította a harag, és erősen kötözte meg a lányt, talán túlságosan is, de ez nem érdekelte, mikor megkötözte, elslisszolt a körből. A lány üvöltött és birkózott azért, hogy a kötelek elengedjék.
- Szép munka, de  attól félek... - nem tudta befejezni ugyanis a tárgyak a levegőbe emelkedtek és a lány kötelei hirtelen lángra kaptak - Francba tudtam! Túl nagy az ereje!
- Akkor most mégis mit?... - nyögte Stan, ám ekkor a tárgyak megálltak, és azok újra helyükre kerültek, ahogy Kenny jelent meg, a két srác fölött.
- Ez meg mi akar lenni?... - sziszegte.
- Te mikor haltál meg?! - nézet rá Dan, majd ismét megremegett, ahogy Lanna kipróbált törni a körből - Mindegy! Fogjátok már le! - Stan épp indult volna, ám ekkor Kenny odalibbenve, fogta le erősen a lányt.
- Csináld! - parancsolt rá Dan-re. Dan tovább mondta a szöveget, majd Stan-re sandított és kissé elmosolyodott, ahogy visszanézet a körbe, ahol hirtelen Craig alakja jelent meg.
- Mi történt? - kérdezte, ahogy körbe nézet - Ki idézet meg...?

Stan abban a pillanatban lefagyott Kenny-vel együtt és rögtön mindketten kapcsoltak. Míg Kenny megpróbálta kitaszigálni Craig-et a körből, addig Stan megragadva Dan gallérját, nézett rá dühösen.
- Azt mondtad, őt nem idézed meg! - Ám a körből lehetetlen volt a szellemeknek kijutni, ha már egyszer bent voltak.
- És neked nem is tűnt fel~ - vigyorgott Dan, ahogy a kör közepére mutatott - hogy a kis barátod nevét írtam fel oda csak Brazilul~
- Kenny mégis mi folyik itt?! - kérdezte, ahogy Lannát látva kis elszörnyedt, de az már nem mozgott sőt lenyugodva lépet oda és ölelte át a fiút, aki meglepődve nézet rajta végig.
- Végre~ együtt leszünk~ - Kenny, Stan-re nézett kétségbe esetten, ki ugyan csak így nézett rá vissza, majd a kis ölelkező párosra. Stan ekkor fejt vesztve lökte el Dan-t majd kezdett a kör felé loholni. A lány ezt észre vette és egy nagyot lendített a karján melytől a fekete felemelkedve csapódott a falnak, amit már Craig is morgott és próbálta magáról leszedni a lányt, de lehetetlen volt.
- Viszlát~ - Dan ezalatt felkelt és már a befejező mondatokat mondta. A kör fölött egy fekete lyuk tűnt fel, ami mint egy porszívó kezdte befele szippantani őket. Előbb a lányt, aki nem eresztette el Craig-et, ki dühösen próbált menekülni.
- Francba, FRANCBA! - ordította, ahogy Stan-re nézet ki könnyes szemekkel meredt rá, mellkasához kapott, ahogy köhörészve kapkodott levegő után. "Sajnálom"... suttogta a szót hangtalanul, ahogy előre bicsaklott. Kenny megfogva Craig-et, próbálta vissza húzni, mindhiába. Az örvény lassan mind a hármukat felszippantotta, majd lassan bezárult és el is tűnt. Az osztály hangtalan maradt és a gyertyák is kialudtak egyedül Daniell hangos szuszogása hallatszott csupán. Stan nyöszögve tolta fel magát kezeivel, majd indult el Dan felé, lehajtott fejjel. Aki csak mosolygott. Diadalittas mosollyal, így észre sem vette a felé közeledőt. Stan vicsorogva fordította meg, majd húzott be neki, ezután sem állt meg, ráugorva a fiú hasára, emelte meg újra kezét.
- Te szemét...! - ordította, ám az ütés közben megállt keze, és az remegve hullott teste mellé. Lassan egész teste remegni kezdett, ahogy próbálta könnyeit visszatartani.
- Leszarom! Nekik nem itt volt a helyük! Egyiküknek sem! - sziszegte, ahogy vérző orrát fogta, majd másik kezével lelökte magáról a fiút - Köszi, hogy segítettél~ nélküled esély sem lett volna~ - Gyomra összeszorult a másik szavaitól. Hiszen tudta, igaza van, csak is ő tehet arról, hogy barátját, és őt is elvesztette... Felkelve, támolygott nagy nehezen haza, majd bevetődve az ágyba, zokogott fel. Egészen addig hullatta könnyeit, míg kimerültségében, el nem aludt.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.