|
6. fejezet
2012.05.14. 00:46
Részegség. Round 2!
Stan másnap nyöszögve kelt fel. Először is, mikor megérezte a másik illatát, már tudta, részeg volt. Nagyon részeg. Hiszen apró részletekre emlékezett csak és azok is...
Felült az ágyba, és Craig-re pillantott kicsit riadtan. A fekete halkan szuszogott. Attól a kevés piától ugyan nem lett részeg, de kiütötte így arra sem ébredt fel mikor a másik mocorogni kezdett. Stan megint félve ért fenekéhez, de mivel az most sem fájt megnyugodva dőlt vissza, és nézte a másikat. Nem sokra emlékezett... csak hogy fecsegett Craig-nek, ki megígérte nem mondja el senkinek és... utána...
nyelt egyet. Hiszen igen. A további képek egyre bizarrabbak voltak számára. Nyöszögve tette fejére a párnát.
- Maradj már... - motyogta, ahogy kissé összébb húzva magát fordult a hátára. Stan levéve fejéről a párnát, nézett rá érdeklődve. Nem mondott semmit, csupán visszatéve a párnát a helyére, nézte a fiút. Az viszont csak tovább szuszogott mint ha mi sem történt volna. Stan még mindig nézte a fiút. Szép lassan minden emléke visszajött, persze nagy része még mindig homályos volt. Viszont, mielőtt elaludt, nem mondta ki azt a szót, és ennek nagyon örült. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, ahogy lehunyva szemeit ő is pihent még egy kicsit.
- Nem ér! Nem hazudok - motyogta a fekete, ahogy ismét elfordult, de most kezével kutatni kezdett, majd mikor megtalálta a fekete csípőjét közelebb húzta magához.
- Craig?... - pattantak ki szemei és nézett rá. A fekete viszont még mindig aludt de ugyan úgy húzta tovább ölelésbe.
- Nem... igaz...
- Mi nem igaz?... - kérdezte motyogva.
- Mindenkinek... lehetnek titkai... - nyöszögte tovább, ahogy kicsit megrázkódott.
- Milyen titkai?... - pislogott nagyokat.
- Nekem is... nem fogom elmondani - összeszorította a szemét és még jobban megszorította Stan-t - soha... - ezután elernyedt és tovább aludt. Stan nyöszögve nézett rá, de végül csak elmosolyodott, és közelebb bújva hozzá, pihent tovább. Craig még egy jó ideig aludt és csupán dél körül kelt fel akkor is mert az éhség már mardosta a gyomrát. Stan viszont eddigre már mélyálomba szenderült, és párnára csöpögette nyálát.
- Fúj... - motyogta, de attól függetlenül nyomott egy puszit a homlokára, majd felkelve ment ki a konyhába. Stan erre csupán átforult másik oldalára, és úgy motyogott valamit.
Elővéve a maradék tésztát készítette elő, majd az asztalhoz sétálva kezdett neki. Stan a kisebb zajokra felkelt. Nyöszögve ült fel, majd fejét dörzsölve nézett Craigre kábán.
- Hány óra?...
- Fél egy - mondta, ahogy egy nagyobb falatot kapott be.
- Ó... - félénken nézett fel a másikra. - Sajnálom.
- Hmm, micsodát - fel sem tekintett. Szinte megbabonázva figyelte a maradékát amit a villával lökdösött.
- Ő... arra nem emlékszem... - nevetgélt zavartan, ahogy megvakargatta tarkóját.
- Én sem nagyon... reméltem, hogy te igen - kapott be ismét egy falatot, majd lesve nézet Stan-re. Ki hümmögve nézett fel a plafonra.
- Voltunk a pub-ba igen... - hümmögött, hümmögött... feje egyre vörösebb lett, majd Craig-re nézett. - Bocs hogy rád másztam. - mondta nemes egyszerűséggel.
- Rámásztál...? Biztos... - mondta unottan, ahogy vállat rántva tolta el maga elől el a tésztát
- Te tényleg nem emlékszel? - nézett rá pislogva.
- Nem sokra... a Pub után semmire... - mondta, ahogy felkelt, de nem is nézet rá Stan-re helyette bemenve a szobájába csukta be az ajtót. Stan vállat vonva dőlt vissza.
- Lehet rosszul emlékszem?... Lehet csak álom volt?! - fejéhez kapott.
Persze Craig tökéletesen emlékezett mindenre. Minden egyes kis részletre az elejétől a végéig, de hirtelen most ez sem érdekelte. Megint az az álom. A kísértés. Oh~ hogy utálta, de tudta hallgatnia kell. Muszáj, ez az egy nem derülhet ki. Stan viszont ezt az egészet betudta egy álomnak. Végül megette a maradék tésztát, és utána a kandalló előtt olvasgatott. Craig csak később jelent meg. Teljesen fel volt öltözve és kivételesen sapkája is magán volt.
- Elmentem, majd jövök - mondta és felvéve kabátját már be is csapta maga után az ajtót. Stan kicsit megremegett, ahogy utána nézett.
- Köcsög... - morogta maga elé, és inkább tovább olvasott. Az idő telt és az óra csak úgy szaladt. Végül már az ég is sötét lett de a házi gazda csak nem került elő. Stan pedig már mindent csinált a házban. Mosogatott, fürdőt, és a könyvek nagy részét is kiolvasta.
- Hol van már... - morogta, ahogy kinézett az ablakon. - Most itt hagyott?... - nyöszögte maga elé.
Az ajtóból ekkor kopogás hallatszott. Teste megremegett, és félve lépett oda az ajtóhoz, majd nyitotta ki résnyire, és lesett ki rajta.
- Halihó~ Szívi - a nagykeblű nő állt ott egy szőrme kabátba csomagolva.
- 'Estét... - kicsit jobban kinyitotta az ajtót. - Mit akar? - Nem finomkodott. Vékony kis ujjaival szinte kitárta az ajtót, majd úgy lépet be.
- Jaj~ tudod tegnap úgy elsietettek és én meg nem vagyok olyan, szóval visszahoztam a visszajárót. Illetve tegnap is vissza hoztam de nem nyitottatok ajtót. Gondoltam biztos alszotok, de olyan furcsa nyöszörgések szűrődtek ki, meg annak a fiúnak a nevét mondogattad folyton, úgyhogy akkor én meg elszállingóztam és gondoltam akkor inkább majd jövők, ma de Papus nem engedett el a munkaidőben, úgyhogy csak most tudtam jönni - magyarázta, ahogy kényelmesen befészkelte magát a kanapéba.
- Jó, akkor amint vissza adta a visszajárót, távozhat is... - lépett elé Stan, arca meg-meg rándult.
- Jaj ne már~ gondoltam játszol majd velem~ - motyogta, ahogy megrebbentette a szempilláit - még bugyit és melltartott sem vettem fel. Pedig én akartam, de aztán rájöttem minek és felkaptam a csupasz testecskémre ezt a rucit. Anyum vette valahol, gazdag ficsúrtól, de gondoltam ez is és ráadásul még a fenekemet is kiemeli - felpattanva pucsitott be a fiúnak. Ki fintorogva lépett hátrébb.
- Már elnézést, de van köztünk szerintem nem kevés korkülönbség... - egyre ingerültebb lett.
- Engem nem zavar~ csak 21 múltam - vont vállat, ahogy lassan kezdte kigombolni a ruhát, és egyre közelebb ment Stan-hez - na~ Édes~ úgy szeretném~
- Én meg nem! Menj már haza! - morogta ingerülten, ahogy hátrálni kezdett az ajtó felé.
- Na~ léci - motyogta, ahogy már a vállairól is lecsúszott így elő villant két formás melle - csak egy kicsit~ ki is elégítelek ha szeretnéd. Stan odalépve a lányhoz, húzta fel annak ruháját vissza, majd gombolta be gyorsan, ezután szó nélkül nyitotta ki az ajtót és kezdte kifelé noszogatni.
- Nos, örülök hogy visszahoztad a visszajárót, de tudod, most nem érek rá!
- Miért?! Úgy is tudom, hogy egész este egyedül leszel! A kis barátod ott van a kocsmában félholtan! Na~ gyors leszek~ - könyörgött tovább.
- MICSODA?! - nem foglalkozva a lánnyal, kapta magára kabátját, majd kezdett el futni a falu felé.
- Hey várj már~ - üvöltött utána, ahogy ő is futni kezdett bár kis topánkájában nehezebben ment. Stan viszont nem foglalkozott semmivel. Egyszerűen csak rohant és rohant, egyenesen a pub felé, és mikor elérte azt fejvesztve törte be annak ajtaját. Mindem szem rá szegeződött kivéve egyet. Craig pírral az arcán itt a már, ki tudja hányadik körét. Körülötte több volt a pohár, mint a bárban összesen. Stan egyből oda ment hozzá, majd az asztalra támaszkodva, nézett rá riadtan.
- Craig?... - Lassan kapcsolt, majd mikor megérezte, hogy nézik hessegetni kezdett a kezével.
- Nem kérek többet... jól leszek csak hagyjon... - motyogta.
- Craig!... Nem maradhatsz tovább itt...! - morogta, majd elővéve tárcáját, tette az asztalra a rengeteg ital árát, majd felkapva a fiút kezdte kifelé vonszolni.
- Hagyjál már... - motyogta lehajtott fejjel, de engedte magát ennek ellenére is. Stan pedig ezt kihasználva ki is rángatta a pub-ból, majd egyenesen haza felé kezdte cipelni.
- Istenem... minek ittál ennyit... idióta... - morogta.
- Annyit iszok amennyit akarok! Ez az én felelőségem... ahogy minden más... - morogta ő is, bár arca még mindig igen kipirult volt - mindig aggódtak, na most már nem aggódnak! Nem tudnak semmit! Jobb ez így... elvagyok én magam is!
- Mégis miről beszélsz?! - morogta Stan.
- Csak engedj már el... - nyüszögte tovább, ahogy ficánkolni kezdett. De Stan határozottan tartotta.
- Nem engedlek el, törődj bele. - A fekete felnézet barátjára, majd pislogott párat.
- Te meg hogy kerültél ilyen hamar ide,,, és hol az a bunkó aki elrángatott - forgolódott.
- Az én voltam... - jegyezte meg, pár arcrándulás kíséretében.
- Nem mert te aranyos vagy... csak nem mutatod ki... - motyogta tovább, ahogy hirtelen átölelte a fiút - úgy szeretlek~
- Sz... szeretsz? - lepődött meg, majd ő is magához ölelte a fiút, és így vonszolta tovább.
- Imádom mikor aranyos vagy~ és mikor morogsz jaj az olyan cuki~ - folytatta tovább.
- Cuki... - ismételte a másik szavát morogva.
- Most is, Úgy szeretlek~ - dörgölőzött hozzá, vigyorogva.
- De mégis, mióta szeretsz te engem?! - kérdezte morogva, ahogy ránézett, már látni lehetett a házat.
- Amióta megláttalak, meg a tegnap is olyan jó volt~ - motyogta tovább.
- Akkor... te emlékszel... - pislogott meglepetten, ahogy benyitott a házba, majd becsukta az ajtót. - Köcsög... - morogta maga elé.
- Minden kis pillanatra~ - mondta még mindig boldogan. Stan levéve róla a kabátot, és sapkáját, és persze lábeliét, vitte el az ágyhoz, majd tette rá a fiút. Craig kábán pislogott fel Stan-re. Kissé dülöngélt és arcán egy értetlen kifejezés volt, mintha az sem tudta hol van. Stan sóhajtva ült le az ágy mellé, és simított végig a másik karján.
- Mégis... mi elől menekülsz te?...
- He... - nézet rá kérdően - mindenki elől... miért... menekülök? - Bólint.
- Igen... miért... menekülsz? - kérdezte szemöldök ráncolva.
- Mert sok választásom nincs... - rándította meg a vállát, majd ismét kissé megszédülve dőlt neki Stan-nek - ohh... forog a szoba.
- Inkább dőlj le... - lökte le fekvésbe a fiút, majd úgy nézett le rá. - Miért nincs más választásod?
- Mert akkor megint jöhetnek a terápiák meg a hülye kezelések... - mondta, ahogy felemelve kezét kezdte ujjait bámulni.
- Terápia...? Miről beszélsz? - hajolt hozzá közelebb.
- Az ujjaim olyan hosszúak - vigyorgott, ahogy most forgatni kezdte, majd átgördült az oldalára.
- Figyelj már! - fordította újra hanyatt, és megfogta vállait. - Milyen terápiáról beszéltél?!
- Miért érdekel... - kérdezte, ahogy elnevetve magát, ragadta meg a fiú pólóját és lehúzva megcsókolta. Stan meglepetten nézett le rá, kellett neki egy kis idő, míg képes volt elválni a másiktól, majd így nézett le rá, vörös arccal.
- Érdekel mert kedvellek! - morogta.
- Oh~ kölcsönös vonzalom, de jó~ - tapsolta meg, majd ismét az oldalára fordult.
- Craig!... - ragadta meg vállát, de ezúttal nem fordította maga felé. Nem faggatta tovább. - Majd inkább.. józanon... - suttogta maga elé.
- Hmm - pillantott rá - ha én is kedvelek és te is akkor az azt jelenti, hogy le is feküdhetünk? - Feje mélyvörös lett.
- Te perverz! - vágott hozzá egy párnát. Craig csak tüsszentett tőle, majd hasához húzva ölelte át.
- Ezek szerint nem... most biztos megutálsz... - szomorodott el.
- Csak mert perverz vagy nem foglak utálni... - legyintett sóhajtva. - Ezt eddig is tudtam, hogy az vagy.~ - nézett a fiúra felcsillanó szemekkel.
- Az vagyok? - emelkedett fel, ahogy Stan-re nézet jobban mondva annak nyakörvére, majd zsebéből előhalászta a kis szerkezetét - nem emlékszem melyik gomb mire jó...
- A kéket ne! Csak azt ne! - nyöszögte Stan, ahogy megpróbálta magáról levenni a nyakörvet.
- És a piros... azt szabad? - nézet rá kábán.
- Hát ... - pislogott párat a kapcsolóra. - Az mit is csinál? - nézett fel rá.
- Megnyomjam? - kérdezte, ahogy szórakozottan játszott a gombbal.
- Inkább ne... - sóhajtott Stan, hiszen tényleg nem emlékezett az mire is jó.
- A kéket sem? - kérdezte pislogva.
- Azt semmiképp! - vágta rá. Craig végül letette az ágyra a kapcsolót és eltolta magától, majd körül nézve kezdett lemászni az ágyról. Ám Stan megfogva kezét húzta vissza.
- Hey! Hová akarsz menni?!
- Bárhova... - nézet a kék szemekbe, majd a fiú kezére - de meleg...
- Fázol? - kérdezte pislogva.
- Nem tudom... a kezed olyan meleg - visszafordulva inkább Stan-hez nyomta magát. Ki kicsit elvörösödött, de nem bánta.
- Te vagy hideg... - morogta, ahogy simogatni kezdte a másik fiú kezét. Craig még jobban Stan-hez simult, ahogy jólesően hümmögött fel a simogatástól.
- Ilyenkor te is cuki vagy... - morogta mosolyogva.
- Nálad nem sokkal - motyogta, ahogy észbe kapva kelt fel - én nem akartam valahova menni...?
- Nem, itt akartál maradni velem. - mondta komolyan Stan.
- Igen...? - kérdezet vissza ugyanis ő maga sem tudta már mit akar, ám Stan bólintott.
- Igen, pont ezért is dőltél nekem.
- Nem emlékszem rá - motyogta, ahogy egy nagyot ásított és ismét leült.
- De, hidd el... - oda csúszva hozzá, suttogta a fülébe. - Itt akartál maradni... velem~... - elhajolt, és hitetlenkedve suttogta maga elé. - úristen mit csinálok... - Mont akit megbabonáztak vigyorodott el.
- Akkor jó - mondta kábán, majd ismét Stan-re nézet. Ki visszapislogott rá.
- Te tényleg szeretsz... - motyogta.
- Mindennél jobban~ Ha másról lett volna szó, el sem vállalom ezt az egészet - legyintett, ahogy közelebb csúszva hozzá eldőlt és fejét Stan combjára tette. Ki végig simított a másik tincsein.
- De neked... már voltak... barátaid, nem? Már mint úgy... - nézett oldalra, ahogy arca vörösebb lett. Craig csak hümmögött, ahogy ismét elmosolyodott.
- Imádom amikor nem válaszolsz... - morogta, ennek ellenére tovább simogatta a fiút.
- Miért... volt valami kérdésed - nyitotta fel a szemét és nézet fel.
- Nem. - legyintett. Még pislogott párat fel, majd lehunyva szemeit fordult oldalra és így ölelte át a fiút. Ki vörös fejjel nézett le rá, majd ő is eldőlt az ágyon, és magához ölelte.
- Én megvédelek, majd~ mindentől - motyogta egyre halkabban, ahogy közelebb bújt hozzá - meg megint cukivá varázsollak és, és...
- És?... - kérdezte kuncogva.
- És szeretlek, majd örökre... - hangja elhalt és szuszogva merült álomba. Stan arca vörös lett, ahogy az alvóra pillantott. Nyelve egyet, bújt hozzá még közelebb, majd mosolyogva, lassan ő is elszenderedett.
A fekete kábán és fájó fejjel nyitotta ki a szemeit. Aztán már csak egyre tudott koncentrálni. Kipattanva rohant a vécéhez és a tegnap pia és az a kevés tészta is a vécékagylóban landolt. A zajra persze Stan is felkelt, majd a fürdő felé nézett lomhán, de ezután ismét visszadőlt. Craig megtörölve száját csimpaszkodott a kagylóba.
- Basszus... ez nem hiányzott - nyöszögte, ám az újabb róka már jött is. Stan erre már felült az ágyban, és úgy nézett a fürdő irányába. Craig még párszor kiadta ami csak a gyomrát nyomta, majd mikor már végképp nem bírt volna semmit kiadni, húzta le a klotyót és a csaphoz dülöngélve mosta ki a száját. Stan sóhajtva kelt ki az ágyból, majd sétált a fürdő ajtajához, és nézett a másikra.
- Reggelt... - Craig hátra pillantva kissé mérgesen nézet a másikra, de végül ezt is eltüntette az arcáról. Nem haragudhatott rá, a saját hülye ötlete miatt.
- Reggelt - nyöszögte ő is.
- Emlékszel bármire is? - döntötte kicsit oldalra fejét.
- Hát... elmentem és voltam orvosnál, utána kikészülten beültem a bárba... aztán te jöttél elráncigáltál onnan és itt kötöttünk ki... - egy kis hideg vizet fröcskölt az arcába, majd a törülköző felé kezdett kapálózni - nem sokra... azt hogy egyáltalán mit beszéltünk semmi... egyáltalán, beszélgetünk? - kérdezte miután megtörölte arcát - mond hogy nem hordtam össze vissza minden féle hülyeséget... - Megrázta fejét.
- Nem mondtál semmi hülyeséged. - komoly volt, és nyugodt.
- Akkor jó... amúgy mennyi az idő? - kérdezte ahogy elsétált a fiú mellet. Vállat vont.
- Én is csak most keltem fel. - nézett utána. Craig saját órájára pillantott.
- Fél 11 csak... - pislogott nagyokat, majd hasához kapta kezét - na remek... ha a beleimet is kirókázom nem leszek boldog...
- Főzzek tésztát? - nézett rá, de miután fel is fogta mit mondott, hozzá tette. - Ja, és nem lehetsz ott amikor csinálom! - morogta. Elmosolyodott, ahogy legyintett.
- Ugyan kis kukta nem kell~ nekem most elég egy pirítós is - majd már indult is a konyha felé. Sóhajtott, majd követte a másikat, és ránézett.
- Ő... csinálnál nekem is? - motyogta.
- Persze - biccentett, ahogy elővéve a kenyeret vágott két szeletet és rakta be a pirítóba - amúgy... akkor mégis miről beszéltem neked? Rémlik, hogy sokat dumáltam...
- Szeretlek. - mondta jéghidegen a szót.
Craig majdnem kiejtette a kezében levő kést, majd hirtelen fordult meg.
- MI?
- Ezt mondtad... szeretlek. - ismételte el, ahogy komolyan pislogott a fiúra. - Ja, és még valamit... - lökte el magát a faltól.
- Oh~ - sóhajtott, ahogy megvakarta a fekete fürtjeit - persze ez természetes... hisz végül is nem utállak. Jobb szó nincs rá~ - elmosolyodott.
- Pontosan. - megfordult, de mielőtt elment volna, vissza nézett a másikra. - Ja és... mondtál még valamit. - sunyin elmosolyodott.
- Gondolom direkt húzod az agyam~ csak hogy tudd a kaját még mindig én csinálom, szóval a helyedbe nem tenném - kiabálta vissza, ahogy elkezdte megkenni a már kész pirítósokat. Kuncogva fordult ismét a másik felé, és dőlt neki a falnak.
- Nem is húzom az agyad~ Csak gondoltam, nem kéne nagy mennyiségben rád zúdítanom az információ tömeget~ - legyintett sóhajtva.
- Inkább egyszerre adagolt - morogta, ahogy az asztalhoz sétált és lerakta rá a két tányért. Stan leült az asztalhoz, majd mosolyogva harapott bele a kenyérbe, ezután komolyan pillantott fel a másikra.
- Biztos tudni akarod?
- Én mondtam... ráadásul kíváncsi vagyok miket hordtam neked össze - bólintott, ahogy p is bele harapott a sajátjába.
- Hát, talán ami téged a legjobban érdekel, az az... - köhintett egyet, majd kicsit elmélyítette hangját, így utánozva a másikat. - "Kölcsönös érzelmek~ De jó~ - ezután ismét köhintett, majd beleharapott kenyerébe.
- He? Miről beszélsz? Beleszerettél, abba a csajba? - kérdezte kissé meglepődve. Sóhajtva legyintett.
- Nem lényeg, szóval. - felnézett a másikra. - Ami engem érdekelne, az az, hogy miféle terápiáról beszéltél. - Majdnem a torkán akadt a falat és úgy kellet gyorsan valamivel legurítania. Mikor megvolt vele, mint ha mi sem történt volna ült vissza a helyére.
- Nem tudom miről beszélsz...
- Azért nyelted félre, mi? - morogta. - Craig... mégis, milyen betegséged van? - nézett rá komolyan.
- Semmilyen. Ne kíváncsiskodj... - morogta, ahogy ismét harapott egyet.
- De. Kíváncsi vagyok. Nagyon. - kapta be az utolsó falatját is.
- Ez van szokj hozzá - morogta, ahogy ő is befejezte - nincs semmi bajom sem.
- Olyan un nyílt vagy! Pedig neked nyíltnak kéne lenned! - bökött rá.
- Miért is? - sandított rá.
- Mert a melegek nyíltak, minden értelemben. - mondta, ahogy a másik szeletbe is belekezdett.
- Igen? A nyíltság mióta hasonlítható össze az őszinteséggel? - morogta, míg Stan felkuncogott.
- A nyíltság más mint az őszinteség. Nyíltak a hülye emberek, őszintén a bölcsek... - suttogta maga elé, majd felkapva fejét nézett Craig-re. - Felejtsd el, te akkor is nyílt vagy. - legyintett.
Craig morgott, majd felpattanva ment oda Stan-hez és minden szó nélkül csókolta meg, ki pedig a szemét végig a fiún tartva csókolt vissza. Mikor Craig elhúzódott ráadásként még fejbe vágta Stan-t.
- Ha a melegek nyíltak, örömmel közlöm veled te is az vagy - majd ezzel már el is sétált.
- Ezzel nem mondtál újat... - mondta maga elé, ahogy újra visszatért pirítósa evéséhez. Craig bemászva a szobájába csukta be az ajtót, majd egy sort átkozva magát, kezdett el átöltözni. Jobban mondva előbb lefürdött majd átöltözött. Stan pedig befejezve az evést mosogatta el mindkettőjük tányérját, majd újra Craig könyves polca elé ált, és kissé unottan nézett végig.
- Craig... vannak még könyveid? - szólt e a másiknak.
- Csak ami kint van - kiabált vissza. Unottan sóhajtott, majd a fogashoz lépve kapta magára kabátját.
- Akkor, benéztem a városba... - szólt be Craig-nek, majd már ki is ment az ajtón.
A fekete unottan nézet utána, majd csak megvonva vállát feküdt le az ágyra.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
