|
Number Four
2012.03.12. 18:51
Jóóóóó~ olvasást *-*
Délután hamar eljött, és Stan ekkora már el is felejtette az új srác fura viselkedését. Amint haza sietett, ledobta táskáját, majd ágyába vetődött be és felsóhajtva, kezdte fixírozni a plafont, így észre sem véve az ismét megjelenő Craig-et, kinek most arca kissé beesettebb volt és egyáltalán nem nézet ki jól. Még egy halotthoz képest sem. A földön terült ki és nem igazán látszott, hogy naplopásból fekszik ott.
- Kurva anyját... - motyogta, ahogy feltolta magát.
Stan egyből felült az ágyon, majd egy csattanással esett is le arról, persze ennek semmi jelentőséget nem adott, odamászva Craig-hez, nézett rá aggódóan.
- Mi az?!
- Semmi... - feltápászkodott, majd leülve próbálta valahogy megnyugodni. Ő sem tudta mi történt, de nagyon furcsa volt... és fájdalmas.
- Biztos? Olyan furán nézel ki meg minden ráadásul, itt fetrengesz! - kezdett heves karmozdulatokba.
- Nem érdekes meg úgy sem értenéd... - legyintett, ám Stan ekkor durcásan fonta össze karjait.
- Már mért ne érteném! Nem vagyok szőke, jó? Még mindig fekete a hajszínem! Ráadásul ötös vagyok kémiából meg pár tantárgyból, jó van amiből bukásra állok, de nem lehetek pro mindenből! - pufogott, ám hiába Craig csak leszegte fejét a földre.
- Rendben nagyokos... elzártak. Felfogtad vagy sem?
- Hova? - pislogott nagyokat Stan.
- Nem Stan... nem hova. Ez egy fogalom. Elzártak... olyan mintha tovább küldenének csak szarabb... sokkal rosszabb - sziszegte, ahogy idegesen markolt bele a szőnyegbe, ami hirtelen kezdett el megfagyni. Stan lepillantott a hideg forrására, majd kicsit hátrébb ugrott. Mikor a fiú ilyeneket csinált, mindig fura érzéseket keltett benne... mintha már... érezte volna egyszer régen, és mintha már... átélte volna.
- Ez ellen nem tehetsz semmit? - suttogta.
- Nem! A fenébe is! Olyan mintha lefognának megkötöznének és bevágnának a semmibe. A kötelek marják a bőrödet és kis gonosz lények ennék a lelkedet! Ráadásul kék borongás. Nem sötét, hogy ne láss semmit, áhh! Kék! Kurva kék! - kiabált és lassan a szoba kezdett hasonlítani egy jégveremhez.
- Craig hagyd abba... - nyöszögte Stan, ahogy dideregve nézett körül a szobán, ám a fiú mintha meg sem hallotta volna idegesen mart jobban bele, ahogy már a szél is kissé felkapott a szobában.
- Utálom... gyűlölöm! Nem akarom megint!
- Craig...! - szólt rá erényesebben, hangja nyugodt volt és határozott, és persze mélyebb, mintha... nem is ő szólalt volna meg és ez a hang ugrasztotta vissza szellemünket a valóságba. Felkapta a fejét, majd Stan szemeibe nézet és ezután szinte egy pillanat alatt lett vége mindennek és a szoba ismét olyan volt, mint eddig. Egyedül a fekete volt, az aki kissé dühösen mégis a félelem jobban sugárzott az arcáról.
- Nyugodj meg... - suttogta Stan mosolyogva, majd odacsúszva a másikhoz, cirógatta meg ujjaival a másik arcát. - Most sem fog bajod esni... - tekintet ködös volt, nem volt magánál.
- Stan... - motyogta, ahogy értetlenül nézet bele a ködös szemekbe, ő pedig mosolygott, majd még közelebb csúszva hozzá, ölelte át a másikat, persze lágyan, nehogy átnyúljon rajta.
- Most sem lesz baj, ígérem~... - Utált sírni mégis egy fagyos könnycsepp legördült az arcán, ahogy egész teste teli lett így bátran ölelt vissza. Stan arcára még boldogabb mosoly kúszott, pilláit lehunyta, így elrejtve ködös íriszeit. Craig pedig már szinte mentőövként kapaszkodott belé.
- Nem akarok újra oda kerülni - mondta halkan.
- Nem fogom... hagyni... - suttogta kissé erőtlenül. Craig eltolta magától, majd így nézet rá a fiúra.
- Jól vagy?
- Persze~ - mosolygott, ködös tekintettel rá, lomhán hunyta le szemeit, majd miután ismét felnyitotta azokat, szemei tisztán csillogtak. Nagyokat pislogott Craig-re, majd nézett körül. - Eltűnt... a sok jég... - mondta kicsit boldogan.
- Igen... eltűnt - mosolygott, ahogy megborzolta a fekete tincseket ki erre kissé elpirult.
- Tök fasza, hogy tudsz fagyasztani... nyáron praktikus~ - vigyorgott.
- Ühüm, az... - felkellve lépet az ablakhoz, majd nézet ki rajta. Stan pislogott párat a fiúra, ám ekkor az ajtó kicsapódott, és Wendy rontott be rajta, szokásos kihívó ruhát viselt, ám mikor belépett a helyiségbe, megborzongott.
- Huh hideg van... Stan miért nem kapcsolod be a fűtést? - nézett a fiúra.
- W-Wendy?... - pislogott rá, míg Craig hátra fordult, majd végig mérte a lányt.
- Kurva - mondta ki őszintén.
Stan erre csak felkapta fejét, majd Craig felé nézett, ezúttal nem akart lázadni... maga se értette miért, ám ekkor a lány szorosan ölelte magához.
- Jaj Stan! Segítened kell! - szorongatva a fiút, ment vele az íróasztalhoz, majd ledobva a fiút a székre, vetődött ölébe. - Meg fogok bukni kémiából...! - mondta szomorúan.
- De... abba mit segíthetek? Azt csak magolni kell... - pislogott, mire a lány mosolya lefagyott, és dühösen nézett Stan-re.
- Van barátnőd? - kérdezte komoran.
- Tessék?... - pislogott nagyokat.
- IGEN VAGY NEM?! - hisztizett dühösen.
- Hisztis kurva... - morogta Craig, ahogy vészesen kezdett feléjük lépkedni.
- Nincs... - nyöszögte Stan, majd a közeledőre pillantott. - Miért kérded?...
- Mert olyan bunkó vagy velem! - adta be álszent szomorúságát, amit ezúttal a fiú nem kajált be.
- Vagy csak... őszinte?... - a lány komoran nézett a fiúra, karba tett kézzel. Dühös volt, ám ezúttal nem mutatta ki. Egy széket odahúzva az asztalhoz, vette elő táskáját.
- Akkor, segítesz? Nem voltam kémián, anyagom sincs. - mondta komolyan, mire Stan táskájában kezdett turkálni, keresve füzetét.
- Nem is érdemelné meg, hogy segíts neki... - lépet közvetlen Wendy mellé. Stan felpillantott Craig-re, majd vállat vont, elővéve füzetét, adta oda a lánynak, ki azonnal olvasgatni kezdte a jegyzeteket.
- Hogy lehetsz ilyen jó belőle... - motyogta. - Igazán okos vagy~ - mosolygott rá, mire Stan meglepetten pislogott.
- K-Kössz... - Craig végig nézet a lányon, majd Stan-en.
- Idegesítő... lehetne jobb dolgot is csinálni vele - mosolyodott el, ahogy lágyan megérintette Wendy vállát ám egyenlőre még nem tűnt el.
"Ugyan mit?..." morogta magába a fekete, a lány letette a füzetet az asztalra, majd odahúzta Stan-t, gallérjánál fogva.
- Ezt hogy is kell?... - mutatott a füzeten egy pontra, mégis mélyen a fiú szemeibe nézett, ahogy orraikat összeérintette.
- W-Wendy?! - lepődött meg a fekete.
Ennyi elég volt. Erősen koncentrálva nézet Wendy-re majd fokozatosan tűnt el. A lány teste erre kissé megdermedt akár egy szobor. Stan nagyokat pislogott, hol a lányra, majd az épp eltűnő Craig-re.
- Mit csinálsz?... Craig...? - tette hozzá a fiú nevét suttogva.
- Igen? - Wendy pislogott párat, majd elvigyorodva nézet Stan-re.
- Öhm... - pislogott rá értetlenkedve. - semmi, szóval... az ott egy víz molekula tudod... - bökött a füzetre, hol a lány ujja pihent.
- Nekem nem kell magyaráznod - fordult teljes testével a fiú felé - mint mondtam, van annál viccesebb~ - Stan-be hirtelen ütött a felismerés.
- C-Craig...?!
- Szió~ - kacsintott egy édes pillantással, majd felkelt és Stan ölébe ült - elég sokat tanultam az évek folyamán~ ez is az új trükköm, csak kár, hogy egy lány testében vagyok - morogta. Ledöbbenve pislogott rá.
- De klassz... - nyögte ki végül.
- Nem is hiszed mennyire - vigyorgott, majd közel hajolva hozzá nézet a kék szemekbe - Stan~ segíts nekem megérteni a kémiát, mert én olyan hülye liba vagyok~ - Stan arca vörös lett.
- H-Hey! Irodalomból elég jó...! - morogta.
- Ja igen~ jó a nyelvérzékem~ a sok hapsit igazán könnyen elégítem ki - folytatta tovább és Stan feje még vörösebb lett.
- Honnan tudod, hogy sok pasit elégit ki?! Biztos csak a barátját... - nézett félre.
Morogva ugrott le Stan-ről majd állt a szoba közepére és egyszeriben ledobta magáról felsőjét és a szoknyáját kezdte kigombolni.
- HEY! NE ITT VETKŐZ! - ugrott oda hozzá, majd dobta a vállára felsőjét. Ám Craig tovább vetkőzött. A szoknya lerepült és most az édes kis bugyi pántjával szórakozott.
- Azt ne merészeld! - mondta kétségbe esetten, ahogy szoknyáját is próbálta ráaggatni.
- Miért? Nem ezért csinálod folyton? - kérdezte mogorván - Nem ezért nyalod ki a seggét is? - Morogva húzta rá a szoknyát a másik fejére.
- Nem!
- Akkor~ ha most kiszállok a testéből, elbánsz vele? - kérdezte, ahogy kissé feljebb tolta a ruhadarabot.
- Elbánok? Ezt meg hogy érted? - pislogott. - Nem fogok megverni egy lányt! - jelentette ki.
- Hehe~ nem is kell megverned~ elég ha védekezel az elől, vajon ő miért félmeztelen a te szobádba - vigyorgott, ahogy ténylegesen is látszott rajta. Stan ekkor fagyott le, majd minden erejével próbálta rátukmálni a lányra felsőjét.
- Ne szívassss ilyennel....! - morogta.
- Pedig unatkozom mennem kéne - nézet a távolba.
- És mégis hova? A nyaklánc hozzám láncol~ - vigyorgott. A tekintette hirtelen lett hideg és ez még a lány lila szemein is látszott.
- Igen... hozzád vagyok láncolva, de ettől függetlenül képes vagyok eltűnni. - Stan ekkor nézett rá kicsit félve.
- De nem akarom, hogy megint eltűnj...!
- Pech... - szisszent fel, majd lehunyta szemeit, hirtelen lépet ki a lány testéből aki előre bicsaklott, majd ő maga pedig köddé vált. Stan épp hogy elkapta a lányt, majd utána nézett.
- De ne már... Craig... - mielőtt bármit mondhatott volna a lány éledezni kezdett, és nemes egyszerűséggel lökte el Stan-t.
- Mi a... - akadt ki, majd egy hatalmasat vágott be a feketének, majd még egyet. - TE PERVERZ! - hisztizte, majd rutinosan kapta fel gyorsan ruháit és viharzott el.
- Áú... - simogatta arcát, és fogta vérző orrát.
Stan morogva állt a zuhany alatt, arca kissé beduzzadt, de legalább már orra nem vérzett. Dühösen fixírozta a kis medált nyakába... mikor megvolt a zuhannyal, mielőtt elzárta volna a vizet, hirtelen ötlettől fogva, zárta tenyerébe a medált, és kezdte lágyan, folyamatosan dörzsölgetni, míg másik kezével a csempének támaszkodott. Craig rögtön megjelent. A hasát fogta és égető pillantással nézet Stan-re.
- Elég... - Persze nem hagyta abba, ugyan miért is tette volna, csupán kissé a fiú felé fordulva, folytatta még határozottabban. Craig felnyögött, ahogy térdre esett. Most valahogy más volt az érzés...
- Stan... hagyd... már.. - A falnak dőlve, nézte a fiút, másik kezét is bevetve, kezdte ujját lágyan húzogatni a medálon. Craig felnézett. Dühös volt... nagyon dühös... kezét felemelte, majd kissé megszorította ám nem történt semmi helyette, hirtelen dőlt el teljesen és nem is mozdult tovább. Stan csupán kicsit oldalra döntötte fejét, ahogy most ismét markába zárta a medált, és így dörzsölte lágyan, ám, ahogy az előbb, nem történt semmi. Craig kifeküdve meg sem mozdult. Nem rázkódott és még csak a teste sem mozdult meg. Stan nem hagyta abba a medál dörzsölését, ám ellökve magát a faltól, sétált oda a fiú elé, majd guggolt le. Még ekkor sem történt semmi. Craig arca a padlónak nyomódott. Szemei csukva voltak és szája résnyire nyitva, ahogy kapkodta szedte a levegőt, bár mellkasa nem mozgott, és Stan aggódott. Persze, már akkor amikor a fiú összeesett, de ezt nem akarta kimutatni. Elengedve a medált, fordította meg a másikat. Ahogy a hátára gördítette így már teljesen lehetett látni, ahogy ténylegesen is ki volt ütve. A legjobb szó erre halott. Gyomra görcsbe rándult, és az ölébe húzva a másikat, kezdte rázogatni vállát.
- Kelj már fel... Craig...! - ekkor már az aggódás is kiült arcára. Craig viszont ennek ellenére sem kelt fel, sőt teste kissé elhalványult és Stan ekkor esett kétségbe a legjobban. Elzárta a vizet, majd kihúzta a másikat, szobája közepére, és úgy nézett le rá, ahogy újra rázogatni kezdte.
- Craig... - hangja remegett.
Ekkor kintről az ablakánál furcsa kékes fény villant fel. Stan felkapva a fejét, nézett a fény irányába, majd fel is állva sétált az ablakhoz. Daniell állt lent és kezeit összetéve dőlt neki a falnak. Mind a kettőben kék fény derenget fel, ahogy egyre nagyobb és nagyobb lett. Stan dühösen nézett le, és épp lement volna amikor... valaki más megelőzte. A szőke durván vágta tarkón a fiút, pontosabban könyökölte. Dan szemei kikerekedett, majd ájultan zuhant el. Kenny ezután nemes egyszerűséggel kezdte vonszolni az utcán. Stan reagálni sem volt képes, ledöbbenve bámult kifelé az ablakon.
- Ümmm... - Craig felnyitotta a szemét, majd értetlenül ült fel. Stan ekkor fordult felé, majd odasietve guggolt le elé.
- Jól vagy?...
- Igen... - mondta, ahogy ránézet az előtte levőre, majd eszébe jutva morgott egyet - hülye! Ne játssz azzal a kibaszott medállal! - Stan pislogott rá párat, majd kissé durcásan nézett rá, ahogy ismét dörzsölni kezdte. Ám most a fekete megállította azzal, hogy elkapta a kezét.
- Elég! - mondta. Stan morrant egyet.
- Miért kellett levetkőztetned a szobám közepén? - morogta, ahogy félre nézett.
- Nem vagyok pucér - nézet végig magán.
- Wendy-t! - morogta, ahogy ismét rá nézett.
- Megérdemelted! - morogta, majd csúnyán nézet rá - ha viszont most nem hagysz békén, olyat teszek, amit te is megbánsz!
- Igen? - morogta ingerülten, és úgy ahogy tudta ismét dörzsölni kezdte a medált. Rossz szokása volt, imádott játszania tűzzel, és próbálgatni határait. Craig-nek viszont betelt a pohár. Elengedte Stan-t, majd nemes egyszerűséggel fejelte le ám ennek következtében egész más történt mit arra a fiú számított. Stan felnyikkant, majd kikerekedett szemekkel nézett rá, megszólalni sem bírt.
- Kifele! - suttogta, majd hirtelen a fekete teste eldőlt és mozdulatlanul hevert a padlón.
Stan dünnyögve nyitotta ki nem sokkal később szemeit. Mikor látása kitisztult, ledöbbenve nézett maga elé. A testére. Mit csupán kívülről láthatott.
- Meghaltam?... - nyöszögte ijedten.
- Ahhoz kevés vagyok - saját hangja szólt vissza, majd teste felült és egyenesen rá nézet azzal az ismerős vigyorral. Stan szemei kikerekedtek, és riadtan nézett végig saját magán, majd ismét testére.
- Úristen ez...! - kapkodta tekintetét hol magára, hol testére.
- Elég a Craig~ - közölte Stan hangja, ahogy felkelt, majd az ágyhoz sétált. Stan pislantott párat, majd egyből a fiú után lépett... vagyis ő azt hitte, de rá kellett jönnie, hogy lebeg a levegőben. Ha most nem épp valaki más lett volna a testében, talán még élvezte is volna, de így csupán egyre kétségbe esettebb lett.
- Mit csinálsz?... - kérdezte remegő hangon.
- Szórakozok, ahogy te velem - mondta, ahogy azt az egy száll törülközőt ledobta, majd leülve ujjait férfiasságára kulcsolta. Szemei kikerekedtek, majd mintha súlyokat akasztottak volna rá, zuhant le hirtelen a földre.
- Ezh... - nyöszögte, ahogy Craig keze lassan elkezdett mozogni. Vigyorogva nézet a mostani szellemre, ahogy egyik ujját szája elé emelte.
- Miért is maszturbálok~?
- Hagyd abbah... ezh... - nyögte, ahogy egyik kezét szájára, míg a másikat hasára szorította görcsösen.
- De olyan jól esik~ - simított végig a saját testén, majd mutató ujját bekapva nyálazta kissé meg és ezzel ismételte meg a mozdulatot.
- Ah~ Minekh... az ujjadath... ugyeh nemh... - nyöszögte nagy nehezen. Ám nem felelve ismét elkezdte mozgatni tagját, majd ujját belenyomta annak testébe.
- Olyan kis mocskos lettem~ - Hangosan nyikkant, fel, ahogy négykézláb a földön, görnyedt egyre jobban össze.
- Elégh ezh... túl... jóh... - nyögte keservesen.
- De a testem kívánja még~ hisz mások élvezettével jó szórakozni, még ha azt ezzel meg is bántjuk - nyögte ő is, ahogy ismét benyálazta ujját és feneke felé kezdett el közelíteni. Stan kábán pillantott fel, majd mikor meglátta a másik mire készül, hevesen kezdett nyöszögni.
- Neh, ott neh! - ám gyorsan elkapta tekintetét, saját felizgult testének látványa elég fura volt számára.
- Stanley gyengéje - mondta, ahogy a bejáratánál kezdett körözni. Alsóajkába harapva, döntötte fejét a padlóra.
- Kérlek... neh... ott énh mégh... sohah... - mart ismét alsóajkába.
Craig megállt, majd arcáról eltűnt a kéj és nyugodt kifejezés költözött rá, ellenben Stan-el aki egész lényében remegett, ahogy szaporán vette a levegőt. Nem mert felnézni magára, így inkább behunyva szemeit elengedte el testét, így terült ki a földön.
- Ha kérlek... tedd meg - csupán ennyit mondott, majd kiszállt Stan testéből mely azt eredményezte, hogy így a fiú egyszerűen vissza is került a helyére. Mikor újra felkelt, kábán tekintett fel a plafonra. Teste zsibbadt, és még tagja sem lankadt le teljesen... mégis, fáradtnak érezte magát. Rég érzete azt az érzést... amit nem rég a másik eljátszott vele.
Lomha mozdulattal sétált el a lámpáig, majd kapcsolta le ezután egy egyszerű bokszert magára kapva, feküdt be az ágyba. Oldalt feküdve, fixírozta kábán a kis fénylő medált. Craig még nézte egy ideig, de végül megunva libbent ki a kertbe. Hol Kenny a ház falának dőlve, szívott egy cigit, majd mikor meglátta a kilibbenőt, elmosolyodott.
- Hey! Hogy, hogy nem szóltál? - kérdezte kíváncsian.
- Nem akartalak zavarni... - pöcköli el a csikket. - "Olyan kis mocskos lettem"... - ismételte el, ahogy Craig-re pillantott, ki idegesen nézet rá.
- Ha csak ezért jössz el befagyasztom a seggedet~
- Ugyan, gratulálni akarok~ - vigyorodik el pajzánul.
- Miért is? - húzta fel a szemöldökét.
- Hogy tudsz csak így egy szűz fiúnak, aki magához sem ér ilyet mondani? - mondja csillogó szemekkel, vérző orral. - Ez még nekem se jött össze! Ó istenem egyszer ki akarom próbálni!~ - Craig kissé lesokkoltan nézet rá, majd legyintett.
- Megérdemelte és kész - morogta.
- Persze~ Hiszen rossz fiú volt máskor ne kíméld meg...~ - kuncog pajzánul, ahogy orrából egyre jobban ömlött a vér.
- Te nem sokat változtál - nézet rajta végig, majd kinyúlva bökte meg a homlokát - ugyan olyan perverz vagy, mint akkor!
- Szerintem azóta azért fejlődtem~ - mondta büszkén, majd felpillantott Stan ablaka felé. - És te is... perverzebb lettél... - vigyorgott.
- Több képesség és... nem lettem perverzebb, csak próbáld úgy ki, hogy egy jó életen át nem csinálod! Szar! - zárta le a témát ezzel. Kenny csupán hümmögött, majd ismét a fiúra nézett.
- Az a srác... megint megtámadott, igaz?
- Kicsoda? - kérdezte furán, majd eszébe villant valami - Az volt az a kiesés? Voltaképp az egyik pillanatban még Stan szórakozott a másikban meg olyan aggódó arccal nézet rám mintha... nem is tudom - legyintett.
- Hm... Az új srác... itt állt a ház előtt, és kék fényt árasztott magából... - mondta komoran. – gondolom, attól lettél rosszul...
- Most nem éreztem semmit - nézet a szőkére - voltaképp olyan mintha az az idő ki is eset volna. Mintha akkor nem is léteztem...
- Az még rosszabb... - sütötte le tekintetét, majd sóhajtva lökte el magát a faltól, és pillantott Craig-re. - Szerintem jobb lenne, ha holnap itthon tartanád Stan-t... - mosolyodott el. - Akárhogy... na de most, Bye~ - intett neki, majd már el is indult. Craig még nézet utána egy darabig, majd fül az ablakra.
- Mégis, hogy tartsam itthon? - kérdezte bosszúsan, ahogy ismét eltűnt.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
