| Anvil : 51. fejezet: Senki nem tökéletes |
51. fejezet: Senki nem tökéletes
2012.02.12. 12:48
Jó szórakozást hozzá~ >///<
Tweek késő este vánszorgott el a már teljesen üres étkezdébe. A villanyt központilag lekapcsolták, így csupán a hold fénye adott neki segítséget abban, hogy megtalálja a kávé automatát. Szobájában elfogyott az összes kávé, és habár ezt nem szerette, jobb mint a semmi. Bedobva a pénzérméket, várta hogy italja elkészüljön. Csendes volt a hely, túl csendes, és ez zavarta, a vacsorának köszönhetően a székek össze visszahajigálva terültek el, a pult felől pedig csak zúgó hang hallatszódott. Egy felhő árválkodott be a hold elé, így sötétségbe borítva az egész helyiséget. Tweek összerezzenve várta, hogy végre elkészüljön a kávé. Halk léptek zaja törte meg a csendet, ahogy egyre közelebb értek a reszkető fiúhoz. Tweek remegő kézzel vette el a kávét, majd gyors léptekkel kezdett a kijárat felé sietni, nem mert hátra nézni. Az ebédlő ajtaja kivágódott és egy rögbi mezes fiú lépkedett be rajta kicsit szomorkásan plusz talán dühösen is. Nem lehetett tudni. Fejét lehajtotta így észre sem vette a szőkét akinek frontálisan nekiment. Tweek nyikkanva pattant le a fiúról. A kávé mindkettőjük ruháját megpiszkította.
- E-Elnézést! - mondta bűnbánóan Tweek, ahogy felnézett a fiúra, bár a sötétben nem tudta kivenni ki lehet az.
- Tweek... - motyogta kissé kábán a barna, majd arca kissé felderült és ráugorva a másikra ölelte magához - Tweek~ úgy aggódtam már miattad~ hol voltál? Ráadásul az a fasz Craig még csak hívni sem hívott...
- Craig-nél voltam... - pislogott nagyokat. - Gyógyulnom kellett... - mondta kedvesen. - Sajnálom, hogy leöntöttelek kávéval... - motyogta. - ki mosom a pólódat! - jelentette ki.
- Ohh értem~ akkor azt hiszem én meg a tiédet mosom ki~ - mondta, ahogy szimplán leszedte a másikról és messze elhajította valahova a szoba végébe - így ni~ sőt kell egy kis kárpótlást is adnom neked~ meg ugye te is nekem ha már hagytad, hogy aggódjak~ - Tweek nagyokat pislogott.
- Ő... meghívlak valamire... oké?~ - kérdezte félénken nevetgélve. Clyde elmosolyogva vette le ugyan úgy saját mezét, majd hajította el és a földre nyomva a szőkét mászott rá.
- Nekem csak te kellesz Tweek~ és már túl sokáig vártam rád~ - mondta, ahogy lassan végignyalt a kissé kávés bőrön.
- De, de, de, de... - hadarta zavartan, ahogy feje vörös lett, és próbált kiszabadulni. - Én nem... szeretném...
- Nem akarsz kárpótolni? Ez az egyetlen mezem~ a szerencse ráadásul... Úgy illik~ - mondta, ahogy egyre följebb haladt és már szinte a másik szájának suttogta a szavakat.
- De hát... kimosom... - suttogta halkan Tweek.
- Ugyan ugyan~ Jó lesz hidd el~ - mondta majd száját a másikéra tapasztotta. Tweek kissé meghökkenve nézett a fiúra, majd elfordítva fejét próbált kiszabadulni.
- Ugyan Tweek~ túl részeg vagyok ahhoz, hogy most ez meghasson - mondta, ahogy a szőke kezeit a másik feje fölé hajtotta, majd egy kezével lefogta, míg a másikkal a másik hegeit kezdte simogatni. Tweek felnyöszörgött, ugyanis sebei még elég érzékenyek voltak.
- Az... fáj... - motyogta.
- Bocsánat~ akkor esetleg itt nem fáj? - kérdezte, ahogy keze lejjebb csúszott a másik férfiasságára. Tweek felnyikkant, majd alsóajkába harapott, de nem válaszolt, helyette újra mocorogni kezdett.
- Ugyan már~ legalább kicsit élvezhetnéd - mondta, ahogy ismét csókot nyomot a másik szájára, majd végül nyakán felhaladva nyalt bele a fülébe.
- N-Nem élvezem! - mondta vörös fejjel, ahogy tovább mocorgott. Clyde viszont még most sem engedte el hanem kezével tovább izgatta a másik tagját.
- Ennyit megérdemlek~ nem foglak megerőszakolni, csak egy kis kielégedettséget várok~ de ha nem vagy benne keményebb leszek - mondta komoran, ahogy megszorította a másikat. Tweek felnyikkant.
- De... én... - összeszorította kezeit. - Csak Craig érintéseit élvezem... - nyöszögte.
- Akkor te is segíthetsz nekem~ - mondta, ahogy lassan felállt, majd saját nadrágját kikapcsolva fordult meg a másikon így feje pont Tweek férfiasságánál, míg sajátja a szőkénél volt - na~ - Tweek lehunyva szemeit fordította el fejét.
- Nem! - nyöszögte.
- Nekem így is jó - mondta, ahogy bekapva kezdte lassan mozgatni a fejét. Tweek felnyögött a hirtelen jött érzéstől, így szája automatikusan súrolta a másik tagját. Ki ezen csak kissé elégedetten szívta meg a másik tagját, majd végül keze a másik fenekére csúszott.
- Ne... ne... ne... - nyöszögte, minden egyes szavánál súrolva a másik férfiasságát, újra mocorogni kezdett. Lágyan belemarkolt, majd keze a másik bejáratához csusszant ami körül körözgetni kezdett, míg fogaival lassan végigsúrolta annak bőrét. Tweek szemei kipattantak, ahogy egyre jobban mocorgott.
- Ne! Azt mondtad nem erőszakolszzz meeeg... - nyüszögte ahogy szemeibe könnyek gyűltek.
- Akarlak~ - súgta, ám ekkor kicsapódott az ajtó és egy zaklatott fiú lépett be rajta. A sötétben nem lehetett látni az arcát, csupán annyit, hogy a barnát egy ütéssel küldte álomvilágba, majd vállára kapva már el is ment a helyszínről. Tweek riadtan ült fel, majd remegő kezeivel felhúzta nadrágját, és felpattanva már rohanni is kezdett szobája felé. Kitépve az ajtót, csukta be maga mögött, majd az ajtónak dőlve rogyott a földre, lihegve.
Húsz perccel később egy vérfagyasztó üvöltés hagyta el az erdő lobjait. Az összes diák kiszaladt az erkélyre és néhányan még az erdő felé is rohanni kezdtek megtudva mi lehetett az a hang. Tweek is az erkélyre rohant, majd mikor meghallotta az ismerős üvöltést, visszarohanva a szobába nézett az üres ágyra. Szemei kikerekedtek, majd ész nélkül az erkélyhez rohanva mászott ki, majd a vízvezető csövön lemászva az erdő felé kezdett rohanni. Egyes diákok csak rázva a fejüket jöttek kifele.
- Nincs is bent senki...
- Biztos csak szórakoztak... - mondta egy másik, majd lassan az erdő ismét csendes lett. Tweek ennek ellenére még mindig futott, ahogy az erdőben a barna hajú fiú után vizslatott. Egy fa tövében volt. Meztelen felső testén egy nagyobb vágás látszódott és úgy tűnt eszméletlen még mindig, ám... a vér körülötte mindent bemocskolt. A sebből is folyt bár kevésbé. Hiába volt nagy a vágás a seb nem volt mély. A vér másé volt. Valakié, aki a tó fele kezdett el menni és maga mögött jó néhány vérfoltot hagyva. Tweek riadtan nézett Clyde-ra, majd mikor látta a sötét alakot, egyből utána futott, majd mikor elérte hátulról magához ölelte. Craig felszisszent a másik érintésétől. Ruhája véres volt és vállához kapott melyből egy kés állt ki. Szemei ködösek voltak, ahogy még mindig előre tekintett és úgy tűnt nem egészen van magánál.
- Ugye... nem annyira bántott...? - kérdezte bár hangja halk volt. Tweek megrázta fejét, majd arcát a másik fölsőjébe temette.
- Az orvosiba kell mennünk... most! - jelentette ki. - És akár mit is tett... - hátranézett. - Őt se hagyhatjuk itt. - hangja meg-megremegett.
- Nem tett semmit... - mondta, ahogy lassan megfordult és Tweek-re nézet. Arcáról folytak a könnyek, ahogy még mindig a kést szorongatta - velem nem... csak veled... - mondta keserűen, ahogy lábai felmondván a szolgálatot rogyott térdre - nem akartam bántani... de elborult az agyam... - suttogta. Tweek leguggolva simította meg a másik arcát.
- M-Megesik... - suttogta. - De most... muszáj elmennünk az orvosiba... - tekintete a késre siklott. - Gyorsan! - mondta kissé riadtan.
- Jól vagyok... - motyogta a másiknak dőlve - két embert, úgy sem bírsz el... előbb őt... - Tweek felmordult, majd megfogva a másik kezét vetette át nyakán. Elsétálva Clyde-ig fogta meg annak felkarját, majd húzni kezdte a palota felé, míg Craig dereka körül átfonva karját haladt a fiúval.
- Egyikkőtöket se hagyom itt... - morogta.
- Idióta vagy... - motyogta, ahogy próbált ébren maradni - ha így haladsz, később érünk oda és akkor már én sem leszek éppen ébren... több az esélye, hogy elvérzek... vidd el őt és gyere vissza. - mondta ahogy ismét felszisszent. Tweek alsóajkába harapva engedte el a fiút, majd Clyde-ot hátára kapva kezdett el szélsebesen futni. Szemeiben könnyek gyűltek, de most semmi nem érdekelte. A folyosón nagy ívben szelte a kanyarokat, majd elérve az orvosit berúgva az ajtót vetette le Clyde-ot az ágyra. Ki sem fújva a levegőt, rohanni kezdett ismét az erdő felé. Agyában csak a fekete neve visszhangzott. Craig eközben talpra kecmergett és fától fáig, haladt a szőke nyomában. Látása már nem volt tiszta és kezdte elveszteni az ítélőképességét az ügyben, hogy egyáltalán jó fel e megy, végül megállt és végigcsúszva az egyik fa törzsén, hunyta le szemeit, ahogy lassan elgémberedett a teste is. Tweek nagy nehezen lefékezett a fiú előtt, majd felkapva a fiút a hátára ismét a suli felé kezdett loholni.
- Thartsh... kih... Craigh... - lihegte, ahogy kerülgetve a fákat, egyre közelebb ért az épülethez. A palota felöl egy nő kezdett kifutni. Vörös haja meglebbent a szélben és mikor meglátta a szőkét mellé futott.
- Tweek kérlek a szobádba vidd őt! - mondta a doktornő, ahogy a fiú mellet futott - Ha nem akarsz botrányt belőle elég egy darab sérült a gyengélkedőre. Azonnal ott leszek én is - mondta, ahogy ismét elvált a fiútól és a rendelője felé kezdett futni. Tweek véve egy nagy levegőt, ismét rohanni kezdett, hamar elérte szobájukat, majd betörve az ajtón sietett a fiú ágyához, és tette le rá óvatosan. A nővér pár perccel később futott be és semmit sem szólva ment oda a feketéhez. Táskájából előbb egy fájdalomcsillapítót nyomott a fiúba, majd leszedve róla a ruhákat kezdett a sérülésével foglalkozni. Mikor lassan kihúzta a kést a fiú válla ismét elkezdett nagyon vérezni, ám ezt is hamar megoldotta. Otthonosan mozgott az ilyen téren és egy jó fél óra elteltével már a fiú vállát kötözte be.
- Ugye... nem történt nagyobb baja? - kérdezte aggódóan Tweek.
- Remélhetőleg meg marad, ami viszont azt illeti... - motyogta, ahogy felkelve nézet a szőkére komolyan - a barátod megőrült. Saját vállába nyomta bele a kést. Öngyilkos kísérletre elég gagyi, szóval valami másért csinálta...
- Mégis... miért szúrta volna a saját vállába?! - kérdezte kétségbe esetten.
- A barnahajú fiút, akit olyan szépen levágtál az ágyra - morogta - semmi komolyabb baja viszont nincs magánál. Egész idő alatt nem volt magánál... a vágás a testén olyan, mint egy karcolás. Viszont Craig-nek már nem. A ball vállában volt és pont annyira messze amennyire elért neki a jobb keze. Higgy nekem láttam már hasonlót és saját magát szúrta le... - Tweek kissé megremegett, majd Craig-re nézett.
- Köszönöm, hogy nem verte nagydobra... - mondta lehajtott fejjel Tweek, ahogy még mindig Craig-et nézte.
- Nézd... a másik fiú nem hinném, hogy fog bármire is emlékezni, de neki - nézet a feketére - jobb ha ellátják otthon. Tudom, hogy ő Mr. Tucker fia és csak ez miatt nem teszek semmit. Ismerem őt... - mondta lehajtott fejjel - ami azt illeti, egy ideig én kezeltem. - Tweek felkapta fejét.
- Akkor... - hangja elcsuklott. - Mégis csak tudja miért szúrta le magát!...
- Sejtem, de ezt nem tőlem kéne megtudnod. - mondta, ahogy felkapta a táskáját, majd kifele kezdett el menni - vigyázz rá... még nem egészen jött rendbe és semmiképp se hagyd, hogy felkeljen - az ajtó becsukódott és csönd szakadt a szobára. Tweek leülve az ágy szélére, takarta be a fiút, aggódó tekintettel fixírozta a fekete arcát.
Az este még javában tartott, amikor Craig kinyitotta a szemeit. Üresen csillogtak, és ahogy lassan körülnézet a szobában kezét a fejéhez akarta kapni ám fájdalmasat felnyögött, ahogy megérezte a vállában a fájdalmat. Tweek megfogva a fiú karját fektette vissza teste mellé.
- Ne mozgasd azt a karod... - mondta halkan. A fekete szemeivel a szőkét nézte. Lassan pislogott ám nem bírt megszólalni, csupán nézte őt.
- Craig... miért... szúrtad le magad?... - kérdezte szemöldök ráncolva.
- Mert elborult az agyam... - mondta halkan, ahogy elfordítva tekintetét ült fel. Tweek lágyan visszatolta.
- Az orvos azt mondta, ne nagyon kelj fel... - nyelt egyet. - De miért magadba szúrtad?...
- Nem érdekel az orvos... - mondta, ahogy ismét felkelt - van még egy kis dolgom... - Tweek ismét visszatolta, ezúttal nem sérült vállánál fogva tartotta az ágyon.
- Ráér... később!
- Tweek... engedj el - mondta neki határozottan. Tweek kissé megrezzent, de határozottan nézett a másikra.
- Nem! - lehajtotta fejét. - Nem akarom, hogy még jobban megsérülj...!
- Akkor engedj el... hagy menjek... - morogta, ahogy sötét pillantást küldött a szőke felé. Tweek ledermedve nézett félve a fiúra, kezével még mindig tartotta de már koránt sem olyan erősen.
- Eresz már el! - üvöltött rá, ahogy félre ütve a kezét kelt fel ismét. Tweek félve húzódott hátrébb a fiútól, ahogy teste megremegett. Craig kifújva a levegőt kelt fel, majd megkapaszkodva a falba kezdett az erkély felé menni. Szemei még mindig üresek voltak, és ahogy kiért az erkélyre, mély levegőt véve omlott le a korlát mellet. Tweek felpattanva az ágyról, ragadta meg a fiút, és kezdte visszahúzni a szobába.
- Kérlek... engedj el... - mondta, ahogy ismét visszafele akart menni.
- Nem! - jelentette ki, majd behúzva a fiút, zárta be az erkély ablakot. Leguggolt a fiú elé. - Craig mégis mi a fene ütött beléd?! - kérdezte kétségbe esetten, ahogy szemében megcsillant pár könny.
- Semmi... - mondta, ahogy vállához kapott - te jobb, ha ezt nem tudod...
- De... tudni akarom...! - vágta rá határozottan.
- NE akard! - vágta rá, ahogy ismét dühösen nézet rá - A picsába is! Legalább te maradj ki ebből az őrültek házából! - Tweek megremegve húzódott hátrébb. Craig halkan sóhajtott, ahogy ismét a vállába markolt. Bal kezével a fejét kezdte fogni, majd ismét felkelve az ajtó fele kezdett sétálni. Menni akart és ha az erkély nem működik megpróbálja máshogy. Tweek viszont lesütött tekintettel ragadta meg pólóját, és húzta vissza kissé durván a földre. Rá kellett döbbennie, túl komoly a helyzet ahhoz, hogy megriadjon. Megfogva a fiú ép karját kezdte ágya felé húzni.
- Miért nem hagyod, hogy elmenjek? - kérdezte, ahogy fejét a fiú felé fordította.
- Mert szeretlek! - vágta rá, ahogy lenézett a másikra, de csupán ennyit mondott, utána újra előre nézett, majd elérve Craig ágyát tolta fel rá. A fekete többet nem makacskodott csupán nézte a plafont. Tweek az ágyon ülve fixírozta a földet, lábával egy tollkupakkal játszott.
- Mert elszállt az agyam... és nem akartam, hogy még jobban megsérüljön - mondta halkan, bár még mindig fölfele nézett.
- De az nem megoldás hogy magadba szúrod... - mondta rekedtes hangon.
- Egy őrületet csak a fájdalom állítja le - nézet rá komolyan - megmaradok... ahogy mindig.
- Nem vagy őrült... - mondta maga elé, ahogy rálépett a kupakra.
- Már nem... jobban vagyok... - mondta rekedtesen.
- Amúgy se vagy az... - arrébb rúgta a ki műanyagot.
- Megakartam ölni - mondta komolyan, ahogy megragadta a másik kezét - ki akartam vájni a szívét azzal a késsel. - Tweek megremegett, majd nyelt egyet.
- Elkapott a hév... - suttogta. Craig csupán felkuncogott.
- Annyira, hogy megölnél valakit? Lássuk be... azóta a nap óta nem éppen vagyok önmagam. Megőrülök a bezártságtól és aki fontos nekem azért ölni is képes vagyok. - Tweek tekintetében keserűség csillant meg.
- Nem szeretném ha... miattam bántanál másokat vagy... miattam sérülnél meg. - Alsóajkába harapott.
- Tudom - hangja halk volt, majd végül lehunyta szemeit, míg balját a szemére fektette - Ugye nem tett semmi olyat ami fájt volna? - Tweek kissé elpirult.
- Nem... olyat nem... - még lejjebb hajtotta fejét. Mosolygott bár teste kissé megrázkódott.
- Örülök neki... - Tweek szeme sarkából látva a másik megrázkódását, fogta meg a takarót, és takarta be vele. Craig végül lassan ismét álomba szenderedett bár kezét nem vette le szemeiről. Tweek újra játszani kezdett a kis kupakkal, ahogy nem tágított a másik mellől.
Kyle az utóbbi napokban már ehetett rendes ételt és az infúzióról is lekötötték. Az orvos megvizsgálta és egy kisebb memória zavart vélt felfedezni a fiúnál ám, azt mondta ez elmúlhat hamar. Ám végül is kissé tévedet. Kyle mikor már saját lábán biceget el az autóig még akkor sem emlékezet elég sok mindenre. Főleg nem arra, hogy valaha is együtt lett volna a feketével, aki mint hűséges kiskutya egy percre sem hagyta magára a vöröst. Stan kinyitva az autóajtaját, engedte előre Kyle-t, majd mikor az beszállt, ő is bepattanva zárta be az ajtót. Az autó hamar elindult, majd gyorsan haladtak a suli felé.
- Akkor is visszamehettél volna a többiekkel a suliba - mondta még mindig morogva.
- Persze. Ha egyedül hagylak kisebb felfedező utakra indultál volna, meg mi egyéb. Az pedig nem lett volna túl jó. - mondta vigyorogva Stan.
- Ez nem igaz! - vitatkozott, ahogy pufogva vonta keresztbe kezeit - Amúgy is tehetek róla... unatkoztam.
- Látod~ Úgy hogy ott voltam nem unatkoztál~ - mondta vigyorogva, majd kissé lemondóan sóhajtott. - Annyira... - tette hozzá kissé letörten.
- De így elvettem a tanulásból az idődet! Így leromlanak, majd a jegyeid meg miegymás...
- Ugyan már~ Amilyen zseni vagyok marad az 5ös átlag! - mondta újra magabiztosan Stan, ahogy hátradőlt.
- Persze... és Mr. Genius a biológiában is elérte a kellő jegyet már? - kérdezte. Stan elvigyorodott.
- Melyik... biológiába?~ - mondta, ahogy huncutul nézett a vörösre.
- Ami nem ment - legyintett, ahogy unottan nézet ki az ablakon. Stan végül előre nézve bólintott.
- Igen. Most már abból is 5ös vagyok.
- Hihetetlen... - dünnyögte. Stan arcára egy félmosoly kúszott.
- Ha akartam volna... járhattam volna az A-ba.
- Mégsem oda jársz - mondta rögtön, majd a kocsi ívesen parkolt be a parkolóba és Kyle szinte rögtön kipattant az autóból, ahogy maga mögött hagyta Stan-t és saját szobája felé kezdett sétálni. Stan is kiszállt az autóból, a kocsi lassan el is haladt. Kyle után akart menni, ám egy lány hátulról átkarolva kezdett el bőgni.
- Úgy sajnálom! Ami oda lent történt! Én csak... csak!... Amikor rájöttem nálad semmi esélyem, gondoltam talán Kenny-nél... - felszipogott, majd elengedve a másikat sétált elé, Stan meglepetten nézett rá.
- Naty?... - a lány bólintott.
- Azt mondta hogy... ha ezt csináljuk akkor... akkor te... velem... - lehajtotta fejét. - Sajnálom! - nézett könnyes szemekkel a másikra, ahogy keservesen felsírt. - Meg tudsz nekem bocsátani?... - Stan zsebébe nyúlva húzott elő egy zsepit, majd nyújtotta oda a lánynak.
- Persze. - zsebre dugott kezekkel lépett el a lány mellett, ki megdöbbenve nézett utána, könnyei elapadtak, zsepiével letörölgetve őket, mosolyodott el, ahogy arcára enyhe pír szökött, így nézett a fekete után.
A szoba meglepő módon nem volt akkora romhalmaz imént remélte. Sőt! Valaki az ajtót is megcsinálta és úgy szőnyeget is rakott le a padlóra. Cicomás. Kyle boldogan feküdt végig saját ágyában ám fejében hirtelen Stan villant fel, ahogy ő is ezen az ágyon fekszik, így gyorsan leugrott róla.
- Ez meg mi volt? - kérdezte magától, ahogy ismét végig simított a lepedőn. Stan elérve a másik ajtaját nézett körül.
- Wow~ - jegyezte meg a szép kinézetet, majd Kyle-ra nézett. - Nos, akkor én a szobámba leszek. - zsebre vágta kezeit. - Ne félj, most már senki nem fog bántani. - mosolygott a másikra, majd sarkon fordulva indult el szobája felé.
Csendben nézet a fekete felé, majd halkan sóhajtva kapta fel hátizsákját, majd mindent belesöpört ami az asztalon volt, majd megfogva a bőröndjével együtt kezdett ugyan úgy a fekete felé sietni. Stan felhajtva telefonját nézett meg egy beérkező sms-t. Csupán összevisszaság volt az egész. Furcsa jelek, és pár betű egymás mellett, amiből semmiféle értelmes mondatot nem lehetett kiszedni.
- Mi a... - motyogta magának, de mikor meglátta, hogy apja küldte, csak lemondóan sóhajtott egyet. - meg mondtam fater~ érintőképernyős telóval részegen sms-t írni, nem fog neked menni! - elvigyorodott, ám észre sem vette az előtte lévő falat, így egy kisebb puffanással ment neki. Visszaesve a földre, nézett mérgesen a falra, ahogy kezében még mindig a telefonját szorongatta.
- Neked sem, ha így használod - hallatszott mögüle, majd egy nyikkanás, ahogy lejtette a zsákját a földre. Stan meglepetten nézett háta mögé.
- Kyle...? - tekintete a zsákra vándorolt. - Egy percre hagylak magadra és máris túrázni mész? - kérdezte kuncogva, ahogy felállva a földről söpörte le magát.
- Vissza is mehetek, ha nem kellek - mondta durcásan, bár nem fordult meg csupán kicsit elvörösödve fordította el a fejét. Stan felhúzta szemöldökét, majd mikor fel is fogta, mit akar a fiú csillogó szemekkel kapta fel a másik táskáját, és indult el szobája felé.
- Számodra mindig van hely~ - mondta örömittasan. Kyle még mindig vörös fejjel fogta meg bőröndjét, ahogy követte a feketét. Stan kinyitva ajtaját nézett jól körül a szobában. Minden olyan volt mint eddig, dolgai is ugyan ott voltak. Sóhajtva tette le a vörös zsákját ágyára, majd saját éjjeli szekrényéhez lépve kezdett el benne matatni. Kyle ugyan csak belépett, ám az ajtót lágyan becsukta majd a fekete mögé lépve karolta át és fúrta fejét a másik pulcsijába. Stan felegyenesedve pislogott párat.
- Kyle?... - suttogta halkan.
- Köszönöm, hogy vigyáztál rám... - mondta, ahogy még jobban a fejét a másikhoz nyomta. Stan lágyan elmosolyodott, majd megfordulva ölelte magához a másikat.
- Nincs mit... - Kyle kissé felkuncogott, majd felnézve lehelt csókot a másik szájára. Stan először meglepődött, de aztán lágyan elmosolyodva ölelte magához még jobban a vöröst.
- Még mindig nem emlékszem... semmire - közölte kissé szomorúan, de rögtön utána ismét feltekintett - mégis... csak, hogy tisztában legyek. Meddig jutottunk el?
- Egyszer... kielégítettelek... - nyelt egyet. - Tovább nem.
- Komolyan - pislogott rá komolyan - és hagytam?
- Igen. - válaszolta komolyan. - És élvezted~
- Na ez új... - lesütötte fejét és gondolataiba mélyedt, ahogy kissé megborzongott. Stan ismét megfordulva kezdett megint matatni fiókjába.
- Hát engem is meglepett...
- Keresel valamit? - kérdezte, ahogy feltűnt neki a másik matatása.
- Igen... - motyogta, majd kissé szemöldök ráncolva egyenesedett fel. - De úgy néz ki Kenny elvitte.
- Micsodát? - hajolt közel, ahogy ő is belesett a fiúkba. Stan kissé elmosolyodott.
- Egy önvédelmi fegyver... - mondta halkan. - Hordhatok magamnál.
- Neked van fegyvered? - kérdezte meglepően, ahogy ismét kissé megborzongott - Nem szeretem őket...
- Még apám adta. Nem szoktam használni. - jelentette ki.
- Örülök neki - átkarolta a karját, majd hozzá bújt kissé - félek a lőfegyverektől...
- Miért? - kérdezte kissé értetlenkedve, ahogy betolta a fiókot. Kyle ismét megrezzent, ahogy félve kicsit jobban megszorította a másik karját.
- Fegyverrel kényszeríttet néha... nem lőtt meg soha, csak néha súrolt a golyó. - Stan tekintete elszomorodott.
- Akkor~ Jobb ha Kenny-nél marad. - mondta mosolyogva.
- Köszönöm... - hangja lágy volt bár még mindig kicsit félt, a tudattól is, hogy fegyver lehet a közelben.
- Megnyugodhatsz. Kenny nem fogja ész nélkül használni. - mondta, ahogy fekete fürtjei közé túrt.
- Sejtettem - morogta, ahogy elengedve sétált az ágyához, majd ráülve fonta össze ujjait és nézet körül a szobában. Stan levetődve ágyára nyújtózott el rajta.
- Azért már hiányzott~
- Tekintve, hogy nem is aludtál olyan sokat és ha igen azt is mellettem... - ő is követte a fekete példáját, majd elnyújtózva húzta fejéhez a kispárnát.
- Jah. Ma este egy kibaszottúl jót alszom! - jelentette ki vigyorogva.
- Éljen~ - ujjongott, ahogy befordulva ismét a falat kezdte nézni - olyan deja vu érzésem van~
- Talán mert régebben ez volt a szobád?~ - kuncogott fel, ahogy felülve levette sötétkék pulóverét.
- Nem, nem... ez más! - mondta morcosan - Mindegy... úgy sem értenéd~ - Stan sóhajtva egyet vetkőzött tovább, végül már egy szál bokszerben feküdt vissza az ágyba. Kyle ezt csak pirulva figyelte, majd elfordítva vörös fejét kezdett matatni a táskájában valami alvós cucc után. Stan betakarózva sóhajtott fel elégedetten.
- Jó éjszakát~ - mondta, ahogy éjjeliszekrényénél égő lámpáját lekapcsolva hunyta le pilláit. A vörös ekkor ismét összerezzent és otthagyva a táskát ugrott rá a másikra.
- Várj! Ne aludj el! - Stan szemei kipattantak, majd nagyokat pislogva nézett a másikra.
- Miért ne?... - kérdezte, ahogy kicsit feltolta magát kezével.
- Mert... mert... - keresett valami jó kifogást ám nagyon nem találta a szavakat. Ő is kicsit feljebb ült, majd kényelembe helyezve magát a fiú csípőjén gondolkodott még - mert nem kéne... - Stan még nagyobbakat pislogott.
- Oké... de ez a nem kéne nagyon fenyegetően hangzik~ - mondta vigyorogva.
- Nem fenyegetlek meg csak... - kezdett ismét bele, de végül feladva kezdett lemászni a másikról. Stan kissé megkönnyebbült, hogy másik nem a csípőjén ül, de végül még feljebb tolva kezét, ölelte át jobbjával Kyle-t.
- Akkor nem alszom~ - mondta mosolyogva.
- Komolyan? - csillogó szemeivel a fiút nézte, végül pedig ismét a táskáját - esetleg... megvárnál? Csak amíg átöltözöm...?
- Persze. - mondta még mindig mosolyogva. A vörös bólintott, majd lekászálódva az ágyról, kapott ki egy pizsamát a táskából, majd a fürdőben gyorsan átöltözve már jött is vissza ám nem ment oda a saját ágyához csupán megállt előtte és nézte. Stan telefonján pityegett, majd mikor megvolt azzal, lerakva éjjeli szekrényére, nézett Kyle-ra.
- Esetleg... - fordult a fekete felé, ahogy kérlelően nézett rá. Stan arrébb csusszant az ágyon.
- Nyugodtan. - mondta. Mosolyogva, huppant le a másik mellé.
- Köszönöm... és bocsánat... - motyogta, ahogy arca ismét vörös lett.
- Hm? - nézett a vörösre értetlenkedve Stan.
- Hogy így ide pofátlankódom... csak... mostanság rémálmaim vannak - motyogta még mindig csendben. Stan magához húzva Klye-t ölelte át.
- Engem nem zavar~ Sőt~ - mondta mosolyogva.
- O-oké - vörösödött el ismét, majd lehunyva szemeit bújt a másikhoz. Stan is lehunyta szemeit, de még nem aludt el. Előbb megakarta várni, hogy a másik elaludjon. A vörös csupán egy jó tíz perc nyúlva kezdett el halkan szuszogni és álmában még jobban szinte dideregve bújt Stan karjaiba. Stan erősen magához ölelve Kyle-t, kezdett szinte rögtön szuszogni.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
