|
A veremben
2012.05.16. 21:24
Párosítás :: Cran (CraigXStan)
Korhatár :: PG-15
Giftee :: Drága AkaMoete-nak a kedvére~ <3
Szerzői megjegyzés :: MIkor valaki bekattan azért akkit szeret. Ja... én így képzelem el~
- Állj le! Ezt nem teheted! - Stan idegesen nézet legjobb barátjára, ahogy ujjait tördelte, ám arra nem hatott a rászólás és csupán tovább túrta hideg tekintettel saját fiókját.
- Miért? - Barátja meglepődve szinte megrezzent a hangnemen.
- Mert... nem lehet. Ő csak... - A fiók hangosat csapódott, ahogy azt tulaja szép ívesen rúgta be. Tény ideges volt és ezt barátja nagyon is jól tudta. A kék szemekben most nem látszott az a pajkos fény és a mosolya is eltűnt. Más volt és az a dühös tekintett csak még jobban ezt súgalta.
- Kyle egy kórházban fekszik az intenzíven. A lábát nem tudja használni már és a feje is betört... te pedig azt kéred üljek ott az ágya mellett és nézem, hogy hal meg lassan és fájdalmasan?
- Nem én csak annyit... - elhallgatott, ahogy ujjai fájdalmasan reccsentek meg a sok nyomkórászástól. Hisz megértette Kenny érzéseit. De ő nem akarta... nem engedhette.
A szőke most ágyához sétált. A kések már nála voltak, az egyik övében, míg a másik cipője talpában pihent.
- Stan... ezt most elfogom intézni - vette ki a kis 99 milliméteres fegyvert, majd elrakva kezdett kifele sétálni, ám Stan nem engedte. Elé állva könyörgő tekintettel meredt rá, ahogy megragadta erősebben felkarját.
- Beszélek vele. Nem akarom, hogy börtönbe köss ki...
- Elhiheted, hogy ő előbb kerül oda, mint én.
- Kérlek...
Kenneth végig nézet legjobb barátján, majd agyában Kyle képe ugrott fel. Teste megremeget a dühtől, de pár másodperc utána kifújva a levegőt fordított hátat a kék szemeknek.
- Egy nap. Jegyezd meg! - Morogta és a fekete ekkor jött rá az ideje kevesebb, mint hinné.
Túl kevés, hogy változtasson.
Túl kevés, hogy mindkettőjüket megmentse...
A raktárépület.
A húsfeldolgozói üzem mindig ide szállította a kért termékeket és itt vették át a cuccokat. Rég nem használták, mert a penészes falak szinte rögtön betámadták az akkor friss csomagokat, ám valakinek még így is hasznára vált. Stan komoly léptekkel haladt már bent. Félt retteget, hisz tudta nem fogja tudni meggyőzni.
Sose tudta.
Ő már elvolt veszve, de lemondani nem volt képes róla... sosem.
- Craig!
- Hey Stan!
A kisebbik felkapta fejét és előre pillantott. A dobozhalmon a nem megszokott barátja ült. Szép sötétes öltönyt viselt, mi makulátlanul simult a testére. A nyakkendő nem volt megkötve és még így is elegánsnak tűnt benne, mégis a csúcs a fején levő keménykalapos cilinder, melybe egy vörös rózsát tűzött.
A fekete lélegzete elállt, hát még akkor mikor barátja szép fekete topánkáiban elé sétált.
- Jó hogy jössz. Mutatnom kell neked valamit - selyemkesztyűjével nyúlt a fiúhoz, majd kezdte rángatni egy kisebb színpad felé, melyet nemrégiben húzhattak fel.
A nézőtéren nem voltak székek, mégis itt álltak meg. Stan körbetekintett, majd rögtön Craig-et kezdte vizsgálni, ám az nem nézet rá. A maga nem megszokott módján lágy mosollyal nézet előre, majd lehajolva három kötelet nyomott Stan kezébe. Kettőt jobbjába, míg egyet a balba.
- Ez micsoda? - pillantott a vastag kötelekre, ám mikor Craig kezébe is került kissé megnyugodott.
- Ma készítettem őket. Alig vártam, hogy te is lásd.
- Igen... az jó, de Craig beszélnünk kell...
- Megmutatom, hogy működik.
- De...
- Egyszerre húzod meg mindet és utána meglátod!
Habozott. Tényleg akarta látni a függöny mögötti dolgokat?
Eszébe az egy héttel ezelőtti dolgok villantak be. Kyle... ahogy azon a kereszten lóg... és a lábait már odaszögelte a fához. A sok vér... Hasa nagyot bucskázót, ám mikor hallotta, a mozdulj szót önkéntelenül is hátrálni kezdett ezzel meghúzva a köteleket.
De tudta már rosszötlet volt...
A kötelek tartókötelek voltak és két testet tartottak fent.
Stan remegve követte sajátját végig, majd nyikkanva könnyei rögtön előtűntek, ahogy megpillantotta volt barátnőjét. Kezei teste felet lógtak, amiket egy-egy kapóval rögzített. Ruhája valami báli darab lehetett, ám az is szakadt volt vérpacákkal mocskolt. A fűző részéből éles fehér valami állt ki. Csak nagy nehezen tudta kivenni, hogy az az egyik csontja volt. Bordája egyik része... A harmadik kötél a fejét tartotta. Haja lófarokban volt egy szalaggal összekötve és mocskos arccal meredt a semmibe.
Persze a másik leányzó sem nézet ki sokkal jobban. Ugyan az a ruha ám neki gerincoszlopa állt ki hátából és feje is teljesen kivolt csavarva. Szőke göndör fürtök mellette hevertek és így csupán épp, hogy maradt valami fejtettjén, ám az is vöröses színben pompázott.
- Csak neked készítettem ezt a bábot - suttogta Craig, ahogy ő már irányítani is kezdte Bebe testét. Keze kinyúlt Wendy felé, majd integetett neki - remélem örülsz.
Stan valahol ezen a ponton akadt ki. Elengedte a köteleket, melytől így a lány a földre esett így tökéletesen látszott nyakában levő méretes szög melyhez az utolsó kötél fonódott.
- Nem ez nem lehet... - sírta, ahogy fejét rázta. Menekülni akart elfutni minden elől, ám nem tudott.
Craig megragadva karját húzta közelebb, majd közömbös arccal cipelte fel a színpadra is, hol a két lány már elterült. Vérük bemocskolta a padlót, ám ez sem zavarta a házigazdát. Zsebébe nyúlva nyomot meg egy gombot, melytől lágy zene hangzott fel. Csípőjét ringatni kezdte, majd megfogva Stan testét rántotta magához és kezdett vele táncolni a vértócsában.
- Állj le... kérlek...
- Sosem fogok~ - vigyorgott rá, ahogy csókot nyomot homlokára, kinek bőrét szinte égette a másik forrósága.
- Craig... szeretlek, de ez nem te vagy! - motyogta megtörten, ahogy próbálta ellökni magát.
- Én vagyok! Mindig is ez voltam és...
- HAGYD ABBA! - kiabálta és ellökve magától nézet rá remegve - EZ NEM TE VAGY! SOSE ÖLNÉL MEG SENKIT! SOSE BÁNTANÁD KYLE-T! Ez nem... te...
Torkára egy kéz fonódott és ijedten kellet a jeges szemekbe néznie. A kék csodákba amiért odavolt. Amit szeretett.
- Te nem pofázol... sose fogsz többet. Csak az enyém leszel és együtt fogjuk a világot olyanná tenni ami nekünk jó. Ami nekem jó... - odaemelve magához suttogott a fülébe - amiben senki nem szól hozzád, amiben csak nekem élsz! Az én játékom vagy!
Elengedve ragadta meg csípőjét, majd a gatyát lerántva róla rakta magára. Stan fájdalmas nyikkanással érezte magában a másikat. Tépte és égette, mintha most először történne. Ahogy mozgott úgy dörzsölte és szinte szét szaggatta. Levegője bent rekedt, ahogy ismét próbált elugrani ám ezzel csak azt érte el még jobban lesüllyedt. Mert minden halott volt akkor. Agya kikapcsolt és a hangokat nem hallotta. Látta Craig-et, hogy magyaráz neki, majd hogy harapdálni kezdi. Mindenhol. A vörös vére folyt és ő csak tehetetlenül nézte, ahogy sajátja a lányokéval keveredik. Aztán érezte a kisebb remegést és még hallotta síkolyát, majd végül a hely is elhalt csöndesen.
Kyle mellett ébredt a kórházban. Teste remeget és több kisebb seb is borította, ám agyában csak szerelme képe ugrált folyton.
- Craig... - nyöszögte, ám a szőke visszatolva nem hagyta felkelni.
- Nyugi...
- Kenny... mi történt? Hol van? Nem ölted meg ugye? Ugye... - a szőke hallgatott egy ideig végül megrázta a fejét.
- Nem öltem meg - Stan hiába kellet, hogy érezze a megkönnyebbültséget barátja hangja nem ezt súgalta. Szemei megteltek könnyel, ahogy kezdet neki leesni a dolog - a padló beszakadt alattatok. Még épp időben kilökhetett téged onnan, ugyanis messzebb voltál ám... - itt elhallgatott, majd elfordította tekintetét. - a fejébe fúródott egy fadarab. Szinte azonnal meghalhatott. A mentősök sem tudtak rajta segíteni.
- Nem... - nyöszögte Stan, ahogy maga elé bámult. Könnyei megállíthatatlanul kezdtek potyogni, ahogy egy idő után idegesen kezdett üvölteni barátjával - NEM! ERESZ EL! HOL VAN?!
A szőke próbálta lefogni, ám végül az orvosok nyugatozták be. Ahogy visszadőlt a puha párnára emlékei úgy ugrottak be a mosolygó fiúról, aki bár ölt érte, mégis saját életét adta miatta. Nem tudta feldolgozni. Könnyei folytak érte és sokáig gyászolta, ahogy végül az álom hozott neki megnyugvást.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
