Stan kómásan kelt fel. Fáradtan érezte magát, majd a sötétben botorkált el szekrényéhez, és kezdett ruhák után kapálózni.
- De hideg van... - suttogta, majd csak ekkor esett le neki, hogy csak egy bokszer van rajta. Kissé morogva nézett végig magán, nem tudta elhinni, hogy nem volt képes felvenni minimum egy nadrágot... végül kirántva egy pólót, gatyát és mi egyebet dobta ki ágyára, majd indult el a fürdő felé. Ám Craig rögtön az útját állta.
- Tennél nekem egy szívességet?
- Huh?... - pislogott rá kábán.
- Ne menj ma be - mondta nyugodtan - kérlek.
- Huh... jó... - motyogta, majd nemes egyszerűséggel feküdt vissza ágyába.
- Köszi - mondta, majd hátat fordulva lépet az ablak elé és ült fel annak párkányára és onnan nézet kifele.

Stan csupán órák múlva kelt fel, akkor is riadtan. Ziháltan nézett az órára, majd ordított fel.
- BASSZUS! ELKÉSTEM! - akadt ki, és már pattant volna fel, hogy öltözzön de... rákellett jönnie, hogy 3 órás késéssel már értelmetlen. Sóhajtva dőlt vissza, a ház üresen csengett, szülei dolgoztak, nővére meg persze iskolában volt...
- Én kértem meg, hogy maradj itthon és te bele egyeztél - jelent meg az ágy végében a fekete. Stan kicsit hátrébb ugrott a másiktól, majd úgy nézett rá morogva.
- Nem is emlékszem rá...
- Bocsi - rántotta meg a vállát. Stan kissé durcásan nézett rá.
- Mégis, minek akartad, hogy itthon maradjak? - morogta. Beharapta ajkát. Vajon elmondja neki? Nem... egyértelműen nem kell őt ilyennel terhelni.
- Egyszerűen nem akartam, hogy elmenj...
- Miért?... - kérdezte nagyokat pislogva, felhúzott szemöldökkel.
- Mert hiányzol - nézet rá mosolyogva, ahogy egyre közelebb lebeget hozzá. Stan arca mélyvörös lett, ahogy hozzásimult az ágy mögötti falhoz, megszólalni sem bírt a döbbenettől.
- Nem szeretem, ha sokan vannak körülötted - mondta tovább, ahogy már szó szerint rámászott a fiúra - szeretnék csak veled lenni~ - Stan csupán tátogni tudott, hang nem jött torkán, ahogy még mindig ledöbbenve nézett a másikra.
- Stan~ - hajolt már szinte olyan közel hozzá amennyire csak tudott.
- Hn?... - nyögte nagy nehezen, ahogy görcsösen szorította össze ajkait. Elmosolyodva simított végig az arcán, de rögtön el is hajolt.
- Ne menj suliba ma, kérlek. - Hevesen bólogatni kezdett, majd fejét lehajtva próbálta elrejteni pírját. - Köszönöm - borzolta össze a fürtjeit, majd felkelve ismét az ablakhoz sétált.
Stan vörös fejjel feküdt vissza az ágyba, majd takarózott be nyakig. Nem fázott, persze hogy nem... mégis zavarban volt, sokkal jobban, mint eddig bármikor és nem tudta mitől. Eközben Craig kifele nézet és azon gondolkozott vajon a szőke lerendezi e azt a srácot. Nem sokkal később csengettek, majd ismét és ismét, Stan dünnyögve sietett le a bejárati ajtóhoz, majd nyitotta ki. A lány azonnal nyakába ugrott, majd siránkozni kezdett.
- Jaj Stan úgy sajnálom! Tudom, hogy MIATTAM nem jöttél be a suliba és úgy sajnálom! Hirtelen kirohanás volt nem akartalak annyira megütni csak... - pirulva hajolt el. - Ha sexelni akarsz szólj! Ja, és a gumit te állod! - morogta Wendy.
- M... MI?! - döbbent le a fiú.
- Ez mindig itt van - morogta Craig.
- Úgyis egy szemét a pasim! Dobtam a francba... - legyintett a lány, Stan csak pislogni tudott, és egy kicsit elmosolyodott Craig kommentjén. - Nekem most már csak te kellesz! - jelentette ki a lány, mire ismét lefagyott, ám ideje se volt semmire, ugyanis ő ráugrott így a földön terültek ki, hol a lány egyenesen az ágyékára ült és már mozgatni is kezdte a csípőjét, miközben blúzát tépegette le.
- Gyerünk Stanley! Itt az ideje, hogy megrontsalak!~ - vigyorgott.
- W-Wendy szállj le rólam ezt nem így kéne meg minden hallod én nem...! - hadarta, ahogy próbált felülni. Craig észbe kapott.
- Nem ez így nem lesz jó - közölte és Wendy mellé sietve fogta meg a vállát, majd sóhajtva tűnt el melytől a lány ismét lefagyott.
- Megint?... - pislogott nagyokat a fekete, de kihasználva az alkalmat, csúszott ki a lány alól.
- Megmentelek te meg ennyivel nyugtázod? - állt fel Wendy, akit immáron már Craig irányított - Nekem sem kellemes egy lányba belebújni...
- Nos, köszönöm. - mondta komolyan, ahogy ő is felállt.
- És királyfi mit csináljak vele? - kérdezte, ahogy magára mutatott.
- Ki vinnéd?... - nézett a másikra könyörögve.
- Hogyne... - morogta, ahogy kicsörtetett az ajtón, majd maga után becsapta. Stan sóhajtva lépett az ablakhoz, és onnan figyelte mit csinál a másik. Craig elsétált a szemközti házig, majd bekopogtatott, ezután pedig kiszállt a lányból, aki így ájultan esett a földre.
- Remélem megtalálják - morogta, ahogy már ismét Stan házában volt. Egy öregasszony nyitott ajtót, ki nagyon is jól ismerte a lány családját, férjével felkapatva a lányt kezdték hazavinni.
- Köszi... - motyogta, ahogy az ablakból utána nézett.
- Máskor ne én intézzem el... - mondta, ahogy a falnak dőlt.
- Mintha könyörögtem volna érte...! - morogta a fiú felé, ám ekkor szája elé kapta kezét, megbánta, hogy kimondta.
- Rendben... máskor ne várd a segítségemet, idióta - nézet rá dühösen, ahogy néhány bútor remegni kezdett. Stan kicsit hátrébb lépett.
- Bocsi...! - emelte fel maga elé, hivatkozóan kezeit. Mire erre a remegés abba maradt ám Craig még mindig igen dühösen nézet kifele. Stan félve pillantott rá, majd felfelé kezdett sietni, szobája felé. Félt hogy ismét kinyögne valami hülyeséget, nem akarta feldühíteni a másikat.

Stan egy gyors millerit ebédet ütött magának össze, még mindig nem volt otthon senki, így a konyhaszekrényekbe kutakodott valami édesség után. Craig eközben messziről figyelte, nem e csinál megint valami hülyeséget, ami persze hamar bekövetkezet, amikor nagyokat pislogva húzott ki egy vibrátort az egyik lábasból.
- MI a...?! - Ez a cselekedet mellesleg felborított valamit. Egy kényes egyensúlyt Craig-ben ugyanis, ahogy meglátta kitört belőle a nevetés és a földön fetrengve nézte Stan-t, ki nagyokat pislogott rá, majd észbe kapva dobta el az eszközt.
- M-Most mi van?! - vörösödött el, ám a szellem nem bírt válaszolni. Örömében már sírt annyira meglepte és mégis kissé ironikus is volt a dolog. Stan morogva fogta meg újra a rózsaszín színben pompázó vibrit.
- Ha nem hagyod abba feldugom a seggedbe! - próbálta fenyegetően mondani.
- Hajrá~ Szexi boy - nevetett, de egyszerűen ezeket is alig bírta kinyögni.
Stan elszántan pattant fel, majd a másik mögé sétálva, guggolt le, és döfte a vibrit a fiú fenekébe, persze az csak átment rajta, semmi más nem történt.
- Ez így nem ér! - nyöszögte, ahogy tovább döfködte. Craig lassan abba hagyta a nevetést, ellenben még mindig bárgyú mosollyal nézet a fiúra. Ki nyöszögve próbálkozott, majd se szó se beszéd, dőlt rá, kíváncsi volt, hogy őt is 'benyeli' e a fiú. Ám ez nem történt meg. Craig átkarolva engedte, hogy rá dőljön és így kötöttek ki a földön.
- Na~?
- Nem erre számítottam... - pirult el, nagyokat pislogva.
- Már bocsi, az hogy egy műfasszal döfködsz nem kellemes, de az hogy átmenj rajtam gusztustalan szóval, így jobb. - Meglepetten pislogott.
- Miért gusztustalan?
- Fúj... átmegyek a testeden... - morogta, majd egyszerűen Stan fellibbent a levegőbe így ő ki tudott mászni alóla.
- Hey...! Ne emelgess...! - pirult el mély vörösen.
- Miért? Mi bajod lesz tőle? - kérdezte felhúzott szemöldökkel, ahogy lassan lerakta.
- Zavarba hoz... - nézett oldalra. - Nem tudom miért...
- Jól van na... - legyintett, ahogy fellibbent a fölső emeletre. Stan utána pillantott, majd ismét a vibrire, mit vörös fejjel tett vissza a fazékba, ahol találta. Ezután felviharozva az emeletre, kezdte kezét hevesen mosni nagy adag szappannal.
- Tiszta volt az... nem értem mit reagálod túl - morogta.
- És mi van ha... - megremegett. - A nővérem, vagy az anyám használta? - borzadt el. Ismét csak meglengette a fejét, majd mellé lépve nézet rá.
- Senki nem használta...
- Honnan tudod?... - zárta el a vizet, és törölte meg kezét, ahogy a másikra nézett.
- Elég régóta bent lehet - mondta, ahogy megrántotta a vállát.
- És akkor is! Egyszer régen valamikor valaki használhatta! - kezdett el nyöszögni.
- Ja biztos - hagyta ennyiben a dolgot.
Stan félénken nyúlt felé, majd tette kezét a másik fiú mellkasára. Craig furcsán nézet rá. Nem értette miért csinálta ezt, de nem kérdezte meg. Inkább nem.
Stan pislantott párat, majd erősen, tolni kezdte. Amitől persze Craig hátrálni kezdett.
- Ez mire jó? - kérdezte.
- Hm... - csupán ennyi volt a válasza, majd fel sem nézve a másikra, nyúlt most a másik ágyékához, mire lágyan rátette ujjait. Bár nála nem volt ésszerű mégis kisé elpirult, ahogy Stan-re nézet. A fiú lágyan nyomkodni kezdte ott, kíváncsi volt, besüllyednek-e ujjai. Ami persze a vártnál is jobb eredményt hozott.
- Stan kopj le - lendítette meg a karját, ám nem ért a másikhoz helyette a szellő tolta odébb. Stan meglepetten pislogott a másikra.
- Nahát... - nem igazán adott jelentőséget az ellökésnek. Ellenben Craig-el akit igen is zavart a dolog.
- Azt hittem lyukacsos vagy... - pislogott nagyokat Stan.
- Te kis... - sziszegte, ahogy felbátorodva közvetlen Stan előtt állt már és úgy markolta meg annak férfiasságát - Mi vagyok én Szita?! - Stan kissé felnyikkant.
- Nem csak... a fenekeden átment és... azt hittem, hogy a testednek vannak részei... ahol átmegy és ahol nem... tényleg! Tudsz a belsődben vizet tárolni? - pislogott. A fogai már csikorgott, ahogy idegesen nézett a kék szemekbe.
- Idegesítő vagy! Miért nem tapasztalod te is meg milyen? - kérdezte, ahogy megfogta mindkét vállát.
- Hogy?... - pislogott. Craig viszont nem válaszolt helyette ismét kilökte a fiút a testéből és ő maga lépet a helyére. Stan felnyikkanva hunyorgott, majd nézett ismét testére. Ezúttal nem viselte meg annyira.
- Most miért?! - értetlenkedett.
- Tessék próbáld ki! - Craig felkelt Stan testében és kénye kedve szerint bökdöste a fiút akin viszont átcsúszott az ujja. Nyöszögve lebbent fel a plafonig, és onnan nézett le rá. Craig elmosolyodott.
- Hey Stan~ hol is hagytad azt a vibrátort? - kérdezte mosolyogva, ahogy lefele kezdett sétálni.
- N-Ne merd...! - kiáltott fel, ahogy már át is ment a falakon, ám nyikkanva ért földet a padlón. Ezután megpróbálta megfogni a szekrény fogóját de nem volt rá képes... keze csupán átsiklott rajta. Egyre kétségbe esetten próbálkozott. Craig eddigre már leért és ahhoz a szekrényhez lépet ahol a vibrátor volt.
- Ááá megvan~ - mosolygott.
- Jó, tanultam a leckéből de...! Csak kíváncsi voltam! Már azt se szabad...? Craig...! Ne csináld! - hadarta kétségbe esetten.
- Szórakozás a javából - mondta, ahogy maga elé vette, majd végig nyalt rajta. Stan megborzongott.
- Ne csináld... - nézett rá félve.
Ám ennek ellenére sem hagyta abba. Lassan bekapta majd fejét kezdte mozgatni így benedvesítve a tárgyat, míg másik kezével testét simogatta. Stan felsóhajtva, ereszkedett lassan a földre, ahogy kissé szaporán kezdte venni a levegőt.
- Olyan édes vagy~ - suttogta, ahogy ismét bekapta, majd keze a gatyájába csúszott.
A csempébe marva, nyögött fel, ahogy görcsösen hunyta le szemeit.
- Csak nem megint~ - kérdezte, ahogy keze egyre gyorsabban járt majd egy adott pillanatban kivette és lenyalta róla az anyagot - megint mocskos lettem~ - Stan alsóajkát marcangolva, kapta kezét hasához, ahogy fejét is a csempének nyomta. Próbálta visszatartani hangját, bírnia kellett. Elmosolyodott, majd nyálas ujját pólója alá csúsztatta és mellbimbóját kezdte vele irritálni. Jólesően sóhajtott fel, ahogy mellkasához kapott.
- Mond csak Stanley~ ha most visszaengednélek mennyire lennél kanos? - kérdezte, ám mikor bele markolt a már megint álló merevedésbe elmosolyodott - ohh~ ne válaszolj~
- ...Hn... Ah~ - próbált beszélni, de nyögés lett a vége.
- Ohh~ Craig ilyenkor aranyos vagyok igaz? - pislogott állszenten, ahogy ismét mozgatni kezdte kezét.
- Neh!~ Hagyd ah~ - inkább újra alsóajkát kezdte mardosni.
- Ne hagyjam abba? - kérdezte, ahogy egyre gyorsabban mozgatta.
- Nehm ezth akAH~tam mondAH~...nih...~ - dörgölőzött bele a csempébe.
- Hanem Stanley~ micsodát? Súgd meg a választ - állt még közelebb hozzá és tisztán látszott, hogy testének szeme kicsit sötétebb kékes árnyalatot vett fel.
- Hagydh... abbAH~ - nézett fel rá, ám mikor látta saját testét, inkább ismét lehajtotta fejét. Elmosolyodva hagyta abba, majd ugrott ki a fiú testéből így ő ismét már a helyén volt.
- Még valami mielőtt felvonulnál duzzogni - kezdett bele, mikor Stan már úgy, ahogy magánál volt - de ne szokj hozzá - kezével átölelte csípőjét, majd mély csókot nyomot a szájára. Stan kábán pislogott rá, és mikor felfogta mit is csinál a fiú, akkor is csak annyira volt képes, hogy félénken visszacsókolt. Csak pár pillanat volt az egész, majd Craig kicsit eltávolodva nézet bele a kék szemekbe.
- Remélem kiengesztelek~ - mosolygott azzal a kedves mosolyával, majd lassan elhalványodva eltűnt. Stan kábán rogyott a földre, majd alsóajkába harapva észlelte, mennyire zajlanak a dolgok oda lent... nem merte befejezni, hiszen a másik bármikor bárhonnan figyelhette... így csupán felballagva szobájába, feküdt be az ágyba, és próbált valami másra gondolni, ami nem nagyon jött össze neki. Craig ez alatt kiment a házmellé és ott telepedett le.
- Talán nem kellet volna megcsókolni - morogta, ahogy szemlélte a házakat.
- Csók? - pislogott nagyokat a szőke, ki épp felé lépkedett.
- Kezdem azt hinni neked nem is kell szellemnek lenned ahhoz, hogy felbukkanj bárhol - morogta, ahogy felnézet a jövevényre. Ki csupán kuncogott.
- Ugyan...~ Félig az vagyok, vagyis valami olyasmi~ - vont vállat mosolyogva, míg Craig csak legyintett, majd kérdően nézet rá.
- Na? Volt valami? Gondolom nem tarthatom egész nap itthon folyamatosan.
- Ahogy észre vettem... eléggé meglepte, hogy Stan nem jött iskolába... - felnézett a fekete ablakára. - Hogy sikerült itthon tartanod?...
- Megkértem rá - állt fel.
- Ennyi? - lepődött meg.
- Ennyi és jó kisfiú volt és itthon maradt - rántotta meg a vállát.
- Na ne röhögtess~ - nevetett fel. - Még, hogy jó kisfiú...~ - nevetgélt.
Craig viszont csak vigyorogva nézet fel Stan ablakába.
- Oh~ Ez a vigyor...~ - kezdett még jobban nevetni.
- Valami nem tetszik szöszi? - nézet rá de nem olvadt le a vigyora.
- Épp ellenkezőleg...~ - fogta hasát nevetésében, majd letörölte öröm könnyeit. - Kíváncsi vagyok, mikor rontod meg~ - vigyorgott.
- Soha... ha nem vetted volna észre még mindig szellem vagyok - morogta.
- Mert eszközök nem léteznek mi~ - vont vállat vigyorogva.
- Biztos lehetsz benne, hogy nem az eszközökkel fogom megrontani. - Kenny felkapta fejét, majd orrából nagy adag vér spriccent ki.
- Már tervezed?...
- Kenny! - nézet rá dühösen - Gondolom nem egészen látod át a dolgokat! Akkor felvilágosítalak, hogy csekély az esély, hogy megint élhessek!
- Miért? - tekintett fel rá.
- Először is nincs meg az a papír, amin rajta van az a kis szöveg. Felrobbant az is és szénné éget, másodszor... - nézet el oldalra - nem hinném, hogy működne.
- Miért ne? - mosolyodott el. Sóhajtott, majd komolyan nézet fel a szőke szemeibe.
- Valami... valami készül - mondta, ahogy körül nézet ám rajtunk kívül senki nem volt ott - valami... nem tudom elmagyarázni pontosan. Ez olyan szellem hülyeség, de biztos vagyok benne, hogy megfogok halni... végérvényesen. - Kenny pislogott párat.
- Akkor gondolom ez a célja... hogy megöljön... - döntötte félre kissé fejét. - De miért...
- Ha a barátunkról beszél, akkor ő egy szelleműző - mondta nemes egyszerűséggel.
- És mégis minek az... te például nem ártasz senkinek... - hümmögött.
- Ezek nem olyanok, akik jót akarnak a szellemeknek - kezdett bele - többféle szellem is létezik köztük olyan rossz májuk és akik nem egy bizonyos tárgyhoz vannak csatolva, mint mondjuk én hanem csak így heccből járkálgatnak akárhova. Na őket érdemes átküldeni, mert majdnem mind egy görény... ezért vannak a papok meg az úgymond ördögűzők. De a szellemirtók mások. Olyan eltébolyult, főleg kölykök akik élvezetett lelik benne és úgy gondolják megváltják a világot, hogyha tovább rugdosnak minket a másvilágra.
- Pff. Öntörvényű majmok... - morogta, ahogy rágyújtott.
- Ez van. Nem tudod őket meggyőzni... viszont azok a rosszabbak. Sokkal nagyobb erejük van, mint az ember gondolná - nézet oldalra.
- De ők sem istenek, hiába hiszik magukat annak... - szívott bele a cigibe.
- Ezt nekik mond ne nekem - sóhajtott egy mélyet, végül ismét ránézet barátjára - ennek ellenére... valami készül és... nem csak őt érzem. Valami sokkal rosszabbat is annál.
- Ezt meg hogy érted?... - kérdezte kissé rekedtes hangon.
- Nem tudom megmagyarázni, mondom... de biztos vagyok benne, hogy van a szellemirtónál rosszabb is.
- Mi lehetne annál rosszabb?... - pislogott nagyokat, elmélkedve.
- Honnan tudjam? - mordult fel, majd morogva fagyasztotta meg a fiú csikkjét - tudod, hogy egészségtelen?
- Nekem nem számít~ - vigyorgott.
- Akkor ne előttem, mert engem meg zavar - mosolygott, majd felnézet a már sötétedő égre. Kenny bólintva vágta zsebre a fagyott csikket.
- Őt gondolom még nem avattad be...
- Mibe? Hogy érzem a halálom vagy, hogy a szellemirtó miatt néha kicsit sokkos állapotba kerülök?
- Igen. - bólintott.
- Egyik be sem. Ahogy ismerem tuti valamit elkezdene rendezkedni és annak csak rossz vége lesz - legyintett.
- Honnan veszed? - kuncogott. - A múltkor, emberként ébredtél... - Craig rácsapott a fejére, ahogy kissé csúnya pillantást lövellt felé.
- Elraboltak, megkínoztak és majdnem belehaltam. Őt majdnem megöltem kétszer is és épp, hogy sikerült!
- De sikerült. - mondta komolyan, de a szellem csak megrázta a fejét. Persze sikerült, és ha kell ismét végigcsinálná, de... akkor is igaza volt. Majdnem oda lett minden.
- A lényegre koncentrálj, Craig. - mosolygott, majd sóhajtva, indult el. - Aztán óvatosan, még szűz~ - intett neki vigyorogva.
Pufogott még egyet, majd mély sóhaj tört fel belőle, ahogy felslisszolt Stan szobájába. A fiú oldalán feküdt, lábait egymáshoz dörgölve, morgott, ahogy tévéjét nézte.
- Tudod nem szégyen a kielégítés - ült rá az ágyra.
- Tudom... - mondta, ahogy váltogatta az adókat. Craig lomhán nézet a tv-re, majd egyszerűen legyintett egyet, melytől a tv egyszerűen kikapcsolt. Stan meglepetten pislogott a készülékre, majd a fiúra.
- Ez te voltál?
- Kihúztam a kábeleket - vont vállat - menj és elégítsd ki magad, vagy én teszem meg.
- Tessék?! - ült fel felháborodva. - Nem! És te sem fogsz! - jelentette ki. Craig lomhán nézet rá, majd vállat vonva ült közelebb.
- Komolyan mondom Stan. Semmi szekálás képpen.
- De nem szeretném... - suttogta, ahogy kezeivel támaszkodott meg az ágyon.
- Rosszabb nem? Dörzsölgetni a combjaid közt - nézet rá komolyan. Stan beharapva alsóajkát, szegezte le fejét, és így nézett komoran a fiúra.
- Akkor sem. Szeretném. - Craig bólintott, majd elfordította fejét. Stan sóhajtva dőlt vissza, ahogy nagy levegőt véve hunyta le pilláit. Craig még egy ideig nézet maga elé, majd hirtelen kelt fel és sétált Stan mellé. Ki felkapta rá a tekintetét.
- Hm? - Az viszont nem szólalt meg. Csupán nézte a fiút jobban mondva annak nyakláncát. Egyedül egyvalami volt rajta más. A szemei üresen csillogtak. Ami persze fel is tűnt neki.
- Craig?... - ült fel, ám a szellem keze olyan gyorsan mozdult akár valami lecsapni való kígyó. Megragadta a medált és tépni kezdte a fiú nyakából.
- Mi a fasz! - ragadta meg nyakláncát, majd így ugrott hátrébb, így érkezve egy seggessel a földön. - Craig mi van veled?! - kérdezte az viszont nem válaszolt csupán ismét neki eset Stan-nek, ahogy folyton a nyaklánc után nyúlt. A fekete nyöszögve ugrott át ágya felett, majd kezdett le felé rohanni. Craig utána futott, ahogy néhány falon is átugrott, Stan végül pedig a bejárati ajtót is kicsapta, és lihegve támaszkodott térdére.
Előtte a kellemetlen vendég állt. Daniell egy könyvet szorongatott a kezében, ahogy koncentrálva nézet a házra. Stan pislogott rá párat... majd érezte... azt a furcsa érzést, ami végig áramlott testén.. ami persze magától mozgott. Odalépve a fiúhoz, kapta ki a könyvet kezéből, majd vágott be neki egyet.
- Te szemét! - sziszegte.
Daniell eldőlt, majd észbe kapva állt fel.
- Add vissza! - sziszegte.
- Francokat... - morogta, majd a lapokat kezdte belőle kitépegetni, egyben összegyűrni, ám meglepetésére viszont Craig ekkor ért ki és átsuhanva rajta kapta el a könyvet, majd Daniell mellé lépve adta vissza neki, aki mosolyogva vette el.
- Aranyos~ a tiéd? - bökött a fekete felé.
- Ő nem tárgy... - sziszegte válaszként.
- Az lehet, de nem is ember. Nem itt a helye - mondta, ahogy átnyúlt Craig testén ezzel bizonyítva.
- Miért? Mit árt ő bárkinek is?! - háborodott fel, nem érezte úgy, hogy önmaga lenne... hangja is mélyebb volt.
- Még nem! De árthat. A szellemek tovább kell lépniük, hogy új életet kezdhessenek, vagy bármiben amit hisznek.
- Ha neki tovább kellett volna lépnie, megtette volna. Viszont itt van, és itt is fog maradni... - mondta nyugodtan.
- Nem sokáig - biccentett mire Craig ismét elindult Stan felé - add oda azt amivel ide láncoltad magadhoz! - Stan vigyorogva, lépett hátrébb.
- Soha. - jelentette ki, majd most előre felé kezdett menni, nem is foglalkozva a szellemhez, slisszolt oda a fiúhoz majd rúgta gyomorszájon. Dan felköhögött, ám ő sem volt egy szent lélek. Megfogta Stan kezét, majd ő is bevitt neki egyet melytől felnyikkant, ám utána ő is bevitt egyet a másiknak. Ezután ismét egymásnak estek és Dan olyan erővel küzdött, hogy nagyon nem is figyelt másra, így elvesztve az irányítást Craig felet az lassan nézet a verekedőre.
- Mi a... - motyogta, ugyanis még nem éppen volt önmaga. Ahogy a fekete sem, agyát elborította a düh, és ütötte vágta a fiút tiszta erejéből.
- Szállj le rólam! - Dan már üvöltött, ahogy lerúgta magáról majd a feketére nézet, ám ő felkapva a másik könyvét, csúszott hátrébb és makacsul fogta kezében.
- Add vissza te hülye! - nézet rá komolyan.
- Francokat... - morogta, majd nemes egyszerűséggel állt fel, és sietett be a házba, egyenesen a konyhába hol a gázgyújtót kereste.
Eközben Daniell is megjelent.
- Ne merd~ - Kikerekedett szemekkel nézte, majd idegesen csapta össze a kezeit és kezdett el mormolni, melytől kék fény villant fel. Nem érdekelte, őt csupán vigyorogva húzta elő a keresett eszközt, majd max. lángra állítva, gyújtotta meg a könyvet, mi azonnal lángra lobbant, majd mikor a tűz majdnem elért kezéhez hagyta, hogy a könyv a csempére hulljon, és ott égjen tovább.
- Te kis dög! Leszarom a hülye szellemet, akkor szenvedjen! - sziszegte, ahogy neki indult, hogy megérintse Stan-t, ám az felé rúgta a könyvet, majd ő maga hátrált a fiútól. A barna viszont ez miatt sem adta fel. Oda ugrott, majd karon ragadta Stan-t.
- Tudod, te mennyi idő még egy olyat összeállítok?!
- Nem, de igazából magasról leszarom! - vágta oda flegmán.
- Akkor jó~ remélem kellemes estéd lesz és nem várod haza a kis barátodat - engedte el, majd vigyorogva hátrált és kezdett kifele sétálni. Ám Stan morogva ugrott rá, egyenesen hátára, és így ült rajta, ahogy tincsei közé marta nyomta fejét a padlónak.
- Ha bármit tettél vele... - sziszegte.
- Nekem nem kell~ a kék kis barátaim megteszik helyettem. Az biztos, hogy ezért ő is, meg te is megfizettek... a lelke nem lesz tiszta és remélem újabb darabot, vájnak ki most belőle - vicsorgott, ahogy kissé feltolta magát. Stan ingerülten nyomta vissza a földre.
- Mégis kinek képzeled magad ha?! Ki vagy te, hogy csak úgy játszadozz másokkal?! - üvöltötte.
- Heh - felnyögött mégis mosolygott - mégis kivel? Hisz akiről beszélünk, nem létezik!
- Amíg fájnak neki bizonyos dolgok... amíg érez... igen is létezik! - hangja nem csillapodott.
- Nőj fel! Az csak egy szellem! - sziszegte.
- Ő nem csak egy szellem! - sziszegte szintén.
- Nem él és itt van! Akkor mégis micsoda, ha nem az? - nézet fel.
Keserűen mosolyodott el.
- Ő az a szellem...!
- Ja... hogyne! - lelökte magáról, majd vigyorogva nézet rá - Csak valaki, akit át kell küldenem.
- És mégis te ki vagy, hogy csak úgy átküldögess szellemeket? - vetette oda flegmán.
- Valaki aki törődik velük, és segít nekik tovább lépni. - mosolygott, majd arca elkomorult - de ti... mindegy~ tovább küldöm a kis barátodat, de addig azt akarom szenvedjen amíg te nem könyörögsz nekem, hogy menjen tovább! - befejezve kisietett és tűnt el.
Stan vicsorogva nézett utána, majd észbe kapva sietett ki az udvarra, Craig-et keresve ám az nem volt ott. Félve fogta meg a medált, majd becsukva az ajtót, rogyott a földre.
- Craig... Craig... - ismételgette, ahogy lágyan dörzsölni kezdte a medált, ám a fekete nem jelent meg. Még hívásra sem. Remegve tartotta kezében a medált, görcsösen, persze semmire nem ment vele. Kopogtak, majd az illető ki is nyitotta az ajtót, így dőlt Stan a lábainak.
- Mi a...? Mit dekkolsz az ajtóba?... - pislogott Kenny, majd betekintett a házba, hol füst volt. - MI A! - odarohanva a még mindig égő könyvhöz, vette el a csapból a tányérmosó zuhanyt, majd oltotta el vele. Sóhajtva nézett Stan-re, ki ekkor már képes volt megmozdulni, becsukta az ajtót, majd leült a kanapéra.
- Kenny... - nézett a szőkére. - Csinált vele valamit... és nem jön elő... - motyogta, a szőke odasétálva ült le mellé. - Tennünk kell valamit...!
- Nem tudunk semmit... - mondta komoran.
- Valamit mégis csak...!
- Várni. Mást nem...

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.