Jó ideig nem történt semmi. Az esti órák mentek és végül csupán éjjel három körül jelent meg, megint a nappaliban. Arca nyúzott és szokatlanul vörös volt.
- Francba... - motyogta.
Mindketten felkapták a fejüket, persze időközben Kenny bekapcsolta a tv-t, de ő volt ki odalépett Craig mellé.
- Craig... - suttogta. Felnézet a szőkére, majd elfordította tekintetét, ahogy az arcát kezdte törölni.
- Mi történt?... - suttogta.
- Nem akarok róla beszélni - mondta, és már teljes testével elfordult. Kenny elszomorodva hajtotta le fejét, majd felsétált az emeletre, szó nélkül. Stan csak ekkor, mert Craig mellé kúszni. Arca már rendezettebb volt és így nézet rá a feketére ki keserű, és bűnbánó kifejezéssel nézett rá.
- Sajnálom... - suttogta.
- Nem a te hibád - mondta, ahogy egy lágy mosolyt engedett el.

- De!... megakadályozhattam volna de... béna voltam... - nézett félre, majd átölelte olyan szorosan, ahogy csak tudta. Craig persze nem válaszolt és talán nem is akart. Teste kicsit megremegett, ahogy a másik hozzáért... majd nagy durranás fentről. Egy lövés, és egy üvöltés... Stan megdermedt, és félve nézett a lépcső felé, ám onnan pár pillanat múlva Kenny jött le... szellemként.
- Van egy kis elintézni valóm... Stan. - nézett a fiúra, ki csupán remegni tudott. - Addig vigyázz rá... - majd el is suhant. Craig még nézet utána és sejtette, a szőke nem éppen lehet jó kedvében.
- Ülj le - nézet ismét Stan-re, ahogy a kanapé felé kezdte lökdösni, az pedig engedelmesen ült le rá, majd felhúzva lábait, pislogott a másikra.
- Akarod tudni az egészet? - nézet rá komolyan.
- Igen. - bólintott. Mély levegőt vett, majd lassan engedte ki.
- Kenny halhatatlan, de képes szellemként is bolyongani, ahogy én is, épp ezért emlékszik ő mindenre.
- És pontosan... mire?... - suttogta.
- Az előző életére - mondta, majd fekete hajába túrt - emlékszel mikor kiakadtam a neveden? - Bólintott.
- Persze... - "hogy felejthetném el...".
- Nem először láttalak. A nagyapádat ugyan így hívták. Ő volt az első, akivel a halálom után találkoztam és mondjuk úgy... ő volt az aki adott nekem egy második életet is. - Felkapta fejét.
- Mégis hogyan?
- Nehezen. Kenny meghalt értem akkor és Stan vigyázott rám utána. A nagyapád. Ez miatt voltam a kriptában és ez miatt voltak ott a hamvaim is - kicsit elhalkult, ahogy szomorúan nézet előre - mind a ketten megmentettek akkor és most... - felpillantott - itt vagyok megint szellemként és most is zaklatnak. Az erőm sokat nőt. Stan... érzem, hogy valaki meg fog ölni. Végérvényesen. - A fekete pislantott párat.
- Nem... - motyogta.
- Ez olyan jóslás féle. Én sem élhetek örökké - legyintett, de utána megfogta Stan meleg kezeit - viszont azt akarom, ha valami bajom esik és veszélyes te ne, avatkozz bele!

Nem válaszolt, csupán a fiúra pislogott néha. Craig ismét félre nézet. Elmondott mindent... rendben. Majdnem mindent.
- Mi volt közted, és a nagy apám között?... - suttogta.
Felkuncogott keserűen.
- Fogalmazzunk úgy akkor kicsit makacsabb voltam, így nem is nagyon hittem abban, hogy vele lehetek. De ő soha nem adta fel. Túlon-túl kitartó volt... - belenézet a fiú szemeibe, ahogy mosolygott - szeretett és én is szerettem őt. - Stan pislantott rá párat, majd előre fordulva kezdte elgondolkodóan a földet fixírozni. A fekete pedig őt nézte, de gondolatban máshol járt. Kíváncsi volt vajon a szőke milyen őrültségbe megy bele.
- Iszok... - jelentette ki, majd felállva tűnt el a konyhába. Utána nézet, majd mikor eltűnt, most először borult rá térdeire és kezdte hevesen rázni a fejét.
- Basszus! - suttogta - Ha még egyszer oda kerülök abba, bele fogok őrülni.

Stan eközben kint, kivéve egy poharat tette le a konyhapultra, majd vett elő narancslevet. Könnyed mozdulattal csavarta len annak kupakját... ám nem öntötte bele a pohárba... kábán kezdte bámulni az üveget, ahogy a narancslevet görcsösen szorította.

Bent a szobában még egy ideig ült, ám mikor lágy fuvallatot érzet felpillantott és bár büszke volt a büszkeségére mégis akkorát ordított, hogy abba a ház is bele remeget. Szó szerint.
- Tűnj el ha mondom! Azonnal húzz el! - A narancslé a pulton landolt, és épp hogy nem borult ki, Stan egyből a nappaliba sietett, majd félve nézett Craig-re aki még mindig a kanapén gubbasztott ám rémült kifejezés volt az arcán, ahogy az előtte levőt nézte. Jobban mondva a másik szellemet. Az ismerőst kinek szőke haja volt és fehér kis ruhája... amit persze vér mocskolt be. Ahogy akkor ott lent a pincében.
- Tűnj innen Lanna!
- Azt hittem örülsz nekem~ nem volt könnyű megtalálni az is biztos~ - A fekete leesett állal pislogott a szellem lányra.
- Ő ki?... - suttogta reszelős hangon, ahogy ismét a fiúra pillantott, ki pedig felpattant, majd megragadva Stan kezét kezdte kihúzni.
- Menj ki a házból! Most! - közölte, ahogy néha-néha hátra nézet. Lanna árgus szemekkel figyelte őt.
- De mit... miért... - motyogta, hagyta magát egy ideig, ám észbe kapva kezdett ellenkezni. - Hey! Vigyáznom kell rád! - A füléhez hajolt, majd halkan suttogni kezdett.
- Nem árthat nekem, de neked igen. Menj ki, kérlek! - Stan alsóajkába harapva, sietett ki.
- Édes~ a tiéd? - lépet mögé a szőkeség, mire Craig ijedten ugrott el.
- Húzz innen Lanna! Megmondtam, hogy többet ne gyere a közelembe - sziszegte, ahogy a falnak simult, ám ekkor a lányka ott termet előtte és belenyúlt a gyomrába, amitől Craig felüvöltött, ám észbe kapva harapta be ajkát.
- Ohh~ csak nem tetszik a pórusaidnak az én testem~? - ártatlanul mosolygott, ahogy megcsavarta kezét melytől Craig szemeiből könnyek kezdtek potyogni - Erősebb lettél~
- Te meg idegesítőbb...
- El kell menned. Nem érdemelsz semmit. Miattad haltam meg! Ha nem hagytad volna...
- Esélyed sem volt! - kiabálta, ám ekkor már mind a két kéz a gyomrában volt, amitől görcsösen esett térdre.
- Craig~ pedig úgy kedveltelek - mosolygott még mindig álszentül - gyere velem. Lépjünk tovább és éljünk együtt~
- Nem! Én nem szeretlek! - közölte, ahogy ellökve magát ment át a szőkén, amit ő nem nézet jó szemmel, így rögtön megfordult ám meg is állt. Keze megdermedt és felszisszenve nézet a lihegőre, aki viszont elmosolyodott - lejárt az idő... húzz vissza és ne gyere többet!
- Úgy is tudod, hogy jövök... – vigyorgott majd nagy szél ismét felcsapott és lassan köddé vált, Craig örömére.

Stan eközben alsóajkát marcangolgatva állt az ajtó előtt. Hitt a feketének, mégis az a hangosabb üvöltést kételyt keltett benne... feszülten várta a másikat, aki egy jó idő után kinyitotta az ajtót.
- Meg leszel egyedül egy kicsit? - kérdezte.
- Veled kéne maradnom... Kenny... - mondta, ahogy felé fordult és Craig, már majdnem bele kezdett, de inkább elhalkult, majd bólintva sétált át a falakon egyenesen a nappaliba, ahova leülve dőlt hátra és csukta be szemeit. Stan becsukva az ajtót, ment lomhán a konyhába. A pultra pillantott, hol a narancslé szerencséjére nem borult ki... sóhajtva öntött végül magának, majd ment a nappaliba, és leülve a kanapéra kezdte kortyolgatni. Egy laza mozdulattal vette fel a távirányítót, majd kapcsolta be ismét a tv-t. Craig fél szemmel nézte, majd behunyva szemeit kissé elmerült a gondolataiban. Mikor pohara kiürült, az letéve a dohányzó asztalra, bámulta a tv-t egy ideig... mind addig, míg pilláit lassan lehunyta, de nem aludt el. Ellenben Craig-el aki eldőlt a kanapén, így feje Stan ölébe kötött ki. Ritkán aludt el, hisz nem volt rá szüksége mégis most teljesen kimerült volt. Stan erre nyitotta fel pilláit, majd tekintett le a másikra. Elmosolyodva cirógatta meg annak tincseit, majd újra lehunyta pilláit.

Stan másnap reggel nyújtózva egyet kelt fel. Nem akarta felkelteni a másikat, így kicsusszanva alóla, ment fel szobájába. Unottan nézett körül a jól megszokott tárgyakon ám... az egyiken megmaradt tekintete. Az urna... mihez még hozzá sem ért. Könnyedén kapta le a polcról, majd leülve ágyára, vette le a kis fedőt, majd ujjaival lágyan megcirógatta a hamvakat. Craig álmában felnyüszögött, ahogy az a borzongatás végigsiklott a testén. Egy lágy mosoly is kiült az arcára, ahogy Stan-ére is, és maga sem tudta miért, de élvezte lágyan simogatni a másik hamvait. Ujjait kicsit jobban bele nyomva, simított rajta végig. Erre már Craig is felkelt és kellet neki pár perc mire felfogta mi is történik.
- Reméltem, hogy elfejted - motyogta, ahogy megjelent Stan előtt, ki lomhán pillantott fel rá, ám tovább simogatta a hamvakat.
- Hm?...
- Hagyd abba - nézet rá, ahogy bár nem akarta mutatni, de arcán még így is látszott mennyire élvezte a dolgot. Stan felkapta fejét.
- Miért?... - suttogta, majd lenézett a hamvakra lágyabban simogatta. Nem igazán tudta miért csinálja, de nem tudta abbahagyni. Craig arcán pedig még nagyobb lett a pír, ahogy Stan-t nézte. Nagyon jól eset neki. A tegnapi sok történés után szinte andalító volt ez az egész.
Félénken pillantott fel rá... tekintette kissé ködös volt, ahogy lágyan suttogta a szavakat.
- Jól... esikh?

Beharapta alsó ajkát, ahogy leült Stan mellé. Nem válaszolt helyette csupán neki dőlt míg a fekete lehunyva szemeit, koncentrált a másik hamvaira. Lágyan kezdett el körkörös mozdulatokat írni benne, majd kezét fokozatosan mélyítette. Craig pedig lehunyva szemeit sóhajtott, ahogy kissé megborzongott. Félig felnyitva pilláit, sandított a másikra, kinek mutató ujjához még egyet csatlakoztatott, így simogatta tovább.
- Stan... - motyogta, ahogy kissé hozzá dörgölte hideg testét.
- Huh?... - sóhajtotta, ahogy kissé elpirult, persze kézmozgásával nem állt meg, melytől ismét felsóhajtott, ahogy el is mosolyodott. Stan pedig lehajtva fejét, kezdte ujjait a hamu közepén egyre mélyebbre nyomni.
- Stan... - nyögött fel - elég lesz... - Stan lomhán húzta ki ujjait, ám ezután végig simított rajta egyszer határozottan. Craig előre hajolt, ahogy megkapaszkodott lábaiban.
- Craigh... - suttogta, ahogy ránézett, középső ujját beledugva a hamuba mozgatta, míg mutatójával simogatta.
- Stan... ez így... - motyogta, ahogy néha-néha megremeget az élvezettől. Stan alsóajkába harapott a másik látványától, ujját mélyebbre dugta, míg simogató ujja is kicsit jobban belesüllyedt a hamuba.
- Ahh~ - nyögött fel, ahogy hirtelen eldőlt az ágyon és arca már teljesen ki volt pirulva - Ha nem hagyod abba... elfogok... - De persze ez csak még jobban felizgatta, és egyre határozottabban mozgatta kezét a hamuban. Nem volt mit tenni a vágy és ez az egész szétjárta a testét, ahogy a könnyei is kibukkantak. Stan szemöldök ráncolva nézett rá, ahogy kicsit kapkodta a levegőt, de nem tudta abbahagyni. Nem akarta abbahagyni. Kábán nézte a másikat, majd hamvait félre téve, mászott hozzá közelebb. Egy ideig nézte, majd nemes egyszerűséggel csapott le ajkaira. Craig szemei kipattantak és kábán nézet Stan-re mégis, azonnal visszacsókolt, amit a fekete felsóhajtva fogadott, ahogy nyelvével lágyan kezdte kényeztetni a másikét. Craig átölelte és élvezettel nyögött bele. Annyira élvezte, hogy ismét érezheti a fiú meleg testét. Stan görcsösen mart bele a takaróba, ahogy egyre hevesebben csókolta, de végül Craig kapott előbb észbe, ugyanis tudta nem lenne szabad. Még nem, mert semmi nem biztos... nem akarhatta mégis nem bírta ellökni. Lehetetlen volt számára ellökni azt, akit szeretett. De persze Ő sem tudott megállni. Csupán nem rég ismerte de mégis... az érzelmei nem változtak, és nem akart neki határt szabni, olyan erővel csókolta, mintha évek óta csak erre várt volna.
- Stan... - tolta el magától kicsit, ahogy kábán nézet rá - neh... nem szabadna...
- Miért nem?... - suttogta kábán.
- Mert szellem vagyok! - mondta komolyan. Szemei kikerekedtek egy pillanatra, majd félre nézve, mászott el a fiútól.
- Igaz... - suttogta, majd felállva, sétált ki a szobából. Craig nem ment utána.
- Francba... - morogta, majd eltűnt.
Stan mikor lement, akkor vágódott ki az ajtó, nővére dühösen baktatott a lépcső felé.
- Shelly! Hol vannak apáék? - kérdezte a lánytól, ám az egy hatalmas ütéssel jutalmazta a fiút, ki így nyikkanva repült el.
- Nem sokára ők is jönnek...! - morogta, majd fel is ment, ám a lépcsőről még rádobott egy papír zsepit a fiúra, ki elmosolyodva, törölgette le a vért szája széléről.

A ház csendes volt, Stan aludt, nővére elvolt szobájában. Kenny még mindig szellemként suhant be a nappaliba, majd nézett körül.
- Craig?... - A fekete egy nyögéssel jelent meg, ahogy fejét fogta, majd kissé kérdően nézet rá a szőkére, ki mosolygott rá.
- Jól vagy?
- Fogjuk rá... te? - ült le a kanapéba, míg Ő sóhajtott egyet.
- Csak most vettem észre... milyen sok idő telt el... - ült le mellé.
- Igen... kicsit túl sok - nézet oldalra, ahogy állandóan felugrott előtte Stan képe.
- Ez van, nem érdemes ezen gondolkozni. - dőlt előre. - Craig... miért nézel ki ilyen nyúzottan? - pillantott rá.
- Sok minden történt tegnap és nehezen emésztek - ellenben vele, aki hátra dőlve kezdte a plafont nézni - megvan a második rossz akaróm...
- Kicsoda? - kapta fel fejét.
- Egy másik szellem... pontosabban egy régi ismerős.
- Erős? - húzta fel lábait.
- Igen... erősebb mint mikor először találkoztam vele, ráadásul - nézet rá a szőkére - azzal, hogy a történelmünk egyezik kicsit függünk a másiktól így olyan anomália van köztünk ami... ártani is tud, de... én nem tudom, hogy használjam.

Kenny pislantott párat.
- Ez nagyon nem jó... - mondta szinte csak magának. - De... - Felkapta fejét.
- De? Nincs de! Végem... nemcsak, hogy az a dilis bármikor elküldhet arra a kibaszott helyre, de még az a csaj is engem üldöz! Kurvára kivagyok! Ha így megy tovább... - elhallgatott, ahogy beharapva alsó ajkát nézet félre - nem tudom mi lesz, de ez így nem fog működni.
- Épp ezért... - állt fel. - Jobb szerintem, ha te is jössz. - nézett rá.
- Hmm? - értetlenül állt fel, ahogy végig nézet a fiún.
- Ideje meglátogatnom egy régi ismerősömet... talán. Neked is tud segíteni... - mosolyodott el.
- Kicsodát? - kérdezte, de utána sóhajtott - Remélem nincs messze...
- Annyira nem~ - vigyorgott, majd már ki is libbent a házból. Craig követte, ahogy még egy pillantással nézett fel a lépcsőn. Kenny persze igazat mondott. Nem volt messze... annyira. Fél óra múlva már egy elég érdekes környéken jártak. Nagyrészt öregek éltek itt, és sok-sok ház állt üresen, lebontásra várva. Az egyik kétemeletes romhalmaz házba libbent be, itt pedig egyenesen a pincébe. A félhomály belepte a helyiséget, négy hatalmas, ember méretű gyertya állt a szoba mind a 4 sarkában. Pár szekrény, hol mindenféle üvegek, állatok, porok, szerek, növények... az íróasztalnál egy fiú ült. Szorgosan körmölt, süveget viselt fején, mi sötétkék színben játszott. Fekete palástjával takarta el ruháját, csupán barna, bőszárú cipői látszódtak ki alatta. Mikor érzékelte a szőke jelenlétét, abbahagyva az írást kapta fel fejét.
- Á Kenny... Kit hoztál magaddal? - hangja az egész szobában visszhangzott, majd újra körmölni kezdett. Craig végig nézet a termen és kicsit megborzongott. A rossz emlékek, amik kísérteték már egy jó ideje, mégis bízott abban, hogy a szőke nem vezette zsákutcába.
- Ó szóval nem szereti az ilyen helyeket... kár... - tette le ismét tollát, majd fordult a fiúk felé. Fekete tincsei eltakarták jobb szemét, bal írisze sárgán csillogott, pupillája vékony csíkban húzódott középen. Mégis... ami talán igazán sokkoló lehetett benne, vastag lila cérnával volt összevarrva szája. És mikor újra megszólalt. - Én szeretek ilyen helyen dolgozni... - mosolygott, de szája nem mozgott, csupán hangja visszhangzott a teremben.

Végigfutott a hátán a hideg, ahogy a fiút nézte.
- Ki a barátod? - kérdezte a Kenny-től.
- Drop-nak hívnak... - felelt ő maga, ahogy testével feléjük fordult. - Sajnálom Kenny... még nem találtam meg. - mondta szomorúan, ám a szőke megrázta fejét.
- Nem ezért jöttem... kéne egy kis segítség...
- Mégis miben? - kapta fel fejét, majd Craig-re pillantott, és ismét elmosolyodott. Lassan végigmérte a srácot, majd csak sóhajtott. A szőke közelebb lépett a fiúhoz.
- Egy szelleműző, és egy szellem se hagyja nyugodni... - mondta komolyan, kezeit zsebre vágva.
- Oh... az elég kellemetlen... - fordult félig az asztal felé, majd gyorsan kezdett firkantani. - Meglátom mit tehetek... - fordult ismét feléjük, mire Kenny elmosolyodva, libbent fel a pincéből.
- Köszönöm - motyogta a fekete, ahogy követte barátját. A süveges visszahajolva az asztal fölé kezdett ismét körmölni. Mikor a szőke kiért a ház elé, sóhajtva állt meg.
- Remélem nem rémített halálra első látásra~ - vigyorgott.
- Furcsa... de mégis ő ki volt? - bár nem látszott rajta kissé felállt a szőr a hátán a helytől és a fiútól is.
- Mindenki máshogy hívja de... maradjunk annyiban hogy... mágus? - kuncogott. - Igen azt hiszem ez a legmegfelelőbb szó rá~ - mosolygott.
- Oh... - lepődött meg, de végül csak elmosolyodott - mik vannak... - Kenny megveregette vállát.
- Sokat fog még ő nekünk segíteni...~ - mosolygott, majd elindult.
- Remélem igazad lesz - mosolygott vissza, ahogy követte - amúgy... neked nem kéne már a testedben lenni? - Felkuncogott.
- De... csak egy kicsit csaltam~
- Csaltál? - vonta fel szemöldökét. Kuncogva fordult felé, majd fogta meg kezében  a medált, mi nyakában lógott, fura jel volt rajta.
- Amikor ezt hordom, addig maradok szellem amíg le nem veszem~
- Fain. Szóval csalsz mi? Ezt is a barátodtól kaptad?
- Igen~ - vigyorgott. - Sok ilyen kis trükköt tud~ - Meglengette a fejét, majd mosolyogva haladtak tovább.

Még így is, elég rossz érzése volt, de nem az új személytől. Aggasztotta a dolog... ez az egész.
- Pontosan... mit is csinál veled az a szellem?... - kérdezte.
- Lanna? Azt akarja menjek vele tovább - nézet oldalra. Kenny tekintete elkomorodott.
- És hogy támad rád? - Elgondolkozva fordult felé, majd megrántotta a vállát.
- Nem támad,  voltaképp csak legyengít. Azzal, hogyha hozzám ér például.
- Micsoda? - lepődött, meg ahogy kissé távolabb is ugrott, ám Craig leintette ezzel jelezve velük nem lesz gond.
- A múltunk egy így... voltaképp közünk van egymáshoz és ez olyan erőt fejt ki, melytől ilyen szívódás jön létre... nem tudom jobban elmagyarázni.
- Erre tuti lesz egy ellenszere... és akkor már ő nem fog zaklatni... már csak Dan-t kell elintéznünk! - vigyorgott.
- Ennyire biztos vagy a dolgodban? - kérdezte, ahogy arca kicsit elkomorult - Kenny... az a lány őrült. A halál... elvette az eszét vagy fene tudja, de... előbb utóbb rá jön, hogy mi a kedves a számomra. Dan pedig nem kispályás... ez volt a második, hogy oda elküldött és kibaszott nehezen lehet onnan visszajönni... egyben.
- Tudod... - nézett rá komolyan. - Ez a kis fiú... mindkettőnknél sokkal öregebb. Szerintem... valamit csak tud tenni, az érdekedben...
- Rendben. - bólintott, majd sóhajtva nézet rá a szőkére - Szerintem... Stan-t is avasd be a dolgokba. A nagyját úgy, ahogy elmondtam neki... ha kellek meg szóljatok - motyogta, ahogy rögtön el is tűnt.

A szőke fellibbent Stan szobájába. A fiú ágyában feküdt, magára húzva a takarót. Leülve az ágy szélére, rázta meg a kis gombócot, mire egy kócos Stan bújt alóla elő.
- Hm?... Kenny?... - dörzsölgette szemeit.
- Stanley~ - mosolygott, majd arca elkomorult. - Beszélnünk kell... - a fekete csak pislogni tudott.
A szőke mindent elmondott neki a mostani helyzetről, és hogy mivel kell vigyáznia a feketének. Ezután távozott is, Stan pedig a zuhanyzó alá vetve magát, próbálta feldolgozni a történteket. Craig ezalatt belibbent a fiú szobájába, majd az ágyára ülve lóbálta lábait. Stan mikor végzett, egy gyors törülközést követően, magára kapta fekte fürdőköpenyét, és így lépett ki a szobába, haját törölgetve. Mikor meglátta a másikat, meglepetten nézett rá, majd összébb húzta köntösét, így elrejtve ágyékát.
- Hey! - nézet rá mosolyogva, míg Stan félénken elmosolyodott.
- Szia... - köszönt neki, majd az ágyhoz sétálva ült le mellé.
- Kenny elmondott mindent? - nézet rá de a mosoly nem olvadt le az arcáról - Mindent... - tette félre a törülközőt.
Lassan bólintott, majd sóhajtva nézet rá Stan-re.
- Kiakadtál?
- Mérges voltam... - mondta komolyan. Durcásan fordította el fejét, ahogy összefonta karjait. - Hazudtál!
- Mégis miben? - pattant fel.
- Azt mondtad nem bánthat az a hülye szellem! - mutatott rá vádlón, ám arca szomorú lett, ahogy leeresztette kezét. - De bántott téged... - suttogta.
- Az az idióta... - morogta maga elé, majd ismét felpillantott - Stan... nem bántott. - Stan ismét mérgesen fixírozta a fiút. - Ártani nem tud nekem - folytatta, de sejtette a fiút nem győzheti meg. Fejét lehajtva, harapta be alsóajkát.
- Stan... - ismét leült mellé, majd kezét a vállára helyezte - nem kell értem aggódnod.

Lomhán sandított a másikra, és habár próbálta nem kimutatni, arcán a szomorúság és aggódás tükröződött. Craig ezt látva elmosolyodott, ahogy lágyan magához ölelte.
- Jobban kedvelem mikor hülyeségeteket vágsz a fejemhez. - Stan elmosolyodott, majd arca vörös lett.
- Amúgy... a szellemek, hogy élveznek el?... - suttogta, ahogy a pír nőtt az arcán.
- Ohh~ megmutassam - vigyorgott rá. Stan még vörösebb lett, de elvigyorodva, nyalta meg ajkait.
- Igen~
- Azt ugye tudod, hogy nem magamon fogom megmutatni - nézet rá még mindig, ahogy lassan végignézet Stan-en ki ekkor hökkölt kicsit hátra.
- Miért nem?... - nyöszögte.
 - Mert van egy jobb alany is ráadásul saját bőrön kell megtapasztalni~ -
- De én... - csusszant hozzá közelebb. - inkább téged látnálak... - Craig elmosolyodott, sőt egy halk kuncogás is kijött a száján.
- Nem hinném, hogy azt fogod látni...
- Miért? - pislogott.
- Mert a szellemek nem mennek el, ellenben veled~
- Ó... - lepődött meg, majd hason elfeküdve az ágyon, vette maga elé a másik hamvait, majd kezdte azt simogatni. - De van, amikor eltűnsz... - nézett rá.
- Ne, várj... - persze hiába mondta az érzés úgy szaladt rajta végig ahogy az szokott - ha eltűnök... akkor annak van oka is...
- Mi?... - kérdezte, ahogy arcát kezére támasztva, nézte a fiút.
- Te ezt élvezed mi... - morogta, ahogy nem volt halandó válaszolni.
- Igen~ - vágta rá mosolyogva, ahogy ujjait még jobban belenyomta, mitől Craig felnyögött egyet, ahogy a hasát fogta. Bizsergett és ahogy felnézet kissé dühös volt a feketére ki ezt észrevéve, hajtotta fejét az ágyra, majd tekintetével az urnát kezdte fixírozni. Kihúzva ujjait, kezdte lágyan simogatni a hamut. Dühössége mintha elfújták volna, úgy hunyta szemeit. Meleg érzés töltötte el, mint mikor ember volt. Kellemes lágy... Stan mosolyogva hunyta le szemeit, és cirógatta tovább a hamut.
- Stan - közelebb lépet hozzá, ahogy ő is eldőlt az ágyon - utálom ha a hamvaimat buzerálod... - Stan pillái felpattantak.
- Miért?!
- Mert hiába kellemes és jó érzés... nem akarok eltűni - arcáról lehervadt a mosoly, de ennek ellenére még mindig átjárta az a borzongás.
- Oh... szóval... nem magadtól tűnsz el... - ült fel, ahogy a hamvakat visszatette éjjeliszekrényére.
- Nem... általában nem - rázta meg a fejét, ahogy oldalra nézet - nehéz megérteni a szellemlétet mi...?
- Hát számomra igen... - mondta, ám ekkor kopogtak az ajtón. Naiv módon nyitotta ki szobájának ajtaját, hol egy fekete lány mosolyogva tartott kezében pár füzetet.
- Stanley!~ Elhoztam a házid...! - mosolygott, majd végig nézett a fiún, avagy annak kinézetén, kinek épp hogy nem látszódott farka. - Ohh... nem kellett volna így kiöltöznöd hozzám... - fogta meg piruló arcait.
- Nem én csak... - kezdtet bele, de tudta reménytelen, sóhajtva állt el az útból, így a lány belépve tette le az íróasztalra a jegyzeteket. Stan odalépve kezdte nézegetni a füzeteket, míg a lány egyre jobban méregette. Egy lusta pillantással ő pedig a lányt kémlelte.
- Csoda, hogy a szemei nem esnek ki - mondta fennhangon. Stan ekkor fordult meg, majd nézett szemöldök felhúzva Wendy-re, ki pajzánul mosolygott rá vissza.
- Öhm... ezek Tweek füzetei... - mondta, ahogy az egyiket kinyitotta, első lapján ott virított a szőke neve.
- Igen. Az övé. Csak én elhoztam... - lépdelt közelebb a fiúhoz.
- Aha... és önerőből adta? - kérdezte gyanakodva, a sorokat olvasva.
- Talán... - suttogta.
- Talán?! - kapta fel fejét Stan, ám ekkor a lány már előtte állt, és kihívóan vigyorgott rá, ám a fekete semmit nem reagált, és ez kezdte zavarni.
- Én mondtam, hogy ribanc - kelt fel és lépet Stan mellé, majd a lányra bökött - elintézzem? - Stan megfordulva, tette le a füzetet.
- Nekem kéne... nem igaz? - suttogta, hogy csak Craig hallja. - Nos köszönöm Wendy, de mivel este van... - bökött az ablak felé. - lassan lefeküdnék... - a lány ekkor már a másik ágyán feküdt.
- Oké~ - vigyorgott, Stan pedig meglepetten pislogott, hogy került oda olyan gyorsan.
- Egyedül. - mondta komolyan, mire a lány vigyora lefagyott, és dühösen sétált oda Stan-hez, majd nézett fel rá.
- Gyűlölöm ha egy fiú nincs oda és vissza értem... - sziszegte. Stan nem válaszolt, csupán nézte a lányt, mi egyre jobban és jobban feldühítette, végül sarkon fordulva kezdett kifelé menni. - Ezt még... NAGYON megbánod! - sziszegte a fiúnak, majd elviharzott.
- Nem semmi - nézet utána, majd Stan felé, ahogy elismerőn mosolygott, míg az nagyokat pislogva sandított rá.
- Le fogja tépni a golyóimat... - sóhajtotta lemondóan. - De megérte...! - tette hozzá elszántan.
- Majd én megvédelek - odalépve hozzá simogatta meg az arcát, majd elvéve bökött az ágyra - de mint mondta ideje lefeküdni~ - Stan kuncogva, ment oda az ágyhoz, majd összekötve magán a köntöst, takarózott be, ahogy éjjeliszekrényén lévő lámpáját lekapcsolva, suttogta mosolyogva.
- Jó éjt... - nem sokkal később már aludt is. Craig elmosolyodva tűnt el a dolgait végezni és Stan álmait egészen hajnali kettőig senki nem is zavarta meg. Viszont, ahogy elmúlt egy gonosz vigyor burkolózott ki a sötétből és oda lépve az alvóhoz ült rá, majd nyomta le olyan erővel a vállait mintha csak két tonnányi zsákot pakoltak volna rá.
- Hey~ ébresztő~ - Stan szemei kikerekedtek, és felnyikkanva nézett fel, ahogy kapkodta a levegőt.
- Remek... szeretném, ha elküldenéd Craig-et magadtól és ez a kis beszélgetés, nem jutna a fülébe különben megkeserítem az életeteket~
- Mi van?! Szállj le rólam, hülye kurva! - akadt ki, rossz szokásai közé tartozott, ha felkeltették, sokáig azt se tudta hol van. A lány viszont elkuncogta magát, majd a szorítása erősödött. Stan fájdalmasan nyikkant fel ismét.
- Eressz már... - nyöszögte. - Keress magadnak mást...!
- Nekem csak ő kell. Senki más és te, az utamban vagy! Engedd el szépen. Küld el magadról - fojtatta, ahogy keze kissé följebb mozdult Stan nyakára.
- So...ha... - nyöszögte kissé nehézkesen Stan, ahogy próbálta lefejteni magáról a lány kezeit.
- Biztos vagy benne~? Ezt akarod? Azt hogy szenvedjen és annyiszor okozzak neki fájdalmat amennyiszer csak akarok? Ő megvédhet téged, de te vajon megtudod őt? - kérdezte, ahogy a szorítás erősödött. A fekete nem válaszolt, csupán görcsösen összeszorítva pilláit, próbálkozott tovább. Az ablak ekkor kivágódott, meleg szél kezdett tombolni a szobában, ahogy Kenny a lány mögé libbenve, mélyesztette bele kezét, pontosan oda, ahol szíve lenne, ha élne még... Az pedig felsikoltva engedte el a feketét, majd ugrott el tőlük egyenesen a falhoz.
- Ezt mégis, hogy?! - sikította, ahogy dühösen nézet rá a szőkére, majd ismét a feketére. Kenny csupán mosolyogva, libbent hozzá közelebb.
- Menj szépen máshova menstruálni...~ - mosolya ördögi volt, ahogy hangja is hidegen csengett. A lány felszipogott ám mikor felállt és kissé megtörölte arcát gonoszul elmosolyodott, majd tovább állva tűnt el. Kenny Stan felé fordult, ki köhörészve, kapkodta a levegőt.
- Kenny... ez meg mi... - ám mielőtt a fekete tovább kérdezősködhetett volna, odalibbenve hozzá, mélyesztette ujjait a fejébe, mire Stan visszaájult az ágyba. A szőke pedig sóhajtva, libbent fel a tetőre.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.