|
Az élet játéka
2012.01.19. 23:26
Párosítás :: Cran (CraigXStan)
Korhatár :: R-18
Szerzői megjegyzés :: Ez... vizsgaidőszakban született és nem normális xD
Vérvörös tenger. Tömérdek piros. Halál szagú ruhák, és a kép lassan elfolyik. Csend szabadul fel és a néma sikolyok zaja, lassan megtöri a néma csendet. A táj tündököl. Pipacsmező festi bordóra, és végül lassan elfolyik és a láthatáron már csak a vörös tündököl. Csak az.
Az álomból felriadt. Szíve vadul kalapált, ahogy felidézte látomását. Nem volt boldog. Remegve kapott mellkasához, hátha a dübörgő érzés megszűnik és mindennek vége lesz. Lenyugszik és a pipacsmező és ismét zöld lesz. Látja maga előtt. Lehunyva két szemét maga eléképzelve csak ez lebeg előtte. Másik kezével az éjjeliszekrénye felé nyúlna, ám az messze van. Nem éri el, pedig csak egyágyas szobában van. Nem értette. Valami egészen más, amibe belenyúlt. Meleg és folyékony, mégis lassan hideg. Szinte megfagyott. Lassan nyitja fel a pilláit, és némán bent rekedt a szó mikor meglátja, mégis mi az ami mellette van. A holtest alakja vészjósló és kivehetetlen. Teste megcsonkítva, szemeit is kivájták. Szájából nyelve lóg ki, melybe hosszú tűket bökte. Már csak egyvalami, ami még ismertetési jelzőként szolgál. A tündöklő napsárgát, bíborra festette a halál.
- K-k-kenny... - nyöszögi, és felemelve ujjait, végről vér csöpög le. Vissza a fehér lepedőre.
Hangja elveszet a csendben és szinte félelem ittasan pórbálja testét a falnak nyomni. Hiába barátja halott és ez tény, de a szoba tartogat még meglepetéseket. Ahogy felpillant a kis helység falain a vér, és az elhagyott testrészek hevernek. A szoba szőnyege felcsavarva és csupán egy fej látszik ki belőle. Barna hajszálak. Mozdulatlan test. A koponyában egy karddal.
- C-clyde... - ismét az elhaló hang, majd némán zokog fel, mikor pedig az öreg fotel karfájánál meglátta azt akit nem akart. Soha... - Kyle!
A vörös üres tekintettel meredt Stan-re ahogy füle helyén agya félig kilógott fejéből és az pedig vállára esett. Kezeit a fotelba késsel rögzítették, és a tenyerénél szúrták át. Ölében a pisztoly mely az életét vette el és feje nagy részét.
- Nem... nem... ez nem lehet... - takarta el arcát, hogy ezzel is megszüntesse a látványt, ám a vér mocskos bűze a tudatáig hatolva biztosíthatta, nem tűnik el a valóság. Semmilyen mértékben.
Remegő lábakon kelt fel az ágy végében, ahogy szemeit le se vette barátairól. Meghaltak. Megölték őket... Mindegyiküket...
A belső hangja biztatására az ajtóhoz rohant. A kilincs rezes markolta csillogott a halvány fényben és tükörképéből a szoba össze sarka látható volt. Kezét ráfonta és elfordítva sietett ki a rémálomból, ám sajnálatára egy újabb várta. A folyosó virágmintás tapézatát véres kéznyomok pózoltak jelezve senki nem akart arra menni. Senki nem akart a folyosó végén levő zöld ajtó mögé bemenni. Egyikük feladta félúton. Kicsavarodott testtel feküdt a valaha kékes szőnyegen körülötte vértócsa úszott, melyet a bársonyszálak szinte ittak magukba. Ruhája tépetten lógott magán, ahogy feje pedig jó három lépésnyire feküdt a nyakától. A fűrész a kezében volt, a nyaka fölé emelte.
Nesztelen léptekkel haladt. A holtat átlépte, majd a fejre összpontosított végül pedig, a falnak vetve kezét hányta el magát. Az önelégült tekintett mely visszaköszönt a zöldes szemekben. Szinte látszott rajta, hogy boldogan válik meg örökre a mosolyától és egyben fejétől is. A szőke égnek meredő tincsek viszont most lekonyultak és csapzottan terültek szét.
- Tweek... - Az ajtóra nézet. Mégis ki lehetett még itt? Kit vehettek el még tőle és a legnagyobb kérdés ki tette ezt?
A vesztes futott a végzetébe, majd az ajtó kicsapódott és kábultan nézet fel. A falon cikkek milliónyi, melyet vörös festékkel festettek le. A padló néma szürkeségbe burkolózót. Hullák tizedei feküdtek egymást karolva vagy éppen szétszéledve. Az ismerősök is felbukkantak. Kevin, Butters, Gregory és még a nagy bátor Cristopher is a holtak sorában volt. Csupán egyetlen tárgy volt az egész szobában, ami állt és élő ember lélegzet rajta. A trón mely bíborselyem lepte el. A hullák ölelték körbe, ám lábait felhúzta, hogy véletlenül se érjen egy se hozzá, pedig ruhája olyan vérrel mocskolt volt mint bármelyiküké. Viszont ő élt. Lélegzet, ám a fiú sokkoltan nézte. Ugyanis ő még soha nem látta ilyennek. Szemeiben az izgalom és a vágy tüze lángolt és a nyugodt mosolya elárulta ki is ő.
- Craig... miért? - nyögte, és térdre borulva hagyta, hogy könnyei utat találjanak és végig csordulhasson vörös arcán. Mert nem tudta elhinni. A szerelme kiirtotta a barátait és úgy tűnt hidegvérrel. Egyesével...
- Mert élveztem a játékot. Én vagyok a végrehajtó benne.
- Milyen játék...
- Az élet játéka Stan - pattant fel és a kezében levő kést megforgatta, ahogy végig is nyalt rajta - az életükkel játszottak és én, mint végrehajtó... a halál voltam számukra.
- Nem... - rázta a fejét, mintha csak egy álom lenne, ám a fekete talpa, ahogy a testeken mászott át valósnak tűnt. A halk cuppogás, a csontok törése, majd a cipőjének vérfagyasztó hangja a márványon. Mikor Stan elé ért már vigyorgott és így rántotta fel és ő pedig kábán engedelmeskedet neki. - miért bántottad őket...? - sírta, ám mikor a késsel simított végig az arcán riadtan ugrott összébb.
- Mert ez a hobbim, mégis... te voltál a legfontosabb köztük. Annyira akartam valamit tőled - mondta és keze a mellkasára vándorolt és ott simított végig. Ujjai lágyan jártak az anyagon, ahogy Stan pedig még mindig a jeges tekintetbe nézet, majd hirtelen benne akadt a levegő, ahogy Craig ujjai a szívébe markolnak, majd egy rántással szedte is ki.
- A szíved - csókolt bele a lassan megfeszülő izomba, majd mutatta oda a fiúnak, aki lassan összegörnyedve terült el a padlón és üveges tekintettel nézet fel szerelmére, ahogy utolsó mondatát még figyelmesen hallgatta - nincs másra szükségem.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
