|
12 molekulás vegyület
2012.03.25. 12:55
幸せな読書〜 :3
Szerdán kémia órán, Stan volt az egyedüli, ki a feladatokat csinálta. Mellette közvetlen Kenny állt, de ő Kyle-al dolgozott együtt. Stan persze nem a táblán lévő feladatot csinálta, hanem saját vegyészetbe kezdett, mit a mellette álló Kenny nem jó szemmel nézett.
- Fel fog robbanni, és meg is sérülhetsz. - mondta szemöldök ráncolva, mire Stan megvonta vállát.
- Leszarom...? - mondta flegmán, ahogy egy kocka cukrot rakott üvegébe, így abból lilás füst kezdett el kiszállingózni, amit a szőke fehér arccal nézett, majd arrébb húzódott.
- Haver ez tényleg... veszélyes... - morogta, de Stan meg sem hallotta. Egyel előttük Craig és Thomas dolgozott. A szőke mondta mit kell hozzá adni, míg a fekete öntötte a dolgokat, bár folyamatosan a másikat figyelte.
- Nem fogok meghalni... tudom mit csinálok. - jelentette ki, majd mikor a kémia tanár állt mellé, nem zavartatta magát.
- Ó Marsh! Látom megint önálló akcióba kezdett, hm, ez annak készül aminek látom? - kérdezte az öreg nő, kedvesen.
- Igen. - válaszolta a fekete.
- Remek-remek, csak így tovább! - mondta mosolyogva, majd tovább sétált.
- Mégis mi a fenét csinálsz? - kérdezte most már érdeklődve a vörös.
- Könnygázt. - jelentette ki, mire Kenny elsápadt.
- Basszus... hogy lehet, hogy matekból tropa vagy, de kémiából meg szín 5ös? - Stan vállat vont.
- Fogalmam sincs de... mi lenne ha jobbat csinálnék mint a könnygáz? - kérdezte semlegesen, ahogy egy újabb csövet elővéve kezdett valami mást kutyulni.
- Stan... megfogsz minket ölni... - nyöszögte a szőke.
Kyle megrázta a fejét és ismét saját készítményükhöz fordult. Stan üvegjeiben a löttyök már rotyogni kezdtek, majd az egyiket a tűz fölé téve kezdte forralni, így az füstölögni is kezdett. Épp kezében tartotta az egyik vékony üres fémcsövet, mikor Kenny megszólalt.
- Az ágyban is ilyen vad lennél?~ - Stan idegállapotának ez pont elég volt, hogy összetörje kezében a csövet, így a szilánkok mélyen a kezébe fúródtak. Kenny falfehér arccal pislogott a feketére. Kyle ugyan csak ledöbbenten nézet rá, ahogy Craig és hátra fordultak.
- Azonnal menj az orvosiba! - közölte a vörös ám a fekete megelőzte.
- Elkísérem - mondta nyugodt hangon, ahogy alkarjánál megfogva kezdte kihúzni a teremből. Stan kitépve kezét a másik szorításából indult el magától.
- Eltudok menni egyedül is. - közölte semlegesen, majd el is hagyta a kis termet. Kenny elzárva a másik kis szerkentyűét, vette le róla löttyét.
- Asszem máskor nem mondok neki ilyet... - mondta a szőke sóhajtva.
Craig annak ellenére, hogy a másik nem kért a segítségéből kinyitva az ajtót loholt utána.
- Érdekes~ - mondta Kyle, ahogy ismét bele öntött valamit a kis löttyébe.
- Hm... - Kenny pusztán ennyivel kommentálta.
Stan jobbja bemocskolta a padlót, mivel teste mellett tartva tartott az orvosi felé. A szilánkok mélyen kezében voltak, de meg sem érezte e fájdalmat. Craig amikor oda ért mellé, vette fel a másik ritmusát és nézte a kezét. Nem szólt semmit csak sétált mellette. Stan kinyitva az orvosi szobáját nézett körül. Senki nem volt bent, így a csaphoz sétálva engedett hideg kezére vizet, ezzel megtisztítva azt, majd elkezdte kiszedni a szilánkokat.
- Nem fáj? - kérdezte Craig.
- Nem. - válaszolta Stan, és tény, nem fájt neki. Soha nem tulajdonított nagy jelentőséget a fizikai fájdalmaknak, talán mert a lelkében érzett fájdalomtól azokat meg se érezte.
- Talán meg kéne várni az orvost... nem gondolod?
- Minek?... - kérdezte, ahogy felnézett a másikra, ahogy kihúzott egy nagyobb darab szilánkot oda sem nézve.
- Talán mert veszélyes anyagok kerültek a bőrödre... - mondta neki, majd közelebb menve hozzá nézte közelebbről. Stan megvonta vállát.
- Túlélem. Nem számít. - mondta semlegesen, majd a kisebb szilánkokat kezdte kiszedni.
- Dehogynem... megsérültél és így fittyet hányni rá... - morogta, ahogy megfogott egy kis csipeszt és úgy húzta magához a másik kezét - ne húzd el, léccives - kezdett bele, majd húzogatta ki a kis szilánkokat. Stan szó nélkül nézte a másik tevékenykedését, és mikor felnézett a másikra, mellkasában megint érezte azt a régi érzést.
- Utálom a kémcsöveket ilyen szempontból... tiszta rossz, hogy ilyen vékony a faluk és ilyen pici szilánkokra tudnak törni - morogta, ahogy nagy koncentrálással szabadította meg a másikat a szilánkoktól.
- Muszáj ilyennek lenniük, különben nem lehetne velük normálisan dolgozni. - mondta a fekete sóhajtva.
- A kezed bánja... - nézet fel komolyan a másikra - biztos nem fáj? Egy kettő elég csúnya, ráadásul hallottam, hogy nem is a feladatott csináltad. Nem csíp vagy ilyesmi? - Stan megrázta fejét.
- Nem, semmit nem érzek... - mondta, ahogy lenézett saját kezére.
- Ennek örülök... komolyan az ember csak aggódik miattad folyton - mosolyodott el, ahogy a csap alá vitte, hogy kicsit lemoshassa.
Stan nem válaszolt, csupán komoran nézett maga elé.
- Szerintem mind kint van... bár a nővérnek kéne megnéznie - mondta, ahogy elég közel vitte szemeihez a fiú kezét.
- Így már jó lesz, vissza megyek órára. - mondta, majd másik kezével a nem messze lévő polcról vett le egy ragtapaszos dobozt.
- Azt próbáld meg - mordult fel, ahogy kikapta a ragtapaszos dobozt és egy egyszerű mozdulattal hátra hajította. Stan a doboz után nézett, majd vissza fordult a fiú felé.
- De...! - kezdett bele felháborodva. De a fekete ezt megelégelve elhallgatta, ahogy ajkait a másikhoz érintette és apró puszit nyomot rá.
- Csönd! Legfeljebb be kéne kenni valamivel és nem egy ragtapaszt rá rakni!!! Mekkora idióta rak erre ragtapaszt... ezt be kell kötni - ezzel megfogva a fiú vállát ültette le a székre miközben ő meg valami kötszert kezdett el keresni - marad!
- Nem vagyok kutya... - morogta flegmán, bár arcán egy enyhe pír jelent meg.
- Hogyne, hogyne - intette le, ahogy felcsillantak a szemei mikor talált egy kis gézt és fáslit - remek, na mutasd~ - Stan felemelve kezét, fordította el fejét, ahogy mérgesen méregette a szobában lévő ágyat. Craig eközben kisebb kínszenvedések árán, de végül egész profin kötötte be a fiú kacsóját, sőt büszke volt magára, hogy azelőtt még le is fertőtlenítette.
- Így~ csókot adjak rá, hogy hamarabb meggyógyuljon? - kérdezte mosolyogva, ahogy a fiúra nézet.
- Ne! - vágta rá, ahogy szemöldök ráncolva fordult a fiú felé.
- Nyugi, nyugi~ - kuncogott fel, ahogy felkelt és megborzolta Stan fekete tincseit - na menjünk vissza az osztályba. Gondolom a haverjaid aggódnak már miattad és én is otthagytam szegény Thomast... milyen pofátlan vagyok már - mordult fel, ahogy elgondolkodtatóan kezdett kifele sétálni. Stan tekintete ismét elkomorult.
- Ja, szegény... - morogta maga elé, ahogy megelőzve Craig-et, gyors léptekkel haladt a kémia terem felé.
- Ezt meg most mi lelte? - nézet utána, ahogy felgyorsítva lépteit ő is sietni kezdett, majd megragadva Stan vállát húzta vissza - Hey! Mi ez a sértődöttség? - Az nagyokat pislogva nézett rá.
- Sértődöttség?... - kérdezte vissza meglepetten.
- A jelek arra utalnak~ - mutatott végig a fiún.
- Nem vagyok megsértődve... - mondta, ahogy ő is végig nézett magán.
- Ahha~ akkor lehet csak én láttam félre - pislogott, majd vállat vonva indult ismét neki. Stan zsebre dugva kezeit indult el a fiú után, majd mikor elérték a kémia termet, szó nélkül nyitott be, majd sétált vissza helyére. Craig ugyan így tett, majd heves bocsánat kérések mellett ült le Thomas mellé.
- Jól vagy? - nézet rá Kyle, Stan-re.
- Persze. - mondta semlegesen, majd újra bele kezdett vegyészkedéseibe. Kenny csak vállat vonva folytatta a munkát. Mikor egyre több füst keletkezett, épp akkor csöngettek ki.
- Rendben gyerekek szünet, az eszközöket hagyhatjátok hiszen dupla óra, szünet után folytatjuk! - Stan-hez lépve kezdte méregetni annak üvegcséit. - Marsh, nem hiszem hogy ennek jó vége lesz... mégis melyiket akarja a kettő közül? - kérdezte szemöldök ráncolva a nő.
- Nyugodjon meg, nem azt amelyik felrobbanna. - mondta mosolyogva Stan ahogy legyintett, mire a nő sóhajtva nyugodott meg.
- Rendben, ha gondolja bent maradhat, de én most megyek és eszek egy kis csokit~ - mondta mosolyogva a nő. Kyle barátja mellé állt és úgy nézte annak ténykedését.
- És ez most mi lesz... - kérdezte. Stan elvigyorodott.
- Ki próbálok valamit amit régóta ki akartam... - Kenny arca fal fehér lett, majd megfogva Kyle kezét kezdte kifelé húzni.
- Gyere Kyle igyunk valamit~...
- Biztos jó ötlet őt egyedül hagyni? - kérdezte kicsit aggódva bár nem ellenkezett a másik húzása ellen.
Eközben Craig és Thomas is nevetgélve hagyták el a kijáratott.
Stan mikor egyedül maradt, és elkészítette a kis löttyöt, kezeiben egy egy kémcsövet tartott. Gondolkozott, hiszen ha az egyiket önti bele, akkor csak sima kristályosodás jön létre, ha viszont a másikat... amit olyan rég óta ki akart próbálni... Nyelve egyet választotta a veszélyesebbet, minek meg is lett a következménye. Amint a két folyadék keveredett, hatalmas robban hallatszódott a teremből. A kémia tanár riadtan futott el a teremig, majd kitépve az ajtót nézett be. Hatalmas fekete folt volt Stan asztalán, mikor a nő oda futott csak akkor látta meg a fiút, ki a falnak csapódhatott a robbanás következményében. Ruhája kormos volt a fiúnak, és eszméletét vesztve feküdt a padlón.
- Jézusom! - riadt meg a nő.
- Mi történt?! - kérdezte Kenny aggódva, de mikor meglátta az eszméletlen fiút, rögtön ölébe kapva kezdett a tanárral együtt az orvosi felé sietni. A nővér kivételesen bent volt, asztalánál ülve ette reggelijét, ám mikor behozták a fiút rögtön felpattant, majd az ágyra mutatott. A szőke egyből letette rá a fiút, a nővér oda sietve húzta el a függönyt, így kizárva Kenny-t az ágy környékéből. Kenny alsóajkába harapva ment ki a kis teremből. Ahol Kyle várta.
- MI történt?! Mikor beértem sehol senki csak Stan asztalán az a nagy feketeség és... - mondta ahogy hangjában érződött a félelem. Kenny sóhajtott.
- Az az idióta... valami olyat kevert ki amit nem kellett volna. Külső sérüléseket nem nagyon láttam rajta bár... - vissza emlékezett. – Azt hiszem a fején van egy nagyobb seb, meg a ruhája se volt nagyon rendben... - hangja egyre komorabb lett. A vörös szomorúan dőlt neki a szőkének.
- De ugye nem lesz semmi baja...? - kérdezte. Kenny végig simított a másik hátán.
- Ne aggódj, a nővér ellátja, most már biztos nem lesz baja. - nyugtatta a másikat.
- Kenny! - a folyosó végén ekkor jelent meg rohamfuttában Craig, majd nagy ívben fékezett le a kis páros előtt - megúszta az az idióta? Jól van? - kérdezte kissé kimerültebben.
- Hát ... - kezdett bele a szőke, ám ekkor az ajtó kinyílt, és a kémia tanár jelent meg előttük, majd bezárta maga mögött az ajtót, arcán baljós kifejezés ült.
- Tanárnő Stan jól va... - kezdett bele Kenny, de a nő közbe vágott.
- Becsengő. - mondta komoran. - menjenek vissza órára, én is mindjárt megyek. - csupán ennyit mondott, majd a nő a tanári felé vette az irányt.
- Na ne szórakozzon velem! - morogta Craig ám mielőtt benyithatott volna Kyle ragadta meg a kezét.
- Elég lesz... - hangja komor volt, majd kézen ragadta a szőkét, míg a másiknak az alkarját és úgy kezdte a terem felé visszahúzni őket. Kenny készségesen követte a vöröst, de válla fölött még vissza nézett a szoba felé, ahova most még egy férfi orvos is bement, a kémia tanár kíséretével. Mikor vissza értek a terembe, Craig kitépte kezét a vöröséből és dühösen ült le a helyére. Az sem foglalkoztatta, hogy Thomas kissé furcsán nézet rá és vigasztalta a fiú miatt.
Kyle ugyan úgy leült a helyére, bár ő is csöndes volt. Kenny sóhajtva egyet ült le helyére, majd a mellette lévő fekete foltra nézett. Jobban körülnézve nem egy vérfoltot vélt felfedezni, így szíve nagyot dobbant, ahogy egyre feszültebb lett. Pár pillanat múlva bejött a kémia tanár, arcán még ott ült a bajlós kifejezés, de most némi szomorúság is csatlakozott hozzá.
- Rendben akkor. - nézett az osztályra. - Ahogy elnézem, mindannyian elkészültetek a feladatokkal! - arcára mosolyt varázsolt, majd a táblához sétálva, törölte le az addigi feladatot, és újat kezdett felírni. - Most pedig ha megkérhetlek titeket, ezzel folytassátok. - Ekkor lépett be a takarító is, ki Stan helyéhez lépve kezdte kidobálni a törött kémcsöveket.
- Tanárnő! Idejönne egy kicsit - tette fel kezét a vörös rögtön. A tanár hamar lekörmölte a feladatot, majd egyből odasietett Kyle-hoz.
- Mondjad csak Kyle. - mondta kedvesen.
- Kérem, mondjon valamit Stan-ről - tért a lényegre, bár hangja egy fokkal halkabb lett. Arcáról lefagyott a mosoly, és kissé keserűen nézett a fiúra.
- Megkapja a megfelelő ellátást. - csupán ennyit mondott, majd egy másik jelentkezőhöz sétált.
- De, ne csak ennyit... - morogta, ahogy a szőkére pillantott - Kenny, nagyon aggódok... - Kenny mosolyogva legyintett.
- Hallottad, nem lesz baja, ráadásul az egy jó orvos ismerem a kórházból... - szemei kikerekedtek, hiszen most esett le neki, hogy az az orvos egy sebész. Ismét Stan helyére nézett, ahol most a takarító morogva törölte fel a makacs vérfoltokat.
- Biztos? - nézet rá csillogó szemekkel - Akkor oké... bár azért óra után nézzük meg.
- Lehet be se engednek... - mondta sóhajtva Kenny, ahogy újra a helyre nézett. A foltot nem tudta eltűntetni a takarító, de az üvegeknek és vérfoltoknak már nyoma sem volt. Az elégedetten hagyta el a helyet, vörös vödrével és felmosójával együtt.
- Próbálkozni csak szabad... - suttogta, ahogy most ismét a táblát kezdte vizsgálni.
- Igaz... - mondta, majd sóhajtott.
- Aki végez a munkával, miután elpakolta az eszközöket mehet is! - mondta a kémia tanár, ahogy asztalához sétált.
- Csináljuk meg hamar~ - mondta a szőke, ahogy bele is kezdett. Egy jó félórával később már meg is voltak, melynek a vörös nagyon is örült.
- Pakolás és nyomás! - adta ki a parancsot, ahogy elkezdte rakni az eszközöket. Kenny bólintva pakolta össze a dolgokat, majd mikor azzal is megvoltak, kézen ragadva Kylet kezdte kifelé húzni.
- Csókolom tanárnő! - intett a szőke, majd el is tűntek. Tartva a lépést közeledtek a gyengélkedő felé, miközben néha egy kicsivel jobban szorította meg a másik kezét. Mikor elérték az ajtót, Kenny bekopogott rajta, majd mikor próbálta kinyitni, csalódottan észlete hogy zárva van. Pár pillanat múlva a nővér ajtót is nyitott. Barna hullámos fürtjei most felkötötte, és ritkán használt szemüvegét is magára vette. Barna szemeivel a két fiút vizslatta.
- Mit szeretnétek? - kérdezte.
- A barátunk behozták ide... érdeklődnénk, hogy van? - kezdett bele a vörös.
- Ó, Marsh... - nézett hátra válla fölött, bár az ágy még mindig takarva volt. - Még mi sem tudjuk pontosan mikor, de ha magához tér, akkor holnapra kutya baja, bár egy ideig nem tesizhet. - magyarázta a tanár.
- Miért? - kérdezett rá a szőke.
- Kisebb-nagyobb felületi sérülések, de annyira nem vészes. - mondta a nő, ahogy kifújta a levegőt. - Csak amiatt aggódom, magához tér-e... - mondta szemöldök ráncolva.
- Miért?! Lehet nem tér magához? - kérdezte kissé sokkosan a vörös. A nő levéve szemüvegét törölgette meg.
- Nem tudni. Elég csúnyán beverte a fejét, elég kritikus helyen. - Kenny arca falfehér lett. Kyle megrezzent, majd lemondóan sóhajtott egyet és egy bólintással jelezte hogy megértette.
- Köszönjük...
- Ugyan, nincs mint, most viszont. - felvéve szemüvegét vett kezére egy tiszta orvosi kesztyűt. - Van még vele egy kis dolgom. - bezárva az ajtót, lehetett hallani a zár kattanását.
- Stan... - motyogta maga elé Kenny, ahogy az ajtóra nézett. Kicsivel később mikor kicsengettek az óráról Craig nagy loholással közelítette meg ismét a gyengélkedőt, majd mikor odaért halkan bekopogott. A nővér, avagy Anita, pár pillanattal később megint ajtót nyitott. Kezében egy üres fecskendő lifegett.
- Szerbusz, mit szeretnél? - kérdezte ahogy eltette szemüvegét.
- Bemehetek megnézni Stan-t? - tért rögtön a lényegre.
- Tessék? - lepődött meg a nő. - Netán hozzá tartozója? - ekkor viszont elhúzódott a függöny, de utána rögtön vissza is húzták. Az orvos fejét csóválva lépett a nő mellé.
- Összevarrtam a sebeit de... - hümmögött. - Az állapota miatt még most is aggódom. - A nő szemöldök ráncolva nézett rá.
- Köszönöm Tom. - a férfi biccentve egyet, lépett el a fiú mellett, indult el a folyosón. A nő sóhajtva nézett a fiúra. - Szóval?
- A barátja vagyok - mondta komolyan a fiú, ahogy kissé megremeget az orvos szavaitól. A nő a fejét csóválta.
- Értem én, viszont a másik két barátját sem engedtem be... - mondta, ahogy sóhajtva engedte ki haját, majd borzolta össze barna fürtjeit. - Habár már végeztünk... - elmélkedett.
- Kérem! Nagyon fontos lenne ha láthatnám - nézett komolyan a nőre - ígérem nem leszek a terhére.
A nő sóhajtva bólintott, majd félre állva az ajtóból invitálta be a feketét. Szó nélkül lépett a függöny mögé ahol Stan tartózkodott. A fekete átöltöztetve egy fehér beteg ruhába feküdt az ágyban. Mellkasáig be volt takarva, arcán nem egy helyen ragtapaszok voltak, fején pedig egy kötés is helyet foglalt. Mellkasán is egy vastag kötés volt, amit viszont a ruha eltakart.
- Szerencséje volt... - mondta a nő, ahogy az ágy mellé lépve, kezét az egyik sebre tette, mi a fiú jobb szeme alatt helyezkedett el. - Majdnem megvakult... - jegyezte meg.
Craig lesokkoltan nézte a fiút, ahogy ökölbe szorult a keze. Lassan lépett a fiúhoz, ahogy az arcát pásztázta, majd alsó ajkába harapva nézet fel a nővérre.
- Mikor fog felébredni? - kérdezte. Anita arcára bajlós kifejezés ült ki.
- Pont emiatt aggódom... nem lehet tudni... - sóhajtott. - Elég kritikus helyen ütötte be a fejét így... lehet kómába eshet, lehet csak elájult, sajnos még nem tudom. - mondta szomorúan. - Ha pár óra múlva nem kel fel... – szemöldök ráncolva nézett a fiúra. A fekete ugyan így tett.
- Itt lehetek vele egy kis ideig? - kérdezte, ahogy végig simított a fiú lepedőjén. A nő bólintott.
- Persze. - elhúzva a függönyt, sétált asztalához, majd ült le hozzá. A fekete egy kis széket húzott oda, majd onnan nézte az eszméletlent. Aggódott érte, főleg ez miatt a történés miatt.
Miután sikerült neki lepasszolnia Thomas-t rögtön ide sietett, de nem hitte volna hogy ennyire rossz állapotban lesz. Nem szerette volna ha ez így marad... ohh nagyon nem... Lassan a vállai mögé lesett a nőre, aki rájuk sem hederített így kicsit feljebb tornázva magát kezdte a fiú homlokából elsöpörni a kósza tincseket.
- Hey Stan~ - suttogta neki, hogy a nő ne halja meg - ajánlom, hogy ébredj fel~ ha én odalent a fagyos hidegben nem haltam meg miattad, akkor te is tehetnél nekem ennyi kis szívességet. Sőt mondok jobbat! Ébredj fel és ígérem ezentúl vigyázok rád és kitöltöm a szívedben azt az üres helyet... csak legyél már jobban és nyisd ki a szemed... - feltolva magát, a fiúhoz adott ajkára egy lány csókot, majd elhajolva ismét visszarakta a fejét az ágyára és onnan nézte tovább őt. Kábé egy óra múlva, hangos kopogás hallatszódott, a nő felpattanva nyitotta ki az ajtót, min egy rövid barna hajú nő rontott be.
- Hol van Stan? Hol a kicsim? - kérdezte a nő hisztérikusan.
- Nyugodj meg szívem... - lépett mellé Randy, ahogy megpaskolta a nő vállát.
- A fiúk megsérült a kémia laborban. Szerzett pár sérülést, amik annyira nem súlyosak, tőle függ milyen gyorsan gyógyul, ha elég jól akár egy hét múlva tesizhet is viszont... ami miatt aggódom, hogy kritikus helyen verte be a fejét, és ha nem ébredne fel, akkor kórházba kell szállítanunk. - Stan anyja felsírt, míg Randy vigasztalta.
- De ne aggódjanak, ha felkel az elkövetkező pár órában, akkor már haza is mehet önökkel. Viszont a hétre kiírom, és csak vizsgálatra kell bejönnie. - A nő sírása abba maradt.
Stan halkan nyöszögve nyitotta ki szemét, majd karjával lomhán nyúlt fejéhez, min megtapogatta a kötést, majd lágyan elmosolyodott, ahogy a plafont bámulta. Craig mellette halkan szuszogott, ahogy keze a másik kezén pihent miközben valamelyest fogta azt. Stan lomhán nézett rá a feketére.
- Craigh?... - kérdezte rekedtes hangon, majd megköszörülte torkát. A fiú még mindig nem kelt fel csupán morgott egyet, mellyel még jobban megszorította a fiú kezét szimplán csak biztonság érzetből. Anita odalépve húzta el a függönyt, majd mikor meglátta az éber fiút, elmosolyodott.
- Stan! Örülök hogy felkeltél! - mondta kedvesen a nő. Anyja egyből odalépett mellé, majd felhúzva a fiút ölelte magához, ki felnyögött.
- Jajj Stanley kicsim! - sírta a nő.
- Akkor akár most is haza vihetjük? - kérdezte Randy, ahogy Anita mellé lépett.
- Igen. - válaszolta azt. - Viszont a héten minden nap jöjjön be vizsgálatra.
Craig eközben felriadt a kis családra és elkapva kezét nézet rá Stan-re. Mikor látta, hogy jól van felkelt, majd egy gyors viszlátot, mondva ki is sétált az ajtón. Stan még nagyokat pislogott a fiú után, ám anyja szorongatása hamar elfeledtette vele. Negyed óra múlva Stan már kocsijukban ült, saját ruháinak egy részében. Mikor apja és anyja is beült, beindítva a kocsit hagyták el az iskolát.
Másnap Stan úgy sétálgatott a folyosón, mintha kutya baja se lenne. Habár fején még ott volt a kötés sapkája tökéletesen eltakarta, a többi sebtapasz ami meg arcán volt, elviselhető sebeket takartak.
- Stan! - Kyle és a szőke pont szembe jött vele. Tegnap óta nem is látták a fiút - Hey haver! Jobban vagy? - kérdezte, ahogy mellé értek. Stan nagyokat pislogott rájuk.
- Persze. - mondta mosolyogva, mire Kenny megbökdöste arcát.
- Haver, egy csomó vérfoltot hagytál a kémia terem padlóján... meg azt mondták lehet kómába esel. - Stan felkuncogott.
- Jól vagyok~ Ráadásul sikerült~ - mondta elégedetten, mire a szőke mérgesen nézett rá, majd megfogva állát fordította maga felé.
- Stan. Vannak akik szeretnek, és aggódnak érted. Többet ilyet ne csinálj! - mondta komolyan, mire Stan bólintott.
- Tudom... többet nem. - mondta mosolyogva.
- Mégis mi a fenét csináltál ami miatt az a szar felrobbant? - kérdezte kissé idegesen Kyle, ugyanis a fiú szavai neki sem tetszettek.
- Hát, kipróbáltam mi van ha csak pár grammal adok bele többet mindenből, és hát tényleg teljesen pontosnak kell lenni... - mondta kicsit elfancsalodva Stan.
- Akkora idióta vagy! Halálra aggódtuk magunkat - morogta - megijesztettél mind a hármunkat!
- Hármotokat?... - kérdezte Stan szemöldök felhúzva. Kyle kissé sóhajtott, ahogy vállával a szőkének dőlt.
- Craig ugyan olyan arcot vágott... ő is baromira megijedt... - mondta.
- Craig?... - kérdezte vissza, majd felhümmögve nézett fel a plafonra. Vissza emlékezve a tegnapra, kapta fel fejét. - Tényleg tegnap bent is volt...
- Komolyan - most a vörös lepődött meg, majd morgott egyet - őt beengedték minket meg nem? - Stan vállat vont.
- Már a szüleim is bent voltak. - mondta. - Ráadásul Craig egyből kiment... - jegyezte meg magának, mire Kenny is felhümmögött.
- Akkor ment be mikor a szüleid? - hitetlenkedve nézet a szőkére majd vissza Stan-re.
- Nem tudom... - mondta Stan, majd sóhajtott. - Viszont ha nem baj, most megyek megnézetni magam, mielőtt még kiakad a nővér... - mondta Stan, ahogy előhúzta zsebéből az igazolást, és megmutatta barátainak. - A hétre ki lettem írva, de bekell jönnöm megnézetni magam... ennek ellenére szerintem szombaton megtarthatjuk a bulit. - vont vállat a fekete.
- Oké... - mondta elgondolkodtatóan Kyle, majd a szőkére nézet - mi is megyünk, mert veled ellentétben nekünk meg óránk lesz - és már húzta is a szőkét.
- Cső Stan~ - intett a szőke neki, mire Stan is csak intett, majd a nővér szoba felé vette az irányt.
Stan mikor elérte a nővér szobát, bekopogva lépett be. Épp egy lány ült az ágyon, kinek kezét kötözte be a nő.
- Á Stan! - köszönt neki, majd gyorsan befejezte a lány kezét. - Így ni. Máskor pedig óvatosabban! - a lány bólintva hagyta el a szobát. - Nos, jobban érzed magad? - kérdezte a nő, ahogy előhúzott egy széket. - Kérlek ülj le erre. - Stan bólintva ült le rá.
- Igen, jobban vagyok. - mondta Stan, mire a nő nagyokat pislogva nézett rá.
- Ezt jó hallani. - lehajolva hozzá, nézte meg az egyik kis sebet, mi már meg is gyógyult. - Azt a mindenit! Te aztán gyorsan gyógyulsz...! - mondta a nő, ahogy ki is vette a kis sebből a cérnát.
- Tudom. - kuncogta Stan. - Maga szerint szombatra jobban leszek? - kérdezte, mire a nő sóhajtott.
- Ezt még pénteken meglátjuk~ - mondta, majd teljesen megvizsgálta a fiút. Stan kis sebei közül szinte mind begyógyult, a nagyobb ami a fején volt, az is szépen gyógyult, mint ahogy a mellkasán lévő is. Mikor végeztek, Stan elköszönve hagyta el a rendelőt, majd indult el a folyosón egyenesen az iskola kijárata felé. A folyosók teljesen üresek voltak, ám mégis valaki szinte lopakodva közelítette meg a kijáratott.
Craig, hátán iskola táskájával nézett körbe, majd kinyitva az ajtót lépet ki rajta mosolyogva. Viszont a portás fel-alá járkált, de mielőtt észrevehette volna Craiget, Stant szúrta ki magának.
- A Marsh! Hallottam mi történt magával. - Stan, ki eddig zsebre dugott kezekkel ment békésen, most arca fal fehér lett, próbált a kijárat felé menni, de a portás ellálta útját. - Mesélj csak, megint milyen hülyeséget alkottál! - mondta vigyorogva az öreg ember, mire a fekete szemöldök ráncolva nézett oldalra. Az öreg egyből odakapta tekintetét, ezt kihasználva Stan slisszolt el mellette, majd lépett ki az ajtón sóhajtva. Mikor Stan vissza nézett, már más diák vérét szívta az öreg. A buszmegállóban Craig állt már nagyobb nyugalommal kezében pedig egy csikk éget, melybe néha hatalmasat szívott. Arcán gondterhelt kifejezés ült, így észre sem vette a suliból kijövőt. Stan az iskola előtt várt, telefonján pötyögött valamit, ahogy a kerítésnek támaszkodott. Craig eközben végül eldobta a csikket, majd rátaposva sóhajtott egy mélyet, majd végül gyalog indult el. Stan eltéve a telefont várt. Mikor megcsörrent az, felvéve szólalt bele.
- Na ? Hogy mi? Ne szívass már... - nyöszögte. - Jó megvárlak, de próbálj meg sietni. - morogta végül, majd letette. Stan zsebre dugott kézzel álldogált a suli előtt. Egy hosszú barna kabátot viselő, szőke férfi állt meg előtte, majd végig mérte a fiút. Két fejjel magasabb volt a feketénél, ennek ellenére az flegmán nézett fel rá.
- Kéne valami? - kérdezte flegmán, mire a férfi felnézett kalapja alól.
- Ó igen. Ez a South park gimnázium igaz? - kérdezte csilingelő hangon.
- Igen. - válaszolt Stan, de mire felnézhetett volna, a férfinak már csak hűlt helye volt.
- Különös... - morogta maga elé, de mikor duda szót hallott, rögtön oda kapta tekintetét.
- Stan, gyere. - szólt oda apja, a fekete habozás nélkül ült be az autóba, majd hajtottak el.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
