|
5 hosszú hónap
Lassan múló évek... élvezétek ki mindet ;) - Ilyen nincs... - Stan Marsh morogva állt az esőben, ahogy kissé remegve húzta összébb magát. Gyűlölte a mai napot, mert tervét önkéntelenül is meghiúsította minden, ami csak a világon van. Pénztárcáját otthon hagyta, elesett és gatyája is kiszakadt és végül az időjárás sem tett a kedvére. A nap már csak szar lehet és ezt bármilyen törvény beigazolhatta.
- Bocsánat - elmélázásból csupán ez az egy szó húzta vissza. Felpillantott, majd szíve hirtelen dobbant egyet.
Craig Tucker szokásos ruhájában, egy szivárványos esernyővel állt közvetlen a fekete mellett és fölé tartva azt, sötét íriszeivel őt figyelte.
Stan érezte a leheletének melegét és azt a furcsa kellemes illatot is, amit mindig is csak a fiú közelében érzett. Jó volt. Megnyugtatta és dühe szinte percek nélkül szállt messzire.
- Késtél, te pöcs... - morogta, majd indult is tovább, ezzel arcán levő vörös pírját eltakarva.
- Tudom - jött az egykedvű válasz, ahogy Craig is elindulva még mindig tartotta fölötte az ernyőt. Stan persze nem szólt rá. Tudta milyen gáz, és arról nem is beszélve, hogy a színei szinte ütik a megszokott hangulatát, de a gesztus jól eset neki.
Igen... örült neki, hisz egy pár voltak. Rég. Túl rég, hogy emlékeznie kelljen mindenre, de a memóriája sose hagyta el. Minden úgy belevésődött az agyába akár egy kőtáblába. Amikor Craig megkérdezte, ő pedig unottan csak vállat rántott. Mert mi mást tehette volna? Szerette. Tényleg, de becsülete sose engedte, hogy érzéseit kimutassa. Mert minek ugrott volna akkor a nyakába, mikor Craig megcsókolta, majd azokkal a hideg kékségekkel ránézve, megkérdezte, akar e többet mint barátság. Miért tette volna. Elég volt egy egyszerű, „bazdmeg”, majd végül egy vállrándítás. Igen. Letudta a dolgot. Nem is kell több.
„Megbántam” - Gondolta, ahogy barátja megfogta kezét, majd így kezdte húzni a város utcáin.
A hely itt is kietlen volt, ahogy a kis étterem is. Ahogy beléptek Craig az esernyőt, a jól megszokott tartóba helyezte, majd a pincérnek szólt a foglalt asztal miatt. Stan végig csendben, unott kifejezéssel az arcán állt és nézte a történéseket. Meg sem mozdította a kisujját azért, hogy segítsen Craig-nek. Így jutottak el az egyik dugottabb asztalhoz. A fekete lágyan húzta ki a széket Stan előtt, ki felcöhinte lökte el a fiú kezét.
- Nem vagyok buzi.
- Tudom. - Stan morogva ült le, majd keresztbe rakva lábait rögtön az étlapot kezdte bújni... látszólag. Agya zakatolt, ahogy visszagondolt erre a 5 hónapra.
5 teljes hónapja mondhatta magát a fiú barátjának. Csak barátok... semmi más. Craig ugyanis másnak nagyon nem mutatta magát. Az első és az utolsó csókjuk csattant el akkor. Azóta max. csak készfogás, néha napján egy puszi... azt is Tucker adta. Mindig. Az elején még próbálkozott, de Stan mindig elhúzta az arcát, vagy leütötte. Sose engedett semmit, mert számára az buzis volt. Túl meleges ahoz, hogy mások lássák, tudják, vagy észrevegyék. Na persze mindenki tudta, hogy az idősebben több a hormon van, mint egy megtermett férfiban és már rég a farkakra veri otthon, de Stan-t tipikusan heteronak diktálta a társadalom és a fiú is annak vélte magát. Csak egy enyhe kis láng a fekete iránt. Mi az neki? Semmi. Ő csak boldoggá teszi azzal, ha jár vele, még ha ez konkrétan olyan mintha csak szintet léptek volna a baráti kapcsolatból. Semmi több.
Ő boldog és ő maga is az. Hol van itt a csapda?
- Mit szeretnél? - Lassan leengedte az étlapot, nézet a másikra - Azt rendelsz, amit szeretnél. Megígértem.
Ígéretek... A szabályokat is ő szabta.
Minden hónapban előkelő éterem. Ő nem fizet, csak a másik. Azt eszik, amit akar. Heti egy randi. Ezek a városokon kívül. Suliban nincs egymáshoz szólás, se készfogás. Köszönés messziről...
A sor meg csak telne...
- Faszom tudja... uncsi már minden - lerakva sóhajtott fel, ahogy hintázni kezdett - miért ide jöttünk megint?
- A másik bezárt tegnap.
- Leszarom... gondolhattál volna erre! Most baszhatom a jó kis kaját - nézet ismét az étlapra, majd lopva a másikra.
A szokásos unott arcot vágta. Sose mosolyodott el. Ha kellet, akkor is csak egy kis szájgörbülés és ha elég gyors vagy és nem pislogsz meglesheted. De más nem volt. Irritálta, és mégis... szerette. Az arcvonások, a szemei, a szája. Kívánta minden kis vonalat és bele gebedtet, ha nem láthatná minden nap.
- Sajnálom - jött az ismételt válasz, mire Stan morogva csapot az asztalra.
- Hagyd már abba! Nem kell itt állandóan sajnáltatnod magad!
- Nem azt.
Meglepődöttségében elhallgatva tántorodott meg és majdnem hátra is esett. Megriadva kapszkodott és agyában csak az az egy pici szó táncolt.
„Nem...”
- Mégis mit...
- Az egészet. Az 5 hónapot.
„Nem...”
- De hisz, nem is tettél semmit...
- Pont ezt sajnálom. Talán előbb kellet volna lépnem.
„Nem...”
- Akkor...
- Stan szakítok veled.
Keze alatt megreccsent a fa, ahogy arca is kissé elsápadt. Feje zsongott a szavaktól és émelyegve próbálta megtartani magát.
- Ki a francot érdekel...?
Craig lágyan tolta ki a székét, majd pénzt kivéve rakta le az asztalra, majd sétált a fiú mellé és ragadta meg állát, ahogy maga felé fordította.
- Téged. Makacs, arrogáns disznót, ki végig szeretett, de túlságosan az egoizmusban él, hogy elfogadja. - Stan felcsuklott, ahogy elakarta kapni a fejét, ám az ujjak keményen tartották. Ismét érezte a másik bódító illatát és a jeges kék szemekbe nézhetett. Sose látta még ennyire hidegnek akkor - a búcsúm.
Ajkai lágyak voltak, ahogy megcsókolta. A fekete pillái leereszkedtek, de mire felnyitotta az érzés már el is illant. Volt, nincs és ahogy a mesékben a hideg magány maradt utána. A ezután fiú elengedte, majd megfordulva lépet el, majd végül ki is. Nem nézet vissza és többet nem is került a fekete szeme elé. Sosem.
Stan szemei könnyekkel teltek meg, de észbe kapva nyelte őket vissza. Egy férfi nem sír. Egy menő srác nem bőg. Egy profi nem érez semmit egy szakításnál. Hisz Wendy-nél is könnyen túllépet. Mi ez neki... Mi ez ha nem...
- Szeretem - suttogta, ahogy végül lehajtva fejét adta meg magát az 5 hónapig kínzó érzésnek. Ami nyomta a szívét, de nem engedte sose, hogy létezzen. Mert ő is tudta, hogy nincs szerelem érzés nélkül. Nekik mind a kettő megvolt. Csak az egyikük túl makacs volt, hogy kimutassa. - Sajnálom...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
