|
2. fejezet
2012.05.10. 15:57
A kis eszközök használata
Másnap reggel nem éppen volt kellemes Stan-nek. Feje fájt, és teste is zsibbadt egy kicsit. Egyből feltűnt neki az új kellemes illat. Felülve szagolta meg a pólót.
- De jó illata van... - motyogta. - Kinek a pólója ez?!
- Az enyém - hangzott a válasz ismételten a konyhából, ahonnan jó illatok szálltak ki - remélem szereted a tojást, ugyanis rántotta a reggeli.
- Reggel... - fejét fogta. - Mi történt tegnap... - hümmögve elmélkedett el. Az emlék képek bevillantak agyába, feje egyre vörösebb lett, arcán pedig egyre kétségbe esettebb kifejezés ült ki. - Craig... - hangja megremegett. - Mi ugye tegnap nem?...
- Kielégítettelek, majd lefürdetve kaptad meg a pólóm, mert a tiédet bemocskoltad. Jut eszembe, te mosol ki - közölte, ahogy két tányérra kaparta a reggelit, majd az asztalra rakva őket készített elő kenyeret is. Kicsit kótyagosan állt fel, majd ment oda ő is az asztalhoz, és kezdett csendben enni. Ő volt. Ő kérte a másikat, hogy tegye meg, sőt, még könyörgött is érte. Gyűlölte magát ezért, nagyon is.
- Amíg itt vagyunk, nem kapok magamnak alsót, igaz? - kérdezte, fel sem nézve a másikra.
- Nem - felelte, ahogy még egy nagy pohár narancslevet tett le az asztalra, majd ő is leülve kezdett reggelizni.
- Meddig leszünk itt?... - suttogta halkan.
- Ha kell itt leszünk egész szünetben. Ez tőled függ.
- Minél előbb leszek... illedelmes, annál előbb visszamegyünk? - tekintett fel rá.
- Nem - rázta meg a fejét - amíg nem változol meg addig leszünk itt. - Alsóajkába harapott.
- És arra nem gondoltál, hogy a szünet alatti idő nem lesz elég?... - morogta.
- De. Ezért mondtam anyámnak írjon igazolást nekünk, szóval ez miatt nem kell aggódni. Én türelmes vagyok - pillantott fel ahogy szemeiben gonosz fény csillant meg. Stan dühösen nézett rá vissza.
- Nem tudsz megváltoztatni. - jelentette ki.
- Akkor törődj bele, hogy jó ideig leszel alsó nélkül - nyelte le az utolsó falatot, majd saját kávéját kezdte kavargatni, míg Stan morogva ette tovább saját ételét. Nem akart itt maradni, és megváltozni sem. Nem tudta meddig mehet el a másiknál, ez volt az ő baja. Mindig szerette húzni mások idegeit, és ebben a helyzetben se fogja megállni, bármennyire lesz számára káros. Mikor az utolsó falatot is lenyelte, egy húzásra itta meg a narancslevet.
- Kössz a kaját, megyek mosni. - morogta, ahogy elindult a fürdő felé. Craig nem szólt semmit csak belekortyolt a kávéjában.
Morogva mosta ki saját pólóját, közben folyamatosan káromkodásokat mormolt orra alatt. Mikor kész volt, az egyik radiátorra terítette a ruhadarabot. Craig ezalatt elpakolva kezdett neki a mosogatásnak. Dúdolgatott és úgy tett vett. Stan unatkozva ült le a konyha asztalhoz. Ujjaival dobolva a falapon, nézte unottan a feketét.
- Nyugodtan olvashatsz is akár - nem nézet hátra, ahogy épp a csészét törölgette.
- Nem szokásom... - morogta.
- Akkor viszont adok neked munkát - rakta vissza, ahogy megtörölve kezét sétált be a fürdőbe - takarítsd ki az egészet - mondta egyszerűen, majd kinyitva egy szekrényt mutatott a tisztító szerekre - ott mindent megtalálsz.
- Basszus, most minek? - morogta flegmán.
- Mert unatkozol - nézet rá, majd egyszerűen elment mellette - ajánlom, hogy csináld meg, különben kénytelen leszek megbüntetni. - Flegmán morrant fel.
- Ugyan má'! Nem hagyom, hogy megint megbüntess! - vetette oda a másiknak.
- Akkor csillogjon az a fürdő - nézet rá vissza, ahogy ismét a mosogató fölé ment és folytatta.
- Nem így értettem...! - akadt ki Stan, majd felállt az asztaltól, és így nézett dühösen a másikra. - Akármit mondhatott anyám, ezt nem teheted velem! Amerikában élünk, a szabadság országában! - pufogott. Craig nyugodtan fogta meg most a tányért.
- Takaríts ki.
- Nem... - sziszegte Stan. A tányér eltört a kezei között és kezeibe álló szilánkok felsértették a bőrét. Arcán nem látszott de olyan hirtelen fordult meg, hogy a feketének nem is volt ideje felfogni mi is történik, ugyanis Craig megragadta a csuklójánál fogva, majd leszedve róla a pólót vezette a kijárat felé és egy egyszerű lökéssel küldte ki a hóra. Stan-nek kellett még pár pillanat, amíg felfogta mi is történt, mikor ez megtörtént hangos szitkozódások közepette, fordult a ház felé. Felállva, ment vissza az ajtó mellé, majd dőlt a falnak, és ölelte át magát.
- Basszus... hideg van... - morogta.
Craig ezután szisszent csak fel. Besétálva a mosdóhoz szedte ki magából a szilánkokat, majd lefertőtlenítve a kezét kötötte be. Dacolva a hideggel, maradt kint Stan. Meg sem próbált bekopogni, vagy ilyesmi, gondolta hogy a másik nem engedné be. Dörzsölgetve karjait nézte a tájat. Az ajtó nyitva volt és tudta milyen makacs a srác, de ennek ellenére ő nem hívta be. Még várt türelmesen. Ez még nem büntetés. Ohh~ nem. Csak ez után jön. Stan teste kezdett átfagyni, bármennyire volt makacs, nem akart megfagyni az isten háta mögött, reménykedve tette kezét a kilincsre, majd nyomta le azt. Megkönnyebbülve mosolyodott el, ahogy bement, majd utána rögtön be is csukta az ajtót, ezután annak dőlve, remegett tovább, ahogy lehunyva szemeit, dörzsölgette magát, élvezve a meleget. Craig rögtön előtte termet és ismét megragadva a csuklóját húzta az ágyhoz, majd egy lökéssel küldte is rá, ezután mosolyogva ragadta meg a már meggyújtott gyertyát és nem szólva semmit annak viaszát a fiú mellkasára öntötte. Stan felnyikkant, ahogy mellkasához kapott.
- Basszus...! - szisszent fel fájdalmasan. Craig nem hagyta abba. A viaszt tovább csepegtette egészen végül a másik farkára.
- Remélem ettől felmelegedsz - mondta komoran.
- Ez kurvára fáj bazd meg! - kapott ágyékához, ahonnan ledörzsölte a viaszt.
- ÉS...? - rántotta meg a vállát, ahogy tovább folytattam ám Stan lomhán gurult le az ágyról, majd koppant a földön, de nem foglalkozva ezzel kezdte testét ott dörzsölni, ahol viaszos volt. Craig csak ekkor hagyta abba, majd lerakva a viaszt mászott fölé és egy gyűrűre hasonlító kis szerkezetet húzott a fiúra, majd jó szorosan összecsípte, hogy csak véletlenül se tudja levenni ezután bekapcsolta ami kissé remegni kezdett. Riadtan tekintett le ágyékára, majd próbálta levenni a kis szerkezetet.
- Ne... inkább verj meg de ezt neh... - nyögte az utolsó szót, ahogy tagja éledezni kezdett.
- Meg mondtam. Vagy engedelmes leszel, vagy úgy bánok veled, mint egy kutyával - közölte, ahogy felkelve oltotta el a gyertyát - takarítsd ki a fürdőt. Amíg nem csináltad meg, nem veszem le rólad és hidd el... ha nem én veszem le elég fájdalmas lesz. - Stan nyöszögve nézett le ágyékára. Nem volt mit tenni... ez volt az egyetlen gyengepontja. Az egyetlen... így hát, kissé remegve indult el a fürdőbe, majd kezdte el kitakarítani azt. Craig ezalatt elpakolt mindent és elkezdett ebédet csinálni.
Lassabban haladt, hála a kis szerkezetnek. Mégis mikor végzett, megkönnyebbülten sóhajtva, lépett ki a fürdőből, majd megkapaszkodva a falba nézett Craig-re lihegve.
- Készh... - nyöszögte. A fekete felvonta a szemöldökét, majd benézve nézet körül.
- Szép munka - mosolygott rá, ahogy az ágyhoz sétálva adta neki vissza a fekete pólót - most már vissza veheted. - Belemarkolva az anyagba, nézett fel Craig-re.
- De azt... azt nem... - teste megremegett. - szeded le? - ahogy hangja is.
- A varázsszót nem mondtad - nézet rá komolyan, ahogy nem is zavartatva magát ismét a konyhába sétált.
- Bazd meg a varázs szavad... - nyöszögte ingerülten, ahogy lecsúszott a földre.
- Oh nem mondtam volna? - nézet vissza rá, ahogy most zsebéből elővett egy kisebb vibrátort - A rossz válasz esetén, kapsz még - közölte, ahogy lassan Stan felé sétált. Nyöszögve nézett fel a fiúra.
- Ne már... azt nem... teheted be... basszus azt nem... - kezdett hátrálni. Ám Craig gyorsabb volt és elővéve egy bilincset bilincselte hátra Stan kezeit ezután az ágyra döntve nyitott a kissé széjjelebb a fenekét.
- Nos hogy szeretnéd? Nedvesítselek be, vagy csak egyszerűen dugjam fel?
- Sajnálom, sajnálom! Kérlek ne tedd be... basszus...! - vörös fejjel nézett fel a másikra. - Én nekem ott még nem volt semmi...! - mondta kétségbe esetten.
- Megint nem válaszolsz a kérdésemre - közölte, ahogy a kis remegő dolgot a bejárathoz érintette - amúgy is ideje lenne, hogy valaki betörjön itt is. - Szemébe pár könnycsepp gyűlt, de nem hagyta, hogy azok lefollyanak arcán.
- Kérlek ne... - nyöszögte.
- Mások is kértek téged mindenre és szartál rájuk... milyen érzés ha rád szarnak? - kérdezte, ahogy még jobban hozzá nyomta a kis remegő dolgot.
- Rossz... nagyon rossz... - nyöszögte, ahogy lehunyta pilláit, mint sem hogy a fiúra kelljen néznie, ki végül elvéve a vibrátort egyenesedett fel, majd leszerelte a kis gyűrűt is ám a bilincset továbbra sem.
- Tanuld meg, hogy nem érdemes ellent mondani. Vagy előbb utóbb a személyes kiskutyám leszel és könyörögni fogsz hogy elégítselek ki. - Nem válaszolt, helyette inkább remegve kapkodta a levegőt, ahogy komoran nézett fel a fiúra. Craig elsétálva rakta be az egyik fiókba a kis kütyüjeit ezután a csipogó sütőhöz ment melyből pizzát halászott elő. Stan hátradőlve az ágyon, lihegett tovább. Komoran nézte a plafont, ahogy agya járt, egy valamin. A szabaduláson. Craig eközben megterített, majd vissza sétálva szabadította ki Stan-t. Ezután az asztalhoz ülve kezdett el enni. Stan lomhán kelt fel, majd odasétálva eldobott pólójához, vette azt fel. Némán ült le az asztalhoz, majd kezdett ő is enni. Craig mikor végzet, jólesően dőlt hátra, majd felkelve sétált az ágyhoz és dőlt rajta el. Eközben Stan lassabban evett a másiknál, sokkal. Ami persze nem volt szokása, most viszont hogy nem volt jobb dolga, úgy volt vele ráért. Mikor végzett, félre tolva a tányért kezdett dobolni ujjaival a falapon, ahogy kinézett az ablakon. Craig eközben halkan szuszogni kezdett. Az este nem tudott sokat aludni és jóllakva így jóleset neki a kis alvás. Stan mikor ezt észrevette, elvigyorodva kelt fel halkan. A fiókhoz lopózott, majd halkan húzta ki azt, és vette ki az eszközöket. Egy ideig agyalt, hová is dughatná, végül a fürdőbe tette az egyik szekrénybe, hol csak női cuccok voltak. Craig nyöszörögve fordult át a másik oldalára, ahogy felhúzva lábait kissé összegubózódott. Stan mikor elvégezte dolgát, vigyorogva sétált az ágy mellé, és nézett le gúnyosan a másikra. Örült a fejének, ami következtében elégedetten mosolygott, ahogy magában saját magát dicsérte.
Ám a másik erre sem kelt fel. Felnyögött álmában és kissé megremeget, ahogy beharapta alsó ajkát. Az izzadtság folyt az arcáról, ahogy görcsösen mart a takaróba. Stan öndicséréséből csak ez ébresztette fel. Meglepetten pillantott le a másikra, majd kicsit közelebb hajolt hozzá. Nem tudta eldönteni, rosszat álmodik-e vagy sem...
- Francba... ez fáj - nyüszögte álmában Craig, ahogy még jobban összegörnyedt. Kezei a hasára fonódtak és úgy kezdett el köhögni. Stan szemöldök ráncolva fixírozta a fiút. Maga se értette miért tette... talán nem is akarta tudni, mégis, teste magától mozdult, egészen a másik fiú karjáig, mit simogatni kezdett. Craig teste remeget, majd lassan kinyitva szemét ült fel, de nem nézet rá a másikra, helyette rögtön a fürdőbe sietett és magára zárta az ajtót. Stan nagyokat pislogott utána, ahogy leült szőnyegére.
- Mi lehet vele?... - elmélkedett, ahogy az ajtót bámulta. Craig egy jó negyed óra múlva tért vissza. Nem látszott rajta semmi csupán kissé fehérebb volt az átlagnál, de ezen kívül semmi látszata nem volt annak, hogy rosszul lenne. Pedig az volt. Megint. Persze gondolhatta volna nem bírja olyan sokáig, de tudta nem mutathatja ki a feketének a gyengeségét, így tűrve a fájdalmat sétált az asztalhoz és elkezdte leszedni.
- Én mosogatok. - jelentette ki, ahogy a falnak dőlt. Nem nézett a másikra, helyette karba tett kézzel nézte a padlót. Craig meglepődve felnézet és hálát adott az égnek, hogy önként elvállalta. A tányérokat a mosogatóba dobta, míg a maradék pizzát a hűtőbe ezután az ágyra dőlve kezdett olvasni. Stan odalépve a csaphoz, kezdett mosogatni. Néha lopva hátra tekintett a másikra, ahogy csendben mosogatott, ám abl nem sok látszott. Craig arcát a könyvel takarta így néha beharaphatta alsó ajkába. A gyógyszer igen lassan hatott és ezt utálta benne a legjobban. Mikor végzett, csendben ült le az asztalhoz, és hajtotta rá fejét. Craig ugyancsak felsóhajtott a fájdalom elmúlt és arcába is kezdett visszajönni a szín. Stan unottan nézett rá.
- Csak könyvek vannak itt?...
- Semmi más - közölte, ahogy lapozott, mire amaz pedig felmorrant.
- De miért? Oké, hogy te könyv buzi vagy de... - felállt. - A lakás tiszta, és unatkozom. - morogta.
- Olvass - rántotta meg a vállát nem is érdekelve a fiú kirohanása - tanuld meg elfoglalni magad valami értelmessel.
- Neked az értelmes hogy 1000 éve meghalt buzikról olvasok? - vette kezébe a Trója című könyvet. Craig itt nézet ki a könyv mögül.
- Ha nem hagyod abba a buzizást tartok egy kis kutya játékot neked.
- Mert? Mi bajod ezzel a szóval? - morogta flegmán, ahogy lapozgatni kezdte a könyvet.
- Vannak melegek és nem kéne minden könyven levő szereplőt le "buzizni", csak mert te nem szeretsz olvasni.
- De...! A görögök tényleg buzik voltak...! - vett fel egy másik könyvet, és azt kezdte lapozgatni. Craig amit megígér azt be is tartja. A könyvet óvatosan tette le, majd felkelve sétált egy fiókhoz és kapott ki belőle egy hosszú pórázt.
- Megmondtam~ még egy szó és játszunk. - Stan lomhán nézett a másikra, majd ő is letette a könyvet.
- Nincs kedvem játszani. - nézett rá komoran.
- Azt én döntöm el, mihez van kedved - mondta, majd megragadva a nyakörvet egy jó erős rántással lökte le a földre és a pórázt pedig rá erősítve kezdte húzni.
- Nem te döntöd el! - sziszegte, ahogy megfogva a pórázt, húzta maga felé a fiút. Ám az erősen tartotta és a zsebébe nyúlva megnyomta a kék gombot melytől Stan teste ismét áramcsapás érte.
- Hajrá kutyus~ most kimegyünk, hogy elvégezd a dolgodat - vigyorgott, ahogy kinyitotta az ajtót - ohh és négykézláb gyere.
- Nem...! - majd heves káromkodásba kezdett, ahogy megkapaszkodott az ajtóban. Craig gonoszul elmosolyodott és ismét megnyomta a gombot ám most nem engedte el. Stan fájdalmasan ordított fel, teste elernyedt, így az ajtót is elengedte.
- Hallgass rám és nem lesz fájdalom - engedte fel, ahogy komolyan nézet rá. Stan kissé zihálva nézett rá. Kapkodta a levegőt, ahogy teste remegett, de nem mondott semmit.
- Gyere - húzta meg, ahogy kilépett a hóba. Hagyta, hogy a másik fiú húzza, de ő maga nem mászott négykézláb. Craig ezt észre véve ment oda hozzá, majd megfogva a nyakörvet kényszeríttette, hogy rá nézzen.
- Nem egyszerűbb megtenni amit kérek? Aztán békén vagy hagyva és nem szenvedsz!
- Nem... - morogta fogcsikorgatva.
- Nem szeretem a makacs fiúkat - mondta, ahogy végül behúzva őt a padlóra csukta be az ajtót és vett elő ismét egy tűt. Remegve nézett a tűre, ellenségesen. De ez még édes kevés volt, hogy megtörjön. Közelebb menve nézet rá.
- Enyhe drog, de úgy elszállsz tőle, hogy még kutyának is képzeled magad - mondta - ezt szeretnéd?
Nyelt egyet, félt, persze, de ezt nem volt hajlandó kimutatni.
- Azt hiszed ennyitől megijedek?! - vetette oda flegmán.
- Igen, Stan. Félsz mert te magad sem tudod mire vagyok képes. Nem ismersz eléggé ahhoz, hogy olyat tégy amit megbánsz - mondta komolyan, ahogy szemeiben valami ördögi csillant meg. Stan pedig megremegett, ahogy a félelme kiült arcára.
- Igazad van... nem ismerlek eléggé... - hangja rekedtes volt. - De akkor sem... alázkodok meg előtted...
- Akkor csak tennéd azt amit én mondok - forrt fel, ahogy vészesen közel tartotta Stan-hez a tűt.
- Akkor is megalázkodnék előtted! - mondta dühösen. - Nem vagyok a kutyád, a tulajdonod, és nem is fogok úgy viselkedni, csinálsz bármit is! - Pislogott párt, majd belé nyomva a tűt húzódott el onnan.
- Egyik sem vagy, de mint büntetést azt el kell viselned - felkelve dobta vissza a fiókba. Stan nyöszögve tette oda kezét, hol a fiú beleszúrta a tűt. Félt, hogy megint úgy kifog fordulni magából, és csak remélni merte, hogy ezúttal nem ilyen típusú drog. Lassan a szer szétáradt testében. A neszek, miket eddig hallott elhaltak, és csupán szíve dobogását hallotta testében. Megszólalni sem bírt, a torkát szorító érzéstől, mikor felnézett, forgott vele a világ, és nyöszögve dőlt előre. Craig kérdően nézett rá. Nem tudta mit válthat, majd ki a fiúból hisz mindenkinél más.
Kábán nézett maga elé, a világ még mindig forgott, és egyre brutálisabb képek kúsztak be fejébe. Nyöszögve tette kezét szemeire, persze a képek csak tovább jöttek, és jöttek. Nem akart ilyeneket látni, utálta ezeket az emlékeit. Pont azok jöttek fejében, miket próbált minél mélyebbre ásni. Könnyei szép lassan potyogni kezdtek szeméből, de persze a képek nem múltak el. Szíve folyamatos zakatolása pedig rátett egy lapáttal, csak nyöszögni volt képes. Craig oda menve hozzá érintette meg.
- Hogy érzed magad? - kérdezte ugyani sejtette, hogy igen rosszul sülhetett el a drog a fiúnál.
Nem hallotta, viszont az érintéstől összerezzent, de nem mert felnézni a másikra, félt, és próbált minél kisebbre össze gubózni, görcsösen hunyta le pilláit, próbált mondani valamit, de hang nem jött ki torkán. Craig beharapta alsó ajkát. Most kicsit - nagyon - elszúrta a dolgokat.
- Stan... mi a baj? - kérdezte ismét. Nem tudott válaszolni, torkát fojtogatta egy érzés, hiába próbálta, nem ment neki. Könnyei patakokban folytak, és sírt. Igen, évek után először szívből jöttek könnyei, az a sok-sok könny, mit goromba viselkedése mögé rejtett. De nem akarta ezt, nem akart gyengének látszani.
- Nhn... - csupán ennyit tudott kinyögni, de ezután teste még jobban megfeszült, és még jobban remegni kezdett. Craig itt döntött úgyhogy elég. Megfogva az ágyra vitte, majd gyengéden átölelte.
- Semmi baj. Sírd ki magad nyugodttan. Úgy, semmi baj nem lesz. Megígérem - simogatta a hátát. Stan görcsösen kapaszkodott bele a másik felsőjébe, ahogy fejét Craig mellkasába fúrta. Lihegve vette a levegőt, ahogy könnyei még mindig folytak, pilláit lehunyva nyöszörgött fel néha, mind addig, míg eszméletét vesztve ki nem dőlt. Remegése is abba maradt ekkor, és zihálása is. Kissé egyeletlenül bár, de halkan szuszogni kezdett.
- Remek - mondta, ahogy még simogatta pár pillanatig, majd rendesen az ágyba dugta és betakarva fektette le. Ő maga pedig a szobában levő egyetlen fotelhez sétált és abban helyezkedett el és végül pár pillanat múlva ő is elaludt ott.
Stan nem tudott békésen aludni. Lehet a drog hatása volt, lehet másé, akkor is, riadtan ült fel az ágyon. Teste izzadt, és kapkodta a levegőt. Kétségbe esetten kémlelt körbe.
- Hol vagyok?... - suttogta rekedtes hangon, ám ezt is olyan halkan, hogy a fekete nem hallota meg. Még mindig aludt a fotelban, valami egészen kicsavarodott pózban. Félve nézett rá, majd a sötétben szép lassan kirajzolódtak neki a ház körvonalai. Nem emlékezett, nem tudta mi történt, és ez egyre jobban pánikot keltett benne. Félve nyúlt seggéhez, de mikor tudta nem fáj, megnyugodva sóhajtott fel. Testét is átnézte, hogy van-e rajta valahol seb. Craig ekkor riadt fel és egy egyszerű forgással le is zutyantt a fotelról. Stan a hang irányába fordult.
- Craig... - suttogta a másik nevét rekedtes hangon. - Mi történt?
- Leesetem - mondta, ahogy feltolva magát nézet körbe.
- Nem arra értem... - mondta komoran.
- Akkor mire? - kérdezte, ahogy felkelve sétált az ágyhoz és nézet végig a feketén, de mivel úgy tűnt annak már semmi baja felsóhajtott.
- Mi történt, miután beadtad azt a szart... - mondta kissé ingerülten.
- Elaludtál - dőlt az ágyra és nyöszörgött egyet. Morogva nézett a fiúra.
- Persze... akkor most ott lennék. - mutatott a szőnyegre.
- Jogos, akár le is mászhatsz oda... a fotel kényelmetlen - közölte morogva. Stan szemöldök felhúzva nézett rá, majd morogva ment le a szőnyegre. Leülve arra, masszírozta felkarjait, mik még mindig zsibbadtak egy kicsit, míg Craig jólesően terült el az ágyon, ahogy tagjai szinte örömtáncot jártak a puha párnákért.
- Tényleg nem volt valami erős drog... - mondta maga elé Stan, ahogy most combját masszírozta. - Honnan vannak neked ilyenjeid?
- Ha elmondom, hagyod, hogy rendesen kialudjam magam?
- Igen. - válaszolta komolyan.
- Rendeltem az interneten - mondta és mivel úgy gondolta ezzel vége is a hátára fordulva hunyta le szemeit.
- Persze... - morogta, ahogy felállva, most ő célozta be a kanapét, majd telepedett le rá. Craig pár pillanat múlva már aludt is. Stan pedig unatkozva hümmögött a fotelon.
- Miféle dolgai lehetnek még... - suttogta maga elé, ahogy a fiókra nézett, de inkább nem nézte meg... talán jobb ha nem tud mindenről, ebben a helyzetben.
Egy jó óra múlva kelt fel és akkor is igen rosszkedvűen.
- Stan... - nyöszögte valahonnan a paplan alól.
- Igen? - kérdezte a fekete, ki azóta sem tudott aludni, unottan bámulta a plafont.
- Csinálj nekem kávét... - bukkant elő a feje és kissé morogva bökött a kávéfőzőre - kérlek... - Stan sóhajtozva oldalgott el a kávé főzőig, majd dobott is egyet össze hamar. Ebben profi volt, hiszen egy időben rengeteget kávézott, oda vitte a másiknak.
- Csak hogy, nehogy meghalj azt itt hagyjanak a szüleink... - morogta amikor oda adta neki a keserű nedűt.
- Köszi szépfiú - kapta el, ahogy az egészet legurította a torkán, majd visszaadva ismét elbújt.
- Szép.... fiú....? - megrángott arca az idegtől, de azért elindult vissza felé a bögrével. Végül csak kikászálódott és álmoskásan nyújtózott egyet.
- Ma te terítesz és melegíted meg a maradékot - mondta ellenvetést nem várva.
- Hogy mi? Szerinted én tudok olyat?! - akadt ki. - Nem vagyok bu... zi! - mérgelődött tovább. Craig szemöldöke megrándult és idegesen nézet a fekete felé.
- Már mint, tényleg...! Most ez olyan lenne mintha magamra kapnék egy rózsaszín kis kötényt, és elkezdenék itt neked nagymama hús levesét főzni! Hogy nézne már ki? - magyarázta heves karmozdulatokkal.
- A tányérokat kirakod a maradék pizzát meg a mikroba baszva felmelegíted... - még mindig igen dühösen nézet rá így Stan nem tudva mit csinálni dünnyögve vette ki a pizzát, majd tette be a mikroba, és indította el.
- Miért zavar ennyire ha ezt a szót használom? - nézett rá.
- Mert lealacsonyító. Csupán ezért zavar.
- De rövidebb, mint a meleg... - morogja, majd karba tett kézzel, néz rá a másikra. - Te meleg vagy?...
- Igen - felelte nemes egyszerűséggel, mitől Stan tátott szájjal pislogott rá.
- Te... tényleg... - csodálkozott el, nem bírta elhinni.
- Igen. Buzi, meleg, homoszexuális - közölte egyszerűen a tényt, ahogy kimászva az ágyból az asztalhoz sétált.
- De ne már, pont te?! - mutatott rá. - Azért gondolom felül vagy... - mondta oldalra nézve.
- Problémád van vele? - nézet rá kissé idegesen.
- Nem. - vágta rá. - Csak... meglepett... - tette hozzá, ahogy végig nézett a fiún. - És neked van... barátod is? -Szemeiből eltűnt a gonosz fény, majd csak sóhajtva könyökölt rá a fára.
- Nincs.
- Hogy, hogy? - ült le vele szembe.
- Talán nekem kéne faggatóznom nem? Miért érdekel téged annyira az én szerelmi ügyeim?
- Csak mert unatkozom. - sóhajtott. - Ráadásul... elég érdekesek... - csillantak fel szemei, ahogy a fiúra nézett.
- Nos én is elmondhatom rólad. Neked is van titkolni valód bőven és engem is érdekelnének. Például, hogy miért lettél ilyen goromba mindenkihez - emelte fel a fejét és komoran nézet Stan-re, ki meghökkent, de csupán egy pillanatra.
- Hormonok. - legyintett.
- A hormonok miatt az ember nem sír és remeg az egész testében. Mégis mitől félsz? - kelt fel és Stan elé lépet és így nézet bele a szemébe.
- Mert, most remegek meg sírok? - vetette oda flegmán, ahogy felnézett a másikra. - Nem félek semmitől...! - Craig viszont nem tágított.
- Elrejteni mások elől az igazi énedet nem nagy bátorság. Tegnap egész testedben reszkettél, úgy hogy még megszólalni sem voltál képes. Sírtál, majd elájultál - közölte hidegen - nem Stan. Most nincs bajod, mert ezeket az érzelmeket eltemeted magadban, de hidd el... senki nem tud annyira mélyen temetkezni. A végén mindig előjön minden. - A fiú tátott szájjal meredt fel a másikra.
- Ne kamuzz ilyeneket! - vágta rá ingerülten. - Biztos nem sírtam! - morogta. Craig felegyenesedett.
- És mond csak, mi okom lenne hazudni neked? - kérdezte, de pillantását elvette és besétálva vette ki a pizzát és kezdte kirakni két kis tányért.
- Mondjuk, unalomból. - vont vállat, ahogy a fiút nézte. A szelet nagy csattanással koccant a fa asztalon Stan előtt, majd ismét komor pillantással nézet rá a fiúra.
- Hidd el. Nem unatkozom és ha makacskodni akarsz tessék. Emésszen belülről, ahogy akarod, de többet ne várj tőlem egy szót sem - szemeiben semmi együttérzés sem látszott helyette, megfogva tányérját sétált az egyik ajtóhoz, majd kinyitva azt lépet be rajta és zárta be maga mögött.
- Meleg... - morogta a fiú után, ahogy enni kezdett. Rossz szokása volt ennek a szónak a lealacsonyítóbb változatát használni akárkire, még arra is aki nem az, de úgy döntött amíg a fiú közelében van inkább ezt a verziót használja. Az idő telt és este felé járhatott. Az idő lehűlt és sötét is beállt, de ennek ellenére Craig még csak ki sem mozdult a kis szobából ahonnan bement. Komolyan gondolta, amit mondott. Ha Stan ilyen vele, akkor ő meg ilyen és akkor egy árva szót sem fog hozzá szólni. Viszont a fekete ezúttal nem unatkozott, szimplán magányos volt. A fotelban ülve bámulta az ajtót, ahova Craig bement. Csak figyelt, és várt, hogy a másik fiú mikor jön ki. Ám a házigazda nem bukkant elő. A ház nem volt olyan nagy, de ő maga is tudta, hogy nem muszáj kimennie semmiért. A szoba amiben volt az övé volt teljesen. Külön fürdő, vécé és egy kis hűtő is járt hozzá, amibe vésztartalékként rakott pár kaját. Nem szándékozott kimenni és tudta, hogy Stan túl makacs ahhoz, hogy ő legyen az aki előbb megtöri a csendet, de tudta előrelépést kell produkálnia és talán így sikerül. És a másik pontosan erre várt. Karba tett kézzel figyelte komoran az ajtót, várva a legkisebb neszt, vagy hasonlót. Lassan éjfél felé járhatott és unalmasan rakta le könyvét, majd bújt be az ágyba és aludt el. Stan viszont nem volt képes aludni. Sőt, ahhoz hasonlót sem. Fel alá járkált, és jobb ötlet híján, már az ágyra kezdett a könyvekből kis házakat építeni. Mikor már egy egész várost alkotott oda, elborzadva magán telepedett vissza a fotelra.
- Úristen... én hülye vagyok... - jegyezte meg magának, ahogy az ágyra nézett, avagy a kis városára. Az órák unalmasan teltek, ő pedig az ablakhoz letelepedve nézett ki a tájra. Bentről ezalatt sem jött semmi egyéb hangzavar. Viszont Stan egyre jobban unatkozott. Úgy volt vele, ő biztos nem tőr meg előbb, de mégis... mikor a hó apró pihékben hullani kezdett, teste megremegett. Nyelve egyet sétált oda a másik ajtajához, és kopogott be.
- Craig?... - Semmi válasz nem hallatszott bentről, csupán a kinti szél susogása.
- Craig... - nagy levegőt vett, mielőtt kimondta a szót. - Sajnálom... nem jössz ki?... - csúszott le az ajtó melletti falhoz.
- Miért mennék? - hallatszott bentről kicsit messzebbi hang.
- Csak úgy... - morogta, ahogy komoran nézett maga elé.
- Tényleg sajnálod, vagy csak azért kértél bocsánatot, mert unatkozol?
- Sajnálom... - motyogta. Az ajtóban a kulcs elfordult és kinyílva a fekete állt ott a küszöbön és komolyan nézet le Stan-re ki felnézett rá. Ezúttal nem volt se haragos, se durcás tekintete, csupán nyugodt. Így pislogott fel Craig-re.
- Na? Mennyire unatkoztál? - guggolt le elé, és így nézet rá.
- Nem annyira... - nézett át a másik válla felett, az ágyra, és kisebb városára. - De tényleg, nem ezért hívtalak ki... - nézett vissza a fiúra.
- Akkor miért? - kérdezte kíváncsian. Fejével az ablak felé bökött, de nem válaszolt. Ő is oda nézet, de még mindig nem értette mi baja lehet a másiknak. Csak a hó esett apró pelyhekben.
- Fázol? - Megrázta fejét.
- Nem.
- Akkor? - fordult vissza felé.
- Nem szeretek... ilyenkor egyedül lenni... - arcára enyhe pír szökött, ahogy szemöldök ráncolva felpillantott a másikra, ki pedig levezetve nem kérdezett, többet, helyette felkelt és a konyhába lépve kezdett el két bögre forró csokit készíteni. Stan kisebb habozás után felállt, majd követve őt ült le az asztalhoz, és nézte a fiút aki abban a pillanatban már két bögrével tért vissza és az egyiket a feketének, míg a másikat magának tartotta.
- Tessék - mondta, ahogy jólesően kortyolt bele sajátjába.
- Köszönöm. - ő is belekortyolt, teste megremegett, ahogy a meleg ital testébe került.
- Szóval... akarsz róla beszélni? - nézet rá.
- Miről? - kérdezte, de nem nézett fel a másikra.
- Miért nem szeretsz ilyenkor egyedül maradni? MI olyan rossz van egy kis hóesésben?
- Rossz emlékeket idéz bennem. - újra a meleg italba kortyol.
- Azok miatt vagy ilyen? - folytatta tovább, ahogy le sem vette szemét a fiúról. A válasz késett... hiszen agya járt, megéri-e neki belátni de...
- Igen. - letéve a bögrét nézte annak tartalmát.
- Értem. Szeretnéd elmondani, vagy inkább hagyjam a fenébe? - dőlt hátra.
- Szerintem te sem akarod hallani szóval... inkább hagyd. - csak most nézett fel a másikra.
- Szerintem most én szeretném a legjobban, hogy elmond. Nem vagyok kíváncsi csak segíteni akarok. Ha magadba fojtod nem lesz jobb. Soha nem lesz jobb - kavarta meg, majd utolsó kortyot is leöntve torkán sóhajtott fel - de megértem. Nem kell semmit mondanod, de ha bármikor el akarod mondani én itt leszek és meghallgatlak. - Lenézett bögréjére.
- Rendben... - újra kortyolt. Craig ezután nem szólalt meg helyette az asztalra dőlve hunyta le szemeit és hallgatta a szél halk suhogását.
- Kérdezhetek... valamit...? - suttogta halkan, ahogy üres bögréjét félre tettem. Egy halk hümmögés volt a válasz, ahogy még mindig csendben feküdt.
- Pofátlan lesz és illetlen kérdés... de érdekel... miért vagy meleg? - néz rá.
- Mert így érzem jól magam - hallatszott a válasz, majd megfordulva nézet rá Stan-re. Ki nagyokat pislogott rá.
- Értem... - motyogta, ahogy lenézett az asztalra, de még mindig nagyokat pislogott.
- Miért érdekel ennyire, hogy miért lettem meleg? Hisz végül is neked nagyban nem számít - mondta kissé kérdően.
- Hát igen igaz csak... kérdeztem... - nézett oldalra.
- Ahogy gondolod, nekem mindegy - vont vállat, ahogy ismét lehunyta szemeit. Újra a másikra pillantott, kissé félénken.
- Jó de... neked miért így jó?... - arcára enyhe pír szökött.
- Komolyan nincs jobb témád, mint az, hogy én miért szeretem a férfiakkal jobban csinálni? - emelte fel hirtelen a fejét és kissé idegesen nézet Stan-re.
- Jó-jó nyugi... csak érdekelt... - morogta, ahogy félrenézett.
- Csak azt árulnád el, hogy miért...
- Én se tudom... - motyogta.
Craig felkelt, olyan hirtelen, hogy még a szék is feldőlt és Stan elé állva nézet le rá. Feje egyre jobban közelített hozzá.
- Mindig mindent tudunk, csak az okát nem bírjuk kimondani...
- Hát de én tényleg nem tudom miért... - hadarta, ahogy értetlenkedve nézett fel a másikra. Ezalatt a fekete még mindig közelített felé.
- Ez nem igaz. Olyan nincs, hogy ne tud, a saját érdeklődésednek az okát.
- De én tényleg... nem tudom... talán csak kíváncsi vagyok? - tippelt Stan, ahogy kicsit hátrált.
- Hogyne... kíváncsi mi - hagyta rá, ahogy elhúzódott és inkább sóhajtva hagyta ott és sétált az ajtóhoz, majd magára kapva kabátját lépet ki a házból. Stan nyöszögve ment az ablakhoz, tekintetével a fiút kereste. Craig közvetlen a tó előtt volt és a padon ülve nézet a jeges világba. A hó egyre jobban eset, de ez sem zavarta. Kellet neki egy kis idő amíg lecsillapodik, mert ellenben vele Stan nem volt meleg és nem akarta rá kényszeríteni semmit. A fiú csendben nézte a másikat. Maga sem értette, hogy miért érdekelte a másik fiú... de inkább nem is akart erre gondolni. Inkább az ágyhoz lépve pakolt le róla a könyveket, és tette vissza azokat a helyükre. Ezután leült szőnyegére, és csendben nézte az előtte lévő padlót. Craig egy jó félóra múlva tért vissza, akkor már kint tombolt a cudar idő és ezt bent is lehetett érezni. A levegő kissé hidegebb lett a kandalló ellenére is. Stan halkan szuszogott, még mindig ülve. Lábait felhúzva karolta át azokat, és arra fektette fejét, így aludt csendben. Craig levéve átázott kabátját akasztotta fel, majd Stan-re sandított és csak megrándítva vállát sétált vissza a szobájába, majd ismét magára zárta az ajtót. Stan órák múlva arra kelt, hogy feje nagyot koppant a földön. Nyöszögve fogta meg fejét, mikor körbe nézett, Craig persze sehol nem volt. Sóhajtva indult el a fürdő felé, majd engedett magának forró vizet, hiszen a házban hideg volt, és felakarta magát melegíteni, de mielőtt beszállt volna, bekopogott a másikhoz.
- Craig, ebbe a nyakörvben lehet fürödni?
- Lehet - hallatszott a válasz, de semmi több.
- Oké, kösz... - ezután újra bement a fürdőbe, ledobva a pólót, szállt be a kád vízbe, akaratlanul is felsóhajtott. - Ez de jó... - sóhajtozta elégedetten, ahogy élvezte a meleg vizet. Craig kinyitva az ajtót osont ki, majd gyorsan megmelegítve magának a legutolsó szelet pizzát, már vissza is tért a szobájába és most saját MP-jét elővéve dugta be és kezdte azt hallgatni. Stan elégedett vigyorral fején mosakodott a kádban. Élvezte a vizet, de mégis, elfelejtett kiszállni. Így mosolyogva aludt el a kádban. Craig ugyancsak elbóbiskolt, így egyikük sem vette észre, hogy a kandallóban a tűz kiéget és a hóvihar hidege kezdett egyre jobban bejönni a házba. Stan volt, ki egy idő után érzékelte a hőmérséklet változást, persze ebben a víz is hatalmas szerepet játszott. Nyöszögve kelt fel, teste remegett, és szó szerint kipattant a vízből. Egy törülközővel hevesen törölni kezdte magát, majd a kandallóhoz lépett, ami persze kialudt. Szinte az egész házat átkutatta öngyújtóért, vagy gyufáért, de egyiket sem talált. Kissé dideregve kopogtatott be Craig-hez.
- Craig... van... tüzed?... - Ám bentről nem hallatszott semmilyen hang sem, ugyanis a fekete is kissé dideregett, de az egyik ok amiért nem válaszolt a zene a másik meg, hogy aludt. Ám Stan nem adva fel hangosabban kopogott be az ajtón.
- Craig! Kelj már... fel vagy... valami... - nyöszögte, ahogy hangosabban kezdett dörömbölni.
A fekete erre csak átfordult a másik oldalára. Morgolódva kapott a kilincshez, és kezdte rángatni, de nem is kellett neki sokáig, hiszen az ajtó nyitva volt. Örömittasan mosolyodott el, majd berontva a másikhoz vetődött rá.
- Craig! Ébredj! Meg fogunk fagyni! - mondta hatalmas beleéléssel és heves karmozdulatokkal, mire Craig hajlandó volt szemeit kinyitni, de betudva egy fura álomnak a történést - ugyanis Stan miért ugorna rá - aludt vissza.
- Te most szórakozol velem?! - morogta a másik fiú hasán ülve, ahogy megragadta annak gallérját. - Ne aludj már! Adj tűzet! - morogta.
- Nem dohányzol - közölte morogva, ahogy lelökte magáról és ismét átfordult.
- De a kandalló! Meg fogunk fagyni! - rázta meg vállát. Hevesen nyitotta ki a szemét és egyszerűen megragadva a feketét, húzta maga mellé a takaró alá és átölelve hunyta le ismét a szemeit és aludt tovább.
- Fogd be... álmos vagyok. - Tátogott, akár csak egy partra vetett hal... arca egyre vörösebb lett, tény, nem fázott, de ő mégis csak egy szál törülközőben VOLT, amit már maga sem tudta hol hagyta el.
- De Craig... így nem feküdhetek melletted... - nyöszögte.
- Fogd már be... - mondta álmosan, ahogy megragadta Stan fejét és lágy csókot nyomott a szájára, de ezt is csak pár pillanatig - így és most már maradj csöndben.
És ez tökéletesen megtette hatását. Stan a döbbenettől megszólalni sem bírt, meg persze mozogni sem. Vörös fejjel meredt a másikra, ahogy agya még mindig próbálta feldolgozni az előbb történteket. Craig viszont végre visszaaludt és ezt lehetett sejteni abból, hogy ölelése kissé gyengült és halkan szuszogott. Ekkora már felfogta mi történt, viszont nem akarta felébreszteni a másikat, helyette ő is lehunyta szemeit, majd kicsit később már ő is halkan szuszogott.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
